Ugrás a tartalomhoz

A háziállatok fertőző betegségei (Állatorvosi járványtan II.)

Varga János, Tuboly Sándor, Mészáros János

Mezőgazda Kiadó

A fertőző betegségek kialakulása és lefolyása

A fertőző betegségek kialakulása és lefolyása

A fertőzés bemeneti kapujára korlátozódó fertőzést helyi (lokális) fertőzésnek nevezzük. Ilyennel gyakran találkozunk gennyesztő baktériumok okozta sebfertőzések alkalmával. Máskor egyes szervrendszerekre – légzőszervekre, emésztőszervekre, nemi szervekre – korlátozódik a bántalom (pl. influenza, Actinobacillus pleuropneumoniae okozta tüdő- és mellhártyagyulladás). Ismét máskor a kórokozó az egész szervezetben szétterjed, és ilyenkor általános (generalizált) fertőzésről beszélünk. Az általános (generalizált) fertőző betegségek kialakulásakor egymást követő, jellegzetes szakaszok különböztethetők meg, ezért ezeket ciklusos fertőző betegségeknek is szokás nevezni (1. táblázat).

1. táblázat - A ciklusos fertőző betegségek lezajlása

A betegség szakaszai

A szakaszban lezajló folyamat

Lappangási idő (inkubáció)

fertőzés, a kórokozó megtelepedése és kezdődő szaporodása

Generalizáció (lázas általános tünetek)

a kórokozó terjedése a nyirok- és véráram

útján

A betegség jellegzetes tüneteinek megnyilvánulása (manifesztáció)

jellegzetes szervi elváltozások ezek következményeivel

A betegség kimenetele

gyógyulás, részleges gyógyulás, esetenként kórokozó-hordozás, elhullás


A fertőzés kezdetén a kórokozó a fertőzési kapuban szaporodik el. Ezt követi a szóródás szakasza a nyirokáram (lymphogen) és a véráram (haematogen) útján. Ilyenkor a kórokozók tömegesen megtalálhatók a vérpályában (bacteriaemia, septikaemia, viraemia). Egyes kórokozók az idegpályák mentén terjednek (neurogen terjedés). Ez után a szervi lokalizáció szakasza alakul ki. Ha az állat korábban nem hullik el, ilyenkor jelentkeznek a betegségre jellemző szervi elváltozások és klinikai tünetek (pl. az agyvelő megbetegedése esetén idegrendszeri tünetek, a légutak és a tüdő megbetegedésekor köhögés, nehezített légzés stb.). Az idült fertőző betegségeknek ebben a szakaszában a kórokozók bizonyos szervrendszerek csatornarendszerében (intracanalicularisan) terjednek, pl. a tüdőben, az emésztőcsatornában, a húgyutakban, a tőgyben vagy egyéb mirigyes szervekben (gümőkór, paratuberculosis).

A bacteriaemia, illetve a viraemia során a kórokozók a vérpályán keresztülbejuthatnak a vemhes méhbe, a magzatburkokba és a magzatokba, aminek a magzatok kisebb-nagyobb mértékű károsodása, illetve elhullása és vetélés (halva születés) lehet a következménye. A magzatokban kialakuló károsodás formáit (foetopathiák) a 2. táblázat mutatja. A kórokozók között vannak kifejezetten foetopathogenek (a Listeria monocytogenes, a Brucella abortus, a sertésparvovírus, az equine herpesvírus 1-es stb.), máskor a vetélést az anyaállat heveny tünetek között való megbetegedése váltja ki.

2. táblázat - A magzatokban kialakuló károsodások (foetopathiák)

Congenitális fertőzések

embriófelszívódás

magzatelhalás

vetélés

 

teratogen formák

 

csökkent vitalitás csökkent ellenálló képesség

 

tolerált fertőzések kialakulása

Congenitális immundeficienciák

agammaglobulinaemia csökkent IgM- és IgA-képződés csökkent T-sejt aktivitás csökkent komplementaktivitás granulocytafunkciók zavara


A baktériumoknakaz egyes szervekben, szövetekben valómegtelepedését (kolonizációját) gyakran különféle virulencia- (kolonizációs) faktorok (pl. fimbriák, felületi antigének) teszik lehetővé. A szövetek károsodása a baktériumszaporodás mértékétől és a termelt méreganyagoktól (toxinoktól, extracellularis enzimektől stb.) függően tág határok között változik. A fertőzések egy részénél a bemeneti kapuban semmilyen elváltozás sem látható (pl. a leptospirosisok során), máskor súlyos szövetelhalások alakulnak ki (pl. lépfene, gázoedemás betegségek, necrobacillosis esetén). A kórokozókat a szervezet védekezőmechanizmusai már a fertőzés bemeneti kapujában igyekeznek megsemmisíteni, ez azonban gyakran sikertelen marad. A baktériumok jelentős része különféle citotoxinokat termel, amelyek amellett, hogy károsítják a szöveteket (vérérfal-károsodást, necrosist stb. idéznek elő), gátolják a phagocytosist. Egyes baktériumok, pl. a Listeria monocytogenes, a mycobacteriumok, a brucellák, a phagocytákban sem pusztulnak el, és intracellularisan is tovább szaporodnak, mi több, a phagocytákban való szaporodásuk a szervezetben való szétszóródásukhoz is hozzájárul. Vannak olyan baktériumok, amelyek többnyire csak a fertőzés bemeneti kapujában szaporodnak (pl. a clostridiumok), mások viszont nagy invazív képességűek és gyorsan septikaemiát idéznek elő. A septikaemia során a vérpályában, majd a különféle szövetekben is tömeges baktériumszaporodás folyik, s az ennek során termelődő anyagcseretermékek (a Gram-negatív baktériumoknál főleg a baktériumok szétesésekor a sejtfalból szabaddá váló endotoxinok) felelősek a tünetek kialakulásáért.

A vírusok a fertőzés után rendszerint a fertőzés bemeneti kapujában (a szervezetbe való belépés helyén), továbbá az adott szervhez tartozó regionális nyirokcsomókban szaporodnak el (elsődleges vírusszaporodás). A nyirokfolyadékban és a szövetekben levő macrophagok megpróbálják helyhez kötni a kórokozót. Egyes vírusok csupán lokális fertőzést idéznek elő (pl. papilloma-, illetve egyes poxvírus-fertőzések), a vírusok többsége azonban generalizált fertőzést okoz. A vírusok a macrophagokban és a lymphocytákban elszaporodva a fertőzés helyéről és a regionális nyirokcsomókból bejuthatnak a véráramba (viraemia), amivel kezdetét veszi a generalizált fertőzés. A viraemia ideje alatt a vírusok tömegesen elszaporodnak a keringő lymphoidsejtekben, s a vírus fajától függően főleg sejthez kötötten vagy a vérplazmában szabadon is megtalálhatók. A vérárammal a szövetekbe szétszóródott vírusok ismét tömegesen elszaporodnak (másodlagos vírusszaporodás), a lymphoidsejtekben való szaporodás immunszuppresszióhoz, a vérerek falának a károsodásához, oedemák, vérzések kialakulásához, az egyes szervek sejtjeinek a pusztulása pedig az adott szervek, szövetek működésének a károsodásához és ennek megfelelő tünetekhez (szervi manifesztáció) vezet. Egyes vírusok elsősorban a hámszöveteket károsítják (pl. himlővírusok, a ragadós száj- és körömfájás vírusai), mások főleg az idegszövetekben szaporodnak (pl. a veszettség vírusa stb.). A szervekben, szövetekben kialakuló károsodás mértéke elsősorban a vírus okozta szövetkárosodás mértékétől függ, de jelentősen befolyásolja azt a fertőzés elhárítását célzó reaktív gyulladás és az elhúzódó esetekben allergiás folyamatok is.

Fertőző betegségről akkor beszélünk, ha a kórokozó behatolása következtében a szervezetben klinikai tünetekben vagy/és szervi elváltozásokban megnyilvánuló betegség fejlődik ki.

A fertőző betegségek bizonyos lappangási idő (incubatio) után alakulnak ki. Ez utóbbin a fertőzéstől az első klinikai tünetek megjelenéséig eltelt időt értjük. A lappangási idő hossza az egyes fertőző betegségekre jellemző, bár több tényezőtől függően változó. Ilyen a kórokozó virulenciája, a behatolt kórokozó mennyisége, a behatolás helye, másrészt a gazdaállat fogékonysága és védekezőkészsége. A heveny fertőző betegségek (pl. a baromficholera, a ragadós száj- és körömfájás) lappangási ideje általában rövid (1–5 nap), az idülteké (gümőkór, brucellosis, lentivírus-fertőzések stb.) hónapokra, esetleg évekre elhúzódhat. A nyálkahártyák felületén élősködő (epifita) fakultatív kórokozók okozta betegségek lappangási idejét a hajlamosító hatások érvényesülésétől számítjuk.

Számos esetben, főként a tünetmentesen és az idülten lezajló fertőzések alkalmával, a szervezet fertőzöttségét rendszerint már a klinikai tünetek megjelenése előtt, immundiagnosztikai (szerológiai, cytologiai vagy allergiás) módszerek segítségével, meg tudjuk állapítani. Ezért ilyenkor az áthangolódási idő, vagyis a fertőződéstől az immundiagnosztikai próbák pozitívvá válásáig eltelt idő, a lappangási idő első részét képezi.

A fertőző betegségek időbeni lefolyása szerint megkülönböztetünk túlheveny (peracut), heveny (acut), félheveny (subacut) és idült (chronicus) fertőző betegségeket.

A fertőző betegségek végződhetnek halállal, részleges vagy teljes gyógyulással. A részleges gyógyulás során gyakori, hogy a betegség kiállásának a következményeként az adott szerveket, szöveteket érintő tartós károsodások maradnak vissza (pl. a tüdő nagy területeinek tönkremenetele, ízületgyulladások, meddőség stb.), amelyek a gyógyult állat termelését vagy használhatóságát (pl. sportlovak) jelentősen korlátozzák. Emellett a részleges gyógyulás gyakran időleges vagy tartós baktérium- vagy vírushordozással és -ürítéssel jár. A baktérium-, illetve vírushordozás és -ürítés nemcsak a betegség kiállását követően, hanem tünetmentes fertőzés következményeként is kialakulhat, sőt az is előfordul, hogy valamely egyed csupán passzív hordozó, amikor a felvett kórokozót az állat pl. bélsárral egy ideig üríti anélkül, hogy maga az adott kórokozó iránt akár fogékony lenne. Az ilyen baktérium- és vírushordozó, vagy ürítő egyedek játszanak döntő szerepet egy-egy kórokozónak, illetve betegségnek az állományban való fennmaradásában. Optimális esetben bakteriológiai és virológiai értelemben vett teljes gyógyulás következik be, amikor a kialakuló immunitás következményeként a gazdaszervezet a kórokozótól megszabadul (pl. lépfene, az emberi himlő, számos flavivírus-fertőzés).

Tünetmentes fertőzések. A kórokozó baktériumokkal és vírusokkal való fertőződés sem jár minden esetben fertőző betegség kialakulásával. Előfordul, hogy a szervezet természetes védekezési mechanizmusai vagy immunreakciója révén elpusztítja a kórokozót, mielőtt az jelentősebb kóros elváltozásokat okozott volna. Ilyenkor abortív fertőzésről beszélünk. Máskor a fertőzés ugyan megered, a kórokozó a szervezetben akár szét is szóródik, és hosszabb-rövidebb ideig fennmarad, de a kórokozó és a szervezet közötti egyensúly miatt klinikai tünetek nem alakulnak ki. Ilyenkor tünetmentes,inapparens (szubklinikai) fertőzésről beszélünk.

A vírusfertőzések kapcsán beszélünk perzisztens, latens és tolerált fertőzésekről. Ezek mindegyike többnyire tünetmentes, átmehetnek azonban tünetekkel járó (manifest) formába is. Perzisztens fertőzésről akkor beszélünk, amikor a betegség kiállása vagy akár inapparens fertőzés következményeként a vírus a fertőzött gazda sejtjeiben (többnyire a lymphoidsejtekben) tartósan (akár az egész életre szólóan) fennmarad, miközben a vérsavóban és a szövetnedvekben rendszerint ellenanyagok is kimutathatók (herpesvírusok, retrovírusok okozta fertőzések, a ló fertőző arteriitise stb.). A perzisztens fertőzések során a vírussal fertőzött gazdasejtek és az ellenanyagok együttes jelenléte miatt gyakranképződnek immunkomplexek, ilyenkor a betegség lefolyását többnyire allergiás folyamatokis befolyásolják. A perzisztens fertőzések soránelőfordul,hogyaz adott vírus a sejteket daganatosan transzformálja (a Marek-betegség vírusa, a szarvasmarha enzootiás leukosisa, papillomavírusok stb.). Latens fertőzésről a szó szoros értelmében akkor beszélünk, amikor a vírusgenom beépül a gazdasejt kromoszómájába, ilyenkor komplett virionok a fertőzött sejtben rendszerint nem képződnek, és egy idő után a vérsavóból az ellenanyagok is eltűnnek (herpesvírusok, retrovírusok okozta fertőzések stb.). A genomba beépült vírus hagyományos virológiai módszerekkel rendszerint nem, de fogékony sejtekkel együtt tenyésztve (ko-kultúrában), illetve az idegen DNS detektálására szolgáló módszerekkel (DNS-hibridizáció, PCR stb.) kimutatható. Tágabb értelemben azonban a tünetmentes fertőzések valamennyi formáját latens fertőzésnek nevezik. Tolerált fertőzés akkor alakul ki, ha a vírus a magzatba az embrionális élet korai szakaszában, még az immunkompetencia kialakulása előtt jut be. A magzat szövetei ilyenkor a vírust sajátjukként fogadják el, ezért az ilyen állatok, ha megszületnek, ürítik a vírust anélkül, hogy vele szemben immunválasz kialakulna (a szarvasmarha vírusos hasmenése, sertéspestis stb.). A tolerált fertőzés következtében a magzatok szövetei kisebb-nagyobb mértékben azért károsodnak, emellett a szövetekben a vírus szaporodása és a váladékokban való vírusürítés hagyományos virológiai módszerekkel felismerhető. Járványtani szempontból a tünetmentes, de fertőzött állatok felismerése különösen fontos.