Ugrás a tartalomhoz

Általános állattenyésztés

Bodó Imre, Dinnyés András , Farkasné Bali Papp Ágnes, Fésüs László, Hidas András, Holló István, Horvainé Szabó Mária, Komlósi István, Kovács András, Lengyel Attila, Mihók Sándor , Nagy Nándor, Polgár J. Péter, Szabó Ferenc , Szabóné Willin Erzsébet, Tőzsér János

Mezőgazda Kiadó

A fajtán belüli csoportok

A fajtán belüli csoportok

A fajtákon belül különböző szempontok alapján bizonyos csoportokat, részpopulációkat különíthetünk el.

Az alfajta vagy fajtaváltozat (ritkábban használt kifejezéssel válfajta) a fajtán belül általában a tenyésztői munka eredményeként létrejött olyan állatcsoport, amely a fajtához tartozik, de a fajta többi tagjától bizonyos külső és belső tulajdonságokban, valamint genetikailag is különbözik.

Ilyen például a hereford húsmarha szarvalt és szarvatlan változata, az angus húsmarhafajta fekete és vörös színváltozata, a mangalicasertés szőke, vörös és fecskehasú változata, a merinójuh-fajta finomgyapjas, posztógyapjas, húsmerinó és szapora merinó változata.

A tájfajta a fajtán belüli olyan állatcsoport, amely a táj, a vidék, az adott térség természeti, gazdasági viszonyaihoz alkalmazkodott. Ilyen volt a múltban a magyar tarka szarvasmarha bonyhádi vagy Moson megyei tájfajtája, a hajdúsági nóniusz ló, a magyar félvér ló tolnatamási tájfajtája. E fajtán belüli csoportok jelentősége napjainkban egyre inkább elmosódik, és a globalizáció, a tömegtermelés következtében kisebb jelentőségű lesz.

A tenyészet a fajtán (esetleg az alfajtán) belüli kisebb állatcsoport, amely általában egy-egy tulajdonoshoz vagy tenyésztőhöz tartozik, és amelyben legalább 2–3 nemzedékre kiterjedő tenyésztői munka valósul meg. A tenyészet általában kiegyenlítettebb, mint maga a fajta. Az adott tenyészetbe tartozó állatokat rendszerint meghatározott körzetben, állattartó gazdaságban, telepen tartják (pl. keszthelyi hereford húsmarhatenyészet, kaposvári vörös angus húsmarhatenyészet, keszthelyi nagy fehér hússertéstenyészet, kiscséripusztai holstein-fríz-tenyészet, szilvásváradi lipicai lótenyészet stb.) A tenyészet az EU-nomenklatúra szerint állat-egészségügyi és informatikai egység is (az egy-egy állattartási helyen tartott állatok összessége, függetlenül azok fajától, fajtájától és hasznosításától).

A törzstenyészet olyan tenyészet, amelyben a tenyésztői munka, ezáltal az állatok

teljesítménye a fajta (a tenyészetek) átlagánál magasabb színvonalú. Az adott ország törzstenyészetei, a fajtába tartozó legjobb teljesítményű, értékesebb állatokat foglalják magukba. A törzstenyészetek a legtöbb gazdasági állatfaj esetében a tenyészállat-előállítás színterei, ahonnét főleg a hímivarú állatok a köztenyésztésbe kerülhetnek. A törzstenyészetet, arra utalva, hogy a fajtába tartozó, genetikailag legértékesebb (csúcs, top) állatokat foglalja magába, elittenyészet, pepinéria, illetve nukleusz tenyészet kifejezésekkel is szoktuk illetni.

A zárt tenyészet olyan zárt körben tenyésztett, adott fajtába tartozó állatcsoport, amelybe huzamosabb ideig nem kerül be idegen állat. A zárt tenyészet ezért rendszerint homogénebb, kiegyenlítettebb, mint a fajta egésze, vagy a többi tenyészet. Zárt tenyészet létrehozására és fenntartására általában olyankor törekszünk, amikor az adott tenyészetben előforduló speciális tulajdonságot a genotípus, illetve a géngyakoriság növelésével rögzíteni kívánjuk. A zárt tenyészet állat-egészségügyi szempontból (betegségek terjedésének megakadályozása) is fontos lehet. Kis állatlétszámú zárt tenyészetben bizonyos idő után a rokontenyésztést (rokon egyedek párosítását) nehéz elkerülni. A zárt tenyészetek a globalizáció, az integráció következtében ma már egyre kisebb szerepet töltenek be az állattenyésztésben.

A törzs az állattenyésztésben többféleképpen használatos, többféle állatcsoport megjelölésére szolgáló kifejezés.

Egyik értelmezés szerint egy esetleg néhány apaállattól származó állatok csoportját jelenti. Mivel a törzsbe tartozó állatokat egységes szempontok szerint tenyésztik, a törzs a fajta egészétől bizonyos tulajdonságokban rendszerint különbözik. A kis létszáma miatt azonban nem tekinthető önálló fajtának.

Másik értelmezés szerint törzsnek nevezzük a baromfitenyésztésben az egy apaállathoz beosztott nőivarú állatok csoportját.

Harmadik értelmezés szerint a törzs kifejezés a nagy állatlétszámmal rendelkező állatállományban a legjobb teljesítményű állatok csoportjának (törzsgulya, törzsnyáj stb.) megjelölésére szolgál. Ebben az esetben a törzs ugyanúgy értelmezhető, mint a törzstenyészet, de a törzsállatok tartása itt rendszerint a többi állattal együtt történik.

A család tenyésztési értelemben adott egy-egy (rendszerint értékes) nőivarú őstől származó állatok csoportját jelenti, ivadékcsoporta, nemre való tekintet nélkül. A család egy-két generáción keresztül képvisel csak valós tenyészértéket, mivel az ősök szerepe generációk múlva egyre inkább elhomályosodik. Ilyen család volt a hazai telivér lótenyésztésben a Kincsem család. Érthető módon a család az egyet ellő, hosszabb generáció intervallumú állatok esetében kisebb jelentőségű, mint például a baromfitenyésztésben.

A vonal az állattenyésztésben fontos kategória, amelyet genetikai, származási (genealógiai) és tenyésztési értelemben egyaránt használunk. Többé-kevésbé zárt körben tenyésztett állományt jelent. A vonal újabban különösen a sertés és baromfitenyésztésben használt elnevezés. A baromfitenyésztésben például egy vonal általában 15–20 törzsből, egy tyúktörzs pedig 1 kakasból és 5–15 tojóból áll.

a) Genetikai vonal olyan állatcsoport, amelynek tagjai bizonyos őssel közeli rokonságban vannak, ugyanakkor a többi ős nem közeli rokon. Az ilyen vonalak, amelyeket rendszerint adott cél érdekében állítanak elő, genetikailag egyöntetűek. E vonalak kialakításának és ezek meghatározott módon történő kombinálásának az állattenyésztésben nagy jelentősége van. A baromfitenyésztő cégek különböző vonalakból, törzsekből hozzák létre a tojó és hústermelő hibrideket.

b) Genealógiai (leszármazási) vonal olyan állatcsoport, amely egy híres apaállattól származik (pl. a Byerly Turk híres telivér csődör vonala vagy a Darley Arbian és Godolphin Barb, vagy a Furioso hazai vonal. A genealógiai vonal rendszerező elv, de tényleges, a fajta többi egyedétől megkülönböztető jelentősége nincs, így a nemesítőmunkában alig használható.

c) Tenyészvonal olyan genealógiailag egységes állatcsoport (részpopuláció, párosítási csoport), amely bizonyos tulajdonságokat (testalakulás, húsformák stb.) biztonságosan örökít. A tenyészvonal a genetikai vonaltól különbözik. Értékét nem a rokontenyésztés adja, hanem az, hogy az egy apaállattól származó vonalhoz tartozó állatokat generációról generációra úgy párosítják, hogy az értékes őstől való távolodás ellenére a megkülönböztető genetikai és fenotípusos érték fennmaradjon. Ilyen értékes tenyészvonalnak tekinthető pl. a holstein-fríz fajtában az Elevage vagy az Ivenhoe vonal.

d) Vérvonal eredetileg bizonyos őssel közeli rokonságban lévő állatok csoportját

jelentette. Ma már e kifejezés összeolvad a vonal fogalmával, azzal analóg is lehet, és mindkét értelemben használható.

A típus nehezebben definiálható, mint az előbbi kategóriák, de újabban egyre inkább használt kifejezés a fajtán belüli vagy fajták közötti meghatározott állatcsoport megjelölésére. Azonos típusba tartoznak azok az állatok, amelyek bizonyos ismérvek alapján, például küllemi, élettani, termelési szempontból hasonlóságot mutatnak egymással.

A típus lehet fajtán belüli kategória, ugyanis az azonos fajtának különböző típusai léteznek. Például a szimentáli eredetű hegyi tarka szarvasmarhafajta csoportban a tejelő (motbéliard), a kombinált (kettős hasznosítású magyar tarka) és a hústípus (amerikai szimentáli) egyaránt megtalálható. Vagy például a shorthorn, a borzderes és más szarvasmarha fajtáknak tejelő és hústípusát egyaránt tenyésztik. Hasonlóképpen a már említett merinó juh fajtának a gyapjútermelő (finomgyapjas merinó), hústermelő (német húsmerinó) és a szapora (booroola merinó) típusa egyaránt elterjedt. Vagy pl. a plymouth tyúkfajtának vannak tojó és hústípusú vonalai.

Ugyanakkor a típus fajták közötti, fajták feletti kategória is, hiszen különböző fajtájú állatok besorolhatók azonos típusba. Így például megkülönböztetünk hús típusú (német húsmerinó, texel, suffolk, ile de france stb.), tejelő típusú (keletfríz, pleveni feketefejű, awassi stb.) juhfajtákat, vagy tejelőtípusú (holstein-fríz, jersey, ayrshire), hús típusú (angus, hereford, charolais, limousine, fehér-kék belga stb.) és kombinált típusú (kettős hasznosítású) szarvasmarhafajtákat (pl. magyar tarka, osztrák tarka, pinzgaui stb.).

A típus kifejezést az említetteken kívül rendkívül széles körben használjuk még az állattenyésztésben.

a) Alkalmazott genetikai értelemben lehet genotípus, fenotípus és paratípus. (Részletesebben 5.2. fejezet.)

b) Az alkati (konstitúciós) típus az állat veleszületett sorsszerű sajátossága, amely külső testalakulásban (habitus) és belső élettani sajátosságokban (komplexió) nyilvánul meg. (Részletesebben a 13. 9. fejezetben.

1. Respiratóriusz (lélegző, leptoszom, oxidatív, disszimilatív) típus. Jellemzője a fejlett légzőszervek, hosszú, megnyúlt nyak, mellkas, izomszegény testrészek, hosszú végtagok. Ilyen például a tejelőtípusú szarvasmarha vagy a tojástermelő típusú tyúk, az angol telivér ló, a lapálysertés.

2. Digesztívusz (emésztő, piknikus, reduktív, asszimilatív) típus. Sajátossága a rövid nyak, a rövid, mély, dongás mellkas, a jól izmolt test, az izmos, rövid végtagok. E típusba tartozó állatok elzsírosodásra hajalmosak, általában korán érők. Ilyenek a hús típusú állatok, a hidegvérű ló, a korán érő húsmarhafajták (pl. a hereford régi típusa), a zsírsertés, a hústyúk.

3. Muszkuláris (atlétikus, erőtermelő) típus. Jellemzője a jól fejlett izomzat és csontozat, az erőteljes mellkas, a hosszú törzs és a hosszú végtagok. Ilyenek az erőtermelő állatok, a tömeges félvér ló, az egykori igás marhákból kitenyésztett végtermék típusú húsmarhafajták.

4. Cerebrális (koponyaalakulási) típus. Jól fejlett agykoponyával rendelkező állatok pl. egyes kutyafajták sorolhatók e csoportba.

c) A biológiai típus lehet reproduktív (pl. hereford anyatehén, nagy fehér hússertés anyakoca), terminál, végtermék előállító (befejező) típus (például a hústípusú suffolk juh, a pietrain sertés, a charolais szarvasmarha fajta) és kombinált (pl. a kettős hasznosítású magyar tarka szarvasmarha fajta).

d) A növekedési, fejlődési típus lehet korán érő (jersey szarvasmarha), későn érő (charolais szarvasmarha).

A populáció (állomány) az állatok szaporodási közössége. Jellemzője, hogy közös génállománya van, amely alapján más állatcsoporttól különbözik. Nagyobb létszámú, genetikailag nem biztos, hogy egyöntetű, azonos időben és helyen tenyésztett állatok csoportja. A populáción a köznapi értelemben (állat)állományt értünk. Általában fajtatiszta állatok csoportja, de nem kritérium az azonos fajtához tartozás. Lehet a populáció keresztezett állomány, amikor a két vagy több fajtát képviselőszülők és a keresztezett ivadékaik is az adott állomány részét képezik. A napi szóhasználat szerint a fajtát, a fajtaváltozatot, a tenyészetet és minden, a fajtába tartozó nagyobb csoportot populációnak tekintünk.

A teljes állományt (pl. egy fajtát) jelentő alappopuláción belül kisebb csoportokat, részpopulációkat, szubpopulációkat különböztethetünk meg. Ezek lehetnek területileg (pl. tájfajta), genetikai különbözőségük (pl. változat, család, vonal, típus stb.) vagy szaporításuk (pl. párosítási csoportok) alapján elhatárolt csoportok.

Aktív populációnak nevezzük az adott fajtába tartozó, hivatalosan törzskönyvi ellenőrzés alatt álló állományt, amelyet rendszerint bevonunk a tenyésztői, nemesítői (tenyészérték-becslési, tenyészkiválasztási, szaporítási stb.) munkába.

A fajta (populáció) hierarchikus struktúráját a 4.3. ábra szemlélteti.

4.3. ábra - Tenyésztési piramis. A fajta (populáció) hierarchikus struktúrája

kepek/4.3.abra.png


A hierarchikus megoszlás az adott fajtába tartozó állatok tenyésztési célnak megfelelőrangsora, amely bizonyos szempontból követi a populáció normál eloszlását. A piramis csúcsán a kisebb létszámú, nagyobb genetikai értékű, a nemesítésben, a genetikai előrehaladásban meghatározó szerepet játszó állatok helyezkednek el. Középen a nagyobb létszámú, a szaporítási célt szolgáló állományok találhatók. A piramis alján az árutermelés érdekében tartott, a nyilvántartásban szereplő, esetleg a termelésellenőrzésben részt nem vevőállatok szerepelnek.