Ugrás a tartalomhoz

Általános állattenyésztés

Bodó Imre, Dinnyés András , Farkasné Bali Papp Ágnes, Fésüs László, Hidas András, Holló István, Horvainé Szabó Mária, Komlósi István, Kovács András, Lengyel Attila, Mihók Sándor , Nagy Nándor, Polgár J. Péter, Szabó Ferenc , Szabóné Willin Erzsébet, Tőzsér János

Mezőgazda Kiadó

A szervezetre ható belső tényezők

A szervezetre ható belső tényezők

A szervezet szöveteinek, szerveinek fizikai és kémiai állapotát belső környezetnek nevezzük. Idesoroljuk az állati szervezetet belülről érő hatásokat, amelyek meghatározzák annak életfolyamatait, alkatát, vérmérsékletét, szokásait stb., továbbá azt, hogy az eltérő külső feltételekre, az ingerekre miként reagál. E tényezők között az idegrendszer mellett a belső elválasztású mirigyek által termelt különböző hormonok játszanak döntőszerepet. A gyakorlati állattenyésztésben a tenyésztő, céljai elérése érdekében a hormonok bizonyos körének hatását befolyásolhatja, manipulálhatja.

Minden bizonnyal az ivari hormonok eredményezik a legnagyobb különbséget az azonos genotípusú állatok között, és ezek azok, amelyeknek hatását az ember szinte ősidők óta igyekezett a gyakorlatban felhasználni.

Az ivarjelleg azokat a tulajdonságokat jelenti, amelyek meghatározzák az állatok ivari hovatartozását. Beszélni szoktunk az ivarszervek különbségében megnyilvánuló elsődleges, és az egyéb tulajdonságokban, mutatkozó, ún. másodlagos ivarjellegről, pl. szín, testtömeg, csecsek száma stb. A két ivar között bizonyos, főleg az élénkebb anyagcseréjű állatfajok, fajták esetében kifejezett különbségek vannak. Ezt a különbséget ivari kétalakúságnak (dimorfizmusnak) hívjuk. A magyar szürke vagy a borzderes bika szőrzetének színe például sötétebb, mint a tehéné. Eltérések mutatkoznak a testalakulásban, az egyes szövetek finomságában stb. is. A hímivarú állatok magzati fejlődése általában valamivel hosszabb ideig tart, további növekedésükre nagyobb intenzitás, később bekövetkező elzsírosodás jellemző, mint a nőivarú állatokéra. Egyes fajok hímjei speciális szagot árasztanak. A kan húsán és zsírján például bomló vizeletre emlékeztető „kanszag” érződik. A kifejezett ivarjelleg tenyészállataink esetében kívánatos tulajdonság, mert csak az ezzel rendelkező állatoktól várhatunk el kellőivari életet és terménységi, szaporasági eredményeket. Ugyanakkor haszonállatainknál az ivartalanítás segítségével és alkalmazásával könnyebben elérhetünk bizonyos termelési, gazdasági célokat.

A nőivarú állatok ivartalanítása (miskárolás, ovariotomia) a gyakorlatban kevésbé elterjedt. A hímek ivartalanítását (herélés, kasztrálás) világszerte széles körben alkalmazzák. Különösen jellemzőez a ló- és sertésfajban, és pl. a tengeren túli országokban a szarvasmarha esetében, ahol általában nem növendék bikákat, hanem ivartalanított állatokat (tinó) hizlalnak. Kifejezett különbséget kapunk a hím és az ivartalanított állatok (herélt ló, tinó, ártány, kappan) között, ha az ivartalanítást az ivarérés előtt, fiatalabb korban végezzük el. Az ivartalanított állatok növekedésük során az alábbiakban térnek el a nem ivartalanítottaktól:

• csövescsontjaik hosszabbakká válnak,

• az ivarszervek és a másodlagos ivarjelleggel összefüggő tulajdonságok nem fejlődnek ki,

• vérmérsékletük nyugodt marad, a velük való bánás egyszerűbb lesz,

• növekedési erélyük kisebb lesz,

• több zsírt, faggyút, kevesebb húst termelnek,

• húsuk finomabb, omlósabb, zsírral jobban átszőtt, hímszagtól mentes lesz.

Az ivarérés után ivartalanított állatok testaránya már kevésbé változik, de ivarszerveik elsorvadnak, hímszaguk megszűnik, anyagcseréjük renyhébb lesz, nyugodtabbá válnak.

Bizonyos hormonok kimutatásával, vizsgálatával a szervezet különböző állapotaira következtethetünk. Például a vemhesség korai megállapításának módszerei általában a vérszérumból, vizeletből, tejből történő hormonkimutatáson alapulnak.

Hormonkészítményeket tenyésztési, termelési céljaink érdekében is használhatunk. Legelterjedtebb ezek közül az ivarzások hormon-készítményekkel történő befolyásolása, az ivarzásszinkronizálás, de alkalmazhatunk hormonokat ivartalanításra vagy ikerellések indukálására is. Az állattenyésztés gyakorlatában az ivari hormonok mellett a növekedési hormonok (szomatotropinok) használata fordul elő elsősorban. Kísérleti eredmények bizonyítják, hogy ilyen hormonkészítmények adagolásával a hozamok (tejtermelés, gyarapodás) jelentősen fokozhatók.

Humán-egészségügyi szempontból azonban az állati termékekben visszamaradó hormonok károsak lehetnek, ezért az ilyen készítmények alkalmazását számos országban, így hazánkban is tiltják.