Ugrás a tartalomhoz

Szociológiaelmélet

Julius Morel, Eva Bauer, Meleghy Tamás, Heinz-Jürgen Niedenzu, Mac Preglau, Helmut Staubmann (2000)

Osiris Kiadó

4. Az emberi társadalmasodás alapelvei: a norma,szankció és uralom hármassága

4. Az emberi társadalmasodás alapelvei: a norma,szankció és uralom hármassága

Miután tisztáztuk a konfliktuselmélet tudománytörténeti hátterét és a tárgyának besorolására vonatkozó meggondolásokat, most kissé részletesebben kell foglalkoznunk Dahrendorf gondolatrendszerének elméleti kiindulópontjával, illetve axiomatikus alapjával.

Közvetve már elhangzott, hogy a konfliktus és a változás univerzális jelenségek. Ez az értékelés Dahrendorfnak arra az állítására támaszkodik, hogy a konfliktusok, társadalomtól függetlenül, az emberi együttélés társadalmi alaptényei. Másként kifejezve: nem képzelhető el olyan emberi társadalmi rendszer, amelyben mint rendszeren belüli és rendszeralkotó folyamatelem ne volna jelen a konfliktus – és ezáltal aváltozás lehetősége. A megalapozás csak antropológiailag lehetséges, s szinte axiomatikus státusa van: Hobbes emberképéhez („az ember embernek farkasa”) hasonlóan Dahrendorf is feltételezi, hogy az ember, illetve az emberi természet nem a prioritársadalmi, nincsenek benne a közösségre irányuló veleszületett viselkedésmódok,bár csak társadalmi kötelékben képes élni. Ezzel azonban az a feltételezés is együtt jár, hogy az emberek közötti viszony alapvetően konfliktusokkal terhelt. A társadalmi együttélés szükségszerű előfeltétele következésképpen a társadalmi viselkedés megteremtése, mivel pedig ez nincs természetes viselkedésmódként előzetesen adva, csak normatív formaként kényszeríthető ki (vö. Dahrendorf 1965, 110).

Dahrendorfnak ez az alapvető meggyőződése társadalomfogalma segítségével tehető még pontosabbá (vö. Dahrendorf 1966, 23. skk.). Durkheim nyomán társadalmon erkölcsi közösséget ért abban az értelemben, hogy a társadalom tagjainak viselkedését normák szabályozzák, a normákban pedig kiválasztott érvényes értékek(= emberi értékelések eredményei) öltenek pontosabb formát. A normák érvényessége szétválaszthatatlanul kapcsolódik össze megfelelő pozitív és negatív szankciókkal, amelyek kötelező jellegüket adják. A normák-szankciók szövedékéhez egy harmadik elemnek, az uralomnak is csatlakoznia kell, hiszen a szankciók foganatosításának lehetősége egyszersmind mindig az uralom kifejeződése, illetve lényegi alkotórésze. Az emberi társadalmak erkölcsi közösségekként való jellemzése így közvetlenül a normák-szankciók-hatalom fogalmi hármasságához vezet, s Dahrendorf szerint ebből kell kiindulnia a társadalmi jelenségek mindenfajta szociológiai magyarázatának.

Az antropológiai alapvetésből, valamint a társadalom normatív struktúrájának axiomatikus jellegéből (normák létezése, szankciók szükségszerűsége, az uralomimmanenciája) Dahrendorf számára az következik, hogy minden társadalom a társadalmi szereplők sajátos kötelékeként a szükséges integrációt kizárólag annak az uralomgyakorlás értelmében vett kényszernek az alapján képes megteremteni, amelyet valamiféle cselekvőképes közösség létrehozása érdekében emberek gyakorolnak emberek felett. A társadalmi struktúra szempontjából tehát valamennyi elgondolható társadalmi forma egyszersmind uralom révén létrejött forma. A kényszer univerzali- tásának, illetve strukturális megfelelőjének, az uralomnak (vö. ehhez a tételhez Dahrendorf 1974, 14. fejezet) a cselekvés szintjén a konfliktus univerzalitása felel meg mint olyan állandó folyamat, amelyben kérdésessé válnak a társadalmi egyenlőtlenség uralmi struktúrákból levezethető jelenségei, melyen az életesélyeket szabályozó társadalmi rétegeződés jelenségének mindenütt jelenvalósága értendő (vö.Dahrendorf 1966). A konfliktusok eszerint a társadalmi rendszerek immanens, strukturálisan létrejött tényezői, amelyek egész társadalmak megváltozásában működnek közre, s emiatt a történelmi folyamat szempontjából funkcionálisan pozitív a szerepük (vö. Dahrendorf 1974, 272).