Ugrás a tartalomhoz

Általános állattenyésztés

Bodó Imre, Dinnyés András , Farkasné Bali Papp Ágnes, Fésüs László, Hidas András, Holló István, Horvainé Szabó Mária, Komlósi István, Kovács András, Lengyel Attila, Mihók Sándor , Nagy Nándor, Polgár J. Péter, Szabó Ferenc , Szabóné Willin Erzsébet, Tőzsér János

Mezőgazda Kiadó

Bírálati rendszerek és módszerek

Bírálati rendszerek és módszerek

A gazdasági állatok küllemi megítélése magában foglalja:

• az állati szervezet egészének (összbenyomás, típus, arányosság, nemi jelleg stb.) bírálatát,

• a küllemi jegyek, testalkati jellegvonások megítélését,

• az egyes testtájak (termelési típus szerinti) értékelését.

Az elmúlt évszázadok során az állatok fenotípusos értékelése számottevő változáson ment keresztül, és a fent megjelöltek egyes szempontjai a bírálat körülményeitől, a tenyészcéltól és a felhalmozott ismeretanyagtól függően eltérő hangsúlyt kaptak.

A testalkati jellegvonások megítélése

Az állati szervezet egészét magában foglaló bírálat során a gazdasági állatok testfelépítésének kedvező összbenyomását, az arányosságot soroljuk előre. Azokra a jellegvonásokra összpontosítjuk a figyelmet, amelyek a termelés, munkavégzés, teljesítés szempontjából valóban jelentősek.

Az arányosság egységes felépítésű egyedet, kedvező összbenyomást, a részek és az egész harmóniáját jelenti. Aránytalan, heterogén felépítésű az egyed, ha a szilárd és a laza konstitucionális formák az egyes testrészeken váltakozva keverednek. A heterogén szervezeti felépítés azt is valószínűsíti, hogy az ilyen állatok ivadékainak nemcsak a küllemi sajátosságai, hanem a genotípusuk is heterogén.

Gazdasági állataink értékét nagymértékben befolyásolja életerejük, szívósságuk, ellenálló képességük, egyszóval konstitúciójuk, (alkattípusuk). A konstitúció (alkattípus) megítélése ugyancsak a rendszerszemléletű bírálathoz tartozik, hiszen ennek alkalmazása során részletekbe menő testtáji bírálatba nem bocsátkozunk.

A szervek és szövetek méretarányaiból, tömörségéből, szöveti szerkezetéből, a testrészek arányából igyekszünk összbenyomást, azaz általános képet szerezni arról, hogy finom, szilárd, durva vagy szivacsos alkattal állunk-e szemben.

Finom alkatúnak tartjuk az olyan állatot, amelyen a szőrzet rövid, vékony, simulékony, a szaruképletek mérsékelt méretűek, a bőr vékony, feszes, rugalmas, az alatta lévő kötőszövet csekély, az erek, a csontélek kellően kirajzolódnak alatta. Az ízületek szárazak, az izomzat és a csontozat mérsékelt tömegű. A végtagok szikárak, a fej a törzzsel arányos vagy ehhez képest kicsinek tűnik. (Többnyire finom alkatú állat a jersey és az ayrshire marha, a telivér és magas félvér ló, a tojó típusú tyúk stb.)

A finom alkatú állatok táplálás és ápolás terén igényesek, anyagcseréjük, vérmérsékletük élénk, de többnyire kiváló konstitúciójuk révén alkalmazkodó képességük még szélsőséges viszonyok között is kimagasló.

A finom alkat egyik szélsősége a túl finom alkat, amelyen a bőr igen vékony, a kötőszövet rendkívül csekély, a legkisebb erek és csontélek is jól kivehetők alatta. Az izomzat ösztövér, a csontok feltűnően vékonyak, az idegrendszer túlérzékeny, a tekintet ideges. Ilyenek az angol és az arab telivér ló egyes egyedei. Ezek ellenálló képessége, munkakészsége esetenként mérsékelt.

A felsorolt tulajdonságokkal ellentétes alkatot durva jelzővel illetjük, szélsősége a túl durva. A durva alkatú állat igénye mérsékelt, ellenálló képessége nagy.

A szövetek fajsúlya alapján különbséget teszünk szilárd és laza szervezetű állatok között.

Szilárdnak mondjuk az olyan alkatot, amelynél a szövetek csekély nedvtartalmúak, a szőrzet sűrű, rugalmas, a szaruanyag kemény, tömör, kellően fejlett. Az izomzat szívós, az inak acélosak, a csontok kemények. A szilárd alkat az egyedi bírálat során észlelhető és regisztrált tulajdonság.

Ilyen például a tömegesebb félvér ló, mint a nóniusz, a mezőhegyesi félvér, a tömeges kisbéri félvérek, a shagya arab ló, a hegyitarka marhák, a vegyes hasznosítású tyúkfajták, pl. a plymouth, a new hampshire, a rhode island, a gyapjú–hús típusú juhfajták legtöbb egyede. A szilárd alkatú állat különös értéke a nagy ellenálló képessége, vitalitása, mérsékelten igényes volta.

A laza alkatú állat edzettsége, ellenálló képessége – éppen ellenkezőleg – nem éri el az előbbi típusét (hidegvérűlovak, némely húsmarhafajta, chochin, brahma tyúkfajták stb.).

A testalkati jellegvonásokhoz, a rendszerelméletű bírálathoz tartozik a fejlettség megítélése is. A fejlettséget szorosan a fajtastandardhoz viszonyítva ítéljük meg és méretben vagy élősúlyban fejezzük ki. A fajtajellemzőktől méretben és súlyban elmaradó egyedet fejletlennek tekintjük. Termelése rendszerint nem kielégítő, tartása nem gazdaságos. Minél intenzívebb termelésre tenyésztett egy genotípus, annál nagyobb termeléselmaradás várható a fejletlen egyedektől.

Tenyészállatokban, s különösen tenyésznövendékeknél azért értékeljük és kísérjük figyelemmel a fajtajellegnek megfelelő jó fejlettséget, mert az az egészségre, a szervek, szövetek harmonikus működésére és a jó étvágyra vall. Ez fajtaleírásnak megfelelő fejlettségi értékek a nagy termelőképesség döntő előfeltételei (lásd majd a tojó- és húshibridek felnevelését, korlátozott takarmányozását). A fejlődés korai szakaszában nagy magassági méreteket, tömeges csontozatot, terjedelmes ízületeket és csekélyebb törzsméreteket mutató egyed nagyobb rámájú állattá fejlődik. A fejlődés korai szakaszában kifejlett állatra jellemzőformákat mutató állat rendszerint kisebb testű marad.

Némi összefüggést mutat a fejlettséggel a kondíció. Ennek fogalmán gazdasági állataink tápláltsági és erőbeni állapotát értjük. A jó tápláltsági állapot az egyes testrészek, alapvetően a húsrégiók teltségében, az izmok erőteljes fejlettségében nyilvánul meg. Nem jelenti a hasüregben, főleg a cseplesz és a vese tájékán képződő zsír, illetve faggyú mennyiségének túlzott jelenlétét, ezek arányának növekedését. Ez már ugyanis túlkondíciót (pluszkondíciót), egyidejűleg a bőr alatt és a bőrkettőzetekben (lebernyeg, haskorc, toka) faggyúfelhalmozódást jelez. Ezzel szemben a mínuszkondícióra az itt elmondottak ellenkezője jellemző. A szőr és a toll, sőt a gyapjú állapota (fényessége, rugalmassága, szakadékonysága, simasága) is jól tükrözi és minősíti a kondíciót.

Az egyedi kondícióformák:

• tenyészkondíció (jó szaporodóképességre utal),

• termelési kondíció (munkavégzésre, teljesítményre legalkalmasabb),

• kiállítási kondíció (a tetszetősség látszatát keltő, általában már kissé túlkondíció),

• versenykondíció (gyorsasági versenyben használt állatok holtteher-mentes kondíciója, pl. az agár és az angol telivér, a postagalamb a versenyszezonban),

• túlkondíció (pluszkondíció): tenyészállatok nemkívánatos túlzott kondíciója,

• hízókondíció (vágóállatok hajtatott nevelése vagy idősebb állatok hízlalása esetén tapasztalt kondíció),

• hiányos kondíció (mínuszkondíció) (sovány állatra jellemzőkondíció).

Az egyes kondícióformákat a tartásmód és a takarmányozás, esetleg a gyakorlás (pl. versenykondíció) alakítja ki, esetenként jelentősen befolyásolja. Nagy jelentősége van a tenyészkondíciónak, amelyre közepes tápláltsági és jó erőnléti állapot jellemző. A rendszeres mozgatás, a természetszerű tartás, a kellő mértékű táplálóanyag-ellátás fontos szerepet játszik a kialakulásában.

A tenyészkondíción belül megkülönböztetünk javuló kondíciót, amely a kedvező szaporodásbiológiai állapotot, a reprodukciós teljesítmény javulását határozottan elősegíti. A természetszerű tartás (optimális táplálóanyag-ellátás, legelőn tartózkodás, nem túlzott mozgatás) a kedvező szaporodásbiológiai állapotot támogató kondíciót hamar megteremti.

Az erőbeni állapot a szervezet, illetve az egyes szervek teherbírását fejezi ki. Az erőteljes szervezet megjelölése az egyed jó erőnléti állapotára, nagy teherbíró képességére, többnyire kifejezetten jó termelési színvonalra utal (erőtermelés, sportteljesítmények, tekintélyes tej- és tojástermelés stb.).

Az állat megítélésében fontos szerepet játszik az ivari jelleg (nemi jelleg) is. Ezen azoknak a tulajdonságoknak az összességét értjük, amelyek meghatározzák az egyed ivari hovatartozását és az ivarral kapcsolatos megnyilvánulások mértékét. Az ivari jelleg támpontot nyújt az ivarmirigyek működésére, sőt a szaporodási folyamatokra is. Bizonyos mértékben kapcsolatban áll a termelőképességgel, különösen azokban az esetekben, mikor a termelés ivarhoz kötött (pl. tejtermelés, tojástermelés).

Megkülönböztetünk hím- és női, valamint elsődleges (primer) és másodlagos (szekunder) ivarjelleget.

Az elsődleges ivari jellegen főleg a nemi szervek meglétét, épségét, kellőfejlettségét, felépítésük szabályos voltát értjük. Elbírálásának nagy a jelentősége a tenyésztőmunkában, mert csak az az állat alkalmas tenyésztésre, amelyiknek ivarszerve kifogástalan.

A másodlagos ivari jelleghez tartozik az állat minden olyan tulajdonsága, amely az ivarszerveken túl a két nemet egymástól megkülönbözteti.

A hím általában tömegesebb, nagyobb termetű, durvább alkatú. A nőstény finomabb, szikárabb alkatú, laposabb mellkasú, hasa, medencéje terjedelmesebb a híménél.

Növekedési erélyük és kapacitásuk is különböző. A hímeknek nagyobb a növekedési erélye, a nőstények könnyebben és előbb zsírosodnak.

A hímek anyagcseréje élénkebb, szilajabb természetűek, ingerlékenyebbek, gyakran nehezebben kezelhetők. A nőstények érzékenyebbek, szelídebb természetűek, könnyebben kezelhetők.

Az élénkebb anyagcseréjű– finom és szilárd szervezetű– állatfajtákban a másodlagos ivarjellegek határozottan kifejezettek, a renyhébb anyagcseréjű, főleg hústermelő fajták egyedeinek másodlagos ivarjellege elmosódott (pl. brahma és chochin tyúkfajták, némely húsjuh fajta).

Az ivarjelleg elbírálása során sokféle tényezőt nagy körültekintéssel kell figyelembe venni.

Bírálati rendszerek jellemzése

Megszemlélésen alapuló, ún. szabad bírálat. A megszemlélésen alapuló, értékszámok nélküli bírálat az állatbírálat eredeti és legrégibb módszere. Elsősorban állatkiállításokon használták és használják. A bíráló (rendszerint egy díjbíró) megszemléli a felvezetett állatokat, és értékítéletét az összbenyomásra, a tenyészérték általános eszmei megítélésére alapítja. A kiállításokon kedvelt módszer a szabad bírálat, amikor az állatoknak csupán a pillanatnyi minőségi sorrendjét állapítják meg.

A ma használt kiállítási (helytelenül show) bírálat ennek a bírálati formának továbbfejlesztett változata. Kétségtelen, hogy az ítéletalkotásban a hasznosság elve érvényesül, de a megállapított sorrend csak arra az állományra, arra a pillanatnyi állapotra jellemző és annál a bírálónál érvényes.

Pontozásos rendszerek. A pontozási rendszereket Angliában, a törzskönyvi ellenőrzés során fejlesztették ki. Az ideális formából indultak ki, ahol valamennyi testrész az ideálist közelítette (legmagasabb pont). A bírálandó tulajdonságokat, a maximális pontszámokat valamennyi törzskönyvi rendszerben pontozási táblázatokban rögzítik. A XX. század első felében szinte valamennyi szakkönyvíró ajánlotta a pontozási rendszereket. Ez az eljárás az előbbivel szemben részletesebb és megbízhatóbb, mert a bírálót az állat összes tulajdonságainak és testrészeinek tervszerű vizsgálatára kényszeríti.

A 100 pontos bírálati rendszerben az egyes testrészeket, illetve testtájakat külön-külön pontozzák, és a pontok összege adja az értékszámot. A minden tekintetben kifogástalan állat 100 pontot kitevő értékszámot kap (ilyen állat azonban a valóságban nincs).

Az egyszerű100 pontos bírálatnál fajok szerint változik az elbírálandó tulajdonságok száma és tulajdonságonként is más-más pontokat adnak. Ezek egyszerű számtani összege jelzi az állat küllemi értékét. (lásd részben a sertés és a nyúl bírálatának menetét.)

A 10 × 10 pontos bírálati rendszerben az állatot 10 fontosabb küllemi értékmérő alapján minősítik és mindegyik tulajdonságcsoport maximum 10–10 pontot kaphat.

A súlyozott 100 pontos bírálati rendszerben minden elbírálandó résztulajdonságot 1–10 pontértékkel minősítenek s ezeket 1–3 (vagy nagyobb) szorzóval súlyozva, összességében maximálisan 100 ponttal értékelik az állatot. A szorzófaktorok nagysága, egymáshoz viszonyított értéke a tulajdonságcsoport gazdasági jelentőségétől, a tenyésziránytól és a nemesítési céltól függ. A súlyozott 100 pontos bírálati rendszert elsősorban a kettős hasznosítású szarvasmarhák küllemi minősítésére használják.

Ebből a bírálati formából fejlődtek ki a tenyészértékbecslésnél alkalmazott különféle indexek súlyozó faktorai.

Az osztályba sorolás a különböző rendszerű pontozásos bírálat kiteljesedése lehet. Ennek lényege, hogy a felállított osztályokat (II/2, II/1, I/1, I/2) előre rögzített pontszámokhoz kötik. Más esetekben – pl. fiatal, fejlődésben lévő állatok megszemlélésekor – nem alkalmaznak részletekbe menőbírálatot, hanem – csupán tájékoztató jelleggel – osztályba sorolással utalnak az állat küllemi minőségére.

Leíró kódos eljárás. A küllemi bírálat során az egyes testtájakon megállapított tulajdonságokat számokkal (kódokkal) érzékelik. Szarvasmarha bírálatánál pl. a far megítélésére öt – kódokkal jelzett – kategória áll rendelkezésre. Hosszú és széles far = 1; közepesen hosszú és széles far = 2; magasan helyezkedő ülőgumó = 3; ülőgumók közötti távolság szűk = 4; csapott far = 5. A küllemi tulajdonságok kódolása révén a leíró kódos bírálati rendszer adatai alkalmasak számítógépes feldolgozásra. Nyilvánvaló, hogy az egyes tulajdonságok mértékét rögzíteni ez a rendszer nem képes.

Lineáris leírás. A küllemi bírálat kidolgozása 1977-ben kezdődött az USA-ban. Főleg a szarvasmarhafajra (tejelőtípus) dolgozták ki, és egyaránt alkalmas a bikák és a tehenek, valamint ivadékcsoportok bírálatára. Jellemzője, hogy

• az egyes fő biológiai értékmérők, azaz a gazdaságilag vagy funkcionálisan fontos tulajdonságok, amelyeket a tenyésztés útján javítani szeretnénk, egymástól függetlenül bírálhatók,

• minden egyes értékmérőre numerikus skálát alkalmaznak, ami a jellegvonást az egyik extrémtől (szélsőségesen rossz, gyenge) a másikig (szélsőségesen jó, ideálishoz közelálló) leírja (= lineáris leírás). Ebben a bírálati formában nem az ideálishoz történik a hasonlítás, hanem a lineáris skálán a teljes előfordulás jellemezhető a vékonytól a vastagig, a mélytől a magasig stb.

• a küllem így mennyiségi tulajdonságként kezelhető,

• az adatok a BLUP-módszerrel értékelhetők.

A lineáris leíró küllemi bírálat fontos feltétele, hogy az egyik szélsőségtől a másikig tartó skála széles legyen, hogy ne egy szűk intervallumban tömörüljenek az értékek. A skála finom fokozatokból felépítése célszerűbb, mint nagy ugrásokkal való emelkedése. További fontos követelmény, hogy az állatok lehetőleg fiatalok, egykorúak legyenek, és az apai származás ismerete nélkül kerüljenek bírálatra. Egy-egy nagy hírű apaállatnak az ivadékait ugyanis hajlamosak vagyunk jobbra értékelni valós értéküknél.

Korrekt alkalmazásánál a populációban az egyes tulajdonságok „normális eloszlást” mutatnak.

Az értékelést, illetve a küllemi tulajdonság súlyozását tetszés szerint végzik. A lineáris leírás megkönnyíti az egyes értékmérők relatív jelentőségének és a gazdaságosság kapcsolatának elemzését.

Ezzel a módszerrel a kívánatos tenyészirány felé vagy ellenkezőirányba történő haladás, esetleg stagnálás csak további értékeléssel mutatható ki.

A lineáris küllemi bírálat sem nélkülözheti a 100 pontos bírálati rendszert. Az egyes tulajdonságok lineáris skálán számértékkel való megjelenítése után minden egyed kap egy összpontszámot. Ebben a megjelenés 30%-kal, a tejelőjelleg 20%-kal, a testkapacitás 20%-kal, a tőgy 30%-kal vesz részt. A bírálat az állat valamennyi küllemi tulajdonságára kiterjed, azokra is, amelyek nem képezik részét a leíró bírálati rendszernek.

Kombinált bírálati változatok. A fejlettebb bírálati rendszereknél (pl. lineáris leírás) előfordul, hogy egyidejűleg a 100 pontos bírálati formák valamelyikét is elvégzik. Gyakori, hogy a kétféle eredményből képeznek egy-egy minőségi osztályt. Kiállításokon (pl. OMÉK) fordul elő, hogy valamely díj kiadását csak kombinált bírálatok pontszámára hagyatkozva lehet részrehajlás nélkül odaítélni.

Erre a bírálati formára igen jó példa a Póni és Kislótenyésztők Országos Egyesületénél közzétett teljesítményvizsgálati rend, amelyben a 10 × 10 pontos küllemi bírálatot kiegészíti a gyermek általi kezelhetőség, majd a gyermekkel való együttműködési készség (nyereg alatt vagy/és fogatban) megítélése. Az összehasonlíthatóság érdekében mindegyik szempontot a lehetséges maximum százalékában fejezik ki és átlagolják. Az egyetlen pontszámmal jellemezhető teljesítményt osztályba sorolják. (50–62,4% között II/2, 82,5% felett I/1 besorolású a póni.)