Ugrás a tartalomhoz

Szociológiaelmélet

Julius Morel, Eva Bauer, Meleghy Tamás, Heinz-Jürgen Niedenzu, Mac Preglau, Helmut Staubmann (2000)

Osiris Kiadó

9. fejezet - 9. fejezet FOLYAMAT- ES ALAKZATELMELET – NORBERT ELIAS

9. fejezet - 9. fejezet FOLYAMAT- ES ALAKZATELMELET – NORBERT ELIAS

Tamás Meleghy – Heinz-Jürgen Niedenzu

A hetvenes évek közepe óta sokat vitatott folyamat- és alakzatelméletet Norbert Elias lényeges vonásaiban már századunk közepén kidolgozta. Az 1897-ben Breslauban (ma: Wroclaw) született Elias, érettségi és katonai szolgálat után, filozófiát hallgatott szülővárosában, ahol az Eszme és egyén. A történelem fogalmának kritikai vizsgálata című disszertációja alapján kapta meg diplomáját. Tanársegédként működött Alfred Weber és Karl Mannheim mellett, majd 1933-ban elhagyta Németországot. Először Párizsba, majd Londonba ment, folyamatban levő habilitációs eljárása („Az udvari ember. Adalék az udvar, az udvari társadalom és az abszolút monarchia szociológiájához”) nem fejeződhetett be, mert zsidó származása miatt a nemzetiszocialisták nem engedélyezték székfoglaló előadását. Először 1962-1964 között lett egyetemi tanár a ghanai egyetemen, azt követően 1969-1971 között különböző holland és német egyetemeken volt vendégprofesszor. 1990-ben utolsó, választott hazájában, Hollandiában, Amszterdamban halt meg.

A szociológus szakma csak későn szerzett tudomást Norbert Elias életművéről. Ennek egyik oka zaklatott élettörténete, amely megnehezítette számára a folyamatos munkát. A másik ok a háború utáni időszak tudománytörténeti körülményeiben rejlik: a strukturális funkcionalizmus uralmában, amely igencsak elhanyagolta azokat a kérdéseket, amelyeket Elias előtérbe állított – a társadalmi változást és a hosszú távú történelmi folyamatokat. Ezért valószínűleg csak a marxista elmélet és a marxizmus belső problémáinak, elsősorban történetfilozófiai elgondolásainak reneszánsza nyomán vált lehetségessé a régi kérdéseket új módon megválaszolni igyekvő Elias-féle elmélet szélesebb körű befogadása.

1. Elméleti háttér és megismerési érdek

Elias szerint a szociológia és saját elméleti munkássága központi feladata: átfogó elméleti modell alkotása az emberiség fejlődéséről. Egy ilyen szociológiai alapelmélet kidolgozásához szerinte csak különböző szaktudományok, a szociológia, a történettudomány, a pszichoanalízis és más embertudományi diszciplínák tudásanyagának egyesítése vezethet. A létrehozandó elmélet ezért csak szintézis eredménye lehet, egyszersmind Elias felfogása szerint integráló alkalmazási keretként szolgálhat más társadalomtudományos szakágak számára. Az egymást kölcsönösen ösztönző fogalmi-elméleti munka és empirikus anyagelemzés összekapcsolása révén azt reméli, hogy be tudja mutatni: az emberiség történetének hosszú távú, társadalmon belüli és társadalomközi fejlődése nem előre megtervezett, mégis bizonyos belső rendet követő folyamat.

Elias olyan gondolkodó, akinek szociológiai törekvései főként a 20. század első felében gyökereznek, s ezért elsősorban a hosszú távú társadalmi folyamatok érdeklik. Ezért közvetlenül a tudományág nagy klasszikusainak, Comte-nak, Marxnak, Durk- heimnek, Webernek és Simmelnek a hagyományát követi (a klasszikusokhoz való viszonyáról lásd Rehberg 1982); mindenekelőtt a történelmi fejlődés iránti érdeklődésükben osztozik. Comte-tól és Marxtól eltérően azonban óvakodik mindenfajta teleológiai történelemmodelltől: a comte-i három stádium elméletétől éppúgy, mint Marx materialista történetfelfogásától. Nem fogadja el változás és haladás összemosását, ahogy a társadalmi fejlődést előrehajtó dinamikus erőknek egyoldalúan a gazdasági viszonyokból való levezetését sem, ami különösen Marxnál nyilvánvaló. Ez a kritika azonban nem jelenti, hogy nem él benne az igény a társadalmi szerveződési formák sorának ésszerű magyarázatára. Comte és Marx is megpróbálta az eszméket és gondolati alakzatokat más társadalmi folyamatokkal összefüggésbe hozni. E de- terminisztikus-teleologikus gondolati modellek helyébe Elias egy olyan többszintű modellt állít, amelyben a gazdasági folyamatok, az erőszak ellenőrzésének alakulása, a pszichés önkontroll területén, valamint a tudás és a tájékozódás fejlődése, az egyes szintek viszonylagos önállósága mellett egymástól kölcsönösen függő folyamatokként jelennek meg. A szociológiának általában is szemére veti, hogy nyugalmi állapotokban és nem változásokban gondolkodik, s így szem elől veszti minden társadalmi jelenség folyamatjellegét. Az egyént és a társadalmat rendszerint szubsztanciáknak, eldologiasodott lényegiségeknek tekinti, amelyeket szembeállít egymással, s ezért nem folyamatukban közvetített megjelenésmódoknak látja őket. Különösen Parsonsnak veti a szemére, hogy egyszerűen csak állapotkategóriákat, például affek- tivitást és az indulati semlegességet állít szembe egymással, s a folyamatban való gondolkodástól elfordulva nincs lehetősége magyarázatot adni a keletkezésre és a folyamatjellegre, tehát a társadalmi változásra (vö. Elias 1984; 1987. Bevezetés).

Elias elsődlegesen makroszociológiai kérdésfeltevései azonban csak ott válnak igazán paradigmatikusan eredetivé, ahol megpróbálja olyan folyamatként megjelölni a történelmet, amely alapvetően előre meg nem tervezetten és nem szabályozottan halad, mégis valamiféle rend és haladásirány jellemző rá. Másként kifejezve: Eliasnak az elvont hatásmechanizmust, a társadalmi kapcsolatokat s általuk a társadalmi formaképződmények átalakulásai mögött rejlő közöset kell látóterébe vonnia, mégpedig a történetfilozófiai spekulációtól függetlenül. Erre a célra folyamatelméleti eljárásmódot alkalmaz, hogy így jusson nyomára az egymásutániság történeti rendjének- tehát a társadalmi folyamatok sui generis rendjének. Folyamatszociológiai megközelítésre azért van szükség, mert a társadalmi jelenségek kapcsán mindig saját dinamikájukat követő emberek kapcsolataival van dolgunk. Az így keletkező kapcsolati struktúrák létmódja ezért mindig történelmi, azaz nem magyarázhatók örökké érvényes törvényszerűségekkel. Csak folyamatmodellek segítségével magyarázható, hogy valami adott történelmi pillanatban hogyan és miért így és nem másként mutatkozik meg (vö. Elias 1987,192; 1988, 232. sk.). Eközben rendkívül fontos számára, hogy az egyéneknek tulajdonítható változásokat, például a változó személyiségstruktúrát egységes folyamatban gondolja el a társadalom olyan hosszú távú változásaival, amilyen például a fokozódó differenciálódás.

Minden társadalomelmélet arra tesz kísérletet, hogy néhány, részben axiomatikus feltevés és alapvető megfontolás segítségével rágja keresztül magát analitikusan érdeklődése tárgyán. Elias két kulcsfogalma, elméleti koncepciójának legfontosabb sarkpontja: a folyamat és az alakzat fogalma. A következőkben arra szorítkozunk, hogy Elias szociológiájának ezt a példaszerű magvát állítsuk előtérbe, teljes életművéről ezért természetesen nem tudunk számot adni (vö. ehhez Elias 1990; Korte 1988; Baumgart-Eichener 1991).