Ugrás a tartalomhoz

A háziállatok fertőző betegségei (Állatorvosi járványtan II.)

Varga János, Tuboly Sándor, Mészáros János

Mezőgazda Kiadó

A sertés proliferatív enteropathiái

A sertés proliferatív enteropathiái

A sertés proliferatív enteropathiái különböző kórbonctani formában megjelenő betegségek (intestinalis adenomatosis, necroticus enteritis, regionalis ileitis és proliferatív haemorrhagiás enteropathia), amelyeknek közös jellemzője a vékonybél és esetenként a vastagbél nyálkahártyájának a megvastagodása, a nyálkahártya-hámsejtek proliferációjának a következményeként.

A betegség világszerte előfordul, nálunk tudomásunk szerint ez ideig még nem észlelték.

A betegség okozójának korábban különféle campylobactereket tekintettek (lásd ott), utóbb azonban kiderült, hogy a betegség okozója egy a beteg sertések bélhámsejtjeiben intracellularisan szaporodó, pálcika alakú baktérium, a Lawsonia intracellularis (ileal symbiont, intracellular campylobacter like organism). A kórokozó a bakteriológiában szokásos táptalajokon nem, de patkány bélhámsejtjeiben elszaporítható, tiszta tenyészetével a betegség sertésben előidézhető (Mc Orist és mtsai., 1993). A kórokozó iránt nemcsak a sertés, hanem más fajok (hörcsög, nyúl, ló, szarvas, strucc) is fogékonyak.

A klinikailag beteg sertések a kórokozót a bélsárral ürítik. A fertőződés abélsárból, szájon át történik. A vékonybélben az első szövettani elváltozások a mesterséges fertőzést követő 8–10 nap múlva észlelhetők. A kórokozóval fertőzött éretlen enterocyták proliferálódnak, a sejtproliferációt degeneratív és reparatív folyamatok (fibrinkiválás a nyálkahártya felszínén, mélyreható necrosis, vérzések stb.) kísérik. Attól függően, hogy ezek közül melyik jut túlsúlyra, a betegség kórbonctani képe más és más.

Leggyakrabban a 6–20 hetes korú sertések betegszenek meg. A klinikai tünetekenyhék vagy ki sem alakulnak, gyakori, hogy az elváltozásokat csak az állatok levágása után észlelik. A beteg állatok súlygyarapodásukban visszamaradnak,étvágytalanok, időnként hasmenésük van. Akár a betegek fele is elhullhat. A regionális ileitis során előfordul, hogy az ileum fala perforálódik, ilyenkor hashártyagyulladás vet véget az állat életének. A proliferatív haemorrhagiás enteropathia során a bélsár a hozzákeveredő vér miatt fekete, miközben az állat anaemiássá válik.

Az intestinalis adenomatosis során a vékonybél utolsó szakaszán és a vastagbél elején a nyálkahártya megvastagodott, redőzött, oedemás. A necroticus enteritisnél a megvastagodott nyálkahártya sárgásszürke, sajtszerű tömeg formájában elhalt. A regionalis ileitisnél a bélfal izomrétege is hipertrofizált, a bél vastag, tömött tapintatú csőnek tűnik, a nyálkahártya felülete foltokban elhalt. A prolifertatívhemorrhagiás enteropathia során a megvastagodott nyálkahártya felületén alvadt vér is van (Dünser és mtsai., 1997).

A betegség kórjelzésében a kórbonctani és kórszövettani elváltozásokra támaszkodhatunk. A kórokozó a bél nyálkahártyából készített metszetekben módosított Ziehl–Neelsen-festéssel (1:5 arányban hígított fukszinnal festés, majd kivonás 0,5%-os esetsavval), továbbá IF vagy immunoperoxidáz eljárással (Jones és mtsai., 1993) és újabban PCR-rel (Cooper és mtsai., 1997) is kimutatható.

Az elkülönítő kórjelzés szempontjából elsősorban a sertésdysenteria (nyálkás, majd véres, csokoládébarna színű hasmenés, az elváltozások a vastagbélben vannak, nincs proliferatio) jön szóba.

A betegség gyógyszerekkel csak nehezen befolyásolható. Tetraciklinek adását javasolják ivóvízbe vagy takarmányba keverve (300 g/t), két héten át. Újabban hatékonynak találták a tiamulint, preventív célból 50 ppm-et folyamatosan etetve, illetve therapiás célból 150 ppm adagban etetve 7 napon át (Mc Orist és mtsai., 1996). A megelőzés érdekében fontos, hogy tenyészállatokat csak olyan állományokból vásároljunk, ahol a betegség, a vágóhidakon végzett kórbonctani vizsgálatok alapján, nincs jelen.