Ugrás a tartalomhoz

A háziállatok fertőző betegségei (Állatorvosi járványtan II.)

Varga János, Tuboly Sándor, Mészáros János

Mezőgazda Kiadó

Actinomycesek okozta betegségek

Actinomycesek okozta betegségek

A kórtani szempontból fontos Actinomyces fajok az ember és a különféle állatfajok nyálkahártyáinak a lakói. Gram-pozitívak, pálcika alakúak, gyakori, hogy egyik végük bunkószerűen megvastagodott. A genusba tartozó fajok közül az A. israelii az ember, az A. bovis és az A. suis a szarvasmarha, a sertés, ritkábban más állatfajokactinomycosisát idézi elő, az újabban idesorolt A. (korábban Corynebacterium) pyogenes pedig különféle, gennyesedéssel járó folyamatokat okoz.Az A. suis az actinomycosis mellett sertésekben előidézhet gennyes húgyhólyag- és vesemedence-gyulladást, továbbá alkalmanként vetélést is. Az A. viscosum időnként kutyákban okoz idült gennyes gyulladásos folyamatokat.

Actinomycosis

Főként a szarvasmarha és a sertés, ritkán más állatfajok idült, lokális, a szövetek gennyes gyulladásával és körülötte granuloma képződésével járó betegsége.

Kóroktan. A betegséget az A. bovis, ritkán a humanpathogen A. israelii idézi elő. Sertésben gyakran az A. suis a kórokozó, amelyet korábban az A. bovis egy változatának tekintettek. Az A. bovis és az A. israelii anaerob baktériumok, az A. suis azonban aerob körülmények között is jól nő. Mindhárom faj a megtámadott szövetekben jellegzetes elváltozást okoz, gennysejtekkel körülvett ún. tőkéket képez. A tőkék sugár irányban rendeződött baktériumfonalak (innen ered a korábbi „sugárgombák” elnevezés), a fonalak eleje Gram-pozitív, a végük viszont megduzzadt, körte alakú és Gram-negatívan festődik.

Járványtan. Az A. bovis megtalálható a szarvasmarha és egyéb növényevők száj- és garatüregében, a bélcsatornájában, a húgy- és nemi utak nyálkahártyáin stb. Betegséget csak akkor okoz, ha a bőr vagy a nyálkahártyák sérülésein keresztül a szövetek közé jut. Szarvasmarhákon a fogváltáskor, a szúrós takarmányok okozta nyálkahártya-sérüléskor, sertésekben főleg a tőgy bőrén vagy a csecsbimbókon a durva padozat, továbbá a malacok fogai által okozott sérüléseken át jut be a szövetek közé. Ivartalanítás és egyéb kisebb műtétek során is a szövetek közé juthat a kórokozó. A betegség szórványos, a szarvasmarhán és a sertésen kívül ritkán lovakban, továbbá kutyákban és macskában is előfordul.

Kórfejlődés. A szövetek közé hatolt kórokozó granulomák képződését indítja meg, amelyek belseje elgennyesedik, majd a gócot epitheloidsejteket és idegentest típusú óriássejteket tartalmazó sarjszövet veszi körül. A folyamat kötőszövetesen eltokolódva meggyógyulhat, de szarvasmarhán gyakran az állkapocs- és állcsontban a fogmederből kiindulva, sertéseken a tejmirigyekben tovaterjedve nagyobb méretű növedékek képződnek, amelyek funkciózavart okoznak. Ritkábban, főként húsevőkben, a belső szervekben elszórtan is kialakulhatnak hasonló elváltozások.

Tünetek. A betegség lassan, alattomosan alakul ki, sokszor csak hetek múlva válik láthatóvá a tömött tapintatú, fájdalmatlan actinomycomás duzzanat. Szarvasmarhában ez az állkapocs, illetve az állcsont eltorzulásához és ezzel a takarmányfelvétel zavarához vezet. Sertésben a tőgyben alakulnak ki kisebb-nagyobb növedékek. A szövetek gennyes gyulladásának következményeként sipolyjáratok alakulnak ki, amelyekből nyúlós genny ürül.

Kórbonctan, kórjelzés. Az actinomycosisos növedékek lassú kialakulása és a kórbonctani elváltozások kellő alapot adnak a kórjelzéshez. A kórbonctani elváltozások hasonlítanak az actinobacillosiskor (lásd később) észleltekhez, de az actinobacillosis a szarvasmarhában főként a lágy részeket, az actinomycosis pedig a csontokat érinti. A gennyben mindkét betegségben képződnek tőkék, de az actinobacillosisnál a tőkék Gram-negatív fonalakból állnak.

Az elváltozások mélyéről vett gennyből anaerob viszonyok között a kórokozó kitenyészthető.

Gyógyítás, megelőzés. Az actinomycosisos sarjadzó szövet sebészeti úton való eltávolítása, a maradék részek jódtartalmú oldatokkal való átöblítése, illetve tamponálása, továbbá a helyi és a parenteralisan adott antibiotikumkezelés (penicillinekkel, streptomycinnel stb.) az elváltozások kiterjedtségétől és helyeződésétől függően rendszerint eredményre vezet. A megelőzésben a sebzések, sérülések elkerülése a döntő. A száraz, szúrós vagy durva rostú takarmányt az etetés előtt célszerű aprítani és beáztatni.

Az Actinomyces pyogenes okozta betegségek

Az A. pyogenes a corynebacteriumokhoz hasonló, pálcika alakú, aerob baktérium. Természetes viszonyok között is megtalálható a különféle állatfajok nyálkahártyáin. Fakultatív pathogen baktérium, virulens törzsei a vörösvérsejtek feloldódását és a szövetek elhalását előidéző exotoxint termelnek, emellett elbontja a fehérjéket, ami in vivo is kifejezésre jut; a megtámadott szövetek gyakran enyves szagúak. Bármelyik állatfajban okozhat helyi genynyesedéseket vagy generalizált fertőzéseket, nagyobb jelentősége a szarvasmarhában és a sertésben előidézett kórképeknek van. Egyes törzsei megtelepednek az emberben is.

Szarvasmarhában az A. pyogenes újszülött borjakban vérfertőzést, tehenekben esetenként vetélést, a nemi szervek és az ízületek gennyes gyulladását, valamint tőgygyulladást idéz elő. A megbetegedések többnyire szórványosak, de rossz higiéniai körülmények között tartott borjúállományokban nagyobb számban előfordulhat köldökfertőzés következtében kialakuló septikaemia, hurutos-gennyes tüdőgyulladás és ízületgyulladások.

Az A. pyogenes okozta vetélések gyakran ascendáló fertőzés eredményei, amelyeket magzatburok-visszamaradás, gennyes metritis, salpingitis és következményes meddőség követhet. A bikák nemi szervei is fertőződhetnek, ilyenkor a kórokozó többnyire az ondóval is ürül. A bikákban is kialakulhat gennyes ízület- és ínhüvelygyulladás. Nyáron, főleg legelőn tartott tehenekben és juhokban, az A. pyogenes esetenként tömeges tőgygyulladást idéz elő.

Sertésekben, gyakran más gennyesztőkkel, főként strepto- és staphylococcusokkal együtt, az A. pyogenes többnyire a lábvégek, a farok-, illetve egyéb bőr- és nyálkahártya-sérülésekhez, sebészeti beavatkozásokhoz csatlakozva okoz helyi gennyesedéseket, illetve ehhez csatlakozó sepsist (pyobacillosist). Ilyenkor testszerte, a nyirokcsomókban, a tüdőben, a tőgyben, a csigolyákban, de alkalmanként az agyvelőben is tályogok alakulnak ki (Szemerédi, 1975).

Mivel gennyesedéseket számos más kórokozó is előidézhet, a kórjelzéshez bakteriológiai vizsgálatot kell végezni.

Bár az A. pyogenes a penicillinekre és más antibiotikumokra is érzékeny, a gyógykezelés nem mindig eredményes, mert a már kialakult tályogokban a kórokozó csak nehezen érhető el. A megelőzésben fontos a bőr- és a nyálkahártya-sérülések elkerülése, a higiénikus tartási körülmények, továbbá az istállók kiürítés utáni alapos takarítása és fertőtlenítése.