Ugrás a tartalomhoz

A háziállatok fertőző betegségei (Állatorvosi járványtan II.)

Varga János, Tuboly Sándor, Mészáros János

Mezőgazda Kiadó

Bordetella-fertőzések

Bordetella-fertőzések

A bordetellák rövid, pálcika alakú, Gram-negatív baktériumok, amelyek légúti fertőzéseket okoznak. Az idetartozó fajok közül a B. pertussis és a B. parapertussis az emberben fordul elő, ezek a szamárköhögés okozói. Az utóbbi faj ritkán állatok orrüregében is megtelepszik. Az állatorvosi szempontból jelentős fajok közül a B.bronchiseptica természetes viszonyok között is megtalálható a különféle emlős- és madárfajok légúti nyálkahártyáin, fakultatív pathogen, számos állatfajban, főként tömeges tartási körülmények között képes légzőszervi megbetegedéseket előidézni, így szerepet játszika sertés torzító orrgyulladásának kialakításában, a kutyák ún.kennelköhögésében” (kennel cough), a macskák „tüsszögőbetegségében” (cat sneezing disease), valamint a csincsilla-, patkány- és tengerimalac-tenyészetekben észlelt, gyakran súlyos veszteségeket okozó légzőszervi betegségekben. A B. avium ugyancsak fakultatív pathogen, természetes viszonyok között is megtalálható a pulyka, a házityúk és más madárfajok légutainak a nyálkahártyáin. Növendék pulykákban, valószínűleg légúti fertőzéseket okozó vírusokhoz társulva, idéz elő a tyúkok Haemophilus-náthájához hasonló légúti tüneteket (pulykacoryza).

Bordetella bronchiseptica okozta betegségek

A B. bronchiseptica okozta betegségek világszerte előfordulnak önállóan vagy különféle vírusfertőzésekhez csatlakozva szövődményként, illetve más baktériumokkal együtt, kevert fertőzések formájában.

Kóroktan. A virulens B. bronchiseptica törzsek burkosak, és a felületükön a csillókon kívül fimbriák is találhatók. Könnyen tenyészthetők, szelektív izolálásukra penicillin- és nitrofurantointartalmú táptalajok vehetők igénybe (Éliás és Galgóczi, 1981). Továbbtenyésztve virulenciafaktoraikat gyorsan elveszítik, ami a telepek küllemének a megváltozásával jár együtt.

A virulens törzsek különféle citotoxinokat termelnek, képesek vörösvérsejteket agglutinálni, a fimbriák jelenléte pedig elősegíti a baktériumnak az orr és a légutak nyálkahártya-hámsejtjeihez való tapadását. A citotoxinok egyike hőlabilis, dermonecroticus hatású, tengerimalac, illetve nyúl bőrébe oltva bőrelhalást okoz, iv. nyulaknak befecskendezve az állatok elpusztulnak.

A B. bronchiseptica törzsek több komponensből álló O-antigéneket, a frissen kitenyésztett virulens törzsek emellett ugyancsak több komponensből álló burok- és fimbriaantigéneket is tartalmaznak. A burokantigének egy része a genusba tartozó fajok mindegyikében megtalálható, mások csak az egyes fajokban.

A bordetellák 60 oC-on perceken, a beszáradás hatására pedig néhány napon belül elpusztulnak, hetekig életképesek maradnak azonban a külvilágban, nyálkás légúti váladékokban.

A B. bronchiseptica iránt minden melegvérű faj, az emlősök és a madarak egyaránt fogékonyak.

Járványtan, kórfejlődés. A fertőzést virulens törzseket hordozó állatok tartján fenn. Bár B. bronchiseptica törzsek bármelyik állatfaj légutaiban jelen lehetnek, virulens törzsek különösen gyakran sertésben, kutyában, macskában és rágcsálókban fordulnak elő.

A B . bronchiseptica okozta betegségek kialakulását hajlamosító hatások, főleg a tömeges, zsúfolt körülmények között való tartás, sertés- és nyúlállományokban emellett az istállók levegőjének magas NH3- és páratartalma, a hiányos szellőzés, továbbá különféle vírusok és baktériumok okozta társfertőzések segítik elő.

A B. bronchiseptica az orrüregben, a torokban és a légcsőben megtelepedve nyálkás, majd nyálkás-gennyes gyulladást idéz elő, amely rhinitisben, bronchitisben, ritkábban bronchopneumoniában nyilvánul meg.

Tünetek. A sertés bordetellosisa rhinitis, ritkábban bronchopneumonia, illetve másodlagos társfertőzések formájában zajlik le.

A sertés orrnyálkahártyáján a B. bronchiseptica már korán, az élet első napjaiban megtelepszik, s a toxintermelő törzsek fiatal malacokban (kb. 8 hetes korig) tüsszögéssel, savós-nyálkás orrfolyással, az orrnyálkahártya gyulladásával és az orrkagyló porcainak kisebb-nagyobb mértékű sorvadásával járó rhinitist idéznek elő. A tisztán B. bronchiseptica által előidézett elváltozások előbb-utóbb gyógyulnak, s nem alakul ki típusos torzító orrgyulladás (a további részleteket lásd ott).

A B. bronchiseptica által okozott bronchopneumonia ritkán előfordul néhány napos szopósmalacokban (köhögés, savós orrfolyás, nehezített légzés), gyakoribb azonban idősebb hízókban, a torzító orrgyulladáshoz csatlakozóan. Az ilyen sertések általában lázasak, savós-gennyes orrfolyásuk van, nehezítetten lélegeznek. Hasonló tüneteket mutatnak azok a sertések is, amelyeknél a B. bronchiseptica,Mycoplasma hyopneumoniae,P. multocida, illetve egyéb, baktériumok okozta tüdőgyulladáshoz csatlakozik társfertőzésként.

Fiatal kutyákban, különösen tenyészetekben, kutyapanziókban, a B.bronchiseptica a tracheában és a bronchusokban szaporodva önállóan is előidézhet gyorsan terjedő, lázas általános tünetekkel, mélyről jövő, száraz, ugatásszerű köhögéssel, hányással járó betegséget (kennelköhögés). A folyamat a betegek egy részében tüdőgyulladásban folytatódik. Idősebb kutyában a B. bronchiseptica- fertőzés rendszerint szopornyicához csatlakozik és bőséges váladékképződéssel járó bronchopneumonia formájában zajlik le.

A macskák közül fiatalokban orrfolyással, tüsszögéssal, köhögéssel járó tüneteket okozhat (Jacobs és mtsai., 1993), gyakran csatlakozik azonban társfertőzésként vírusos betegségekhez, pl. a macska fertőző rhinotracheitiséhez, calicivírus-fertőzéshez.

A rágcsálókközül főként a zsúfoltan elhelyezett, rossz higiéniai körülmények között tartott fiatal nyulakban okoz kötőhártya-gyulladással, orrfolyással, tüsszögéssel, ritkábban tüdőgyulladással járó betegséget. Hasonló tünetekkel megbetegíthet tengerimalacokat, egereket és más laboratóriumi állatokat is.

Kórjelzés. A biztos kórjelzés érdekében az orrváladékból, illetve a szövetekből a kórokozót ki kell tenyészteni.

Gyógyítás. A beteg állatok antibiotikumokkal, illetve egyéb kemoterapeutikumokkal, legcélszerűbben tetraciklinekkel gyógyíthatók.

Megelőzés. Igen fontos a hajlamosító hatások elkerülése, így a zsúfoltság csökkentése, az istállók rendszeres takarítása az ammóniaképződés elkerülésére, a megfelelő szellőztetés stb.

A sertések torzító orrgyulladásának a megelőzésére szolgáló vakcinák (lásd ott) rendszerint elölt B. bronchiseptica törzset is tartalmaznak, a kutyák kennelköhögésének a megelőzésére pedig ugyancsak forgalomban vannak olyan kombinált vakcinák, amelyek a különféle vírusok mellett elölt B. bronchiseptica törzset is tartalmaznak.

Baromfi bordetellosis (pulykacoryza)

Főleg a néhány hetes pulykákban, ritkábban csirkékben, gyorsan terjedő, magas morbiditással járó, többnyire heveny felső légúti tünetekben lezajló betegség.

Történet. A növendék pulykák légúti tünetekkel járó, B. bronchiseptica-like baktérium által előidézett betegségét elsőként Kanadában észlelték (Filion és mtsai., 1967). Németországban (Hinz és mtsai., 1978) hasonló pulykabetegséget írtak le, és bakteriológiai vizsgálataik alapján megállapították, hogy azt a B. bronchosepticához hasonló baktérium okozza. Az USA-ban (Simmons és mtsai., 1980) találtak hasonló baktérium okozta pulykabetegséget, amelyet Alcaligenes faecalisra vezettek vissza.

Előfordulás. Hamarosan kiderült, hogy az e három országban leírt betegség kórokozója azonos, a B. avium. Ezt a betegséget az USA-ban, Kanadában, Angliában, Németországban és másutt is megállapították. Mivel hasonló tünetekben megnyilvánuló betegséget (pl. a pulykarhinotracheitist) pulykákban vírusok önmagukban is előidézhetnek és ahhoz baktériumos szövődmények is társulhatnak, valószínűnek tartjuk, hogy más országokban is előfordul, de megfelelő vizsgálatok hiányában nem ismerik fel.

Kóroktan. A betegséget a B. avium idézi elő önállóan vagy más légzőszervi ágensekkel együtt. A virulens törzsek burkosak, és felületükön fimbriák találhatók. Felületi és sejtfalantigénjeik alapján a törzsek több típusba sorolhatók, antigénjeik egy része megtalálható a B. bronchisepticában is. A virulens törzsek agglutinálják a tengerimalac vörösvértestjeit (szemben a B. aviumszerű és az Alcaligenes faecalis törzsekkel), ezenkívül különféle citotoxinokat termelnek. A citotoxinok egyike a légcső hámsejtjeit károsítja, ciliostaticus hatású, a ciliák elvesztését és a hámsejtek degenerációját okozza. A másik hőlabilis, dermonecroticus toxin, amely pulyka vagy tengerimalac bőrébe oltva necrosist, pulykapipékbe parenteralisan bevíve pedig azok elhullását okozza.

A kórokozó ellenálló képessége viszonylag magas, a külvilágban, különösen a nedves alomban, hónapokig életképes marad.

Járványtan, kórfejlődés. A betegség főleg 1–6 hetes pulykákban, enyhébb formában 2–6 hetes brojlercsirkékben és olykor fürjekben jelentkezik. Ennél idősebb állatokban még mesterséges fertőzés után sem okoz súlyos tüneteket. A gyakorlatban néha idősebb pulykák enyhe megbetegedéséről is beszámoltak, de nem kizárt, hogy szövődményes esetekről volt szó, mivel a bordetellák idősebb állatokból is kimutathatók. A B. avium bakteriológiai vizsgálatokkal más fajú állatokból (pl. kacsákból, libákból) is kimutatható, de ezekben természetes körülmények között nem okoz betegséget.

Az állatok a betegek kiköhögött váladékának belégzésével vagy fertőzött alom, takarmány, ivóvíz közvetítésével fertőződnek. A kórokozó viszonylag magas ellenálló képessége miatt a ragályfogó tárgyak és az ember passzív fertőzésközvetítő szerepével is számolni kell.

A szervezetbe jutott baktériumok elsősorban a légutak nyálkahártyáján telepednek meg és szaporodnak el, a legfogékonyabb pulykapipékben azonban a szervezet más részébe is eljutnak és szisztémás fertőzést is előidézhetnek.

A betegség lefolyását befolyásolják az ellenálló képességet csökkentő tényezők, így a zsúfoltság, a hiányos takarmány- és ivóvízellátás, a magas páratartalom és a hideg. Az utóbbira vezethető vissza, hogy a legsúlyosabb esetekkel a hideg évszakokban találkozhatunk. A B. avium-fertőzöttség lefolyásában légzőszervi vírusok, mycoplasmák, az E. coli, pasteurellák, chlamydiák és a H. paragallinarum egyaránt részt vehetnek.

Tünetek. Alappangási idő az állatok korától és a fertőzés erősségétől függően 7–10 nap. Heveny esetekben a morbiditás magas, olykor 100%-os, a mortalitás azonban csak néhány százalékos. Az állatok bágyadtak, lassabban fejlődnek, az orrnyílásokból és a szemrésekből előbb híg, átlátszó, majd zavaros, bőséges váladék ürül. Ez a szemréseket összetapasztja, az orrnyílásokat elzárhatja, így az állatok nyitott csőrrel lélegeznek. A váladék az arcon csurgókat eredményezhet, és az áll alatti tájék oedemás lehet. Ezek a heveny tünetek 1–2 hét alatt megszűnnek, csupán a légzési zörejek utalnak a lezajlott heveny szakra. Ha a betegség kivételesen idősebb pulykákban jelentkezik, azok szárazan köhögnek.

Szövődményes esetekben a 2. héten az állatok általános állapota romlik, a légzőszervi tünetek a szövődményt okozó ágensektől függően akár több hónapig is elhúzódnak.

Kórbonctan. Az elhullott állatok légcsövében, az orr melléküregeiben és a sinusokban a klinikai tüneteknek megfelelően savós-nyálkás váladékot találunk. Olykor a tüdőben emphysema, sötétvörös vagy szürkésvörös, gyulladásos területek fordulhatnak elő. Szövődményes esetekben az adott kórokozónak megfelelő elváltozásokat (pl. légzsákgyulladást) láthatunk.

Kórjelzés. A klinikai tünetek és a kórbonctani elváltozások figyelembevétele mellett a gyakori szövődmények miatt bakteriológiai vizsgálatra is szükség van. Az átvészelt állatok vérsavójában agglutinációs próbával, illetve ELISA-val emelkedő titerben ellenanyagok mutathatók ki. A kórjelzés során figyelemmel kell lenni a társfertőzések felderítésére is.

Gyógykezelés. A gyógykezelésre tetraciklinek használhatók a legjobb eredménnyel, a betegségen átesett állatok jelentős része azonban a gyógykezelés ellenére baktériumhordozó marad.

Védekezés, megelőzés. Az általános járványvédelmi intézkedéseken (izolált tartás, egyszerre való ürítés és betelepítés közben alapos takarítás, fertőtlenítés stb.) és a jó higiéniai viszonyokon túl, azokban az országokban, ahol a betegség gyakori, a megelőzés érdekében a pulykaállományokban vakcinákat is igénybe vesznek. Erre a célra élő, hőérzékeny B. avium-mutánst vagy inaktivált, alumíniumgélhez adszorbeált baktériumtenyészetet használnak. Az élő törzset tartalmazó vakcinát 3 hetes pulykák orrába cseppentve vagy aerosolban alkalmazva a klinikai tünetek zömmel megelőzhetők voltak, a virulens törzsek azonban az orrüregben megtelepedtek. A tojók immunizálása inaktivált vakcinával csökkentette az utódok közötti megbetegedések arányát és súlyosságát.