Ugrás a tartalomhoz

Általános állattenyésztés

Bodó Imre, Dinnyés András , Farkasné Bali Papp Ágnes, Fésüs László, Hidas András, Holló István, Horvainé Szabó Mária, Komlósi István, Kovács András, Lengyel Attila, Mihók Sándor , Nagy Nándor, Polgár J. Péter, Szabó Ferenc , Szabóné Willin Erzsébet, Tőzsér János

Mezőgazda Kiadó

Fontosabb viselkedési formák

Fontosabb viselkedési formák

Az állat viselkedése, konkrét viselkedési formákban nyilvánul meg. Ezeket etogramban szokták összefoglalni. A főbb viselkedési formákra itt csupán példákat említünk. Az egyes állatfajokra vonatkozó teljes tudnivaló a részletes állattenyésztéstan tárgyát képezi

Mozgás

Az egyes állatfajok mozgása eltérő, amelyekben öröklött, de sok esetben szerzett (tanult) elemek is szerepet játszanak. A természetes, szárazföldi mozgás mellett a madár háziállatok egy része (a gyöngytyúk, a lúd) jó repülő. A víziszárnyasok (kacsa, lúd) kitűnőúszók, de a tyúk nem úszik. A legtöbb emlős háziállat (a sertés is) tud úszni.

A természetes körülmények között minden jármódban (lépés, poroszkálás, ügetés, ugrás stb.) szabadon, könnyedén mozog.

A szarvasmarha természetes körülmények között, legeléskor a fejét 60–80 fokos szögben lehajtva megy. Jártatáskor, tereléskor a fejét kissé megemelve, előrenyújtott nyakkal halad előre.

A juh a legelőn társait követve, fejét letartva halad. Csak akkor fut, ha a nyájhoz tér vissza. Hodályból kiengedéskor emelt fejjel, tolakodva mozog.

A sertés általában lépésben halad. Kis távolság esetén az ügetés is a természetes mozgásformája. Meneküléskor galoppban fut.

A tyúkfélék mozgás közben a fejüket kétszer olyan gyorsan ingatják, mint a lábukat. Ilyenkor farkukat kissé feltartják. Meneküléskor kotkodácsolnak, ürítenek, majd elfutnak vagy elrepülnek.

Figyelés

Gazdasági állataink az őket érő ingereket eltérő módon érzékelik.

A szarvasmarha a külső jeleket elsősorban látó- és hallószerveivel észleli. Ha az észlelt tárgyhoz közeledik, fejét előrenyújtja, a füleit előre tartja, a szemét rászegezi a tárgyra és szimatol. A fiatal állat az idegen tárgyakat „megcsodálja” („bámul, mint borjú az új kapura”).

A figyeléskor a felderítési ösztönénél fogva a fülkagylóit, a fejét előre, amerre tekint, a zaj, az érdekességek irányába fordítja. Ha nem figyel, a fülkagylói hátrafele állnak. A fülkagylók állása a ló mimikájának az alapja. A ló érzékeli az oldalt és a mögötte lévő jelenségeket is, ugyanis a fej formája, szemeinek helyzete következtében látása 300 fokos szögre terjed ki, amelyet fejének csekély oldalra történő mozdításával teljes körlátássá tud fokozni. Azért, hogy előre figyeljen, már régóta (a galopplovaknál a XVIII–XIX. századtól) szemellenzőt használnak. A ló látása szürkületben is kitűnő, így a ha nincs teljes sötétség, kitűnően tájékozódik. Hallása is nagyon jó. A ló tapintása kifinomult. Az ajkaival a legkisebb idegen anyagot is megtalálja a takarmányban.

A juh figyeléskor bámul, fülel. Ilyenkor a fejét felemeli, orrát abba az irányba tartja, ahonnét a jelet észleli.

A sertés rosszul lát. A szaglása azonban kitűnő, először ezzel érzékeli az idegen jeleket. A hallása is finom, a hangokat jól érzékeli. Érzékszervei közül a mélyen ülőszemeivel reagál utoljára a szokatlan tárgyakra.

A baromfifélék esetében a figyelés jól szervezett tevékenység. A kakas őrséget áll, amíg a tyúkok élelmet keresnek. Ilyenkor nyaktartása kissé hátraszegezett.

A kotlóstyúk a fészek védelme érdekében igyekszik arról elterelni és inkább magára felhívni a figyelmet. A fészektől eltávolodva felfújja magát, csipeget, jobbra, balra tekinget, viszont „észrevétlenül” tér vissza.

A gácsér és a gúnár körbe-körbe járva vagy úszkálva figyel, amíg társai esznek.

Kommunikáció

A gazdasági állatok elsősorban hangadással kommunikálnak egymással és az emberrel, de a mozgásnak (pl. násztánc) vagy a szaglásnak (ivarzó tehén felismerése a bika részéről) is nagy a jelentősége.

A az ismerős fajtársakkal, más élőlényekkel, az emberrel kommunikál. Halk, visszafojtott nyerítést hallat találkozáskor. Az embereket speciális szaguk alapján különbözteti meg. Az ember izgalmi állapota szerint is változó testszagát érzékeli, és következtet a gondozó, a hajtó pszichikai állapotára. Ebből ered az a népi bölcsesség, miszerint „a lovas pillanatnyi állapota átragad a lovára”. Megérzi, ha törődnek vele, szereti, ha az ember simogatja, vagy a nyakát veregeti.

A ló az ismeretlen szagokat megvizsgálja úgy, hogy „felpipál”. Vagyis orrlyukait előre-felfelé nyújtott fejtartás mellett a felsőajkak felgyűrése által elzárja és a szaganyagokat ezáltal – az ajkak és a nyelv segítségével – a szájpadlás Jacobson-féle szervébe juttatja. Így az ember által nem érzékelhető szagokat is érzi.

A vele szoros kapcsolatban álló ember hangját még évek múlva is felismeri. A hangingerekre (pl. zene) – azok ritmusához való alkalmazkodás révén – mozgásos reakciót ad, és bizonyos mozgássorrendet produkál. A hirtelen mozdulatoktól azonban általában megijed.

A tehén a borját „m-u-u-h” hangon hívja. Ha éhes, nyújtottabb, élesebb „m-u-u-uh” hangot ad. A bika idegen jelenség észlelésekor mély, vagy éles „m-u-u-h” hangot hallat. Horkantással tartja távol a másik bikát az ivarzó tehéntől.

Az anyajuh mély „m-m-m-m” hangon hívja bárányát. A bárány, ha elveszti anyját hosszú, elnyújtott, síró „b-é-é-e” hangot hallat. Ha a „b-e-é-b-e-é” hang rövidebb, az az elkülönítés elleni tiltakozás jele. A szaggatott, mélyebb morgó hang a szexuális hívás. Veszély esetén a juh a mellső lábával dobbant.

A sertés sokféle röfögő hangot adhat. A hosszú röfögés a megelégedés, a rövid, néhány röffentés a pihenés jele. Magas röfögő hanggal jelzi, ha éhes, mély szaggatottal, ha fenyeget. Szelíd röfögést ad, ha malacait hívja, hosszú, erős tónusú röfögést, ha veszélyt észlel. Dörmögő a koca röfögése, ha a malacait elválasztják. Rövid, ismétlődő a röfögése játék közben, hosszú, erős, magas tónusú (visítás) fájdalom esetén.

A csirkék csipogása helyzetjelzés anyjuknak „kontaktuscsipogás”. A közelebb lévők halkan, a távolabb lévők hangosabban jeleznek.

A tyúk, ha visszatér a hárembe, panaszos hangot hallat. A jérce a tojóciklus megkezdését tojásjelző hanggal jelzi. A kakas szokatlan jelenség észlelésekor vészjelet ad. A csoportosan tartott baromfifélék, ha repüléshez készülnek, csendes, morgó hangot hallatnak.

Táplálkozás

Gazdasági állataink fajuk biológiai sajátosságainak megfelelően a táplálékot eltérő módon veszik fel. Ezek ismeretében szükséges megszerveznünk etetésüket, legeltetésüket, és ezek figyelembevételével kell kialakítanunk etető-, itatóberendezéseiket is. Törvényszerűség az is, hogy a jobb takarmányfelvétel, az étkesség általában kedvezőbb termelési eredményekkel jár együtt.

Etológiai módszerekkel vizsgálhatjuk az evéssel kapcsolatos paramétereket (evés sebessége, gyakorisága stb.) az erre irányuló tenyésztés és a technológia fejlesztése, tökéletesítése érdekében is.

A körülmények megváltozására az állatok leggyorsabban evési viselkedésükkel reagálnak. Ha az állat nem eszik, amikor társai táplálkoznak, az rendszerint a betegség jele.

A sokkal lassabban eszik, mint a többi gazdasági állat, és a takarmányok közül erősen válogat. Szinte tarrá rágja a legelőn az általa kedvelt összetételű foltokat, például a réti perjés növényzetet, de nem nyúl hozzá a csillagpázsitos részekhez. A kevésbé ízletes növényeket körbelegeli. Elkerüli a trágyafoltokat. Nagyon lassan fogadja el az új takarmányokat, még azokat is, amelyeket később szívesen fogyaszt. Nagyon érzékeny az ivóvíz minőségére és az itatásra.

A csikó jellegzetes szopási magatartása már a születés utáni 5 percen belül felismerhető. Azonban csak később, 30–60 perc múlva képes felállni és szopni. Szopáskor a csecset az orrával lökdösve stimulálja.

A szarvasmarha hosszú nyelvét használja a takarmány felvételére. A legelő növényzetét a nyelvével az alsó fogsorához szorítva leszakítja. Az abrakot a nyelvével lapátolja és beszívja a szájába. A szálastakarmányokból az alsó fogsorához szorítva harap, majd azt lenyeli. A szarvasmarha iváskor a nyelvét nem használja. A száját a vízbe meríti, de orrlikait nem. Olyan erővel szívja a vizet, hogy az a fej felemelése nélkül is a bendőbe jut a nyelőcsövön keresztül.

A borjú állva szopik, a nyakát lehajtva, a fejét felfelé irányítva bökdösi a tehén tőgyét.

A juh alsó ajkával és metszőfogával veszi fel a takarmányt. Az apró füvet is képes lelegelni. A lelegelt füvet kiválogatja. A bárány térdelőtesthelyzetben szopik, az anya tőgyét bökdösi, közben a farkát mozgatja.

A sertés mohón eszik. Gyorsan veszi fel (falja) és folyamatosan nyeli a takarmányt.

A falások száma az evés során folyamatosan csökken. A malacok szopáskor szinte mozdulatlanul fekve nyelik a tejet. Iváskor a sertés a vizet szürcsölve fogyasztja. Az önitató használatát a malacok is gyorsan megtanulják.

A tyúkfélék az evés kezdetén mohón veszik fel a takarmányt, majd később válogatnak, csipegetnek. A lúd és a pulyka természetes körülmények között kiváló legelésző állat. A madarak általában a vizet a csőrükbe veszik, majd a fejüket felemelve, azt a begyükbe eresztik.

Pihenés, alvás

E viselkedésformák ismerete elengedhetetlen az állatok szakszerű elhelyezése, tartása, a jó közérzet biztosítása érdekében.

A legtöbb háziállat fekve pihen és alszik. Csoportos tartás során hidegben az állatok összebújva (10.1. ábra), magasabb hőmérsékleten szétterülve fekszenek. Fontos, hogy a pihenő állat számára nyugodt körülményeket, száraz, tiszta, almozott pihenőhelyet biztosítsunk.

10.1. ábra - Hidegben a malacok egymást melegítve, összebújva fekszenek (Fotó: RAJNAI CS.)

kepek/10.1.abra.png


A pihenésére, alvására másfél eves korig jellemző az összegömbölyödött has-, valamint has-oldal fekvés (mint embrionális korban). Később folyamatosan kialakul a kifejlett állatra jellemző, a 4. év után általánosnak tekinthető pihenési mód. Ez a kuporgó és a kinyújtott oldalfekvés, valamint az állás, amely egész élete folyamán jellemező pihenési, alvási testhelyzet. A ló kaparó, forgó mozdulatokat végezve szertartásszerűen fekszik le. A mellső lábai egymás utáni behajlításával a testét a talajra, padozatra ejti. A felállás az elülső lábak egyenkénti kinyújtásával kezdődik, majd a hátulsó lábak utánmozdításával és kinyújtásával folytatódik. A lótartónak a felállás részleteit jól kell ismernie, hogy az elcsúszást, a balesetet megakadályozza.

A szarvasmarha az egyik oldalán és a szegycsonton fekszik. Mellső végtagját a törzs alá helyezi. Az egyik hátulsó lábát előre a has alá húzza, a másikat kinyújtja. Ha kérődzik, a fejét egyenesen tartja, ha alszik, a nyak felső, lágy oldalán pihenteti. Az alvás a kérődzőknél inkább ébrenlét, mint álom.

A juh maga alá húzott lábakkal fekszik.

A sertés az oldalán vagy a hasán fekszik. Az ülés abnormális testhelyzet, a lábgyengeség jele (10.2. ábra).

10.2. ábra - A sertés normálistól eltérő, ülő testhelyzete

kepek/10.2.abra.png


A tyúk alváskor a fejét a szárnya alá dugja. Alvása váltakozó, különböző mély és felszínes periódusok figyelhetők meg.

Bélsár- és vizeletürítés

Az ürítési viselkedési sajátosságokat a trágyatér kialakítása, a trágyaeltávolítás gépesítésének megoldása érdekében fontos ismernünk.

A szarvasmarha, a juh, avizelet- és bélsárürítéskor nincs tekintettel a körülményekre, bárhol ürít. Ezért városban használt igáslovakat bélsárgyűjtő zsákkal célszerű felszerelni.

A sertés az egyik legtisztább állat. Területjelölő faji ösztöne miatt mindig csak az istálló meghatározott részén ürít. Az újszülött malacok anyjuktól tanulják meg az ürítési rendet. Ha a malacokat nem az anyakoca neveli fel, nem tanulják meg a rendet, és mindenfelé ürítenek. Az ilyen állatokat a többiek megtámadják és kimarják.

A lakásban tartott kutya a szobatisztaságot megtanulja.

Komfortmozgások, testápolás

E viselkedésformákat a jártatás szervezése, az ápolás elősegítése szempontjából pl. vakaródzást lehetővé tevőeszközök kialakítása, a komfortérzet biztosítása érdekében fontos ismernünk.

A lónál megfigyelhető kölcsönös, szociális bőrápolási viselkedés.

A szarvasmarha önápoló, a nyelvével, lábával tisztogatja azokat a testrészeit, amelyeket elér. E célra a farkát is használja. Jellemző a kölcsönös testápolás is, amikor a csoportosan tartott állatok bőrápolás céljából nyalogatják egymást (10.3. ábra). Ha egy állat barátkozás, vagy bőrápolás érdekében közeledik, azt a társa felismeri és nyugodt marad.

10.3. ábra - Társát nyalogató (bőrét ápoló) szarvasmarha (CZAKÓ nyomán, 1974)

kepek/10.3.abra.png


A sertés a fejét, a lábát csak kismértékben képes mozgatni, ezért nem tudja magát nyalogatni, tisztogatni. Szívesen fekszik a sárban, ami a hőszabályozása szempontjából fontos.

A tyúk szívesen fürdik a porban. Lábaival felkaparja a talajt, majd leül, és szárnya segítségével magára szórja a földet.

Játék

Játékos viselkedési formákat különösen a fiatal, de az idősebb állatokon is megfigyelhetünk.

A csikónál megfigyelhető a mozgásos játék. Ez fokozza a takarmányfelvételt és a növekedést („a csikó felnőtté játssza magát”), mivel a játék gyakran közös evésben, ivásban nyilvánul meg.

A borjak játékos viselkedésük során farkukat feltartva ugrándoznak, a levegőbe rúgnak, prüszkölnek, tüsszögő hangot adnak. Ha hosszabb idejű lekötés után a szabadba engedjük őket, akkor ugrándoznak, a farukat dobálják, futkosnak, hirtelen irányt változtatnak. A bárányokra jellemző a versenyfutás, a játékos verekedés, a homloktörés (a homlokukat egymásnak szegezve összefutnak). Szexuális játék során mindkét nembeliek egymásra másznak.

A malacokra különböző tárgyakkal (pl. alomszalma) való bíbelődés a jellemző. Ha a szabadba engedjük őket, jókedvűen futkároznak.

A baromfifélék játékos mozgása elsősorban szaporodási folyamataikkal van kapcsolatban.

Támadás, védekezés

Bizonyos esetekben az állatokra támadó, védekező magatartás a jellemző.

A támadó szarvasmarha fenyegető testtartást vesz fel, a fejét leszegezi, a homlokát a föld felé tartja, a hátulsó lábait a hasa alá húzza. Ezt követheti az oldallépés, majd a taszítás és a döfés (10.4. ábra). Ha védekezik, vagy hátrál és elfordul a támadótól, vagy leszegzett fejjel olyan testhelyzetben marad, hogy az ne tudjon az oldalához férni.

10.4. ábra - A szarvasmarha fenyegető testtartása (CZAKÓ J. nyomán,1974)

kepek/10.4.abra.png


Aősi ösztöne a menekülésre való készség. A „rettegés” kulcsingerként hat rá. A támadó viselkedés csak akkor jelentkezik, ha valami kiváltja a menekülési reakciót, de a menekülés lehetetlen a számára. Ha a megrettenés pillanatában nem tud menekülni, azonnal védekezik. Ilyenkor jelentkezik a rúgás, harapás, ágaskodás, odaszorítás, ami balesetveszélyes.

A juhok dobbantással kezdik a verekedést, majd iramodással, homlokkal összefutnak. Gyakori az ugrás, a vállal való lökés és a döfés is.

A malacok már az újszülött korukban verekednek a csecsekért. A kanok mély, röfögő hangot adnak, mielőtt kezdik a verekedést, miközben állkapcsaikat csattogtatva vicsorognak. A verekedősertések vállaikat egymáshoz nyomva szaladnak, majd egymás fülébe, fejébe harapnak. A verekedő tyúkfélék nyújtott nyakkal, felemelt fejjel néznek az ellenfél fejére, nyakára. Támadáskor egyik lábukra állnak, a másikon a lábujjukat, körmüket előre irányítják. Ezután felugranak, és mindkét lábukat az ellenfél fejére, nyakára irányítják. Ezt követően ívelt nyakkal a tekintetüket a földre szegezik (10.5. ábra).

10.5. ábra - Verekedő kakasok mozdulatai (CZAKÓ J. nyomán, 1974)

kepek/10.5.abra.png


Szexuális (nemi) viselkedés

Az állatok ivari életével kapcsolatban sajátos, az általánostól eltérő viselkedésformák figyelhetők meg. Amikor a nőivarú állatok ivarzanak, megváltozik viselkedésük. A kanca sárlásának, a tehén üzekedésének, folyatásának, a koca búgásának, az anyajuh berregésének, dürrögésének az esetek legnagyobb részében határozott, viselkedésben is megnyilvánuló külső jelei vannak. Ezekről a gyakorlott állattenyésztők könnyen felismerhetik és termékenyítésre kijelölhetik az ilyen egyedeket. Az ivarzó nőivarú állatok nyugtalanok, keresik a hím ivarú társat, egymást ugrálják, tűrik a felugrást stb. Előfordulhat külső, viselkedési jelek nélküli, ún. csendes ivarzás. Ilyen esetekben az ivarzások megfigyelését több módszer is segítheti. Regisztrálni lehet az állat mozgását is pl. a tehenészetekben használt lépésszámlálóval (pedométer), amely, ha intenzívebb mozgást jelez, az a tehén ivarzására utalhat.

Az ivarzó állatot a hím követi, ivarszervét szagolgatja, nyalogatja, mindkét partner különös hangot ad. A párzás a legtöbb állatfaj esetében állva történik.

Megváltozik az emlős nőivarú állatok viselkedése közvetlen az ellés előtt is, aminek felismerése segíti a szülészeti előkészületeket.

Baromfifélék között udvarló viselkedés figyelhető meg (10.6. ábra). Ilyen a csalogatás a kakas részéről, a botorkáló mozgás, a szárnyak leeresztése, futás stb. A tojótyúk a párzás elől kezdetben menekül, majd kitér, végül meghúzódik és a földre lapul.

10.6. ábra - A kacsa viselkedése párzáskor (CZAKÓ J. nyomán, 1974)

kepek/10.6.abra.png


Ivadékgondozás

Az emlősállatok gondoskodnak ivadékaikról mindaddig, amíg azok önálló életre nem képesek.

A kanca a megszületett csikóját szárazra nyalja, tisztítja, majd a 10–60 perc múlva felálló életerős csikót megszoptatja, azonban – különösen először ellőknél – előfordulhat, hogy ellenségesen viselkedik, megtagadja a szoptatást, elrúgja a csikót. Ilyenkor a kancát le kell kötni, ki kell fejni, és folyamatosan szoktatni a szoptatáshoz. Kedvező esetben néhány szoptatás után a csikót elfogadja és kellően szoptatja.

A tehén az ellése után néhány perc múlva szárazra nyalja a borját, és fejével bökdösve serkenti felállásra. A szopni készülő újszülött borjút nyaldosással segíti a tőgy megkeresésében. Ha a fiatal borját elveszik tőle, azt keresi és bőg utána. Az idősebb borját, ha távolabb kerül tőle és pl. a legelőn a többi borjú közé vegyül, látás, szaglás és hallás alapján 50 m-nél kisebb távolságról megismeri. Szürkületben a borjú a hívó „m-ú-ú-h” hangra talál az anyjához. A visszatérő borját az anyja mielőtt szoptatja, mindig megszagolja. A borjú szopása alatt a tehén a legelő, haladó társaitól lemaradva nyugodtan áll. Szopáskor a borjú testhelyzete párhuzamos az anyjáéval, farával a tehén feje felé fordul (10.7. ábra).

10.7. ábra - Borját szoptató tehén (Fotó: SZABÓ F.)

kepek/10.7.abra.png


Az anyajuh is lenyalja újszülött bárányát. A faroktövét szagolgatja, hogy később a szagról megismerje ivadékát. Ha a báránya eltávozik, mély, morgó hangon hívja, ha keresi, végigszagolgatja a bárányokat, hogy a sajátját felismerje. Ha idegen bárány akarja szopni, az anyajuh elugrik előle. Az ikerbárányait egyszerre szoptatja. Ha az anyja béget, a bárány ugrándozva odafut, és farka rezgetésével jelzi ragaszkodását.

A koca malacait az idegen jelenségektől védelmezi. Sajátos szag alapján ismeri fel őket. A születés utáni első héten az idegen malacokat is könnyedén elfogadja, emiatt, ha dajkásításra kerül sor, azt ekkor célszerű elvégezni. A koca hanggal jelzi, ha malacait szopni engedi. Ugyancsak hangot ad, ha a szoptatást befejezi. Malacait oldalra fekve szoptatja. Ha nem akarja őket szoptatni, akkor zavarásuk megelőzése érdekében hasra fekszik.

Rossz szokások

Gazdasági állataink körében kialakulhatnak olyan kedvezőtlen magatartásformák, amelyek a termelés rovására mehetnek vagy a balesetek gyakoriságát megnövelik.

A borjak kölcsönös szopása és önszopása mesterséges felnevelés során alakulhat ki feltétlen reflexek következtében. Itatásos felnevelés során a tejivás rövidebb ideig tart, mint a természetes szopás, továbbá a természetes ritmusosság sem áll fenn. Ilyen táplálás a borjak szopási ingerigényét a reflex időtartama alatt nem elégíti ki, és tanult viselkedésként kialakulhat a káros szopás. Ha ilyenkor módja van arra, hogy társát elérje, azt szopni fogja. E tanult viselkedés idősebb korban is megmaradhat.

A csökönyösség a szamaraknál és igáslovaknál fordul elő. Öröklődő tulajdonság. Abban nyilvánul meg, hogy az állat a szakszerű bánásmód esetén sem hajlandó munkát végezni.

A rúgás, harapás, vágás a lovaknál fordul elő. Főleg a fiatalkori, kedvezőtlen bánásmód hatására lakul ki. Az ilyen állat rendkívül balesetveszélyes.

A kannibalizmus a zárt tyúktartásban és a sertéshizlalásban fordul elő a leggyakrabban. Oka a túlzott idegfeszültség, a technológiai, a takarmányozási hiányosság, de kialakulásában örökletes tényezők is szerepet játszanak.

Baromfi esetében a megnyilvánulásának egyik formája a tollcsipkedés és felfalás, a másik a kloaka kicsípése. Ha az állományban sok a kloakaelőeséses állat, a kannibalizmus hisztériává válhat.

A sertések kannibalizmusa a farokrágásban, a fül kiharapásában vagy a malacok felfalásában mutatkozik meg.

Társas viselkedés

Csoportos elhelyezésben a háziállatok között rendszerint rangsor, hierarchia alakul ki, amely fajonként eltérő erősségű. A csoport tagjai egymással játszanak, egymást ápolhatják, de például a takarmányhoz való hozzájutás érdekében egymást meg is támadják. Az összeszokott állatok egymáshoz ragaszkodnak, ha elkülönítik őket, akkor egymást keresik (10.8. ábra).

10.8. ábra - A külön-külön, ketrecben tartott borjak megtalálják egymást (Fotó: SZABÓ F.)

kepek/10.8.abra.png


A lovaknál az összetartozás ösztöne (csordaösztön) nagyon erős, amely már két állat kapcsolatában is gyakran megmutatkozik. A csoport védi az egyed nyugalmát. A ló más élőlényeket – így az embert is – fajtársának tekinti. Az embernek a lóval való kapcsolatában mindent a ló szemszögéből kell megközelíteni, mert csak akkor fogadja el őt társaként.

Jellemző a lovak között a hangulatátvitel. Ha például az egyik ló fél valamitől, az a másikra is átragad. Megfigyelhető ugyanakkor, hogy a kancák egymás iránti tűrőképessége rosszabb, mint a teheneké. Tapasztalható az elutasító magatartás is, különösen az idegen csikókkal, fiatal állatokkal szemben, ami az ellenségeskedésig fajulhat.

A szarvasmarha jó közösségi állat, sikerrel tartható csoportosan, bár természeténél fogva pihenéskor nem fekszik szorosan egymás mellé. E tulajdonságát, területigényét a pihenőhely kialakításánál figyelembe kell venni. Ha nem biztosítunk elegendő férőhelyet, az állatok ingerlékenyebbek lesznek, feszültség keletkezik a csoportban. Ilyenkor az egyedek közti hierachikus sorrend felborulhat. Fenyegető, támadó viselkedést (10.4. ábra) általában csak akkor mutat, ha az etető- és itatóvályút vagy a kiválasztott helyét meg akarja védeni.

A juh jól viseli társait. Ha a legelőterület vagy a hely a jászolnál elegendő, akkor az állatok között szinte nem is tapasztalható versengés. Az új egyedet a nyáj viszonylag gyorsan, legelőn pedig szinte észrevétlenül befogadja. Harcias magatartás is csak a kosok között fordul elő.

A sertés, különösen, ha kicsi az egy állatra jutó férőhely, rendkívül agresszív magatartást is mutathat. Előfordulhat verekedés, kimarás, kannibalizmus, de a társ elpusztítása is, különösen, ha új állat kerül a falkába. Ezért a csoportok kialakítása, az állatok újracsoportosítása, falkásítása során rendkívül körültekintően kell eljárnunk.

A baromfiak között erős a társas rangsor, ami általában az ivarérettség elérése körül alakul ki. Ezt komoly harc előzi meg, amely a kakasok között sokkal kifejezettebb (10.5. ábra), mint a nőivarú egyedeknél. A baromfiféle állatok megismerik egymást, és megjegyzik a rangsorban elfoglalt helyüket. A rangsorban rendszerint azok állnak elöl, amelyek előbb érik el ivarérettségüket.

A baromfiak termelését a zsúfolt tartás kevésbé csökkenti, mint más gazdasági állatokét. A ketrecben tartott tyúkok között, ha a megvilágítás elegendő, sűrű telepítéskor sincs harc.