Ugrás a tartalomhoz

Állatorvosi járványtan I. - Állatorvosi mikrobiológia, bakteriológia, virológia, immunológia

dr. Medveczky István, dr. Rusvai Miklós, dr. Varga János, dr. Tuboly Sándor

Mezőgazda Kiadó

4. fejezet - Részletes virológia

4. fejezet - Részletes virológia

DNS-vírusok

Parvoviridae

A parvovirus elnevezés a latin parvus (kicsiny, apró) szóból ered, ami a virionok kis méretére utal. Az állatokat megbetegítő vírusok közül a parvovirusok az eddig ismert legkisebb DNS-vírusok.

A Parvoviridae családba három nemzetség tartozik: Parvovirus, Dependovirus, Densovirus genus.

A Parvovirus genusba tartozó vírusok kizárólag melegvérű állatokat (gerinceseket) betegítenek, meg és multiplikációjuk során a gazdasejt polimeráz enzimét használják fel.

A Dependovirus genus tagjai szintén melegvérű állatokat betegítenek meg, de szaporodásukhoz más vírus (pl. adeno- és herpesvirus) polimeráz enzimét veszik igénybe. A nemzetség elnevezése a latin dependeo (függ valamitől) szóból ered, ami erre a függőségi viszonyra utal.

A Densovirus genus tagjai rovarokban fordulnak elő, de néhány densovirusszerű (densovirus-like) kórokozót izoláltak tengeri rákokból is. A densovirusok a rovar életciklusának bármely szakaszában (lárva, imágó, rovar) képesek önállóan, a parvovirusokhoz hasonlóan szaporodni. A nemzetség elnevezése a latin densus (sűrű, tömött) szóból ered, ami a genusba tartozó Densonucleosis vírus által okozott cytopathogen hatásra és annak festődési viszonyaira utal.

Állatorvosi szempontból a Parvovirus nemzetség tagjai a jelentősek, ezért a továbbiakban ezek tulajdonságait részletezzük, majd a fejezet végén még kitérünk a dependovirusokra is.

Parvovirusok

Morfológia A burok nélküli virion ikozahedrális szimmetriájú és 18–26 nm átmérőjű. (118. ábra). A nukleokapszid 12–32 kapszomerből épül fel. A vírus molekulatömege 5,5–6,2 x 106 Da. A virion 80%-a fehérjét, 20%-a nukleinsavat tartalmaz. A relatíve magas nukleinsavarány a virionnak 1,39–1,42 g/cm3 úszósűrűséget biztosít CsCl oldatban, ami lehetővé teszi a Dependovirus genomok szeparálását a helpervirusoktól.

118. ábra - Bovin parvovirus (Az Országos Állategészségügyi Intézet archívumából) Ritchie A. felvétele

kepek/118abra.png


Nukleinsav. A lineáris ssDNS molekulatömege 1,55–1,97 x 106 Da és irányítottsága (transzkripciós készsége) szerint megkülönböztetünk (+) és (–) nukleinsavszálakat. A parvovirusok multiplikációjuk alatt mind (–) mind (+) szálakat szintetizálnak, de ezeket az egyes nemzetségbe tartozó vírusok eltérő arányban csomagolják be a kapszidba (+ szál aránya 1–50%). A Parvovirus nemzetségbe tartozó vírusok kapszidja szinte kizárólag (–) szálat tartalmaz.

A (-) irányítottságú genom két vége (5’ és 3’ terminális) visszahajlik, és kovalens kötésekkel egy-egy dupla szálú véget alakít ki, ami speciális „hajtű- (hairpin-)struktúrát” ad a szimpla szálú vírus-DNS-nek. A 3’ terminálon kialakuló hajlat Y vagy T formát kölcsönöz a genomnak. Ez a hajtűstruktúra palindrom szekvenciával rendelkezik és a DNS-polimeráz enzimek primerként fogadják el (önkezdő szál), ami a vírus replikációs stratégiájában jelentős szerepet játszik (lásd vírusok multiplikációja). Több parvovirus genom teljes nukleotid-szekvenciáját feltárták (119. ábra).

119. ábra - Parvovirusgenom

kepek/119abra.png


Vírusfehérjék. Antigéntulajdonság. Minden parvovirus és dependovirus három különböző kapszidfehérjét (VP1–VP2–VP3) kódol, az Aleuti-betegség vírusának kivételével, ahol csak két struktúrprotein (VP1–VP2)gén található. Ez utóbbi esetben a VP3 protein a VP2 fehérjéből keletkezik a transzláció utáni enzimatikus vágással. A vírusfehérjék 80%-a VP3 protein.

A parvovirusgenom olyan rövid, hogy a struktúrproteingének átfedik egymást, ezért nincs szabad hely más fehérjék, pl. transzkriptáz enzimek kódolására. Ez az oka annak, hogy a papovavirus és a HDV-n kívül a parvovirusnak sincs DNS-polimerázenzime.

A legtöbb parvovirus kapszidproteinjei haemagglutinációs képességgel rendelkeznek. A haemagglutinációs képesség azonban még ugyanazon vírus törzsei között is eltérő lehet (pl. macskák panleukopeniája). A sertés és a kutya parvovirus-fertőzéseinek diagnosztikájában a hemagglutinációs próbákat kiterjedten alkalmazzák. Az Aleuti-betegség vírusa, a libák parvovirusa és néhány sertésparvovirus-törzs nem haemagglutinál.

A parvovirus-fehérjék jó hatásfokú antigének, mivel a szervezetet erős, magas szintű immunválaszra késztetik. A természetes fertőzés és a szakszerű vakcinázás után kialakult immunitás hosszan tartó és protektív. A vírusok ellen termelt kolosztrális ellenanyagok hosszú ideig perzisztálnak (sertésben akár 6 hónapos, kutyában akár 18 hetes életkorig).

Ellenálló képesség. Fizikokémiai tulajdonságok. A parvovirusok kiemelkedően ellenállnak a fizikokémiai hatásoknak. Szaporodóképességüket megőrzik pH 3–9 között. Szobahőmérsékleten hetekig túlélnek, 56 °C-os hőkezelésnek 60 percig ellenállnak. A kutya és a sertés parvovirusai a bélsárban hónapokig is megtartják fertőzőképességüket. A fertőtlenítőszerek közül hatékony a formalin, nátronlúg, klórlúg, de hatástalan az alkohol, a fenol és a kvaterner ammóniumsók.

Multiplikáció. A parvovirusok szaporodását a „Vírusok multiplikációja” c. fejezetben részletesen tárgyaljuk. Mivel a parvovirusok nem kódolnak transzkriptáz enzimeket, a makromolekuláik szintéziséhez a sejt replikáz és transzkriptáz enzimeire támaszkodnak (120. ábra). Ezért szaporodásukhoz elsősorban a mitotikus osztódás S fázisában levő sejteket használják. A dependovirusok a közelükben szaporodó herpesz- vagy adenovirusoktól veszik el a virális enzimeket.

120. ábra - Parvovirusok szaporodása

kepek/120abra.png


Kórokozó képesség. A parvovirusok gazdaspektruma szűk. Mivel szaporodásukhoz osztódó sejtet igényelnek, pathogen hatásukat a szervezetben ott fejtik ki, ahol intenzív sejtosztódás van. A parvovirus számára ilyen célszervek a magzat, az újszülött és a fiatal állat bélhám-, szívizom- és idegsejtjei, felnőtt állatban az immunrendszer sejtjei (20. táblázat).

20. táblázat - Állatok parvovirusok okozta megbetegedései

Állatfaj

Fetopathogén hatás

Enteritis

Myocarditis,

pericarditis

Egyéb

(+?)

Szarvasmarha

+

Sertés

++ (smedi)

Kutya

++

+

Macska

+ (ataxia)

++

panleukopenia

immunszuppresszív hatás

Nyérc ent.

++

Nyérc Aleuti betegsége

+

+

immunkomplex

képződés

Liba Derzsy betegsége

+

+

nátha

májelváltozás


A sertés parvovirusa (PPV, Porcine Parvovirus). A sertésparvovirusok egy szerocsoportba tartoznak, és jól szaporodnak sertésvese- és sertéspajzsmirigy-tenyészetekben. A hemagglutináló törzsek több állatfaj (tengerimalac, patkány, csirke, humán O) vörösvérsejtjeit agglutinálják. Sertésben a parvovirus-fertőzés kizárólag terméketlenséget és magzatkárosodást (vetélést) okoz. A SMEDI néven ismert tünetegyüttes a fertőzés során megfigyelt kórképeket egyesíti (Stillbirth-Mummification-Embryonic Death-Infertility, vagyis halvaszületés-mumifikáció-embrióelhalás-terméketlenség). A fertőzés kimenetele attól függ, hogy a fogékony állatot a vemhesség melyik időszakában érte a fertőzés (21. táblázat). A nem vemhes sertésben a parvovirus szubklinikai fertőzést okoz, az állat korától függetlenül. Eddigi ismereteink szerint a sertésparvovirus nem alakít ki sem latenciát, sem perzisztens fertőzést. A fertőzött állat a bélsarával üríti a vírust. A kereskedelmi forgalomban levő attenuált és inaktivált vakcinák hatékony védelmet biztosítanak a vemhes sertéseknek.

21. táblázat - A parvovirus-fertőzés eredménye vemhes sertésben

Vemhesség ideje (nap)

Fertőzés eredménye

vírusdiagnosztika

–30

embrió elpusztul és felszívódik

visszaivarzás

kocában

vírus(+) ellenanyag(+)

30–70

embrió elpusztul, mumifikálódik

vetélés

magzatban

kocában

vírus(+) ellenanyag(-)

vírus(+) ellenanyag(+)

70–114

vetélés vagy halvaszületés

„remegő", „szétcsúszott lábú" malac

magzatban

kocában

vírus(+) ellenanyag(+)

vírus(+) ellenanyag(+)


Macska panleukopeniájának vírusa (FPLV Feline Panleucopenia Virus). A vírus macskaveseszövetből készült sejteken szaporítható, ahol magzárványokat hoz létre. Az FPLV törzsek egy szerocsoportba tartoznak de virulenciájuk különböző. Minden macskaféle (Felidae) fogékony a fertőzésre, amely valószínűleg a macskák legfontosabb vírusos betegsége. A parvovirus a fehérvérsejtekben intenzíven szaporodik, és ennek eredményeképpen a fehérvérsejtek száma drasztikusan csökken (panleucopenia). A viraemia során a bélhámba eljutó és ott szaporodó parvovirus véres hasmenésben, hányásban megnyilvánuló kórképet okoz. Ha a magzatot 2 héttel a születés előtt vagy az újszülött kismacskát 2 héttel a születés után éri a fertőzés, a vírus eljuthat a kisagyba, ahol szaporodása révén a Purkinje-sejtek hypoplasiáját okozza. Ez a kismacskákban a kórjelző értékű ataxia kialakulásához vezet. Idősebb kölykökben és felnőtt macskákban szubklinikai fertőzés gyakran előfordul, de ezekben az állatokban is kialakul immunszuppresszió, a fehérvérsejtszám csökkenése miatt. A fertőzött állat a bélsárral üríti a vírust (1g bélsár akár 109 vírust is tartalmazhat). A betegség ellen hatékony vakcinákat állítottak elő. A maternális immunitás 6–14 hétig biztosít védelmet a kismacskáknak.

A kutya parvovirusai (Minor Virus of Canine CPV–1, Canine parvovirus CPV–2). Az emlősparvovirusok közül a kutyákban 2 parvovirus okoz fertőzést. Az apathogennek tartottCPV–1 (Minute virus of Canine, MCV) és a kutyák parvovirusos bélgyulladásaként vagy „kutyaparvóként” ismert súlyos enterális betegséget és myocarditist okozó CPV–2 (Canine parvovirus Type 2).

ACPV–1 vírust 1967-ben izolálták egészséges kutyák bélsarából, és a legutóbbi időkig „ártalmatlan” vírusnak tartották. Amerikai szerzők azonban 1995-ben fatális kimenetelű megbetegedést írtak le kölyökkutyákban, melyek hátterében bizonyítottnak látták a CPV–1 vírus szerepét

A kutyák parvovirusos bélgyulladását okozó CPV–2 vírustörzs 1978-ban tűnt fel, és a genetikai vizsgálatok bizonyították, hogy a macskák panleukopeniájának vírusából (FPV) keletkezett mutációval a laboratóriumi szövetpasszálások során. A rendkívül konzervatívnak gondolt eredeti CPV–2 törzsek a járványok során további genetikai mutációkat szenvedtek, melynek eredményeként 2 új szubtípus alakult ki, 1979-ben aCPV–2a és 1984-ben aCPV–2b törzsek. A CPV–2b törzs a CPV–2a törzsből született mutációval. Ezek az új szubtípusok ma már világszerte elterjedtek és több területen kiszorították az eredeti CPV–2 törzseket

A CPV–2 törzsek nem fertőzték a macskát, a CPV–2a, CPV–2b szubtípusokat izolálták enterális megbetegedésben szenvedő macskák bélsarából. A CPV–2 szubtípusok virulensebbnek bizonyultak, mint a CPV–2 törzsek. Ugyanakkor a CPV–2 törzsekből készült vakcinák védelmet nyújtanak a szubtípusokkal szemben is.

A nyérc parvovirus betegségei. A nyércben két különböző parvovirus megbetegedés fordul elő. A nyérc parvovirus okozta bélgyulladása (Mink Virus Enteritis, MVE) és a nyércek Aleuti betegsége ( Aleutian Disease of Mink, ADV).

A nyérc parvovirus okozta bélgyulladása gyors lefolyású, súlyos hasmenésben megnyilvánuló és nagy mortalitással járó akut megbetegedés, amely főként fiatal nyércekben fordul elő. A vírus nyérc és macska eredetű szöveten szaporítható.

A nyércek Aleuti-betegségelassú lefolyású és többnyire az állat halálával végződő krónikus immunkomplex megbetegedés. Az ADV a nyérc „önálló” parvovirusa, mivel mind a szerológiai mind a genetikai vizsgálatok alapján különbözött a macskák parvovirusától. A betegség iránt nyérceken kívül a görények és szkunkok is fogékonyak. Az ADV ellen termelt ellenanyagok nem neutralizálják a vírust, ami a perzisztens fertőzés kialakulásához és a folyamatos immunkomplex- (vírus + ellenanyag) képződéshez vezet.

A liba Derzsy-féle betegsége (Goose parvovirus, GPV). A kislibákban generalizált megbetegedést (hasmenés, idegrendszeri tünet, nátha) okozó vírus a vírushordozó ludak tojásaival és bélsarával terjed. A vírus libaembrióból készült szövettenyészeten szaporítható. A betegség ellen hiperimmun szérumterápiát alkalmaznak, de kifejlesztettek bakulovírusba expresszált vektorvakcinát is.

Laboratóriumi diagnosztika. A vírusizolálás többnyire a bélsárból és a mumifikált magzatokból történik, faj azonos szövettenyészeten. A CP-hatás nem kifejezett (magzárvány), ezért a vírus azonosítására az IF próbát is használják. A vírustörzsek azonosítását NS szekvenciaanalízissel és restrikciós enzimvizsgálatokkal végzik. A vírusdiagnosztikában széles körben használják az elektronmikroszkópos vizsgálatot. A vírusfehérjéket ELISA, IF és HA próbákkal mutatják ki. A vírusspecifikus ellenanyagok meghatározását ELISA, HAG (hemagglutináció gátlás), VN(vírusneutralizáció) próbákkal végzik. Speciális esetekben használják még a counter-immunelektroforézist (Aleuti-betegség), az immundiffúziós próbát és a radioimmun assayt.

Humán parvovirus-fertőzések. Az egy szerotípusba tartozó humán parvovirusok (B19 vírus) felelősek a fertőző erythema és haemolitikus anémia néven ismert kórképek, valamint a krónikus polyarthritisek kialakulásáért. A B19-vírusfertőzésnél leírtak magzatelhalást (abortuszt) és halállal végződő szívizom-elfajulást is. Az 5,5 kb. hosszúságú vírusgenom három kapszidproteint és egy nem strukturális fehérjét kódol. A B19 vírus nem haemagglutninál.

Dependovirusok

A korábban adenoassociated vírusoknak (AAV) nevezett dependovirusok az adenovirusokon kívül, több herpesvirus (cytomegalovirus, HSV, Aujeszky-vírus) polimeráz enzimét felhasználják szaporodásukhoz. Mivel multiplikációjuknak létfeltétele a „segítő vírus” jelenléte, a dependovirusok csak olyan sejtben képesek szaporodni, amelyet a „segítő vírus” is fertőzni tud.

A dependovirusok egyedülálló tulajdonsága a parvoviridae családon belül, hogy integrálódni képesek mind a segítő vírus genomjába, mind a sejtgenomba. A sejtgenomba történő integráció latens fertőzést okoz, a „segítő vírus” nukleinsavába történő beépülés legtöbbször a „segítő vírus” halálát okozza.

Dependovirus-fertőzést több fajban (kutyában, lóban, szarvasmarhában, csirkében) leírtak. Önálló megbetegítő szerepük még nem bizonyított, de feltételezik, hogy jelenlétükkel súlyosbíthatják a „segítő vírus” által kiváltott kórképeket.

Papovaviridae

A Papovaviridae család elnevezésében a családot alkotó két vírusnemzetség, Papilloma és Polyoma, valamint ez utóbbi vírusokat jellemző cytopathogen hatás (vacuolizáció) szerepel.

A papilloma szó a latin „papilla” (csecsbimbó, bőrkidudorodás) és a görög „-oma” (daganat) szóösszetételből ered, amely „bimbódzó (bőr) daganatként” értelmezhető. A polyoma szó a görög „poly” (sok) és az „-oma” szóösszetétel alapján „sok daganatként” fordítható. A vacuolizáló vírus szó a Polyoma nemzetségbe tartozó SV40 vírus korábbi (a diagnosztikai értékű CP-hatást jelző) taxonómiai elnevezése utal.

A Papovaviridae vírus család, a Papillomavirus és a Polyomavirus genusokból áll. A polyoma- és a papillomavirusok mind genetikai, mind immunológiai szempontból határozottan különböznek egymástól.

A Papilloma genusba tartozó vírusok szűk gazdaspektummal rendelkeznek. A nemzetségen belül állatfajok szerint csoportosítjuk a vírusokat. Adott állatfaj vírusait a (a legalább 50%-os nukleinsavszekvencia-különbségek alapján genomtípusokba soroljuk (pl. szarvasmarha-papillomavirus 1. típus, Bovine papillomavirus–1, BPV–1). A papillomavirusok az általuk okozott pathologiai elváltozás alapján három csoportba sorolhatók. A papilloma genusba tartozó vírusok jóindulatú hámsejtdaganatokat okoznak, amelyek kofaktorok hatására malignussá válhatnak (BPV–4). A vírus a fajazonos sejttenyészetekben sejttranszformációt hoz létre. A papillomavirusok sejttenyészetben nem szaporíthatók.

A Polyoma genusba tartozó vírusokat a szaporodásukat biztosító állatfajok neve szerint csoportosítjuk (pl. szarvasmarha-polyomavirus, Bovine polyomavirus, BPoV). Az egyes fajok vírusai szerológiai próbákkal elkülöníthetők. A Polyoma genusba tartozó vírusok közös jellemzője, hogy a természetes gazdafajban (amelyben szaporodnak) többnyire szubklinikai fertőzést hoznak létre, ugyanakkor egyesek más, fogékony fajban (pl. rágcsálókban) malignus transzformációt indítanak meg. Ez alól kivétel az egér polyomavirusa, ami 6 eltérő szövettani típusú daganatot okoz a saját gazdájában. A polyomavirusok sejttenyészetben kifejezett CP-hatást (pl. vacuolizáció) okoznak. Állat-egészségügyi szempontból a polyomavirusok nem jelentősek, ezért a továbbiakban a papillomavirusokat tárgyaljuk részletesebben.

Papillomavirusok

Morfológia. A virion szerkezete. A papovaviridae családba tartozó vírusok ikozahedrális szerkezetű nukleokapsziddal rendelkeznek, burkuk nincs. A nukleokapszid átmérője 55 nm (papillomavirus), illetve 45 nm (polyomavirusok), amely 72 henger alakú kapszomert tartalmaz. Elektronmikroszkópos vizsgálattal a virion egyéb degeneratív formái is felismerhetők (121. ábra).

121. ábra - Bovine papillomavirus (EM). (Az Országos Állategészségügyi Intézet archívumából) Ritchie A. felvétele

kepek/121abra.png


Nukleinsav. A papillomavirusok dupla szálú, (DNS/2) cirkuláris genomja nukleoszomákat alkot a virionban. A vírus DNS-hez sejt eredetű hisztonfehérje kapcsolódik. Számottevő bázispárkülönbség van az egyes papillomavirusok nukleinsava között (pl. szarvasmarha papillomavirus 6,7 kb. a kutya papillomavirusok 3–8 kb.). A vírusnukleinsav molekulatömege 5 x 106 Da. Eddig 10 fehérjét kódoló szakaszt (open reading frame, ORF) azonosítottak. Ezek közül nyolc (E1–E8) a kapszidfehérjéket kódoló, ún. „korai genomszakaszban”, kettő pedig a regulációért és a replikációért felelős, ún. „késői genomszakaszban” helyezkedik.

Vírusfehérjék. Antigéntulajdonság. Mivel a papillomavirusok nem szaporíthatók szövettenyészeten, a vírusfehérjék tanulmányozása nehézségbe ütközik. Ezideig 10 polypeptidet azonosítottak, melyek közül egy, ún. nagy kapszidproteint (kb. 57 kb.) és több ún. kis kapszidproteint (43–53 kb.) azonosítottak. A genusspecifikus fehérjék a kapszid belsejében, a fajspecifikus fehérjék a virion felszínén helyezkednek el.

A replikáció során keletkező, ún. korai vírusfehérjék fontos szerepet játszanak a sejttranszformációban. A virion nem tartalmaz sem szénhidrátot sem hemagglutinációra alkalmas fehérjét (Bár a nyúl papillomavirus képes adszorbeálni a vörösvérsejteket, azonban ez nem vezet haemagglutináció kialakulásához.) Szerológiai próbákkal (AGP) a felszíni fajspecifikus fehérjék alapján az egyes papillomavirusok megkülönböztethetők egymástól. A detergensekkel kezelt virionban a szabaddá váló, belső genusspecifikus fehérjék nagyfokú keresztreakciót adnak az összes papillomavirus között.

Ellenálló képesség. Fizikokémiai tulajdonságok. A papillomavirusok zsíroldószerekkel (pl. éter) szemben rezisztensek. Ellenállnak a savas kémhatásnak (pH 3–7 között) és a 30 percig tartó 56 °C-os az hőkezelésnek is.

Multiplikáció. A papillomavirusok makromolekuláinak szintézisét A vírusok multiplikációja c. fejezetben részletezzük (DNS/2). A papillomavirusok a bőrsérüléseken keresztül fertőzik a szervezet, és a behatolás helyén majd ennek környékén lokális fertőzést okoznak.(bár emberben generalizált papillomatózist is leírtak). Replikációjukat sejtreplikáz enzimek irányítják. A papillomavirusok latens fertőzést alakíthatnak ki. Ilyenkor a vírusgenom extrakromoszómálisan, episzóma formában található a sejtmagban. A nukleokapszid összeépüléshez többnyire keratin fehérjék jelenlétét igénylik. Ezért nem lehet a papillomavirusokat sejttenyészetben szaporítani.

Kórokozó képesség. A bőrsérüléseken és folytonossági hiányokon keresztül bejutó papillomavirusok az epithelsejtekben elszaporodva lokális elváltozásokat okoznak (23. táblázat). A papillomák felszíni sejtjeiben komplett vírusokat, a basalis rétegekben azonban csak vírusnukleinsavakat lehet kimutatni (122. ábra). Nem alakul ki generalizált fertőzés. Az állat-egészségügyi klinikai gyakorlatban jó hatásfokkal használhatók az ún. autovakcinák. Az autovakcina hatékonysága és a spontán regresszió hátterében álló immunológiai folyamatokat még nem tisztázták.

22. táblázat - Papillómavirusok által okozott megbetegedések

Vírus

Fogékony állatfaj

Betegség

Szarvasmarha papillomavirus

  

Genotípus 1

Szarvasmarha

Bőr fibropapilloma

 

Sarcoid

Genotípus 2

Szarvasmarha

Bőr fibropapilloma

 

Sarcoid

Genotípus 3

Szarvasmarha

Bőr papilloma

Genotípus 4

Szarvasmarha

Emésztő rendszerben kialakuló papilloma

(rosszindulatúvá válhat)

Genotípus 5

Szarvasmarha

Csecsbimbó fibropapilloma

Genotípus 6

Szarvasmarha

Csecsbimbó papilloma

Juh papillomavirus

Juh

Bőr fibropapilloma

Ló papillomavirus

Bőr papilloma

Sertés papillomavirus

Sertés

Bőr papilloma

Kutya papillomavirus

Kutya

Száj papilloma

Nyúl papillomavirus

Nyúl

Bőr papilloma (rossz indulatúvá válhat)

Ember papillomavirusai (75 típus)

Ember

Bőr és nyálkahártya papillomák (némelyik rosszindulatúvá válik)


23. táblázat - Papillómavírusok által okozott kórképek

Kórkép

Vírus

1. csoport

Bőr epithel sejtjeinek neopláziája

Szarvasmarha 3, 6 Ló,

nyúl* papillomavirusok

2. csoport

Epithel sejtek hiperpláziája

Szarvasmarha 4**, kutya papillomavirus

3. csoport

Bőrpapilloma bőr alatti kötőszövetben

fibróma kialakulásával

Szarvasmarha 1, 2, 5

* carcinoma fejlődhet ki

** ko-faktor hatására carcinoma fejlődhet ki


122. ábra - Papillomavirusok elhelyezkedése a papillomában

kepek/122abra.png


Szarvasmarha papillomavirusai (Bovine papillomavirus, BPV 1–6). A szarvasmarha- papilomavirusokat 6 genomtípusba osztjuk. A nukleinsav-szekvencia és a szerológiai vizsgálatok alapján szorosabb genetikai rokonság állapítható meg a BPV 1–2–5, valamint a BPV 3–4–6 típusok között. Az ún. bőrpapillomatózis a nyakon, háton, a szem környékén jelentkezik, és leggyakrabban a BPV 1–2–3 típus okozza. A csecsbimbókon jelentkező papillomákban nagy gyakorisággal a BPV 5–6 típus fordul elő. A szarvasmarha különleges faji fogékonyságát jelzi a papillomavirussal szemben, hogy a fertőzés legtöbbször kiterjedt, nagy, karfiolszerű transzformációt okoz, és nem ritka az állományszintű fertőzés sem. A szűk gazdaspektumú papillomavirusok közül kivétel a BPV 1 és 2 típus, mivel ezek a vírusok lóban sarcoid típusú daganatokat idéznek elő.

A lovak papillomavirusai (Equine papillomavirus, EPV). Lovakban az eddig izolált papillomavirusok egy genomtípusba tartoztak. Az EPV az ajak és az orr környékén okoz többnyire kicsi, szemölcsszerű papillomákat. Diagnosztikai szempontból lényeges, hogy a BPV 1–2 típus szerepet játszhat a lóban kialakuló sarcoidok oktanában.

A kutyák papillomavirusai (Canine papillomavirus, CPV). Kutyákban a papillomák a száj környékén jelennek meg, majd innen átterjedhetnek a szájüreg és torok nyálkahártyájára és a nyelvre is (123. ábra). A nyelési nehézségeket és étvágytalanságot (ízérzészavart) okozó papillomákat sebészeti úton kell eltávolítani. Az autovakcinák használatától jó eredmény várható. Gyakorlati tapasztalat, hogy az örökletes immunhiánnyal született kutyákban gyakrabban és súlyosabban jelentkezik a kórkép. A kutyákat megtámadó papillomavirusok egy típusba sorolhatók.

123. ábra - Papillomák kutya szájában

kepek/123abra.png


Egyéb állatfajok papillomavirusai. Nyúlban két papillomavirust izoláltak. A gyapotfarkú nyúl (Sylviagus sp.) bőrpapillomatozisát okozó CRPV (Cottontail rabbit papillomavirus) vagy Shope-vírust, ami a házinyúlban ritkán hasonló bőrelváltozást okoz. Házinyulakban a szájban megjelenő papillomákból izolált papillomavirusok különböztek a Shope-vírustól.Sertésben a ritkán előforduló papillomavirus-fertőzés általában a genitáliákra korlátozódik és többnyire spontán gyógyul. Papillomafertőzést leírtak vadon élő kérődzőkben(őz, zerge) és húsevőkben(róka) is. Az őzekben előforduló papillomafertőzés járványos méretű neurofibromatozist okozott.

Laboratóriumi diagnózis. A víruskimutatás a papillomák elektronmikroszkópos vizsgálatával történik. A vírusfehérjéket IF és immunperoxidáz-próbákkal, a vírusnukleinsavakat hibridizációs módszerekkel azonosítjuk.

Humán papillomavirus-fertőzések. A humán papillomavirusokat (HPV) ez ideig 75 típusba sorolták. Klinikai szempontból a rákkeltő bőrpapillomákat (szemölcsöket), a rákkeltő típusoktól 5–7 éven belül törvényszerűen malignussá váló anogenitális régiókban előforduló papillomákat és a jóindulatú feji és nyaki daganatot okozó papillomákat különböztetjük meg. A fertőzések terjesztésében kiemelkedő szerepet játszik a szexuális érintkezés és a közös törülköző használata.

Polyomavirusok

A polyomavirusok kisebbek a papillomavirusoknál (virion 45 nm, molekulatömege 27x106 D). A cirkuláris nukleinsav (DNS/2) 5000 bázispárból áll, és 12%-át alkotja a virion tömegének. A genom ún. késői szakasza tartalmazza a struktúrproteinek (VP1–VP2, VP3) genetikai információját, az ún. korai szakasz pedig a T antigéneket. A T antigének nem épülnek be a víruskapszidba. A multifunkcionális T antigének szabályozzák a vírusnukleinsav replikációját, és felelősek a sejt transzformációjáért (T = tumor antigén). A T antigéneket az SV 40 vírus tanulmányozása során ismerték meg. A papillomavirusokkal ellentétben, a polyomavirus generalizált fertőzést okoz, és a vírusgenom a latens fertőzés alatt integrálódik a sejt kromoszómájába.

A legjelentősebb humán polyomavirusok a BK és JC vírusok, melyek terhesség alatt is reaktiválódhatnak, de nincs magzatkárosító hatásuk. Immunhiányos egyénekben a JC vírusok azonban az agy fehérállományának, halálhoz vezető károsodását okozzák.

Herpesviridae

A herpesvirusoknak az ókorból eredő elnevezése, a görög herpes, herpetos (csúszómászó állat, kígyó) szóból ered, ami az egyik humán herpesvirus (HHV–3) által okozott bőrelváltozás (övsömör) jellegére utalt. A közel 100 különböző herpesvirust felölelő víruscsalád tagjait már izolálták minden fontosabb evolúciós lépcsőt képviselő magasabb rendű állatfajból (rovarok, kétéltűek, hüllők, madarak, emlősök). Az embernek és a háziállatfajoknak többnyire szigorúan fajspecifikus vírusai vannak (a sertés Aujeszky-vírusának, SHV–1, kivételével). A juh az egyetlen háziállat, amelyikből még nem izoláltak fajspecifikus herpesvirust.

A herpesvirusok rendszerbe sorolása még ma sem tekinthető véglegesnek. A Herpesviridae családon belül három alcsaládot(Alphaherpesvirinae, Betaherpesvirinae, Gammaherpesvirinae) különböztetünk meg, a vírusok biológiai tulajdonságai alapján. A rendszertani besorolás ma már egyre inkább a genomszerkezeti sajátosságokra épül.

Az Alphaherpesvirinae alcsaládot a Simplex virus genus és Varicello virus genus, az egységesebb genomszerkezetű Betaherpesvirinae alcsaládot Cytomegalovirus, Muromegalovirus, Roesolovirus nemzetségekre osztották fel. A Gammaherpesvirinae alcsaládot a Lymphocryptovirus és a Rhadinovirus nemzetségek alkotják. A nemzetségeken belül szerotípusokat különböztetünk meg.

Alphaherpesvirinae alcsalád. Az alcsaládba tartozó vírusokra jellemző, hogy sejttenyészetben viszonylag rövid (<24 óra) szaporodási ciklussal és gyors terjedőképességgel rendelkeznek. A fertőzött sejtekben cytolysist (sokszor syntytium-képzés) okoznak. A szervezetben a latenciát elsősorban az idegsejtekben (ganglion) alakítják ki, de egyes nyirokszervek (pl. tonsilla, lép) latens fertőzöttségét is megfigyelték. A latenciát kialakító vírusgenom extrakomoszomálisan helyezkedik el, episoma formájában. Az alcsaládba tartozó vírusok gazdasejt-specificitása változó, az FHV–1 csak a macskát fertőzi, az Aujeszky-vírus (SHV–1) több állatfajt is megbetegít.

Betaherpesvirinae alcsalád. Sejttenyészetben az alcsalád vírusainak viszonylag lassú (> 24 óra) szaporodási ciklusa és terjedőképessége van. A fertőzött sejtekben jellegzetes magzárványban (bagolyszem) és sejtmegnagyobbodásban (cytomegalovirus) megnyilvánuló CP-hatást okoznak. A csoport elnevezését ez utóbbi CP-hatásról (óriássejt a vizeletben) kapta. A cytomegalovirusok elsősorban a nyálmirigyekben és a nyirokszövetekben alakítanak ki latenciát, de latens vírusgenomot azonosítottak más szervben (vese) is. A cytomegalovirusok latens állapotban extrakromoszomálisan helyeződnek a sejtmagban, de kivételesen előfordul, hogy a latens vírusgenom integrálódik a sejt kromoszómájába. Az alcsaládba tartozó vírusok többnyire szűk gazdaspektrummal rendelkeznek.

Gammaherpesvirinae alcsalád. Az alcsaládba tartozó vírusok minden tagja szaporodik lymphoid szövetben, amelyben egyesek sejttranszformációt okoznak. A transzformálódott sejtekben nem képződnek virionok (abortív fertőzés). Az alcsalád egyes tagjai a T lymphocyták (EHV–7), mások a B lymphocyták (HHV–4) transzformációját okozzák. Több vírus a hám- és kötőszövetből készült sejtkultúrákban is elszaporodik, ahol cytolysisben megnyilvánuló CP-hatást fejt ki. A gammaherpesvirusok a lymphoid szövetben (és esetenként a hámszövetben is) latenciát alakítanak ki. A latens vírusgenom episzomális formában található meg a sejtmagban. Rosszindulatú daganatokban (Burkitt lymphoma) a vírusgenom azonban integrálódik a daganatsejt kromoszómájába. A gammaherpesvirusok szűk gazdaspektrummal rendelkeznek.

Morfológia. A virion szerkezete. A pleomorf buroknak köszönhetően a herpesvirusok nagysága 150–200 nm között változik. Az ikozahedrális szimmetriájú nukleokapszid átmérője 100–110 nm. A nukleokapszid 162 kapszomert (150 hexont és 12 pentont) tartalmaz. A hexagonális szerkezetű, üreges kapszomereket a herpesvirusok morfológiai jegyének is tekintik A kapszomerek hossza 12–13 nm, szélessége 9–10 nm, az üreg 4 nm átmérőjű. A nukleokapszid és a burok között található a magas fehérjetartalmú, „tegumentnek” nevezett réteg. A virionban többnyire aszimmetrikusan helyeződő tegument vastagsága a vírus sejtben elfoglalt helyétől függ. A tegumentfehérjéket a vírus kódolja. A 20–40 nm vastagságú, sejtmembrán eredetű vírusburok felszínén kb. 8 nm hosszúságú tüskéket lehet megfigyelni elektronmikroszkópos vizsgálattal. Ezek a struktúrák hordozzák az adszorpcióért felelős antireceptor glükoproteineket (124. ábra).

124. ábra - Szarvasmarha herpesvirus (BHV–3) (Országos Állategészségügyi Intézet archívuma, Ritchie A. felvétele) (EM)

kepek/124abra.png


Nukleinsav. A herpesvirusok nukleinsava kétszálú DNS/2. A genom a virionban lineáris szerkezetű, de a virionból kiszabadulva, a fertőzött sejt magjában cirkuláris formába alakul át, ami szükséges a „rolling circle” (gördülő kör) elnevezésű replikációs forma kialakuláshoz. A herpesvirusok genomjának hossza kb. 120–230, molekulatömege 80–150×106 Da, struktúrája változó. A G+C arány nagy variabilitást mutat az egyes vírusok között (CHV–1:32%, SHV–1 :74%).

A genomot egy hosszú (82%) és egy rövid (12%) szakaszra lehet felosztani. A szakaszok végeit ún. ismétlődő szekvenciák: (internal repeat-IR és terminal repeat-TR) zárhatják le, amelyek a genomot hosszú (UL) és rövid (Us) egyedi egységre osztják. Az ismétlődő szekvenciák száma és helyeződése alapján a herpesvirusokat 6 különböző genomosztályba (A–F) sorolják (125. ábra).

125. ábra - Herpesvirus genom osztályok

kepek/125abra.png


A simplexvirusoknál a rövid (US) szakasz kódolja a vírus számos „nélkülözhető” fehérjére (gE). A hosszú egység (UL) kódolja többek között a herpesvirusok „ősi” közös fehérjéit (gB protein) és a TK (timidinkináz) enzimeket is. A herpesvirusgenom kb. 70–100 vírusfehérjét kódol.

Antigén-tulajdonság. Vírusfehérjék. A virion több mint 20 struktúrproteint tartalmaz, amelyekből 6 a kapszidban, 2 DNS-hez kapcsolódva és legalább 5 a burokban található. A többi fehérjét a tegumentben azonosították. A vírus multiplikációja és virulenciája szempontjából a legfontosabbak a burokban található glükoproteidek. A glükoproteidek rendkívül fontos szerepet játszanak a vírus–sejt, valamint az immunrendszer aktiválása révén, a vírus–szervezet kapcsolatokban. A HSV és az Aujeszky vírus tanulmányozása során tisztázták, hogy a herpesvirusok neurovirulenciájának kialakításában központi szerepe van agE-, gC-, TK-, gI-fehérjéknek, melyek többnyire együttes hatásként alakítják ki az adott vírustörzsre jellemző virulenciát (24. táblázat). A gE-fehérje diagnosztikai szempontból különleges jelentőségre tett szert. Az Aujeszky-vírus- és az IBR-fertőzéseknél ennek a fehérjének a kimutatásán alapszik az a differenciáló diagnosztikai teszt (gE-monoklonális ELISA), amellyel megkülönböztethető a vakcinázott és a fertőzött állat.

24. táblázat - Aujeszky-vírus fehérjéinek biológiai szerepe

Megnevezés

Létfontosságú fehérje

Virion alkotórésze

Adszorpció

Penetráció

Sejt–sejt terjedés

gB (gII)*

+

+

+

+

gC (gIII)

+

(+)

gD (gp50)

+

+

(+)

+

(+)

gE (gI)

+

(+)

gG (gX)

gH

+

+

+

+

gl (gp63)

+

gK

?

?

?

?

?

gI

+

+

+

+

* korábbi elnevezés


A vírus olyan glükoproteideket (gG) is szintetizál, amelyek bizonyos herpesvirusokba nem épülnek be a virionba. Egyes herpesvirusok polimeráz enzimje felelős a természetes hőmutáns vírusok létrejötéért (CHV–1).

A herpesvirusok között nem azonosítottak közös család- vagy alcsalád-specifikus antigéneket. Az egyes herpesvirusok a szerológiai próbák alapján jól elkülöníthetők egymástól. Néhány esetben azonban csak nukleinsav analízissel lehetett különbséget tenni adott állatfaj különböző megbetegedéseit okozó vírustörzsek között (IBR–IPV, EHV–1–EHV–4, lásd „ Az emlősállatok fontosabb herpesvirusai” c. fejezetben). Az emberi és állati herpesvirusok között szerológiai próbákkal kimutatható rokonságot ez ideig egyes humán (HSV), sertés (SHV–1) és szarvasmarha (IBR)vírusok, valamint az Epstein–Barr (HSV–3) és Marek-vírus (GHV–2)között mutattak ki.

A herpesvirusok antigénhatása gyenge, ezért az ellenük termelődő neutralizáló ellenanyagok nem védik meg az állatot az ismételt fertőzéstől. A protektivitást biztosító ellenanyagok a vírus burkában elhelyeződő glükoproteinek ellen termelődnek.

Ellenálló képesség. Fizikokémiai tulajdonságok. A herpesvirusok a kevésbé ellenálló vírusok közé tartoznak. Lipidtartalmú buruk miatt a herpesvirusok zsíroldó szerekkel (éter, kloroform) könnyen inaktiválhatók. A formaldehid- és a klórtartalmú fertőtlenítőszerekkel, valamint a jodofórokkal szemben érzékenyek. A tripszinnel szembeni érzékenység vírustörzsenként eltérő lehet. Az UV fény és a röntgenbesugárzás könnyen inaktiválja a vírusgenomot. Hőérzékeny vírusok, de kíméletes hőkezeléssel viszonylag hőtűrő törzsek szelektálhatók ki a víruspopulációból. A legtöbb herpesvirus pH 5–12 között stabilnak bizonyult. Ettől eltérő értéknél néhány órán belül inaktiválódnak. Fertőzőképességüket –70 °C alatt évekig megtartják, de –18 °C és –25°C között hetek alatt inaktiválódnak. (Ezért nem szabad a vírusizolálásra gyűjtött mintát háztartási hűtőszekrényben tárolni!)

Multiplikáció. A herpesvirusok replikációs és transzkripciós stratégiáját A vírusok multiplikációja c. fejezetben részletezzük (126. ábra).

126. ábra - Herpesvirusok multiplikációja. Murray és mtsai. (1990) után módosítva

kepek/126abra.png


A háziállatok fontosabb herpesvirusai

A könnyebb áttekinthetőség kedvéért a herpesvirusokat az állatfajok szerint tárgyaljuk.

Alphaherpesvirinae vírusok által okozott betegségek. (25. táblázat).

25. táblázat - Alphaherpeszvirinae alcsaládba tartozó vírusok

Simplexvírus, (genus)

Variocellovírus (genus)

HHV-1

Herpes simplex 1

AHV-1

Kacsapestis v.

HHV-2

Herpes simplex 2

MHV-1

Pulykaherpesz v.

BHV-2

Szarvasmarha herpes mammilitis

HHV-3

Varicella-Zoster v.

BHV-5

Borjú encephalitis

BHV-1

IBR-IPV (Szarvasmarha)

EHV-3 (?)

Lovak ivarszervi hólyagos kiütése

EHV-1

Lovak járványos abortusza

EHV-6 (?)

Szamár herpesv.

EHV-4

Lovak rhinopneumonitise

EHV-8 (?)

Szamár herpesv.

SHV-1

Aujeszky-betegség

CHV-1

Kecske herpesv.

B-virus

Majom

CHV-1

Kutya herpesv.

  

FHV-1 (?)

Macska rhinotrachertisv.

  

GHV-1

Baromfi fertőző laringohacheitisv.

  

GHV-2-3

Marek betegség. vírusa

  

PEV

Galamb encephalitisv.

  

PHV-1

Galamb herpesv.

  

Jelmagyarázat: (?) Még nem besorolt


26. táblázat - Betaherpesvirinae alcsaládba tartozó vírusok

HHV–5

Humán cytomegalov

HHV–6

Roseola infectiosa

EHV–2 (?)

Lovak cytomegalov.

SHV–2 (?)

Sertés cytomegalov.

EHV–7 (?)

Szamár herpesv.

(–)

Szarvasmarha cytomegalov.

FHV–2 (?)

Macska cytomegalov.

Jelmagyarázat: (?) Nem besorolt


A szarvasmarhák herpesvirusai

A BHV-1 (bovide herpesvirus 1) szerotípusba két különböző betegség vírusa,a szarvasmarha fertőző rhinotracheitisének vírusa (IBR) és a szarvasmarha fertőző hüvely- és tasakgyulladását (IPV) okozó vírus tartozik. Szerológiai próbákkal és fehérjeanalízissel a két kórformát okozó vírusokat nem lehet megkülönböztetni. Ugyanakkor restrikciós enzimvizsgálattal az IBR és IPV vírusok egymástól elkülöníthetők. A klinikai tünetek jellegéből nagy valószínűséggel következtetni lehet arra, hogy a kórképért az IBR vagy az IPV vírus a felelős.

Az IBR vírus mind szubklinikai, mind klinikai tünetekben (légzőszervi, idegrendszeri tünetek, conjunctivitis és vetélés) megnyilvánuló kórképet okoz. Az IPV lokális, hólyagképződéssel járó elváltozást okoz, kizárólag a nemi szervek nyálkahártyájában, és vetélés soha nem fordul elő. A két vírus azonos szervadaptációs készsége (nemi szervek) és szoros antigénrokonsága miatt az IBR-rel fertőzött populációban ritkán jelentkezik IPV-fertőzés. Az IBR vírus ellen mind inaktivált, mind attenuált vakcinákat kifejlesztettek. Az elmúlt években forgalomba kerültek olyan monoklonális ELISA-reagens, amelyekkel biztosan elkülöníthető a meghatározott deléciós vakcinával (gE-deléció) oltott és/vagy fertőzött állat.

A BHV–2 (bovid herpesvirus 2) szerotípusba tartozó vírusok klinikailag két, jól elkülöníthető betegséget okoznak. A szarvasmarha herpes mammilitise egy hevenyen lezajló és a tőgyre korlátozódó lokális, hólyagképződéssel járó megbetegedés, amely világszerte előfordul. Afrikai szarvasmarhákon a BHV–2 generalizált bőrelváltozást idézett elő, amit (a himlővírusok által okozott bőrcsomósodási kórhoz való hasonlatossága alapján) ál-bőrcsomósodási kórnak neveztek el.

A BHV–3 (bovid herpesvirus 3) Alcelaphin herpesvirus (AHV–1, AHV–2) (Malignant catarrhal fever). A szarvasmarha roncsoló orrhurutja néven ismert akut, fatális kimenetelű generalizált betegség egyes vadon élő kérődzők között is előfordul. A vírus nehezen izolálható. Leginkább a fertőzött állat perifériás fehérvérsejtjeinek borjúpajzsmirigysejtekkel történő együttes tenyésztésével kísérelhető meg. Az erősen sejthez kötött (cell-associated) vírus jelenlétét jelző magzárvány és esetleg syntytiumképzés gyakran csak 2–3 szövetpasszálás (vakpasszázs) után figyelhető meg. A Gammmaherpesvirinae alcsaládba sorolását a genomszerkezeti jellegzetességek mellett az indokolta, hogy a vírus a keringő lymphocytákban perzisztáló (latens) fertőzést hoz létre. Sejttranszformációs tulajdonságáról nem tudunk.

Az AHV–1 törzseket ez ideig Afrikában izolálták, ahol a fogékony kérődzők a vírusfenntartó és vírushordozó gnúborjaktól fertőződnek. A gnúban a fertőzés mindig szubklinikai formában zajlik. Az AHV–2 törzseket Afrikán kívül előforduló fertőzésekből izolálták. Az AHV–2 törzsek fenntartója és terjesztője a vírussal fertőződött juh, amelyben a betegség mindig szubklinikai formában zajlik. Az AHV–1- és AHV–2-vírus iránt fogékony a nyúl, amelyben a szarvasmarhához hasonló kórkép alakul ki.

(MÓVÁR-vírus) (Bovid herpesvirus 4) Az elsőként Bartha Adorján által izolált, lassú szaporodóképességgel rendelkező MÓVÁR-vírusok (Mosonmagyaróvár) többnyire szubklinikai fertőzést okoznak szarvasmarhákban. A vírust és az ellene termelődött ellenanyagokat állatkerti macskafélékből is kimutatták (oroszlán, puma).

A szarvasmarhákból izolált cytomegalovirusok pathológiai szerepe nem bizonyított, de feltételezik, hogy esetleg terméketlenséget okoznak. Borjú eredetű szövettenyészetekben a cytomegalovirusok perzisztens fertőzést eredményezhetnek.

A kecske herpesvirusai

CHV–1 (caprine herpesvirus–1, kecskeherpesvirus). A kecskéből izolált CHV–1 vírusok egy szerotípusba tartoznak és szoros antigénrokonságot mutatnak a BHV–1 vírussal. A CHV–1 és BHV–1 vírusok restrikciós enzimanalízissel elkülöníthetők. A CHV–1 nem fertőzi sem a juhot, sem a szarvasmarhát. Kecskében a fertőzés az IBR-hez hasonló kórképet (légzőszervi tüneteket, conjunctivitist és vetélést) okoz.

A ló herpesvirusai

EHV–1, EHV–4 (ló járványos abortusza, ló rhinopneumonitise) Korábban azt gondolták, hogy a lovak járványos abortuszát és rhinopneumonitisét ugyanaz az EHV-1 vírus okozza. A járványesetekből izolált vírustörzsek restrikciós enzimanalízise azonban bizonyította, hogy az EHV–1 törzsek valójában a lovak járványos abortuszát, az EHV–4 típusba sorolt vírustörzsek pedig a lovak rhinopneumonitisét okozzák. A szerológiai rokonság ellenére a restrikciós enzimmel kimutatott vágáshely-azonosság kevesebb, mint 20% volt. Az EHV–1 törzsek ritkán légzőszervi és idegrendszeri tüneteket is okoztak, és egyes EHV–4 törzsek vemhes kancákban vetélést idéztek elő. Az EHV–4 törzsek csak lószöveten szaporodnak, az EHV–1 törzsekkel azonban más állatfajból (sertés, borjú) készült szövettenyészetek is fertőzhetők. Az EHV–1 vírus a lovak egyik legfontosabb fertőző ágense. Mind az EHV–1 mind az EHV–4 ellen kidolgoztak attenuált és inaktivált vakcinákat.

EHV–3 (lovak ivarszervi kiütésének vírusa). A lovak ivarszervi kiütésének vírusa általában enyhe lefolyású hólyagos megbetegedést okoz a genitáliákon. Vetélés és generalizált fertőzés nem fordul elő, de fiatal csikókban légzőszervi megbetegedést hozhat létre. Vírusneutralizációs próbában az EHV–3 vírusok nem adtak keresztreakciót más ló herpesvirussal, bár az EHV–1 és az EHV–3 között kimutattak mérsékelt antigénrokonságot. Az EHV–3-törzsek kizárólag lóból készült sejtkultúrákban szaporodnak.

A lovakból izolált cytomegalovirusok (Equid herpesvirus 2, EHV–2) elsősorban baktériumos társfertőzéssel (Rhodococcus equi) együtt alakítanak ki fogékony csikókban tüdőgyulladásban és tályogképződésben megnyilvánuló kórképet. Az EHV–2 törzsek egy szerocsoportba tartoznak, de nukleinsav-analízissel a törzsek DNS-e között rendkívül nagyfokú variabilitást lehetett kimutatni. Ebből adódóan az EHV–2-nek nagyon sok antigénváltozata fordul elő. Még ugyanabból a lóból is több antigénvariánst lehet izolálni. A vírus lósejtből készült szövettenyészeten jól szaporítható.

A sertés herpesvirusai

SHV–1 (suid herpesvirus 1, Aujeszky-betegség vírusa, AyV, Pseudorabies-virus, PrV).

Az Aujeszky Aladár által, 1902-ben leírt betegség vírusa a legszélesebb gazdasejtspektummal rendelkező herpesvirus, ugyanis a sertésen kívül végzetes kimenetelű idegrendszeri megbetegedést okoz rágcsálókban, emlősökben és madarakban is. A sertés az egyetlen faj, amelyiknek esélye van a fertőzés túlélésére, ezért a vírus egyedüli fenntartója a természetben. A vírusa sertésekben kortól függően, légzőszervi, idegrendszeri megbetegedést és vetélést okoz. Az ember és az alacsonyabb rendű fajok (rovarok, hüllők, kétéltűek és halak) rezisztensek a fertőzés iránt, bár humán HeLa sejtvonalon mérsékelt vírusszaporodás megfigyelhető. A vírus a felsorolt fogékony fajok sejtjeiből készült egyrétegű szövettenyészeten az alphaherpesvirusokra jellemző CP-hatást (sejtmagzárvány, sejtlekerekedés, syncytiumképződés) alakítja ki. Sertésszövet fertőzésekor az avirulens vírusok sejtlekerekedést, a virulens vírustörzsek syncytiumot hoznak létre. Az SHV–1 törzsek egy szerotípusba tartoznak, de a vírustörzsek biológiai tulajdonságaiban (pl. virulencia) különbségek vannak. A vírusnukleinsavak restrikciós enzimanalízisével a vágáshelyek megoszlása alapján törzsmarkereket határozhatunk meg, melyek a járványtani nyomozásban is felhasználhatók.

A genom közel 70%-át szekvenálták, és ma már az összes lényeges vírusfehérje génszekvenciája ismert. A genom US szakaszán elhelyezkedő gének (gE,gC) közül a gE(korábban gI néven ismert fehérjegén) szakasz deléciója két eredménnyel jár. Egyrészt a gE deléciós törzsek a virulenciacsökkenés következtében kitűnő vakcinatörzsnek bizonyultak, másrészt az ilyen deléciós vakcinával oltott sertések esetében a gE ellenes ellenanyagok kimutatására szolgáló monoklonális ELISA vizsgálattal eldönthető, hogy a sertés csak vakcinázva volt vagy esetleg találkozott az „utcai” vírussal is. Az „utcai” vírusok ugyanis hordozzák a gE gént és termelik a gE-proteint (mivel ennek a fehérjének fontos szerepe van az idegrendszeren belüli terjedésben), ezért a gE elleni ellenanyagok megjelenése mindig az „utcai” vad törzsekkel történt fertőzésre utal.

A gE nem játszik szerepet sem a vírus multiplikációjában, sem a protektivitásért felelős ellenanyagok képzésének megindításában, ezért a gE-delécióval rendelkező vakcinatörzsek jól szaporíthatók szövettenyészeten és az általuk kiváltott protektív immunitás védelmet nyújt az utcai vírussal történő fertőzéssel szemben. Az ilyen deléciós vakcinák teremtették meg a lehetőségét az olyan országos kiterjedésű mentesítési programoknak, amelyekkel ma már földrészek Aujeszky-vírus-mentességét kívánják elérni. Magyarország sertésállományának e vírustól történő mentesítése ma is folyamatban van.

A sertés cytomegalovirus–(Suid herpesvirus 2, SHV–2)fertőzése a sertés zárványtestes rhinitise néven ismert betegséget okozza. A fertőzés klinikai tüneteket (rhinitis) csak a 10 hétnél fiatalabb malacokban idéz elő. Az SHV–2 esetenként vetélést vagy az újszülött malac generalizált fertőzését okozhatja. A vírus sertés eredetű szövettenyészeten szaporítható.

A kutya herpesvirusai

CHV–1 (Canine herpesvirus 1, kutya herpesvirus). A kutyából izolált herpesvirusok (CHV–1) egy szerotípusba tartoznak. A vírus fogékony kölyökkutyákban nagy letalitással járó haemorrhagiás megbetegedést, felnőtt állatban rendszerint szubklinikai fertőzést (esetleg tracheobronchitist), vemhes kutyában vetélést és terméketlenséget okoz. A vírus a viraemia során az anyai fehérvérsejtekbe zártan jut át a placentán. A vírus DNS-polimeráz enzime 33–35 °C-on aktív, ezért a vírusszaporodás csak azokban a szervekben zajlik, ahol a hőmérsékleti érték megfelel ennek az igénynek (felső légutak, genitáliák). Az újszülött kiskutyák hőregulációja a születés után 2–4 héttel normalizálódik, ezért a fogékony kutyakölykökben kéthetes korig generalizált fertőzés alakul ki, amely többnyire fatális kimenetelű. A vírus kizárólag kutyasejtekből készült szövettenyészeten szaporodik, és vírusizoláláskor figyelembe kell venni a vírus hőigényét (inkubáció 33–35 °C). A fertőzést túlélt kutyákban latens vírushordozás lehetséges (genitális szervek ganglionjában is). A latens vírusgenom immunszuppresszív hatásra (pl. fialás) reaktiválódik. A betegség ellen mind hiperimmun szérumterápiát, mind vakcinát használnak.

A macska herpesvirusai

FHV–1 (Feline herpesvirus 1, macskaherpesvirus). A macskákban többnyire akut lefolyású, felsőlégúti tünetekben megnyilvánuló betegséget okozó FHV–1 vírusok egy szerotípusba tartoznak, de virulenciájukban különbözők. A vírus kizárólag macskából készült sejttenyészeten szaporodik. Latens vírushordozás elsősorban az agyi ganglionokban alakul ki, a fertőzött macskák kb. 70%-ában.

Madarak jelentősebb herpesvirusai

Tyúkfélék herpesvirusai

GHV–1 (Gallid herpesvirus–1, baromfi fertőző laryngotracheitis vírusa, ILV). A fertőző laryngotracheitis vírusa (ILV) több madárfajban (tyúk, pulyka, fácán páva) okoz felsőlégúti tünetekben és conjunctivitisben megnyilvánuló fertőzést. Az egy szerotípusba tartozó ILV törzsek jelentős virulenciakülönbséggel rendelkeznek. A vírus embrionált tyúktojás chorioallantois-membránjába (CAM) oltva, pockképződésben megnyilvánuló cytopathogen hatást fejt ki. Naposcsibe és pulyka hámsejtjeiből készült szövettenyésztben jól szaporítható. A populációban a fertőzést a latensen fertőzött és a reaktiváció révén vírust ürítő felnőtt állatok tartják fent.

GHV–2 (Gallid herpesvirus–2, Marek-betegség, MDV). A Marek József által 1907-ben leírt betegség vírusát a biológiai tulajdonságok alapján korábban a gammaherpesvirusok közé sorolták (lymphoid sejtek transzformációját okozza), de az utóbbi években elvégzett vírusgenetikai vizsgálatok eredménye révén átkerült az Alphaherpesvirinae alcsaládba.

Az MDV a fertőzött baromfi légzőszervének hámsejtjeiben elszaporodva sejthez kötött viraemiát hoz létre. A macrophagokba zárt vírus eljut a különböző nyirokszervekbe, és elsősorban a T-lymphocyták sejttranszformációját okozza, ami a lymphoid szövetek daganatos elfajulásához vezet. Az idegeket (pl. ágyékkersztfonat) körülvevő lymphoid szövet daganatos burjánzása az ideg összenyomásával idegrendszeri tüneteket vált ki (Marek-bénulás). A tolltüszők hámsejtjeibe eljutó vírus produktív fertőzést hoz létre. A leváló tolltüszőhámsejtekben a vírus hetekig fertőzőképes marad a természetben.

A vírus CAM-ra oltva pockot alakít ki. Csirkeszövetből készült szövettenyészetben lassan kialakuló sejtdegenerációt okoz. A termelődő virionok sejten belül maradnak (cell-asssotiated). A MDV szoros antigénrokonságot mutat a pulyka alphaherpesvirusával (MHV–1). A Marek-betegség ellen mind attenuált MDV törzsből, mind THV–1 törzsből készült vakcina forgalomba került.

A kacsa herpesvirusai

AHV–1 (Anatid herpesvirus-1, kacsapestis vírusa, DHV–1). Az AHV–1 kacsában és más vízimadarakban (lúd, hattyú) okoz akut lefolyású, vérzéses kórképet. Az eddig izolált vírustörzsek egy szerotípusba tartoznak, de jelentős virulenciakülönbségek figyelhetők meg a törzsek között. A vírus embrionált kacsatojásban (CAM-ra oltva) és kacsafibroblastból készült szövettenyészeten jól szaporítható. Csirkeszöveten szaporodása lassúbb.

A galamb herpesvirusai

PHV–1 (Pigeon herpesvirus–1). A galambokban generalizált fertőzést okozó PHV-1 a galamb- és csirkeembrióból készült fibroblastszöveten és CAM-ra oltással jól szaporítható.

PEM–1 (Pigeon encephalomyelitis virus–1). A galambok encephalomyelitisét okozó PEM–1 szerológiai vizsgálatokkal elkülöníthető a PHV–1-től.

Laboratóriumi diagnosztika. Vírusizolálásra testváladékokat (orr-garat váladék, ondó) és szervmintákat kell küldeni. A fajazonos sejtekből készült hám és fibroblast típusú szövettenyészeteken az alphaherpesvirusok magzárványképzésben, sejtlekerekedésben és syntytiumképzésben megnyilvánuló cytopathogen hatást okoznak. A betaherpesvirusok CP-hatására a jellegzetes alakú magzárvány és óriássejt a jellemző. A gammaherpesvirusok lymphoid szövetekben transzformációt alakítanak ki. Vírusfehérjéket IF, ELISA tesztekkel, monoklonális ellenanyagokkal, és SDS–PAGE-módszerrel, valamint Western-blot hibridizációval azonosítunk. A vírusnukleinsavak és nukleinsavszakaszok azonosítása PCR, nukleinsav-hibridizáció, restrikciós enzimanalízis segítségével történik. A latencia kimutatása nukleinsav-hibridizációval (in vitro, in situ) lehetséges. A latens genom reaktivációjára kokultivációt használunk.

A vírusspecifikus ellenanyagokat VN (vírusneutralizáció) és ELISA próbákkal mutatjuk ki. Az IBR- és Aujeszky-vírus diagnosztikájában monoklonális ellenanyagokat alkalmazó differenciáló ELISA-készleteket (gE-ELISA) dolgoztak ki. Ezekkel a tesztekkel különböztethető meg a vakcinázott és/vagy az utcai vírussal fertőzött állat.

27. táblázat - Gammaherpesvirinae alcsaládba tartozó vírusok

HHV–4

Epstein–Barr v.

HHV–7 (?)

 

HHV–8

Kaposi sarkoma v.

ALH–1

 

ALH–2

Ovine herpesvirus 2

BHV–4

MÓVÁR v.

RHV–1 (?)

Házinyúl h.erpesz v.

EHV–5 (?)

Ló herpesvirus

Jelmagyarázat: (?) Még nem besorolt


Humán herpesvirus-fertőzések

Alphaherpesvirinae. A humán herpesvirus 1 (Herpes simplex virus 1, HSV–1) a „labiális herpes”, a humán herpesvirus 2 (Herpes simplex virus 2, HSV–2) a „genitális herpeszként” ismert, viszkető hólyagképződéssel járó betegségeket okozzák. A HSV–1 a legrészletesebben tanulmányozott herpesvirus. Immunszuppresszív kezeléskor (pl. AIDS-terápia) a latens genom reaktivációjának eredményeként generalizált herpesvirus-fertőzés is kialakulhat. A latens HSV–2 a szüléskor reaktiválódhat és az újszülöttben encephalitist okozhat. A HSV–2 segédfaktor szerepét bizonyították cervixcarcinomák kialakulásában, ahol a rákos folyamatot papillomavirus indítja el.

Humán herpesvirus 3, HHV–3 (Varicella-Zoster-vírus). A varicella (bárányhimlő) a HHV–3 primer akut fertőzésének hólyagos, generalizált bőrkiütésekben megnyilvánuló klinikai formája. A zoster (övsömör) pedig a latens HHV–3-genom reaktivációjának eredményéből kialakuló, viszkető hólyagképződéssel járó klinikai formája. Az övsömör mindig annak az idegnek a beidegzési területén (dermatomában) látható, amelynek szenzoros ganglionjában a vírus kialakította a latenciát.

Betaherpesvirinae.HHV–5, humán herpesvirus 5(Humán cytomegalovirus). A humán fertőzés már az ovodáskorú lakosság közel 50–70%-ában fordul elő, többnyire szubklinikai formában. A terhesség alatt reaktiválódott vírustól fertőződött újszülöttek közel 10%-ában microcephalia és hepatomegalia alakulhat ki. A friss fertőzés sokkal gyakrabban okoz magzati károsodást (50%)

Gammaherpesvirinae. HHV–4, humán herpesvirus 4 (Epstein–Barr-vírus, EBV). A HHV–4-fertőzés különböző klinikai formában megnyilvánuló daganatos kórképet alakít ki az egyes emberi rasszokban (lásd A vírusok által kiváltott daganatképződés c. fejezetben).

HHV–6, humán herpesvirus 6. Elsőként AIDS-betegek T-lymphocytáiból izolált vírus. Gyerekekben bőrkiütést (roseolát), felnőttekben mononucleosisban megnyilvánuló kórképeket alakíthat ki. A HHV–6 vírust cervixtumorokban is kimutatták.

HHV–7 humán herpesvirus 7. A vírust 1990-ben izolálták egészséges férfi T-lymphocytáiból.

HHV–8, humán herpesvirus 8,. A vírust 1995-ben klónozták és bizonyított szerepe van az AIDS betegekben megjelenő Kaposi szarkóma kialakulásában.

Az állatokat megbetegítő több mint 100 különböző herpesvirus közül az embert, egyedül a majom B vírusa (CHV–1) fertőzi meg. A B-vírus emberről-emberre is terjed. A vírus elnevezése annak a fiatal férfinak a nevéből (W. B). ered, aki az első ismert humán áldozata volt a Macacus rhesus majom harapásával terjedő fertőzésnek.

Adenoviridae

Az adenovirusok elnevezése a görög „aden, adenos” (garatmandula) szóból ered, ami arra utal, hogy e vírusokat először olyan sejttenyészetekből izolálták, amiket gyermekek műtétileg eltávolított garatmanduláiból próbáltak készíteni.

Az Adenoviridae családon belül Mastadenovirus és Aviadenovirus nemzetségeket különböztetünk meg.

A Mastadenovirus nemzetségbe tartoznak a humán és emlősállatból izolált adenovirusok. A nemzetségen belül a gazdafaj szerinti csoportosításban szerotípusokat különböztetünk meg. Jelenleg a nemzetségen belül a szarvasmarha (bovin) adenovirusokatkét alcsoportba (BAV 1 és BAV 2) soroljuk. (28. táblázat)

28. táblázat - Adenovirusok taxonómiája

Mastadenovirus genus

(szerotípusok)

Aviadenovirus genus (szerotípusok)

I. csoport

II. csoport

III. csoport

Szarvasmarha

1. alcsoport

2. alcsoport

(1., 2., 3., 9) (4., 5., 6., 7., 8., 10.)

Csirkék légzőszervi és enterális betegsége (1–12)

Pulyka enteritis

EDS

 

(CELO, GAL)

Fácán márványlép betegsége

Kacsa adenovirus–1

Ló (2)

Sertés (6)

Juh (6)

Kecske (2)

Kutya (2) (Cav 1, Cav 2)

Ember (51) (alcsoport: A–F)

*

Kacsa hepatitis (1)

Pulyka légző-

szervi betegsége

(1–5)

Fürj bronchitis

Csirkék

splenomegáliája

 

*Magyar kutatók molekuláris biológiai és filogenetikai vizsgálataik alapján 1997-ben javasolták egy új nemzetség felállítását Atadenovirus genus elnevezéssel, amely a genusba sorolható vírusok (2. alcsoportbeli BAV, EDS) DNS-ében megfigyelt magas AT-tartalomra utal.


Az Aviadenovirus nemzetségen belül megtalálható összes madárból izolált adenovirust három csoportba (I., II., III.) soroljuk be a közös szolubilis antigének alapján. A csoportokon belül szerotípusokat különböztetünk meg. Az adenovirusok besorolását mutatja a 28. táblázat.

Morfológia. Virion szerkezete. A burok nélküli adenovirusok ikozahedrális szerkezetű, 70–90 nm átmérőjű nukleokapsziddal rendelkeznek. A nukleokapszid 252 kapszomerből áll (240 hexon és 12 penton). A pentonok felületén az ún. pentonbázishoz, egy speciális fehérjenyúlvány, a fiber kapcsolódik (mastadenovirusoknál általában 1, az aviadenovirusoknál 2 fiber kapcsolódik egy pentonhoz). A fiber- és a pentonbáziskomplexet pentonkapszomernek nevezik. Az adenovirusok morfológiai jellegzetességét adó fiber hossza 20–50 nm között változik, és a végén található gömbszerű képződmény epitópjainak meghatározó szerepe van a vírus adszorbciójában (127. ábra). A virion úszósűrűsége 1,34 g/cm3 CsCl-oldatban.

127. ábra - Adenovirus negatív kontraszt elektronmikroszkópos képe (Országos Állategészségügyi Intézet archívumából) Ritchie A. felvétele

kepek/127abra.png


Nukleinsav. Az adenovirusok kettős szálú lineáris DNS/2 molekulatömege 20–30 × 106 Da között változik a szerotípustól függően. Mindkét DNS szál 5’-végén egy vírus által kódolt polypeptid az ún. terminális fehérje (TP) található, ami a DNS replikációban primerként funkcionál. A vírusnukleinsav 11–14%-át képezi a virion tömegének. Az adenovirusgenom korai (E1–4) és késői (L1–5) fehérjéket kódoló génszakaszokra osztható.

Vírusfehérjék. Antigéntulajdonság. Az elektroforézissel elkülöníthető nukleokapszid-proteinek száma (11–15) és molekulatömege (50000–120000 D) szerotípusonként eltérő. A hexonok és pentonok bazálisan helyeződő fehérjéi alkotják a csoportspecifikus, a felületi fehérjéi pedig a típusspecifikus antigéneket. A legnagyobb adenovirus polypeptid (hexon II), 3 fehérje-alegységből épül fel. A fiberben található epitópok felelősek a szerotípus-specificitásért és a haemagglutinációért. (29. táblázat).

29. táblázat - Adenovirusok strukturproteinjei

Lokáció

Sorszám

Molekulatömeg

Név

Megjegyzés

KAPSZID

    
 

II

120 E

Hexon fehérje

Csoport és szerotípus specifikus antigén

 

III

B5 K

Penton fehérje

toxikus a sejtmembránra

 

IV

62 K

Fiber

Adszorbció, hemagglutináció,

 

VI

24 K

 

szerotípus specifikus antigén

 

VIII

IX

13 K

12 K

Hexonhoz kapcsolódó

fehérjék

 
 

Hls

66 K

Pentonhoz kapcsolódó

fehérjék

 

CORE

    
 

V

48 K

Core protein 1

hisztonszerű proteinek az adenovirusok

 

VII

18 K

Core protein 2

ősi evolúciós eredetét bizonyítják


A 2. alcsoportba tartozó szarvasmarha vírusok (BAV 4–8 és 10.) kivételével minden emlős adenovirusnak van egy közös ún. solubilis antigénje (a genomszerkezeti eltérés mellett ez indokolta a BAV alcsoportok kialakítását).

Az adenovirus E1–4 genomrégióiban kódolt korai fehérjék irányítják a vírus makromolekuláinak szintézisét (E2–E4), felelősek a perzisztencia (E3) és esetenként a sejttranszformáció kialakításáért (E1A+E1B). Ez utóbbi köti meg az antionkogéneket (n53, Rb) ami a sejttranszformáció megindulásához vezet (lásd Az onkogenitás mechanizmusa).

Az emlős adenovirusok legtöbbje rendelkezik hemagglutináló képességgel, bár esetenként jelenős különbségek lehetnek egyazon faj különböző adenovirusai között. Az eddig izolált humán adenovirusokat 4 csoportba sorolják a hemagglutinációs képesség alapján. Az aviadenovirusok III. csoportjának vírusai (EDS, kacsa adenovirus1) hemagglutinálnak, az I. és II. csoportba tartozók nem.

Ellenálló képesség. Fizikokémiai tulajdonságok. Az adenovirusok hővel szembeni érzékenysége változó. A mastadenovirusok (a 2. alcsoportbeli BAV-ok kivételével) már 50 °C-on percek alatt inaktiválódnak, az aviadenovirusok még 56 °C-on is megtartják fertőzőképességüket. A kétértékű kationok (Ca2+, Mg2+) fokozzák a hőérzékenységet. Az adenovirusok a savas vegyhatással (pH 3,0) szemben ellenállók. A zsíroldószerek (éter, kloroform) nem inaktiválják.

Fertőtlenítőszerek közül a klórtartalmú szerek és az aldehidszármazékok (3–5%) hatékonyak az adenovirus ellen. A sebfertőtlenítéseknél is alkalmazott jodofórok azonban hatástalanok.

Multiplikáció. Az adenovirusok multiplikációjuk során a dupla szálú DNS-vírusokra (DNS/2) jellemző replikációs, transzkripciós és transzlációs stratégiákat alkalmazzák, A vírusok multiplikációja c. fejezetben leírtak szerint (128. ábra).

128. ábra - Adenovirusok multiplikációja

kepek/128abra.png


Kórokozó képesség. Az emlős-adenovirusok legtöbbje általában enyhe klinikai tünetekben vagy szubklinikai formában jelentkező, felső légúti megbetegedést és/vagy conjunctivitist okoz, többnyire a fiatal állatokban. Néhány adenovirus enyhébb-súlyosabb enterális kórképet (pneumoenteritis) is előidéz. Az emlős-adenovirusok közül a CAV–1 (Rubart-kór) hepatitist, encephalopathiát és nephritist okoz. A lymphoid szövetekben perzisztáló fertőzés (latencia) alakulhat ki, és ez a latens állapot immunszuppresszív hatásra reaktiválódik.

Emlős háziállatok fontosabb adenovirusai

Mastadenovirusok
Szarvasmarha-adenovirusok (bovin adenovirus, BAV 1–10).

Klinikai tünetekben megnyilvánuló fertőzés legtöbbször az intenzív körülmények között tartott fiatal borjakban jelentkezik, légzőszervi és hasmenéses tünetekben. Conjunctivitis gyakran társul a kórképhez. A bovin adenovirusokat a csoportspecifikus antigénjük alapján két alcsoportba és 10 szerocsoportba soroljuk (28. táblázat). Az 1. alcsoportba tartozó szerotípusoknak (1, 2, 3, 9,) a humán adenovirusokkal közös csoportspecifikus antigénjük van, míg a 2. alcsoport vírusaiban (4–8, 10) ilyen közös antigént nem lehetett kimutatni. Az 1. alcsoport vírusai borjúherén- és borjúhereszöveten egyaránt szaporodnak, és egy nagyméretű, basofil festődésű zárványt hoznak létre. A 2. alcsoport vírusai csak borjúvesén szaporodnak, és több, kisebb, eozinofil festődésű zárvány megjelenése jellemzi cytopathogen hatásukat. A BAV–2 a szarvasmarhán kívül a juhot is megbetegíti (légző- és emésztőszervi tünetek). A haemagglutinációs spektrum és a genomszerkezeti különbségek alapján a szerotípuson belül, két szubtípus (BAV–2A és BAV–2B) kialakítását javasolják.

Juhadenovirusok (Ovine adenovirus, OAV 1–6)

A juhadenovirusok elsősorban a nagyüzemi körülmények között tartott bárányokban okozhatnak légző és emésztő rendszeri megbetegedést. A vírus sejtkárosító hatásának következtében, kosbárányokban húgykövesség is kialakulhat. Mivel a BAV–2 is felelőssé tehető a juhok adenovirus-fertőzéséért, a vakcina használatára alapozott védekezésnél érdemes meghatározni az állományt fertőző adenovirus(ok) szerotípusát.

Kutya-adenovirusok (CAV–1, CAV–2, Canin adenovirus)

A kutyák heveny lezajlású fertőző májgyulladását (Rubarth-kór) a CAV–1 okozza. A hepatocytákban és a retikuloendotheliális sejtekben elszaporodó vírus iránt minden Canidae családba tartozó faj fogékony. A CAV–1 rókákban és medvében sporadikusan előforduló, vérzéses encephalitist okoz, ami az emlős-adenovirusok esetében egyedülálló kórtani hatás. A vesében is elszaporodó vírust a kutya vizeletével nagy mennyiségben üríti. A betegségből felgyógyult vagy vakcinázott kutyákban esetenként „kék szem” néven ismert corneahomály (ödéma) alakul ki, amely néhány nap után spontán gyógyul. Az elváltozás hátterében immunkomplexek szerepét feltételezik. A CAV–1 elleni inaktivált és attenuált vakcinákat kiterjedten használják. A CAV–1 újszülött hörcsögben daganatot okozott a humán adenovirusokhoz hasonlóan.

A kutyák fertőző laryngotracheitisét a CAV–2 vírus okozza. A vírus kizárólag a felső légutakat betegíti meg, és súlyosabb kórkép csak baktériumos szövődmények esetén alakul ki. A CAV–2 és a CAV–1 vírus között szoros antigénrokonság van (mindkét vírus teljes DNS szekvenciája ismert). A CAV–1 törzsekből készült vakcinák védelmet nyújtanak a CAV–2 vírusfertőzéssel szemben is.

Ló-adenovirusok (EAV 1–2, Equine adenovirus)

Az adenovirusok csikókban enyhe felső légúti megbetegedést okoznak. Immundeficienciában (T- és B-sejt-hiányban) szenvedő lovaknál az EAV–1-fertőzés súlyos légző és emésztő rendszeri tüneteket okozott.

Sertés és kecske

Sertésekben idáig 6 szerotípust különítettek el, de önálló pathogen szerepük még nem kellően bizonyított. A kecskékben2 szerotípust írtak le.

Aviadenovirusok

Az I. csoportba tartozó adenovirusok közös szolubilis antigént tartalmaznak. A csoportba tartoznak a tyúkokból izolált és korábban CELO (chicken embryo lethal orphan), GAL (gallus adeno like) összefoglaló néven ismert vírusok is. Az I. csoportba tartozó vírusok több madárfajban (fürj, kacsa, pulyka) okoznak szubklinikai fertőzést vagy főként immunszuppresszív hatásra kialakuló, súlyos megbetegedést.

A II. csoportba tartozó három betegség (pulykák vérzéses bélgyulladása, fácán márványlép betegsége, csirkék splenomegáliája) súlyos veszteségeket okoz. A csoportot alkotó három adenovirus között rendkívül szoros antigénrokonság alapján erős gyanú van arra, hogy esetleg egy vírus (pulyka-adenovirus) három különböző fajhoz adaptálódott antigénvariánsát képviselik. A csoportba tartozó vírusok nem szaporodnak sem szövettenyészetben, sem embrionált tyúktojásban.

A III. csoportba tartozó EDS (Egg Dropp Syndrome) vírus a szintén e csoportba tartozó kacsaorphan-(árva-)vírusból (kacsa adenovirus 1) keletkezett mutációval, feltételezhetően laboratóriumi passzálások során. A vírus a tojótyúkok petevezetőjének hámsejtjeiben elszaporodik, és emiatt a mészhéjképzés zavart szenved. Ennek eredményeként a tyúk lágy héjú tojást tojik, ami a „tojást cseppentő kórkép” kialakulásához vezet. Az EDS vírus ellen hatékony vakcinát fejlesztettek ki.

Laboratóriumi diagnosztika. Víruskimutatás fajazonos szövetből (pl. vese) készült szövettenyészeten történik, melyben a CP-hatást a magzárványok kialakulása és a sejtek lekerekedése jellemzi (129. ábra). A vírusantigéneket IF, immunproxidáz-próbával, és elektroforézissel mutatjuk ki. A vírus DNS PCR és in situ DNS-hibridizációs módszerrel is kimutatható. A rutin diagnosztikában a csoportspecifikus ellenanyagokat AGP, KK, és IF próbával, a típusspecifikus ellenanyagokat VN-teszttel határozzuk meg.

129. ábra - Adenovirusok CP-hatása: zárványképződés borjúvese szövettenyészeten

kepek/129abra.png


Humán adenovirusok

Az eddig izolált humán adenovirusokat 5 alnemzetségbe (A, B, C, D, E, F) és 51 szerotípusba sorolták. Az A alnemzetségbe tartozó szerotípusok (12, 18, 31) rágcsálókban nagy gyakorisággal, a B alnemzetségbe tartozók ritkán daganatot okoznak.

A humán adenovirusok a gyerekközösségekben gyakran előforduló enyhébb-súlyosabb légző és emésztőszervi megbetegedéseket okoznak. Ugyanakkor oktani szerepüket bizonyították a felnőttkori légzőszervi tünetekben (military disease) és fertőző conjunctivitisben (shipyard eye) megnyilvánuló betegségben is. Immunszupresszív kezelésben részesülő betegekben (AIDS) halált okozó generalizált kórkép alakulhat ki. Súlyos enterocolitis és meningitis is kialakulhat adenovirus fertőzés során. Több humán adenovirust használtak vakcina vagy génterápiás vektorként.

Poxviridae

A poxvirusok elnevezése a régi angol „pock” szóból ered, ami gennyes fekélyt jelent, és a történelmet formáló „fekete himlő” klinikai képének megjelenítésére használták (a mai angol fordításban a pock szó már „csomót” jelent, utalva a tojásoltás során észlelt CAM elváltozásokra).

A Poxviridae családot Chordopoxvirinae és Entomopoxvirinaealcsaládokra osztjuk. A gerincesek poxvirusait magába foglaló Chordopoxvirinae alcsaládot 8 nemzetség alkotja (30. táblázat). A rovarok himlővírusait egyesítő Entomopoxvirinae alcsalád három nemzetségből (A, B, C) áll.

30. táblázat - A Chordopoxvirinae alcsaládba tartozó vírusok

Alcsaládok

Genus

Tagok

Chordopoxvirinae (gerincesek poxvirusai)

Orthopoxvirus

Variola, vaccina, tehénhimlő, majomhimlő,

tevehimlő, Uasin-Gishu, bivalyhimlő, nyúlhimlő

 

Capripoxvirus

juhhimlő, kecskehimlő, bőrcsomósodási kór

 

Suipoxvirus

Sertéshimlő

 

Leporipoxvirus

Nyúl myxomatózis, nyúl fibromatózis,

mókus fibromatózis

 

Avipoxvirus

Tyúkhimlő, galambhimlő, kanári himlő,

pulykahimlő, verébhimlő, papagájhimlő

 

Parapoxvirus

Tőgyhimlő, szarvasmarha göbös szájgyulladása

juhok varas szájfájása

 

Molluscipoxvirus

Molluscum contagiosum

 

Yatapoxvirus

Tanapox, Yabapox


Morfológia. A virion szerkezete. A poxvirusok az egyik legnagyobb állati vírusok. A virionok alakja téglatestreemlékeztető (220x450 nm), az ovoid alakú parapoxvirusok (140×260 nm) kivételével. A virion nukleinsavát és a hozzá kapcsolódó fibrilláris fehérjéket a piskóta alakú vírusmag (core) tartalmazza. A vírusmagot egy ún. belső membrán határolja és két oldalán találhatók az ún. laterális testek, melynek funkcióját még nem ismerjük. Mivel nem alakult ki kettős szimmetriájú kapszid, a poxvirusoknak „komplex” szimmetriája van. A vírusmagot és a laterális testeket kívülről egy dupla falú burok határolja, amelynek külső felületét cső alakú vagy spirális (parapox) fehérjék hálózzák be. (a rovarok téglatest alakú poxvirusaiban vese alakú vírusmag és csak egy laterális test található). (130. ábra).

130. ábra - Poxvirus (papagájhimlő) virionjának EM képe. (Országos Állategészségügyi Intézet archívumából) Ritchie A. felvétele

kepek/130abra.png


Vírusnukleinsav. A poxvirusok lineáris kettős szálú (DNS/2) nukleinsavának molekulatömege (130–240 × 106 Da), genomhosszúsága (140–280 kb.) és G+C aránya (35–60%) nagy változatosságot mutat. A legnagyobb nukleinsavval az Avipox genus tagjai rendelkeznek. A lináris himlővírus DNS mindkét vége kovalens kötéssel „hajtűszerűen” összekapcsolódik, hasonlóan az emlős kromoszóma DNS telomérjeihez. A poxvirusok genomja kb. 150–200 gént kódol.

Vírusfehérjék. Antigéntulajdonság.  A poxvirusokban kb. 100 polypeptid található. A vírusmagban helyeződnek el a transzkripció és replikáció szabályozáshoz szükséges enzimek (RNS-polimeráz, proteinkináz, korai transzkripciós faktorok, stb.) és a struktúrproteinek. A vírus-DNS-hez szorosan kapcsolódik két (11 Da és 25 Da) fehérje, amelyek a nukleinsav stabilitást segítik. A sejtmembrán eredetű vírusburokban legalább 8 különböző polipeptid található, melyek között hőstabil és hőlabilis fehérjék is vannak. A burok külső felszínén találhatók a vírusneutralizációért és a hemagglutinációs tulajdonságért felelős fehérjék.

A poxvirusok felszíni fehérjéi erős antigénhatással rendelkeznek (a parapoxvírusok kivételével), ezért a természetes fertőzés átvészelése és a szakszerű vakcinázás hosszan tartó immunitást biztosít (az emberi himlő esetében az átvészelés életre szóló védelmet jelentett, a védőoltást azonban 3 évenként meg kellett ismételni). Az egyes genusba tartozó vírusok között erős keresztvédelem van. Nemzetségen belül az egyes vírusok nagyfokú keresztreakciót adnak a szerológiai próbákban. Hemagglutinációs tulajdonsággal kizárólag az Orthopox és Avipox genus tagjai rendelkeznek.

Multiplikáció. A poxvirusok (annak ellenére, hogy DNS-genommal rendelkeznek) a sejt cytoplasmájában szaporodnak. A korai transzkripció a teljes dekapszidáció (uncoating) befejezése előtt megkezdődik. A vírus „készen” viszi magával a korai transzkripciót végző RNS-transzkriptáz enzimet és az ún. vetkőztető enzimet is. Ez utóbbi kíméletesebben végzi a DNS-t körülölelő struktúrfehérjék lebontását. Mivel a DNS körül több létfontosságú enzim helyeződik el, erre rendkívül nagy szükség van. A poxvirusok nagy része a Golgi-apparátus membránját használja fel a vírusburok képzéséhez. A vírusburokban levő glükoproteinek között olyan szénhidrát található (N-acetil glükozamin), amit a vírusok közül egyedül a poxvirus szintetizál. Egy fertőzött sejt kb. 100 000 viriont állít elő a kb. 12 órás szaporodási ciklus alatt (131. ábra).

131. ábra - Poxvirusok multiplikációja

kepek/131abra.png


Ellenálló képesség. Fizikokémiai tulajdonság. Az emlősállatok poxvirusai rendkívüli hőrezisztenciával rendelkeznek (60 °C/10 perc). Ez a hőrezisztencia beszáradt állapotban még kifejezettebb (Orthopoxvirusok 100 °C-os hőkezelést 1–2 percig túlélnek). Ugyanakkor izoláltak több hőérzékeny mutáns törzset is. A vegyhatással szemben pH 5–9 között ellenállóak. Fertőzőképességüket beszáradt sejtekben évekig is fenntartják. Az Avipox genus tagjai hőérzékenyek (50 °C/30 perc, 60 °C/1 perc) de a vegyhatással szemben hasonló ellenállást tanúsítanak mint az emlősállatok himlővírusai.

Az Orthopox és az Avipox genus tagjai éterrezisztensek, a többi poxvirus az éter kezeléssel szemben érzékeny. A kloroform minden poxvirust hatékonyan inaktivál, de a fertőtlenítőszerekkel szemben általában ellenállóak. A Parapox genus tagjai hővel és vegyhatással szemben érzékenyek.

Háziállatok fontosabb poxvirusai

Orthopoxvirus nemzetség. A variola vírusa az emberi „fekete himlő” kórokozója. Ez volt az első vírus, amitől mentesítették bolygónkat (1980 óta csak laboratóriumban található) és a védőoltást is abbahagyták.

A vacciniavírus a variola elleni vakcinázásokhoz használt vírustörzseket reprezentálja. A vacciniavírus vélhetően a tehénhimlőből keletkezett (tehénhimlő- mutáns). A vakcina szó eredete is erre vezethető vissza (vacca = tehén), ugyanis ez volt az első vírus, amit megelőző védőoltásra (vakcinázásra) használtak. A vacciniavírusok kérődzőkben lokális himlős elváltozást okoznak, de immunszuppresszált állatokban generalizált fertőzés is kialakulhat. A vírus iránt fogékony a nyúl és sertés is.

A tehénhimlő vírusa a tehén tőgyén haemorrhagiás himlős pörköket alakít ki. A vírus protektív védelmet ad a variolavírussal szemben. A tehénhimlő vírusa fatális kimenetelű fertőzést okoz állatkerti nagymacskákban (oroszlán, puma, tigris) és az elefántban is, amelyben generalizált kórképet idéz elő. Feltételezhető, hogy a vadon élő rágcsálók a vírus valódi gazdái, a tehén csak „véletlenül” vált vírushordozóvá.

A majomhimlő vírusa generalizált fertőzést okoz majmokban. Afrikában (Zaire) leírt humán megbetegedések generalizált bőrhimlőben jelentkeztek, melyek a variolánál látott elváltozásokhoz voltak hasonlók.

A tevehimlő vírusa súlyos, generalizált bőrhimlőt okoz, elsősorban a fejen. A szemet ért fertőzések gyakran vaksághoz vezetnek. A fertőzés fiatal állatokban fatális kimenetelű lehet. Csak a teve fogékony a fertőzésre.

Uasin-Gishu betegség vírusa a lovak ritkán előforduló himlős megbetegedését okozza. A betegséget Kenyában és Zambiában észlelték.

A nemzetségbe tartozó vírusok a nukleinsav-restrikciós enzimanalízissel megkülönböztethetők egymástól. Szerológiai próbák közül a VN, KK, és AGP használható fajazonosításra.

Capripoxvirus nemzetség. A juhhimlő vírusa a juhokban nagy mortalitással járó, generalizált fertőzést okoz, melynek eredményeként vetélés is előfordul. A vírust rovarok is terjesztik. A juhhimlő elleni vakcina védelmet ad a nemzetségbe tartozó (bőrcsomósodási kór, LSD) ellen is.

A kecskehimlő vírusa a kecskékben okoz generalizált fertőzést, ami tünetileg emlékeztet a juhhimlőre, de annál lényegesen enyhébb lefolyású. A fertőzés iránt csak a kecske fogékony.

A bőrcsomósodási kór(Lumphy skin disease, LSD) vírusa a szarvasmarhák generalizált bőrhimlőjét okozza. Az Afrikában elterjedt vírus időnként Európában is megjelenik (vándorcirkusz, állatkert). A végtagok ödémája megkülönbözteti a BHV–2 által okozott ál-bőrcsomósodási kórtól. A vírus a fertőzött állat nyálában, vérében és ondójában is kimutatható.

A genusba tartozó három betegség vírusai között szoros antigénrokonság van. AGP, VN próbában keresztreakciót adnak egymással. A vírusok elkülönítése nukleinsav-analízissel történik. A vírusok terjesztésében vérszívó rovarok is szerepet játszanak.

Suipoxvirus nemzetség. A sertéshimlő vírusa a fiatal malacokban a bőr himlős elváltozásával járó, többnyire sporadikus megbetegedést okoz. A vírus terjesztésében kiemelkedő szerepük van a vérszívó tetveknek(Hematopinus suis). A vírus elszaporítható juh-, kecske- és borjúszöveten is.

Leporipox nemzetség. A nyúl myxomatosisának vírusa(Myxoma virus) lokalizált jóindulatú fibromát okoz mezei (Lepus sp.) és az amerikai gyapotfarkú nyulakban (Silviagus sp.). Ugyanakkor nagy mortalitással járó generalizált megbetegedést házi- és üregi nyulakban (Oryctolagus sp.). A vírus terjesztésében nagy szerepe van a vérszívó rovaroknak (szúnyog). Ezt a vírust használták „biológiai fegyverként” Ausztráliában az üregi nyulak kiirtására.

A nyúl fibromatosisa szoros szerológiai rokonságban áll a myxomatosis vírussal. A két vírus között AGP próbával különbséget lehet tenni.

Avipoxvirus nemzetség. A genusba tartozó vírusokat azokról a fajokról nevezték el, amelyekből izolálták őket. A nemzetségbe tartozó vírusok közül a legfontosabb a tyúkhimlő vírusa (Fowlpox virus). A vírus több baromfifaj (tyúk, pulyka, galamb) megbetegedését okozza. A rovarok vérszívása által létrejött fertőződéskor himlős bőrkiütések keletkeznek. Az aerogén fertőződéskor (belélegzés) viszont a nyálkahártyák fertőződése (fibrines felrakódások) kerül előtérbe, ami rendszerint fatális kimenetelű. A betegség ellen védelmet adnak a tyúkhimlő attenuált vírustörzseiből, valamint a galambhimlőből készült vakcinák.

Parapoxvirus nemzetség. A Parapoxvirus nemzetségbe tartozó vírusok közös jellegzetessége, hogy az embert megbetegítik (zoonosis!).

A tőgyhimlő(áltehénhimlő, pseudopox) vírusa a tehenek csecsbimbóin okoz jóindulatú himlős elváltozást. Az ember a fejés során fertőződik a vírussal, és kialakul a „fejési csomóként” ismert bőrelváltozás. A házi légy (Musca domestica) mechanikai vektorként, populáción belül terjesztheti a fertőzést. Szopós borjakban a száj környékének hámsejtjei is fertőződnek.

A szarvasmarha göbös szájgyulladásának vírusa (bovine papular stomatitis) a száj nyálkahártyájának jóindulatú himlős megbetegedése, amelynek során a fertőzött területeken proliferatív jellegű, kiemelkedő papulák keletkeznek. A vírus az ember arcán, kezén és a szája körül okoz proliferatív elváltozást.

A juhok varas szájfájásának vírusa (orfvirus) a juhok és kecskék ragályos megbetegedését okozza. A vírust a perzisztensen fertőzött juhok tartják fent. A parapoxvirusok gyenge antigénhatásával magyarázható, hogy krónikus és ismételt fertőzés is előfordulhat. Az aerogén úton (belélegzés) terjedő betegség generalizált kórkép kialakulásához vezet. A vírus iránt fogékony a kutya is. A poxvirusok között egyedülálló jelenség, hogy a más genusba tartozó kecskehimlő vírusa (Capriox) protektív védelmet ad a juhok varas szájfájásának vírusa ellen. (Ez a védelem fordítva nem érvényesül.) Emberben a kéz bőrén alakulnak ki himlős elváltozások.

A Parapoxvirus nemzetségbe tartozó vírustörzsek immunológiailag egységesek, szerológiai próbákkal nem különíthetők el. A vírusok azonosítása nukleinsav-analízissel lehetséges.

Molluscipoxvirus nemzetség. A genus egyetlen tagja a Molluscipox vírus (MCV), amely a Molluscum contagiosum elnevezésű emberi bőrbetegséget okozza. A betegség nevét a bőrön kialakuló gyöngyházszínű tömör csomókról kapta. A vírus nem szaporítható sem sejtkultúrákban, sem embrionált tojásban. A gyenge immunitást kiváltó MCV szerológiai próbákban nem adott keresztreakciót sem a vaccinia, sem a tehénhimlő, sem a tyúkhimlő vírusával. A vírus elsősorban közvetlen érintkezéssel „uszodacsomó” vagy szexuális úton terjed.

Yatapoxvirus nemzetség. A nemzetségbe két vírus a Tanapoxvirus és a Yabapoxvirus tartozik. Mindkét vírust majmokból izolálták. A Tanapoxvirus (az Afrikában található Tana folyóról kapta nevét) a majmokból vélhetően vérszívó rovarok közvetítésével került át az emberbe, ahol lázas, fejfájással és bőrviszketéssel járó megbetegedést okoz. Az ember-ember terjedést is leírták.

A Macacus rhesus majmokból izolált Yabapoxvírus a bőr alatti kötőszövet jóindulatú daganatos elváltozását okozza mind majmokban mind az emberben, mindkettő egy éven belül többnyire magától meggyógyul.

Laboratóriumi diagnosztika. A vírus kimutatása elektronmikroszkópos vizsgálattal történik az elváltozást mutató szervekből. A vírusok izolálása a fajazonos szövetekből készült egyrétegű szövettenyészetekben történik, ahol a cytoplasmazárvány kialakulása és a syncytiumok megjelenése utal a poxvirusok CP-hatására (132. ábra). A Parapox genus kivételével minden poxvirus elszaporítható embrionált tyúktojás chorioallantois membránjára (CAM) oltva ahol pockok kialakulását okozza (133. ábra). A vírusfehérjék ellen termelt ellenanyagok VN-, KK-, AGP-próbákkal meghatározhatók, bár genuson belül rendkívül nagy a keresztreakció. Ugyanakkor ezek a próbák a nemzetségek elkülönítésére alkalmasak. Nemzetségen belül az egyes vírusokat nukleinsavanalízis (restrikciós enzimvizsgálattal kapott fragment eloszlás) alapján különítjük el.

132. ábra - Poxvirus zárványok

kepek/132abra.png


133. ábra - Poxvirus által okozott pockok CAM-on

kepek/133abra.png


Hepadnaviridae

A víruscsalád elnevezésében a vírus hepatotropizmusa (hepar: máj) és nukleinsavának típusa (DNA=DNS) kapott szerepet. A családba a fertőző hepatitist okozó DNS-vírusok tartoznak.

A Hepadnaviridae család két genusból áll. Az Orthohepadnavirus genusban (Hepatitis-B víruscsoportban) található az embert megbetegítő Hepatitis-B vírus (human hepatitis Bvírus, HBV), valamint a mormota(Marmata monax) (woodchuck hepatitis B vírus, WHV) és a mókus (ground squirell hepatitis Bvirus, GSHV) hepatitis B vírusa. Az Avihepadnavirus genusba tartozik a kacsa (duck hepatitis Bvirus, DHBV) és a kócsag (heron hepatitis Bvirus, HHBV) hepatitist okozó vírusa.

Morfológia. A virion szerkezete. A 40–48 nm átmérőjű, burokkal rendelkező hepadnavirusok (Dane-partikulák) kapszidja ikozahedrális szimmetriájú. A nukleokapszid 180 kapszomerből épül fel. A három emlős-hepadnavirus morfológiai felépítése különbözik a madarakból izolált hepadnavirusok struktúrájától (a kacsahepatititis B vírus nukleokapszidjának felszínén „fehérjetüskék” találhatók, amik hiányoznak az emlős-hepadnavirusokból). A nukleokapszidban található a vírusmultiplikációt irányító DNS-polimeráz és protein-kináz enzim. A fertőzött emberek vérsavójában található core nélküli buroktöredékek morfológiája rendkívül változatos mérete 20 × 20–200 nm. (134. ábra).

134. ábra - Hepadnavirus szerkezete

kepek/134abra.png


Nukleinsav. Az eddig megismert vírusok közül a hepadnavirusok rendelkeznek az egyik legkisebb nukleinsavval (3000–3300 bázispár). Az egyszálú, negatív irányítottságú cirkuláris vírusgenomot rövidebb-hosszabb szakaszon (40–85%) egy komplementer szál egészíti ki, miáltal a cirkuláris genom részlegesen egyszálú (DNS/1), részlegesen kétszálú (DNS/2) lesz. A vírusnukleinsav molekulatömege 1,6 × 106 Da. A genomban négy különböző, egymást átfedő génszakaszt azonosítottak. Az „S-gén” kódolja a kórtani és diagnosztikai szempontból fontos HBsAg fehérjét, a „C-gén” a nukleokapszidban található HBcAg fehérjét, a „P-gén” pedig a vírusreplikációban nélkülözhetetlen enzimeket (pl. reverztranszkriptáz, DNS-polimeráz, RN-áz). A negyedik, „X-gén ” a HBV tumorkeltő fehérje.

Vírusfehérjék. Antigén-tulajdonság. A komplett vírusok burkában és az inkomplett partikulák felszínén található HBsAg polipeptid glükoprotein. A HBsAg-fehérjék protektív immunválaszt váltanak ki a szervezetben, ezért a hepatitis B-vírus-fertőzés elleni védelemben kiemelkedő szerepük van. A HBsAg-fehérjék hordozzák a csoport- és típusspecifikus antigéndeterminánsokat. A nukleokapszidban található HBcAg és HBeAg fehérjék szintén immunogének.

Ellenálló képesség. Fizikokémiai tulajdonságok. A vírus a zsíroldó szerekkel (kloroform, éter) szemben érzékeny. A savas vegyhatás inaktiválja. Hőhatással szemben ellenálló (fertőzőképességét 30 °C-on 6 hónapig, 60 °C-on 10 óráig megtartja).

Multiplikáció. A hepadnavirusok multiplikációja a máj- és fehérvérsejtekben zajlik. A makromolekulák szintéziséhez reverz transzkripciót alkalmaz, a Vírusok multiplikációja c. fejezetben leírtak szerint (135. ábra).

135. ábra - Hepadnavirusok multiplikációja (Murray és mtsai. (1990) után módosítva)

kepek/135abra.png


Kórokozó képesség. A hepadnavirusok állategészségügyi jelentősége nem nagy. A kacsahepatitis B vírus kórtani szerepét feltételezik azoknak a fertőző hepatitiseknek és májtumoroknak a kialakulásában, amelyek Kína egyes területein halmozottan jelentkeztek a kacsák között. A fertőzés vertikálisan is terjed. A humán hepatitis B vírus ugyanakkor rendkívül fontos szerepet játszik a nemi betegségként jelentkező fertőző hepatitisek, májcirrhosisok és májtumorok kialakulásban. A humán hepatitis B-fertőzéseket a 10 legtöbb halálozással járó fertőző betegség között tartják nyilván.

Laboratóriumi diagnosztika. A hepatitis B-vírus-fertőzések diagnosztikája a vírusfehérjék (HBsAg, HBcAg, HBeAg) és az ellenük termelt ellenanyagok kimutatásán alapszik. A leggyakrabban használt szerológiai próbák az ELISA és a RIA.