Ugrás a tartalomhoz

A szántóföldi és kertészeti növények kártevői

Balázs Klára, Basky Zsuzsa, Bogya Sándor, Haltrich Attila, Jenser Gábor, Kozár Ferenc, Mészáros Zoltán, Nagy Barnabás, Rácz Veronika, Sáringer Gyula, Szalay-Marzsó László

Mezőgazda Kiadó

Törzs: Puhatestűek – Mollusca

Törzs: Puhatestűek – Mollusca

A puhatestűek törzse nagyrészt tengeri, kisebb részt édesvízi és szárazföldi fajokból áll. Öt osztályuk közül háromban csak tengeri állatok vannak, míg a kagylók osztálya (Lamellibranchia) tengeri és édesvízi, a csigák osztálya (Gastropoda) pedig tengeri, édesvízi és szárazföldi fajokat tartalmaz.

Könyvünkben a csigák osztályából a nyelesszemű tüdőscsigák (Stylomma-tophora) rendjének néhány fajával foglalkozunk.

Osztály: Csigák – Gastropoda

A csigák teste külsőleg fejre, törzsre és lábakra tagolódik. Bőrük tele van egysejtű, részben a bőr alatti kötőszövetbe mélyen benyúló mirigyekkel. E mirigyekből szivárog a test felszínére a csigákra annyira jellemző nyálka, mely akadályozza testük kiszáradását.

A fejen foglalnak helyet a tapogatók (egy vagy két pár) és a szájnyílás. A tapogató tövén vagy végén helyezkednek el a szemek (mindig egy pár). A törzs hátoldala többnyire zacskószerűen kitüremkedik (neve: zsigerzacskó), gyakran felcsavarodik, s benne találhatók a csiga „zsigerei”, a bélcsatorna nagyobb része, az ivarkészülék, s esetleg a kiválasztószerv is. A fejet a zsigerzacskóval a csiga nyaka köti össze.

Szárazföldi élethez alkalmazkodott csigák elsődleges meglévő kopoltyúi elcsökevényesedtek, s kialakult a légzőüreg, a tüdő. A csigákra legjellemzőbb szerv, a váz, a házatlan csigák esetén elsatnyult.

Rend: Szárazföldi csigák – Stylommatophora

Család: Tarajos házatlancsigák – Limacidae
Szántóföldi házatlancsiga – Deroceras agreste Linné

9. ábra - Szántóföldi és házatlancsiga (Deroceras agreste) és kártétele (Bíró Krisztina rajza)

kepek/9abra.png


Alaktani leírása. A kifejlett állat 30–35 mm hosszú, színe változó, leggyakrabban hússzínű, apró szürke, barna vagy fekete foltokkal és csíkokkal tarkított. Akad közöttük egészen világos, csaknem fehér, de ritkán fekete példányok is előfordulnak. Pajzsának hossza kb. egyharmada testhosszának, alakja ovális, felülete koncentrikusan barázdált. A hát végén gyenge tarajt visel. Talpán 3 pászta látható, amelyek közül a két szélső többnyire sötétebb a középsőnél. Nyálkája tejfehér és nem átlátszó, az egész testén termelődik, de nagyobb mennyiségben a mászótalpon. A fiatal állatnak foltjai alig vannak, az egész teste világosabb színű, mérete 2–2,5 mm. A tojás gömbölyű, átmérője 1,1–1,9 mm, üvegszerűen áttetsző. A talajban 10–50 db-os csomókban található.

Földrajzi elterjedése. Eredetileg Európában, továbbá Közép- és Észak-Ázsiában fordult elő. Európában csak Görögországban nem ismert. Ma már kozmopolita faj, ugyanis növényekkel szinte te az egész világra széthurcolták. Magyarországon a hegy- és dombvidékeken mindenütt megtalálható, de az Alföld nedves területein is gyakori.

Tápnövényei. Polifág faj. A kertészeti növények közül a legkülönbözőbb zöldségféléket és dísznövényeket károsíthatja. Kedvelt tápnövényei közé tartozik a saláta, a kelkáposzta, a zöldpaprika, a karfiol és a szamóca. A mezőgazdasági növények közül az őszi búza, a rozs, a vörös here, a lucerna, a bükköny, a borsó, a burgonya, a répa és a mák ismert mint tápnövény.

Gazdasági jelentősége. Különösen a palántákban okoz jelentősebb károkat. Németországban feljegyezték, hogy a kiültetett 5000 káposztapalántából 2000-et elpusztított. A mély fekvésű konyhakertekben termesztett növények rendszeres kártevője. A salátát néha teljesen elpusztítja. A gyökérzöldségek közül a sárgarépában is érzékeny károkat okoz. Kora tavasztól késő őszig károsíthat.

Kárképe. A megtámadott növény levelein kezdetben csak az érközi levélrészeket hámozgatja, majd átrágja a leveleket. Az őszi búza és rozs levelein hosszúkás lyukakat rág. A fejlettebb egyedek a vastagabb erek kivételével az egész növényt elpusztíthatják. A húsos termésű növények gyökerén, gumóján szabálytalan, mély üregeket rágnak. A fejes káposztának a külső levelein kívül, a káposztafej belsejébe hatolva a belső tőleveleket is megrágja. A károsítás könnyen felismerhető a tejfehér, nem átlátszó, gyöngyházfényű nyálkacsík jelenlétéről.

Életmódja. Egyéves fejlődésű. Közvetlen átalakulással fejlődik. Az utódok legnagyobb része középidős állapotban vagy tojás alakban, kisebb része fiatal vagy még ki nem fejlett állapotban tölti a telet. Telelési helye leginkább a növényi maradványok, farönkök, kövek és talajrögök alatti helyek. Már korán tavasszal vagy tél végén, amikor a hőmérséklet 3–4 °C fölé emelkedik, elhagyja a telelőhelyét. A kifejlett állapotban telelő vagy a tavasz folyamán kifejlett egyedek május–júniusban kezdik a tojások lerakását. A telelő tojásokból fejlődő példányok a nyár végétől késő őszig raknak tojást. A különböző fejlődési stádiumban történő telelés miatt egész éven át rakhatnak tojást. A tojásrakásra csak bizonyos nedvességtartalmú talajok kedvezőek. Ilyen helyeken a korhadó növényi részek alatt, a még élő növények közelében, a talajban üreget készítenek, és abba helyezik el tojásaikat, egy-egy alkalommal 15–30 tojást. Egy egyed élete során általában 150–250 tojást rak, de akad olyan példány is, amely 350–400 tojást is produkál. A 14–18 °C hőmérsékletű, 65–70% nedvességtartalmú vályogtalajok kedveznek a tojásrakásra. Az ilyen helyre rakott tojásokból 3–4 héten belül jönnek elő a kis csigák. Fejlődésük vedlés nélkül történik, 2–3 hónap alatt fokozatos növekedéssel érik el kifejlett állapotukat.

Ha a tojásokat rejtő talaj nedvességtartalma erősen csökken, a tojások átmenetileg összezsugorodnak, beszáradnak, majd ismételt nedvesség (eső, öntözés) hatására újból megduzzadnak és tovább fejlődnek.

A csigák nappal a talajrögök vagy a növényi levelek között tartózkodnak. Estefelé másznak fel a növényre táplálkozás céljából, amikor párásabb a levegő. Főleg éjjel táplálkoznak. Napkeltekor ismét rejtekhelyükre bújnak. Amikor a hőmérséklet 4 °C alá süllyed, abbahagyják a táplálkozást. Mozgási körük viszonylag kicsi. Mindössze néhány méteres körzetben tevékenykednek.

Telelésre akkor vonulnak, ha a talaj hőmérséklete 2–3 °C-os. Nem mennek mélyre. A teleléskor az egyedek összegömbölyödnek és vastagon körülveszik magukat nyálváladékkal. Megművelt talajon néha 25–30 cm-re is lemennek telelni. Télen a rovarokra jellemző szabályos nyugalmi állapotuk nincs, mert amint a hőmérséklet 4–5 °C fölé emelkedik, azonnal elhagyják rejtekhelyüket és táplálkoznak.

Tömeges elszaporodása és előrejelzése. Elszaporodásukat, ha kötött a talaj, elősegíti az enyhe, csapadékos ősz és tavasz. A savanyú kémhatású talaj (4,5–6,0 pH) kedvezően hat fejlődésükre. Optimális hatása van a 12–22 °C közötti hőmérsékletnek és a 70–90%-os relatív páratartalomnak. A 7–8 °C-on és a 31–32 °C-on mind a fejlődésben lévő, mind a kifejlett egyedek elpusztulnak. A tojások elpusztulnak, ha a talaj víztartalma hosszabb időn át 40% alá csökken. Az öntözéses termesztés elősegíti elszaporodását.

Természetes ellenségei. A szántóföldi házatlancsiga természetes ellenségei elsősorban a futóbogarak (Carabidae), mindenekelőtt a bábrabló fajok (Calosoma spp.). A kétéltűek közül leginkább a zöld és a barna varangy fogyasztja a csigákat. Külföldi adatok az ásóbéka, a tarajos gőte, a hüllők közül a lábatlan gyík csigapusztításáról tudósítanak.

A gerincesek közül a vakondok, a cickány szerepel a természetes ellenségek között. Egyesek szerint a fogoly és a fácán is táplálkozik csigákkal.

A védekezés irányelvei. Házikertekben eredményesen lehet védekezni a szántóföldi házatlancsiga ellen, ha mesterséges búvóhelyet, pl. nedves rongydarabokat, deszkákat vagy zsindelyeket, esetleg rothadó gyümölcsöt helyezünk ki a növények közé és reggel az alattuk található csigákat összegyűjtjük és megsemmisítjük.

A talajfelszínnel egy síkban beásott és félig sörrel töltött csalogató pohárcsapdák is hasznos gyérítők lehetnek. A csapdákat naplemente után kell kihelyezni.

Kémiai védekezésre elsősorban a metaldehid hatóanyag-tartalmú készítmények alkalmazhatók. A nedvességelvonó poranyagok is hatásosak lehetnek. Ilyenek a mészpor, a mésznitrogén és a porított szuperfoszfát. Ha érintkeznek a csigák ezekkel az anyagokkal, az erős nyálkakiválasztás miatt elpusztulnak. Vigyázni kell, hogy a poranyagok ne kerüljenek a növényre.

Nagy házatlancsiga – Limax maximus Linné

Alaktani leírása. Testhossza 10–20 cm, színe rendkívül változó. Alapszíne sárgásszürke, szürke vagy sötétszürke, barnás vagy feketés foltokkal tarkított. Kültakarója erősen ráncos. Testének hátulsó felén alig látható tarajt visel. Talpi része 3 pásztára osztott. A pászták egyszínűek. Színtelen, átlátszó nyálkája van. A tojások 3,4–4,5 mm hosszúak, színtelenek vagy enyhén sárgás színűek.

Földrajzi elterjedése. Dél- és Közép-Európában fordul elő. Magyarországon, a Dunántúlon gyakoribb, mint az Alföldön. Megtalálható még az Északi-középhegység alacsonyabb régióiban.

Tápnövényei. Tápnövényei között a legkülönfélébb szabadföldi és üvegházi növények fordulnak elő. Irodalmi adatok raktári kártevőnek is tartják, ugyanis raktározott gyümölcsöt és zöldségféléket is károsít.

Kárképe. A vékonyabb leveleket rágásával szabálytalanul átlyuggatja, vagy a vastagabb leveleket lehámozgatja. A kaktuszok testébe többé-kevésbé mély üregeket rág. A lehámozgatott levélrészeken vagy az üregekben a nyelvén elhelyezkedő kitinfogaknak megfelelő jellegzetes rágásfelület marad vissza, amelyet később, a csigák nyálkás váladékának megszáradása után, ezüstösen fénylő bevonat tesz feltűnővé.

Életmódja. Nappal a kövek, fadarabok, lehullott növényi részek alatt vagy üregekben, esetleg pincékben húzódik meg. Temetőkben is gyakori. Éjjel tevékenykedik. Két alkalommal rak tojásokat. Az első időszak júliusban vagy augusztusban kezdődik és 1–1,5 hónapig tart, a második a következő év júniusában és júliusában és szintén 1–1,5 hónapig elhúzódik. Egy-egy alkalommal 100-nál is több tojást helyez el. Az embrionális fejlődés 18–42 napig tart. Kb. másfél év alatt fejlődik ivaréretté és élettartama 2,5–3 év.

A védekezés irányelvei. A szántóföldi házatlancsigánál leírtak szerint lehet ellene védekezni.

Pincelakó házatlancsiga – Limax flavus Linné

Alaktani leírása. A kifejlett állapotú, kinyújtott egyed 80–110 mm hosszúságú, színe világos- vagy sötét-sárga, rajta apró sötét foltok vagy hálózatos rajzolat látható. Talpa egyszínű. Érintésre narancssárga nyálkával veszi magát körül.

Földrajzi elterjedése. Az egész Földön előfordul. Hazánkban a Dunántúlon gyakoribb, mint az Alföldön.

Tápnövényei. Elsősorban raktározott növényi anyagokkal táplálkozik. Ilyenek a tárolt burgonya, a sárgarépa, a hagyma, a fejes káposzta, a csiperkegomba, de lehet kenyér, vaj és zsír is. Szabálytalan foltokat vagy lyukakat rágnak a növényekbe vagy növényrészekbe, néha teljesen kiodvasítják azokat. Haladásuk és tartózkodásuk helyét ezüstös bevonat jelzi, amely a visszahagyott nyálkás váladék megszáradásából keletkezik.

Életmódja. Fejlődése valószínűleg egyéves.

A védekezés irányelvei. Az ellene való védekezés lehetőségei megegyeznek a szántóföldi házatlan csigánál leírtakkal.

Család: Simatestű házatlancsigák – Arionidae
Kerti házatlancsiga – Arion hortensis Férussac

Alaktani leírása. Ateste 35–55 mm hosszú, színe barnásszürke vagy kékeszöld. Háti része csaknem fekete. Oldala világosabb színű, amelyen fekete színű hosszanti csík húzódik, amely a talp felé világosabb színű. Talpa narancssárga vagy narancsbarna. Pajzsán fekete sávok láthatók. Nyálkája világos- vagy sötétebb sárga. Kifejlett állapotban kékes palaszürke színű.

Földrajzi elterjedése. Nyugat- és Közép-Európában mint kártevő ismeretes. Észak-Európában a 63. szélességi fokig található. Délen a Balkán-félsziget északi határáig terjedt el. Magyarországon a Dunántúlon gyakoribb. Azalacsonyabb hegyvidékeken, dombvidékeken és a sík vidéken egyaránt előfordul.

Kárképe. Károsítása és kárképe hasonló a szántóföldi házatlancsigáéhoz.

Tápnövényei. Táplálkozáskor előnyben részesíti a gyökér- és gumós növények föld alatti részeit. Kártételét szinte valamennyi kerti növénnyel kapcsolatban említik. Jelentős károkat okozhat a káposztafélék földfelszínhez közel eső szárának szétrágásával. Veszélyes még a salátára és a zellerre is. Dísznövények hagymáit (liliom) is károsította.

Életmódja. Egyéves fejlődésű. Atojások a talajban telelnek. Tavasztól őszig szaporodnak. A szaporodási szezonban 5–8 alkalommal raknak tojást, egy-egy alkalommal 20–80 tojást. A tojások 20–40 nap alatt kelnek ki attól függően, hogy milyen a talaj hőmérséklete. A kikelő csiga 6–7 mm hosszú. A szaporodóképes kort 4–7 hónap alatt éri el. Egyesek szerint 8–12 hónapig, mások szerint egy évnél is tovább élnek. Fejlődésük csak ott zavartalan, ahol nedves, hűvös nyarak vannak. Az öntözött területek kedvezőbbek az elszaporodásukhoz.

A védekezés irányelvei. A védekezés megegyezik a szántóföldi házatlancsigáéval.