Ugrás a tartalomhoz

Szociológiaelmélet

Julius Morel, Eva Bauer, Meleghy Tamás, Heinz-Jürgen Niedenzu, Mac Preglau, Helmut Staubmann (2000)

Osiris Kiadó

7. Konfliktuscsoportok képződése

7. Konfliktuscsoportok képződése

Valamennyi eddigi fejtegetésben csupán a társadalmi konfliktusok egyik külön esetére, az osztálykonfliktusokra tettünk érvényes kijelentéseket. A közös tárgyalásmód indoka, hogy közös strukturális háttér teremthető magyarázó mintaként az ilyenfajta társadalmi konfliktusokra, nevezetesen az emberek, illetve embercsoportok közötti, a struktúrán belül elfoglalt pozícióknak megfelelő uralmi kapcsolatokra. Az itt következő valamennyi meggondolást, amelyek a konfliktusok kibontakozásának folyamatára, a konfliktusok változataira és szabályozására vonatkoznak, Dahrendorf ezzel szemben elvileg a társadalmi konfliktusok valamennyi formájára alkalmazható- nak tartja.

A konfliktuscsoportok képződésének folyamata analitikusan három szakaszra bontható: a strukturális kiinduló helyzet, a latens érdekek tudatossá válása, és végül a kialakult konfliktusok szakasza (vö. Dahrendorf 1972, 35. sk.).

Az 1. szakaszban megteremtődnek a konfliktus alapfeltételei, azaz ideáltípusosan megkülönböztethetők azok a potenciális konfliktuscsoportok, amelyeket a kvázicsoportok kifejezéssel jelölhetünk. Ezek olyan aggregátumok, amelyekbe az azonos latens érdekű társadalmi pozíciók valamennyi hordozója tartozik, akik azonban nincsenek megszervezve. Latens érdekek Dahrendorf szerint „mindazok a pozíció megszabta viselkedési orientációk (szerepelvárások), amelyek megalapozzák a szembenállást két pozíció-aggregátum között, de nem szükségképpen tudatosulnak a pozíciók birtokosaiban” (Dahrendorf 1957, 204).

Itt tehát – pontosan fogalmazva – tiszta, „objektív” struktúraleírással van dolgunk: a pozíciók birtokosait aszerint rendeljük valamilyen csoporthoz, hogy milyen pozíciót töltenek be valamilyen megadható strukturális pozíció-összefüggésben.

A társadalmi pozíciók aggregátumai a mindenkori társadalmikonfliktus-fajta szempontjából lényeges strukturális jegyek, osztálykonfliktusok esetében tehát az uralmi viszony mint strukturális jegy alapján képezhetők. A megkülönböztetés kritériumát a mindenkori pozíciók által adott, objektíven leírható érdekek, az úgynevezett latens érdekek alkotják. Az érvelés tehát abból indul ki, hogy a pozíciók (a struktúra) a viselkedést illetően nyomást (szerepelvárást) gyakorolnak a pozíciók birtokosaira, akiknek azonban nem kell ennek tudatában lenniük. Ha valaki például bérmunkás-pozícióban van, ami szemben áll a termelési eszközök birtokosának pozíciójával, akkor várható, hogy meg akarja haladni az iparban levő uralmi viszonyokat. Ebben az értelemben valamennyi bérmunkás kvázi-csoportot alkot a struktúrameghaladás pozíciójából következő latens érdeke alapján, a munkások eme közös érdekének azonban nem kell tudatosnak vagy a viselkedés szempontjából lényegesnek lennie. Ugyanez érvényes a termelési eszközök birtokosainak kvázi-csoportjára. Ugyanilyen kvázi-csoportként jellemezhetők a flamandok a belga társadalomban: latens érdekük az állandó versengés a vallonokkal a politikai befolyásért vagy a politikai tisztségekért, s ez teljesen független attól, hogy van-e flamand tudata valamennyi flamandnak. A kvázi-csoportok mint elméletileg konstruált fiktív csoportok, a marxi magában való osztály fogalmához hasonlóan strukturálisan leírhatók.

Annak feltétele, hogy ezek a fiktív csoportok valóságos csoportokká, cselekvőképes közösségekké váljanak, a 2. szakaszra, a latens érdekek tudatossá válására van szükség. A közös, latensen mindig létező érdekek csak bizonyos szervezeti feltételek megléte esetén képesek sikeresen artikulálódni.

A leglényegesebbek a társadalmi feltételek. Idetartozik a rendszeres toborzás lehetősége a kvázi-csoportokba, s a latens érdekek ezzel együtt járó rendszeres és tartós felkeltése. Csak ezen az alapon fejlődhetnek állandó érdekcsoportokká a kvázi-cso- portok. Továbbá társadalmi előfeltétel a kommunikáció lehetősége a kvázi-csoport tagjai között, hogy egyáltalán csoport jöhessen létre.

A társadalmi feltételekhez technikai és politikai befolyásoló tényezők járulnak. A tartós érdekcsoport-képződés technikai előfeltételeihez tartozik például a program és a közös normák kidolgozása, a vezető csoport kialakulása, az anyagi erőforrások stb.; fontos politikai befolyásoló tényező például a koalíciós szabadság, tehát az érdekcsoportok kiépülésének és létezésének lehetősége. Ha adottak ezek a szervezeti feltételek, akkor beszélhetünk érdekcsoportokról, amelyek egyforma nyilvánvaló érdekekkel bíró személyek szervezett aggregátumai. Nyilvánvaló érdekeken Dahrendorf mindazokat a tudatos viselkedési irányzatokat érti, amelyek szembenállási viszonyt alapoznak meg két embercsoport között.

A 3. szakasz a kifejlett konfliktusoké, amelynek során mindkét fél szervezeti önazonosságot mutat.

A válságkibomlás bemutatott modelljének érvényességét egy tekintetben korlátozni kell. Függetlenül az általános feltevéstől, hogy a konfliktus társadalmi alap- tény, ennek a latensen mindig meglevő válságnak nem kell automatikusan csoportközi küzdelemben megnyilvánulnia, s nem is mindig uralmi kötelékekben. Az érdekcsoportok képződésének említett feltételei mellett figyelembe kell venni az éppen adott csoportképződés társadalmi szükségszerűségét: Dahrendorf feltételezi, hogy szembenállás csak akkor fejeződik ki csoportkonfliktusokban, ha nincs esély más, különösen például a mobilitást követő egyéni kielégülésre. Érdekcsoportok sok egyén strukturált érdekeiként való képződése ezért nem automatikus folyamat. Tételként megfogalmazva: „Az osztálykonfliktus a viszálynak az a formája, amely ak- kor válik szükségessé, ha nagyszámú egyén képtelen arra, hogy érdekeit egyéni erőfeszítések révén elégítse ki” (Dahrendorf 1972, 89. sk.).