Ugrás a tartalomhoz

Általános állattenyésztés

Bodó Imre, Dinnyés András , Farkasné Bali Papp Ágnes, Fésüs László, Hidas András, Holló István, Horvainé Szabó Mária, Komlósi István, Kovács András, Lengyel Attila, Mihók Sándor , Nagy Nándor, Polgár J. Péter, Szabó Ferenc , Szabóné Willin Erzsébet, Tőzsér János

Mezőgazda Kiadó

Tenyészértékbecslés sajátteljesítmény alapján

Tenyészértékbecslés sajátteljesítmény alapján

A fenotípus alapján történő tenyészértékbecslés az állatok megítélésének leggyakrabban alkalmazott módszere, de a becslés megbízhatósága jelentősen függ a vizsgált tulajdonság öröklődhetőségi értékétől. Hatékony a sajátteljesítményre épülő szelekció, ha az értékmérő tulajdonságok öröklődhetősége eléri vagy meghaladja a 0,5-öt.

A jelölt termelési eredménye és a saját additív genetikai értéke közötti mennyiségi összefüggést az öröklődhetőségi értékszám négyzetgyöke fejezi ki.

Mindezek alapján a tenyészállatjelölt tenyészértéke, illetve annak megbízhatósága a következőképpen becsülhető:

ahol:

xj = a jelölt sajátteljesítménye,

= a viszonyítási alap átlagos teljesítménye,

b = megbízhatóság,

h2= öröklődhetőség.

3. Példa. Egy tehén elsőlaktációs tejtermelése 5400 liter, a vele egy időben termelő

kortársak termelése 6200 liter. A tulajdonság öröklődhetősége h2 = 0,30.

Kérdés: Mekkora a tehéntenyészés örökítőértéke és a becslés megbízhatósága?

Megoldás:

TÉ = 0,3(5400–6200) = –240 liter

ÖÉ = –120 litert

b = 0,54

Értelmezés:

• az egyed laktációs tejtermelésének additív genetikai értéke –240 liter,

• az örökítőértéke: –120 liter,

• a becslés nem megbízható, nem haladja meg a 0,7-et.

A tenyészállat élete során egy adott tulajdonságban, mint például a tej-, vagy gyapjútermelés több adat állhat rendelkezésünkre, amit a tenyészérték becslésében hasznosíthatunk, ezzel növelve a becsült tenyészérték megbízhatóságát. A számítási képlete a következő:

Ahol n jelenti, hogy az adott egyed tulajdonságáról hány megfigyelésünk van, R pedig a tulajdonság ismételhetősége.

4. Példa. Egy tehén első három laktációs tejtermelése 6000 liter, a vele egy időben termelő kortársak termelése 6800 liter. A tulajdonság öröklődhetősége h2= 0,30, ismételhetőségi értéke 0,5.

Kérdés: Mekkora a tehén tenyész- és örökítőértéke és a becslés megbízhatósága?

Megoldás:

ÖÉ = –180 litert

b = 0,67

Értelmezés:

• az egyed laktációs tejtermelésének additív genetikai értéke –360 liter,

• az örökítőértéke: –180 liter,

• a becslés megbízhatósága nőtt, de nem éri el a 0,7-et.

A sajátteljesítmény-vizsgálat (STV) jelentőségét az adja meg, hogy a jól öröklődő tulajdonságokban megbízható módon tudjuk a tenyészállatjelölt tenyészértékét becsülni, s ezért előszelekciós módszerként használható. Vannak viszont olyan tulajdonságok, amelyeket az egyik ivarban egyáltalán nem vagy csak közvetett módon mérhetők.

Az anyaállathoz kötődő (ivarra korlátozott) tulajdonságok esetében – tej- és tojástermelés, szaporaság – az apaállat-jelölteknek saját teljesítménye nem lehet. Ilyenkor csak nőivarú rokonaik termeléséből – az előzőekben leírtaknak megfelelően – következtethetünk tenyészértékükre. A saját termelés fogalomkörébe természetesen beletartozik a tehén, illetve az anyajuh tej-, a tyúk tojástermelése, illetve az ezekre vonatkozó tenyészértékbecslés is.

A sajátteljesítmény-vizsgálattal összefüggésben – az egyes állatfajonkénti specialitásoktól eltekintve – a következőkben összefoglalt, ma is vitatott kérdésekkel találkozunk.

• Milyen és hány tulajdonság vizsgálata történjék?

• Kiterjedjen-e a vizsgálat mindkét ivarra?

• Hol és milyen tartási feltételek mellett folyjon a teljesítményvizsgálat?

• Milyen takarmányféleségekre alapozva, milyen formában, milyen táplálóanyag-ellátási színvonalon érdemes a teljesítményvizsgálatot végrehajtani?

• Milyen mértékű differenciálódás indokolt hasznosítási típusonként?

• Milyen viszonyítási alaphoz képest állapítsuk meg a tenyészértéket?

• Milyen formában fejezzük ki a becsült tenyészértéket?

• Milyen szelekciós index alapján történjék a minősítése?

A sajátteljesítmény-vizsgálat három szakaszból áll:

előkészítés (célpárosítás, származási adatok ellenőrzése, ellési, illetve fialási adatok begyűjtése stb.),

végrehajtás (a tulajdonképpeni vizsgálat: adaptáció idő szükséges mérések végrehajtása), utáni felnevelés és a

értékelés (tenyészértékek számítása és az egyedek rangsorolása).

Az egyes szakaszok időtartama állatfajtól, illetve hasznosítási iránytól függően változik.

A sajátteljesítmény-vizsgálat során ellenőrzött tulajdonságok száma általában45-nél nem több. A sajátteljesítmény-vizsgálatnak hasznosítási típusok szerint differenciáltaknak kell lenniük, mert egy tejelő szarvasmarhafajtától (pl. holstein-fríz) nem kívánhatunk el ugyanolyan növekedési kapacitást és húsformákat mint egy húsfajtától (pl. charolais). A tulajdonságok kiválasztásánál az ökonómiai jelentőségét, öröklődhetőség nagyságát, a tulajdonságok közötti összefüggések irányát és szorosságát (közvetett szelekció miatt), az egyes tulajdonságok varianciáit és a mérésük lehetőségét indokolt megvizsgálni.

A hímivarú állatok sajátteljesítmény-vizsgálata általában a következőtulajdonságokra terjed ki:

fajtajelleg (fajtastandardhoz történő viszonyítás),

konstitúció (előnyös a szilárd szervezet),

növekedési erély (tömeggyarapodás) és növekedési kapacitás (élőtömeg adott életkorban),

húsformák (küllemi bírálat),

takarmányértékesítő képesség (energia- és fehérjetranszformáció mértéke),

spermatermelő képesség (a szokványos minősítés szerint).

• és újabban néhány etológiai kérdés vizsgálata (agresszivitás, temperamentum).

A vágóérték élőállapotban történő megítélésre közvetett módszerek állnak rendelkezésünkre:

küllemi bírálat (húsformák, zsírosság-faggyússág értékelése),

• ultrahangos készülék használata a hát-, mar és ágyéki faggyú, illetve zsírréteg vagy a rostélyos, illetve a karaj keresztmetszetének megállapítására,

• az „adipocyte” technika a zsírsejtek átmérőjének mérése, az ún. nehézvíztechnika pedig a deutérium szervezetben történő diffundálása, illetve az azt követődetektálás révén alkalmas arra, hogy a jelölt állatban lévő összes lipid és fehérje mennyiségét becsüljük,

• a röntgentomográf a szervezet szöveti összetételének pontos vizsgálatára elsősorban a sertésnél és az annál kisebb állatoknál.

Előzőekben említett módszerek közül a legjelentősebb költségek a röntgentomográf és a nehézvíztechnika alkalmazásánál merülnek fel. Ezeknél a módszereknél a jelentős költségekkel szemben az igen pontos mérési eredmények állnak szemben.

A többi módszer költségessége az előzőkben említettekhez képest jelentősen kisebb. Az ultrahangos méréseket a hazai sertés, illetve a külföldi szarvasmarha teljesítményvizsgálatokban rendszeresen használják.

A nőivarú egyedek növekedési erélyének figyelembevételére vonatkozóan, a hazai sertésnemesítés gyakorlati, a szarvasmarha-tenyésztés pedig csak kísérleti tapasztalatokkal rendelkezik. Általában a nőivarú állatok növekedése 1020%-kal kisebb a hím egyedekhez képest. A vizsgálat helyét tekintve a sertés, a juh és a szarvasmarha teljesítményvizsgálataiban egyaránt előfordul az üzemi és a központi forma.

Általánosan jellemző, hogy a központi vizsgálatok elsősorban a költségességük miatt csökkenőjelentőségűek. Az üzemi vizsgálatok ezzel szemben azáltal, hogy egyre több tulajdonság vizsgálatát teszik lehetővé, valamint jóval olcsóbbak is, várhatóan egyre nagyobb szerephez jutnak. Az üzemi vizsgálati eredmények összehasonlítása több állatfajnál (pl. húsjuh, brojler stb.) az eltérő tartási és takarmányozási viszonyok miatt csakis a központi állomáson megállapított teljesítményeinek figyelembevételével lehetséges. Az lenne a kívánatos, hogy az üzemi és a központi vizsgálatok egymás mellett (párhuzamosan) történjenek. Az üzemi vizsgálatok összevethetőségét azonban az új statisztikai módszerek, üzemek közötti genetikai kapcsolat esetén lehetővé teszik (lásd később).

Előfordul, hogy a központi állomásokon megállapított tenyészérték sorrend a vizsgált egyedek körében eltér az üzemitől, alacsony a kettő közötti korreláció. Ebben az esetben genotípus × környezet (G × K) kölcsönhatás lépett fel, és az állomási eredmények alapján végzett szelekció nem lehet hatékony az üzemi körülmények között folyó termelés szempontjából. Tág értelemben, ha a genotípusok (egyedek, fajták) közötti sorrend két különböző környezetben megváltozik, G × K kölcsönhatásról beszélünk. Ez értelemszerűen azon tulajdonságoknál fordul elő, amelyek a környezeti változásokra érzékenyebbek, azaz az alacsony h2értékű tulajdonságoknál. Az állattenyésztés egyik kérdése, hogy milyen körülmények között teszteljük tenyészállatainkat. Vajon koncentrált takarmányon jól teljesítő húsmarha tenyészbikajelöltek ivadékai is jól teljesítenek-e legeltetési körülmények között vagy ad libitum takarmányozott legjobb tenyészkanjaink ivadékai adagolt takarmányozás mellett is a legjobbak lesznek-e? Vajon mérsékelt égövön nemesített tejelő szarvasmarha a trópusokon felül fogja-e múlni a trópuson nemesítettet? Az ad libitum takarmányozás mellett a súlygyarapodást az egyed étkessége, takarmányfelvevő képessége és növekedési erélye határozza meg. Adagolt etetés mellett a súlygyarapodást elsősorban az egyed növekedési erélye befolyásolja, tehát a két körülmény esetében a súlygyarapodás eltérő tulajdonságokat befolyásoló gének hatásaként alakul. Irodalmi adatok alapján, ha ugyanazon egyedek, genotípusok teljesítményei között a korreláció 0,8-nál kisebb, célszerű ugyanazt a tulajdonságot két különböző tulajdonságként kezelni.

Ha legelőn tartott hét szarvasmarha közötti sorrend 1, 2, 3, 4, 5, 6 és 7, de abrakon tartva a sorrend 7, 3, 6, 5, 4, 2, 1, oktalan lenne a termelés helyétől eltérő környezetben végezni a szelekciót. Az abrakon tartott állatok sorrendje alapján nem választhatjuk ki azt az állatot, amelyik legelőn is jól teljesít. Kísérletek alapján a G × K kölcsönhatás kevesebb számú tulajdonságban fordul előtejelő és húsmarhánál, míg ez gyakoribb a sertésnél és a juhnál. G × K kölcsönhatás fellépésével értelemszerűen azokban az országokban találkozunk, ahol nagy az országrészenkénti klimatikus és tartástechnológiák közötti különbség. Általánosan elmondható, hogy tenyészállatainkat a leendő termelés helyén vagy azt leginkább megközelítő körülmények között a lehető legobjektívebb módon vizsgáljuk.

A tenyészállatjelöltek tartása egyedi vagy csoportos módon lehetséges. A jobb férőhely-kihasználás végett a csoportos tartás kedvezőbbnek mondható. Ez azonban azzal a hátránnyal jár, hogy az egyedi takarmányfogyasztás mérése nem vagy csak költséges berendezések (pl. automatikus takarmányadagolás, számítógépes telepirányítási rendszer részeként) segítségével lehetséges.