Ugrás a tartalomhoz

A háziállatok fertőző betegségei (Állatorvosi járványtan II.)

Varga János, Tuboly Sándor, Mészáros János

Mezőgazda Kiadó

A fertőző betegségek járványtana

A fertőző betegségek járványtana

A fertőző betegségek járványtanán e betegségeknek, mint tömegjelenségeknek a törvényszerűségeit értjük. A járványtan tudományos megjelölésére az orvosi területen az epidemiológia (demosz = nép, logosz = tudomány), az állatorvosi területen pedig az epizootiologia (zoon = állat) kifejezést használjuk. Utóbb azonban nemzetközi megegyezés alapján mindkét szakterületen az epidemiológia fogalom használata vált általánossá. A járványtan fogalomkörébe tartozik az adatok gyűjtése az adott betegségről, az érintett populációk nagyságáról, a betegség földrajzi és időbeli terjedéséről (leíró járványtan), az okok felderítése, a járványtani nyomozás, a betegség jellemzőinek a meghatározása, a védekezési intézkedések meghozatala (analitikai járványtan), a terjedés tendenciájának, gazdasági, szociális kihatásainak az elemzése (prognosztikai járványtan). Újabban az epidemiológia fogalomkörét és elemzési módszereit kiterjesztették a tömegesen jelentkező, de nem fertőző betegségekre, pl. a mérgezések, daganatos és érrendszeri bántalmak vizsgálatára is. E helyen azonban a következőkben csupán a fertőző betegségek járványtanának a törvényszerűségeiről szólunk.

Idehaza a járványtan fogalmán nem a fertőző betegségek különféle szempontok szerinti elemzését, illetve a rájuk vonatkozó statisztikai adatok összegyűjtését, azok elemzését és értékelését, hanem a hagyományok alapján a háziállatok fertőző betegségeinek egészét értjük, amely magában foglalja az egyes fertőző betegségek előfordulását, oktanát, terjedésének a körülményeit (járványtanát), kórfejlődését, klinikumát, kórbonctanát, a kórjelzést, a gyógykezelést, a megelőzést és a mentesítés lehetőségeit, valamint a fontosabb közegészségügyi (zoonosisok), állat-egészségügyi igazgatási és igazságügyi vonatkozásait is.

A fertőző betegség akkor ölt járványos jelleget, ha nagy virulenciájú és terjedőképességű (ragályozóképességű) kórokozó sorozatban betegít meg nagyobb számú állategyedet. Ragályosnak (contagiosusnak) azokat a betegségeket mondjuk, amelyek gyorsan átterjednek egyik állatról a másikra (pl. ragadós száj- és körömfájás, sertéspestis, baromfipestis). Ezzel szemben pl. talajfertőzéses bántalmak azok, amelyekben az állat a talajból veszi fel a kórokozót, de az állatról állatra nem terjed (pl. tetanus, clostridiumok okozta enterotoxaemiák).

A fertőző betegségek terjedésének és kártételeinek értékelésekor a járványtan statisztikai módszereket is használ. A fertőzött állományban észlelt megbetegedések és az elhullások kifejezésére a morbiditas, mortalitas és letalitas kifejezések használatosak:

• a morbiditas (morbus = betegség) az az arányszám, amely kifejezi, hogy egy adott állomány egyedeinek hány százaléka betegedett meg,

• a mortalitas az elhullott állatok arányát fejezi ki, ugyancsak az egész állomány százalékában, végül

• a letalitas az az arányszám, amely a megbetegedett állatok közül elhullottak százalékos arányát adja meg.

A humán epidemiológiában gyakran használják az incidencia és a prevalencia fogalmát. Az incidencia (előfordulási gyakoriság) egy adott fertőzés, illetve betegség adott időintervallumban való gyakoriságát jelenti (pl. 10 eset/100 000 személy/év). A prevalencia az adott időpontban fennálló esetek számát jelöli.

A fertőző betegségek, mint tömegjelenségek térbeli elterjedése szerint beszélünk:

endemiáról (enzootiáról), ha a járvány kisebb, körülhatárolt területre, pl. egy-egy állományra vagy közös legelőre járó csordára, falkára szorítkozik, s az adott területről vagy állatcsoportról nem terjed tovább (E. coli okozta kórképek, sertésdysenteria, torzító orrgyulladás),

epidemiáról (epizootiáról) akkor, ha kifejezett a terjedési hajlama és egyik állományról a másikra terjedve nagyobb földrajzi területek állományait betegíti meg (ragadós tüdőlob, sertéspestis, baromfipestis),

pandemiáról (panzootiáról) pedig akkor szólunk, ha a járvány országhatárokon is átlépve egész földrészekre kiterjed (pl. emberi influenza, korábban a ragadós száj- és körömfájás).

A fertőzés terjedésének időrendje alapján beszélünk:

robbanásszerű (explosiv) járványról, ha egész állományok vagy községek állományai rövid egymásutánban betegszenek meg,

elhúzódó járványról akkor, amikor a betegség terjedése vontatott.

A fertőző betegségek nem állnak meg az országhatároknál. A fertőző betegségekre vonatkozó információk összegyűjtésében, mások számára való továbbadásában, a fertőző betegségek elleni védekezésben stb. jelentős szerepet játszanak nemzetközi szervezetekis, így a párizsi székhelyű NemzetköziÁllat-egészségügyi Hivatal (Office International des Epizooties, OIE, 1924, Paris), az Egyesült Nemzetek Szervezetének római székhelyű Mezőgazdasági és Élelmezés-egészségügyi Szervezete (Food and Agricultural Organisation,FAO, 1948, Róma), továbbá a genfi székhelyű Egészségügyi Világszervezet (World Health Organisation, WHO 1948, Genf). Mindhárom szervezetnek Magyarország is tagja. Az OIE a fertőző betegségeket két csoportba (A és B) sorolta. Az A listán szerepelnek a különösen veszélyesnek tekintett, gyorsan terjedő, vírusok okozta fertőző betegségek (ragadós száj- és körömfájás, sertéspestis, baromfipestis és számos, Európa számára egzotikus fertőző betegség), míg a B lista a gazdasági vagy közegészségügyi szempontból fontos, de kevésbé veszélyesnek tekintett betegségeket foglalja magában (lépfene, szarvasmarha-gümőkór, brucellosis, tularaemia, Aujeszky-betegség, vírus okozta lóencephalitisek, szarvasmarha-leukosis stb.). A bejelentési kötelezettség alávont fertőző betegségek körét az egyes országok saját belátásuk szerint határozzák meg, az A listán szereplő betegségek azonban Európában (és általában a fejlett világ országaiban) mindenütt bejelentési kötelezettség alá tartoznak. Az OIE saját, havonta megjelenő folyóiratában közzéteszi a neki bejelentett fertőző betegségekre vonatkozóadatokat (ország, az érintett állatok faja, az állomány nagysága, a gócok helye, száma stb.). Mindezek az adatok a bejelentési fegyelem jelentős különbségei ellenére is értékes információkat szolgáltatnak az egyes földrészeken előforduló fertőző betegségekről. Az OIE kiadott egy ajánlást (International Animal Health Code, 1997), amely egyebek mellett az élő állatok, illetve az állati eredetű termékek nemzetközi szállítása során figyelembe veendő minimális állat-egészségügyi követelményeket tartalmazza a fertőző betegségek tekintetében, emellett megjelentetett egy módszertani ajánlást (Manual of standards for diagnostic tests and vaccines, 1996) is az A listás betegségek kórjelzésére használható módszerekre vonatkozóan, a diagnosztikai módszerek fejlesztése és egységesítése érdekében. A fertőző betegségek kórjelzése, illetve a terjedésük korlátozására, felszámolására szolgáló intézkedések megtételekor a hazai szabályzást és a nemzetközi ajánlásokat egyaránt figyelembe kell venni. A hazai Állat-egészségügyi Szabályzat (Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Értesítő, 1997., XLVIII. évfolyam 13. szám) a bejelentési kötelezettség alá vont fertőző betegségekre vonatkozóan összhangban van a nemzetközi ajánlásokkal és az Európai Unió tagországaiban érvényes jogszabályokkal.

A kórokozónak a környezetben és az állatokban való fennmaradását, valamint terjedését, endemiák vagy szélesebb körű járványok kialakulását a kórokozó virulenciáján és az állatállományok immunállapotán kívül döntően befolyásolhatják környezeti tényezők is. Ezek közül egyrészt a földrajzi, talajtani és meteorológiai, másrészt a tartástechnológiai és a takarmányozási szempontokat kell kiemelni.

Földrajzi tényezők. Ismeretes, hogy egyes országok (Nagy-Britannia, Japán, Ausztrália, Új-Zéland) sziget helyzete lehetővé teszi bizonyos fertőző betegségek (ragadós száj- és körömfájás, veszettség) távoltartását. Arra is volt azonban példa, hogy tengerszorosokon át pl. az angol csatornaszigetekre a ragadós száj- és körömfájás, Ciprusra pedig a bluetongue vírusa a széllel átjutott (lásd a megfelelő fejezetekben). Bizonyos akadályt jelentenek a járványok útjában a sivatagok és a nagyobb hegységek. Nagyobb folyók hatása már nem ilyen egyértelmű, mert elválasztó hatásuk mellett közlekedési utat is jelentenek, és így egyes kórokozók a folyók mentén terjednek. A folyómedrek endémiás területei lehetnek egyes fertőzéseknek (pl. sercegő üszök) talajtani adottságaik miatt vagy azért, mert kórokozókat terjesztő ízeltlábú vektorok tenyészterületei (pl. lovak fertőző kevésvérűsége, Rift-völgyi láz).

A talaj szerkezete és kémiai összetétele is lényeges járványtani tényező. Savanyú talajokban általában rövidebb ideig maradnak életben a kórokozók, humuszban gazdag talajokban viszont hosszabban túlélnek. A talajvíz állása és változásai jelentősen befolyásolhatják a talajba jutott kórokozók (lépfene, clostridiumok) előfordulását.

A klimatikus tényezők. Közülük a napsütés általában csökkenti, a nedves, párás időjárás és a szél fokozza a fertőzés terjedésének veszélyét. A napsütés – főként az ultraibolya sugárzás – károsítja a kórokozókat, ezért direkt napfény hatására a legtöbb kórokozó rövid időn belül elpusztul. A hőre és sugárzásra különösen érzékeny kórokozók okozta betegségek (pl. a sertés ún. transmissibilis gastroenteritise, TGE) ezért meleg égövön nem terjednek. A túlzott napsugárzás azonban a gazdaszervezetre gyakorolt káros hatásával csökkentheti annak ellenálló képességét, ezért hajlamosít bizonyos kórokozók iránt (pl. a kérődzők fertőző kerato-conjunctivitise). A levegő párateltsége segíti a kórokozók lebegését, és a szél is terjedésüket szolgálhatja azáltal, hogy a porhoz, a növényi részekhez tapadt kórokozót vagy a fertőzött ízeltlábú vektort sodorja el nagyobb távolságokra (afrikai lópestis, bluetongue). Egyes fertőző betegségek évszakhoz kötött előfordulási csúcsai eleve arra utalnak, hogy klimatikus tényezők döntően befolyásolják járványtanukat (pl. baromficholera).

Az állatok tartástechnológiai körülményei. Hatásuk a fertőző betegségek kialakulására és fennmaradására többnyire még jobban érzékelhető, mint a meteorológiaiaké. Az állományok nagyságának a növekedése, az állományok egyes területeken való koncentrálódása, a tenyész- és hizlalótelepek közötti állatszállítás fokozza a fertőzés terjedésének a veszélyét. Több endémiás jellegű fertőző betegség, mint pl. a coli-hasmenés, a sertés és a baromfi mycoplasmosisai, továbbá az Aujeszky betegség is a tömegtartás körülményei között terjed és okoz jelentős veszteségeket.

A takarmányozás. A legeltetés általánosan kedvező élettani hatása ellenére a legelő forrása és terjesztője lehet egyes fertőzéseknek (lépfene, sercegő üszők, leptospirosis). Istállózás alkalmával takarmányok terjeszthetnek egyes kórokozókat (salmonellákat, a sertéspestis és az afrikai sertéspestis vírusait) vagy azok toxikus termékeit (botulismus, mycotoxicosisok).