Ugrás a tartalomhoz

Szociológiaelmélet

Julius Morel, Eva Bauer, Meleghy Tamás, Heinz-Jürgen Niedenzu, Mac Preglau, Helmut Staubmann (2000)

Osiris Kiadó

Előszó a harmadik kiadáshoz

Előszó a harmadik kiadáshoz

A harmadik kiadásban változatlanul hagytuk az elméletek kiválasztását, viszont az összes fejezetet átdolgoztuk. Egyrészt megpróbáltuk hasznosítani a könyvünket ért bírálatokat, tovább dolgoztunk az egyes fejezetek egységesítésén, s igyekeztünk megszüntetni a tárgyi tévedéseket. Másrészt, saját oktatási tapasztalatainkra támaszkodva komoly erőfeszítéseket tettünk arra, hogy a könyv didaktikai szempontból jobb legyen. Továbbá megpróbáltuk informatívabbá tenni az egyes fejezetrészek címét, s ezzel a tartalomjegyzéket is. Végül pedig egy olyan résszel bővítettük a zárófejezetet, amely példákon mutatja be a szociológia elméleti koncepcióinak gyakorlati felhasználhatóságát, s ebből kiindulva ösztönözheti a szociológiai elméletek további tanulmányozását.

Nem változtattunk a szerzők sorrendjén sem: elsőként mint rangidős szociológus és mint az egyetlen kinevezett egyetemi tanár (tanszékvezető) Julius Morel, majd a többiek ábécésorrendben. Ezt a megoldást eredetileg a kiadó javasolta. Ennél a megoldásnál – elismerjük, kissé konzervatív – egyértelműen jobb azóta sem jutott eszünkbe.

Eva Bauer

Tamás Meleghy

Julius Moral

Heinz-Jürgen Niedenzu

Max Preglau

Helmut Staubmann