Ugrás a tartalomhoz

A háziállatok fertőző betegségei (Állatorvosi járványtan II.)

Varga János, Tuboly Sándor, Mészáros János

Mezőgazda Kiadó

Listeriosis

Listeriosis

A listeriosis az emlősfajokban és a madarakban egyaránt előforduló, rendszerint szórványos fertőző betegség, amelyet a Listeria monocytogenes vagy igen ritkán a L. ivanovii idéz elő (Low és Donachie, 1997). Világszerte előfordul.

Történet. A betegséget elsőként Murray, Webb és Swann (1926) írta le Angliában, nyulakban észlelt esetek alapján. Mivel a beteg nyulak vérében a monocyták jelentős megszaporodását észlelték, a kórokozónak a Bacterium monocytogenes nevet adták. A betegséget röviddel később Dél-Afrikában, egerekben is megállapították (Pirie, 1927). Juhokban észlelt agyvelőgyulladásos alakját Gill (1931) „circling disease” (körbeforgó betegség) néven írta le. Mononucleosisban beteg ember véréből a kórokozót először Dániában Nyfeldt (1929) izolálta, az újszülöttek listeriosisát pedig az USA-ban Burn (1936) írta le.

Kóroktan. A L. monocytogenes rövid, az orbáncbaktériumnál vastagabb, 20–25 °C között tenyésztve csillós, Gram-pozitív, pálcika alakú baktérium. Tenyésztési optimuma 37 °C körül van, de 4–42 °C között is szaporodik. A vizsgálandó mintákat tápfolyadékba keverve, majd hűtőszekrényben tárolva, a L. monocytogenes baktériumok elszaporodnak (hideg dúsítás). A virulens törzsek juhvért tartalmazó agaron ß-hemolízist okoznak.

A listeriák a sejtfalban található poliszacharid és a csillókban levő fehérjeantigénjeik alapján, faji besorolásuktól függetlenül, agglutinációs próbával ez ideig 16 szerotípusba (szerovariánsba) sorolhatók. Mind a sejtfal-, mind pedig a csillóantigének több komponensből állnak, s az egyes komponensek a különböző törzsekben egymással variálódva fordulnak elő. Az egyes szerotípusokon belül a törzsek fágokkal tovább osztályozhatók. A fágtipizálás, a plazmidkép stb. segítséget adhat a törzsek eredetének és szóródásának a nyomon követésére.

A listeriák hővel és fertőtlenítőszerekkel szembeni ellenálló képessége nem nagy. A tejben, 75 °C-on való hevítés során két percen belül elpusztulnak, az 1–2%-os H-lúg és más fertőtlenítőszerek is ugyancsak perceken belül elölik őket. Hónapokig életképesek maradnak azonban a különféle váladékokban és a külvilágban, sőt ott el is szaporodnak.

A listeriák természetes viszonyok között megtalálhatók a talajban, a természetes vizekben, a szennyvizekben, iszapban, a növényzeten, földdel szennyezett vagy romlott szilázsokban, gyakran egészséges emberek és állatok (juh, szarvasmarha, madarak stb.) bélcsatornájában, különféle élelmiszerekben, így pl. sertéshúsból készült nyers kolbászokban, nyers baromfihúsban, tejben, nem savanyított tejtermékekben, lágy sajtokban, hűtőben hosszabb ideig tárolt salátákban stb.

A Listeria genusba számos faj tartozik, közülük a L. monocytogenes és a L. ivanovii fakultatív pathogen, a többi saprophyta. A L. monocytogenes megbetegítőképessége igen széles körű. Fogékony iránta az ember és az összes házi és vadon élő emlősállat, valamint a madarak, de izolálták a kórokozót halakból, kétéltűekből (pl. teknősökből), hüllőkből (kígyókból, gyíkokból) és ízeltlábúakból is. Bár listeriosis szórványosan bármely állatfajban előfordulhat, klinikai tünetekkel járó betegséget leggyakrabban juhban, ritkábban szarvasmarhában, továbbá rágcsálókban (csincsillában, nyúlban, nutriában, egérben stb.) és esetenként tenyésztett prémesállatokban (rókában, nyércben) látunk.

Járványtan. A L. monocytogenes természetes előfordulási helye a talaj, de gyakran megtalálhatók különféle állatfajok és az ember bélcsatornájában is. A bélcsatornába takarmánnyal és ivóvízzel kerül, és ott tartósan megtelepszik. Nem tisztázott, hogy a bélcsatornában szaporodnak-e döntően vagy inkább a talajban. A talaj fontosságára utal, hogy a L. monocytogenes a nem trágyázott erdei talajokból is gyakran kitenyészthető. Nálunk klinikailag egészséges juhok orrváladékából 19,2%-os, a bélsármintákból 27,4%-os, a juhtejmintákból pedig 1,4%-os gyakorisággal voltak listeriák kitenyészthetők. Idehaza a tünetmentes emberek 2–3%-ának a székletében találhatók listeriák (Ralovich, 1991).

Nagyszámban tartalmaznak L. monocytogenest a rosszul erjedt (pH 5,2-nél lúgosabb) szilázsok, különösen a széli, illetve a levegővel érintkező felső részeken, továbbá, ha földdel szennyezett. Juhokban a listeriosis főleg a téli időszakban, egyoldalú szilázsetetést követően jelentkezik. Fertőzési forrást jelenthet az aklok körüli, bélsárral szennyezett pocsolyák vize, a bélsárral szennyezett természetes vizekből való itatás.

A betegség kialakulásában hajlamosító hatások is szerepet játszanak. Hajlamosító okokként szerepelnek, különösen juhokban, a vemhesség, az ellés, a hiányos takarmányozás, szilázs egyoldalú etetése, mikotoxinok jelenléte a takarmányokban, a zsúfolt elhelyezés, a téli hideg időjárás, különféle egyéb betegségek, ideértve a parasitosisokat is, s bárányokban a szelénhiány is (Hajtós, 1982).

A listeriosis állatról állatra (vagy néhány élelmiszer közvetítette, kisebb járványtól eltekintve, emberre) való terjedése többnyire nem bizonyítható.

Kórfejlődés. A takarmánnyal, ivóvízzel felvett, nagyszámú L. monocytogenes a bélcsatornában tömegesen elszaporodik, baktériumhordozás és -ürítés alakul ki, ezt követően az állatok ellenálló képességétől függően a listeriák előbb-utóbb bejutnak a vérpályába, szétszóródnak a szövetek között. A listeriák intracellularis kórokozók, a sejtekbe jutva is túlélnek, a lymphoidrendszer sejtjeiben is szaporodnak. A septikaemia kialakulását követően bejuthatnak az agyvelőbe, a vemhes méhbe, a magzatokba, a tőgybe és más szervekbe is, ahol a szövetek gennyes gyulladását idézik elő. Tömegesen elszaporodnak a magzatburkokban, majd a magzatba jutva septikaemiát okoznak, a magzat elhalását, vetélést idézve elő. A listeriák az agyvelőbe rendszerint a vérpályán keresztül jutnak be, juhokban és rágcsálókban azonban bizonyították, hogy a kórokozók a száj és a torok nyálkahártyájáról az idegek (a nervus trigeminus, a n. facialis stb.) mentén is bejutnak az agyvelőbe.

Tünetek. A listeriosis lappangási ideje, a hajlamosító hatásoktól függően, néhány naptól néhány hétig terjedhet. Az esetek jelentős részében a fertőzés tünetmentes marad.

Juhokban a listeriosis a téli hónapokban, az egyoldalú szilázsetetést követő 2–3 hét múlva szokott megjelenni, és az esetek túlnyomó többségében agyvelőgyulladás, jóval ritkábban vetélés, szopósbárányokban pedig septikaemia formájában zajlik le. Az agyvelőgyulladással járó forma minden korcsoportban gyakori. A betegek lázasak, kötőhártya-gyulladásuk és orrfolyásuk van, nehezen nyelnek, nyálzanak, a fülek bénulnak, a fej lóg vagy rendellenesen oldalra tartják (19. ábra), a fej izmaiban rángások láthatók, gyakori a fogcsikorgatás. Kényszermozgások alakulnak ki, a mozgás összerendezetlen, a hátulsó lábak alig mozdulnak, miközben a mellső lábakkal az állat körbejár (circling disease). A betegek oldalt fekve gyakran úszómozgásokat végeznek és opisthotonus kialakulása mellett néhány nap alatt elhullanak (Mócsy és Sályi, 1952). Az elhullások mértéke 0,5–10% között változik, esetenként azonban 20%-ot meghaladó veszteségek is lehetnek (Hajtós, 1982). A vetélés általában szórványosan jelentkezik, többnyire a vemhesség utolsó harmadában. Az állatok mindvégig tünetmentesek, többnyire csupán a vetélést közvetlenül megelőzően alakul ki láz, étvágytalanság, a vetélést pedig gennyes metritis és magzatburok-visszamaradás követheti (Csontos és Pesti, 1955). A septikaemiával járó forma láz, étvágytalanság, ízületgyulladások tünetei között néhány nap alatt elhullásra vezet és rendszerint szopósbárányokban alakul ki. A bárányok jelentős része fertőzötten születik.

19. ábra - Listeriosis. Nyálkás, gennyes, orrfolyás, ferde fejtartás (Hajtós István felvétele)

kepek/19abra.png


Szarvasmarhákban a listeriosis szórványos vetélésekben (Csontos és Szemerédi, 1958; Hajtós és Malik, 1983) ritkábban tehenek agyvelő- és agyhártyagyulladásában (Antal, 1982), elvétve pedig szopósborjak vérfertőzésében nyilvánul meg. A vetélés rendszerint a hetedik hónap körül következik be, többnyire vemhes üszők betegszenek meg. A vetélést általában magzatburok-visszamaradás és méhgyulladás követi. A vetélt tehenek a méhváladékkal, a bélsárral és a tejjel is néhány hétig üríthetik a listeriákat (Hajtós és Malik, 1983). A listeriák megtelepedhetnek a tőgyben is, ahol egy vagy több tőgynegyedre kiterjedő, rendszerint szubklinikai mastitist okoznak. Az agyvelőgyulladással járó esetekben ugyanolyan tünetek alakulnak ki, mint a juhokban. Septikaemiával és agyvelőgyulladással járó eseteket nálunk őzekben is észleltek (Kemenes és mtsai., 1982).

A rágcsálók közül nálunk ez ideig a házinyulakban (Vetési és Kemenes, 1965; Százados és Forray, 1969), csincsillákban (Molnár és Nagy, 1974), nutriákban (Hajtós és Malik, 1983) állapítottak meg listeriosist. A rágcsálók listeriosisa rendszerint szórványos, lázas általános tünetekkel járó septikaemia formájában zajlik le és gyakran hirtelen elhullással jár. Nyulak közül gyakran a vemhes anyák betegszenek meg.

Tenyésztett rókákban láz, bágyadtság, kötőhártya-gyulladás mellett agyvelőgyulladás (izgatottság, görcsök) is kialakulhat.

A madarak listeriosisa ritka. Számos, házi, vadon élő és állatkertben tartott madárfajban előfordulhat. Nálunk liba- (Csontos és mtsai., 1955) és csirkeállományokban (Ivanics és mtsai., 1986) állapították meg. Madarakban a listeriosis rendszerint septikaemiával és idegrendszeri tünetekkel járó formában (láz, bágyadtság, kötőhártya-gyulladás, az agyvelőgyulladással járó esetekben a nyak és a fej elcsavarodása, görcsök, inkoordinált mozgás, körbeforgás stb.) zajlik le.

Kórbonctan. A listeriás agyvelőgyulladásban elhullott állatokban rendszerint nem találhatunk értékelhető makroszkópos kórbonctani elváltozásokat, az agyvelőben azonban gócos vagy diffúz gennyes gyulladás jelei láthatók. Szövettani vizsgálattal, főként az agytörzsben és a nyúltagyvelőben, mikrotályogokat, lymphocytás ér körüli beszűrődést és a gliasejtek megszaporodását lehet észlelni. A vérfertőzéses esetekben többnyire lépduzzanatot, a savóshártyák alatt apró vérzéseket, ezenkívül a duzzadt májban és gyakran más szervekben is gombostűfejnyi vagy kölesnyi, szürkésfehér, gyulladásos elhalásos gócokat (listeriomákat) látunk.

Kórjelzés. Juhokban a listeriosis jelentkezésének körülményei és az agyvelőgyulladással járó forma tünetei utalnak a betegségre, a kórjelzés érdekében azonban laboratóriumi vizsgálatot is kell végeztetni. Az elkülönítő kórjelzés szempontjából juhokban szóba jöhet a coenurosis (kergekór), valamint minden állatfajban az idegrendszeri formánál a veszettség (ez utóbbi azonban marás következménye, egy vagy néhány állatot érint, az állatok rendszerint agresszívvé válnak, kancsalság, rekedt hang, állkapocsbénulás stb. alakul ki), továbbá az egyéb okokból kialakuló agyvelőgyulladások is.

Az agyvelőgyulladással járó listeriosis során a szövettani elváltozások jellegzetesek. A L.monocytogenes az agyvelő különböző helyeiről (különösen az agytörzsből) vett mintákból, továbbá vetélés esetén a magzatburkokból, a magzat májából és gyomortartalmából, septikaemiában elhullott állatoknál pedig az összes szervből izolálható (Kemenes, 1955). Előfordul, hogy a listeriákat a bakteriológiai húsvizsgálat során tenyésztik ki (Forray, 1969). A kórokozó csaknem kivétel nélkül a L. monocytogenes, igen ritkán azonban juhok és tehenek vetéléseiből L. ivanovii tenyészthető ki. Az utóbbi a L.monocytogenestől szénhidrátbontása és néhány egyéb sajátság alapján megkülönböztethető. Az elhullott állatokból (és a beteg emberekből) izolált L. monocytogenes törzsek mintegy 75% az 1/2 a, 20–25%-a pedig a 4/b szerotípusba, a L. ivanovii törzsek pedig az 5-ös szerotípusba tartoznak (Hajtós és Ralovich, 1994).

A listeriákkal fertőzött állatok vérsavójában megjelennek ellenanyagok, amelyek agglutinációs és más szerológiai próbákkal is kimutathatók, az eredmények értékelése azonban nehéz, mert a listeriák antigénjei rokonságban állnak különféle streptococcusok, staphylococcusok és corynebacteriumok sejtfalantigénjeivel. Emiatt a szerológiai próbák eredményeit csak az egész állományra vonatkoztatva vehetjük figyelembe, a vérsavóval végzett agglutinációs próba pedig 1:320-as titertől felfelé tekinthető pozitívnak (Kemenes, 1971).

Gyógyítás. A L. monocytogenes a penicillinekre, a tetraciklinekre és számos más kemoterapeutikumra is érzékeny. Az antibiotikumok jól felhasználhatók a septikaemiában beteg állatok gyógykezelésére. A vetélések és az agyvelőgyulladással járó esetek számának csökkentésére célszerű a még tünetmentes juhokat antibiotikumokkal parenteralisan kezelni, az antibiotikum-szintet legalább 5 napig fenntartva. Az agyvelőgyulladásban beteg állatok gyógykezelése rendszerint eredménytelen.

Védekezés. A listeriosis megelőzésében legfontosabb a hajlamosító hatások elkerülése. A betegség jelentkezésekor a szilázst meg kell vonni az állatoktól, helyette jó minőségű szénát kell adni, biztosítani kell nyalósót és tiszta ivóvizet. Fontos a zsúfoltság megszüntetése, száraz, tiszta almot kell biztosítani, a hodály környékét szárazon kell tartani. A szilázs etetésére csak fokozatosan szabad visszatérni, egyidejűleg széna adásával. A kora tavaszi legelőre hajtás gyakran önmagában elejét veszi a további megbetegedéseknek.

A juhok listeriosisának megelőzésére több országban előállítottak a L. monocytogenes 1/2a és 4b antigénszerkezetű törzseit inaktivált vagy attenuált, élő formában tartalmazó vakcinákat. A vakcinákat olyan állományokban használták preventív célból, a téli hónapok előtt vagy a vemhesítéskor, amelyekben a korábbi években a listeriosis rendszeresen jelentkezett. Az inaktivált törzseket tartalmazó, aluminiumgélhez adszorbeált vakcinák védő hatása gyenge. Az attenuált élő (R- vagy virulenciájukban más módon gyengített) törzseket tartalmazó vakcinákat használva a listeriosis okozta elhullások aránya a vakcinázott állományokban a kontrollokéhoz képest a felére vagy kevésbé attenuált törzseket használva az ötödére, hatodára (Linde és mtsai., 1995) csökkent. Az élő törzseket tartalmazó vakcinák azonban nem tekinthetők ártalmatlannak, ezért ezek használatát az országok többsége nem engedélyezi.

Közegészségügyi vonatkozások. Bár a listeriosis zoonosis, az emberi listeriaesetek többsége valószínűleg endogen eredetű vagy a környezetből (talajból, természetes vizekből) származik, s csak egy része hozható összefüggésbe kérődzőkkel, rágcsálókkal való érintkezéssel vagy gyakrabban nyers, nem kellően hőkezelt vagy utólag szennyeződött állati eredetű élelmiszerek (nyers hús, tej, nem savanyított tejtermékek, lágy sajtok stb.) fogyasztásával (Hajtós, 1993; Bíró, 1995).

Az emberi listeriosisesetek kb. fele a terhességgel, a szüléssel és az újszülött korral kapcsolatos (vetélés, koraszülés, halvaszületés, újszülöttkori septikaemia stb.). A másik felét olyan emberekben észlelték, akik daganatos vagy egyéb betegségekben szenvedtek, illetve immunrendszerük valamilyen okból károsodott (Ralovich, 1991).

Emberben a listeriosis enyhe esetei során láz, rossz közérzet, fejfájás, hányinger, hasi fájdalom, felső légúti fertőzésre utaló jelek figyelhetők meg. Súlyosabb esetekben a folyamatokhoz agyhártya- és agyvelőgyulladás, ritkán egyéb tünetek (endocarditis, arthritis stb.) társulnak. A betegek gyógykezelésére a penicillinek (ampicillin stb.) és eritromicin használatos.

Az állati eredetű élelmiszerek közvetítette emberi fertőzések megelőzésében lényeges a tej pasztőrözése, ilyen tej felhasználása a nem savanyított tejtermékek, lágy sajtok előállítására, az állati eredetű élelmiszerek előállítására vonatkozó higiéniai szabályok betartása, továbbá a jó konyhai és személyi higiénia.