Ugrás a tartalomhoz

A gyümölcsök termesztése

Bubán Tamás, Glits Márton, Gonda István, G. Tóth Magdolna, Harmat László, Hrotkó Károly, Kállay Tamás, Nyéki József, Papp János, Pénzes Béla, Porpáczy Aladár, Simon Gergely, Sipos Béla Zoltán, Soltész Miklós, Szabó Lajos, Szabó Zoltán, Szalay László, Timon Béla, Tóth Tibor, Vályi István

Mezőgazda Kiadó

Az őszibarack eredete, botanikai jellemzése és ökológiai igényei

Az őszibarack eredete, botanikai jellemzése és ökológiai igényei

Az őszibarack eredetének és elterjedésének ismerete kultúrtörténeti tekintetben is igen érdekes, azonban elsősorban a faj ökológiai igényeinek megismerése szempontjából jelentős.

Az őszibarack Kínából származik, amit egyértelműen bizonyítanak írásos adatok, amelyek már mintegy ezer évvel korábban említik, mint a legelső európai szövegek.

C. Plinius Secundus (i. sz. 23–79) „Naturalis Historia” c. munkájában, valamint az i. u. 70 körül Szicíliában működött az orvos botanikus Dioscoridesnél, – aki már rajzokkal is illusztrálta az őszibarackot – a több mint másfél évezreden át alapmunkának tekintett „De materia medica libri sex” c. hatkötetes gyógynövénykönyvként szolgáló munkájában jelenik meg először Európában félreérthetetlenül az őszibarack.

Kérdés, hogyan és mikor jutott az őszibarack Kína őshazájából nyugatra?

Mivel areája a Pamírok óriási tömbjének keleti lábáig terjed, amelyen a legalacsonyabb átjáró 3600 m magas, nem képzelhető el a természetes terjedés, emberi tevékenység szerepét kell feltételeznünk.

Az őszibarack kínai géncentrumából kiindulva természetes úton terjedt el teljes areájában, majd innen nyugatra már a történelem előtti időben átjutott a vándorló törzsek révén és terjedt el a Fekete-tenger délkeleti partvidékéig, nagyjából a 36–40. szélességi fokok közötti sávban. Innen halad Kis-Ázsia fekete-tengeri partvidékén tovább, majd a Duna mentén a kelták közvetítésével a Rajnáig és a mai Franciaországig, délen pedig Afrikán át a mai Spanyolországig, onnan pedig a XVI. sz. során Amerikába.

Az őszibarack hosszú vándorútja során a tartózkodás egyes állomáshelyein évszázadok során a generatív szaporodás révén alkalmazkodott környezetéhez és új, az eredetitől eltérő megváltozott tulajdonságokat vett fel, amelyek genetikailag rögzültek is.

Az őszibarack nevét a mediterrán térség népei mind a görög perszikon szóból vették át és alakították a maguk nyelve szerint. Persica lett a latin, pesco az olasz, pèche a francia, peach az angol, Pfirsich a német neve és szláv közvetítéssel alakult ki a magyar barack elnevezés is.

Az őszibarack helye a fejlődéstörténeti növényrendszertan besorolása szerint a rózsafélék családjában (Rosaceae), azon belül a szilvafélék (Prunoideae) családjában van. Botanikai neve: Persica vulgaris Mill, (1768). Szinonimája: Prunus persica L., Batsch, (1801).

Az őszibarack fajon belüli rendszerezése a terméshéj szőrözöttségén alapul. A terméshéj lehet molyhos, ezek a hagyományos vagy közönséges őszibarackok, illetve a terméshéj kopasz, ezek a nektarinok vagy sima héjú őszibarackok.

A további rendszerezés a hús maghozkötöttségén alapszik. Vannak magvaválók és maghozkötöttek (duránciak). Külön kultúrváltozat a laposbarack.

A terméshús (endocarpium) színe lehet fehér, sárga és vörös. A terméshús konzisztenciája lehet olvadó vagy rugalmasan kemény.

Az őszibarack rügyei funkció szerint elkülönülten alakulnak meg. A virágrügyek kövérebbek és molyhosak, a hajtásrügyek hegyesebbek és barna, fényes rügypikkelyekkel fedettek. A rügyek a vesszőkön állhatnak magányosan és csoportosan. Nagyon kedvező rügyalakulás a hármas rügycsoport, amely két szélső helyzetű virágrügyet és egy középen álló hajtásrügyet tartalmaz.

Az őszibarack levelei hosszúkásak, lándzsásak. Fehér húsú fajtáknál zöld, sárga húsúaknál bronzos tónusúak. A levélnyél rövid, amelyen fajtajellegnek megfelelően vagy gömbölyű vagy vese alakú mirigyek találhatók.

Az őszibarack virágai magánosan vagy kettesével állnak, igen rövid kocsányon. Nagyságuk, a szirmok állása és színe alapján két alapvetően különböző virágtípust ismerünk: a nagyobb, világosabb és szétterülő szirmú „rózsavirágú” és a kisebb, lilás színű és meredeken álló szirmú „harangvirágú” típust. Az őszibarack virágai általában öntermékenyülők, de a hímsterilitás előfordul.

Az őszibarackgyümölcs tipikus csonthéjas termés. A külső terméshéj (exocarpium) a molyhos fajtáknál egysejtű serteszőrökkel fedett, illetve a nektarinoknál ez hiányzik.

Az őszibarackfák növekedési sajátosságaik alapján képezhetnek „standard” (St.) hosszú ízközökkel, „törpe” (dwarf, dw.) rövid ízközökkel és tömött kis koronával, „kompakt” (Ct), normális ízköz hosszúsággal, de sűrű koronával, „oszlopos” (columnáris) felfelé törő és „csüngő” (pendula) függő hajtásokkal fejlődő természetes koronaformákat.

Ökológiai igényei

Az őszibarack ökológiai igényeire származásából, őshazájának és természetes elterjedési területeinek meteorológiai viszonyaiból következtethetünk. Természetes elterjedése alapján az őszibarack a mérsékelt égöv enyhébb telű vidékeinek növénye. Elterjedési köre mind földrajzi szélességben, mind tengerszint feletti magasságban nagyjából megegyezik a szőlőével.

Magyarország vitathatatlanul a termesztés északi határán, de még a reális termeszthetőség sávjában fekszik. Az őszibarack-termelés feltételeit egyértelműem a téli hőmérsékletek döntik el, két oldalról behatárolva a faj földrajzi elterjedését. Az egyik a rügyeket és magát a fát is veszélyeztető tartós hideghatás, amely az egyed fennmaradását meghatározza, a másik a mélynyugalom megszakításához szükséges hideghatás, amely nélkül a virágrügyképzés válik kétségessé.

Termesztésének magassági kiterjedése hazánkban a Mecsek déli lejtőjén 350 m fölé emelkedhet, a budai hegyekben viszont csak 250 m körül van.

Az őszibarack minden más mérsékeltövi gyümölcsfélénél magasabb nyári hőmérsékleti igénye csak megfelelő fekvésben (délies, északi szelektől védett enyhe lejtők) és csak egyes termelési körzetekben biztosítható Magyarországon. A –17 °C-nál nem mélyebb minimumok és a tenyészidőszak 18 °C körüli (feletti) hőmérsékleti összegei alapján a Dunántúl, az Alföld déli szegélye és a Mátra, Bükk alja tekinthető alkalmasnak őszibarack-termesztésre. Az őszibarack ökológiai igényeinek paramétereit a 4.5. táblázatban foglaltuk össze.

4.5. táblázat. Az őszibarack ökológiai igényeinek főbb paraméterei (Timon, 1992 nyomán)

A téli mélynyugalom hosszát a +7 °C alatti hőmérsékletű órák összegében fejezik ki. Ez fajtára jellemző érték. A mi klimatikus viszonyaink között azok a fajták, amelyek téli mélynyugalmi igénye 1000 óra alatt van, nagyon fagyérzékenyek, miután ez a hőmérséklet általában december végéig, január elejéig összegeződik.

Az őszibarack vízigénye a többi mérsékelt égövi gyümölcsfajhoz képest alacsonyabb, de a szárazságot csak látszólag tűri. Öntözése tehát nálunk is indokolt.