Ugrás a tartalomhoz

Általános állattenyésztés

Bodó Imre, Dinnyés András , Farkasné Bali Papp Ágnes, Fésüs László, Hidas András, Holló István, Horvainé Szabó Mária, Komlósi István, Kovács András, Lengyel Attila, Mihók Sándor , Nagy Nándor, Polgár J. Péter, Szabó Ferenc , Szabóné Willin Erzsébet, Tőzsér János

Mezőgazda Kiadó

A háziasítás

A háziasítás

A háziasítás (domesztikáció) a háziállatok kialakulását, a vadállatoknak háziállattá válását jelenti egy olyan hosszú, összetett és bonyolult folyamat révén, amely mind az ember, mind pedig az állat szempontjából külön értékelendő.

Az ember szempontjából nézve a háziasítás egyrészt tudatos, mesterséges szelekciót, másrészt gazdasági tevékenységet jelent, amelynek révén az ember a számára megfelelő tulajdonságokat nemzedékről nemzedékre gyarapítja állatállományában, valamint szükségleteinek fedezésére állati termékekhez, illetve ezek értékesítésével haszonhoz jut.

Az állatok számára a domesztikáció elsősorban ivari izolációt,[1] alkalmazkodást, alaki, élettani átalakulást, új tulajdonságok kialakulását és annak átörökítését jelenti.

A domesztikáció fokozatosan megy végbe. Egyes szerzők szerint legalább 50 nemzedék szükséges a domesztikálódáshoz.

A háziállat fogalmának értelmezési problémái egyrészt a domesztikáltság eltérő fokozataival, másrészt a gazdasági hasznosság különbözőségével függnek össze.

Domesztikáció fokozatai (stádiumai)

Izolációs stádium a domesztikáltság legalacsonyabb foka. A természetes szelekció dominál. Tenyésztettségről még nem beszélhetünk. A vad ős(ök)től való eltérés mértéke még csekély.

Preprodukciós stádium amikor a haszonvétel kezdetlegessége és alkalomszerűsége mellett megindul a termelésre irányuló szelekció. A legeltetés szerepe döntő, nincsen még takarmánytermesztés.

Produkciós stádium amikor már az intenzív szelekció, céltudatos haszonvétel, a termelőképesség kihasználására való törekvés a jellemző. Az állatok jelentősen megváltoznak. Kialakulnak a fajták, fajtaváltozatok. Megkezdődik az istállózó tartás és a takarmányozás.

Szuperprodukciós stádium a domesztikáltságnak az a fokozata, ahol az ember a korszerű állattenyésztési ismeretek birtokában a háziállatok maximális termelőképességét ki tudja bontakoztatni. Specializált fajtákat és hibrideket állítanak elő. Bevezetik az iparszerű tartást, új módszereket alkalmaznak (pl. mesterséges termékenyítés, embriófelezés, embriószexálás, klónozás), az állatok nagymértékű megváltozása a jellemző.

A háziasítás fokozatai további szintekre bonthatók (pl. predomesztikációs stádium, szemiizolációs stádium stb.), amelyek éppúgy, mint az itt bemutatott stádiumok az egységes fejlődési folyamat egymásba kapcsolódó láncszemei, de a háziállatok kialakulásának története során nem különültek el élesen.

A domesztikáltság fokát a vad őshöz viszonyított megváltozás (morfológiai, viselkedésbeli, termelésbeli stb.) mértéke, illetőleg a kitenyésztettség határozza meg. A kitenyésztettségben fennálló különbözőségek azt mutatják, hogy a háziállatfajok, a fajokon belül az egyes fajták a domesztikáltságnak nem azonos fokozatáig jutottak el, hanem az adott helyzetben annak más-más fejlődési szintjén állnak.[2] Ezért az egyes állatfajok között és a világ különböző tájain élőállatok között is nagy különbségek vannak. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy ma bizonyos feltételek mellett az alacsonyabb domesztikáltsági fok tűnik célszerűbbnek és gazdaságosabbnak.

A predomesztikáció a háziasítás legkorábbi szakaszát jelzi, amelyben az egyes fajok még csak elődomesztikáltnak tekinthetők.[3]

Átmeneti formát képviselnek azok a fajok,[4] amelyek még nem rendelkeznek megszilárdult háziállat-tulajdonságokkal.

Szemidomesztikált faj félvad, félig domesztikált fajt jelent, amely még nem jutott el a teljes domesztikáltság állapotába, a vad formától még nincsen ivarilag teljesen izolálva, vagyis azzal szaporodási közösséget alkot.

Itt kell megemlíteni a domesztikációval ellentétesen ható folyamatot, a dedomesztikációt,[5] amelyről akkor beszélünk, ha a korábban háziállatként tartott állatok az ember ellenőrzése alól kiszabadulva ismét a szabad természetben élnek több generáción keresztül (pl. musztáng). Ennek megfelelően tulajdonságaikban mind jobban a vadon élő (vagy élt) őshöz hasonlítanak, melynek oka a megváltozott környezethez való alkalmazkodás, továbbá esetenként a vadon élő őssel létrejövő szaporodási közösség.

A domesztikáció kezdete

A háziasítás kezdetét nehéz lenne meghatározni, hiszen hosszú folyamat, régen kezdődött és sok esetben még ma is tart.

A háziasítás nyomai, vagyis az ugyanolyan fajú vad és háziállatcsontok közötti morfológiai és szerkezeti különbségek csak a háziasítás előrehaladottabb stádiumában mutatkoznak meg. Ahhoz, hogy felismerhetők legyenek a csontokon, de leggyakrabban a felszínre hozott csonttöredékeken a háziasítás okozta változások, az állatok több generációjának kell domesztikációs körülmények hatása alatt élnie. A C14-izotópos kormeghatározás csak a leletek tényleges korát adja meg. (Ezt veszik figyelembe, amikor a domesztikáció idejét valamivel korábbra teszik annál, mint amilyen időpontot az adott háziállatcsonton, vagy más kapcsolódó régészeti leleten ténylegesen megállapítottak.

Ezen a gyakorlaton feltehetően módosítani fog az említett DNS-vizsgálat általános alkalmazása, hiszen ez arra is felhívta a figyelmet, hogy a domesztikáció hatására az állatok viselkedése változik meg elsőként, és csak jóval később követi ezt a – már a maradványokon is felismerhető– morfológiai és szerkezeti megváltozás. Valószínűleg ezzel magyarázható az eddig már feltárt és azonosított leletek kora és a DNS-vizsgálattal megállapított kor közötti nagy különbség.

A háziasítás valószínűsíthetően nem csak egy helyen kezdődött meg, így a különböző állatfajok, sőt egyazon fajok is, a Földön más-más helyen és más-más időben válhattak háziállatokká.

Az eddig előkerült háziállatleletek alapján megfogalmazható, hogy a háziasítás Délnyugat-Ázsiában és Európában egy időben kezdődött, de amíg Európában az első háziállatok a mezolitikumban jelentek meg, addig Délnyugat-Ázsiában az első háziállatok megjelenése a neolitikum korai, ún. prekeramikus szakaszához kapcsolódik.

A neolitikumot követő fémkorszakokban (rézkor, bronzkor, vaskor) a domesztikáció tovább folytatódott. A háziasítás különösen jelentős mértékben haladt a rézkorszakban, és számottevő volt a bronzkorszakban is. Üteme a vaskorszakban jelentősen lelassult, de teljesen akkor sem állt meg, amire abból következtethetünk, hogy a háziasítás nyomaival a római korban és a középkorban is találkozunk (2.1. táblázat).

Napjainkban is újabb és újabb fajok válnak háziállatokká, másrészt a már meglévő háziállatfajok is változáson, folyamatos átalakuláson mennek keresztül, és jutnak ezáltal a domesztikáció magasabb fokára. A domesztikáció tehát nemcsak a múltunk, hanem a jelenünk része is, és vélhetően része lesz a jövőnknek is.

A háziasításra késztető okok

A háziasítás kiváltó oka a szakirodalomban tárgyalt sok feltevés ellenére még ma is kérdéses. Az azonban bizonyos, hogy a háziasításra késztető okok megismeréséhez és megértéséhez az emberi kultúra fejlődésének ismerete fontos segítséget jelenthet.

Az új-kőkorszak embere vadászattal jutott húshoz. Habár az eszközök fejlődtek, mégis a barlangot elhagyó letelepedő és sokasodó emberek számára mind nagyobb nehézséget jelentett a táplálék megszerzése. Így a szerzők többsége a háziasításra késztető okok közül elsőként az „élő hústartalék képzését” említi.

Az állattenyésztésre való áttérést egyesek a földművelés következményének tekintik, míg mások ennek ellenkezőjét állítják. A domesztikáció későbbi fokozatait tekintve, vagyis a mai háziállatok kialakulása szempontjából a földművelés ezen belül takarmánytermesztés szerepe nem vitatható.

A háziasításra késztető okok között igen nagyszámú irodalma van a vallásikultusznak. A kultikus okokat előtérbe helyező magyarázatok azon alapulnak, hogy az ember vallásos képzetei a természeti erőktől való félelemben és azok istenítése alkalmával keletkeztek. A természeti jelenségeket megmagyarázni nem tudó emberek egyes állatokban az istenek erejét vélték rejleni, vagy bizonyos állatokat valamely isten különös kedvencének hittek. Az állatkultusznak elterjedt az áldozati formája is. Ez esetben az emberek áldozatokat mutatnak be isteneiknek. Az áldozatok bemutatásának gyakorlata, továbbá az állat ember és isten közötti közvetítőtulajdonságának hiedelme késztette arra az embereket, hogy mindent megtegyenek a megfelelőállatok közelben tartására, vagyis a vadállatok befogására. E felfogás szerint az áldozati állatként tartott állatok és a szent állatok váltak később háziállattá. Ennek a nézetnek ellentmond, hogy az áldozati és a szent állatok köre nagy volt, és közülük sok soha, sehol nem vált háziállattá.

Ugyancsak sokan tartják az emberi kedvtelést háziasításra késztető oknak. Ez a nézet könnyen elfogadható lenne, ha arra gondolunk, hányan tartanak, gondoznak minden anyagi haszon reménye nélkül ma is állatot. Ez a felfogás, ami az ember és az állat közötti szociális viszonyra utal inkább a szelídítés okaira adhat magyarázatot.

Végül felvetődik a gazdasági szükségszerűség, mint a háziasítás oka. A megnövekedett népesség, a megváltozott életforma miatt, vagyis az emberiség fejlődésének bizonyos fokán az ember és az állatok egymáshoz közelebb kerültek, és a hasznosítás többoldalúvá (pl. fejés, igázás) vált. Ez a Föld különböző részein más és más fajokra vonatkozóan, eltérő időben és talán más formában is zajlott. Az állatok tartása, gondozása során szerzett tapasztalatok vezethettek azok jobb megismeréséhez, hasznosságuk felismeréséhez.

A háziasítás módszerei

A háziasítás lehetséges módszereként a szakirodalom az alábbiakat ismerteti:

• a követés és az izolálás,

• a foglyul ejtés,

• a fiatal állatok felnevelése.

Természetesen a különböző fajok esetében más és más lehetett a követett eljárás. Valószínűnek tűnik, hogy az emberek a társas életet élő, ún. nyájállatok esetén (juh, kecske, szarvasmarha stb.) a követés és izolálás módszerét választhatták, és ebből az együttvándorlásból fejlődhetett ki a későbbi nomád pásztorkodás. A magános, hulladékevő állatoknál (kutya, macska, sertés) pedig fontos szerepe lehetett az etetésnek, az emberi lakóhely nyújtotta biztonságnak. A foglyul ejtést a kifejlett állatok esetében kevesen tartják sikeres módszernek, főleg a stresszhatások miatt, bár szinte miden faj esetében alkalmazták. Fiatal állatok esetében azonban többnyire eredményes a fogságban tartás és nevelés.

Az állatok változásai a háziasítás során

A gazdasági állatok szervezete a háziasítás során a megváltozott körülmények és a szelekció hatására lényegesen módosult. Megváltozott az állatok nagysága, testformája, színe, módosultak az élettani folyamatok, az ivari élet, a szaporodás, a szaporaság, az idegrendszer stb. A háziasítás tehát módosító hatással volt mind a minőségi, mind a mennyiségi tulajdonságokra. A tenyésztő szempontjából legnagyobb jelentőségű az állat ivari életének és termelőképességének megváltozása.

A zoológiai irodalom elhatárol egy elsődleges és egy másodlagos megváltozási folyamatot. Ezek a domesztikáció folyamataival függnek össze. Az elsődleges megváltozások a háziállattá válás velejárói, a domesztikáció következményeként, viszonylag gyorsan jönnek létre. A másodlagos megváltozási folyamat a már domesztikált állatokra jellemző, és a különböző tenyésztési eljárások hatására következik be.

Vannak azonban olyan változások, amelyek egyaránt fellépnek az egymástól rendszertanilag távol esőfajokban is. Ezeket párhuzamos vagy paralel változásoknak nevezik. Ilyen paralel elsődleges megváltozás volt megfigyelhető például a koponya hosszúsági méreteinek nagyobb arányú növekedésében, míg a szélességi méretek nem növekedtek.

A testnagyság és az alkat. A domesztikáció hatására a testnagyság, a testtömeg fajonként eltérő irányban és mértékben változott meg. A testnagyság csökkenése, mint határozott és elsődleges domesztikációs hatás, jut kifejeződésre a szarvasmarhánál. A házimarhák már a neolitikumban átlagosan 20%-kal lettek alacsonyabbak az őstuloknál, átlagos marmagasságuk 120–130 cm volt (2.2. ábra).

2.2. ábra - A szarvasmarha marmagasságának változása a háziasítás hatására (Boessneck et al., 1971 in Bökönyi, 1974

kepek/2.2.abra.png


Ugyancsak a testméret csökkenését figyelték meg a juhokon, a kutyáknál, a macskánál, a kecskénél, a sertésnél és még több háziállatfajnál is. A lovaknak két csoportját különböztetjük meg. Kelet-Európa és a Kárpát-medence lovainak mérete közel állt a Dereivkában a háziasítás centrumában domesztikált lovakéhoz. Marmagasságuk 126 cm és 144 cm között volt. Európa nyugati részén a történelem előtti lovak átlagos marmagassága 126–127 cm volt. Kivétel ez alól a tendencia alól a házinyúl és a baromfi, ahol a testméret nőtt. Természetesen a háziasítás későbbi folyamatában minden fajban kialakultak extrém magassági méretek (a vad őshöz képest törpe vagy óriás változatok). A háziasítás következtében létrejöhetnek és fenn is maradnak különleges alkatok, fajon belüli szélsőséges formák, amilyenek a vad állományokban sehol sem lelhetők fel. Általánosságban az egyedfejlődés különböző idejének és intenzitásának, valamint a szervek megváltozott életműködésének tulajdonítják a vad ősöktől eltérő alkati típusok és méretek kifejlődését.

A kültakaró.A vadállatok körében a klimatikus tényezők önmagukban sohasem hozzák létre a kültakarónak olyan sokféle fajon belüli elváltozását, mint azt a háziállatok körében tapasztalhatjuk. Így a kültakaró változékonysága is a domesztikációra vezethető vissza. Különbségek figyelhetők meg a bőr vastagságában, a redők képzésére való hajlamban (pl. juh, kecske, jak, láma).

A bőr változékonysága, illetve a kültakaró minősége kapcsolatban áll az állatok fajtájával, korával, nemével, tápláltsági állapotával és hasznosítási irányával.

A szőrzet megnövekedésének ismert következménye az angóra jelleg, ami azonban nemcsak a szőr meghosszabbodását, hanem annak elvékonyodását és finomodását is jelenti. Ez utóbbit a fedőszőrök elvékonyodásának és a finomabb alsó szőrzet megnövekedésének tulajdonítják. Mindez összefügg a vedlés (időszakos szőrváltás) megszűnésével és a szőrzet folyamatos növekedésével, ami a juhfajban a gyapjútermelő képesség kialakulásához vezetett.

A kültakaró színe a bőr és a szőrzet vagy a tollazat pigmentáltságától függ. Vannak olyan háziállatfajaink, melyek megőrizték az eredeti vadszínt (pl. szamár, teve) vagy csak kismértékben térnek el attól (német juhászkutya, cirmos macska), de a többség színeződésére a rendkívüli változatosság és a színgazdagság jellemző, amelynek okai egyrészt a mutációkban (pl. albinizmus), másrészt a tudatos szelekcióban keresendők.

A csontváz. A háziállatok csontjai vagy kisebbek, vagy nagyobbak, mint a vad ősöké, attól függően, hogy testnagyságuk csökkent vagy növekedett a háziasítás hatására. Összességében megállapítható, hogy a csontok megvastagodtak, szivacsosabbá váltak, a koponya jelentősen kisebb lett, ami főként az arckoponya megrövidülésével magyarázható. A háziasítás hatására a szarvak kisebbek lettek, de megnőtt méretés formagazdagságuk. Jellemző a szarvatlanság megjelenése is. A gerincoszlop hosszának növekedése a hát és ágyékcsigolyák számának növekedésével magyarázható (pl. a dán sertés hossza kb. negyven év alatt 7,5 cm-rel nőtt). A bordák száma 16-ról 18-ra emelkedett, amely a korábbi fajtákénál 6–8 szelet karajjal többet jelent.

Az idegrendszer. A háziasítás hatására az agyvelő nagysága csökkent, és így a központi idegrendszer is megváltozott. Ez kihat az érzékszervekre különösen azokra, amelyeknek központjai az agy legerőteljesebben megváltozott részein vannak így a látásra, hallásra, szaglásra. Az agy elváltozásait összefüggésbe hozzák a háziállatok magatartásának megváltozásával is. A magatartási formák egy része kevésbé kifejezett (pl. védekezési, menekülési, táplálékszerzési ösztönök), míg más formák intenzívebbé váltak (pl. evési ösztön, párzási hajlam).

A belső szervek és a vér. A háziasítás során a hipofízis variabilitása mind a forma, mind pedig a funkció tekintetében megnövekedett. Ez a megállapítás általános érvényűnek tekinthető, és érvényes más belső elválasztású hormontermelő szervekre is. A háziállatok emésztőcsatornája minden faj esetében hosszabb, mint a vadállatoké. A májban morfológiai és biokémiai változásokat találtak. A vese kéregállománya csökkent, és a vesetestecskék kisebbek lettek. Ezek a változások azonban nem minden fajnál azonos irányúak. Számos fajnál megfigyelték a szív tömegének csökkenését (juh, kecske, sertés, nyúl, kutya), de ennek kihatása a vérkeringésre még nem tisztázott.

A vér összetételében jelentősen változott a globulintartalom (csökkent), ami az ellenálló képesség csökkenésének lehet magyarázata.

Az ivari élet és a szaporodás. A vadon élőállatok ivari élete évszakhoz kötött, ezzel szemben a háziasítás hatására a háziállatok ivarzásának évszakhoz kötöttsége részben vagy teljesen megszűnt. Hosszú folyamat eredménye az ivari élet ilyen mértékű átalakulása, így a domesztikáció alacsonyabb fokán lévő, parlagi fajták esetében még megfigyelhető bizonyos szezonalitás.

Az ivarszervek megnagyobbodtak, a here és a petefészek mérete és súlya is nőtt. Ez a növekedés kisebb mértékű a parlagi, és nagyobb mértékű a kultúrfajtáknál. A háziasítás hatására nőtt a termékenység is, a domesztikáció legmagasabb fokán lévő fajok esetében pedig ivari koraérésről és korai tenyészérettségről beszélhetünk. Megállapítható továbbá, hogy a vemhességi idő, az ivarérettség ideje, a szaporodás időszaka és gyakorisága a háziasítás következtében módosult.

A termelőképesség. A vadon élőállatokkal szemben a háziállatok a domesztikáció

hatására termék előállítására váltak képessé. A termelőképesség szakaszos fejlődését tükrözik a domesztikáltság fokát jelzőstádiumok, és ennek figyelembevételén alapszik a háziállat fajták felosztása is. A domesztikáció hatására kialakuló értékmérő tulajdonságok az arra specializált, arra kitenyésztett fajtáknál a legkifejezettebbek.

Hústermelő képesség csak a háziállatokon mérhető mennyiségi jelleg, az egyoldalú hústermelőfajtákkal lehet a leggazdaságosabban húst előállítani. Itt kell megemlíteni, hogy a háziállatok évszaktól függetlenül képesek tartalékzsír-felhalmozására, főleg a bőr alatti kötőszövetekben, az izomrostok között, a bélfodorban és a vese körül.

Tejtermelő képesség[6] kialakulásával együtt járt a szarvasmarha tőgyének erőteljes

térfogat-növekedése és szerkezeti átalakulása. A vad és a jól tejelőházi szarvasmarha tőgye közötti különbség a tejmirigyeknek, illetve a tőgy mirigyes állományának fejlettségében mutatkozik meg. Jellegzetes eltérések tapasztalhatók a szervezet finomodásában, a testméretek eltérő alakulásban a kifejezetten tejtípusú állatfajoknál.

Tojástermelő képesség a háziállatok nagyobb szaporaságával van összefüggésben, és a szervezet hormonális szabályozásának nagyfokú átalakulásán alapszik. A tyúk fajban a ma már szinte folyamatos tojástermelés oka az, hogy szelekcióval olyan korán érő állományokat hoztak létre, amelyeknél a téli-nyári hosszú szünetek és a kotlás is elmaradtak.

Gyapjútermelő képesség kialakulásánál alapvető volt a vedlés megszűnése, és a másodlagos szőrtüszők számának gyarapodása. Ez utóbbitól nagymértékben függ a gyapjú tömöttsége és részben mennyisége is. A gyapjúszál hosszúsága pedig a szálak folyamatos növekedésével függ össze.

A háziállatok igavonó képességének kialakulásában döntőszerepe volt az arra való alkalmasságuknak, kezelhetőségüknek és irányíthatóságuknak.

E kedvezőtulajdonságok kialakulása az ösztönök, a vérmérséklet és a magatartás terén bekövetkezett változásokkal magyarázható.



[1] Ivari izoláció: ebben az esetben a szabad, véletlenszerű párosodás mesterséges gátlását jelenti.

[2] Például a rénszarvas a szarvasmarhához viszonyítva a domesztikáltság alacsonyabb fokán áll. A szarvasmarhafajon belül pedig a magyar szürke szarvasmarha valóságos domesztikált állat, de alacsonyabb fokon áll, mint például a limousin, hereford vagyis a korszerű´ húsmarhafajták.

[3] Például kígyók, krokodil.

[4] Például méh.

[5] Dedomesztikáció = visszavadulás.

[6] A tejtermelő képességen a laktopoesis kialakulását kell érteni.