Ugrás a tartalomhoz

A háziállatok fertőző betegségei (Állatorvosi járványtan II.)

Varga János, Tuboly Sándor, Mészáros János

Mezőgazda Kiadó

Fertőző encephalopathiák

Fertőző encephalopathiák

A fertőző (degeneratív, spongiform) encephalopathiák a központi idegrendszer lassan kialakuló, progrediáló, gyulladásos jelenségek nélküli, degeneratióval járó betegségei, amelyek során az agy- és a gerincvelő idegsejtjeiben vacuolumok jelennek meg, az idegsejtek állománya szivacsszerűvé válik, egy részük elhal, miközben a tönkrement idegsejtek funkciójának megfelelő tünetek alakulnak ki, amelyek hosszabb-rövidebb idő alatt mindig a gazdaszervezet pusztulásához vezetnek (Taylor, 1996). A spongiform encephalopathiák a háziállatokban és az emberben egyaránt előfordulnak (Szent-Iványi, 1990, Varga, 1996).

A spongiform encephalopathiák közé tartozik a súrlókór (scrapie), a nyércek encephalopathiája, a szarvasokban és jávorantilopokban észlelt, idült lesoványodással járó betegség, a szarvasmarha spongiform encephalopathiája (bovine spongiform encephalopathy BSE), az egyéb állatkerti és vadon élő kérődzőkben, valamint a macskákban előforduló encephalopathiák.

Az ember hasonló betegségei közül idetartozik a Creutzfeldt–Jakob-szindróma (CJD), a Gerstmann–Sträussler–Scheinker szindróma és a kuru.

Történet, előfordulás. A juhok súrlókórja Nyugat-Európában már kb. 200 évvel ezelőtt is ismert volt és szórványosan jelenleg is előfordul. Nálunk is van a múlt századból származó leírás, amely bizonyára súrlókór volt, de a betegséget a klinikai tünetek, az idegrendszer szövettani vizsgálata és kísérleti fertőzés alapján csak a 60-as évek elején állapították meg (Áldásy és Süveges, 1964). A nyércek encephalopathiáját először az USA-ban, 1947-ben észlelték, majd 1967 óta több európai országban is megállapították.

A szarvasokban megállapított encephalopathiát eddig csak Észak-Amerikában észlelték. A BSE-t 1985–1986-ban először Nagy-Britanniában észlelték, ott széles körben elterjedt, de szórványosan megállapították más országokban is. Az állatkerti kérődzőkben és a macskákban megjelent fertőző encephalopathiákat a kérődzőktől eredőknek tekintik, és ezeket az utóbbi évtizedben írták le. Jelenleg, tudomásunk szerint, az állatok fertőző encephalopathiáinak egyike sem fordul elő nálunk (Glávits és Rátz, 1996).

Kóroktan. A fertőző spongiform encephalopathiák okozói prionok (fertőző fehérjék, proteinaceous infectious particles, PrP-k). A PrP-k a beteg állatok (és az ember) idegsejtjeiben felhalmozódó, alacsony molekulatömegű fehérjékből álló rövid fonalak, nukleinsavat nem tartalmaznak. A scrapie-t és más fertőző encephalopathiákat előidéző prionok sejtekben való megsokszorozódását (szaporodását) a sejtek saját genetikai állományában megtalálható PrP-gének kódolják. A sejtekbe bejutó scrapie-prionok valamilyen módon a sejteket megváltozott térszerkezetű, infektív PrP-k szintetizálására késztetik. A scrapie-PrP-k az idegsejtek normál PrP-jétől csupán térbeli szerkezetükben és néhány aminosavban különböznek. Az ember normál PrP-jének a váza 230 aminosavból áll. A Gerstmann–Sträussler–Scheinker-szindrómáért felelősnek tartott prion ettől mindössze térbeli szerkezetében és néhány aminosavban különbözik, pl. egyebek mellett abban, hogy a normál PrP-molekulában a 102. és a 105. sorszámú prolint leucin, a 117. helyen levő alanint pedig valin helyettesíti. A scrapie-prion a BSE-priontól mindössze hét ponton különbözik.

A juhok között találtak olyan genetikai vonalakat, amelyeknek PrP-génje természetes viszonyok között is a scrapie-priontól csak egy vagy két aminosavban eltérő PrP-t kódol. Az ezen a ponton bekövetkezett mutáció természetes viszonyok között is vezethet scrapie prionok és ennek következtében a betegség megjelenéséhez. Tehát a scrapie (és valószínűleg más spongiform encephalopathiák is) nemcsak fertőzés eredményeként, hanem tisztán mutáció(k), a PrP-t kódoló gének megváltozása alapján is létrejöhetnek. Valószínűleg ugyanez az oka annak is, hogy a CJD és más emberi encephalopathiák egyes családokban, csoportokban halmozódva fordulnak elő, s hogy olyan területeken is – alacsony gyakorisággal – előfordulnak, ahol scrapie-t vagy BSE-t sohasem észleltek.

A mutáció (egy aminosav megváltozása a prionban) következményeként az adott betegség klinikai képe is módosulhat. Proteináz K-val emésztve az infektív PrP-ről néhány peptid lehasad, és visszamarad a fertőzőképes scrapie (BSE, vagy egyéb) PrP, amelyek molekulatömege 27–30 kDa. A sejt saját eredetű PrP-je, pl. proteináz K-val kezelve teljes egészében aminosavakra bomlik, a scrapie- és más prionok azonban nem. A betegség oka éppen az, hogy az idegsejtekben képződő scrapie-prionokat az idegsejt normális anyagcseréje során nem tudja elbontani, azok a sejtben felhalmozódnak, amely előbb az idegsejt degenerálódásához, majd pusztulásához vezet anélkül, hogy körülötte bármilyen gyulladás kialakulna.

A spongiform encephalopathiákat okozó prionokat összehasonlítva az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a BSE-prionok nem különböznek egymástól, de megkülönböztethetők az eddig vizsgált scrapie-prionoktól. A macskából izolált prionokat egérbe oltva ugyanúgy viselkedtek, mint a szarvasmarhából származó prionok.

A fertőző encephalopathiákat előidéző prionok ellenálló képessége extrém nagy. Fertőtlenítőszerekkel nem inaktiválhatók, biztos elpusztításukhoz 133 °C-on legalább 20 perces behatási idő szükséges (Schreuder és mtsai., 1998).

A scrapie-ről már az 1930-as években megállapították, hogy juhokra és kecskékre sikeresen átoltható. Az is hamar kiderült, hogy a kuruágens megbetegíti a csimpánzokat és hogy a scrapie-hez, BSE-hez hasonlóan egérre, hörcsögre és számos más állatfajra is átoltható. Az egyes fajokból származó infektív PrP-k között, egérbe oltva azonban különbség van az előidézett betegség lappangási idejében, az agyban okozott elváltozások kiterjedtségében, lokalizációjában. A betegség eltérő fajban való megeredéséhez azonban, az eddigi tapasztalatok alapján úgy látszik, nagyobb fertőző adag kell, és a fertőzés megeredését a donor és a recipiens faj PrP-génjeinek a különbségei is jelentősen befolyásolják.

Kórfejlődés. A prionokkal való fertőződés természetes viszonyok között szájon át következik be. Egereket fertőzve a fertőzés im., sc. vagy intracranialisan is megered. Szájon át kb. 105-szer nagyobb adag kell, mint intracranialisan. Szarvasmarhákat BSE-ben elhullott szarvasmarhából származó agyvelővel szájon át fertőzve a prionok legkorábban a fertőzést követő 6 hónap elteltével voltak kimutathatók a vékonybél distalis szakaszában, az első klinikai tünetek pedig 35 hónap elteltével jelentek meg (Wells és mtsai., 1998). A bélből a prionok bekerülnek a bélfodri nyirokcsomókba, a lépbe majd valószínűleg az idegek mentén a gerinc- és az agyvelőbe. Az idegrendszerben a prionok már kb. a lappangási idő felében megjelenhetnek. Egérfertőzés útján (ez ideig nincs jobb biológiai modell) a prionok csak akkor mutathatók ki, ha azok titere az adott szövetben grammonként több mint 100 egérfertőző adag. A különböző eredetű scrapie-prionok által okozott betegség lappangási idejében jelentős különbségek vannak. Változik a lappangási idő állatfajonként is. Ugyanazt a scrapie-törzset hörcsögagyvelőbe oltva a lappangási idő 378 nap, míg patkányba oltva 589 nap volt. Azonos fajú egyedekben egy törzset passzálva a lappangási idő jelentősen rövidül. Természetes esetekben a lappangási idő hosszabb lehet, mint az adott egyedek átlagos élettartama.

A scrapie-prionok az agyvelő idegsejtjeiben halmozódnak fel, a sejtek degenerálódnak, elpusztulnak, helyükön amiloid plakkok találhatók. Az amiloid polimerizálódott prionfehérjékből és néhány sejt eredetű fehérjéből áll.

Kórjelzés. A szórványos előfordulás, a mindvégig láztalan állapot, a fokozatosan súlyosbodó idegrendszeri tünetek és a többnyire hetekre, hónapokra elhúzódó lefolyás legalább a betegség gyanújának a megállapítását lehetővé teszi.

Az elhullott állatokban szabad szemmel látható kórbonctani elváltozások nincsenek, az agyvelő állományában azonban az idegsejtek jellegzetes vacuolisatióját és amiloid plakkokat látunk. Az agy- és a gerincvelő szövettani vizsgálata mellett a scrapie (és más prionok) a velük szemben termelt immunsavókkal (monoklonális ellenanyagokkal) reagálnak és ezért IF-fel és más módszerekkel kimutathatók. A fertőzött szövetekből készített kivonatokban a PrP- fonalak elektronmikroszkópban láthatók, PAGE és immunoblot eljárással ugyancsak kimutathatók és azonosíthatók. Élő állatoknál, bár erre számos ígéretes kísérlet történt (prion- proteinek kimutatása tonsilla biopsziában, specifikus fehérjék vagy egyéb anyagok megjelenése a liquorban, a vizeletben stb.) (Schreuder és mtsai., 1998), egyelőre nincs olyan módszerünk, amellyel a fertőzöttséget biztosan meg tudnánk állapítani, vagy ki tudnánk zárni.

Megelőzés, védekezés. A BSE nálunk és az Európai Unió valamennyi országában bejelentési kötelezettség alá tartozik. Bármely állatfajban megállapított spongiform encephalopathia esetén értelemszerűen a BSE-re vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

Minthogy nálunk a fertőzéstől való mentesség fenntartása a cél, a betegség megállapítását követően az adott állományt zárlat alá kell vonni és az egész állományt utódaikkal együtt fel kell számolni.

A betegség megelőzése érdekében kérődzőkkel (ideértve az állatkertben tartott és a vadon élő kérődzőket is) emlősökből származó bárminemű fehérjekiegészítőt (húslisztet, csontlisztet, hasonló termékeket, kivéve a tejport és a tejet, emlősökből származó anyagokat is tartalmazó moslékot stb.) etetni nem szabad. Olyan országokból, ahol a betegség előfordul, élő fogékony állatot, ilyen állatokból származó nyers termékeket behozni nem szabad. Az állati eredetű fehérje feldolgozását végző üzemekben az 50 mm nagyságúra aprított nyersanyagot 133 °C-on 20 percig kell hőkezelni. A betegség időbeni felismerése érdekében az idegrendszeri tünetekben elhullott állatok agyvelejéből rendszeres szövettani vizsgálatokat kell végezni.

A szarvasmarha spongiform encephalopathiája

A BSE-t először Nagy-Britanniában észlelték járványszerű formában (Pattison, 1998). A brit szigeteken kívül azonban a betegség mindenütt szórványos maradt. A BSE megjelenését olyan hús- és csontlisztek szarvasmarhával való feletetésének tulajdonítják, amelyeket scrapie-vel fertőzött, elhullott juhok, illetve később BSE-vel fertőzött elhullott szarvasmarhák, valamint kérődzőkből származó vágóhídi hulladékok fehérjefeldolgozó üzemekben való ártalmatlanná tétele során az 1980-as évek elején, az addig szokásos technológiát megváltoztatva, egyebek mellett a zsíroldó szerekkel való kezelés elhagyásával és alacsonyabb hőfokú autoklávozásával állítottak elő. A BSE horizontálisan nem terjed, a perinatalis korban azonban borjakra a fertőzés esetenként átjut. Mesterségesen fertőzött borjakban prionokat ki tudtak mutatni a bélfalban, a bélfodri nyirokcsomókban, a lépben, a tonsillákban és az idegrendszerben, a tejben és az izomzatban azonban még a klinikailag beteg állatok esetében sem.

A BSE lappangási ideje átlagosan 3–5 év. Egy állományban csak néhány egyed betegszik meg. A betegség a viselkedés megváltozásával kezdődik (mad cow, bolond tehén szindróma). A beteg állatok szokatlanul élénkek, nyugtalanok, nem hagyják magukat fejni, rúgnak. Érintésre, illetve hangra túlérzékenyek, fogukat csikorgatják. Abnormális testtartás alakul ki, az állatok a fejüket lógatják, púposítanak, merev a járás, a hátulsó testfél gyengesége, ataxia látható, hirtelen összeesnek, majd újból felállnak. Az állatok mindvégig láztalanok, kondíciójuk romlik, súlyuk és tejtermelésük csökken. A klinikai lefolyás két héttől néhány hónapig, de esetenként egy évnél is tovább tart.

A BSE megelőzése érdekében bevezetett intézkedések (bármilyen állati eredetű takarmánykiegészítő kérődzőkkel való etetésének a tilalma, a fertőzött állományok, illetve a 30 hónaposnál idősebb szarvasmarhák leölése, a levágott állatok minden belső szervének, a fejnek és a gerincoszlopnak az elkobzása és elégetése, új nyilvántartási és nyomonkövetési rendszer a szarvasmarha-állományok számára stb.) bevezetésének eredményeként Nagy-Britanniában a BSE-járvány a csúcsát 1993-ban érte el (kb. 35 ezer beteg állat), azóta az esetszám évente jelentősen csökken, s úgy látszik, hogy a betegség néhány éven belül felszámolható lesz vagy legalább is jelentéktelen szintre süllyed (Pattison, 1998).

Súrlókór

Főleg a juhok, ritkábban a kecskék betegsége. A betegség többnyire 2 évnél idősebb állatokban fordul elő. A fertőzés juhokban horizontálisan és vertikálisan is terjed. A legelő nyájtól lemaradó betegeken az első tünetek nyugtalanságra utalnak. Az állatok idegesen felkapják a fejüket, nekiiramodnak, majd megállva ijedt tekintettel a fogukat csikorgatják, fülüket hegyezik, reszketnek, rendellenes fej- és ajakmozgásokat végeznek. Csakhamar megfigyelhető a bőr viszketegsége. Az állatok lapockatájékukat, hátukat vagy oldalukat tárgyakhoz dörzsölik (súrlókór = scrapie) vagy kutyamódra ülve, hátulsó lábukkal vakaródznak (Áldásy és Süveges, 1964). Rövidesen megjelennek a mozgászavarok is, főként a hátulsó végtagok gyengeségével és a mozgás összerendezetlenségével. Előfordul az elülső végtagoknak az ügető ló mozgására emlékeztető, túlhangsúlyozott mozgása (Traberkrankheit = „ügetőbetegség”). Végül az állatok nem tudnak lábra állni. A betegek étvágya és tudata mindvégig zavartalan, sőt az állatok még az előrehaladott mozgási nehézségek ellenére is legelnek. A végső szakaszban azután garatbénulás és vakság fejlődhet ki. A betegek kivétel nélkül elhullanak.

A nyérc fertőző encephalopathiája

A fertőződés feltehetően vágóhídi hulladékok feletetésével, illetve az állományon belüli kannibalizmus útján terjed. A betegség lappangási ideje legalább 6–9 hónap, de az egy évet is meghaladhatja, ezért az egyévesnél idősebb állatok betegszenek meg. Feltűnő az állatok viselkedésének a megváltozása. A beteg állatok izgatottak, céltalanul körbe futkosnak, szétszórják eleségüket és bélsarukat, bágyadtak, szőrük borzolt, fokozatosan lesoványodnak. Farkukat jellegzetesen, a mókushoz hasonlóan, a hátuk fölött tartják. A végtagok mozgása inkoordinált, végtag- és egyéb izmaikon remegés, görcsös összehúzódás észlelhető. Később tompulttá válnak, és a betegek kivétel nélkül elhullanak.

A macska fertőző spongiform encephalopathiája

A macska spongiform encephalopathiáját Nagy-Britanniában és néhány más országban mind természetes fertőzés eredményeként, mind pedig BSE-ből származó anyaggal végzett mesterséges fertőzés következményeként megállapították. A természetes esetek mindig szórványosak, idős, többéves állatokban fordulnak elő. A fertőződés feltehetően szarvasmarha-belsőségek etetésétől eredt.

A beteg macskákon legkorábban a viselkedés megváltozása észlelhető. Az addig normálisan viselkedő macskák fokozatosan agresszívvé válnak, simogatásra is harapnak, karmolnak, nem szívesen mozognak, elbújnak. Ijedőssé válnak fényre, hangra. Fokozatosan súlyosbodó ataxiát mutatnak, egyes izmok, izomcsoportok remegnek. A pupillák tágak, fényre sem húzódnak össze, esetenként remeg a fej, a bőr túlérzékeny. A macskák végig láztalanok. Az idegrendszeri tünetek fokozatosan súlyosbodnak, míg végül az állat elhullik (Leggett és mtsai., 1990; Bratberg, 1995).

Közegészségügyi vonatkozások. Az ember Creutzfeldt–Jakob-szindrómája világszerte, így nálunk is előfordul, de ritka (kb. 1 eset/ egymillió lakos/év), az emberben előforduló egyéb spongiform encephalophatiák pedig még ennél is ritkábbak. A fertőződés módja nem ismert, nem terjed, de tapasztalat szerint elhalt emberek hypophysiséből készült növekedési, illetve gonadotrop hormonokkal, idegsebészeti eszközökkel, agyi elektródákkal, duramater-transzplantációs darabokkal, illetve corneaátültetéssel emberről emberre átvihető. A betegség rendszerint 50–60 éves kor körül kezdődik, fokozatosan súlyosbodó tünetekkel (dementia, zavart beszéd, egyensúly és látási zavarok, a mozgás inkoordináltsága, reszketés stb.) jár, és előbb-utóbb halállal végződik. A betegségnek ez a formája nem hozható összefüggésbe az állatokban előforduló spongiform encephalopathiákkal.

Nagy-Britanniában azonban először 1995–1996-ban a CJD olyan új formáját észlelték emberekben, amelyet BSE-től eredőnek tekintettek vagy legalábbis ezt a lehetőséget sem tartották kizárhatónak (Collee és Bradley, 1997). Ezeknek a betegeknek az életkora 42 év alatt volt, eltéréseket észleltek a klinikai tünetek megjelenésében és a betegek encephalogramjában a korábbiakhoz képest, azonkívül az elhunytak agyvelejében a jellegzetes szövettani elváltozások nem ott és nem ugyanolyan formában alakultak ki, ahol, és ahogy azt a korábbi eseteknél látták. Újabb közvetett bizonyítékok arra utalnak, hogy ezek az esetek szarvasmarha-belsőségek, illetve egyéb szövetek fogyasztásával állhattak kapcsolatban. A BSE megelőzésére ott bevezetett intézkedések (a belsőségek elkobzása, az agy- és a gerincvelő eltávolítása stb.) azonban elegendőnek tekinthetők az esetleges újabb fertőződések megelőzésére (Brown, 1997).