Ugrás a tartalomhoz

A háziállatok fertőző betegségei (Állatorvosi járványtan II.)

Varga János, Tuboly Sándor, Mészáros János

Mezőgazda Kiadó

Sertésorbánc

Sertésorbánc

A sertésorbánc (erysipelas suis) a sertés rendszerint heveny tünetekkel lezajló fertőző betegsége, szórványosan azonban más emlősfajokban, továbbá madarakban is előfordul.

Történet. A sertésorbánc kórokozóját orbáncban elhullott sertésből elsőként Pasteur és Thuillier (1882) tenyésztette ki. A kórokozó pontos leírása Loefflertől (1886) származik. Koch 1878-ban septikaemiában elhullott egérből izolált egy általa Bacterium murisepticumnak nevezett baktériumot, Rosenbach (1887) pedig emberből tenyésztett ki egy Bacteriumerysipeloidesnek elnevezett fajt. Rövidesen tisztázódott, hogy a sertésből, egérből és emberekből izolált baktériumok egymással azonosak s hogy ugyanaz a baktérium számos más állatfajban is előfordul. A sertésorbánc elleni szimultán oltást Lorenz (1893) dolgozta ki, a betegség elleni aktív immunizálásra szolgáló alumínium-hidroxid gélhez adszorbeált (csapadékos) vakcinát pedig Traub (1947) vezette be a gyakorlatba.

Előfordulás. A betegség világszerte előfordul. A sertésorbánc korábban, főlegkisüzemekben, hagyományos tartási viszonyok között tömegesen előfordult és jelentős elhullásokat okozott. Manapság azonban jelentősége az antibiotikumokkal való gyógykezelés és a preventív célú vakcinázások miatt lényegesen csökkent. Intenzív, iparszerű tartási körülmények között manapság ritka, a nyári időszakban, preventíve nem vakcinázott, kisüzemi állományokban azokban akár tömeges is lehet.

Kóroktan. A sertésorbánc okozója, az Erysipelothrix rhusiopathiae, rövid, karcsú, enyhén hajlott, csilló nélküli, pálcika alakú baktérium. Virulens törzsei vérsavót is tartalmazó közönséges agaron vagy véresagaron apró, harmatcseppszerű telepeket képeznek. Rothadt anyagokból való kitenyésztésükre kristályibolyát és nátrium-azidot (Szent-Iványi, 1951) vagy neomicint tartalmazó szelektív táptalajokat használnak.

A virulens orbáncbaktériumok tartalmaznak a fajra jellemző, a törzsek többségében meglevő, a baktériumok felületéről leoldható, legalább kétféle hőlabilis fehérjeantigént, amelyekkel szemben védettséget adó ellenanyagok termelhetők. A 2-es (korábban B) szerotípusú törzsek agglutinálják a csirke, a tengerimalac és még néhány más állatfaj vörösvértestjeit. Az ilyen, erős haemagglutinációt adó törzsek alkalmasak vakcina előállítására. Az orbáncbaktériumok szerológiai osztályozása a sejtfalukban található, típusspecifikus poliszacharid antigénjeik alapján történik. Ez utóbbiak alapján a törzsek eddig 26szerotípusba sorolhatók. Az egyes szerotípusokat korábban az ábécé betűivel, manapság azonban, Kucsera (1972) összehasonlító vizsgálatai alapján, arab számokkal jelöljük. A sertésorbánc heveny vérfertőzéssel járó alakját sertésekben nálunk és világszerte is az 1a (korábban A), az orbáncos csalánlázat és a betegség idült alakját pedig zömmel a 2a szerotípusú törzsek okozzák (Szent-Iványi, 1952; Kucsera és Gimesi, 1976), míg az egyéb szerotípusok, noha bármelyikük megbetegítheti a sertést, ritkán okoznak sertésben betegséget. A sertésorbánctörzsek pathogenitása kísérleti egerek oltásával, illetve a tenyészet néhány cseppjének fogékony sertés skarifikált bőrébe való dörzsölésével vizsgálható. A virulens törzsek az egereket néhány nap alatt elpusztítják, a sertés bőrében pedig a környezetbe terjedő bőrgyulladást okoznak.

A sertések tonsilláiból izoláltak 7-es szerotípusba tartozó, egyébként sertésre és csirkére nézve avirulens olyan sertésorbánc-baktériumokat, amelyek DNS-hibridizációjuk alapján különböztek a többi szerotípustól. Ezeket a törzseket újabban önálló fajnak tekintik és E.tonsillarum névvel jelölik.

A sertésorbánc-baktériumok ellenálló képessége viszonylag nagy. A talajban, vízben, rothadó szerves anyagokban, trágyában, vágóhídi hulladékokban, húsban hónapokig életképes marad. Viszonylagos sótűrő képessége miatt sózott, pácolt, füstölt húsokban, halakban is hetekig megőrzi életképességét. Hővel szembeni ellenálló képessége viszont nem nagy, 70 °C-on egy percen belül elpusztul, a 3%-os H-lúg-oldat ugyancsak perceken belül elöli.

A sertésorbánc-baktérium fakultatív pathogen, leggyakrabban a sertés betegszik meg, de szórványosan előfordul orbánc juhokban, szarvasmarhában és egyéb emlősökben, a madarak közül pedig libában, kacsában, pulykában, alkalmanként egyéb fajokban és állatkerti madarakban is. A kórokozó iránt fogékony az ember is.

Járványtan. A sertésorbánc-baktériumok gyakran megtalálhatók a klinikailagegészséges sertések, a szarvasmarha, a juh, a házi- és vadon élő madarak emésztőcsatornájában, de előfordulnak a halakat és a puhatestűeket borító nyálkában, szennyvizekben, tavak, folyóvizek iszapjában, továbbá sertésólak körül a talajban is. Nálunk nagyüzemi állományokban a klinikailag tünetmentes, levágott sertések 10,2%-ának a tonsilláiból tudtak sertésorbánc-baktériumokat izolálni. A törzsek közül csak 6,7% tartozott az 1a, 9,4% pedig a 2a szerotípusba, míg a többi a 11-es, a 6-os, a 7-es és néhány egyéb szerotípusba volt besorolható (Kucsera és Gimesi, 1976). A baktériumhordozás mértéke május és szeptember között volt a legmagasabb. A klinikailag egészséges sertésekből származó törzsek 72,4%-a sertésre nézve avirulensnek bizonyult, a 11-es szerocsoportba tartozó törzseknek azonban mintegy fele képes volt a sertéseket megbetegíteni.

A sertésorbánc kialakulásában jelentős szerepe van a hajlamosító hatásoknak. Ez utóbbiak gyakran takarmányozási hibák, a zsúfolt elhelyezés, szállítás, falkásítás, ivóvízhiány, a nyári nagy meleg stb. (Domán, 1979). Bár a sertésorbánc-baktérium behurcolására általában nincs szükség, a beteg sertések azonban nagy tömegben ürítenek virulens baktériumokat, amelyek a viszonylag jó ellenálló képességű társaik tömeges megbetegedését okozhatják. Sertésekben az orbánc rendszerint a nyári, meleg időszakban, többnyire három hónapos kor felett fordul elő.

Juhokban a nyírás okozta sérülések, a fürösztés vezethet tömeges fertőződéshez. Libában, kacsában a tolltépés, a bőrsérülések, a tépés utáni esős időjárás, megfázás okozhat tömeges orbáncot. Mind a juhok, mind pedig a madarak többnyire a talajból, iszapból, vízből fertőződnek, különösen olyan helyeken, ahol korábban sertéseket tartottak.

Kórfejlődés. A hajlamosító hatásokra a torokban vagy a bélben levő orbáncbaktériumok a véráramba törnek, septikaemiát idéznek elő, és tömegesen elszaporodnak a szervekben is. A bőrsérüléseken keresztül való fertőzés során először a sérülés helyén alakul ki gyulladás, ezt követi a septikaemia. A kórokozó bőrsérüléseken keresztül való bejutását, szétszóródását a törzsek hialuronidáztermelése is elősegíti.

Az orbáncos csalánláz és az idült orbánc többnyire részben immúnis egyedekben, illetve gyengébb virulenciájú törzsekkel való fertőződés után alakul ki. Az orbáncos csalánláz során a kórokozó a bőr és a bőr kis vérereinek a gyulladását idézi elő. Az idült orbánc során a kórokozó a vérárammal az endocardium, a szívbillentyűk, illetve az ízületek vérereinek az endotheljéhez jutva azok savó- és fibrinkiválással járó gyulladását, a kisvérerek trombusképződés, valamint gyulladásos sejtek felgyülemlése miatti elzáródását idézik elő. Hasonló elváltozások alakulhatnak ki a vesében, a májban, a tüdőben és más szervekben is. Az ízületek üregében és a synovialis membrán sejtjeiben az orbáncbaktériumok akkor is életben maradnak és fenntartják a gyulladást, amikor a vérsavóban már magas titerben vannak ellenanyagok.

Tünetek. A sertésorbánc lappangási ideje általában 3–5 nap, de lehet akár csak egy nap is. A betegség kialakulását és lefolyását a kórokozó virulenciája, a hajlamosító hatások és a sertések immunállapota határozza meg. A betegség sertésben leggyakrabban heveny vérfertőzés, ritkábban orbáncos csalánláz vagy idült orbánc formájában zajlik le.

A heveny vérfertőzéses sertésorbánc hirtelen alakul ki. A hőmérséklet 42 °C körülire emelkedik, a sertések bágyadtak, nem szívesen mozognak, étvágytalanok, kötőhártya-gyulladásuk van, a bőr foltokban, főleg a füleken, a nyakon, a combok belső felületén, a hasalján kipirul, a nyálkahártyák kékesvörösek. Gyógykezelés nélkül a sertések 2–4 nap alatt elhullanak. A túlhevenyen lefolyó esetekben bőrpír ki sem alakul („fehér orbánc”), a sertések lázas tünetek között már a betegség első napján elhullhatnak. Vemhes kocák a heveny szakaszban elvetélhetnek. A heveny orbánc elhúzódó eseteiben ízületgyulladások is kialakulhatnak, ilyenkor a sertések nehezen, tipegve mozognak, az ízületek duzzadtak, fájdalmasak. Hízóállományokban a morbiditás elérheti a 50–80%-ot.

Az orbáncos csalánláz során a lázas általános tünetek kevésbé kifejezettek, és a megbetegedettek aránya is jóval kisebb, mint a heveny vérfertőzéses forma során. Jellegzetesek azonban a bőrelváltozások (17. ábra). A lázas tünetek kialakulását követő 1–2 nap múlva a bőrben, főként a háton és a test két oldalán jellegzetes, négyzet vagy romboid alakú, 3–5 cm átmérőjű foltok jelennek meg, amelyek párnaszerűen kiemelkednek, eleinte élénkvörösek, majd kékesvörös színűek. Néhány nap múlva ezek a foltok a közepüktől kezdődően elhalványulnak, majd 3–4 nap elteltével az ablakkerethez hasonló elváltozások is nyomtalanul vagy enyhe savókiválás, hámsejtelhalás hátrahagyásával gyógyulnak. Előfordul azonban, hogy az orbáncos csalánlázból heveny septikaemia vagy idült orbánc alakul ki.

17. ábra - Orbáncos csalánláz. Négyzet alakú, gyulladásos területek a bőrben (Hajtós István felvétele)

kepek/17abra.png


Az idült sertésorbánc vagy heveny sertésorbánc következménye, vagy eleve idült formában kezdődik, az utóbbi főleg akkor, ha a betegséget 2-es szerotípusú törzsek idézik elő. Az idült orbánc legtöbbször szívbelhártya-gyulladás, ízületgyulladásvagy bőrelhalás kórképében nyilvánul meg. A heveny sertésorbáncból látszólag gyógyult sertésekben többnyire 2–3 hét múlva a szívgyengeség tünetei mutatkoznak. A testhőmérséklet rendszerint normális marad, az állatok azonban étvágytalanok, kedvetlenek, légzésük nehezített, köhécselnek, kutyaszerűen ülnek, a nyálkahártyák cyanoticusak, s előbb-utóbb szívelégtelenség miatt elhullanak vagy kényszervágásuk válik szükségessé. Az idült ízületgyulladásban beteg sertések sokat fekszenek, a mozgás fájdalmas, a gyulladásos ízületek duzzadtak. A gyulladás nemcsak a végtagok, hanem a gerincoszlop ízületeit is érintheti. A mozgás nehézsége miatt az állatok keveset esznek, lesoványodnak, csökötté válnak. Az idült sertésorbánc miatti terjedelmes bőrgyulladás, bőrelhalás viszonylag ritka; az elhalt bőr pergamenszerűen szárazzá válik, demarkálódik, ellökődik, a helyén hegszövet képződik.

Kórbonctan. A sertésorbánc heveny vérfertőzéses alakjában elhullott sertésekben – eltekintve a túlhevenyen lezajló esetektől, amelyekben a kórbonctani lelet gyakorlatilag negatív – a bélkacsok között pókhálószerű fibrinszálakat találunk, a lép hyperaemiásan, a nyirokcsomók pedig savósan duzzadtak, kérgi részük kipirult. A szív koszorúerei mentén, a mell- és a hasüreg savóshártyái alatt, továbbá az emésztőcsatorna nyálkahártyájában finom, pontszerű vérzések találhatók. Heveny gyomor- és savós májgyulladás egészíti ki a boncleletet

Az idült szívbelhártya-gyulladásban elhullott sertések szívbillentyűin rendszerint erősen tapadó, karfiolszerű felrakódások találhatók, a billentyűk deformálódtak (18. ábra). A keringési zavarok miatt tüdőoedema, a testüregekben fibrinben dús savó felhalmozódása, a vesékben pedig a kisvérerek gyulladása, illetve embólia miatti elzáródásának következtében infarctusok találhatók. Az idülten gyulladásos ízületek üregében zavaros, fibrincafatokat is tartalmazó izzadmány található, a synovialis hártyák, megvastagodtak, felületükön bolyhos növedékek láthatók. Régóta fennálló esetekben az ízületekben porckimaródások, csontkinövések és a csontok deformálódása is észlelhető.

18. ábra - Sertésorbánc. Idült szívbelhártya-gyulladás, karfiolszerű felrakódások a szívbillentyűkön

kepek/18abra.png


Kórjelzés. A betegség a nyári időszakban hirtelen, 3 hónaposnál idősebb sertésekben való megjelenése, illetve egy-két állat hirtelen elhullása, továbbá a kórbonctani kép utal a sertésorbáncra, a jellegzetes tünetekkel járó orbáncos csalánláz kivételével azonban, legalábbis az első esetekben, bakteriológiai vizsgálatra is szükség van. Az elkülönítő kórjelzés szempontjából minden heveny, lázas általános tünetekkel járó sertésbetegséget, közülük főleg a malacokheveny paratyphusát (zömmel 2–4 hónapos malacok betegszenek meg, falkabetegség, a láz kevésbé magas, lassabb a lefolyás, az elhullott állatokban általában hyperplasiás lépgyulladás van stb.), az Actinobacillus okozta pleuropneumoniát (kifejezett légszomj, tüdőoedema, az elhullott állatokban jellegzetes savós, vérzéses, necroticus pleuropneumonia), a sertéspestist (tartós láz, bőrvérzések, a hátulsó testfél gyengesége, a kórboncolás során kifejezett vérzéses jelleg, normális vagy infarctusos lép stb.) és az Aujeszky-betegséget (felnőtt sertésekben étvágytalanság, némi láz, köhögés, savós orrfolyás, finom izomgörcsök a pofa izomzatában, elhullás alig van, a kórbonctani kép csaknem negatív, a falka egy hét múltán többnyire gyógyul) kell figyelembe venni.

Az elhullott sertések laboratóriumba beküldött szerveiből, főleg a lépből, friss esetben az orbáncbaktériumok megfesthetők, és a mikroszkópos képben karcsú, Gram-pozitív pálcikákként felismerhetők, illetve a vizsgálati anyagokból vérsavótartalmú közönséges agarra vagy véresagarra oltva 24 óra alatt kitenyészthetők. Erősen rothadt anyagok vizsgálata során a tenyésztéshez szelektív táptalajokat használunk vagy a kikenést csontvelőből végezzük, ahová a rothasztó baktériumok csak később jutnak el.

Gyógyítás. A sertésorbánc gyógyítására antibiotikumokat, elsősorban penicillint és penicillinszármazékokat, továbbá hiperimmun vérsavót együtt veszünk igénybe. A gyógykezelést a betegség lehető legkorábbi szakaszában kell megkezdeni. Antibiotikummal és hiperimmun vérsavóval együtt a teljesen reménytelennek látszó esetek is eredményesen gyógykezelhetők. Mivel a heveny septikaemia lezajlása gyors, mind a szérum, mind a penicillin egy részét intravénásan kell adni. Minthogy azonban az orbánc elleni szérumot fenollal tartósítják, a fenolmérgezés elkerülésére az előírt szérumadagnak csak a felét szabad egyszerre vénába fecskendezni, a másik felét pedig retard hatású penicillinkészítménnyel együtt izomba vagy bőr alá adjuk. A hazai gyártású orbánc elleni hiperimmun savó sertésekből készült. Heterológ (pl. lóból termelt) vérsavó befecskendezése előtt gondolni kell az anaphylaxia veszélyére is. A csak antibiotikummal való kezelést követően, úgy látszik, gyakrabban alakul ki idült sertésorbánc, mintha a gyógykezeléshez hiperimmun vérsavót is igénybe veszünk.

A betegek egyedi gyógykezelése mellett a még klinikailag egészséges falkatársakat is gyógykezelni kell preventív céllal ivóvízbe vagy takarmányba kevert antibiotikummal. A betegség megszűnte után 2–3 hét múlva, ha erre az állatok kora miatt szükség van, az egész állományt célszerű vakcinázni.

Megelőzés, védekezés. A sertésorbánc megelőzésében fontos a hajlamosító hatásokkiküszöbölése, emellett azonban a megelőzés érdekében hiperimmun vérsavó és aktív immunizálásra szolgáló vakcinák is rendelkezésre állnak.

A hiperimmun vérsavó szükség esetén felhasználható korábban nem vakcinázott sertések passzív immunizálására is. Homológ vérsavó beadását követően 2–3 hetes védettségre számíthatunk.

Az aktív immunizálásra inaktivált és élő, gyengített virulenciájú törzseket tartalmazó vakcinákat egyaránt kifejlesztettek. Legáltalánosabban a 2-es szerotípusú törzset tartalmazó inaktivált, alumínium-hidroxid gélhez adszorbeált vakcinákat használjuk. Ezek a vakcinák tartalmazzák a friss tenyészetek felülúszójában is jelen levő, az immunitás szempontjából döntő, felületi fehérjeantigéneket és a baktériumokat is, formalinnal inaktiválva. Az így készült vakcinák sertésben az 1-es hapténtípusú törzsek ellen is megfelelő védettséget adnak, az egyéb szerotípusokkal szemben adott védettség mértékében azonban jelentős különbségek vannak.

A hazai előállítású, kereskedelmi forgalomban levő vakcina és hiperimmun vérsavó a nálunk sertésekből izolált, de nem 1-es vagy 2-es szerotípusú, virulens orbánctörzsek mindegyikével szemben is megfelelő védettséget adott (Kucsera és Gimesi, 1976). A 2-es szerotípust tartalmazó vakcinák mellett forgalomban vannak olyan inaktivált vakcinák is, amelyek mind az 1-es, mind pedig a 2-es szerotípust tartalmazzák.

Legalább 3 hónapos sertésekben a vakcina egyszeri bőr alá oltása mintegy 3–4 hónapig, a 2–4 hét múlva megismételt második oltás pedig 6–8 hónapig terjedő védettséget ad. A védettség a vakcina beadását követő 2–3 hét múlva alakul ki. Ha a sertések hiperimmun vérsavót kaptak, a vakcinázással 3 hétig várni kell. A vakcinázást április–májusban, még a meleg időjárás beköszönte előtt célszerű elvégezni. A szakszerűen vezetett nagyüzemek többségében nálunk a sertéseket preventív célból már nem vakcinázzák vagy legfeljebb csak azokat a csoportokat (pl. először vemhes kocákat a búgatáskor) oltják, amelyekben a korábbi tapasztalatok alapján az orbánc meg szokott jelenni.

Az élő, virulenciájukban természetes úton gyengült, magasabb hőmérsékleten vagy különböző festékeket (pl. tripaflavint, akriflavint) tartalmazó táptalajokon való tenyésztéssel attenuált törzseket tartalmazó vakcinákat nagylétszámú sertésállományok szájon (ivóvízbe keverve) vagy a légutakon át (aerosol formájában) való immunizálására fejlesztették ki. Előnyük ezeknek a vakcináknak, hogy a sertések zavarása nélkül egyszerre nagyszámú sertés immunizálható, az immunitás rövidebb idő alatt kialakul, hátrányuk azonban, hogy az erősen attenuált törzsek immunogén hatása nem jobb, mint az inaktivált vakcináké, a kevésbé attenuált törzseknek viszont nem mindegyike tekinthető ártalmatlannak. Élő törzset tartalmazó sertésorbánc elleni vakcinák forgalomban vannak néhány délkelet-ázsiai országban.

Egyéb állatfajok Erysipelothrix rhusiopathiae okozta betegsége

Bár a sertésorbánc baktériuma szórványosan szinte minden emlős- és madárfajban okozhat megbetegedést, gazdasági jelentősége a juh és a madarak orbáncának van.

Juhokban az orbánc, ritka kivételektől eltekintve, szórványosan fordul elő. A juhok rendszerint a környezetből, különösen sertésistállók környékén a talajból, sertések bélsarából fertőződnek, de az orbáncbaktériumok esetenként megtalálhatók klinikailag egészséges juhok tonsillájában is. A fertőzés bekövetkezhet a köldökcsonkon át, de ivartalanításkor, farokcsonkításkor, nyíráskor ejtett sebeken és szájon át is. A nyíráskor ejtett sebek tömegesen fertőződhetnek, ha a rühösség elleni fürösztéskor a fürdővízbe a talajból vagy bélsárból orbáncbaktériumok jutottak.

A betegség fiatal bárányokban lázas általános tünetekkel járó septikaemia és ízületgyulladások, idősebbekben pedig polyarthritis formájában zajlik le. A kórjelzéshez bakteriológiai vizsgálat szükséges. A nálunk ízületgyulladások miatt kényszervágott bárányokból izolált orbáncbaktériumok az 1b, 2a és a 15-ös szerotípusokba tartoztak (Kucsera, 1980). A betegek parenteralisan adott penicillinnekkel gyógykezelhetők. A megelőzésben fontos a sérülések elkerülése, illetve a sebek szakszerű sebészeti ellátása.

A madarakközött az orbáncnak jelentősége van pulykában, libában (Polner és mtsai., 1972), kacsában (Sztojkov, 1971) és fácánokban, de szórványos eseteket leírtak számos más házi- és vadon élő, valamint állatkertben tartottmadárfajokbanis (Kemenes és mtsai., 1971; Fábián és mtsai., 1973). A betegség kialakulásában a madarakban is a hajlamosító hatásoknak van döntő szerepe, pulykákban a nyári nagy melegek, a zsúfolt tartás, a tojásrakás megindulása, hímekben a marakodás, liba- és kacsaállományokban a tolltépés, illetve a tömés, a tolltépés során a bőrsérülések, a tépés utáni megázás, hideg időjárás, tavon tartott kacsa- és libaállományokban az orbáncbaktériumok tömeges felvétele az iszapban való táplálékkeresés során stb.

A madarak orbánca rendszerint lázas általános tünetekkel járó septikaemia és ízületgyulladások formájában zajlik le. Gyakori a hirtelen elhullás. Az elhullott állatokban testszerte vérzések, lép- és májduzzanat, a hasüregben nagyobb mennyiségű izzadmány, hashártyagyulladás, a lassabban lezajló esetekben pedig a májban gyulladásos-elhalásos gócok is láthatók. A betegség kórjelzéséhez a kórokozó kitenyésztése szükséges. Nálunk a libák orbáncát eddig 1b és 6-os, a kacsákét pedig 1-es szerotípusú törzsek okozták (Kucsera, 1979). A beteg állatok parenteralisan adott penicillinnel vagy penicillin-származékokkal gyógykezelhetők, míg az állomány egészét ivóvízbe vagy takarmányba kevert, a bélcsatornából jól felszívódó antibiotikummal célszerű etetni 4–5 napon át. A sertésorbánc elleni hiperimmun vérsavó pulykának, libának, kacsának és más madárfajoknak is adható, de mivel a madarak orbáncát esetenként a sertésekétől eltérő szerotípusú törzsek okozzák, a vérsavóból emelt adagot célszerű adni (Kucsera, 1979). Mivel ez a vérsavó madarakra nézve heterológ, fokozottan fennáll az anaphylaxia veszélye.

A megelőzésben döntő a hajlamosító hatások elkerülése. Azokban az országokban, ahol a betegség pulykaállományokban rendszeresen előfordul, a pulykákat a tojásrakás megkezdése előtt 2–4 hetes időközzel egymásután kétszer, a sertések számára is használt, inaktivált 2-es szerotípusú orbáncbaktériumot tartalmazó vakcinával vakcinázzák. A nálunk kereskedelmi forgalomban levő, hazai előállítású, sertésorbánc elleni vakcina hatékonynak bizonyult a libákból izolált 1b és 6-os szerotípusú orbáncbaktériumokkal szemben is (Kucsera, 1979).

Közegészségügyi vonatkozások. Az ember E. rhusiopathiae okozta betegsége (erysipeloid) ritka, rendszerint bőrsérüléseken keresztül létrejövő fertőzés következménye. Az emberek fertőződése többnyire orbáncban elhullott sertések boncolásakor, a sertések vágóhídi, konyhai feldolgozása vagy halakkal való foglalkozás során következik be, de létrejöhet szennyvizektől, iszapból, a sertésistállók körüli talajtól is. Legtöbbször állatorvosok, vágóhídi munkások, szakácsok, illetve halfeldolgozó üzemek munkásai betegszenek meg.

A bemeneti kapuban, legtöbbször a kézen, halványvörös, majd kékesvörös, oedemás beszűrődés alakul ki, amely a környezet felé lassan terjed. A folyamat rendszerint helyi marad, kezelés hiányában azonban kialakulhat septikaemia, ízületgyulladások és endocarditis is.

A betegség felismerése a jellegzetes bőrtünetek, a kézen való előfordulás és a beteg foglalkozása alapján rendszerint nem nehéz. A gyógykezelésre penicillin, eritromicin és más antibiotikumok használhatók helyileg és szájon át adva.

A megelőzésben fontos a sérülések elkerülése (vágóhidakon, húsüzemekben védőkesztyű és védőöltözékek használata) és a felületes sebek, horzsolások fertőtlenítése.