Ugrás a tartalomhoz

Szociológiaelmélet

Julius Morel, Eva Bauer, Meleghy Tamás, Heinz-Jürgen Niedenzu, Mac Preglau, Helmut Staubmann (2000)

Osiris Kiadó

8. fejezet - 8. fejezet KONFLIKTUSELMELET – RALF DAHRENDORF

8. fejezet - 8. fejezet KONFLIKTUSELMELET – RALF DAHRENDORF

Heinz-Jürgen Niedenzu

1.

1. Elméleti háttér és megismerési érdek

A társadalmi valóság konfliktuselméleti megközelítésének itt bemutatandó változata Ralf Dahrendorf munkásságára épül. Dahrendorf 1929-ben Hamburgban született, egyetemi tanulmányait szülővárosában és Londonban folytatta. Saarbrückenben habilitált, majd egyetemi tanárként Hamburgban, Tübingenben és Konstanzban folytatta tudományos tevékenységét. Az FDP iránti politikai elkötelezettsége nyomán 1969-ben a Szövetségi Parlament tagja lett. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, majd 1970 és 1974 között az Európai Közösség bizottságának tagja volt. 1974-től tíz éven át a London School of Economics igazgatója, 1987 óta az oxfordi St. Anthony’s College igazgatója.

Konfliktuselméletét monográfiában (Társadalmi osztályok és osztályellentét, 1957, illetve átdolgozott formában: Osztályok és osztályellentét az ipari társadalomban, 1959), majd ezt követően cikkekben, cikkgyűjteményekben és előadásokban fejtette ki, jóllehet a probléma elméleti feldolgozása sok tekintetben töredékes maradt (vö. Dahrendorf 1972,19. sk.). A következőkben ezért megkíséreljük módszeresen bemutatni Dahrendorf konfliktuselméletének alapgondolatait és fő tételeit, de nem foglalkozunk sem a többi konfliktuselméleti koncepcióval, sem a klasszikusokkal, például Simmellel (lásd ehhez Krysmanski 1971; Bühl 1972; Wallace–Wolf 1991; Giesen 1993; Handel 1993).

Minden makroszociológiai elméleti koncepció szembekerül azzal a problémával, hogy az emberi társadalmasodás rendszereinek két alapvető oldaláról kell számot adnia: a társadalmi rendszerek egyrészt viszonylag tartós strukturális kapcsolatokat alkotnak (a társadalmi struktúraképződmények stabilitásának problémaköre), másrészt mint részterületeiket, mint egészüket tekintve alkalmazkodóképesek és változók (a társadalmi struktúraképződmények változásának problémaköre). Emez általános problémafelvetésnek megfelelően Dahrendorf, a mindenkori nézőpont szerint ideáltipikusan a szociológiai társadalomelmélet két alaporientációja között tesz különbséget (vö. Dahrendorf 1969, 108. skk.; 1972, 11):

a) Az inkább a társadalmi együttélés struktúrájára irányuló megismerést vezérlő kérdés körülbelül így hangozhatna: Mi tartja össze a társadalmat? Itt a rend problémája áll előtérben, tehát az a kérdés, hogy miként jön létre és marad fenn az idők során a társadalom viszonylag szilárd rendszerként. Másként kifejezve, elsősorban az integrációról és a társadalmi szereplők (egyéni cselekvők és kollektív cselekvőkből álló társadalmi egységek) cselekedeteinek és cselekvési céljainak összehangolásáról, együttműködéséről van szó. A társadalom jelenségének ilyen elméleti megközelítésében az értelmezésben döntő jelentőségük van az olyan, integrációra vonatkozó fogalmaknak, mint normák, értékek, szerepek, intézmények, alrendszerek stb. Ilyen megközelítést alkalmazó koncepció Dahrendorf szerint Parsons strukturális-funkcionális elmélete.

b) Ha viszont az imént bemutatott állásponttal ellentétben a változás problémája áll előtérben, akkor a megismerést vezérlő kérdés így fogalmazható meg: Melyek a társadalmi fejlődés hajtóerői? Itt tehát a folyamat, adott struktúra megváltozása a lényeges, vagy – az okra kérdezve – a társadalmak reagálása a status quót belülről (a társadalmi struktúra-összefüggésen belül) vagy kívülről (a társadalmi struktúra-összefüggésen kívül) fenyegető veszélyekre. A társadalmi rendszer stabilitását fenyegető belső kockázatokhoz tartozik például a munkamegosztás folyamata, a funkcionális differenciálódás, a deviáns viselkedés, a mobilitás, az egyének és/vagy csoportok közötti konfliktusok stb. Külső veszélyekre példák a háborúk, a természeti katasztrófák stb. Ebben a megközelítésben a társadalmat dinamikus, potenciálisan konfliktusoktól terhes köteléknek értelmezik, amely állandóan változik. Jellegzetes képviselője ennek az irányzatnak Dahrendorf szerint a marxista társadalomelmélet.

Dahrendorf szerint tehát a társadalomelméletet két különböző heurisztikus (megismerést vezérlő) álláspontról lehet művelni, s a probléma e két, elméletileg lehetséges megközelítésének nem kell ellentmondásban állnia egymással. Egyformán érvényes megismerési modelleknek tekinthetők, amelyek más-más oldalakra helyezik a hangsúlyt. Ebből azonban az következik, hogy az eltérő hangsúlyokhoz (struktúra, illetve folyamat) nem kapcsolható minden további nélkül az átfogó magyarázat igénye; a megismerést vezérlő problémafelvetés strukturálja a mindenkori problematikát: „Messzemenően ugyanazokkal a kategóriákkal dolgozhat mindkét elmélet, de különböző aspektusokat hangsúlyoznak. Míg az integrációs elméletben a társadalom ellipszisre, valamennyi elemet magában foglaló, lekerekített egységre hasonlít, addig a konfliktuselmélet inkább olyan hiperbolának tekinti a társadalmat, amelynek azonosak ugyan a gyújtópontjai, ám több irányba is nyitott és meghatározó erők feszültségmezejének látszik” (Dahrendorf 1969, 113).