Ugrás a tartalomhoz

A háziállatok fertőző betegségei (Állatorvosi járványtan II.)

Varga János, Tuboly Sándor, Mészáros János

Mezőgazda Kiadó

Clostridiumok okozta gázoedemás betegségek

Clostridiumok okozta gázoedemás betegségek

A gázoedemás betegségek közös jellemzője, hogy a szövetekbe bejutott clostridiumok a sérülés helyén gyorsan terjedő, gázhólyagokat is tartalmazó oedemát okoznak, az oedemás, elhalt szövetekben termelt toxinok felszívódása pedig rövidesen az állat elhullásához vezet.

Sercegő üszök

A sercegő üszök (gangraena emphysematosa, blackleg, blackquarter, Rauschbrand) a fiatal szarvasmarhák, juhok, ritkán más kérődzők (kecske, bivaly), rendszerint egy-egy területre korlátozódó (tájkóros) gázoedemás betegsége. A kérődzőkön kívül igen ritkán egyéb állatfajokban (sertésben, nyércekben) is megállapították.

Ellőfordulás. A betegség világszerte előfordul, de szórványos. Nálunk is a ritkán előforduló betegségek közé tartozik.

Kóroktan. A betegség okozója a C. chauvoei(C. feseri). Alaki és tenyésztési tulajdonságait illetően hasonlít a C. septicumhoz, de annál kényesebb. Közönséges agaron nem indul fejlődésnek, véresagaron erős hemolízist okoz. Levestenyészeteiben és a fertőzött szövetekben négyféle toxint termel. Az alfa-toxin letalis, necrotizáló és haemoliticus, antigenitás tekintetében rokon a C. septicum alfa-toxinjával. A béta-toxin dezoxiribonukleáz, a gamma-toxin hialuronidáz, a delta-toxin pedig hemolizin. A szövetek közé jutva a szénhidrátok bontásának következtében erős gázképződést okoz.

Járványtan. A sercegő üszök, a többi gázoedemás betegséghez hasonlóan, talajfertőzéses bántalom. Szarvasmarhákban a betegség az esetek többségében endogén eredetű, főleg nyáron, száraz időszakban, gyenge minőségű legelőn tartott állományokban fordul elő akkor, ha a legeléskor az állatok nagymennyiségű földet is felvesznek, de létrejöhet a sebfertőzéskor, illetve elléshez társulva is. Juhokban a betegség megjelenése többnyire sebfertőzéshez, nyíráshoz, farokcsonkoláshoz, heréléshez, továbbá elléshez társul, különösen akkor, ha a juhokat rossz higiéniai körülmények között, szennyes almon tartják. A betegség kialakulhat iatrogén fertőzés eredményeként is, nem steril eszközökkel végzett tömeges vakcinázások, sebészeti beavatkozások, parazitaellenes kezelések stb. során.

Többnyire a 1/2–3 éves kor közötti szarvasmarhák betegszenek meg. Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy az endemiás területeken élő állatok a kórokozó talajból való ismételt felvétele révén előbb-utóbb aktív immunitásra tesznek szert. Ennek következtében viszont a tehenek föcstejükkel passzív védelmet adnak borjaiknak. Az idegen helyről endemiás területre behozott állatokban azonban a betegség minden életkorban előfordulhat.

Kórfejlődés. A spórák az endogén eredetű sercegő üszök során a szájüreg, illetve a gyomor-bélcsatorna nyálkahártyájának hámhiányain keresztül jutnak be a vérpályába és az izomzatba, s azokon a helyeken, ahol valamilyen, akár mikrotrauma (pl. zúzódás) következtében kedvező, anaerob szaporodási feltételeket találnak, kicsíráznak, gázoedemát okoznak. A spórák kicsírázásának a helyén oedema jön létre, a szénhidrátok elbontása miatt a szövetek megsavanyodnak, a gázképződés következményeként sercegnek, a savanyodás és a toxinok hatására a szövetek véresen beivódnak, elhalnak. A kialakult gázoedemás gócból a kórokozó időnként bejut a májba és a vérpályán keresztül további izmokba is, ahol újabb gázoedemás gócok alakulnak ki. Az elhalt szövetekből felszívódó toxinok gyors elhullásra vezetnek.

Tünetek. A betegség lappangási ideje 1–3 nap. Gyakori a hirtelen elhullás. A betegek lázasak, elesettek, nem szívesen mozognak, gyakran sántítanak. A tömeges izmokban, a nyakon, a háton, a combokban eleinte fájdalmas, meleg, majd kihűlő, nyomásra sercegő, oedemás duzzanatok találhatók. Ha a sercegő üszök sebfertőzés következménye, az első elváltozások a sérülés, injekció stb. helyéből kiindulva láthatók. Az elléshez társuló esetekben a hüvely- és a gáttájékon jelentkezik duzzanat, amely ráterjed a hátulsó végtagokra is. A kóros elváltozások fölött a bőr elhal, sötétkék vagy fekete színű, száraz, pergamenszerű. A kékesfekete bőrelszíneződés a lábvégekre is ráterjed (blackleg = fekete láb). Az állatok tekintete ijedt, a légzés és a szívverés szapora. Az elhullás rendszerint 24 óra, elhúzódóbb esetekben, idősebb állatokban 2–3 nap múltán következik be.

Kórbonctan. A fulladásos halál jelein kívül főként a combok izomzatában gázbuborékokkal áthatott duzzanatokat találunk, az izomzat sötétvörös, metszéslapja száraz, tarkázott. Az elváltozott izomrészek jellegzetesen avas vajra emlékeztető szagúak. Az érintett izomzat körüli területek oedemásak, hemolizált savóval átitatottak. A vér jól alvadt, a parenchymás szervekben a gázoedemás elváltozások gyakran a halál után keletkeznek vagy súlyosbodnak.

Kórjelzés. A gyors lefolyás és a gázoedemás elváltozások utalnak a betegségre, biztos kórjelzéshez és a rosszindulatú vizenyőtől való elkülönítéshez azonban bakteriológiai vizsgálatra is szükség van. Az elváltozott izomzat mélyéről vett mintákból a C. chauvoei anaerob viszonyok között kitenyészthető, illetve az izomzatból vett lenyomati készítményekben fluoreszkáló festékkel konjugált, specifikus immunsavókat használva fluoreszcens mikroszkópban vizsgálva azonosítható, és eltérő színben fluoreszkáló festékekkel konjugált immunsavókat igénybe véve a rosszindulatú vizenyő kórokozóitól is elkülöníthető. Az elkülönítő kórjelzés szempontjából főleg a lépfene (hirtelen elhullás, testszerte vérzések, hyperaemiás lépduzzanat stb.) jön szóba.

Gyógyítás. A betegség gyors lefolyása miatt a gyógyítási kísérletek többnyire eredménytelenek maradnak. A betegség korai szakaszában a bemeneti kaput képező seb kitisztítása, enyhe oxidálószerekkel (hidrogén-peroxiddal, kálium-permanganáttal) való átöblítése és a nagy adagban parenteralisan és az elváltozások környékére befecskendezett, gyorsan ható penicillinek vagy tetraciklinek esetleg eredményre vezetnek. Azokban az országokban, ahol rendelkezésre áll a C.chauvoei toxinjaival szemben termelt vagy ilyen ellenanyagokat is tartalmazó hiperimmun vérsavó, a vérsavónak a betegség korai szakaszában való beadása életmentő lehet.

Megelőzés, védekezés. A betegség megelőzésében döntő a sérülések elkerülése, az oltások, sebészeti beavatkozások steril eszközökkel való elvégzése, az ellések tiszta körülmények között való levezetése, illetve a sérülések időbeni, szakszerű, sebészeti ellátása, szükség esetén antibiotikumok adása. Endemiás területeken a szarvasmarha- és a juhállományokat célszerű preventív célból immunizálni. Erre a célra formalinnal elölt, toxikus C. chauvoei levestenyészetét (anakultúrát) alumíniumgélhez adszorbeált formában tartalmazó oltóanyagok vannak forgalomban. Egyszeri vakcinázás után a védettség 10–12 hónapig tart, a vakcinázást évente egyszer, a legelőre hajtás előtt 2–4 héttel meg kell ismételni. A sercegő üszök elleni vakcinázásra különböző Clostridium fajok anakultúrájának keverékét, illetve többkomponensű, inaktivált, tisztított Clostridium-toxinokat (anatoxinokat, toxoidokat) tartalmazó oltóanyagok is rendelkezésre állnak.

Rosszindulatú vizenyő

A rosszindulatú vizenyő (oedema malignum) a különböző, fakultatív pathogen clostridiumok által előidézett, szórványosan az összes melegvérű állatfajban és az emberben is előforduló, sebfertőzés következményeként létrejövő gázoedemás betegségek gyűjtőfogalma. Bár a rosszindulatú vizenyő kórokozói a talajból, a bélsárból az esetek többségében sebeken, sérüléseken keresztül jutnak be a szövetekbe, a betegségnek vannak olyan speciális formái is, amikor a fertőzés endogén eredetű. Ekkor a kórokozók a gyulladásos gyomornyálkahártyán vagy a bélcsatornán keresztül jutnak be a szövetekbe, gyakran a májba és okoznak gyorsan elhullásra vezető gázoedemát (pl. a juhok bradsotja, a fertőző elhalásos májgyulladás, a Köves-betegség, bacillusos vérfestékvizelés).

Előfordulás. A rosszindulatú vizenyő világszerte előfordul, de rendszerint szórványos, egyedi esetek formájában.

Kóroktan. Háziállatokban a kórokozó az esetek túlnyomó többségében a C. septicum, ritkán azonban a C. novyi A és B, a C. histolyticum, a C. sordellii, kivételesen egyéb clostridiumok.

A C. septicum közönséges és véresagaron egyaránt nő, leves táptalajokban és a szövetekben is erőteljes gázképződést indít meg, és a C. chauvoeihez hasonló négyféle toxint termel. A rosszindulatú vizenyő kórokozói közül a C. septicum invazív képessége a legnagyobb.

A C. novyi a többi Clostridiumhoz képest hosszabb és vaskosabb, levestenyészeteiben és a szövetekben nyolcféle (lethalis, necroticus, haemoliticus stb.) hatású toxint termel. A toxinok egy része extracellularis enzim (lipáz, lecitináz stb.). A toxinok antigenitása és biológiai hatása alapján a C.novyinak A (korábban C. oedematiens), B (korábban C. gigas) és C típusa van. Az utóbbi nem termel toxinokat.

A C. histolyticum a szénhidrátokat nem bontja, viszont igen erős proteolitikus hatású, legalább ötféle, lethalis, necroticus, haemoliticus stb. hatású toxint termel, a toxinok egy része extracellularis enzim (proteáz, kollagenáz stb.). Bár a talajban gyakori, rosszindulatú vizenyőt ritkán okoz. A rosszindulatú vizenyő előidézésében ritkán egyéb clostridiumok, pl. a C. sordellii is, szerepet játszhatnak.

Az emberi gázoedema (gázgangraena, gázphlegmone) okozója a C. perfringens A típusa állatokban önállóan nem okoz gázoedemát, de másodlagos szennyezőként a halál után a bélből a gázoedemás szövetekbe is eljuthat.

A rosszindulatú vizenyő kórokozói iránt minden emlősállat és a madarak is fogékonyak.

Járványtan. Jellegzetesen sebfertőzéses bántalom, amelynek a kórokozói mindenütt megtalálhatók a talaj felületes rétegében és a bélsárban is, ezért a földdel, bélsárral szennyezett olyan sebek jelentenek kockázatot, amelyekben az anaerob szaporodás feltételei adottak. Az esetek többnyire szórványosak és egyediek. Tömeges megbetegedések juhok nyírásához, heréléséhez, farokcsonkításához társulnak, de nemegyszer tüskés növények, pásztorkutyák harapása, kosok verekedése során ejtett sebek jelentik a fertőzési kaput. Szennyes környezetben való ellés, piszkos kézzel, földdel, porral szennyezett eszközökkel végzett segítségnyújtás ugyanúgy lehet rosszindulatú vizenyő, mint endemiás vidékeken a sercegő üszök kialakulásának az elindítója.

Kórfejlődés. A betegség kialakulásának folyamata ugyanolyan, mint a sercegő üszök sebfertőzéses vagy elléshez társuló eseteiben. Minthogy azonban a rosszindulatú vizenyő nem egységes kóroktanú bántalom, az elváltozások kialakulásának a gyorsasága és jellege, a kórokozó tulajdonságai és főként az általuk termelt toxinok hatása szerint változó képet mutat. A C. septicum okozta elváltozásokat kifejezett gáztermelés és hemolízis jellemzi. A C. novyi okozta elváltozásokban viszont gázbuborékokat alig találunk, a savó pedig szalmasárga színű. Az igen ritka C. histolyticum okozta elváltozásokban a szövetek elfolyósodása (proteolízis) dominál, a szövetek véres jellegű, kenőcsös anyaggá alakulnak át. Az elváltozott szövetekből felszívódó toxinok kérődzőkben többnyire rövid idő alatt halált okoznak. Az ellenállóbb sertésben a gázoedemás folyamatok gyakran a fertőződés helyére korlátozódnak.

Tünetek. A lappangási idő rendszerint 1–2 nap. A fertőzött seb körül meleg, fájdalmas, majd fokozatosan kihűlő, nyomásra sercegő oedemás duzzanat keletkezik, amely a környező szövetek felé terjed. Az állatok lázasak, étvágytalanok, bágyadtak, s mivel az elváltozások gyakran a far, illetve a végtagok izomzatát érintik, nem szívesen mozognak, sántítanak. A légzés felületes és a szívveréssel együtt szapora. A beteg állatok rendszerint 1–2 nap alatt elhullanak. Idősebb kérődzőkben és főként sertésekben azonban a betegség elhúzódik, sőt ritkán meg is gyógyulhat. Sertésekben a levágás utáni forrázást követően az elhalt bőrfelületről a sörték csak nehezen távolíthatók el (3. ábra).

3. ábra - Rosszindulatú vizenyő sertésben. A bőr elhalása miatt a leforrázás után a sörték nehezen távolíthatók el

kepek/3abra.png


Kórbonctan. A kórbonctani elváltozások a sercegő üszöknél leírtakhoz hasonlítanak, az adott esetet előidéző Clostridium faj biokémiai, kórtani sajátságainak megfelelő eltérésekkel.

Kórjelzés. A betegség sebfertőzéses jellege, a gyors lefolyás és a szövetek gázoedemás elváltozása alapján az elhullás oka gyanítható. A biztos kórjelzéshez és a sercegő üszöktől való elkülönítéséhez azonban a kórokozót az elváltozott szövetekből ki kell tenyészteni, illetve a kórokozók eltérő fluoreszcens festékkel konjugált, az egyes gázoedemás elváltozásokat gyakrabban előidéző törzsekkel szemben termelt immunsavókkal lenyomati készítményekben azonosíthatók. A bakteriológiai vizsgálatot megnehezíti, hogy az elváltozott szövetekben egyidejűleg több fakultatív pathogen Clostridium faj is jelen lehet, esetenként olyanok is, amelyek a bélcsatornából a halál után szaporodtak be a szövetekbe (C. perfringens A, C. sordellii stb.). Az elkülönítő kórjelzés szempontjából, ugyanúgy, mint a sercegő üszöknél, főleg a lépfene jön szóba.

Gyógyítás, megelőzés, védekezés. A teendők azonosak a sercegő üszöknél leírtakkal. Azokban az országokban, ahol a rosszindulatú vizenyő gyakrabban előfordul, a szarvasmarha- és juhállományokat az adott területen a betegséget leggyakrabbn előidéző clostridumok (rendszerint a C. septicum és a C. novyi A és B) inaktivált levestenyészeteit vagy tisztított toxoidjaikat tartalmazó vakcinákkal oltják preventív célból.

A juh bradsotja

A bradsot (= gyors betegség) a juhok C. septicum okozta, hevenyen lezajló gázoedemás betegsége, amely során a kórokozó az oltógyomor nyálkahártyáján keresztül tör be a szövetek közé és a gyomor falának, valamint a vékonybél kezdeti szakaszának gyorsan halálhoz vezető gázoedemás gyulladását okozza.

A bradsot főleg Izlandon, Norvégiában és Skóciában fordul elő, de szórványosan másutt is észlelik. A betegség rendszerint késő ősszel és télen, olyan juhállományokban jelentkezik, néha tömeges mértékben, amelyeket ősszel a hegyi legelőkről a mélyebben fekvő, dúsabb legelőkre vagy mezőgazdaságilag is művelt területekre hajtanak le. Elsősorban földdel erősen szennyezett gyökér- és gumósnövények (répa, burgonya stb.) tarlóján legelő állatok között fordul elő. Az első megbetegedések a fagyok beállta után következnek be. Feltételezik, hogy a földdel szennyezett fagyos répa, burgonya vagy a völgyi legelőkön nagy tömegben felvett fagyott fű fellazítja az oltógyomor nyálkahártyáját, amely bemeneti kaput teremt a talajban bőven jelen levő C. septicum spóráiból kicsírázó baktériumoknak.

A betegség hirtelen alakul ki, a betegek súlyos levertség, fogcsikorgatás, szapora légzés és keringési elégtelenség tünetei között órák alatt elhullanak. Gyakran az este még egészséges állatokat reggelre elhullva találják. Fiatal juhállományokban az elhullás mértéke elérheti az 50%-ot.

A kórbonctani elváltozások jellegzetesek. Az oltógyomor és néha a vékonybél kezdeti szakaszának a fala kisebb-nagyobb foltokban feketésvörös és savós, véres beszűrődéstől többszörösére megvastagodott, a nyálkahártya elhalt. Gázképződésnek többnyire nincs nyoma. A mellüregben és a hasüregben nagyobb mennyiségű, fibrinszálakat tartalmazó savó található.

A betegség hirtelen történő kialakulása, gyors lefolyása, valamint a jellemző kórbonctani kép alapján a kórjelzés nem okoz gondot. A C. septicumnak a gyomor falából való kitenyésztése megerősíti a diagnózist. A bakteriológiai lelet azonban a kórjelzéshez önmagában nem elegendő, mert a C. septicum a más okból elhullott juhok szöveteibe is bevándorolhat az elhullást követően.

A betegség gyors lezajlása miatt a gyógykezelésre nincs idő. A védekezés a földdel szennyezett, fagyott takarmányok feletetésének a megelőzéséből áll. Az északi országokban, ahol a betegség régóta ismert és gyakori, a veszélyeztetett juhállományokat preventíve, helyi izolálású C. septicum törzsekből készített, inaktivált vakcinákkal (alumíniumgélhez adszorbeált anakultúrával) oltják.

A sertés Köves-betegsége

A betegség, amelyet nálunk először Köves (1914) írt le, jellegzetes indikátor betegség. Önállóan nem fordul elő, de ha valamilyen okból a sertések gyomornyálkahártyájában vérzések keletkeznek, ezek kedveznek az anaerob C. septicum (kivételesen a C. novyi) behatolásának. Ezért a betegség pl. a sertéspestishez, a transmissibilis gastroenteritishez (TGE-hez), gastrooesophagealis fekélyhez vagy mycotoxicosisokhoz csatlakozva szokott jelentkezni, ilyenkor is többnyire csak szórványosan. A betegség rohamosan zajlik le, jellegzetes tünetek nélkül. Boncoláskor a gyomor (kivételesen egyes vastagbélszakaszok) falának a megvastagodása, tömött, gumiszerű tapintata észlelhető. Az elváltozott szöveteket vörhenyes savó és gázbuborékok hatják át, és a nyálkahártyát esetenként fibrinlepedék fedi. Ritkábban a baktériumok a vérárammal a vázizmokba is eljutnak és ott is gázoedemát okoznak.

A kórjelzésben a juhok hasonló kórképénél tárgyaltak az irányadók. Lényeges azonban, hogy Köves-betegség észlelésekor mindig a háttérben levő vírusos vagy egyéb, vérzéseket okozó bántalomra gondoljunk.

Fertőző elhalásos májgyulladás

A fertőző elhalásos májgyulladás a juh, ritkán a szarvasmarha és kivételesen más állatfajok betegsége, amely során a C. novyi B spórái a bélcsatornából a májmételyek (vagy egyéb paraziták) által károsított májba jutnak, ott tömegesen elszaporodnak, toxinokat termelnek, s a felszívódott toxinok az állatokat rövid idő alatt elpusztítják.

A betegség világszerte előfordul, tömeges formában a nagy juhtenyésztő országokban észlelik. A kórokozó a C. novyi B, de kivételesen más fakultatív pathogen Clostridium is előidézhet hasonló betegséget. Leggyakrabban juhokban észlelik, de előfordul szarvasmarhában, kivételesen lóban és sertésben is.

A betegséget olyan juh- és szarvasmarha-állományokban észlelik, amelyek májmételyekkel erősen fertőzöttek. A májmételyeknek, illetve fejlődési alakjainak a májban való vándorlása a szövetek jelentős roncsolásával jár, ami lehetővé teszi a bélcsatornából a májba bejutott C. novyi B-spórák kicsírázását és tömeges elszaporodását. A C. novyi törzsek májban való megtelepedését nemcsak mételyek, hanem alkalmasint a májat károsító más paraziták is elősegíthetik. A baktériumszaporodás következtében a májban gyulladásos-elhalásos gócok keletkeznek.

A betegség néhány óra alatt, súlyos toxaemiás tünetek között zajlik le. A betegek nagyfokban elesettek, fogaikat csikorgatják, nehezítetten lélegzenek.

Az elhullott állatok májában gombostűfejnyi-borsónyi, élesen elhatárolt, szalmasárga színű elhalásos gócokat találunk, amelyeket élénkvörös udvar vesz körül. A máj metszéslapján egyidejűleg a friss mételyinvázió nyomai is felismerhetők.

A kórjelzést a klinikai és a kórbonctani kép mellett a C. novyinek a májból vett, lenyomati készítményekben Gram-pozitív, hosszú, vaskos pálcák és gyakran fonalak formájában vagy immunfluoreszcenciás festéssel való kimutatása, az elhalásos gócokból való kitenyésztése, illetve a toxinoknak a májból történő kimutatása biztosítja.

A betegség megelőzése szempontjából a májmételykór (és egyéb parasitosisok) elleni védekezés a legfontosabb. Azokban az országokban, ahol a betegség gyakori, a juhokat és a szarvasmarhákat C.novyi B-t is tartalmazó anakultúrákkal vagy tisztított toxoidokat tartalmazó oltóanyagokkal vakcinázzák a legelőre hajtás előtt.

A Clostridium haemolyticum okozta vérfestékvizelés

A szarvasmarha és ritkán a juh, Amerikában és Ausztráliában gyakran, Európában csak kivételesen előforduló, fertőző betegsége, amelyet a C. haemolyticum idéz elő. Az állatok a kórokozó spóráit a talajból veszik fel, amelyek a bélcsatornából a májba jutva kicsíráznak és igen erős vérsejtoldó hatású lecitinázt termelnek. A betegek lázasak, a szívverés és a légzés szapora, a haemoglobinuria miatt a vizelet sötétvörös, az elhúzódó esetekben sárgaság is kialakul. A betegség lefolyása gyors, a betegek 1–2 nap alatt elhullanak. Az elhullott állatokban kiterjedt vérzéseket, a vér lakkszerűvé válását, elhúzódó esetekben sárgaságot és a májban elhalásokat észlelünk.

A biztos kórjelzéshez a kórokozónak a máj elhalásos gócaiból való kitenyésztése, illetve a toxin kimutatása szükséges. Azokban az országokban, ahol a betegség előfordul, a szarvasmarha-állományokat C. haemolyticum anakultúrával vakcinázzák.