Ugrás a tartalomhoz

A háziállatok fertőző betegségei (Állatorvosi járványtan II.)

Varga János, Tuboly Sándor, Mészáros János

Mezőgazda Kiadó

Staphylococcosisok

Staphylococcosisok

A staphylococcusok Gram-pozitív, gömb alakú baktériumok. Természetes viszonyok között is megtalálhatók az ember és az állatok bőrén, a felső légutakban, a nemi szervek és húgyutak nyálkahártyáin, az emésztőcsatornában, bizonyos fajok előfordulnak a tejben, tejtermékekben, de a természetes vizekben, a talajban és a növényzeten is.

A Staphylococcus genusba ma már több mint 30 faj tartozik. A nagyszámú faj közül kórtani szempontból a koaguláz-pozitív fajok, így a S. aureus és S. intermedius (korábban a S. aureus E biotípusa) törzsek fontosak, ezek fakultatív pathogenek. A koaguláz-negatív fajok túlnyomó többsége saprophyta, egyes fajok azonban, így pl. a S. hyicus, a S. epidermidis, a S. gallinarum, a S. equinum és még néhány más, újonnan leírt faj, bőrgyulladást, helyi gennyesedéseket stb. képesek előidézni.

A bizonyos gazdákban (emberben, sertésben, baromfiban, számos madárban) élő S. aureus törzseket fágérzékenységük, koagulázuk típusa, kristályibolya-felvétele és néhány más tulajdonság alapján öt (A, B, C, D, E) biotípusba sorolták. Bár az egyes biotípusok többnyire a nekik megfelelő gazdából izolálhatók, az emberben előforduló törzsek esetenként okozhatnak mastitist szarvasmarhában, megtelepedhetnek lóban, kutyában stb., és az állatokban előforduló törzsek is alkalmanként megtelepedhetnek emberben is.

A S. aureus törzsek kórokozó képessége az általuk termelt toxinok (hemolizinek, leukocydinek, bőrelhalást okozó exfoliatív toxinok, enterotoxinok) és extracellularis enzimek (koaguláz, fibrinolizin, hialuronidáz, dezoxiribonukleáz stb.) termelésével áll összefüggésben. A toxinok, illetve az extracellularis enzimek közül egyeseket a koaguláz-negatív fajok is termelnek.

A staphylococcusok gennykeltő (pyogen) baktériumok. A S. aureus törzsek többnyire a bőr és a nyálkahártyák sérüléseihez csatlakozóan a háziállatokban különféle gennyesedéssel járó, rendszerint helyi folyamatokat, bőrgyulladást, hallójárat-gyulladást, tályogképződést, a lábvégek gennyesedéseit, ezenkívül metritist, mastitist stb. okoznak. Az előbbiekkel nálunk a sebészet, az utóbbiakkal pedig a szülészet foglalkozik.

A S. aureus törzsek okozta generalizált fertőzések közül említést érdemelnek a nyulak és a baromfi staphylococcosisai, továbbá a juhok és a kecskék enzootiás jellegű, a testtájéki nyirokcsomókelgennyesedésével járó(Morel-)betegsége.

A Morel-betegség szórványosan, egyes területeken azonban endemiásan fordul elő, egy esetben nálunk is megállapították (Bajmócy és mtsai., 1983). A betegség okozója a S. aureus subspecies anaerobius, amely a klasszikus S. aureus törzsektől több tekintetben különbözik. A juhok és a kecskék fertőződése többnyire bőrsérüléseken keresztül jön létre. A kórokozó a felületes testtájéki, főleg az áll alatti, nyaki stb. nyirokcsomók eltályogosodását okozza, de tályogok kialakulnak a bőr alatti kötőszövetben és ritkán a belső szervekben is. A megduzzadt nyirokcsomók tyúktojásnyi, ökölnyi nagyságúak, eleinte tömött, feszes, később a beolvadás miatt hullámzó tapintatúak, előbb-utóbb feltörnek. A betegség lassan alakul ki, az állományban hónapokig elhúzódik. A betegek nem hullanak el, de mindig újabb és újabb nyirokcsomóik tályogosodnak el. A tályogosodás a fertőzött anyák utódaiban is megjelenik. A kórokozó a tályogok gennyéből, anaerob, mikroaerofil viszonyok között kitenyészthető. A bakteriológiai vizsgálat alapján a betegség egyúttal elkülöníthető a juh és a kecske Corynebacterium pseudotuberculosis okozta sajtos nyirokcsomó-gyulladásától.

A klinikailag előrehaladottan betegek állományból való eltávolítása és levágása után a többiek parenteralisan adott antibiotikumokkal (penicillinekkel, eritromicinnel, tetraciklinekkel stb.) gyógykezelhetők. Minthogy azonban ez a betegség nálunk csak kivételesen fordul elő, célszerűbb a fertőzött állományokat forgalmi korlátozás alá vonni és előbb-utóbb felszámolni.

A S. aureus törzsek okozhatnak lovakban heréléshez és egyéb sebzésekhez csatlakozóan szövetszaporodással járó tályogosodást, végbél körüli tályogosodást (botryomycosist stb.), kutyában felületes gennyes dermatitist (impetigót) stb.

A S. aureus okozta fertőzések az emberben is gyakoriak (dermatitis, tonsillitis, bronchitis, arthritis, endocarditis stb.), ezeknek azonban nincs köze az állatok staphylococcosisaihoz. Egyes hőálló enterotoxinokat termelő S. aureus törzsek, ha szobahőmérsékleten tárolt ételekben tömegesen elszaporodtak, emberben az étel elfogyasztása után 4–8 óra múlva émelygéssel, hányással, hasmenésseljáró ételmérgezést okozhatnak. Az ételmérgezést okozó törzsek rendszerint humán eredetűek, a bőrről, torokból kerülnek az élelmiszerekbe, illetve ételekbe.

A S. intermedius törzsek főleg kutyákban idéznek elő dermatitist, a S. hyicus pedig a sertések exsudatív bőrgyulladásának az okozója.

A nyulak Staphylococcus aureus okozta bronchopneumoniája

Fiatal, választott és növendék nyulakban fordul elő. A szopósnyulak rendszerint az anyjuk orrváladékától vagy a választást követően társaiktól, aerogén úton fertőződnek. A klinikai tünetek kialakulását hajlamosító hatások, így a zsúfolt elhelyezés, a nedves, huzatos istálló, az ammóniával terhelt légtér stb. segítik elő. A betegség főként a választás körüli korú, illetve a fiatal növendékeket érinti, de szórványosan a felnőtt nyulak is megbetegszenek. A fertőződést követően néhány nap múlva savós-gennyes kötőhártya-gyulladás, orrfolyás, tüsszögés, köhögés, majd a légutakban és a tüdőben kialakuló gennyes gyulladás következtében fokozatosan súlyosbodó nehezített légzés alakul ki (Vörös, 1982). A kórokozó bejuthat a vérpályába is, ilyenkor ízületgyulladások, a bőr alatti kötőszövetben tályogképződés és a középfül gyulladása miatt ferde fejtartás alakulhat ki. A bőr alatti tályogok gyakran feltörnek, belőlük kenőcsös genny ürül. A betegség hetekig eltart, az állatok egy része a kiterjedt bronchopneumonia miatt megfullad, más része elsenyvedve hullik el.

A boncoláskor kiterjedt bronchopneumonia látható, a légutak nyálkahártyája gyulladásos, a légcsövet a gennyes váladék csaknem kitölti, a tüdő területének rendszerint a 80–90%-a gennyes gyulladás áldozatául esett.

A betegség jelentkezésének a körülményei, a klinikai tünetek és a kórbonctani elváltozások együtt elegendők a diagnózishoz. Az első esetekben azonban bakteriológiai kiegészítő vizsgálatot is végezni kell, a kórokozó kitenyésztésére és a gyógyszerérzékenység megvizsgálása érdekében, mert hasonló elváltozásokat Pasteurella multocia és ritkábban Bordetella bronchiseptica törzsek is előidézhetnek. Nem ritka, hogy a S. aureus mellett az előbbi két faj egyike vagy akár mindkettő is kitenyészthető.

Az előrehaladottan betegeket az állományból célszerű eltávolítani, a többit pedig ivóvízbe vagy takarmányba keverve, a tüneteket mutatókat parenteralisan, egyedileg is antibiotikumokkal (eritromicinnel, tetraciklinekkel stb.) kell kezelni. A gyógykezeléssel azonos fontosságú a hajlamosító hatások kiiktatása (száraz, huzatmentes, tiszta levegőjű istálló, szellős elhelyezés és az állatok keverésének elkerülése).

A baromfi staphylococcosisai

A fiatal egyedekben vérfertőzéses formában, a növendékekben és felnőttekben helyi elváltozásokban jelentkező betegség (Sztojkov és Bartalos, 1974) az egész világon előfordul.

Kóroktan. A S. aureus, ritkábbana S. epidermidis és a S. hyicus idézi elő, amelyek ubiquitaernek tekinthetők (Daum és mtsai., 1994). Jó ellenálló képességű állományokban azonban megbetegedések csak ritkán fordulnak elő. Ezzel szemben a genetikailag érzékenyebb vonalakban vagy az ellenálló képességet csökkentő specifikus (fertőző bursitis, Marek-betegség, csirkeanaemia, reovírus-fertőzöttség, pulykákban haemorrhagias enteritis stb.), továbbá nem specifikus tényezők (zsúfoltság, magas páratartalom, sebzések stb.) közrejátszásakor tömeges megbetegedéseket okozhat. A fertőződés esetenként a tojásból ered, mivel a staphylococcusok a tojáshéjon is áthatolhatnak (Glávits és mtsai., 1984). Bekövetkezhet a fertőződés a még nem záródott köldökgyűrűn át is. Az állatok fertőződhetnek belégzés útján, de többnyire a bőrön keletkező sérüléseken át jut a kórokozó a szervezetbe.

Előfordul csirkékben, növendék és felnőtt tyúkokban, pulykákban, kacsákban és libákban is, vízibaromfiban elsősorban ízületgyulladás formájában. Főleg a brojlercsirke- és a pulykaállományokban okozhat tetemes veszteséget. A galambokban gyakran a S. intermedius okoz fertőzést.

Tünetek. A fertőződés módjától, az állatok korától és az ellenálló képességet gyengítő tényezőktől függően a bántalom többféle formában jelentkezhet.

Vérfertőzéses forma. A fertőzött tojásban fejlődő embrió már a kelés előtt elpusztul vagy a kelésgyengeség tüneteivel jön a világra, a köldökgyulladásból kialakuló vérfertőzés vet véget a csibe életének. A más okból hiányosan záródó köldöknyíláson keresztül a staphylococcusok utólag is kialakíthatják a köldökgyulladást. A csibékben kialakuló vérfertőzés bágyadtságban, fázékonyságban mutatkozik meg, a csibék nem esznek és néhány napon belül elpusztulnak. A vérfertőzéses forma növendék állatokban is előfordulhat, ha az állatok ellenálló képessége súlyos tartási hibák vagy társfertőzések következtében lényegesen csökken. Az utóbbiak között szerepelhet a Coli-septikaemia (lásd ott) és a fentebb felsorolt vírusok okozta immunszuppresszív hatás is.

Ízületgyulladásos forma. Néhány hetes kortól fordul elő, de idősebb egyedekben, főleg kakasokban is kifejlődhet. Ilyen esetekben főleg a csánk- és az ujjízületek gyulladását, az inak és az ínhüvelyek duzzanatát látjuk (14. ábra). Az elváltozott ízületek megduzzadnak, fájdalmasak, s az ujjízületek megbetegedésekor a talppárna is megduzzadt, heveny esetekben puha, hullámzó tapintatú, majd tömötté válik és ki is fekélyesedhet. Az ízületgyulladás következtében az állatok sántítanak, csánkjukon ülnek, s a hiányos mozgás következtében a lábizmok sorvadtak. Súlyos következmény, ha a baktériumok a csontvelőbe is behatolnak, mert az osteomyelitis vagy spondilytis kialakulásához vezet. A fájdalmas mozgás miatt az állatok nem vesznek fel elég takarmányt, fokozatosan lesoványodnak. Hangsúlyoznunk kell, hogy az ízületgyulladásos forma hátterében gyakran szerepelnek a reovirusok is, amelyek önmagukban is kialakíthatják a tenosynovitist (lásd ott), de a társfertőzés mindig súlyos beszámítás alá esik.

14. ábra - Staphylococcosis. Az egyik oldali lábtőízület gyulladása csirkében (az Országos Állat-egészségügyi Intézet anyagából)

kepek/14abra.png


Bőrgyulladásos forma. Igen gyakori, kifejlődésére hajlamosít a zsúfolt tartás, a szennyes alom, a szulfonamid-mérgezés, a nem megfelelő takarmányozás és a különféle eredetű bőrsérülések. Az ismertetett hajlamosító tényezők váltják ki a gangraenás bőrgyulladást is, amelyet többena Clostridium perfringens- (esetleg a C. septicum-) és a S. aureus-társfertőzés következményének tartanak. Ebben sajátos kölcsönhatást tételeznek fel, amelyben a bőrsérülésekben elszaporodó S. aureus segít a clostridiumok számára előnyös anaerob viszonyok kialakításában, az utóbbi törzsek toxinja pedig elősegíti a S. aureus okozta vérfertőzés kialakítását.

Az anaemiás, bágyadt állatok fején, szárnyán, hátán és a test többi részén a tollak kihullanak, a bőr savósan beszűrődik, kékesvörössé válik s vérzésekkel tarkított. A felületre szivárgó savó pörkökké szárad be. A pörkök alatt a bőr elhal, s alatta a kötőszövet véres-savós váladékkal átitatott, vérzésekkel tarkított. Ezek az elváltozások az izomzatra is átterjednek, amelyben véresen beszűrődött, elhalásos területek alakulnak ki, és bennük a gázoedemás betegségekre jellemző gázhólyagok is megfigyelhetők (megerősítve a korábban említett clostridiumos társfertőzés szerepét). Az említett elváltozások kifejlődhetnek a fejfüggelékeken, főleg a tarajon is, amely sötét színű és duzzadt.

E betegségforma egyik megnyilvánulása a gyakran kifejlődő szárnygangraena is. Az ismertetett kórkép az általános állapot romlása folytán önmagában is elhulláshoz vezethet, amit az ilyen állományokban gyakran megfigyelhető kannibalizmus csak gyorsít. Az összefüggés fordítottan is fennáll: a más okból kifejlődő kannibalizmus a keletkező bőrsérülések folytán nagyban kedvez a gangraenás bőrgyulladás kialakulásának. A bántalom a hajlamosító tényezőktől függő mértékben az állományban tömegessé válhat, s a mortalitás 10% körüli is lehet. Az állatok legyengülnek, tojáshozamuk tetemesen csökken.

Kórbonctan. Az elváltozások szintén különfélék. A vérfertőzéses formában a lép és a máj duzzadt, vérzésekkel és a lassabban lefolyó esetekben gyulladásos-elhalásos gócokkal tarkított. Vérzések lehetnek a savós- és a nyálkahártyák alatt is. Ízületgyulladás kifejlődésekor a duzzadt ízületek környéke oedemás, esetleg véresen beszűrődött. Az ízületekben és az ínhüvelyekben szürkésvörös, fibrincafatokat tartalmazó izzadmányt látunk, az ízületi üregeket gennyes, törmelékes-sajtos anyag tölti ki, és gennyes áttéti gócok esetleg más szervekben is előfordulnak. Esetenként osteomyelitis valamint a combcsont felső részében levő csontvelőben infarctusra emlékeztető góc is kialakul (Mutalib és Maslin, 1996). Az utóbbi csont- és ízületelváltozások mellett a pulykák májában esetenként zöldes színű foltok jelenhetnek meg (Bayyari és mtsai.,1994).

Kórjelzés. A vérfertőzéses forma csak bakteriológiai vizsgálattal különíthető el a más mikroorganizmusok által előidézett betegségektől. Az ízületgyulladás elkülönítésében gondolni kell a reovirusok okozta tenosynovitisre (társfertőzés!), a fertőző synovitisre és a salmonellás eredetű ízületgyulladásra. A bőrelváltozásos formát el kell különíteni a baromfihimlő bőrkiütéses formájától (kiütések a tollal nem fedett területeken, esetleg a nyálkahártyákon is), a clostridiumok okozta gangraenás bőrgyulladástól és a mycotoxinok, gombák (anyarozs!) okozta bőrelváltozásoktól.

Védekezés, megelőzés. Legfontosabb tennivaló a hajlamosító tényezők kiiktatása, köztük a felderített társfertőzések megszüntetése. A megelőzésben nagy szerepe van a szervezet ellenálló képességének s ebben az opsonizáló/fagocitáló képességnek. Enélkül a staphylococcusokra ható kemoterápiás szerektől csak átmeneti javulást várhatunk. Gyógykezelésre igénybe vehetjük a szulfadimidint vagy az eritromicint, a bacitracint, az oxitetraciklint, a klórtetraciklint, a streptomicint, a penicillint 5–10 napig és az újabb tapasztalatok alapján a tiamulint 120 g/t takarmányban 10 napon át etetve. A styaphylococcosis/tenosynovitis során az antibiotikumok hatása gyenge.

Többen ajánlják megelőzési célból az élő, koaguláz-negatív S. epidermidis tenyészet adását, mivel a tapasztalatok szerint az interferál a virulens S. aureus törzsekkel. Főleg pulyka- (ritkábban csirke-)állományokban ajánlják 1–10 napos, majd 4–6 hetes korban, aeroszolban (Daum és mtsai., 1994). Az immunizált állományok más okból szükségessé váló antibiotikumos kezelése hátráltatná a vakcinában lévő S. epidermidis szaporodását, ezért abba több, antibiotikum elleni rezisztenciát hordozó gént építettek be (Whithehead és mtsai., 1993).

A sertés exsudatív bőrgyulladása

A betegség az egész világon előfordul, de szórványos. Rossz higiéniai körülmények között tartott állományokban nálunk sem tartozik a ritkaságok közé.

A kórokozó, a S. hyicus, természetes viszonyok között is megtalálható a sertés bőrén (Wegener és Skov-Jensen, 1992). A S. hyicus törzsek kevés kivételtől eltekintve koaguláz-negatívak, de termelnek többféle extracellularis enzimet, pl. hialuronidázt, foszfatázt és bőrelhalást okozó exfoliatív toxint is (Tanabe és mtsai., 1996). A betegség hajlamosító körülmények (zsúfolt, nedves, bélsárral szennyezett padozaton, almon való tartás, ektoparaziták, marakodás stb. okozta bőrsérülések, hiányos táplálás, vas-, A-vitamin- stb. hiány) hatására rendszerint 1–4 hetes, ritkábban idősebb malacokon jelentkezik. Hazai tapasztalatok alapján az esszenciális zsírsavak hiányát is fontosnak tartják a betegség kialakulásában (Dankó és mtsai., 1995). Kis- és nagylétszámú állományokban egyaránt előfordul. Fiatal malacokban a bőrgyulladás többnyire az egész testfelületre kiterjed, míg idősebb malacokban rendszerint egyes bőrterületekre korlátozódik. A kórokozónak a bőrbe való bejutását az ektoparaziták okozta sérülések, a bőr felázása, bélsárral való szennyezettsége segíti elő.

Szopósmalacokon a szemek és fültövek, a végbélnyílás és a nemi szervek nyílása körül apró, intraepithelialis vesiculák, pustulák képződnek, amelyek fölrepednek, tartalmuk szennyel keveredve sötétbarna pörkökké szárad be (15. ábra). A folyamat a fiatal malacokon napok alatt generalizálódik és az egész bőrfelületre kiterjed. Viszketés nem alakul ki, a malacok nem vakaróznak. Az étvágytalan, de szomjas malacok a kórokozót szopáskor anyjuk csecsbimbójára is ráoltják, és azon hasonló bőrelváltozás, esetleg mastitis is kialakul (Domán, 1975). Idősebb malacokon a folyamat a nedvességtől fellazult bőrterületekre korlátozódik.

15. ábra - A sertés exsudatív bőrgyulladása. Gyulladásos felrakódások, pörkök a bőrön

kepek/15abra.png


A betegség a klinikai tünetek alapján felismerhető, a diagnózist a kórokozónak a bőrt fedő kenőcsös anyagból, illetve a pörkökből való kitenyésztése erősíti meg. A beteg állatok egyedileg, szükség esetén az egész falka ivóvízbe vagy takarmányba kevert antibiotikumokkal (penicillinekkel, enteromicinnel, tetraciklinekkel) gyógykezelhető. Előnyös hatású az A-vitamin és a biotin együttes adagolása is. A gyógykezeléssel azonos fontosságú azonban a higiéniai viszonyok rendbetétele (száraz, tiszta padozat, alom, az ektoparaziták elleni kezelés, megfelelő fehérjetartalmú tápokkal való etetés, vas- és A-vitamin-ellátás).