Ugrás a tartalomhoz

A háziállatok fertőző betegségei (Állatorvosi járványtan II.)

Varga János, Tuboly Sándor, Mészáros János

Mezőgazda Kiadó

Chlamydiák okozta betegségek

Chlamydiák okozta betegségek

A chlamydiosisok légúti tünetekkel, ízületgyulladásokkal, kérődzőkben vetélésekkel, ritkán egyéb tünetekkel járó betegségek, amelyeket állatokban a Chlamydia psittaci idéz elő. Leggyakrabban a kérődzők és a madarak (psittacosis, ornithosis) betegszenek meg.

Történet. Jáva szigetén, 1907-ben Halberstaeder és Prowaczek trachomában beteg emberek kötőhártya-váladékának sejtjeiben cytoplasmazárványokat mutattak ki, és ilyen váladékkal a betegség átvihető volt orangutánokra. A zárványokat chlamydozooáknak nevezték el, mivel azokat a fertőzött sejtben vékony burok (chlamydos = köpeny, palást) vette körül. A kórokozó a szokásos táptalajokban nem volt tenyészthető, továbbá a baktériumokat visszatartó szűrőkön is átjutott, így a kórokozót vírusnak tekintették.

A ma C. psittacinak nevezett kórokozót 1878-ban, Svájcban, az emberek papagájokkal kapcsolatos (psittacosis, papagájkór, pszittakosz = papagáj) megbetegedésével hozták először összefüggésbe. Az akkor Dél-Amerikából Európába behozott papagájok jelentős része elhullott, de voltak megbetegedések a hajósok és a papagájok későbbi gazdái között is. A psittacosis elnevezés az ember betegségének a megjelölésére Morangtól (1895) származik. A betegség oktanának a tisztázásában az 1928/29 telén előbb Dél- majd Észak-Amerikában és Európa több országában észlelt tömeges emberi megbetegedések vizsgálata hozott. A kórokozót egymástól függetlenül, de egyidejűleg Németországban Levinthal (1930), Angliában Coles (1930), az USA-ban pedig Lillie (1930) mutatta ki elhullott papagájok szöveteiben (LCL-testek). Az 1930-as években a Faeroer-szigetek lakosságában észlelt járványokat a viharmadaraktól eredő fertőzésnek tulajdonították, majd a kórokozót több más madárfajban is kimutatták, ezért Meyer (1941) javaslatára a korábbi psittacosis helyett a tágabb ornithosis megjelölést fogadták el a betegség neveként. A háziállatok közül először a juhok vetélésében (Stamp és mtsai., 1949.), majd számos más faj változatos kórképeiben mutatták ki a chlamydiák oktani szerepét.

Kóroktan. A chlamydiák rövid, coccoid, intracellularisan, a fertőzött gazdasejtek vacuolumaiban szaporodó mikroorganizmusok. Megfestésükre a Stamp- és más festési eljárások használhatók. A chlamydiák a fertőzött sejtek cytoplasmájában, a gazdasejt cytoplasmamembránjából származó vékony hártyával körülvéve láthatók.

A chlamydiák a bakteriológiában szokásos táptalajokon nem, de embrionált tojás szikzsákjába, egyrétegű sejttenyészetekben és kísérleti állatokba (egérbe, hörcsögbe, tengerimalacba) oltva elszaporíthatók.

A chlamydiákat természetes gazdáik, a kórokozóknak a fertőzött sejtekben való elhelyeződése, finomabb szerkezete és festődése, továbbá néhány egyéb tulajdonság alapján soroljuk fajokba.

A chlamydiák közé tartozó valamennyi fajnak van egy közös lipopoliszacharid sejtfalantigénje, amely KK próbával kimutatható. Emellett a chlamydiák tartalmaznak még számos további, zömmel hőlabilis antigént is, amelyek alapján az egyes fajok szerotípusokba sorolhatók. Az emlősökből származó C. psittaci-izolátumok monoklonális ellenanyagokkal működő indirekt IF próbával ez ideig 8, a madarakból származók pedig 5 (A–E) szerotípusba sorolhatók. A szarvasmarhában és juhban polyarthritist, encephalomyelitist, pneumoniát és enteritist előidéző, szerológiailag három variánst (szerotípust) képviselő törzseket a C.psittacitól való DNS-homológiabeli és szerológiai eltéréseik alapján önálló fajnak tekintik és C. pecorumnak nevezik.

A chlamydiák ellenálló képessége hővel és fertőtlenítőszerekkel szemben nem nagy, 65 °C-on vagy 1–3%-os klórtartalmú fertőtlenítőszerek hatására perceken belül elpusztulnak. Hörgőváladékban, bélsárban, magzatburkokban, továbbá beszáradva a porban is azonban három hétig életképesek maradnak.

A genomba tartozó fajok közül a C. trachomatis és a C. pneuminiae orvosi szempontból fontos. A C. trachomatis három biovariánsa közül az egyik idézi elő az ember trachomáját (idült, gennyes conjunctivitis), az inclusios conjuctivitist és több más kórképet, a másik variánsa az inguinalis és az anorectalis nyirokcsomók, a húgycső és a hüvely gyulladásával járó, szexuális úton terjedő betegséget (lymphogranuloma venereum) okozza, a harmadik variáns pedig egerekben telepszik meg, okozhat tüdőgyulladást, de a fertőzés gyakran tünetmentes marad. A C. pneumoniae emberben okoz pneumoniát, bronchitist és más légúti tüneteket.

A C. psittaci gazdaspektruma igen széles. Természetes viszonyok között is megtalálható a kérődzők, a madarak és számos más faj bélnyálkahártyáján, a légutakban és a nemi utakban is. A bélsárral gyakran tömegesen ürül. Fakultatív pathogen, a legkülönbözőbb madár- és emlősfajokat megbetegítheti. Az esetek egy részében septikaemia alakul ki, a tünetek azonban korlátozódhatnak egy vagy néhány szervre (conjunctivitis, ízületgyulladások), de gyakori a tünetmentes fertőzés is. A bélsárral ürülő és a conjunctivitisből, vetélésekből származó törzsek virulenciája között rendszerint jelentős különbségek vannak. Klinikai tünetekben is megnyilvánuló betegséget az emlősök közül főleg szarvasmarhában, juhban, kecskében, macskában, lóban és az emberben, a madarak közül pedig pulykában, kacsákban, galambokban, papagájfélékben, ritkábban más madarakban okoz. Bár a madarakból és az emlősökből izolált C. psittaci törzsek gyakran eltérő szerotípusokba tartoznak, az emlősök fertőződhetnek a madaraktól és fordítva is.

Kórjelzés. A C. psittaci igen széles körű elterjedtsége miatt a kórjelzés nagyfokú körültekintést igényel. A chlamydiák ugyanis a legkülönfélébb váladékokban és szövetekben jelen lehetnek anélkül is, hogy az adott betegség előidézéséhez közük lenne. Célszerű ezért a klinikai tüneteket, a kórbonctani és kórszövettani elváltozásokat, a mikrobiológiai és szerológiai vizsgálatok eredményeit együttesen értékelni.

A kórokozó a vetélt magzatok szerveiben, a beteg állatok légúti váladékaiban, a mellüregi izzadmány sejtjeiben stb. festési eljárásokkal (Stamp, Castaneda stb.), IF-fel, újabban pedig PCR-rel is kimutatható. Egyrétegű sejttenyészetekbe (McCoy, HELA stb.), embrionált tojásba vagy rágcsálók orrába, hasüregébe oltva izolálható. A fertőzött állatok vérsavójában megjelenő ellenanyagok kimutatására a KK próbát, az indirekt IF-et, ELISA-t és az immunoblot eljárást vesszük igénybe (Jones és mtsai., 1997).

Gyógyítás. A betegek gyógyítására a tetraciklinek váltak be a legjobban.

A szarvasmarha chlamydiosisai

A szarvasmarha-állományok C. psittaci-fertőzöttsége világszerte széles körben előfordul. Nálunk a különböző állományokból származó vérminták 31–35%-át találták pozitívnak KK próbával vizsgálva (Varjú és Áldásy, 1981). A rendszerint szájon át való fertőzés után a chlamydiák a bélhámban szaporodnak el, bejuthatnak azonban más szervekbe is és a bélsárral, ritkábban egyéb váladékokkal ürülnek. Bikákban jelen lehetnek az ondóban is. A fertőzés rendszerint tünetmentes marad. Klinikai tünetek rendszerint a fertőzött állományokba újonnan beállított borjakban és vemhes tehenekben alakulnak ki. A betegség az állatok korától, ellenálló képességétől, a fertőzést okozó törzs virulenciájától stb. függően igen változatos tünetekben, így vetélés, tüdőgyulladás, ízületgyulladások, agy- és gerincvelő-gyulladás, néha pedig csupán conjunctivitis formájában nyilvánul meg. Az egyes kórformák külön-külön és egymással kombinálódva is előfordulnak.

A vetéléssel járó kórformát Kaliforniában írták le (szarvasmarha járványos vetélése), de világszerte előfordul. Elsősorban idegenből a fertőzött állományba beállított vemhes üszőkvetélnek vemhességük utolsó harmadában vagy ellenek élő, de gyenge életképességű borjút. A vetélések mértéke az 5–10%-ot általában nem haladja meg (Holliman és mtsai., 1994). A vetélni készülő tehenekben betegségre utaló tünetek nem jelentkeznek, a magzatburkok azonban gyakran visszamaradnak. Alkalmanként a fertőzött tehenekben mastitis is kialakul. A magzatburkok gyulladásosak, a cotyledonokon fibrinnel fedett elhalások vannak. A magzat hasüregében nagyobb mennyiségű savó van, a bőr alatti kötőszövet testszerte oedemás. Finom vérzések találhatók a savóshártyák alatt, a szájban, az oltógyomor nyálkahártyájában és a duzzadt nyirokcsomókban. A máj duzzadt, sárgásvörös, tarkázott. A májban és más szervekben is gyulladásos-elhalásos vagy csupán gyulladásos gócok találhatók (Glávits és mtsai., 1982).

Bikákban a chlamydiák bejuthatnak a herékbe, a mellékherékbe, az ondóhólyagba, aminek lassan kialakuló gyulladás, az ondó minőségének romlása a következménye.

A chlamydiák okozta tüdőgyulladás rendszerint intenzíven tartott nagyüzemi állományokban alakul ki (Romváry, 1964). Többnyire szórványosan és félheveny formában mutatkozik, de télen hideg, párás istállókban, zsúfoltan tartott vagy több helyről összeszedett borjakban tömeges is lehet. Máskor a fertőzés tünetmentes marad, és ilyenkor csak a vágóhídon észlelünk a tüdő elülső lebenyében mozaikszerű elrendeződésben hurutos tüdőgyulladást. A betegek lázasak, köhögnek, orrfolyásuk van. A légzőszervi tünetekhez gyakran az ízületek heveny gyulladása is társul. A beteg ízületek megduzzadnak, fájdalmasak.

A chlamydiák okozta agy- és gerincvelő-gyulladás rendszerint fél évnél fiatalabb borjakban, de ritkábban 1–2 éves állatokban is, többnyire szórványosan fordul elő. A beteg borjakban az általános lázas tünetek mellett izzadást, bőséges nyálzást, szapora légzést, orrfolyást és enyhe hasmenést is észlelünk. Egyes állatok ezt követően meggyógyulnak, másokban idegrendszeri tünetek, feszes járás, forgás, inkoordinált mozgás alakul ki. Az idegrendszeri tüneteket mutató állatok jelentős része 10–14 napon belül elhullik, mások átmeneti lesoványodás után néhány hét alatt meggyógyulnak.

Az elhullott állatokban savós-fibrines hashártya- és szívburokgyulladáson kívül az agyburok gyulladása is megállapítható. Szövettanilag a lágy agyburok savós-fibrines gyulladása és az agyvelő mindkét állományára kiterjedő diffúz gyulladása állapítható meg, Főként az agyburokkal szomszédos szürkeállományban, a vérerek falának súlyos elfajulása, elhalása és környezetük fibrinogénben gazdag folyadékkal való beivódása figyelhető meg. Egyes területeken granulomák képződnek, amelyek gennyes beolvadást mutathatnak (Csontos és Széky, 1964.)

A kórjelzésben az általános részben mondottak az irányadók. A vetéléseket követően a tehenek vérsavóiban az ellenanyagtiterek rendszerint már nem emelkednek, mivel a fertőzés hónapokkal korábban következett be. A KK próba 1:20-as vagy e feletti titerben tekinthető pozitívnak.

A betegeket célszerű elkülöníteni és 5–7 napon át parenteralisan, a vetélteket helyileg is tetraciklinekkel kezelni. A gyógykezelés megszünteti vagy legalább is csökkentheti a kórokozó-ürítés mértékét. Mivel a chlamydiák a tejben is jelen lehetnek, a beteg tehenek tejéta gyógyulásig csak forralva, állatok etetésére szabad felhasználni. Az egész állomány tejét célszerű pasztőrizálni.

A megelőzésben az általános járványvédelmi szabályok betartására vagyunk utalva. Kerülni kell az állományok keverését, a vemhes üszőket pedig egy csoportban kell leelletni és nem összekeverni a többször ellett tehenekkel.

A juh chlamydiosisai

A juhok C. psittaci-fertőzöttsége még gyakoribb, mint a szarvasmarháké. A kórokozó juh- (és kecske-)állományokban is rendszerint tartósan jelen van, s a bélsárral és különféle váladékokkal ürül. Klinikai tünetekkel járó megbetegedések főleg akkor alakulnak ki, ha fertőzött állományba fogékony fiatal állatokat vagy vemheseket állítanak be. A juhok (és a kecskék) chlamydiosisai közül a vetéléssel járó forma okozza a legnagyobb gazdasági veszteségeket, de megnyilvánulhat tüdőgyulladásban, ízületgyulladásban és kötőhártya-gyulladásban is.

A juhok chlamydiák okozta vetélésétStamp és mtsai. (1950) Skóciában a juhok enzootiás vetélése néven írták le elsőként. Ezt követően nálunk is megállapították (Hajdú és mtsai., 1958). Rövid idő alatt kiderült, hogy a betegség világszerte előfordul, s mind nálunk, mind pedig más országokban a juhok fertőző eredetű elvetéléseinek a leggyakoribb okozója.

Az anyák többnyire a vemhesség utolsó 2–3 hetében vetélnek vagy rendes időben gyenge, életképtelen bárányokat ellenek. Egyes anyákon a vetélést megelőzően étvágytalanság, bágyadtság és ritkábban hüvelykifolyás észlelhető. A vetélt magzat gyakran élve jut a külvilágra, de rövidesen elpusztul. A magzatburkok többnyire a magzattal együtt eltávoznak, de előfordul magzatburok-visszamaradás is. A vetélést követő napokban a hüvelyből vörhenyes színű, zavaros váladék ürülhet.

A magzatburkok oedemásak, helyenként sárgás, kenőcsös anyaggal fedettek. A cotyledonok sötétvörösek vagy agyagsárgák, felületük elhalt anyaggal fedett. A magzat testfelületét is kenőcsös, törmelékes anyag fedi, bőr alatti kötőszövete oedemás, testüregeiben vörhenyes folyadék halmozódott fel. A szív és a tüdő savóshártyája alatt vérzések találhatók. A máj duzzadt, állományában szövettanilag elhalásos gócok ismerhetők fel.

A tömeges fertőzés megelőzése céljából a vetélt anyákat 2–3 hétre el kell különíteni, a vetélt magzatokatés magzatburkokat meg kell semmisíteni és az elletőaklokat rendszeresen fertőtleníteni kell. A betegeket és a még le nem ellett anyákat célszerű 3–5 napig parenteralisan tetraciklinekkel gyógykezelni (Aitken és mtsai., 1990).

A megelőzés érdekében fontos az állatok keverésének elkerülése. A specifikus megelőzés céljára csirkeembrióban elszaporított C. psittacit tartalmazó, inaktivált, alumíniumgélhez adszorbeált vagy olajjal adjuvált vakcinák vannak forgalomban. Az ilyen vakcinákkal 4–6 hetes időközzel kétszer kell oltani az anyajuhokat, mégpedig először a termékenyítés (fedeztetés) előtt, majd másodszor azt követően. A korábban már vakcinázott anyákat a következő tenyészidényben elegendő egy emlékeztető oltásban részesíteni. Valamennyi állatot célszerű évente újra vakcinázni. Vakcinázni kell, mégpedig kétszer egymás után, az állományba idegenből behozni szándékozott valamennyi állatot is. A vakcinázás a klinikai tünetek megelőzésére alkalmas, a vakcinázott juhokban a chlamydiák azonban megtelepedhetnek és főként a bélsárral ürülhetnek is.

A juhok chlamydiák okozta tüdőgyulladása rendszerint fiatal, néhány hetesbárányokban, többnyire a téli hideg, nedves időszakban, zsúfoltan tartott állatokban alakul ki és hurutos gennyes tüdőgyulladás formájában zajlik le, amelyekhez gyakran ízületgyulladások, kötőhártya-gyulladás és hasmenés is társul. Hiányos föcstejellátás során (intenzíven és mesterségesen nevelt bárányokban), továbbá baktériumok, pl. pasteurellák okozta szövődmények hatására nagyobb arányú elhullások következhetnek be. A beteg bárányok legcélszerűbben teteraciklinekkel gyógyíthatók.

Egyéb emlősfajok chlamydiosisai

Lovakban a C. psittaci-fertőzés ritkán jelentkezik klinikai tünetekben, szórványosan azonban előfordul conjunctivitis, ízületgyulladások, még ritkábban tüdőgyulladás, agyburok-, valamint agy- és gerincvelő-gyulladás, kivételesen vetélés. Az idehaza vizsgált nagyüzemi lóállományok 75%-ában találtak szeropozitívitást, az állományokon belül a pozitív egyedek aránya 2,8–53,3% között változott (Hajtós és Csukás, 1994).

Macskában és jóval ritkábban kutyában, a chlamydiák kötőhártya-gyulladást, ritkábban tüdőgyulladást okozhatnak. A macskák chlamydiák okozta conjunctivitisét nálunk is megállapították (Beregi és mtsai., 1993). Angliában a macskák 9,1%-át, Svájcban pedig 5%-át találták szeropozitívnak. A macskák conjunctivitisét az esetek kb. 30%-ában chlamydiás fertőzés következményének tartják (Gunn-Moor és mtsai., 1995).

A macskák egymástól rendszerint aerogén úton fertőződnek. Mesterséges fertőzést követően a lappangási idő 3–5 nap. Kezdetben enyhe, savós kötőhártya-gyulladás alakul ki, amely gyakran egyoldali, majd mindkét szemre kiterjed. A kötőhártya kipirult, duzzadt, fájdalmas, blepharospazmus is kialakul. Elhúzódó esetekben a kötőhártya-gyulladás gennyessé válik, a szemhéjak összetapadnak, a pislogóhártya előesik. A conjunctivitishez ritkán a chlamydiáknak az orrüregben és a légutakban való szaporodása miatt orrfolyás, rhinitis, tüsszögés, köhögés, társul, miközben az állatok egy része lázas lesz, ritkán bronchitisés pneumonia is kialakul. Kezeletlen esetekben a betegség hetekre elhúzódik. Kutyákban és macskákban egyaránt előfordul, hogy a chlamydiák okozta bronchopneumonia vírusos betegségekhez (kutyában szopornyicához, macskában rhinotracheitishez, calicivirus-fertőzéshez) csatlakozik szövődményként.

A macskák chlamydiosisának megelőzésére forgalomban van attenuált, élő C. psittacit tartalmazó vakcina és olyan is, amely a kórokozót macska calici-, rhinotracheitis- és panleukopenia-vírus mellett, elölve tartalmazza. A kombinált vakcinát háromhetes időközzel egymás után kétszer adjuk, a macskakölyköknek legkorábban 9–12 hetes korban, majd évente egyszer ismét. Az élő, attenuált törzset tartalmazó vakcina parenteralisan adva jó védettséget ad és nem ürül, szembe jutva azonban conjunctivitist okozhat (Sturgess és mtsai., 1995).

Baromfi-chlamydiosis

A madarak C. psittaci-fertőzése az esetek többségében tünetmentes marad, alkalmanként azonban a különféle házi- és vadon élő madarakban conjunctivitisszel, légúti és idegrendszeri tünetekkel, hasmenéssel, lesoványodással járó formában zajlik le.

Előfordulás. A madarak chlamydiosisa világszerte előfordul, baromfiállományokban különösen a nagyüzemi tömegtartás körülményei között okoz jelentős veszteségeket. A betegséget nálunk is megállapították csirkékben, galambokban (Derzsy, 1957, 1958, 1960), libákban (Szemerédy és Sztojkov, 1973) és kacsákban (Sári és Tanyi, 1974) is.

Kóroktan, járványtan. A C. psittaci iránt, úgy látszik, hogy valamennyi madárfaj fogékony. Ez ideig több mint 130 házi és vadon élő madárfaj fertőzöttségét bizonyították. Legnagyobb gazdasági jelentősége a fiatal pulyka-, kacsa- és libaállományok megbetegedésének van, de észleltek tömeges chlamydiosist galambállományokban, a díszmadarak közül papagáj- és kanáritenyészetekben, állatkerti madarakban és vadon élő madarakban is. A madarakat megbetegítő C. psittaci törzsek virulenciája tág határok között változik. A virulens törzsek elsősorban pulyka- és kacsaállományokban, valamint papagájokban önállóan is előidéznek járványosan jelenkező, 10–30%-os mortalitással járó betegséget, míg a gyenge virulenciájú törzsek esetén a fertőzés tünetmentes marad vagy más baktériumokkal, leggyakrabban salmonellákkal együtt alakítják ki a betegséget.

A chlamydiák iránt legfogékonyabbaka pulykák, ezekben bármely korban jelentkezhet a betegség. Fogékonyság tekintetébena kacsák következnek, ezek azonban csak fiatalkorban betegszenek meg, gyakran társfertőzés formájában. Libákon szintén csak fiatal korban jelentkezik a betegség. A tyúkok fogékonysága lényegesen kisebb, így csak az ellenálló képességet súlyosan csökkentő hatásokra betegszenek meg, akkor is idült formában és sporadikusan. Fácánok között ugyancsak szórványos eseteket figyeltek meg.

A galambok fertőzöttsége nagyon gyakori, a galambfiókák gyakran, a felnőttek azonban csak az ellenálló képesség csökkenésekor (pl. röptetőversenyek után) betegszenek meg.

A fertőzés állományok közötti terjesztésében a vadmadarak jelentős szerepet játszanak. Állományon belül a fertőzés elsősorban a beszáradt bélsár vagy légúti váladék belégzése útján terjed. Jelentősnek tartják a tojófészkek fertőzést közvetítő szerepét is, a tojáshéjra tapadt bélsár miatt. A tojáson át való vertikális terjedést viszont nem tartják jelentősnek, bár ennek előfordulását újabban szeropozitív pulykák tojásaiból kelt, duzzadt májú és csontdeformitást mutató pulykapipékből kimutatták (Lublin és mtsai., 1996)

Kórfejlődés. A belélegzett kórokozó a légutakban és a bélnyálkahártya hámsejtjeiben tömegesen elszaporodik, a légúti váladékokkal és a bélsárral tartósan ürül, tünetek kialakulása nélkül is. Máskor a virulens törzsek a véráramba jutnak, és szétszóródva a légutak, a bélnyálkahártya, a savóshártyák, esetenként az agyburkok és az agyvelő gyulladását idézik elő.

Tünetek. A lappangási idő mesterséges fertőzést követően 5–14 nap, pulykákban 21 nap. Természetes fertőződést követően egy-egy állományon belül jelentősebb számú megbetegedéshez 2–8 hét szükséges.

Pulykák tojó típusú állományaiban a betegség gyakrabban fordul elő, mint a húshasznosításúakban. A betegek lázasak, légzőszervi tüneteket mutatnak, esetleg sinusaik duzzadtak, kötőhártya-gyulladásuk van, orrnyílásuk váladékos, fejüket rázzák, nehézkesen mozognak, hasmenésük van, sárgászöld, zselatinszerű bélsarat ürítenek, cloacájuk előesik, lesoványodnak, fejfüggelékeik cianotikusak. A tojáshozam lényegesen és tartósan csökken. Virulens törzsekkel való fertőződés esetén a morbiditás 50–80, a mortalitás 10–30%, s a betegség hónapokig elhúzódhat.

A néhány hetes kacsák légzőszervi tüneteket mutatnak, étvágytalanok, savós-gennyes conjunctivitisük van, a bőséges váladék csurgók formájában összetapasztja a tollazatot. A kötőhártyazsákot savós-fibrines váladék tölti ki, a szemhéjak megduzzadnak és összetapadnak, rhinitis és esetleg panophthalmitis is kialakul. A betegek híg, zöldessárga bélsarat ürítenek, lefogynak, majd remegés, rángatódzás közepette elhullanak (Sári és Tanyi, 1974).

Libákban 2–6 hetes kor között bágyadtság, könnyezés, hasmenés és idegrendszeri tünetek, nyakcsavarodás, ferde fejtartás alakul ki (Szemerédi és Sztojkov, 1973).

A galambok megbetegedése heveny, idült vagy abortív formában zajlik le. Heveny esetekben a betegek bágyadtak, hasmenésesek, fejletlenek, kötőhártyájuk, szemhéjuk megduzzad, rhinitis, légzési nehézség, egyensúlyzavar és bénulás is kifejlődhet. Főleg a fiókák megbetegedése gyakori. Idült esetekben (főleg az idősebb galambokban) a megbetegedés szórványos, a tünetek enyhébbek, akár a fiatalok heveny megbetegedésével egyidejűen.

A csibék és főleg a tyúkok között sok a tünetmentesen fertőzött, a tünetek enyhék, conjunctivitis, légzőszervi tünetek és előbb időszakos, majd állandó hasmenés jelenik meg, az állatok hosszú betegeskedés után, lesoványodva hullanak el.

Kórbonctan. A lesoványodott hullákban pericarditist és perihepatitist látunk, olykor légzsákgyulladás kíséretében. A mellüregben, a szívburokban, ritkábban a hasüregben és a légzsákokban savós-fibrines izzadmány halmozódik fel, benne sok mononuclealis sejttel. A rhinitisre, conjunctivitisre utaló kép mellett a tüdőfelek bővérűek, a sáfránysárga máj és a lép enyhén duzzadt, bennük apró, szürkéssárga elhalásos gócokat látunk. Az epehólyag feszülésig telt, a duzzadt vesék halványak. A bél nyálkahártyája gyulladásos, felületét nyálkás, okkersárga bevonat borítja. A gyakori salmonellás szövődmény esetén a kórbonctani kép a paratyphusnak felel meg.

Kórjelzés. A klinikai tünetek és a kórbonctanielváltozások utalnak a betegségre. A diagnózis a chlamydiáknak az elhullott állatok szöveteiben való kimutatásával, az onnan való kitenyésztésükkel és a vérsavóban emelkedő mennyiségben megjelenő ellenanyagok kimutatásával lehetséges. A salmonellosistól,mycoplasmosistól, a vírusokokozta betegségektől, valaminta szervekre lokalizálódó mycosisoktól való elkülönítésben tekintettel kell lenni arra, hogy a chlamydiosis gyakran ezekkel szövődött formában jelentkezik. A baromficholera elhúzódó esetei (pl. pulykákban) a pasteurellák kimutatásával különíthetők el.

Gyógyítás. A gyógyításra elsősorban a tetraciklinek és a doxiciklin használható, pl. 400g klórtetraciklin/t takarmány, 2 héten át (Hinton és mtsai., 1993) vagy ivóvízben 150mg/l koncentrációban, 45 napon át.

A trópusokról importált egzotikus madarakat az országok egy részében a karanténozási idő alatt (30–45 napon át) kötelezően takarmányba kevert tetraciklinekkel (200–1000 mg/takarmány kg) kezelik a virulens C. psittaci törzsek behurcolásának megelőzésére.

Megelőzés. Elsősorban a fiatal állatok fertőződését kell megakadályozni tiszta helyre való telepítéssel, a vadmadarak, az idősebb állatok és a rágcsálók távoltartásával. Minden korban nagyon lényeges az ellenálló képesség magas szinten tartása. A megbetegedett állományt célszerű zárlat alá helyezni és tartós gyógykezeléssel csökkenteni a kórokozó ürítését. A fertőtlenített héjú tojások elszállíthatók. Számos próbálkozás ellenére a baromfichlamydiosis elleni vakcinázás még nem megoldott.

Közegészségügyi vonatkozások. A C. psittaci iránt az ember is fogékony. Az ember ornithosisa foglalkozási ártalomnak tekinthető. Az emberi megbetegedések zöme madaraktól származó fertőzésre vezethető vissza, ritkán azonban a fertőzés ellő vagy vetélő kérődzőktől is bekövetkezhet. A madarak közül is legveszélyesebbek a papagájfélék, amelyek a kórokozó különösen virulens törzseit ürítik. Gyakran tünetmentesen fertőzött kacsák, pulykák, ritkábban csirkék és egyéb madárfajok vágóhídi levágásakor és feldolgozásakor fertőződhetnek emberek nagyobb számban. Gyakran előfordul dísz- vagy postagalamb-tenyésztők, továbbá állatkerti madarakat ápoló emberek fertőződése is.

Az ember többnyire a pehelytollakhoz tapadt kórokozó belélegzésével fertőződik, ezért vágóhídon is azok az emberek vannak leginkább kitéve a fertőzésnek, akik az állatokat a ketrecekből kiveszik, és a vágószalagra rögzítik, majd elvéreztetik, mert ilyenkor az állatok szárnycsapkodása nagymértékű porképzéssel jár. Jelentős fertőzési forrás a bélsár is, részben beszáradva, a porhoz keveredve, részben baromfi-vágóhídak béllel foglalkozó szakaszain, permet formájában. A galambászok a galambok röptetésekor rendszerint a portól fertőződnek.

Az emberek többnyire 1–2 hetes lappangási után hirtelen jelentkező, influenzaszerű tünetekkel betegszenek meg, amely magas lázban, rosszullétben, borzongásban, fejfájásban, hányásban nyilvánulhat meg. Ezekhez a tünetekhez gyakran tüdőgyulladás (lobularis interstialis pneumonia) társul, amely a primer atípusos pneumonia röntgenképének felel meg.

Szerológiai felmérő vizsgálatok szerint olyan emberek, akik foglalkozásuknál fogva ki vannak téve a fertőzésnek, gyakran tünetmentesen vészelnek át és ezzel specifikus védettséget szereznek az ismételt fertőzéssel szemben.

A betegek oxitetraciklinre, klórtetracilinre vagy klóramfenikolra jól gyógyulnak.

Baromfivágóhidakon a vágószalag egyes szakaszainak az elkülönítésével és elszívóberendezések működtetésével kell a fertőzést megelőzni. Lényeges, hogy az elszívott levegő megfelelő szűrés után, kéményen át, a tető magasságában távozzék, mert az alacsonyan kifújt levegő már ismételten okozta az épületen kívül tartózkodó emberek fertőződését.

A lakásban tartott díszmadarak ketreceit lehetőleg a porképződés elkerülésével kell takarítani, pl. a takarítás előtt az almot célszerű átnedvesíteni.