Ugrás a tartalomhoz

A háziállatok fertőző betegségei (Állatorvosi járványtan II.)

Varga János, Tuboly Sándor, Mészáros János

Mezőgazda Kiadó

Streptococcosisok

Streptococcosisok

A streptococcusok Gram-pozitív, gömb alakú, a váladékokban, friss tenyészetekben gyakran hosszabb-rövidebb láncokat képező baktériumok. Egyes fajaik felületén fimbriák találhatók. A kórtani szempontból fontos fajok, illetve törzsek többsége burkot képez. Széles körben elterjedtek, megtalálhatók az ember és az állatok szájüregében, az emésztőcsatornában, a légutakban, a húgy- és nemi utak nyálkahártyáin, de egyes fajok jelen vannak a tejben, tejtermékekben, egyéb állati és növényi eredetű élelmiszerekben és a szennyvizekben is.

A streptococcusok a sejtfalukban levő csoportspecifikus poliszacharid antigénjeik, hapténjeik alapján szerocsoportokba (ez ideig legalább 20, A–V) sorolhatók (Lancefield, 1933). A csoportspecifikus antigéneken kívül a kórtani szempontból fontos pyogen streptococcusok többsége tartalmaz különféle típusspecifikus felületi fehérje, illetve szénhidrát antigéneket is.

A streptococcusok előfordulásuk, biokémiai és néhány egyéb tulajdonságuk alapján több csoportba – így a gennykeltő (pyogen) streptococcusok, a szájüregben előfordulók (oralis streptococcusok), a lactis csoport, az anaerob streptococcusok és az egyebek csoportjába – sorolhatók.

A streptococcusok egy része fakultatív pathogen, más része viszont saprophyta. A kórtanilag fontos streptococcusok túlnyomó többsége a pyogen streptococcusok csoportjába tartozik. Ezeknek a virulenciája összefügg a buroktermeléssel, hemolizinek és különféle extracellularis enzimek (hialuronidáz, fibrinolizin, nukleázok stb.) termelésével.

A streptococcusok az állatokban és az emberben egyaránt gennyesedéssel járó különféle helyi folyamatokat, ritkábban generalizált fertőzéseket idéznek elő. A helyi gennyesedések legtöbbször a bőr, illetve a nyálkahártyák gennyes gyulladásában, tályogképződésben, ízületgyulladásban, tőgygyulladásban stb. nyilvánulnak meg. A streptococcusok közül a tőgygyulladások előidézésében leggyakrabban a S.agalactiae, S. dysgalactiae és a S. uberis fajok játszanak szerepet.

Bár a streptococcusok okozta helyi vagy generalizált fertőzés bármely állatfajban előfordulhat, a generalizált fertőzések közül legnagyobb jelentősége a sertés streptococcusfertőzéseinek és a lovakmirigykórjának van.

Az egyéb streptococcusok közül említést érdemel a S. pneumoniae, amely elsősorban az emberben okoz légúti fertőzéseket, pneumoniát, meningitist, de szórványosan okozhat borjakban és malacokban is bronchopneumoniát, és a S. bovis, amelyről utóbb kiderült, hogy ugyan a bélcsatorna természetes lakója, galambokban viszont lázas általános tünetekkel, ízület- és ínhüvelygyulladással, izomelhalásokkal és tömeges elhullással járó septikaemiát okozhat (de Herdt és mtsai., 1994).

A sertések streptococcosisa

A sertések streptococcusok okozta betegségei világszerte előfordulnak, nálunk is gyakoriak (Tanyi és Kudron, 1968). Megnyilvánulhatnak helyi gennyesedésekben, pl. a lábvégekre, egyes ízületekre korlátozódó formában, a nyaki nyirokcsomók elgennyesedésében, kialakulhat mastitis, metritis, de létrejöhet lázas általános tünetekkel, az ízületek, az agyburkok és az agyvelő gyulladásával járó septikaemia is.

A sertések streptococcosisainak előidézésében a legnagyobb jelentősége a Lancefield-féle D csoportba tartozó S. suisnak van, de ugyanilyen kórképeket előidézhet a S. porcinus (E, P, U és V csoport), a S. equi subsp. equisimilis (C csoport) és ritkán más streptococcusok is. A S. suis törzseknek poliszacharid burka van, burokantigénjeik alapján a törzsek ez ideig legalább 30 szerotípusba sorolhatók (Heath és mtsai., 1995). Leggyakrabban a 2-es szerotípust izolálják a septikaemiával járó esetekből.

A streptococcusokkal való fertőződés a születést követően a kocáktól, más malacoktól vagy a környezetből jön létre. A S. suis és más streptococcusok természetes viszonyok között is megtalálhatók a sertések orrüregében és a tonsillákban, a nyállal, orrváladékkal stb. ürülnek, és a környezetben hetekig életképesek maradnak. A streptococcosisok főleg nagyüzemben, zsúfolt tartási viszonyok között gyakoriak.

A streptococcusok bejuthatnak a szövetek közé, a bőr, illetve nyálkahártyák sérülésein (a lábvégek sérülései, a bőr kidörzsölése a betonpadozaton, a fémrácsokon, a szájbeli sérülések a szemfogak lecsípésekor stb.), de aerogén vagy per os fertőzés eredményeként a torok nyirokszövetein keresztül is. A fertőződést követően a malacok ellenálló képességétől és a törzs virulenciájától függ, hogy a fertőzésnek lesznek-e egyáltalán következményei, illetve, hogy csupán helyi gennyesedés vagy generalizált fertőzés alakul ki. Bár streptococcusok okozta gennyesedés minden korú sertésben előfordulhat, a septikaemiával járó formában nagyobb számban az 1–4 hetes korú malacok szoktak megbetegedni, míg süldőkben és felnőtt állatokban a betegség szórványosan fordul elő.

A betegség szopósmalacokban is eleinte egy-egy alomra korlátozódik, de később nagyobb állományokban endemiás jelleggel továbbterjed. A beteg malacok lázasak, étvágytalanok, bágyadtak, szőrük fénytelen, bőrük sápadt, egyik-másik ízületük megduzzad, fájdalmas, ezek sántítanak, nehezen mozognak, azokban a malacokban pedig, ahol a streptococcusok az agyburokba és az agyvelőbe is bejutottak, a bőr túlérzékenysége, fogcsikorgatás, támolygás és görcsök is kialakulnak. Süldőkben és felnőtt sertésekben többnyire ízületgyulladással, ritkán endocarditisszel járó forma alakul ki. Vemhes kocák elvetélhetnek.

Az elhullott malacok anaemiásak, az izomzat sápadt, a savóshártyák alatt a szíven, a tüdőben és a vesében pontszerű vérzések találhatók. A lép megnagyobbodott, élénkvörös, gumiszerű tapintatú, a májban apró, elhalásos gócok (tályogok) találhatók (16. ábra). A savóshártyákat fibrines-gennyes váladék fedheti. A gyulladásos ízületekben savós-gennyes váladék található. Az agyburkokban és az agyvelő állományában is szövettanilag fibrinkiválással járó gennyes gyulladás található.

16. ábra - Staphylococcosis. Apróbb-nagyobb tályogok malac májában

kepek/16abra.png


A betegség kórjelzéséhez a klinikai tünetek és kórbonctani elváltozások mellett szükség van a kórokozó kitenyésztésére és azonosítására is. A betegek a kezdeti szakaszban parenteralisan adott penicilinnel, eritromicinnel, tetraciklinekkel, fluorquinolonokkal eredményesen gyógykezelhetők.

A betegség megelőzésében lényeges a tiszta, kifertőtlenített elletők használata, a megfelelő légcsere, a zsúfolt tartás, a sérülések lehetőség szerinti elkerülése, a malacok megfelelő vas- és A-vitamin-ellátása. Ahol a betegség gyakori (pl. Észak-Amerikában), a betegség megelőzésére forgalomban vannak a S. suis megfelelő buroktípusú törzseit tartalmazó, inaktivált vakcinák is.

Mirigykór

A fiatal lovak felső légúti nyálkahártyáinak, valamint a fej és a torok nyirokcsomóinak gennyes gyulladásával, esetenként septikaemiával járó, heveny fertőző betegsége.

Előfordulás. A mirigykór világszerte előfordul, a lovak számának jelentős csökkenése és a jobb tartási körülmények miatt azonban manapság már ritka.

Kóroktan. A betegség okozója a S. equi subsp. equi vagy ritkán a S. equi subsp. zooepidemicus. Mindkét alfaj a Lancefield-féle C csoportba tartozik, véresagaron tenyésztve telepeik alatt és körül erős béta-haemolízis alakul ki.

Járványtan. A mirigykór főleg a 1/2–2 éves csikókban fordul elő. Bár a lovak orrüregében és a torok nyálkahártyáján számos Streptococcus faj jelen lehet, úgy látszik, hogy a S. equi subsp. equi az egészséges lovak légúti nyálkahártyáin nem vagy csak igen ritkán fordul elő, kivéve azokat az eseteket, amikor a betegségen átesett lovak tartós baktériumhordozók maradnak. A kórokozót egy-egy állományba rendszerint tünetmentes, a betegségen korábban átesett, baktériumhordozó lovakkal cipelik be (Newton, 1997). A betegség kialakulásához hajlamosító hatásokra is szükség van, ezek a megázás, megfázás, nedves, huzatos, ammóniás levegőjű istállóban való tartás, mindennemű megerőltetés, penészes takarmányok etetése és minden olyan vírusfertőzés (influenza-, herpes- és egyéb vírusok), amelyek a torok vagy a felső légutak hámját károsítják. Mivel az első betegek a légúti váladékokkal és a feltörő nyirokcsomókból ürülő gennyel is tömegesen ürítik a kórokozót, nagyobb létszámú csikóállományban a fertőzés gyorsan terjed, istállójárványok vagy endemiák alakulhatnak ki.

Kórfejlődés. A kórokozó a torok és az orrüreg nyálkahártyájának gennyes gyulladását okozza, onnan bejut a fej és a nyak nyirokcsomóiba, aminek következtében azok elgennyesednek, beolvadnak és esetenként fel is törnek. Az esetek egy részében septikaemia is kialakul, amely érzékeny csikókban már elhulláshoz vezethet. Máskor a vérárammal szétszóródott kórokozó áttéteket képez, különösen gyakran a bélfodri nyirokcsomókban, a tüdőben és az ízületekben.

Tünetek. A lappangási idő rendszerint 3–7 nap. A csikók étvágytalanok, eleinte savós, majd gennyessé váló orrfolyásuk van. Az orr és a torok nyálkahártyája, valamint a kötőhártya gyulladásos, rajta apró gennyes göbök jelennek meg, amelyek feltörnek, és kimaródások keletkeznek. A torok és a parotis gyulladása miatt a betegek köhögnek, a takarmányt nehezen nyelik le, esetleg félre is nyelik, aminek végzetes kimenetelű üszkös tüdőgyulladás lehet a következménye. A megfelelő testtájéki nyirokcsomók duzzanata miatt a torok és a fültő már 2–3 nap alatt megduzzad, és hullámzó tapintata a nyirokcsomók beolvadására, tályog képződésére utal. A tályogok szerencsés esetben a torok felé vagy a bőrön át sipolyjárat útján feltörnek és kiürülnek. Máskor akadályozzák a nyelést és a légzést, a betegek hörögnek és köhögnek. Megfelelő beavatkozás hiányában az állat megfulladhat, sepsisben pusztul el vagy áttétek miatt utóbántalmak alakulnak ki, amelyek az állatok elértéktelenedéséhez vezetnek. Az aspirált genny miatt gennyes tüdőgyulladás fejlődhet ki. A bélfodri nyirokcsomókban keletkezett tályogok akadályozzák a belek mozgását, ezért kólikás tüneteket okoznak, feltörésük pedig gennyes hashártyagyulladáshoz vezet. A mirigykór gyakori utóbántalma a gennyes ízületgyulladás is.

Kórjelzés. Fiatal csikók megbetegedésekor a klinikai tünetek, valamint a feji, nyaki nyirokcsomók duzzanata és beolvadása kórjelző értékű. A kórokozó kitenyésztése megerősíti a diagnózist. Idősebb lovak jellegtelen tünetekkel járó megbetegedéseinek kórjelzésére a bakteriológiai vizsgálat elengedhetetlen.

Gyógyítás. A betegeket el kell különíteni és mielőbb penicillinkészítményekkel gyógykezelni. A korán elkezdett gyógykezeléssel megelőzhető a septikaemia és ezzel az áttétek képződése is. A penicillint nagy adagban (naponta 2×4 millió NE) kell adni. A penicillinkezelés kombinálható szulfonamidok adásával is. Igen fontos a már hullámzó tapintatú tályogok megnyitása és üregük fertőtlenítő oldatokkal való kiöblítése. Fontos, hogy a kiürülő genny ne kerüljön az alomra, és hogy a csikók állását a gyógyulás után alaposan fertőtlenítsék. A beteg csikókkal együtt tartott lovakat 4–5 napig célszerű megelőzési célból ugyancsak penicillinkezelésben részesíteni. A betegség időtartama alatt a lovakat kímélni kell, az istállót jól kell szellőztetni, kerülni kell a porképződést és könnyen lenyelhető ivós takarmányt célszerű adni.

Megelőzés, védekezés. A megelőzés érdekében fontos a hajlamosító hatások kiiktatása, továbbá a lovak keverésének, illetőleg idegen lovak beállításának a lehetőségek szerinti elkerülése.

A lovak S. equi subsp. equitől való mentessége az orrtamponok bakteriológiai vizsgálata alapján ellenőrizhető. Egyhetes időközökkel végzett három egymásutáni bakteriológiai vizsgálat negatív eredménye elegendő a mentesség igazolásához. Értékesebb tenyészetekbe szánt lovaknál célszerű az esetleges baktériumhordozás előzetes ellenőrzése.

Közegészségügyi vonatkozások. Az emberben is gyakran előfordulnak Streptococcus-fertőzések. Ezek túlnyomó többségét a S. pyogenes (A), ritkán más streptococcusok (S. pneumoniae stb.) idézik elő. A S. pyogenes (A)-t az emberek jelentős része a felső légutakban hordozza. A S.pyogenes (A) emberben okozhat heveny lázas betegségeket (tonsillitist, pharyngitist, erysipelast), erythrogen toxint termelő törzsei idézik elő a scarlatinát (vörhenyt) és okozhat allergiás betegségeket (rheumás lázat, polyarthritist, glomerulonephritist stb.) is. Ezeknek a fertőzéseknek nincs köze az állatokhoz. Az állatokban előforduló strteptoccusok közül az emberben is megtelepedhet és szórványosan tünetekkel járó betegséget is okozhat a S. dysgalactiae(B-streptococcusok), a S. equi subsp.zooepidemicus(C), a S. suis (D) és valószínűleg még néhány más faj is. A S. pyogenes (A)-fertőzések számához képest azonban ezek a fertőzések az emberben igen ritkák.