Ugrás a tartalomhoz

Szociológiaelmélet

Julius Morel, Eva Bauer, Meleghy Tamás, Heinz-Jürgen Niedenzu, Mac Preglau, Helmut Staubmann (2000)

Osiris Kiadó

9. Konfliktusszabályozás

9. Konfliktusszabályozás

Kiinduló axiómájában Dahrendorf ismeretes módon abból indult ki, hogy a konfliktusok az emberi társadalmak mindenütt megtalálható jelenségei. A társadalmi válságok módszeresen levezethetők a társadalom strukturális viszonyaiból, s a konfliktusok funkcionálisak, s emiatt a társadalmi változás folyamatának hajtóerői. A konfliktusoknak emez alapvető funkcióján kívül azonban az is elmondható róluk, hogy mindig potenciálisan romboló, a rendszert veszélyeztető erők. Így tehát felmerül a kérdés: hogyan szabályozhatók úgy a válságok, hogy a társadalmi változás lehetőleg súrlódásmentesen történjék? (Vö. a következőkhöz Dahrendorf 1972, 40. skk.).

Az egyik módszer a konfliktusok erőszakos elfojtása lehet. Ezzel azonban sem a konfliktus oka, sem tárgya nem tűnik el. Ennek az eljárásnak az egyetlen következménye az volna, hogy a konfliktus többé nem tud megnyilvánulni, s ezzel növekedik potenciális fertőzőképessége.

A másik lehetőség az úgynevezett konfliktusmegoldás volna. Ezen Dahrendorf az ellentétek gyökeres megszüntetésére irányuló próbálkozást érti. Ezzel a módszerrel úgy kellene megoldani a konfliktusokat, hogy a válság tárgya többé ne merüljön fel. A kifogás ezzel a koncepcióval szemben az, hogy a C2 és D2 konfliktustípusok esetében, ahol a társadalom egyes területein, illetve az egész társadalmon belüli fölé- és alárendeltségi viszonyokról van szó, olyan konfliktusokkal van dolgunk, amelyek közvetlenül a társadalmi rendszert formáló elvekből adódnak. A mindenkori érintett konfliktuscsoportok egyenlőtlensége közvetlenül a társadalmi rendszerben gyökerezik, amely az uralmi struktúráknak megfelelően felépített, méghozzá szükségszerűen (vö. 4.). Dahrendorf szerint nem lehetséges társadalmi egyenlőtlenség nélküli rendszer! Ez már a norma-szankció-uralom hármasságából is következik. Az éppen aktuális konfliktustárgyak eltüntethetők (például egy bérvita), az alapjukul szolgáló szembenállás (tőke- és munkavállalói oldal) azonban nem, mert az rend- szerszerűen függ össze a társadalomalakulás mintáival.

Az egyetlen sikerrel kecsegtető lehetőség arra, hogy a konfliktusokat a lehető leggyümölcsözőbbé tegyük a társadalmi változás folyamata számára, s hogy azt bizonyos fokig ily módon szabályozni is tudjuk, Dahrendorf szerint az úgynevezett konfliktusszabályozás. Ez alapvetően a (strukturálisan adott) konfliktusok elismerését jelenti, s ezek szabályozása: kísérlet a konfliktus olyan békés levezetésére, hogy alkotó módon felhasználható legyen a társadalmi struktúraváltozás érdekében. Négy előfeltétel szükséges ahhoz, hogy így oldhassuk meg a konfliktusokat (vö. Dahrendorf 1972, 41. sk.):

1. A konfliktustárgy jogosságának normálisként való elismerése. Ez azt jelenti, hogy a konfliktusokat nem eltérésként értelmezzük valamiféle célhoz képest, a szemben álló felek pedig strukturálisan adott, ám eltérő érdekeket és célokat képviselő partnereknek értelmezik magukat.

2. A konfliktusszabályozás csak a konfliktus formáinak szabályozására, s nem a konfliktus okaira irányulhat.

3. A konfliktusszabályozás annál hatékonyabb, minél könnyebben terelhetők és megszervezhetők – például pártokba, szakszervezetekbe, egyesületekbe stb. – az ellentétes álláspontok.

4. Meg kell találni a válság kihordásának játékszabályait, amelyek segítségével a szemben álló felek egyenértékűnek tekinthetők. A konfliktusszabályozás szempontjából kikerülhetetlenül szükséges, hogy valamennyi konfliktustárgyat kötelezően a válságban részt vevő felek simítsák el.

A konfliktusok megoldásának (Dahrendorf szerint) kizárólagos módja ennek alapján a következőképpen foglalható össze:

„Még egyszer hangsúlyozni kell, hogy a szabályozás révén a konfliktusok nem tűnnek el. Ahol társadalom van, ott konfliktusok is felmerülnek. A szabályozás formái mégis hatnak a válságok erőszakosságára. A szabályozott konfliktusok nem annyira kiélezettek: bár változatlan formában maradnak fenn, és rendkívül erősek lehetnek, olyan formákban zajlanak, amelyek összeférnek egy állandóan változó társadalmi struktúrával” (Dahrendorf 1972, 43).