Ugrás a tartalomhoz

Általános állattenyésztés

Bodó Imre, Dinnyés András , Farkasné Bali Papp Ágnes, Fésüs László, Hidas András, Holló István, Horvainé Szabó Mária, Komlósi István, Kovács András, Lengyel Attila, Mihók Sándor , Nagy Nándor, Polgár J. Péter, Szabó Ferenc , Szabóné Willin Erzsébet, Tőzsér János

Mezőgazda Kiadó

Génhatások és a fenotípus

Génhatások és a fenotípus

A klasszikus génfogalom szerint a gén meghatároz egy tulajdonságot, a gén mutációja új allélhoz, a tulajdonság megváltozásához vezet. Az allélok kombinálódnak a gamétákban (ivarsejtekben), és így az utódnemzedékben is.

Génhatáson vagy génmanifesztálódáson valamely gén(ek) által szabályozott tulajdonságnak (vagy tulajdonságoknak) a szervezet fenotípusában való megjelenését értjük.

A fenotípus[8] az adott tulajdonság teljes megjelenési képe, magában foglalja mind-

azt az információt, amely a manifesztálódott tulajdonságot jellemzi. A fenotípust a genotípus és a paratípus[9](környezet hatás) együttesen alakítja ki. (Kivétel ez alól több minőségi jelleg, mint például a vércsoportok kialakulása, amikor a környezetnek nincs hatása a tulajdonság fenotípusos megjelenésére.)

A genotípus[10] az adott tulajdonságot kialakító gén(ek) és az azok közötti kölcsönhatások, a paratípus pedig a környezeti (nem örökletes) tényezők összessége. Ily módon a paratípus a fenotípusban csak modifikáló (a fenotípust módosító, de nem öröklődő) hatást válthat ki.

A környezeti tényezők lehetnek szervezeten belüliek és azon kívüliek.

A belső környezet a sejten belüli tényezők összessége. Az allélok kölcsönhatása mellett a citoplazma tényezőit jelenti, amelyeknek rendkívül fontos szerepük van a génműködés szabályozásában és a fenotípus kialakulásában. Viszont a citoplazma maga is a génműködés eredménye. A gének terméke tehát visszahat magára a génre. Ez az ún. visszajelentés mechanizmusa, mellyel a gének saját működésüket szabályozzák.

A külső környezet a sejten kívüli tényezők összessége. Ez lehet élő és élettelen környezet. Az előbbi egyrészt a szöveti, szervi kölcsönhatásokra, másrészt egyedi és populációs kölcsönhatásokra vezethet, míg az utóbbi azokat az élettelen tényezőket foglalja magában, amelyek az állatot körülveszik és hatnak rá.

Mutáció hatására egy génnek számos változata (allélja) jöhet létre, de minden génnek minimum két allélja van. Egy bizonyos gén fenotípusbeli megnyilvánulását a homológ kromoszómapár azonos lókuszán elhelyezkedő másik allél befolyásolhatja vagy más lókuszon, más kromoszómán elhelyezkedő gén hathat rá. Az első esetben allélpáron belüli, ún. intraallél kölcsönhatásról, míg a másik esetben különböző allélok közötti, ún. interallél kölcsönhatásról beszélünk (5.2. ábra).

Az ilyen kölcsönhatásokat nem additív génhatásoknak nevezik.

5.2. ábra - Allélkölcsönhatások ábrázolása (Horvainé nyomán, 1996)

kepek/5.2.abra.png


A génhatások más szempont szerint is rendszerezhetők attól függően, hogy valamely tulajdonság kialakulásában hány génnek (illetve a gének által szintetizált polipeptidnek) van szerepe (5.3. ábra). Az 5.4. ábra rendszerezve foglalja össze a génkölcsönhatások különböző típusait.

5.3. ábra - Génhatások a tulajdonságok és a gének száma szerint (Boda nyomán, 1991)

kepek/5.3.abra.png


5.4. ábra - A génkölcsönhatások rendszerezése (Horvainé nyomán, 1996)

kepek/5.4.abra.png




[8] A fenotípus jele: F.

[9] A paratípus jele: K.

[10] A genotípus jele: G.