Ugrás a tartalomhoz

A háziállatok fertőző betegségei (Állatorvosi járványtan II.)

Varga János, Tuboly Sándor, Mészáros János

Mezőgazda Kiadó

A fertőző betegségek megelőzése, a védekezés lehetőségei

A fertőző betegségek megelőzése, a védekezés lehetőségei

Igazgatási intézkedések, általános és speciális járványvédelmi szabályok

A fertőző betegségek megelőzésében döntő a fertőzés behurcolásának amegakadályozása, illetve a már jelen levő betegség mielőbbi felszámolása, a fertőzött állatok, anyagok, eszközök ártalmatlanná tétele és az állatok tartózkodási helyének a fertőtlenítése.

A fertőző betegségek elleni védekezésben igénybe veszünk általános járványvédelmi intézkedéseket, közöttük igazgatási és rendészeti intézkedéseket, továbbá ezek kiegészítésére specifikus (az adott betegségre vonatkozó) eljárásokat, valamint gyakran az immunprophylaxist is.

A nálunk nem honos fertőző betegségek behurcolásának a megelőzését szolgálják az élő állatok, illetve az állati (és növényi) eredetű termékek (emellett baktérium- és vírustörzsek, minták stb.) nemzetközi szállítására vonatkozó jogszabályok, a szállításokat kísérő hatósági állatorvosi bizonyítványok, illetve állati eredetű élelmiszerek esetén járványügyi és fogyaszthatósági bizonyítványok kiállítása, a határok átlépésekor ezek ellenőrzése és a jogszabályokban foglalt egyéb feltételek betartása. Valamely betegségnek a szomszédos országokban vagy akár távolabbi területen való jelentkezése akár bejelentési kötelezettség alá tartozó betegségről, akár oda ugyan nem tartozó, de gazdasági vagy/és közegészségügyi szempontból (pl. zoonosisok) fontos betegség esetén az országoknak joguk van a fertőzött területekről származó élő állat ésállati eredetű termékek importját, szükség esetén a tranzitszállításokat is átmenetileg vagy tartósan megtiltani, illetve korlátozni, speciális feltételekhez kötni, a turistaforgalomban ilyen áru behozatalát megtiltani, szükség esetén elkobozni stb. Az Európai Unió és az iparilag fejlett világ országai nemcsak hogy szigorú (rendszerint a nemzetközi ajánlásokat is meghaladó) importfeltételeket írnak elő, hanem e feltételek hiteles teljesíthetőségét mára származási országban, az állatok felnevelése (megjelölése, nyilvántartása, útjának a nyomon követése, a nem engedélyezett gyógyszerek használatának a tilalma, a várakozási idők betartatása, az állatvédelmi törvényeknek megfelelő bánásmód az állatokkal stb.), levágása, vágóhídi, élelmiszer-ipari feldolgozása stb. során is ellenőrzik, és csak olyan országokból hajlandók élő állatokat és állati eredetű termékeket importálni, amelyek az általuk előírt feltételeknek megfelelnek. Az élő állatokra és az állati eredetű termékekre vonatkozó jogszabályok ismerete az állatorvosok és a termelők számára egyaránt fontos annak érdekében, hogy már a termelés megindulásakor (fajtakiválasztás, takarmányozás stb.) tisztában legyenek azzal, hogy termékeiknek, egyebek mellett a fertőző betegségekvonatkozásában is, milyen minőségi követelményeknek kell majd a folyamat végénmegfelelniük.

Az országban már jelen levő fertőző betegségek egy állományba való behurcolásának, illetve a fertőzés szóródásának a megakadályozása érdekében be kell tartani bizonyos általános járványvédelmi szabályokat. Ezek közül a legfontosabbak:

• az egyszerre ürítés, betelepítés, közötte alapos takarítás, fertőtlenítés,

• az egyes korcsoportok izolált tartása,

• a különféle állatfajok együtt tartásának az elkerülése,

• az állattartó telepek zártsága, a szállító járművek és minden illetéktelen személy távoltartása, illetve a járművek és az emberek fertőtlenítő szőnyegen való áthaladása, illetve kéz- és lábbelifertőtlenítés (átöltözés) utáni beengedése,

• a vadon élő állatok, rágcsálók, madarak lehetőség szerinti távoltartása a háziállatoktól,

• az idegenből behozni szándékozott állatok előzetes vizsgálata, karanténozása, majd ismételt diagnosztikai vizsgálata,

• a tenyésztojások gyűjtése, fertőtlenítése,

• a keltetőkre és a naposbaromfi szállítására vonatkozó szabályok (a keltetőbe szállított tojások jelölése, fertőtlenítése, egyszer használatos papír- vagy műanyag tálcák használata a szállításkor, a szállító járművek megtisztítása, fertőtlenítése stb.) betartása,

• az elhullott állatok, állati eredetű hulladékok szakszerű (lehetőleg ATEV útján való) ártalmatlanná tétele,

• az emberek egészségének a megóvása céljából a munkavédelmi előírások betartása, a fertőző betegségek (gümőkór, salmonellosisok stb.) kórokozóival fertőzött emberek adott helyeken való foglalkoztatásának az elkerülése.

Egy adott fertőzés, illetve betegség felszámolására a betegség jellegétől, előfordulási gyakoriságától, a várható károk mértékétől, gazdasági, közegészségügyi kihatásaitól stb. függően változatos intézkedéseket, illetve módszereket veszünk igénybe.

A különösen veszélyes, A listás,hazánkbanbejelentési kötelezettség alá tartozó (a ragadós száj- és körömfájás, a sertéspestis, a baromfipestis és más egzotikus) betegségekmegjelenése esetén a betegség felszámolása és a mentesség visszaállítása érdekében, a baromfipestistől eltekintve, csupán igazgatási intézkedéseket (mielőbbi diagnózis, helyi zárlat, községi zárlat, védőkörzet, leölés, fertőtlenítés, nyomozás a fertőzés eredetének a kiderítésére stb.) veszünk igénybe, a teendőket az Állat-egészségügyi Szabályzat részletesen előírja. Ezeknek a betegségeknek a korlátozására Európában ma már vakcinákat egyáltalán nem vagy csak rendkívüli esetekben (külön engedély alapján) vehetünk igénybe.

A kevésbé veszélyes, bejelentési kötelezettség alá tartozó (lépfene, gümőkór, szarvasmarha-leukosis, Aujeszky-betegség stb.) vagy ugyan nem oda sorolt, de gazdasági szempontból fontos betegségeknél (a szarvasmarha fertőző rhinotracheitise, a szarvasmarha vírusos hasmenése stb., a fontosabb zoonosisok) részben kötelezően előírt igazgatási rendszabályokat (forgalmi korlátozás, helyi zárlat, kötelező diagnosztikai vizsgálatok, terápiás és preventív célú gyógykezelés stb.), általános és speciális (csak az adott betegségre vonatkozó) járványvédelmi intézkedéseket, továbbá vakcinázást együttesen, illetve különböző kombinációkban veszünk igénybe. A speciális járványvédelmi intézkedéseket, azok sokrétűsége miatt, az egyes betegségek tárgyalásakor említjük.

Immunprophylaxis

Az aktív és passzív immunizálási eljárások általában a klinikai tünetek elkerülésére, a gazdasági veszteségek csökkentésére, a fertőzés szóródásának mérséklésére vehetők igénybe. Az igazgatási intézkedések és a vakcinázások kombinálásával, az általános járványvédelmi intézkedések betartása mellett az egyes betegségek jelentősen visszaszoríthatók, megteremtve ezáltal a lehetőséget az adott betegség végleges felszámolására, a mentesség elérésére.

Passzív immunizálás. A passzív immunitás kialakítható mesterséges úton, adott kórokozóval szemben termelt hiperimmunsavó befecskendezésével, létrejön azonban az állományban honos kórokozókkal szemben újszülött állatokban a föcstej kiszopásával is (colostralis vagymaternalis immunitás). Homológ vérsavót befecskendezve a védettség általában 2–3 hétig, heterológ savó után azonban többnyire csupán 7–10 napig tart. A passzív immunizálás előnye, hogy azonnali védettséget ad, de a védettség időtartama, szemben az aktív immunitással, rövid.

Az újszülött állatok anyjuktól passzív (maternalis) immunitást nyernek azokkal a kórokozókkal szemben, amelyek ellen az anya szervezete immunizálódott. Haemochorialis placentájú fajokban (rágcsálókban és az emberben) az anyai ellenanyagok már a méhen belül, diaplacentarisan átjutnak a magzatokba, amelyek ezáltal maternalis, passzív védettséggel születnek. Hasznos háziállataink nagy részének (szarvasmarha, kecske, sertés, ló) epitheliochorialis placentáján azonban az ellenanyagok nem tudnak átjutni, ezért az újszülöttek ellenanyagok nélkül születnek. Ezek az újszülöttek az anya föcstejével (colostrumával) veszik fel az ellenanyagokat, amely életük első heteiben passzív védelmet nyújt azokkal a kórokozókkal szemben, amelyek ellen az anya immunis volt (colostralis immunitás). A juh syndesmochorialis placentájával az előbbiekhez áll közel. A húsevők endotheliochorialis placentájukkal részben már diaplacentarisan, részben pedig föcstejükkel adják át kölykeiknek az ellenanyagokat.

A colostrum ellenanyag-tartalma az ellés idejében a legnagyobb, és ezt követően rohamosan csökken. Az újszülött emlősök bélcsatornájából a nagymolekulájú immunglobulinok csak korlátozott ideig képesek felszívódni. A tehén föcstej-immunglobulinjainak felszívódási ütemét mutatja az 1. ábra. Ezen látható, hogy a tehén föcstejének ellenanyag-tartalma az első 24 órában az eredeti érték egyharmadára csökken, majd naponta feleződik. A bélhám immunglobulint felszívó képessége is már a 6. órát követően csökken és a 27. órában megszűnik, ezért a borjú maternalis ellenanyagokkal való ellátása szempontjából alapvetően fontos, hogy az első 6 órában legalább kétszer, az első 24 órában pedig összesen testtömegének egytizedét kitevő mennyiségben itassunk vagy szoptassunk vele föcstejet.

Egyes fajokban (pl. sertésben) kimutatták, hogy a bél eredetű lymphocyták a vemhesség előrehaladott szakaszában felhalmozódnak a tejmirigyben. A föcstej az első napokban 106/ml mennyiségben tartalmazhat lymphocytákat. Ezzel az anya bélrendszerében kialakuló lokális immunitás is átjut a föcstej útján az újszülöttbe.

A borjú vérsavójában az immunglobulinok koncentrációja a 48. órában éri el a maximumot. A borjú vérsavójának immunglobulin-tartalma a gyakorlati igényeknek megfelelő pontossággal meghatározható.

1. ábra - A tehén colostrumának és a borjú vérsavójának IgG- (ellenanyag-)tartalma és az ellenanyag-felszívódás üteme az idő függvényében

kepek/1abra.png


A passzívan szerzett, maternalis ellenanyagokat az újszülött szervezete az állat fajától, az immunglobulin osztályától és specificitásától függő ütemben elbontja. Az immunglobulinok vérpályából való eltűnésének az ütemét a felezési idővel mérjük, amely pl. IgG típusú immunglobulin esetén szarvasmarhában általában 17–22 nap, juhban és sertésben 8–12 nap, de jelentős ingadozást mutathat. A keringő IgM és IgA felezési ideje ennél rövidebb. Mindezekből következik, hogy minél magasabb titerben vesz fel az újszülött maternalis ellenanyagokat, annál hosszabb ideig perzisztálnak ezek – fokozatosan csökkenő szinten – a véráramban.

A föcstej ellenanyag-tartalma az anyaállat immunállapotának a függvénye, amit azonban a kórokozó antigénhatása is jelentősen befolyásol. Így pl. szarvasmarhában a vírusos hasmenés (BVD), sertésben a parvovírus ellen nagyon magas, adeno- és herpesvírusok ellen viszont általában jóval kisebb titerben vannak ellenanyagok a föcstejben. A föcstej ellenanyag-tartalmát és egyéb összetevőit környezeti hatások is befolyásolják. Így pl. a későn, csak 3–4 héttel az ellés előtt szárazra állított tehenek föcsteje immunglobulinokban és egyéb összetevőkben is szegényebb, mint a korábban szárazra állítottaké.

Madarakban a tojás szikje közvetíti a maternalis ellenanyagokat (szikimmunitás). Az anyai ellenanyagok (IgG) a vérkeringésből a petefészek tüszőhámsejtjein keresztül jutnak a szikbe, amelynek koncentrációja a tojó vérsavójában lévő IgG koncentrációjától függően akár a 8 mg/ml mennyiséget is elérheti. A keltetés során az IgG felszívódik a keringésbe, és a kikelő csibe kb. 1–2 mg/ml szérum-IgG-koncentrációval rendelkezik. A petevezető szekréciós sejtjei által termelt IgG-, IgM- és IgA-molekulák bejutnak a tojásfehérjébe, de ezek nem transzferálódnak a vérkeringésbe. A maternalis ellenanyagok általában a 2. és 4. hét között eliminálódnak a csirke vérkeringéséből.

A maternalis ellenanyagok jelenléte mind emlősökben, mind pedig madarakban gátolja a fiatal állatok aktív immunizálhatóságát, ez azonban nem vonatkozik a lokális immunválasz kialakulására. A napos állatok akár per os, akár intranasalisan vakcinázhatók. Az ilyenkor végzett lokális immunizálásnak azonban az a hátránya, hogy nem alakul ki immunmemória.

Aktív immunizálás. Az aktív immunizálás(vakcinázás) során elölt (inaktivált) vagy kisebb-nagyobb mértékben csökkentett virulenciájú élő (attenuált) kórokozókat, illetve ezek kivonatanyagait, antigénjeit, inaktivált toxinjait stb. használjuk oltóanyagként annak érdekében, hogy a vakcinázott állatokban humoralis és cellularis immunitást alakítsunk ki. A vakcinák hatékonysága függ az adott kórokozótól, a vakcinák típusától, a vakcinában levő antigén mennyiségétől, az adjuválás módjától, az alkalmazás módjától és gyakoriságától stb., emellett a gazdaszervezet genetikai adottságától, az egyed életkorától, a tápláltsági és egészségi állapotától (társfertőzések, parazitózisok), továbbá a környezeti hatásoktól (tartási körülmények, immunszuppresszív hatások stb.). Egyes kórokozók ellen a vakcinák adta védelem csupán 4–6 hónapig tart (herpesvírus-fertőzések, influenzák stb.), más esetekben kb. 1 évig tartó védettségre számíthatunk (lépfene, sercegő üszök stb.), végül vannak olyan (főként humán) vakcinák, amelyek évekre vagy évtizedekre szóló védettséget adnak (tetanus, sárgaláz, himlő stb.). A vakcinázás megismétlésével az immunválasz növelhető (booster-hatás). A vakcinák adta védettség csak a betegségek egy részénél képes a kórokozó megtelepedését megakadályozni, az esetek többségében, ha a vakcinázott állatok fertőződnek, akkor a kórokozó legalább az egyedek egy részében megtelepszik, szaporodik és esetenként ürül is. A vakcinázott állományok fertőzöttségének a felismerése nehéz és gyakran hosszan tartó laboratóriumi vizsgálatokat igényel.

Az inaktivált vakcinák ártalmatlanok, az élő, attenuált törzsek felhasználása azonban nem mindig veszélytelen. Az élő törzsek esetén ismerni kell az attenuáltságfokát. A kevésbé attenuált vírustörzsek ugyanis esetleg megbetegítik a vakcinázott állatokat, károsíthatják a magzatokat, az oltott állatokból ürülhetnek, esetenként visszaszerzik teljes virulenciájukat (revertálódnak), az élő vakcinák gyártásához használt szövettenyészetek eredetüknél fogva alkalmanként szennyezettek lehetnek más vírusokkal, amelyek ugyancsak életben maradnak stb. Az élő vakcinák előnye ugyanakkor, hogy az immunitás rendszerint az 5–7. naptól fogva kialakul, míg az elölt vakcináknál ez rendszerint 10–14 nap múlva jön létre.

A vakcinákat általában adjuvált formában használjuk. Az adjuválás az esetek többségében alumínium-hidroxid vagy -foszfát géllel, ritkábban különféle olajokkal (paraffinszármazékokkal, Marcollal, inkomplett Freund-adjuvánssal stb.) történik. Újabban az élő, attenuált törzseket tartalmazó vírusvakcinák egyikét-másikát isadjuválják alacsony viszkozitású olajjal.

A vakcinaként használt, élő, attenuált törzsekegy része természetes módonattenuálódott, illetve kezdettől fogva gyenge virulenciájú volt (pl. a Brucella abortus B19-es törzse vagy a baromfipestis elleni immunizálásra használt lentogen törzsek). Gyakoribbak az olyan törzsek, amelyeknek az attenuálása a szokásostól eltérő hőmérsékleten (pl. Bacillus anthracis törzseket 42 oC-on, egyes vírustörzseket 33 oC-on) való tenyésztéssel, a Mycobacterium bovisból származó BCG törzs (Bacillus Calmette et Guérin) esetében epét tartalmazó burgonyán való tenyésztéssel, illetve a vírusoknál egyáltalán nem vagy csak kevésbé fogékony gazdákban (pl. a sertéspestis elleni immunizálásra használt C törzs nyúlban való passzálása), illetve szövetekben vagy embrionált tojásban (pl. a baromfi vírus okozta betegségeinek megelőzésére használt vakcinák jelentős része) való sorozatos passzálással történt.

A virulencia mértéke a passzázsok számával rendszerint fordítottan arányos. A kevésbé attenuált vírustörzset tartalmazó vakcináknál ügyelni kell a vakcinavírus szóródásának a megelőzésére (pl. avian encephalomyelitis), míg az egyes betegségek ellen használt, kevésbé attenuált vírustörzsek jelentős immunszuppressziót váltanak ki (pl. fertőző bursitis).

Az inaktivált vakcináknál a kórokozók elölésére többnyire formalint, a vírusok esetében pedig béta-propiolaktont, etilénimint stb. használunk. A formalin hátránya, hogy bizonyos koncentráció fölött rontja a vakcinák antigenitását.

Az inaktivált vakcinák rendszerint az elölt baktériumot vagy vírust, vagy azok bizonyos tisztított vagy koncentrált elemeit (fimbriákat, bizonyos antigéneket, toxinokat stb.), a vírusok esetében bizonyos fehérjéket (főleg felületi glükoprotein antigéneket) tartalmazzák. Újabban egyre szélesebb körben használunk kombinált (többkomponensű, polivalens) oltóanyagokat, amelyek egyszerre több, különféle vírus-, illetve baktériumtörzset vagy ezek antigénjeit tartalmazzák. Polivalens vakcinák természetesen attenuált törzsekből, inaktivált toxinokból stb. is előállíthatók. A polivalens oltóanyagok előnye, hogy velük egyszerre többféle kórokozó ellen hozhatunk létre immunitást. Az ilyen oltóanyagoknál azonban a gyártóknak az egyesantigének mennyiségét gondosan össze kell hangolniuk, mert ellenkező esetben előfordulhat, hogy egyes komponensekkel szemben (pl. a kutyák számára előállított polivalens vakcinák használata során a szopornyica vagy a veszettség ellen) nem kapunk kellő védelmet.

Az alegység vakcinák olyan oltóanyagok, amelyek rendszerint valamilyen vírusnak az immunitás szempontjából fontos felületi (glükoprotein) antigénjeit tartalmazzák tisztított, adjuvált formában. Ilyen alegység vakcinát előállítottak a veszettségvírusból és újabban a sertéspestisvírusból is. A veszettségvírusból előállított alegység vakcina mentes a teljes vírust tartalmazó vakcinák számos hátrányos tulajdonságától (helyi reakció, allergizáló hatás stb.), de a gyakorlatban magasabb ára és az immunogenitás gyengesége miatt nem terjedt el. A sertéspestis elleni alegység vakcina a vírus immunogenitásáért felelős (gp 55-ös, E2) felületi antigénjét tartalmazza, előnye, hogy a vele együtt kidolgozott egy másik, az immunogenitás szempontjából nem fontos vírusfehérjére specifikus ELISA próbával a fertőzött sertések megkülönböztethetők a vakcinázottaktól.

Az ISCOM (immunostimulating complex) vakcinák olyan oltóanyagok (lényegében alegység vakcinák), amelyek a burkos vírusok felületéről leoldott antigéneket az immunstimuláns felületén az eredeti konfigurációnak megfelelő elrendezésben tartalmazzák. Bár az ilyen típusú vakcinákkal számos kedvező eredményű kísérletet végeztek, egyelőre azonban a gyakorlatban nem terjedtek el.

Az anti-idiotípus vakcinák az egyes kórokozók ellen termelődött specifikus immunglobulinok tükörképének, azaz az adott immunglobulin termelését kiváltó antigénkonfigurációjának megfelelő fehérjét tartalmaznak. Az adott kórokozóval szemben képződő specifikus ellenanyag variabilis régiója ún. idiotípiás variánst képvisel az immunglobulin molekulák között (lásd az immunológia tárgykörében). Ezek a molekulák más klónok számára a variabilis régió miatt idegenek, ezért velük szemben anti-idiotípus immunglobulin-molekulák termelődnek. Ez utóbbi immunglobulin-molekuláknak a variabilis régiója konfigurációját tekintve hasonló vagy megegyezik az Ig-termelődést indukáló eredeti antigén konfigurációjával, így alkalmas lehet arra, hogy az antigénhez hasonló specifikus immunválaszt indukáljon az eredeti kórokozóval szemben (pl. poliomyelitis elleni anti-idiotípus vakcina). Vakcinázásra csak bizonyos esetekben alkalmasak, hiszen ha egy járvány során megváltozik a kórokozónak az a bizonyos epitopja, akkor a vakcina hatástalanná válik. Nagy jövője lehet azonban hormonkészítmények kiváltásában. A hormon aktív csoportjához hasonló anti-idiotípusokkal ugyanis hormonhatás érhető el.

A hagyományos vakcinák mellett a baktériumok és a vírusok genetikai anyagának a mélyebb megismerése, továbbá a genetikai anyag vizsgálatára és megváltoztatására alkalmazott módszerek kialakulása lehetővé tette új típusú vakcinák előállítását, ezek közé tartoznak a marker vakcinák, a szintetikus, a bioszintetikus és a vektor vakcinák.

A marker vakcinák olyan vírustörzsekből előállított oltóanyagok, amelyek természetes úton létrejött vagy géntechnológiai módszerekkel megváltoztatott, egy vagy több génjükben, illetve genomszakaszukban hibás (hiányos, deléciós) vagy más módon megváltoztatott mutánst tartalmaznak (az Aujeszky-betegség elleni immunizálásra használt Bartha K61-es törzs, timidinkináz-negatív fertőző bovin rhinotracheitis, ló rhinopneumonitis vírusa stb.). Ezekből a törzsekből a virulenciátmeghatározó gének vagy gén mellett rendszerint olyan, a vírusszaporodás és azimmunitás kialakulása szempontjából nem fontos fehérjét (pl. az Aujeszky-vírus gE proteinjét) kódoló gén vagy gének is hiányoznak (negatív markerek), amelyekkel szemben kapott ellenanyagválasz alapján speciális, monoklonális ellenanyagokkal működő (blokkoló) ELISA próbákkal a vadvirulens (teljes génkészletű) vírussal fertőzött állatok megkülönböztethetők a vakcinázás miatt szeropozitív (nem fertőzött) állatoktól. Az Aujeszky-betegség ellen manapság Európában használt oltóanyagok már ilyen gE-negatív vírustörzset, rendszerint a Bartha K61-es törzset vagy annak újabban idehaza genetikailag módosított (részben „kifoltozott”) változatát tartalmazzák. Az ilyen típusú vakcinák igen nagy előnye, hogy az állományok folyamatos vakcinázása mellett is lehetőség van a vadvirulens vírussal fertőzött állatok felismerésére és az állományból való eltávolítására, ezáltal a vakcinázás melletti szelekciós mentesítésre.

Az egyes vírustörzsek immunogenitásáért felelős génszakaszok nukleotidsorrendjének a megismerése lehetővé tette az immunogenitásért felelős peptidek szintetikus előállítását és megfelelő adjuválószerekhez való kötésük után vakcinaként való felhasználásukat. Ilyen szintetikus peptid vakcinákat előállítottak a ragadós száj- és körömfájás-vírusok, az influenzavírusok, az emberi hepatitis B vírus stb. ellen. Bár ezek a vakcinák kísérleti körülmények között jó eredményeket adtak, az állatorvoslásban a gyakorlatban nem használják őket.

A bioszintetikus (rekombináns) vakcinák olyan vakcinák, amelyek előállítása során az egyes vírustörzsek immunogenitásért felelős peptidjét, fehérjéjét nem szintetikus úton állítják elő, hanem az adott peptid genetikai kódját plazmid közvetítésével valamilyen baktérium (pl. Escherichia coli) vagy vírus (leggyakrabban az ízeltlábúakból készített sejttenyészetekben szaporodó baculovírus) genomjába építik be. A sikeres beültetést (klónozást) követően az E. coli baktériumok vagy a baculovírus által fertőzött sejtek megtermelik (expresszálják) a genomba épített idegen (rekombináns) DNS nukleotidszekvenciájának megfelelő peptidet, fehérjét, amely azután a tenyészetből, illetve a tápfolyadékból kiválasztva, megfelelő tisztítás és adjuválás után, oltóanyagként felhasználható. Ilyen baculovírus segítségével sejttenyészetben előállított bioszintetikus peptid (a liba Derzsy-betegségét előidéző parvovírus VP2-esproteinje) oltóanyagként ma már nálunk is kereskedelmi forgalomban van. Bioszintetikus úton nemcsak bakteriális, illetve vírusproteinek, hanem más peptidek, illetve fehérjék (inzulin stb.) is előállíthatók. Mivel a baktériumok, illetve az eukaryota sejtek genetikai kódja DNS, az RNS-vírusok fehérjéit kódoló RNS-szakaszokat előbb komplementer DNS-re (cDNS-re) kell átírni, s csak ezután lehet klónozni. A baktériumokba bejuttatott idegen DNS a plazmidokról is expresszálódik, nem szükséges a DNS-nek a kromoszómába való beépülése.

A vektor vakcinák olyan vírustörzset tartalmaznak, amelybe előzetesen más vírusból származó, az immunogenitásért felelős fehérjék kódját építették be (rekombináns vírusok). Vektorként nagy genomú DNS-vírusokat, többnyire a baromfihimlő- vagy a vacciniavírust használják. A vírust úgy kell megválasztani, hogy az az adott gazdafajra nézve ártalmatlan legyen (pl. a madárhimlő vírusa az emlősökre nézve) vagy pl. a vacciniavírus esetén a vírusból előzetesen eltávolítják a virulenciáért felelős DNS-szakaszokat, és az új tulajdonságot kódoló DNS-eket ezeknek a kimetszett szakaszoknak a helyére építik be. A vektor lényegében hordozóvírus. Egy-egy vektorba egyszerre több fehérjét (más-más vírusok immunogenitásáért felelős fehérjéit) kódoló gén is beépíthető. Ilyen vektor vakcinákat manapság már kiterjedten használnak, pl. a rókák és egyéb vadon élő húsevők veszettség elleni per os immunizálására (vacciniavírus, amely a veszettségvírus felületi glükoprotein antigénjének a cDNS-kódját hordozza) vagy pl. a keleti marhavész elleni vakcinázás céljára (olyan vacciniavírus, amely a timidinkináz helyén a keleti marhavész vírusa elleni immunitás kialakulásáért felelős haemagglutinin és fúziós protein cDNS-kódját hordozza). A himlővírusok vektorként való használatának az az előnye, hogy a vakcinázás nemcsak per os vagy intranasalisan, hanem a bőrbe skarifikálással is elvégezhető. A keleti marhavész ellen skarifikálással végzett vakcinázás jelentősen meggyorsíthatja a betegség felszámolását.

A fertőzéstől való mentesítés

A fertőző betegségek elleni védekezés végső célja a fertőzés felszámolása, azaz a fertőzéstől való mentesség elérése. A mentesség különböző módokon érhető el, erre a célra egyebek mellett igénybe veszik a szelekciót, a generációváltást, az állománycserét, az SPF (specific pathogen free, specifikus kórokozóktól mentes) módszert és esetenként az embrióátültetést.

A szelekciós módszer során a bakteriológiai, virológiai, immundiagnosztikai stb. eljárásokkal fertőzöttnek talált állatokat az állományból eltávolítjuk. A vizsgálatokat az adott betegség sajátságai, illetve a kórokozó tulajdonságai alapján meghatározott időközönként megismételjük és mindaddig folytatjuk, amíg az állomány valamennyi egyede az alkalmazott diagnosztikai próbákban következetesen negatív eredményt nem ad. Az egyes vírusfertőzésektől való megszabadulást (pl. Aujeszky-betegség, IBR stb. esetén) nagyban megkönnyíti a marker vakcinák megjelenése, mert ezeknek az oltóanyagoknak a használatával a szelekciós mentesítés a vakcinázás mellett isvégrehajtható.

A generációváltás során a fertőzött szülőállományt fertőzéstől mentesen felnevelt utódaival cseréljük le. A bovin gümőkórtól és a szarvasmarha-brucellosistól való mentességet idehaza döntően generációváltásos módszerrel értük el. A generációváltásos módszer – különösen, ha a szopósállatokat a lehetséges legkorábbi időpontban választjuk el, az állatokat elkülönítetten neveljük és a vemhesítést követően sem állítjuk be a fertőzött régi állomány közé – speciális mentesítési célok, illetve diagnosztikai vizsgálatok nélkül is alkalmas a fertőző betegségek egész sorától (enzootiás bovin leukosis, IBR, BVD, leptospirosisok stb.) való megszabadulásra vagy legalább a fertőzöttség arányának jelentős csökkentésére az utódállományokban. Ezt a lehetőséget a hazai állattenyésztésben sajnos technikai, szervezési nehézségekre hivatkozva alig használjuk ki.

Az állománycsere a fertőzött állomány levágását és fertőzéstől mentes állománnyal való pótlását jelenti. Az eljárás gyors, de drága, emiatt többnyire csupán a mentesítési folyamat végén vettük igénybe, akkor, amikor már csak néhány fertőzött állomány maradt, vagy az újra fertőződött állományokat váltottuk fel nem fertőzöttekkel (pl. szarvasmarha-gümőkór, brucellosis).

A fertőzéstől való mentesítés igen hatásos módszere az SPF állatok előállítása.

E módszer felhasználásával egy fázisban egész sor, az illető állatfajraspecifikus kórokozótól mentes állat nyerhető. Kísérleti célt szolgáló laboratóriumi állatokon és oltóanyag-termelési célokat szolgáló baromfiállományokon kívül az SPF technikát a gyakorlatban főként a sertéstenyésztésben alkalmazzák.

A módszer lényege, hogy a várható ellés előtti napon sebészileg kiemelik az egész vemhes méhet, és steril manipulátor rendszerbe helyezve kiszabadítják belőle a magzatokat. Ezeket az első 7–10 napon szűrt levegővel ellátott izolátorokban, steril tápszereken nevelik, majd zárt, csíraszegény helyiségben fokozatosan „hozzászoktatják” a normális környezeti mikroflórához. A lényeg, hogy sertésre specifikus kórokozókkal ne érintkezhessenek. Az így nevelt ún. primer SPF sertések azután természetes körülmények között tenyésztve, szekunder SPF állományok elszaporítását teszik lehetővé. Az SPF státus fenntartása természetesen megkívánja a hagyományosan tartott sertésekkel való közvetlen és közvetett érintkezés kizárását és olyan takarmány etetését, amely nem tartalmazza az SPF követelményekben felsorolt, sertésekre specifikus kórokozókat és parazitákat.

Az SPF állapot fenntartása költséges izolálási berendezések üzemeltetését, a személyzet részéről pedig fokozott intelligenciát és fegyelmet igényel. Fontos feltétel, hogy SPF állományt kezelő személyek ne érintkezzenek hagyományosan tartott sertésekkel. Kimutatták ugyanis, hogy pl. sertésre pathogen bordetellák átmenetileg megtelepedhetnek az ember légutainak a nyálkahártyáján is, ami a fertőzésátvitel kockázatát rejtheti magában. Hasonló, kórokozókat átvivő szerepük lehet a rágcsálóknak, valamint a kutyáknak és a macskáknak is. A szekunder SPF állományok tartása egyes országokban (pl. Dániában) jelentős teret nyert. Az ilyen állományok tartásának az előnye egyebek mellett az, hogy ezek a sertések a 100 kg körüli vágósúlyt 6 hónapos korukra elérik, szemben a hagyományos tartásban nálunk jelenleg szokásos 7–8 hónapos korral.

Az SPF fogalmát általánosan úgy értelmezik, hogy meghatározott (specified) kórokozóktól való mentességet szavatolnak, amelyet jegyzékbe foglalnak. Sertések vonatkozásában az SPF programokban a klasszikus fertőző betegségeken (sertéspestis, Aujeszky-betegség, brucellosis, leptospirosis) kívül olyan, sertésre specifikus kórokozók szerepelnek a jegyzékben, mint az Actinobacillus pleuropneumoniae, a Mycoplasma hyopneumoniae, a Serpulina hyodysenteriae, továbbá sertésspecifikus ekto- és endoparaziták, valamint az SPF állapot feltétele a torzító orrgyulladástól való klinikai mentesség is.

Az oltóanyag-termelésre használt tojásokat ma már szintén SPF baromfiállományokból nyerik. Ezeket szigorúan izolálva tartják és rendszeresen ellenőrzik, hogy mentesek-e a baromfira pathogen kórokozóktól. Erre a célra különféle immundiagnosztikai eljárásokat használnak, s az SPF kritériumába jelenleg mintegy 16–18 kórokozótól való mentesség tartozik.

A nagyszámú, genetikailag értékes utód előállítása mellettaz embrióátültetés felhasználhatóa fertőzéstől való mentesítésre is. A különféle vírusokkal és baktériumokkal fertőzött emlősállatok csírasejtjei ugyanis nem fertőzöttek, azaz a fertőzött állatokból nagy számban nyerhetők nem fertőzött embriók. Előfordul ugyan, hogy a megtermékenyített petesejt felületén a zona pellucidához az anyaállatban jelen lévő vagy az ondóval bejutott vírusok adszorbeálódnak, ezek azonban az embrió előírt mosásakor eltávolíthatók. A frissen nyert, mosott embriók nem fertőzött recipiensekbe való ültetésével és az így született állatok izolált felnevelésével fertőzöttségtől mentes állatok nyerhetők. Az embrió átültetést elsősorban szarvasmarha-állományokban használják, de más fajokban is igénybe vehető.