Ugrás a tartalomhoz

Szociológiaelmélet

Julius Morel, Eva Bauer, Meleghy Tamás, Heinz-Jürgen Niedenzu, Mac Preglau, Helmut Staubmann (2000)

Osiris Kiadó

6. Példa: a házasodás és a rokonság struktúrája

6. Példa: a házasodás és a rokonság struktúrája

Ebben a részben egy sajátos struktúrával kívánjuk megismertetni az olvasót. Ennek a struktúrának a felfedezésére csak akkor kerülhetett sor, miután a korábban külön vizsgált három különböző szintet, a házasodási rendszereket, a rokonsági rendszereket és a leszármazási szabályokat Lévi-Strauss egységes egészként fogta fel. Azért választottuk példának ezt a struktúrát, mert az Lévi-Strauss szerint valamennyi társadalmi struktúra közül a legalapvetőbb. A nem tudatos elv, amely ebben a struktúrában megnyilvánul, szerinte az alap, amelyen a társadalom létrejött és nyugszik. Az a mű, amelyben Lévi-Strauss ezt a rendszert írja le (Lévi-Strauss 1981), közel hétszáz oldalnyi terjedelmű.

Itt a leglényegesebbekre szorítkozunk. Le kell mondanunk azoknak a konkrét társadalmi jelenségeknek a leírásáról, amelyek a strukturális kutatások kiinduló anyagát alkotják. A modellek szintjéről indulunk, követjük e struktúra modelljeinek átalakulásait vagy átváltozásait, majd megadjuk azt a nem tudatos elvet, amely ebben a struktúrában tárul fel.

A struktúra legegyszerűbb modelljét, a társadalom két exogám félre való felosztását az alábbi, tisztán fiktív példa szemléltetheti:

Képzeljük el, hogy

1. a két szomszédos osztrák szövetségi tartományt, Vorarlberget és Tirolt két különböző, de egyformán nagy törzs, a Hámmerlék és a Hoferek lakják,

2. valamennyi Hämmerle Vorarlbergben, az összes Hofer pedig Tirolban él,

3. a két törzs főnökei elhatározzák, hogy felhagyván a több nemzedék óta folyó háborúval, örök időkre békét kötnek,

4. a törzsfők megegyeznek abban, hogy akaratuk látható jeleként gyermekeiket egymással házasítják össze,

5. a törzsfők megparancsolják alattvalóiknak, hogy kövessék példájukat, azaz: valamennyi Hámmerlének Hoferrel, az összes Hofernek pedig Hámmerlével kell összeházasodnia,

6. a törzsfők megegyeznek, hogy mindegyik Hämmerle férj és Hofer feleség gyermekeit Hámmerlének, a Hofer férjek és Hämmerle feleségek gyermekeit pedig Hofer- nak kell hívni,

7. a törzsfők megegyeznek, hogy a Hämmerle férjből és Hofer feleségből álló új családoknak Vorarlbergben, a Hofer férjből és Hämmerle feleségből álló családoknak pedig Tirolban kell élniük.

A két főnök által hozott rendszabályok alapján patrilineáris és patrilokális társadalom jön létre, amely két exogám félből áll. A patrilineáris szervezet azt jelenti, hogy a két csoporthoz vagy félhez való tartozás apáról fiúra öröklődik. A patrilokális szervezet azt jelenti, hogy a házaspárok a férj apjának lakóhelyén élnek, az exogá- mia-szabály pedig annyit jelent, hogy a két csoport vagy fél tagjai csak a mindenkori másik csoport vagy fél tagjaival házasodhatnak. Az ilyen társadalmat, mivel egyszerre patrilineáris és patrilokális, szimmetrikusnak is nevezik. Szimmetrikusnak neveznénk a matrilineáris, egyszersmind matrilokális társadalmat is. Azokat a társadalmakat viszont, amelyek vagy patrilineárisan és matrilokálisan, vagy matrili- neárisan és patrilokálisan szerveződnek, aszimmetrikusnak nevezzük.

Térjünk most vissza példánkhoz, s nézzük meg, mi történik a két főnök rendelkezései nyomán. Rögtön látjuk, hogy az exogámia-szabály nyomán rövidesen valamennyi Hämmerle és az összes Hofer rokonságba kerül egymással, a patrilineáris és patrilokális szervezet miatt azonban Vorarlbergben továbbra is csak Hämmer^k, Tirolban pedig csak Hoferek laknak majd. Amúgy ha a két törzsfő a patrilineáris és patrilokális helyett matrilineáris és matrilokális szervezetet választott volna, az eredmény ugyanez lenne.

A példánkban előírt szabályozás a házasodni vágyó ifjú Hofer számára azt jelenti, hogy valamennyi házasodásra alkalmas tiroli Hofer-lány tabu. Mint házasfelek szóba sem jöhetnek számára. Ha asszonyt akar keresni magának, Vorarlbergben kell házasodásra alkalmas Hammerle-lányokat keresnie. Természetesen ugyanez érvényes a házasodni vágyó Hämmerle-ifjakra is.

Mármost ha több emberöltő alatt rokonsági kapcsolatok alakulnak ki Hoferek és Hammerlék között, érdekes lehet feltenni a kérdést, mennyire közeli rokonságon engedi, illetve tiltja meg a felek közötti házasságot ez a rendszer.

Kezdjük a legközelebbi rokonokkal. Világos, hogy egy ifjú Hofer számára egy ilyen rendszerben a húgai és nővérei nem képzelhetők el házasfélként. Hiszen a leánytestvérei, mint ő maga is: Hoferek. A nőrokonok következő körét az unokahúgok jelentik az ifjú számára. Itt négy típust különböztethetünk meg:

1. az anya leánytestvérének lányát (anyai oldali paralelunokahúg),

2. az apa fivérének lányát (apai oldali paralelunokahúg),

3. az anya fivérének lányát (anyai oldali keresztunokahúg),

4. az apa nővérének lányát (apai oldali keresztunokahúg).

Vizsgáljuk meg a lehetséges házassági kapcsolatokat az ifjú Hofer szemszögéből: a szülői nemzedéket tekintve, ez az ifjú egy Hofer férfi és egy Hämmerle nő kapcsolatából származik.

Anyja nővére (1. típus) Hämmerle, aki egy Hoferrel házasodott össze, és Tirolban él. A leány, aki a kapcsolatból származik, Hofer: az 1. típushoz tartozó unokahúgok mint házastársjelöltek tehát egy Hofer számára nem jöhetnek számításba.

Az apa fivére (2. típus) Hofer, aki egy Hämmerle-Mnyt vett feleségül, és Tirolban él. Az ebből a kapcsolatból származó leány: Hofer. A 2. típushoz tartozó unokahúgok mint házastársjelöltek tehát szintén nem jöhetnek szóba ifjú Hoferünk számára.

Az anya fivére (3. típus) Hämmerle, aki miután megházasodott, Hofer-feleségével Vorarlbergben él. Az ebből a kapcsolatból származó leány: Hämmerle. A 3. típushoz tartozó unokahúgok tehát lehetséges házastársjelöltek az ifjú Hofer számára.

Az apa nővére (4. típus) Hofer, aki Hämmerle férfihoz ment feleségül, és Vorarlbergben él. A kapcsolatból származó leány: Hämmerle. A 4. típushoz tartozó unokahúgok tehát szintén lehetséges házastársjelöltek az ifjú Hofer számára.

Jelöljük a férfiakat -gel, a nőket O-el, a házassági kapcsolatokat =-tel, a testvérpárokat — -val, a leszármazási irányt pedig —el, akkor az unokahúgok négy típusára az alábbi sémákat kapjuk:

1. ábra

Mint látjuk, az ifjú Hofer számára az 1. és 2. típushoz tartozó unokahúgok nem lehetséges, a 3. és 4. típushoz tartozók viszont lehetséges házastársjelöltek.

Az 1. és 2. típushoz tartozó unokahúgokat, tehát az anya nővérének leányát és az apa fivérének leányát párhuzamos unokahúgoknak, a 3. és 4. típusú unokahúgokat, tehát az anya fivérének leányát és az apa nővérének leányát keresztunokahúgoknak is nevezik. Az első esetben a testvérpár a szülői nemzedékben azonos, a másodikban különböző nemű. A párhuzamos unokahúgok az általunk vizsgált modellban tehát lehetséges házasfelek, a keresztunokahúgok viszont nem.

Ez az eredmény annyiban figyelemre méltó, hogy a vérrokonság foka a párhuzamos- és a keresztunokahúgok között ugyanaz. Az, hogy a keresztunokahúgok megengedett házastársak, míg a párhuzamos unokahúgok számára ugyanez tilos, emiatt nem a vérrokonság biológiai sajátosságára, hanem csakis a normák társadalmi rendszerére vezethető vissza.

Mindeddig azt vizsgáltuk, milyen típusú unokahúgait veheti s milyeneket nem veheti feleségül a férfi a két exogám félből álló rendszerben. A keresztunokatestvérek közötti házasodás általunk megállapított lehetősége azonban sok társadalomban nemcsak megengedett, hanem egyenesen pozitív parancs. Az ilyen társadalmakban az ifjú férfi számára a keresztunokatestvére az a nő, akit feleségül kell vennie. Olyan rendszerekkel, amelyek előírják a keresztunokahúggal való házasodást (preferen- ciális házasodási rendszerek) az exogám felek rendszerét ismerő társadalmakban éppúgy találkozunk, mint olyanokban, amelyek nem ismerik ezt a rendszert. Függetlenül attól, hogy a preferenciális házasodást két exogám felet tartalmazó vagy azt nem tartalmazó rendszerekben gyakorolják (azaz ez a norma), mint házasfelet mindig a keresztunokahúgokat és nem a párhuzamos unokahúgokat írják elő.

Ezt sokszor úgy próbálták magyarázni, hogy azt állították: azokban a társadalmakban, amelyekben ma eleven gyakorlat a keresztunokahúgokkal való preferenciális házasság, ám nem ismerik az exogám felek rendszerét, korábban ez a rendszer is ismeretes volt. A keresztunokahúgokkal való preferenciális házasság rendszere egyszerűen az exogám felek rendszerének maradványa. Ez a történeti magyarázat annyiban meglehetősen elégtelennek látszik, hogy itt olyan társadalmakról van szó, amelyeknek nincs történetük (pontosabban nem ismerjük a történetüket). A kérdéses hipotézis tehát sem nem igazolható, sem nem cáfolható. Mint később látni fogjuk, Lévi-Strauss egészen más magyarázatot javasol; olyan magyarázatot, amelyhez egyáltalán nincs szükség ilyen történeti hipotézisekre. Szerinte az exogám felek rendszere és az unokahúgokkal való preferenciális házasodás két különböző társadalmi eszköz, amelyek azonban egyazon társadalmi funkciót töltenek be: rokoni kapcsolatot teremtenek két (vagy több) embercsoport között. Míg az exogám felek rendszerében ezt általános tiltás (a saját csoport vagy fél tagjaival tilos a házasság) útján érik el, a preferenciális keresztunokatest- vér-házasság rendszerében viszont pozitív paranccsal.

Fel kell még hívnunk a figyelmet a kereszt-unokatestvérek közötti házasság egyik sajátos formájára, a kétoldali kereszt-unokatestvérrel való házasodásra. Mit jelent először is az a kijelentés, hogy a feleségem kétoldali unokatestvérem? A kérdésre az alábbi séma segítségével adunk választ:

2. ábra

Ha megnézzük a bal oldali második generációs férfit, azt látjuk, hogy a felesége apja nővérének leánya, egyszersmind anyja fivérének leánya is, tehát egyszerre apai oldali és anyai oldali, azaz bilaterális keresztunokahúga.

Mint a fenti sémából könnyen felismerhetjük, a kereszt-unokatestvérek közötti házasságnak ez a típusa azáltal jön létre, hogy két család férfitagjai nemzedékeken át kicserélik egymás között nővéreiket. Ha egy társadalomban szabályként írják elő a bilaterális keresztunokatestvér-házasságot, ezzel két csoport a lehető legszorosabban kapcsolódik össze. Példánk kapcsán megállapíthatjuk, hogy ebben a rendszerben a bilaterális keresztunokatestvér-házasság teljes mértékben megengedett.

A két exogám fél és a kereszt-unokatestvérekkel való preferenciális házasság rendszere igen elterjedt jelenség. Találkozunk ezzel a szervezeti formával Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában, Ázsiában, még Afrikában is. Ennek alapján feltételezhetjük, hogy a házasodás alapformáiról van itt szó, amelyek, ha a szükséges feltételek teljesülnek, mindig és egymástól függetlenül jelentkeznek. A kereszt-unokatestvérekkel kötött preferenciális házasság előfordulhat az exogám felek rendszerével együtt, de a nélkül is. Lévi-Strauss szerint a kereszt-unokatestvérrel való preferenciális házasság rendszere különösen gyakran fordul elő ott, ahol az exogám felek rendszere nem terjedt el.

Térjünk most vissza a példánkhoz, s képzeljük el, hogy néhány emberöltővel később két olyan törzsfő uralkodik a törzsek felett, akik nem igazán elégedettek az őseik által kieszelt szabályok következményeivel, mert az összes családi kapcsolat ellenére a két törzs, tisztán a nevüket tekintve, még mindig külön él: Vorarlbergben csak Hämmerink, Tirolban pedig csak Hoferek laknak.

Képzeljük most el, hogy a két törzsfő megegyezik: hatályon kívül helyezik a régi szabályt, miszerint a nőknek házasságkötés után férjükhöz kell költözniük, s ehelyett azt kötik ki, hogy a jövőben a férjeknek kell feleségükhöz költözniük. Az új szabályok nyomán patrilineáris és matrilokális, azaz két exogén félből álló aszimmetrikusan szervezett társadalom modellje jön létre.

Könnyen el tudjuk képzelni, hogy ennek a rendszernek az alapján a két törzs nemcsak családilag, hanem területileg is keveredik. Tirolban rövidesen ugyanannyi Hämmerle él majd, mint Hofer, Vorarlbergben pedig ugyanannyi Hofer, mint Hämmerle. Ennek az állapotnak a bekövetkezte után feltételezhetjük, hogy a Vorarlbergben élő Hämmerink és Hoferek, valamint a Tirolban élő Hoferek és Hämmerink egyre gyakrabban házasodnak egymással. Ily módon idővel teljesen megszűnnek azok a családi kötelékek, amelyek a régi rendszerben a két terület között fennálltak. Végül a vorarlbergi Hämmert és Hoferek, valamint a tiroli Hoferek és Hammerlék két külön társadalmat alkotnak.

Tegyük fel, hogy néhány emberöltő elteltével a két törzsfő ismét elégedetlen lesz a szabályok hatásaival, és megegyeznek, hogy a jövőben nemcsak a patrilineáris leszármazást, hanem a matrilineáris lokális elvet is figyelembe kell venni valamennyi házasságkötésnél. Azaz valamennyi alattvalójuknak két neve lesz: először a törzsi név, amely apáról fiúra öröklődik, másodszor a származási megjelölés, amely anyáról fiúra öröklődik; végül pedig, házasodni csak azoknak szabad, akiknek eltérő törzsi nevük és eltérő származási megjelölésük is van.

Összesen tehát négy nevük lesz:

1. Tiroli Hoferek,

2. Vorarlbergi Hämmerink,

3. Vorarlbergi Hoferek,

Tiroli Hämmerink.

Házasságot csak a következők köthetnek egymással:

1. Tiroli Hoferek és Vorarlbergi Hämmerink és

2.Vorarlbergi Hoferek és Tiroli Hämmerink,

Mert csak ezekben a kapcsolatokban különbözik a házastársak mindkét neve.

Az ilyen kapcsolatokból származó gyermekeknek a következő nevük lehet:

6.1. táblázat -

Férj

Feleség

Gyermek

Tiroli Hofer

Vorarlbergi Hämmerle

Vorarlbergi Hofer

Vorarlbergi Hofer

Tiroli Hämmerle

Tiroli Hofer

Vorarlbergi Hämmerle

Tiroli Hofer

Tiroli Hämmerle


Tiroli Hämmerle

Vorarlbergi Hofer

Vorarlbergi Hämmerle

A két exogám félből álló rendszer helyett ily módon négy részből álló rendszert kapunk:

6.2. táblázat -

tiroli Hoferek

vorarlbergi Hámmerlék

Vorarlbergi Hoferek

tiroli Hámmerlék


Az új szabályozás nyomán a jövőben a házassági kapcsolatok révén nemcsak a tiroli és vorarlbergi ffimmerlék és Hoferek egyesülnek, hanem Tirol lakosai is Vorarlberg lakosaival.

Térjünk most vissza eredeti modellünkhöz, tehát a két exogám félből álló pat- rilineáris és patrilokálisan szervezett társadalomhoz, és képzeljük el, hogy a két törzsfő egy olyan harmadik törzset akar felvenni a szövetségbe, amelynek tagjai a Schulze törzsi nevet viselik, törzsi területük pedig az eredeti területektől északra, tehát a mai Bajorországban van. Hogyan valósíthatják ezt meg? Milyenek legyenek most a házasodási szabályok?

Ha a nők körforgását →-lal jelöljük, akkor a nőcsere rendszere az eddigi kettős szövetségben így ábrázolható:

A Hámmerlék a Hofereknek, a Hoferek a Hámmerléknek adják át a nőket. Nyilvánvaló, hogy a nőcserének ez a rendszere csak két csoport esetén működhet. Mint már kifejtettük, ugyanez vonatkozik a bilaterális kereszt-unokatestvérekkel kötendő pre- ferenciális házasodás rendszereire, de azokra a rendszerekre is, amelyek szabaddá teszik a választást apai oldali és anyai oldali unokatestvérekkel való házasodás között.

Emiatt az ilyen rendszereket Lévi-Staruss a korlátozott csere rendszereinek is nevezi.

Ha, mint példánkban, nemcsak két, hanem három csoportot kell házasodási rendszer segítségével összekapcsolni, akkor a három érintett csoport nagyjából a következő modellt valósíthatja meg:

3. ábra

A Hámmerlék a Schulzéknak, a Schulzék a Hofereknek, a Hoferek pedig a Hámmerléknak adják át nőiket. A nők ebben a rendszerben az óramutató járásával megegyező körforgást végeznek.

Tegyük fel ismét a kérdést, hogy ez a rendszer milyen közelebbi rokonsági fokon engedi meg s milyenen tiltja a házasodást?

Csak a teljesség kedvéért említjük, hogy az ifjú természetesen ebben a rendszerben sem veheti feleségül a saját nővérét. De mi a helyzet egyenes ági unokahúgaival? Vizsgáljuk meg a kérdést egy ifjú Hofer szemszögéből: anyjának nővére, ahogy az anyja is Schulze, aki házasságkötése után Hofer-férjével Tirolban él. A kapcsolatból származó leány, az ifjú anyai oldali egyenes ági unokahúga ezért Hofer, akit nem vehet feleségül. Mi a helyzet keresztunokahúgaival? Feleségül veheti-e őket ebben a rendszerben? Anyja fivére Schulze, aki Hammerlét vett feleségül. A kapcsolatból származó leány, az ifjú anyai oldali keresztunokahúga Schulze, s ezért számára lehetséges házastárs. Végül az apja nővére Hammerléhez ment feleségül. A kapcsolatból származó leány Hämmerle, akit csak egy ifjú Schulze vehet feleségül. Ifjú emberünknek tehát apai oldali keresztunokahúga sem lehet házastársa. Ebben a rendszerben az unokatestvérek négy típusa közül csak az anyai oldali keresztunokahúgok jöhetnek számba házastársként. A bilaterális kereszt-unokatestvérek kérdése elesik, mert ebben a rendszerben ilyenek egyáltalán nem léteznek. A preferenciális házasság szintjén ez a rendszer az anyai oldali keresztunokahúggal való preferenciális házasság rendszerének felel meg. Ebben a rendszerben elvileg tetszőleges számú csoport vehet részt, ezért Lévi-Strauss az általánosított csere rendszerének is nevezi.

Az általánosított csere egy további rendszere Lévi-Strauss szerint az apai oldali keresztunokahúggal kötendő preferenciális házasság rendszere. Hogyan festene mármost az a három exogám csoportból álló rendszer, amelyben az apai oldali ke- resztunokahúggal történő házasság megengedett, az anyai oldali keresztunokahúg- gal viszont tilos? Vélhetőleg a legutóbbi példához hasonló modellt kapnánk, csak a nők most nem az óramutató járásával megegyezően, hanem azzal ellentétes irányban cirkulálnának. Ez a sejtés azonban téves. A három exogám csoportból álló házasodási rendszer modellje, amelyben az apai oldali keresztunokahúggal való házasság megengedett, a következőképpen fest:

4. ábra

Magyarázzuk meg ezt a modellt ismét egy ifjú Hofer szemszögéből. Apja nővére Hammerléhez ment feleségül (1. nemzedék). Az ifjú feleségül veszi a kapcsolatból származó leányt, tehát apai oldali keresztunokahúgát (2. nemzedék). Leánya ismét Hammerléhez megy feleségül (3. nemzedék), unokája pedig ismét a leánya leányát, tehát apai oldali keresztunokahúgát (4. nemzedék). Stb.

Látható, hogy a két rendszer között számottevő különbség van. Míg az anyai oldali kereszt-unokatestvérek közötti házasodásnál a nők cirkulálnak, addig az apai oldali kereszt-unokatestvérek közötti házasodásnál mindig két csoport között cserélődnek: az első nemzedékben átadnak, a következőben viszont ugyanez a csoport befogad egy nőt. Mivel az apai ági kereszt-unokatestvérek közötti házasodás rendszerét is tetszés szerinti csoport működtetheti, ez a rendszer is az általánosított csere rendszerének nevezhető.

A két rendszer tulajdonságait vizsgálva megállapítható, hogy az anyai oldali ke- resztunokatestvér-házasság szorosabban egymáshoz köti a három érintett csoportot, mint az apai oldal esetében. Az egyes csoportok elég nehezen tudnak kiszabadulni ebből a kapcsolatból. Az apai oldali keresztunokatestvér-házasságnál viszont két csoport aránylag könnyen szabadul a kötöttségtől, hiszen végső soron úgyis egymás között házasodnak. Ezért aránylag könnyen vissza tudnak térni a korlátozott, tehát kétoldali csere rendszeréhez. Emiatt Lévi-Strauss az anyai oldali keresztunokatest- vér-házasságot az általánosított csere tökéletesebb, az apai oldalit kevésbé tökéletes formájának tekinti. A keresztunokatestvér-házasság anyai oldali formája egyszersmind a merészebb és kockázatosabb forma is: a saját csoporthoz tartozó nőket egy másik csoportnak adják át, abban bízva, hogy az a sajátjait majd egy harmadiknak adja át, amelytől végül azt várják, hogy a sajátjait átadja az első csoportnak.

A keresztunokatestvér-házasság apai oldali formája ezzel szemben kevésbé kockázatos, de szűkösebb: az egyik csoport egy másiknak adja át a nőket, s azt várja, hogy a következő nemzedékben ugyanennyi nőt kap vissza. A kockázat, amelyet az anyai oldali keresztunokatestvér-házasság rendszerében vállalnak, annál nagyobb, minél nagyobb azoknak a csoportoknak a száma, amelyek részesei a rendszernek. Az apai oldali keresztunokatestvér-házasságnál a vállalt kockázat mindig kisebb, mint az anyai oldali esetben, viszont minél több csoport vesz részt a rendszerben, annál nagyobb valószínűséggel bomlik fel a rendszer, s térnek vissza a részt vevő csoportok páronként a kétoldalú csere rendszeréhez.

Azok a társadalmak, amelyekben anyai oldalú csere mellett viszonylag nagy számú csoport vesz részt, a résztvevőket azzal próbálják kárpótolni a rendszerrel járó kockázatért, hogy azt a nászajándékok rendszerével kapcsolják össze: a saját csoportjukhoz tartozó nőket átadják ugyan egy másik csoportnak, megkívánják azonban, hogy ez a csoport a kapott nők fejében valamilyen ellenszolgáltatást tegyen. Egy ilyen rendszerben persze mindenkinek készen kell állnia arra, hogy ha nőt kap, ellenszolgáltatást nyújtson érte. Miközben ebben a rendszerben a nők körforgása az óramutató járásával megegyező, a nászajándékoké éppen ellenkező irányú: egy ilyen rendszerben a nők és a nászajándékok két egymással ellentétes irányban folyó áramlatot alkotnak.

Tegyük most fel, hogy a három csoport, a Hámmerlék, a Schulzék és a Hoferek megegyeznek egy ilyen rendszerről. Ezzel három exogám csoportból álló patrilineáris és patrilokális társadalom modelljét valósítják meg, amelyben a nők körforgása az óramutató járásával megegyezően, a nászajándékoké azzal ellentétes irányban zajlik. A valóságban gyakran találkozunk társadalmakkal, amelyeknek házasodási rendszere az általánosított csere eme modellje szerint épül fel. Az ilyen rendszerek, amennyiben a nászajándékok nem csupán jelképesek, hanem számottevő értékük van, csak akkor képesek zavartalanul működni, ha az érdekelt csoportok nagyjából egyformán vagyonosak.

Ennek bemutatására tételezzük most fel, hogy az egyik érdekelt csoport, a Schul- zéké bármely okból szegényebb a két másik csoportnál. Ebben az esetben a Schulze ifjak, mivel a tekintélyes nászajándékot gyakran nem képesek előteremteni, sokszor agglegények maradnának. A Hámmerlék viszont rátelepednének leányaikra. A zavar láttán a másik két csoport esetleg úgy érezheti, ki kell zárni a szövetségből a Schulzékat, és vissza kell térni a kétoldalú csere kevésbé kockázatos rendszeréhez. Az általánosított csere rendszerével járó kockázatok elkerülése érdekében a társadalmak egészen más megoldást is választhatnak: megszüntethetik az exogám csoportok rendszerét, megtilthatják a közeli rokonok közötti házasságot (a tiltott rokonsági fokokat szűkebben vagy részletesebben határozhatják meg). Egy ilyen rendszerben a legközelebbi rokonokon kívül minden nő lehetséges házasfél a férfiak számára. Rokonsági kapcsolatok létrejöttét az ilyen rendszerben részt vevő családok és csoportok között ezzel átengedik a véletlennek, pontosabban a piac láthatatlan erőinek. A modell, amelyet most felvázoltunk – mint az olvasó bizonyára már észrevette –, megegyezik a mai ipari társadalmakban zajló házasodási játék modelljével.

Ezzel ismertettük e struktúra néhány modelljét vagy átalakulását. Első ismerkedéshez az itt bemutatott példák feltehetően elegendők. Tegyük fel most a kérdést, mi a közös mindezekben a példákban? Mi az a nem tudatos elv vagy törvény, amely ebben a struktúrában nyilvánul meg?

A törvény, amely ebben a struktúrában megnyilvánul, a kölcsönös csere törvénye. (Az olvasó most esetleg csalódást érez, mert feltehetően valami nagy felfedezésre várt – de miért is ne lehetnének az emberi szellem nem tudatos elvei egyszerű elvek?)

A kölcsönös csere törvénye két tételben fogalmazható meg. A törvény második tétele, legegyszerűbb megfogalmazásban úgy szól, hogy azért, amit adunk, jogunk van ugyanolyat (néha ugyanolyan értékűt) követelni viszonzásul. A tétel azonban azt nem mondja ki, s ebben az összefüggésben ez fontos, hogy mindig követelhetünk valamit azért, amit odaadtunk. A törvény első tétele mármost azt mondja ki, hogy az embernek adnia kell valamit, nem lehet önmagának elegendő.

Az általános forma, amelyben a törvény megnyilvánul: az incesztus tilalma. Ezzel a tilalommal minden, korábbi és mai, primitív és modern társadalomban találkozunk. Az incesztus tilalma ennélfogva „antropológiai állandónak” (Oppitz 1975, 104) nevezhető.

A számunkra érdekes megfogalmazásban ez a tilalom azt mondja ki, hogy férfiak nem vehetnek feleségül velük vérrokonságban álló nőket (bár az egyes társadalmakban hol szűkebben, hol tágabban vonják meg azon vérrokon nők körét, akikre a tiltás kiterjed).

Pozitívvá fordítva a szabály egyszersmind azt is kimondja, hogy a férfiak lemondanak a saját csoportjukhoz tartozó nőkről, és más férfiaknak kell átengedniük őket. Így tekintve az incesztus tilalma egyúttal parancs, hogy adjunk. Egyidejűleg azt is jelenti ez a szabály, hogy adott társadalomban levő családok nem elegendők önmaguknak, s emiatt más családokhoz kapcsolódhatnak. „Mert az incesztus tilalma – írja Lévi-Strauss – csak azt az alapelvet állítja fel, hogy a családok (bármit képzeljen is róluk bármely társadalom) csupán egymáshoz kötődhetnek, s nem mindegyik a saját szakállára önmagához” (Lévi-Strauss 1985, 93).

A törvény, amely az incesztus tilalmában megnyilvánul, Lévi-Strauss szerint mélységesen szociológiai. Bár (ezen a szinten) a vérrokonság természeti tényállását használja fel, de ez a tényállás csupán eszköz, amelyet a törvény arra használ fel, hogy ezen a természetes alapon megteremtse az egybefonódásoknak azt a szociológiai rendszerét, amely a társadalom. „Mi sem volna tévesebb tehát, mint a családot természetes alapjával azonosítani. Nem magyarázza kellően sem a fajfenntartás ösztöne, sem az anyai ösztön, sem a férfi és nő, az apa és a gyermekek közötti érzelmi kötődések, sem mindezek kombinációja. Bármennyire fontosak lehetnek ezek az elemek, önmagukban mégsem képesek családot teremteni, mégpedig egy igen egyszerű okból: új család létrehozásának abszolút feltétele minden emberi társadalomban két olyan másik család előzetes létezése, amelyek készek arra, hogy egy férfit, illetve egy nőt felajánljanak, akiknek házasságából azután létrejön egy harmadik család, és így tovább a végtelenségig. Más szavakkal, az embert az állattól az különbözteti meg, hogy az emberiségben nem létezhetne család, ha megelőzőleg nem lett volna társadalom: családok sokasága, amelyek a vérrokonságon kívül más kapcsolatok létezését is elismerik, és belátják, hogy a leszármazás természetes folyamata csak az egyesülés társadalmi folyamatába ágyazva képzelhető el” (Lévi-Strauss 1985, 93).

A kölcsönös csere törvényének segítségével magyarázható meg következetesen az a már említett tény, hogy a preferenciális házasodási rendszerekben a kereszt- unokahúgok s nem az egyenes ági unokahúgok a lehetséges házastársak. A magyarázat, röviden összefoglalva úgy hangzik, hogy a kölcsönös csere törvénye értelmében a csak két családból álló rendszerben a férfi csak attól a családtól követelhet nőt magának, amelyik egy nővel tartozik az ő családjának, azaz amelyiknek a saját családja a szülői nemzedék idején átadott egy nőt. A családja pedig a szülők nemzedékének idején keresztunokahúgainak anyját (apja nővéreit, akik anyja fivéreihez mentek feleségül) adta át. Egyenes ági unokahúgainak anyái (anyja nővérei, akik apja fivéreihez mentek feleségül) ezzel szemben a másik család által átadott nők, akiknek leányai (az ő egyenes ági unokahúgai) a másik család férfiainak rendelkezésére állnak.

A fenti magyarázatot a következő sémával szemléltethetjük:

5. ábra

Az első nemzedékben két férfit, egy Hämmerle- és egy Hofer-férfit látunk, akik kicserélték nővérüket. A két családból a második nemzedékben összesen nyolc gyermek származik, családonként két fiú és két leány, és a Hämmerle-, valamint a Hofer-fiúk ismét kicserélték egymással nővéreiket. Ezekből a kapcsolatokból a harmadik nemzedékben összesen tizenhat gyermek származik. Nézzük most meg a harmadik nemzedék rokonsági kapcsolatait a bal szélen levő ifjú Hämmerle^rfi szemszögéből a harmadik nemzedékben. Balról jobbra haladva, utána a fivére, a két nővére, ezt követően a két bilaterális egyenes ági sógora, két bilaterális egyenes ági unokahúga, majd a jobb (Hofer-) oldalon két bilaterális keresztunokahúga, bilaterális keresztsógorai, majd két bilaterális keresztunokahúga, végül ismét két bilaterális keresztsógora következik.

A Hämmerle család szemszögéből tekintve az ifjú Hämmerle^rfi két patrilate- rális nagynénje (balra a harmadik nemzedékben): átadott nők. Ezért ezt a két nőt (balra a második nemzedékben) mínuszjellel láttuk el. A két Hofer-nő (jobbra a második nemzedékben) a ffimmerlék számára ismét csak átadott asszony. Ennek megfelelően pluszjelet kapnak. Mint látjuk, a második nemzedékben a ffimmerlék számára veszendőbe ment nők leányai az ifjú Hämmerle^rfi keresztunokahúgai (balra a harmadik nemzedékben), akiket a kölcsönös csere törvényei szerint most magának igényelhet. Két egyenes ági unokahúga viszont azoknak a nőknek a leánya, akiket a második nemzedékben a családja kapott, akik a kölcsönös csere törvényei szerint most a Hofer-fiúk (akiknek keresztunokahúgai) rendelkezésére állnak (vö. Lévi-Strauss 1981, 208. skk.). A preferenciális keresztunokahúg-házasság, mint említettük, rendszerimmanensen vezethető le a házasság és a rokonság struktúratörvényéből. Lévi-Strauss ezzel kimutatta, hogy a társadalmi normák társadalmi törvényekkel magyarázhatók.