Ugrás a tartalomhoz

Általános állattenyésztés

Bodó Imre, Dinnyés András , Farkasné Bali Papp Ágnes, Fésüs László, Hidas András, Holló István, Horvainé Szabó Mária, Komlósi István, Kovács András, Lengyel Attila, Mihók Sándor , Nagy Nándor, Polgár J. Péter, Szabó Ferenc , Szabóné Willin Erzsébet, Tőzsér János

Mezőgazda Kiadó

3. fejezet - Az állattenyésztés története

3. fejezet - Az állattenyésztés története

Az állattenyésztés kialakulása, fejlődése elválaszthatatlan az emberiség történetétől. Az állati eredetű élelem, a vonóerő, a kedvtelés érdekében és vallási okokból történő domesztikáció óta az állattenyésztés az ember egyik legfontosabb mestersége. Fejlődésének mozgatója az volt, hogy az állatok tartását és tenyésztését az ember saját igényeinek egyre inkább alárendelje és céljai megvalósításának szolgálatába állítsa.

Az állattenyésztés fejlődésére a természeti tényezők jelentős hatást gyakoroltak. A földrajzi és klimatikus feltételek a domesztikáció előtt is meghatározták, hogy az adott régiókban milyen állatfajok éltek. Szerepük a háziasítás után is jelentős maradt, mivel az állatok környezeti igényének, takarmányszükségletének kielégítése szempontjából alapvető fontosságúak. Különösen a természetszerű, legelőre alapozott állattartásra hatnak e tényezők. Ahol jó minőségű legelők állnak rendelkezésre és a legeltetési időszak hosszú, ott gazdaságosabb lehet az állattenyésztés, mint a gyenge adottságú, rövid ideig legeltethető területeken. A természeti tényezők ugyanakkor a zárt rendszerű állattartás gazdaságosságát is befolyásolhatják. Például a tojástermelés vagy a brojlercsirke-előállítás költségei a hidegebb klímájú területeken a téli fűtés miatt nagyobb, mint ott, ahol a tél enyhébb.

Az említett feltételek között a társadalmi, gazdasági tényezők szintén jelentős hatást gyakoroltak az állattenyésztési tevékenységre. Az élelmiszerek, az állati erő iránti igény, a vallási, a háborús és egyéb okok ugyancsak meghatározták, hogy az ember, elsősorban amely állatfajok tenyésztésével foglalkozott. Az egyéb mesterségek, a technika fejlődése ugyancsak hatottak az állattenyésztésre azáltal, hogy e foglalkozásokhoz szükséges eszközök, épületek létrehozásával az ember saját tevékenységét igyekezett megkönnyíteni. Ezeken túlmenően az állattenyésztéssel szorosan összefüggő, és ahhoz közvetve kapcsolódó egyéb tudományágak fejlődése is rendkívül jelentős. Az újabb biológiai, biotechnikai, genetikai, számítástechnikai eredmények alkalmazása nélkül ma már szinte lehetetlen volna korszerű állattenyésztést folytatni.

A társadalmi, gazdasági tényezők között a termékek minősége iránti igény, a piac és az állattenyésztés pénzügyi és hitelfeltételeinek a szerepe is világszerte egyre jelentősebb. Számos példa igazolja, hogy azokban az országokban, amelyekben a gazdaság erős, a lakosság vásárlóereje nagy, jelentős a tőkebeáramlás a mezőgazdaságba, az állattenyésztésbe, ami kedvez az állattenyésztés fejlődésének.

Az állattenyésztés egyetemes története

Ókor

A közel-keleti, egyiptomi, görög, római birodalmak története, a rabszolgatartó államok kialakulásával létrejött írásbeliség írott emlékeket hagyott hátra az akkori állattenyésztésről. Az ezt megelőző korokról szintén rendelkezünk forrásanyagokkal, amelyek azt igazolják, hogy háziállataink a történelmi időknél régebbiek.

Egyiptomból származó, sírboltokban talált, mintegy 3000 évvel időszámításunk előtti falfestmények már faeke elé fogott, illetve legelő szarvasmarhákat ábrázolnak. Ugyancsak maradtak ránk olyan rajzok, amelyek a tehenek fejését mutatják (3.1. ábra).

3.1. ábra - Egyiptomi tehén, amelyet még csak béklyózva lehetett megfejni (KELLER–HORN nyomán, 1955)

kepek/3.1.abra.png


Egyéb régészeti leletek is arra utalnak, hogy a szarvasmarhát ekkor már sokoldalúan hasznosították, a tejtermelés mellett hizlalták, hajóvontatásra, gabonacséplésre, málhás állatként, áldozati célokra, valamint bikaviadalokra is igénybe vették. Már abban az időben is voltak jól izmolt, kedvező hústermelésű állatok (3.2. ábra).

Szamár is látható e falfestményeken, viszont a ló használatának kezdete csak időszámításunk előtt 1700-ra tehető.

Babilóniából ránk maradt metszetek és falfestmények is az ökrök igázását, a juh és kecskenyájak legeltetését, a szamarak kerekes járműbe fogását ábrázolják. HAMMURÁPI törvénykönyvében már az állatok eltulajdonításának megtorlásáról ír, meghatározza a pásztorok fizetését, az állatorvosi díjakat, az igásállatokért fizetendő béreket és a hamis adatokat szolgáltató pásztorok büntetését.

3.2. ábra - Egyiptomi szarvatlan marhák. Feltűnő a jó izmoltság és a nagy törzsmélység (KELLER–HORN nyomán, 1955)

kepek/3.2.abra.png


Kínában a sertés már i. e. 3000 évvel jelentős háziállat volt. Hasonlóan a baromfitenyésztésről is van forrásanyagunk. Érdekességként megemlíthető, hogy több mint 2000 éve az ezüst kárász háziasításával elterjedt az aranyhaltenyésztés kultúrája is.

A régi zsidók legfontosabb háziállata a juh, a kecske, majd az igázásra és cséplésre használt szarvasmarha, valamint a málházás céljait szolgáló szamár volt. Salamon király lószerető ember volt, a föníciaiak közvetítésével spanyol lovakat szerzett be. I. e. 1000 táján mintegy 1200 lovasa és 1400 kocsija volt.

Indiában i. e. 2500–500 közötti korban a ló, a marha, a teve, a juh és a kecske kiterjedten tenyésztett háziállat volt, sertést azonban nem tartottak. Legnagyobb becsben a szarvasmarha állt. Jelentős élelem volt a tej, amit frissen vagy savanyítva fogyasztottak, de készítettek belőle vajat és liszttel keverve süteményeket is. Megbecsülésnek örvendett a ló is, és valószínűleg többféle lovat tenyésztettek.

A perzsák legfontosabb állata szintén a ló volt, de a sertés kivételével minden bizonnyal a többi, eddig említett állatfajt is tenyésztették. XERXES már lóversenyeket rendezett a thessaliai és a perzsa lovak között. Rendkívül érdekes, hogy már 450 évvel időszámításunk előtt két típusú, egy nehéz tömeges és egy könnyű, gyorsmozgású ló is megtalálható volt (3.3. ábra).

3.3. ábra - Óperzsa lovak egy pesepolisi relif után (PUSH–HORN nyomán, 1955)

kepek/3.3.abra.png


A görögök széles körben tenyésztették a lovat, a szarvasmarhát, a juhot, a sertést és a kecskét. Az ógörögök foglalkoztak méhtenyésztéssel, de megtalálható volt náluk a lúd, a kacsa, a gyöngytyúk és a galamb is. Kiterjedten rendeztek lóversenyeket. XENOFÓN (i. e. 434–355) könyvet írt a lovaglásról. Híres volt az epirusi szarvasmarha is, amelynek csordáiban ARISTOTELES leírása szerint napi 40 liter tejet termelő tehén is előfordult. Jelentős volt továbbá a sertéstenyésztés is, sok sertéshúst fogyasztottak, és különösen becsben állt a számunkra élvezhetetlen kanhús.

A régi Itália is híres volt állattenyésztéséről. A mezőgazdasági és állattenyésztési feljegyzések CATO, VARRO, COLUMELLA és PALLADIUS írásaiból maradtak ránk, amelyekben a görög lángelme, ARISTOTELES zoológiai, anatómia, élettani munkáinak hagyatéka is megmutatkozik.

A Római Birodalom megerősödésével a mezőgazdaság és az állattenyésztés is jelentősen fejlődött. A háborúskodás következtében a lótenyésztés volt a legfontosabb állattenyésztési tevékenység. A tekintélyes létszámú lóállomány különböző országokból származott. A római ló nehezebb volt, mint a görög, inkább a mai hidegvérűtípusra emlékeztetett. A könnyebb, nemesebb ló pedig Szicíliából, a mai Spanyolország területéről és Észak-Afrikából eredt. CEASAR, majd a későbbi császárok idejében a lótenyésztés és a lósport igen tekintélyes volt, sőt néha az értelmetlenségig fajult. Így például CALIGULA az egyik lovát arany vályúból etette és konzuli rangra is akarta emelni. Az akkori szakírók Róma lóállományát három csoportba sorolták: 1. a főurak szórakozását és a hadsereg céljait szolgáló, 2. lovaglásra, 3. mezőgazdasági munkákra tartott és tenyésztett lovak.

Jelentős volt a rómaiak szarvasmarha-, juh és kecskeállománya. Fontos volt a sertéstenyésztés is. Az állomány típusában a kínai sertéshez állt közel, amelynek jó hizodalmasságát említették a szakírók (3.4. ábra). Fejlett volt a baromfitenyésztés és hizlalás is. A tyúk mellett a kacsa, a lúd, a galamb, a páva, a gyöngytyúk és a fácán tenyésztésével is részletesen foglalkoztak az akkori feljegyzések.

3.4. ábra - Régi itáliai sertés. 2000 éve készült márványszobor, amely Koppenhágában a Carlsberg Glyptotek múzeumban látható

kepek/3.4.abra.png


A már említett állattenyésztési szakirodalomban különféle hiedelmekkel, téves nézetekkel is találkozhatunk. Ilyen volt például az a felfogás, hogy a kancát esetenként a szél is megtermékenyítheti. Azt hitték, hogy az utód ivara a széliránytól, vagy attól is függ, hogy párzás után a hím melyik oldalról száll le a nőstényről.

E, ma már mosolyt fakasztó olvasmányok mellett meglepően korszerű állattenyésztési alapelvekkel is találkozhatunk.

Varro i. e. 100 körül már az ivadékvizsgálat jelentőségéről ír. Columella a tenyészállatok kiválasztását, az apaállatok helyes használatát szorgalmazza, a próbamének alkalmazását javasolja. VERGILIUS a Georgica c. munkájában részletesen foglalja össze a mezőgazdaságról, az állattenyésztésről, a baromfitenyésztésről, a méhészetről szóló ismereteket.

Középkor

A Római Birodalom bukása, a feudális viszonyok kialakulása, a népvándorlások idején visszaesett az állattenyésztési tevékenység. Dél- és Nyugat-Európa az elhagyatottság, a pusztulás állapotát mutatta. Az állatállomány létszáma lecsökkent, de a megmaradó része is saját sorsára volt hagyva. Az újjáépítés csak a VII. században indult meg. A kelták, angolszászok, germánok civilizációjuk kezdetekor még pásztorkodó állattenyésztést folytattak. A feudalizmusban a földbirtok nagyobb hányada a főurak és az egyház kezébe került. A félszabad, szabad parasztoknak és a jobbágyoknak kiadott kisbirtokokon történő gazdálkodás az állattenyésztésnek nem kedvezett. A földművelés és az állattenyésztés kezdetlegesebb módszereit alkalmazták, a tenyésztés és a takarmányozás fejlettebb eljárásai ismeretlenek voltak.

A X–XI. században a feudális államok megerősödése valamelyest kedvezett a

mezőgazdaság és az állattenyésztés fellendülésének. Európa ekkor már egyre jobban megismerte a Keletrómai Császárságban megőrzött állattenyésztési kultúrát, ami szintén hozzájárult a fejlődéshez. Bekerült Európába a keleti ló, ami később az angol telivér tenyésztésének alapjául szolgált, de hatást gyakorolt Dánia és Hollandia lótenyésztésére is. A szarvasmarha-tenyésztés is fejlődésnek indult. Skandinávia vaj-, sajt-, zsír- és bőrkivitele a XII. században már jelentős volt.

Az említett állatfajok tenyésztésének fellendülése ellenére mégis a juh és a sertés játszotta a meghatározó szerepet. A gyapjú ebben az időben nagy becsben állt. A legfontosabb állat a juh volt, amelynek milliói legeltek a Németalföldön, Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban.

Jelentős volt a sertéstenyésztés is, ami azonban rendkívül külterjes viszonyok között folyt. A tenyészkiválasztás csaknem természetes módon történt, hiszen csupán az élelemkereső képességre korlátozódott.

A vázoltak ellenére azonban ebben az időben nem beszélhetünk korszerű állattenyésztésről, hanem inkább csak állattartásról és szaporításról. A fejődés legfőbb akadályozója a takarmánytermesztés, a télire történő takarmánygyűjtés és tárolás hiánya volt. Jól érzékeltetik ezt a korabeli leírások, rajzok, amelyek szinte kivétel nélkül sovány, rossz kondíciójú állatokat ábrázolnak.

Újkor

Nyugat-Európában a XVII. századtól egyre inkább fellendült a növénytermesztés, ami szinte forradalmi változásokat indított el az állattenyésztésben is. A lóhere, a fűfélék, a répafélék termesztése nemcsak a szántóföldi vetésváltást alapozta meg, hanem az állatállomány számára a nagyobb mennyiségű takarmányt is jelentette. Lehetővé vált a téli takarmányszükséglet megtermelése, ami több állat tartására adott módot. A nagyobb létszámú állomány több trágyát termelt, ami visszahatott a növénytermesztésre, javította annak eredményeit. Az akkori kiváló növénytermesztők, THEAR, LIEBIG, VILJAMSZ, TESSEDIK így közvetve az állattenyésztés fejlődését is elősegítették.

A XVIII. századtól egyre szervezettebbé vált a tenyésztői munka. A korábban nem ismert módszerek alkalmazása, az állattenyésztési tudomány megalapozása a híres angol tenyésztő, BAKEWELL (1725–1795) nevéhez fűződik. Ő alkalmazta először és terjesztette el a rokontenyésztést, a szigorú tenyészkiválasztást („Párosítsd a legjobbat a legjobbal!”), az ivadékvizsgálatot, és sokat tett a kellő tartási és takarmányozási viszonyok megteremtése érdekében is.

Munkássága egész Európában, de később Amerikában is éreztette hatását. Megindult a törzskönyvezés, az új fajták előállítása. A világ első törzskönyvét, az angol telivér ló törzskönyvet 1791-ben nyitották meg. Ebbe azokat a lovakat vették fel, amelyek a versenyeken kimagasló eredményeket értek el. 1822-ben kezdték el a shorthorn marha törzskönyvezését. Az említettek hatására Franciaországban 1826ban, Németországban 1827-ben, Ausztriában 1847-ben nyitottak törzskönyvet lovak részére. A szarvasmarha és más állatfajok törzskönyvezése e század második felében kezdődött el.

A törzskönyvezés szükségessé tette az állatok egyedi megjelölését, teljesítményük ellenőrzését. Ennek első lépését 1779-ben DAUBENTON munkássága jelenti, aki a gyapjúfinomságot értékelte és a mérésekhez mikrométert alkalmazott. Az első tejelés-ellenőrző egyesület 1892-ben Dániában, Vejenben alakult meg.

A századforduló idején Európában sorra jöttek létre állattenyésztési kutatóintézetek. Jelentős fejlődésnek indult a takarmányozástan tudománya és gyakorlata is.

Az állattenyésztés fejlődése ebben az időszakban a tengeren túl is felgyorsult.

1598-ban spanyol marhákat vittek Texasba, az 1600-as évektől pedig a brit fajták kerültek be az amerikai kontinensre. 1884-ben az USA Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) támogatásával megindult az állattenyésztés fejlesztését szolgáló kutatómunka. 1900-ban Chicagóban megrendezték az első állattenyésztési világkiállítást. A századfordulót követően példátlan fejlődés indult meg az amerikai állattenyésztésben, ami visszahatott Európa és hazánk állattenyésztési gyakorlatára.

Legújabb kor

A XX. század első harmadától számos kiváló állattenyésztő tudós munkásságának eredményeként újabb megállapítások, módszerek születtek, amelyek hozzájárultak az állattenyésztés fejlődéséhez.

HAMMOND kimagasló eredményeket ért el gazdasági állataink fejlődésének, növekedésének vizsgálata terén. LUSH munkássága megteremtette az állattenyésztési populációgenetika alapjait. Az 1952-ben kidolgozott bikaondó mélyhűtési technológiája a mesterséges termékenyítés bevezetését és elterjedését alapozta meg, és a számos pozitív hatásával párhuzamosan jelentősen felgyorsította a genetikai előrehaladást a szarvasmarhafajban.

A DNS szerkezetének felfedezése (1953) a gének megismerését tette lehetővé, és megvetette az egyedi azonosítás, a géntérképezés, valamint a korszerű génmanipuláció gyakorlati alkalmazásának alapjait. A napi tenyésztői gyakorlatban alkalmazható módszerek születtek az immunogenetika területén is.

1955-től forradalmi változások következtek be a tojástermelésben és a brojler-előállításban. A korábbi fajtatiszta állományokat egyre inkább felváltották a korszerű baromfihibridek. A megelőző évekhez képest jelentősen javult a termelési színvonal és a takarmányértékesítés.

A XX. század második felében számos állatfaj háziasítása – vagy újraháziasítása – vette kezdetét a világon (pl. szarvasfajok, antilopfajok, strucc, emu, prémesállatok, különböző halfajok), szélesítve a választékot és új alternatív lehetőségeket biztosítva az állattenyésztésnek.

1965-től a számítástecnika forradalma az állattenyésztés területére is behatolt. Korszerű, nagykapacitású számítógépek alkalmazása az adatfeldolgozásban egyre általánosabbá vált. Ezekre alapozott, nagy adatbázis kezelésére alkalmas szoftverek mindinkább terjedtek. 1966-ban az USA-ban HENDERSON kidolgozta a tejelőtípusú bikák ivadékvizsgálatának számítógépes BLUP módszerét (Best Linear Unbiased Prediction = legjobb lineáris torzításmentes tenyészérték-becslési eljárás), amelyet a világ szinte valamennyi, jelentős tejtermelést folytató országa átvett. HARVEY és mások munkái nyomán korszerű populációgenetikai értékelést lehetővé tevő számítógépes programok (pl. Animal Model) születtek.

A biotechnikai módszerek alkalmazása is jelentősen hozzájárult az állattenyésztés fejlődéséhez. A XX. század elején először alkalmazott, majd annak a ’40-es éveiben újrakezdett embrió-átültetés a szarvasmarha-tenyésztésben a ’60-as évektől szinte robbanásszerű fellendülésnek indult. Ugyancsak fejlődtek az ivarzásszinkronizálás, az indukált ikervemhesítések, az embriódarabolás stb. módszerei is. Számos szakember véleménye szerint a korunkban végbemenő biotechnológiai forradalom ma még beláthatatlan lehetőségeket adhat az állattenyésztők kezébe.

Az állattenyésztés fejlődésével egyre erőteljesebbé válik a nemzetközi integráció mind a kutatási, mind a gyakorlati tenyésztői tevékenység területén. Az állattenyésztés és az állati eredetű élelmiszer-termelés globális kérdéseivel a FAO (Food and Agriculture Organization), a nemzetközi élelmezési és mezőgazdasági szervezet, valamint annak szakbizottságai foglalkoznak.

Kiváló munkát végez az állattenyésztés elméleti és gyakorlati szakembereinek összefogásában az Állattenyésztők Világszövetsége (World Association for Animal Production, WAAP), a Baromfitenyésztők Világszövetsége (World Poultry Science Association, WPSA) és az Európai Állattenyésztők Szövetsége (European Association for Animal Production, EAAP) is.