Ugrás a tartalomhoz

A háziállatok fertőző betegségei (Állatorvosi járványtan II.)

Varga János, Tuboly Sándor, Mészáros János

Mezőgazda Kiadó

Corynebacteriumok okozta betegségek

Corynebacteriumok okozta betegségek

A Corynebacterium genusba tartozó fajok rövid, egyenes vagy kissé hajlott, Gram-pozitív, gyakran egyenetlenül festődő, pálcika alakú, csilló nélküli baktériumok. Tenyésztésükre vérsavót vagy vért is tartalmazó táptalajokat használunk, telepeik 2–3 nap alatt fejlődnek ki, aprók, krémszerűek.

A corynebacteriumok ellenálló képessége nem nagy, 60 °C vagy 1–2%-os H-lúg hatására perceken belül elpusztulnak, hetekig életképesek maradnak azonban váladékokban a környezetben.

A corynebacteriumok széles körben elterjedtek, számos fajuk megtalálható a talajban, a természetes vizekben, a növényzeten, míg mások az ember és a különféle állatfajok bőrén és nyálkahártyáin élnek. A talajban és a növényzetben található fajok egy része növénypathogen. Az emberben előforduló fajok közül a C. diphtheriae az ember diphtheriájának az okozója. A torok nyálkahártyáján szaporodik el, virulens törzsei erősen mérgező exotoxint termelnek. Az állatokban előforduló fajok fakultatív pathogenek vagy saprophyták. Közülük kórtani szempontból fontos a C. pseudotuberculosis (C. ovis), a C. renale, míg néhány egyéb faj, így a C. kutscheri egerekben, patkányokban, pockokban okoz elhalással, tályogképződéssel járó pneumoniát, a C. bovis pedig saprophytaként a tehenek tőgyén és a tejben fordul elő, alkalmanként azonban tőgygyulladásokból és vetélt magzatokból is izolálható.

A Corynebacterium pseudotuberculosis okozta betegségek

A C. peseudotuberculosis idézi elő a juhok és a kecskék, ritkán a szarvasmarha sajtos nyirokcsomó-gyulladását és a lovak fekélyes nyirokérgyulladását, de alkalmanként más állatfajban is megtelepedhet. Mindkét betegség világszerte előfordul, trópusi meleg területeken gyakran, a mérsékelt égöv országaiban pedig szórványosan.

A C. pseudotuberculosis virulens törzsei exotoxint termelnek. A toxin extracellularis enzim, foszfolipáz-D, amely főleg a vörösvértestek és az erek endothelsejtjeinek lipoprotein membránját károsítja. Az ilyen törzsek véresagaron erős ß-hemolízist okoznak. A telepek aprók, sárgásfehérek. Az inaktivált toxinnal szemben termelt ellenanyagok védő hatásúak.

A juh és a kecske sajtos nyirokcsomó-gyulladása főként a nagy juhtartó országokban, így Ausztráliában, Új-Zélandon, az USA-ban és Nagy-Britanniában fordul elő, gyakran tömegesen, szórványosan azonban nálunk is észlelik. A fertőződés rendszerint bőrsérüléseken keresztül (tüskés növényzet, nyírás, fürösztés, herélés stb.) történik, létrejöhet azonban a száj és a torok nyálkahártyán keresztül, továbbá aerogén úton is. Az aerogén fertőzést követően az első gócok a tüdőben és a mellkas nyirokcsomóiban alakulnak ki. Bár a C. pseudotuberculosis széles körben előfordul, klinikailag egészséges juhok bélsarában és a hodályok talajában a baktérium rendszerint nem található meg. Egy-egy állományba a kórokozót rendszerint tünetmentes, de fertőzött növendék, illetve felnőtt juhokkal, kecskékkel cipelik be.

A betegség idülten, feltűnő tünetek nélkül zajlik le. Klinikai tünetekben megnyilvánuló formában főként felnőtt állatokban látjuk. A felületes testtájéki, leggyakrabban az áll és a fültő alatti, a torok mögötti és a tőgy fölötti nyirokcsomók tojásnyi-almányi megnagyobbodása és tályogosodása észlelhető. A tályogok egy része feltörik, belőle sűrű genny ürül. Mesterséges fertőzési kísérletek eredményei szerint a fertőződés és az érett tályogok kialakulása közötti idő mintegy három hónap. A kórokozó szóródhat a vérpályán keresztül is, ilyenkor a tüdőben, a májban, a tőgyben és egyéb szervekben is kialakulhatnak tályogok. Vemhes juhokban vetélést, fiatal bárányokban ízület- és ínhüvelygyulladást is megállapítottak. Megbetegszenek a kecskék is, de bennük a generalizált megbetegedés, szemben a juhokkal, ritka. A morbiditás kecskeállományban elérheti a 20–40%-ot (Hajtós és mtsai., 1985). Az előrehaladottan beteg állatok étvágytalanok, lefogynak és kachexiás állapotban elhullanak. Előfordul, hogy a belső szervekre korlátozódó elváltozásokat csak a vágás után észlelik.

Alkalmanként a C. pseudotuberculosis okozta sajtos nyirokcsomó-gyulladás a juhokéhoz hasonló tünetekkel szarvasmarha-állományokban is megjelenhet. Szarvasmarhában az elváltozások többnyire a bőrre és a testtájéki nyirokcsomókra korlátozódnak, de kialakulhat mastitis is (Yeruham és mtsai., 1997).

A boncoláskor a tályogok üregében a hagymához hasonlóan koncentrikus rétegeződésű, sajtszerű anyag (20. ábra) vagy kecskékben pasztaszerűen sűrű genny található. A tályogokat vastag kötőszöveti tok veszi körül. A spontán feltört tályogok hegszövet hátrahagyásával gyógyulnak.

20. ábra - Sajtos nyirokcsomó-gyulladás, juh, tüdő (Albert Mihály felvétele)

kepek/20abra.png


A kórjelzéshez támpontot nyújt a betegség lassú kialakulása, a testtájéki nyirokcsomók idült gyulladása, de emellett bakteriológiai vizsgálatot is igénybe kell venni. A kórokozó a tályogok tartalmából kitenyészthető. Hasonló tályogokat okozhatnak azonban Staphylococcusaureus subsp. anaerobius törzsek (Morel-betegség) és ritkán egyéb baktériumok is. A toxint termelő törzsek levestenyészeteinek szűrletével bőr alá oltott egerek, tengerimalacok egy-két nap alatt toxaemiában elhullanak. A beoltás helyén savós, gyakran véres beivódás keletkezik, az elhullott állatokban testszerte oedema és vérzések láthatók.

A fertőzött állatok vérsavójában a fertőzést követő 3–6 hét múlva ellenanyagok jelennek meg mind az exotoxinnal, mind pedig a különféle sejtfalantigénekkel szemben. Ezek az ellenanyagok szerológiai próbákkal, legcélszerűbben ELISA-val és immunoblot eljárással kimutathatók. Egy-egy állományon belül a szeropozitív (fertőzött) állatok aránya rendszerint magas akkor is, ha csak néhány klinikai tüne-teket mutató állat van az állományban. Az exotoxinnal szemben képződött ellenanyagok kimutatására kidolgozott ELISA, úgy látszik, elég érzékeny és specifikus ahhoz, hogy segítségével a fertőzött állatok korán felismerhetők legyenek.

A klinikai tünetekben beteg állatokat célszerű az állományból eltávolítani és levágni, a többit pedig egyedileg parenteralisan antibiotikumokkal, penicillinnel, penicillinszármazékokkal, eritromicinnel vagy tetraciklinekkel gyógykezelni. A gyógykezeléssel a további klinikai tünetek megelőzhetők, a fertőzöttség azonban fennmarad.

A fertőzött állományokat forgalmi korlátozás alá célszerű vonni, azokba állatokat bevinni, más állományokkal összekeverni, illetve abból állatot eladni nem szabad.

Azokban az országokban, ahol a betegség tömegesen előfordul, a juh- és kecskeállományokban a betegség megelőzésére vakcinákat is igénybe vesznek. A vakcinák virulens törzsek inaktivált tenyészeteit vagy tisztított, inaktivált exotoxint tartalmaznak, újabban azonban olyan élő törzseket is igénybe vesznek vakcinaként, amelyekből az exotoxintermelést kódoló gént törölték. Elölt C. pseudotuberculosis törzset tartalmazó, olajjal adjuvált vakcinával bárányokat, illetve kecskegidákat 6 hetes korukban egyszer, majd egy hónap múlva ismételten vakcinázva a megbetegedett állatok aránya kb. a felére volt csökkenthető (Brogden, 1996). Nagyjából hasonló eredményeket értek el az antitoxikus vakcinák használatával is (Sutherland és mtsai., 1992).

Újabban lehetőség van a fertőzöttségtől való mentesítésre is. A fertőzött állományok minden egyedét két hónapos időközzel ELISA-val ismételten megvizsgálva és a pozitívakat eltávolítva, jó higiéniai viszonyok között (alapos takarítás, tiszta alom, fertőzött állományokkal, talajjal való kapcsolat kizárása stb.) a juh- és kecskeállományok a C. pseudotuberculosis-fertőzéstől mentesíthetők (Schreuder és mtsai., 1994).

A ló fekélyes nyirokérgyulladása a lovak jobb tartási körülményeinek következtében Európában ritka, gyakrabban előfordul azonban a meleg trópusi, szubtrópusi országokban. A fertőződés módja nem tisztázott. Létrejöhet sebzéseken, sérüléseken keresztül, szerepet játszhatnak azonban a kórokozó átvitelében vérszívó ízeltlábúak, de bekövetkezhet a fertőzés csikókban a köldökcsonkon át és valószínűleg aerogén úton is.

A C. pseudotuberculosis baktériumok a nyirokerek gennyes, fekélyes gyulladását idézik elő. A lábakon, a hasalján, a szügyön, ritkán más területeken is a bőr és a bőr alatti szövetekben levő nyirokerek kötegszerűen megvastagodnak, oedemássá válnak, a nyirokerekben gyulladásos csomók képződnek, amelyek feltörnek, a fekélyekből gennyes váladék ürül, a fekélyek nehezen gyógyulnak. A nyirokerek gyulladása és a tályogosodás a belső szerveket is érintheti (Aleman és mtsai., 1996). A felületes nyirokerek gyulladása, a rajtuk gyöngyfűzérszerűen képződő csomók és ezek kifekélyesedése jellegzetes, de emellett mindig bakteriológiai vizsgálatra is szükség van. A fekélyes nyirokérgyulladásokból kitenyésztett C.pseudotuberculosis törzsek, szemben a juhokból és kecskékből származókkal, a nitrátot nitritté redukálják. A gennyből gyakran más baktériumok (és gombák is) kitenyészthetők. A gyógykezelésre parenteralisan adott penicillinek és egyéb antibiotikumok vehetők igénybe, a beolvadt gyulladásos csomókat a sebészet szabályai szerint kell ellátni. A megelőzésben fontos a lovak tisztántartása, a sérülések elkerülése, a sebek megfelelő ellátása, a száraz, tiszta alom.

A Corynebacterium renale okozta betegségek

A C. renale és a ma már önálló fajoknak tekintett változatai, a C. pilosum és a C.cystitidis, szarvasmarhában, ritkábban lóban, sertésben, de kivételesen más fajokban is gennyes vesemedence-gyulladást, a húgyvezetékek és a húgyhólyag gyulladását idézik elő. Valamenynyi faj fakultatív pathogen, gyakran megtalálhatók a klinikailag tünetmentes szarvasmarhák nemi szerveinek a nyálkahártyáin, a vizeletben és esetenként az ondóban is.

Agaron, véresagaron tenyésztve apró, krémszerű, sárgásfehér telepekben nőnek. Hemolízist nem okoznak, exotoxint sem termelnek. A C. renale antigénjeinek mintegy a fele azonos a M. paratuberculosis és más mycobacteriumok antigénjeivel.

A gennyes vesemedence-gyulladás (pyelonephritis), urethritis, cystitis mindig szórványos, nagy állományokban is rendszerint csak egy vagy néhány állat betegszik meg: többnyire frissen ellett tehenek az ellés után néhány héttel. A betegség ascendáló fertőzés következménye, a baktériumok a hüvelyből, méhből szaporodnak be a felső húgyutakba és okoznak lassan, hetek, hónapok alatt kialakuló gennyes gyulladást. A betegek étvágya, tejtermelése és testsúlya egyaránt csökken. A vizelés gyakori, a vizeletürítés fájdalmas, az állatok púposítanak, a vesetájék nyomásra fájdalmas. A vizelet gyakran vért tartalmaz, sötétvörös (haematuria). A vér mellett a vizeletben fibrincafatok, genny, gyulladásos sejtek és rendszerint nagy tömegben C. renale található. Előfordul, hogy a betegséget csak a vágóhídon, a levágást követően fedezik fel.

A betegség a klinikai tünetek alapján gyanítható, a betegek vizeletéből a baktériumok kitenyészthetők. A betegek penicillinnel, penicillinszármazékokkal és egyéb, a vizeleten keresztül kiválasztódó antibiotikumokkal jól gyógykezelhetők. A megelőzésben fontos a méh involutiójának gyorsítása az ellés után, valamint fertőzéstől mentes ondó használata.