Ugrás a tartalomhoz

Szociológiaelmélet

Julius Morel, Eva Bauer, Meleghy Tamás, Heinz-Jürgen Niedenzu, Mac Preglau, Helmut Staubmann (2000)

Osiris Kiadó

2. A konfliktuselmélet helye, helyi értéke és igénye

2. A konfliktuselmélet helye, helyi értéke és igénye

Dahrendorf szerint a társadalmi változás magyarázata minden makroszociológiai elméletalkotás elsőrendű munkacélja (vö. Dahrendorf 1969, 114; 1972, 73). Ha a meglevő elméleti koncepciókat ebből az alapvető látószögből vizsgáljuk, akkor Dahrendorf szerint arra az eredményre jutunk, hogy nem létezik olyan elmélet, amely minden fontos szempontból magyarázattal szolgálna a társadalmi változás folyamatára. A társadalomelemzés kezdetben elképzelt lehetséges alaporientációinak háttere előtt ez az elméleti mankó különbözőképpen alapozható meg: az 1. esetben elméleten belül, azaz a megismerést vezérlő kérdésfeltevéssel, a 2. esetben meghatározott feltevések és a társadalmi változás empirikus vizsgálatok fényében történő tartalmi megvilágításával. Ez az általános értékelés részben a parsonsi modell bírálatára, részben a marxi osztályharcelmélet és a belőle levezetett fejlődési előrejelzések kritikai felülvizsgálatára támaszkodik. Dahrendorf a következőképpen érvel:

Parsonsnál különösképpen azt hiányolja, hogy túlzottan előtérben áll nála a rend és az integráció gondolata. A társadalom ennek következtében többé-kevésbé egyensúlyban levő társadalmi rendszernek látszik. A rendszer fenntartása az a nagy cél, amelyre valamennyi a rendszeren belül zajló cselekvés és folyamat irányul, illetve amelyhez mindezek hozzájárulnak. Egy ilyen „(viszonylagos) egyensúlyban levő rendszer” előfeltételei (egyszersmind a rá vonatkozó alapfeltevések): strukturálisan a rendszer egyes elemeinek viszonylagos állandósága és ennek megfelelően az, hogy alig van köztük konfliktus, az elemek pozitív funkcionalitása az egészre vonatkoztatva, valamint az értékek szintjén a rendszer szereplőinek normatív alapkonszenzusaa rendszer alapértékeit illetően. Ebben a szemléletmódban az olyan társadalmi folyamatok, mint például a konfliktusok és a deviáns viselkedés inkább szokatlan,szinte beteges jelenségnek tűnik fel, mivel diszfunkcionális a rendszer egyensúlyának fenntartása, tehát a társadalmi rend szempontjából. A társadalmi változás ebbőla nézőpontból nehezen tekinthető minden társadalmi rendszer szerves mozzanatának (vö. Dahrendorf 1972, 28. skk.).

A bírálat a marxi társadalomelméletet alkalmasint nem érinti, Dahrendorf számára a problémák más szinten vetődnek fel (vö. Dahrendorf 1974, 277. skk.; továbbá Dahrendorf 1957). A társadalmi fejlődés, vagyis a társadalmi változás hajtóerejét Marx számára az antagonisztikus érdekcsoportok, a tulajdonviszonyok alapján éle-sen szemben álló osztályok közötti konfliktusok alkotják. Végső soron az összes társadalmi uralmi viszony a termelési viszonyokból vezethető le. Dahrendorf úgy véli, az osztályharc szükségszerűségéről szóló elméletet a történelem megcáfolta: a marxi értelemben vett osztályharc nem következett be, az osztályok közötti határok, nemutolsósorban a modern ipari társadalomban megfigyelhető fokozódó mobilitási esélyek miatt, ehelyett elmosódtak. Ezt a fejlődést, egyebek között az „osztályellentétek intézményesülésének” (Geiger) vagy az „osztálytársadalom nivellálódásának” is (Schelsky) nevezik.

Dahrendorf a saját koncepcióját a strukturális-funkcionális elmélet ellentétének és a marxi gondolatrendszer módosított feldolgozásának, illetve továbbfejlesztésének fogja fel. A konfliktuselméleti szemléletmód alapfeltevései ellentétesek Parsonéival (vö. Dahrendorf 1965, 209. sk.): strukturális szinten a rendszer elemeinek alapvető ingatagságát feltételezi. Ezek az elemek konfliktusoktól terhes kapcsolatban állnak egymással, s valamennyi hozzájárul a társadalom állandó változásához. A normatív alapkonszenzus feltételezésével Dahrendorf azt az állítást szegezi szembe, hogy minden társadalmat az a kényszer tart össze, amelyet egyes tagjai mások felett gyakorolnak. Dahrendorf elméletileg gyümölcsözőnek tartja azt a marxi alapgondolatot, hogy a társadalmi csoportok közötti konfliktus a társadalmi változás magyarázó modellje, annyiban azonban módosítja, hogy a lehetséges csoportképződés strukturális kiindulópontját máshová helyezi.

A konfliktusokat szerinte az uralmi viszonyok idézik elő, de ezeket okilag nem a termelési viszonyokból (tulajdonviszonyokból) vezeti le. Ezen a módon másként határozza meg az osztálykonfliktusokat, s emiatt ezeknek más is a helyi értékük a társadalmi változás folyamatában – amit még részletesebben be kell mutatnunk.

Ebből adódik a konfliktuselméleti modell igénye: e koncepciónak általában képesnek kell lennie arra, hogy a belső okoktól függő társadalmi részváltozásokra magyarázatot adjon, amennyiben ezek társadalmi csoportok közötti konfliktusokkal függnek össze, s ezek a csoportok társadalmi struktúraviszonyokból képződnek.