Ugrás a tartalomhoz

Általános állattenyésztés

Bodó Imre, Dinnyés András , Farkasné Bali Papp Ágnes, Fésüs László, Hidas András, Holló István, Horvainé Szabó Mária, Komlósi István, Kovács András, Lengyel Attila, Mihók Sándor , Nagy Nándor, Polgár J. Péter, Szabó Ferenc , Szabóné Willin Erzsébet, Tőzsér János

Mezőgazda Kiadó

A hazai állattenyésztés története

A hazai állattenyésztés története

Állattenyésztésünk története szorosan összefügg népünk történelmével. Őseink fő foglalkozása már a honfoglalást megelőző időkben is az állattenyésztés volt. A történetírók lovas nemzetként emlegetik eleinket. Kétségtelen, hogy elválaszthatatlan társuk a kisebb termetű, szikár izomzatú, edzett ló volt, de szarvasmarhát, sertést, juhot és kecskét is tartottak. Erre utalnak a „juh”, „tej”, „fejni” szavaink, amelyek finnugor eredetűek.

A honfoglalástól a XVI. századig

Mai hazánk területére is lovon érkeztek elődeink, de magukkal hozták a szürke marha, a racka juh és a szalontai sertés ősét is. A Kárpát-medence adottságai kedveztek a nomád állattenyésztésnek. A magyar szürke marhát elsősorban a nagy kiterjedésű alföldi legelőkön, a juhokat inkább a dombos vidékeken, a magukkal hozott és az itt talált (pl. bakonyi) sertéskondákat pedig a folyók árterein és a makkos erdőkben tartották.

A szilaj állatcsordák egész évben a szabadban voltak. Királyaink támogatták az állattenyésztést. SZENT ISTVÁN például kiváltsággal ruházta fel a sertéstartókat. IV. BÉLA vámtarifája pedig élénk állatkereskedelemről tanúskodik.

A XVI–XVII. század

Állatállományunk létszáma ebben az időben jelentős volt, és igen sok élő állatot szállítottunk Nyugat-Európa városaiba.

A portyázásokhoz, majd a török elleni harcokhoz a lóra volt a legnagyobb szükség. A magyar parlagi ló mellett főleg zsákmányolás, de ajándékozás révén is egyéb (berber, perzsa, szíriai, arab) fajták kerültek be a Kárpát-medencébe. Ezek közül elsősorban az arab gyakorolt jelentősebb hatást lovaink típusára. A lótenyésztés virágzó tevékenység volt ez idő tájt. A kiváló magyar lovat külföldön is keresték.

Fontos volt a szarvasmarha-tenyésztés is, ami hatalmas bevételt hozott országunknak. Állatkivitelünk legnagyobb hányadát a magyar szürke marha tette ki (3.5. ábra).

3.5. ábra - Magyar szürke gulya (Fotó: SZABÓ F.)

kepek/3.5.abra.png


Az állatokat lábon hajtották a külföldi piacokra. Nürnberg például évi 70 000 marhát vásárolt. A magyar marhával bikaviadalokat is rendeztek. Hazai fajtánk kiváló húsminősége folytán keresett volt és általában többet fizettek érte, mint a helyi fajtákért.

A juhtenyésztés is fontos szerepet játszott. Elődeink nagy számban tenyésztették a racka juhot (3.6 ábra). Különösen a török hódoltság idején emelkedett az állomány létszáma, mert a török a juhhúst mindennél többre becsülte.

3.6. ábra - Racka juh (Fotó: HAJBA N.)

kepek/3.6.abra.png


Őseink a bakonyi, szalontai, alföldi és réti sertésből nagyszámú kondát tartottak

erdőségeinkben, járhatatlan mocsarainkban és rétjeinken (3.7. ábra). Ennek ellenére a sertéstenyésztés fejlődött a legkevésbé ebben az időben. A hizlalás főleg csak a házi szükséglet érdekében történt. Mivel a török a sertéshúst nem fogyasztotta, nem szólt bele a sertéstenyésztésbe. Emiatt a magyar lakosság sertéshús fogyasztása ettől az időtől növekedett.

3.7. ábra - Bakonyi sertés. (Az eredeti festmény Keszthelyen a Festetics-kastélyban látható)

kepek/3.7.abra.png


A hódoltság vége felé állattenyésztésünk jelentősen visszaesett. A Habsburg császárok emelték a vámot, ami a marhakereskedelmet csaknem megszüntette.

Bécs ostromára vonuló török sereg, de a császári katonaság is óriási rablást, pusztítást végzett. Buda ostromakor a császári seregek például mintegy 80 000 szarvasmarhát tulajdonítottak el. Az Alföld állatállománya csaknem teljesen kipusztult. A megmaradó magyar szürke gulyákat és rackanyájakat a lakosság a járhatatlan ingoványokba, erdőkbe menekítette.

A XVIII–XIX. század

Állatállományuk létszámának újbóli emelkedése a XVIII. század első felétől indult meg, majd ezt követően tenyésztésük is jelentős változásokon, átalakulásokon ment át. Megnövekedett a tej iránti igény, amit a magyar szürke fajta nem tudott kielégíteni, mivel alig termelt több tejet, mint amennyi a borja számára szükséges volt. 1870-ben sor került többet tejelő svájci „helvét” tehenek importjára. Később pedig, ugyancsak Svájcból, a szimentáli fajtát hoztuk be, amelyből a tömeges import 1875 és 1895 közötti időszakra tehető. Kezdetét vette a magyar tarka és tájfajtáinak kialakítása (3.8 ábra). Létrehozták az első tejgazdaságot Keszthelyen, majd a XVIII. század végére sorra alakultak ki az akkori kornak megfelelő, korszerű, európai színvonalú tejgazdaságok. A magyar szürke fajta létszáma pedig folyamatosan csökkent.

3.8. ábra - Magyar tarka szarvasmarha (Fotó: SZABÓ F.)

kepek/3.8.abra.png


A „selyemgyapjas birkák” behozatala után juhtenyésztésünk is fellendülésnek indult. MÁRIA TERÉZIA 1773-ban Budaörsön törzsjuhászatot alapított. A merinó gyapjúnak igen jó ára volt, ezért többször is hoztunk be Spanyolországból tenyészállatokat (3.9. ábra). 1858-ban megfogalmazásra került az országos juhtörzskönyvezés alapelve, ami kiterjedt a gyapjúminősítésre és a küllemi bírálatra is.

3.9. ábra - Merinó juh(Fotó: HAJBA N.)

kepek/3.9.abra.png


1785-ben Mezőhegyesen katonai ménest létesítettek abból a célból, hogy az ország fedeztető telepeit jó ménekkel lássa el. 1789-ben létesült a bábolnai ménes, ahol 1816-tól császári rendeletre csak keleti arab mének fedeznek. (Ide 1836 óta importálták Szíriából az arab méneket, amelyek közül a Shagya tett szert a legnagyobb hírnévre. Ma ezen a néven világhírűarab lófajtánk létezik.) A hazai törzskönyvezés kezdete is erre az időszakra tehető, hiszen a mezőhegyesi méneskönyvi feljegyzések 1785-ig nyúlnak vissza.

1816-ban gróf SZÉCHENYI ISTVÁN megvásárolta az első angol telivér lovakat. 1816-ban Mezőhegyesre került a „Nonius senior” anglo-norman mén, amely megalapozta gazdasági típusú lótenyésztésünket.

1841-től kezdődően a mezőhegyesi ménesben a Furioso, majd később a North Star nevű angol telivér ménnel történő fedeztetések eredményeként kialakult a Furiosonorth star (régi nevén a mezőhegyesi félvér) fajtánk.

A sertéstenyésztésben is jelentős fordulat következett be. 1833-ban JÓZSEF nádor kisjenői uradalmába került két sumadia kan és kilenc emse megvetette alapjait a világhírű magyar mangalica sertésfajtának (3.10. és 3.11. ábra). A mangalicatenyésztés olyan lendületet vett, hogy a régi magyar szalontai, alföldi és bakonyi sertés szinte teljesen eltűnt.

3.10. ábra - Mangalica koca malacaival (Fotó: BENCZE A.)

kepek/3.10.abra.png


3.11. ábra - Mangalica kan (Fotó: Bencze A.)

kepek/3.11.abra.png


Erre az időszakra esik a mezőgazdasággal, állattenyésztéssel foglalkozó oktatási és tudományos intézményeink létrehozása. 1782-ben létesült Budapesten a később világhírnévre szert tett Állatorvosi Főiskola. Nem sokkal később, 1797-ben NAGYVÁTHY JÁNOS javaslatára FESTETICS GYÖRGY Keszthelyen megalapította a Georgikont, Európa első önálló felsőfokú mezőgazdasági tanintézetét, és ugyancsak jelentős erőfeszítéseket tett a gazdálkodás fejlesztésére, az egységes szakirodalom megteremtésére. 1818-ban ALBERT KÁZMÉR herceg Magyaróváron mezőgazdasági tanintézetet alapított.

1868-ban Debrecen város és birtokosságának jelentős támogatásával megnyitotta kapuit Debrecen-Pallag pusztán a Debreceni Országos Felsőbb Gazdasági Tanintézet. 1869-ben Kassán és Kolozsváron alakult mezőgazdasági tanintézet.

A szóban forgó intézmények kiváló tudós tanárai kutatói, szakírói és gyakorlati tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak a hazai állattenyésztés fejlődéséhez. Említést érdemel NAGYVÁTHY JÁNOS (1755–1819) keszthelyi tanár „A szorgalmatos mezei gazda” és a „Magyar practicus tenyésztető”, a szintén keszthelyi PETHE FERENC (1762–1832) „Pallérozott mezei gazdaság” c. munkája, amelyek részletesen foglalkoznak az állattenyésztés kérdéseivel. Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki továbbá TORMAY BÉLA (1838–1906) a Keszthelyi Georgikon, a Debrecen-Pallagi Gazdasági Tanintézet, illetve az Állatorvosi Főiskola tanára, MONOSTORI KÁROLY (1852–1917) az Állatorvosi Főiskola tanára, KOVÁCSY BÉLA (1861–1931) a Kassai Gazdasági Tanintézet tanára és ÚJHELYI IMRE (1866–1923) a szarvasmarha-tenyésztés és a tejfeldolgozás megszervezésében tevékenykedő a Magyaróvári Gazdasági Tanintézet tanára.

Elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar gazdaság, az állattenyésztés fejlesztésében GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN (1791–1860), akinek útmutatásai sok esetben ma is érvényesek. Különösen sokat tett a lótenyésztés fejlesztésért. 1826-ban Pozsonyban, majd 1827-ben Pesten lóversenyeket rendezett. Az 1828-ban megjelent Lovakrul c. munkáját németül és dánul is kiadták. Ő alapította 1838-ban a Magyarországi Állattenyésztő Társaságot. Munkájában nagy segítségére volt az állattenyésztői, lótenyésztői munkásságáról is ismert BÁRÓ WESSELÉNYI MIKLÓS (1796–1850).

Erre az időszakra tehető az állattenyésztést szolgáló kutatóintézetek kialakulása is. 1896-ban az Állatélettani és Takarmányozási Kísérleti Állomás, 1898-ban a Magyar Állami Baromfikísérleti Tangazdaság, 1899-ben az Országos Gyapjúminősítő Intézet, 1903-ban pedig a Magyaróvári Tejkísérleti Állomás kezdte meg működését.

A XX. század

A századfordulót követőidőszak a hazai állattenyésztésben új korszaknak tekinthető. Az 1885-ben megalakult Országos Törzskönyvelő Bizottság (OTB) aktív tevékenysége eredményeként a külföldi, elsősorban angliai, németországi, dániai és svédországi tapasztalatok alapján megindult a törzskönyvező egyesületek szervezése. (A hazai állattenyésztő szervezetekről a 3.1. táblázat ad áttekintést.)

1910-ben megalakították a Károlyházai Szarvasmarha Ellenőrző Egyesületet, amelynek példája nyomán több vármegye is hasonló szervezeteket hozott létre. Az első világháborúban az ellenőrzés csaknem megszűnt. A háborús események után 1920-ban a Fejér Megyei Tejellenőrző Egyesület kezdte meg munkáját, amit sorra követtek a többi megyékben létrehozott szervezetek is. A második világháború kitörésekor már minden megyében működött egy-egy szarvasmarha-tenyésztő egyesület.

A sertések törzskönyvezését az 1923-ban alakult Hússertéstenyésztők Országos Egyesülete, és az 1927-ben létrehozott Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete végezte. A juhok törzskönyvezésére hivatott Juhtenyésztők Országos Egyesülete 1937-ben kezdte meg működését. A lovak törzskönyvezését ekkor a Földmívelésügyi Minisztérium, a baromfi és házinyúl tenyésztésének irányítását pedig a Baromfitenyésztők Országos Egyesülete végezte. A törzskönyvezési tevékenység eredményeként állatállományunk minősége, termelése jelentősen javult, szinte minden fajtában egységes típus alakult ki. A folyamatosan megrendezésre kerülő Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Tenyészállatvásárok jól reprezentálták állattenyésztésünk akkori kornak megfelelő színvonalát.

Komoly veszteséget okozott a hazai állattenyésztésben a két világháború. Az első világháborúban a mezőhegyesi lófajtáink törzsménesét elhajtotta a megszálló román hadsereg, a második világháborúban állatállományunk 57%-a elpusztult.

A háború után az állattenyésztő szervezetek újra megkezdték tevékenységüket, segíteni igyekeztek a tenyésztők munkáját, a veszteségek pótlását. 1948-ra állatállományunk fokozatosan gyarapodott, és ekkor már ismét megrendezték az országos mezőgazdasági és tenyészállat-kiállítást és vásárt.

1947-ben megindult a mesterséges termékenyítések szervezése. Később létrejött az Országos Mesterséges Termékenyítő Főállomás és ennek a megyei mesterséges termékenyítőállomásai.

3.1. táblázat - Magyarországi állattenyésztő szervezetek

Szervezet

Alapítás éve

Magyarországi Állattenyésztő Társaság

1838

Országos Törzskönyvelő Bizottság

1885

Károlyházai Szarvasmarha Ellenőrző Egyesület

1910

Fejér Megyei Tejellenőrző Egyesület

1920

Hússertéstenyésztők Országos Egyesülete

1923

Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete

1927

Baromfitenyésztők Országos Egyesülete

1937

Juhtenyésztők Országos Egyesülete

1937

Országos Mesterséges Termékenyítő Főállomás

1947

Országos Állattenyésztési Felügyelőség

1963

Megyei Állattenyésztési Felügyelőségek

1963

Országos Takarmányminősítő és Ellenőrző Felügyelőség

1965

Országos Lótenyésztési Felügyelőség

1968

Országos Állattenyésztési és Takarmányozási Felügyelőség

1976

Országos Takarmányozási és Állattenyésztési Felügyelőség

1978

Állattenyésztési és Takarmányozási Minősítő Intézet

1983

Állattenyésztési Közös Vállalat

1983

Állattenyésztő Vállalatok (Gödöllő, Debrecen, Kecskemét, Szekszárd, Székesfehérvár, Szombathely)

1983

Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézetet

1988

Állatfajonkénti, fajtánkénti szövetségek, egyesületek

1988-tól

Magyar Állattenyésztők Szövetsége

1995


1948-ban az akkori kormány megszüntette a korábban működő állattenyésztő szervezeteket. A törzskönyvezés és tenyésztésszervezés feladatait a Földművelésügyi Minisztérium Állattenyésztési Főügyosztálya, a megyei mezőgazdasági igazgatóságok és a járási tanácsok mezőgazdasági osztályai vették át. Később (1963-ban) megalakultak az Országos és Megyei Állattenyésztési Felügyelőségek (OÁF, MÁF).

A törzskönyvezéssel összefüggő feladatok szervezése, irányítása, ellenőrzése 1964-től az OÁF (Országos Állattenyésztési Felügyelőség) és jogutódjainak feladata volt. Az operatív teendőket (pl. termelésellenőrzés) a megyei állattenyésztési felügyelőségek és jogutódszervezetei végezték. Az említett szervezetek elnevezése, hatásköre stb. azóta jelentős változásokon ment keresztül.

1965-ben FM (Földművelésügyi Minisztérium) rendelet alapján létrejött az Országos Takarmányminősítő és Ellenőrző Felügyelőség (OTEF).

1967-ben a megyei állattenyésztési felügyelőségek az OÁF megyei kirendeltségei nevet kapták, és ettől kezdve irányították a megyei mesterséges termékenyítőállomásokat és kostelepeket. 1968-ban a megyei kirendeltségeket a megyei tanácsok VB. Mezőgazdasági Osztályainak irányítása alá rendelték, és kialakították a járási felügyelői hálózatot. Így a megyei állattenyésztési szervezet kettős irányítás alá került (OÁF és MTVB Mg. Oszt.).

1968-ban az OÁF szervezetéből levált a lótenyésztés, és megalakult az OrszágosLótenyésztési Felügyelőség (OLF).

1976-tól a mesterséges termékenyítő állomások irányítása ismét az OÁF-hez került. Ugyanebben az évben az OÁF nevét Országos Állattenyésztési és Takarmányozási Felügyelőségre (OÁTF) változtatták. 1977-ben megszűnt az Országos Takarmányminősítő és Ellenőrző Felügyelőség, és feladatát az OÁTF vette át.

1978-ban minisztériumi utasításra az OÁTF neve Országos Takarmányozási és Állattenyésztési Felügyelőségre (OTÁF) változott, a megyei szervezetei pedig a Megyei Takarmányozási és Állattenyésztési Felügyelőség (METÁF) nevet kapták.

1983. január 1-én a Földművelésügyi Minisztérium – költségmegtakarítás címén – a volt állattenyésztő felügyelőségeket jövedelemérdekeltségben működő állami vállalatokká szervezte át. Ezek hatáskörébe sorolta a törzskönyvezéssel és ivadékvizsgálattal foglalkozó szervezeteket, a teljesítményvizsgáló állomásokat, a lótenyésztési szervezeteket és a mesterséges termékenyítőállomásokat. A mesterséges termékenyítő főállomások és teljesítményvizsgáló állomások, az OTÁF Számítástechnikai Központja és az Országos Lótenyésztési Felügyelőség területi kirendeltségei, mint önálló szervezetek megszűntek. Ezekből alakult ki hat állattenyésztő vállalat: Gödöllő, Debrecen, Kecskemét, Szekszárd, Székesfehérvár és Szombathely székhellyel. Ezek a vállalatok létrehozták az Állattenyésztési Közös Vállalatot.

Az OTÁF és az intézményeként működő Laboratóriumi Központ, az OLF és a Fajtakísérleti Intézet Állattenyésztési Részlegének összevonásával, a tenyésztéshez kapcsolódó igazgatási és hatósági feladatok ellátására alakult az Állattenyésztési és Takarmányozási Minősítő Intézet (ÁTMI).

1988-ban az ÁTMI és NÖMI (Növénytermelési Minősítő Intézet) összevonásával alapították a Mezőgazdasági MinősítőIntézetet (MMI), majd abból az OrszágosMezőgazdasági Minősítő Intézetet (OMMI). Az OMMI Állattenyésztési Főosztálya látja el az ÁTMI jogutódjaként a tenyésztésszervezés körébe tartozó igazgatási és felügyeleti, tenyésztési hatósági teendőket.

Századunk második felében állattenyésztésünk valamennyi ágazatában kimagasló fejlődés ment végbe. Elsőként a baromfitenyésztésben terjedtek a korszerű hibridek és technológiai megoldások, majd ezt követte az iparszerű sertés és szarvasmarha-tenyésztés kialakulása. Az utóbbi ágazatban az 1972-ben megindult szakosodás óta a tehenenkénti tejhozam a világon is egyedülálló mértékben (húsz év alatt csaknem 3000 literrel) emelkedett.

Az állattenyésztés tudománya hazánkban is nagymértékben hozzájárult az állattenyésztési szakemberek felkészítéséhez, a korszerű módszerek kidolgozásához és elterjesztéséhez. Kiváló állattenyésztő tudósaink munkáiból könyvtárnyi írásos anyag, bennük számos, ma is megszívlelendő jó tanács, intelem maradt ránk.

Jelentős volt az állattenyésztési tudomány fejlődésében, hogy a mezőgazdasági felsőoktatás 1920-ban egyetemi rangra emelkedett. Kezdetben a Közgazdaságtudományi Egyetemen, később a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mezőgazdasági karán és állatorvosi karán és a már említett oktatási kutatási intézményekben (amelyek jelenleg az 1999-ben létrejött integrált egyetemek keretében működnek) magas szintű tudományos munka folyt.

A törzskönyvezés korszerű alapokra helyezésében WELLMANN OSZKÁR (1876–1943), az állattenyésztési szakszolgálat megszervezésében KONKOLY THEGE SÁNDOR (1888–1969) végzett kimagasló tevékenységet. A mesterséges termékenyítési hálózat kiépítésének és az ivadékvizsgálat alkalmazásának kezdeményezése CSUKÁS ZOLTÁN (1900–1957), a juhtenyésztők egyesületének alapítása SCHANDL JÓZSEF (1885–1973), a sertéstenyésztő egyesületek szervezése ENESEI DORNER BÉLA (1869–1954) nevéhez fűződik. A törzskönyvezéssel kapcsolatos oktatás megszervezésében és a szarvasmarha-tenyésztési kutatásokban BERKE PÉTER (1899–1986), a sertéstenyésztési kutatásokban KERTÉSZ FERENC (1901–1972) végzett kiemelkedő munkát. A hibrid sertés programok kialakításában CSIRE LAJOS (1923–1974) és ANKER ALFONZ (1925–1979) szereztek nagy érdemeket.

A szarvasmarha-tenyésztési és az iparszerűtartással összefüggő etológiai kutatásokban CZAKÓ JÓZSEF (1923–1990), a Kaposvári Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum állattenyésztési főiskolai, majd egyetemi karrá emelkedésének megalapozásában GUBA SÁNDOR (1927–1984) szerzett elévülhetetlen érdemeket. A fejhetőség vizsgálata és a gépi fejés technológiájának kialakítása, fejlesztése terén SZAJKÓ LÁSZLÓ (1922–1996) és IVÁNCSICS JÁNOS (1938–2002) végzett figyelemre méltó és elismert tevékenységet. Az állattenyésztési genetika művelésében, a szakkönyvírásban és az állattenyésztési tudományos közéletben DOHY JÁNOS (1934–2002) végzett kiemelkedő munkát. Talán a leghosszabb ideig szolgálta a magyar állattenyésztést a nemzetközileg is jól ismert HORN ARTÚR (1911–2003), akinek a nevéhez fűződik a korszerű populációgenetika hazai meghonosítása, a szarvasmarha-tenyésztés fejlesztése és a szakemberképzés modernizálása. Könyveiből generációk sajátították el az állattenyésztés tudományát.

Az 1980-as évek második felétől a kormány fokozatosan csökkentette az állattenyésztéshez, az állattenyésztési szervezetek működéséhez szükséges állami támogatást. A jövedelmezőségben érdekelt vállalatok egyre kevésbé tudták ellátni a tenyésztésellenőrzési, teljesítményvizsgálati feladatokat. 1991-re az állattenyésztést szervező intézményrendszer gyakorlatilag összeomlott. E tevékenységüket 1992-től folyamatosan átvették az állatfajonként és fajtánként szerveződött tenyésztő egyesületek, illetve szövetségek. Az egyes állatfajok törzskönyvezését, tenyészcéljuk megfogalmazását, tenyésztésének szervezését, és az ehhez kapcsolódó szaktanácsadást a tenyésztőegyesületek végzik.

Jelentős esemény volt a hazai állattenyésztés történetében, hogy 1992. január 1-én csatlakoztunk az ICAR (International Committee for Animal Recording) nemzetközi szervezethez, amely tenyésztőszervezeteinket segíti a nemzetközi gyakorlathoz történő igazodásban, és egyben lehetőséget teremt a külföldi tenyészállat és szaporítóanyag forgalmazásába történő bekapcsolódásunkra is.

Az országgyűlés 1993. december 22-én elfogadta az állattenyésztésről szóló törvényt (1993. évi. CXIV. Tv), amely az állatok tenyésztését azzal a céllal szabályozza, hogy

a) elősegítse a magas színvonalú tenyésztői tevékenység folytatását;

b) az állatok tenyészés haszonértéküket, genetikai sokféleségüket megőrizzék, illetve növeljék;

c) az állattenyésztésben alkalmazott tenyésztési módszerek feleljenek meg a környezetés természetvédelmi, állatvédelmi, közegészségügyi, piaci, valamint állat-egészségügyi követelményeknek;

d) javuljon az előállított állati termékek minősége, előállításának gazdaságossága és versenyképessége;

e) hosszú távon megőrizhetők legyenek a nemzeti értékeket képviselőfajták génjei, illetve azok csoportjai, genetikai sokféleségük;

f) biztosítsa a nemzetközi előírásokhoz való alkalmazkodást.

1995-ben újjáalakult a Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSZ), amely mint társadalmi szervezet a magyarországi állatfajonként szerveződött szövetségek és ezekkel rokontevékenységet folytató egyéb egyesületek országos szövetsége. Feladata az állattenyésztés társadalmi és gazdasági elismertségének fokozása, tradicionális értékeinek megőrzése, ápolása, aktív részvétel az állattenyésztési fejlesztési politika kidolgozásában, megvalósításában.

A magyar parlament 1998. március 16-án elfogadta az 1998. évi XXVIII. törvényt az állatok védelemről és kíméletéről, amelynek hatálya kiterjed a haszonállatokra is. A törvény az állatok jó közérzetének biztosítására való törekvés, a nemzetközi követelményeknek való megfelelés érdekében többek között kimondja, hogy

– 4. § (1) Az állattartó köteles a jó gazda gondosságával eljárni, az állat fajának, fajtájának és élettani szükségleteinek megfelelő életfeltételekről gondoskodni.

– 5. § (1) Az állattartó gondoskodni köteles az állat megfelelő biztonságos elhelyezéséről, szökésének megakadályozásáról.

(2) A megkötve tartott vagy mozgásában egyéb módon korlátozott állat számára is biztosítani kell a zavartalan pihenés és sérülésmentes mozgás lehetőségét.

(3) A szabadon tartott állatot védeni kell a kedvezőtlen időjárás káros hatásaitól és a természetes ellenségeitől. Az állandóan bezárva tartott állat számára tartója köteles megfelelő mozgásteret biztosító férőhelyről gondoskodni.

A piac kedvezőtlen változása, a sok átszervezés és a kellően át nem gondolt privatizáció nem vált állattenyésztésünk hasznára. Ezek fontos tanulsága, hogy rendkívül átgondolt állattenyésztési politikára van szükség ahhoz, hogy az Európai Unió tagjaként állattenyésztésünk versenyképes legyen.