Ugrás a tartalomhoz

Szociológiaelmélet

Julius Morel, Eva Bauer, Meleghy Tamás, Heinz-Jürgen Niedenzu, Mac Preglau, Helmut Staubmann (2000)

Osiris Kiadó

5. Az emberi szellem tudattalan elvei

5. Az emberi szellem tudattalan elvei

Milyen szinteken vagy mely területeken voltak valóban sikeresek a strukturális kutatások? A strukturális elemzések legnagyobb sikereiket minden bizonnyal az emberi nyelv kutatásában érték el. Ezek a kutatások megmutatták, hogy az ennek a területnek az empirikus tárgyaiból (az egyes nyelvekből) képzett modellek valóban struktúrát alkotnak. Ezzel bizonyítást nyert: a világ valamennyi nyelve ezeknek a törvényeknek engedelmeskedik (vö. Lévi-Strauss 1967, 97).

Ezt az emberi nyelv vizsgálata során oly sikeresen alkalmazott strukturális módszert alkalmazza Lévi-Strauss a társadalmi élet más területeinek vizsgálatára is.

A házasodási és rokonsági rendszerek területén végzett kutatásaiból kiderült, hogy a különböző nyelvi rendszerekkel megegyezően, ezek a rendszerek is összességükben struktúrát alkotnak. A különbözőség mögött tehát itt is felismerhető az általános, vagyis a struktúra. Tehát valamennyi házasodási és rokonsági rendszer mögött ugyanazok a törvények húzódnak meg (vö. Lévi-Strauss 1967, 62. sk., valamint 1981).

Lévi-Strauss továbbá azt is igazolni tudta, hogy ennek a struktúrának újabb struktúrák felelnek meg: a magatartások struktúrája, melyen a rokonok közötti szerepkapcsolatok bizonyos oldalait érti (vö. Lévi-Strauss 1967, 55. sk.), és a megnevezések struktúrája, azaz azok a nyelvi megkülönböztetések, amelyekkel a rokonok különböző típusait jelölik (vö. Lévi-Strauss 1967, 87. sk.).

Mitológiák című nagy, háromkötetes művében (Lévi-Strauss, 1971–1975) Lévi- Strauss bebizonyította, hogy a strukturális elemzés a mítoszkutatás területén is sikerrel alkalmazható. Vizsgálódásaiból kiderült, hogy a primitív társadalmak mítoszai nyomán keletkezett modellek más mítoszmodellek átváltozásaiként vagy átalakulásaiként képződtek, s ezek a modellek összességükben struktúrát alkotnak. Ezzel bizonyította, hogy mindezen mítoszok mögött ugyanazok a törvények húzódnak meg. Lévi-Strauss elég sokat foglalkozott az egyes strukturális szintek közötti összefüggésekkel is. Bár ezek a vizsgálódások esetlegesebbek, ezen a területen is megmutatkozik az a törekvése, hogy az eme kapcsolatok nyomán konstruált modelleket egy nap külön strukturális típusban (a struktúrák struktúrája) egyesíthesse. Ezen azonban Lévi-Strauss korántsem valamifajta harmóniát vagy tökéletes rendet ért: „Nem feltételezek – írja – valamifajta eleve elrendelt harmóniát a különböző strukturális szintek között. Teljes ellentétben állhatnak – és gyakran állnak – egymással, de azok a modalitások, amelyekben ellentmondanak egymásnak, valamennyien egyazon csoporthoz tartoznak” (Lévi-Strauss 1967, 359).

Azt akarja-e ezzel végső soron állítani, hogy a társadalomban minden strukturált? Lévi-Strauss lakonikus nemmel felelne erre a kérdésre: „Tudjuk – írja –, hogy bármely konkrét társadalom sohasem azonosítható a struktúrájával, vagy inkább a struktúráival (mert sok ilyen van, különböző szinteken, amelyek ismét csak, legalábbis részben strukturáltak). 1949-ben a strukturalizmusnak ezt a kezdeti formáját bírálva, amelyet funkcionalizmusnak neveznek, ezt írtam: azt mondani, hogy adott társadalom működik, banalitás; azt mondani viszont, hogy adott társadalomban minden működik, abszurditás” (Lévi-Strauss 1967, 351). Lévi-Strauss szerint inkább arról van szó, hogy sok társadalomban a társadalmi élet olyan formái valósulnak meg, amelyek a struktúra szempontjából torzulásokat mutatnak. S mint több példa kapcsán be tudja mutatni, a szóban forgó társadalomnak a saját társadalmi életére (vallására, ideológiáira, mítoszaira) vonatkozó maga alkotta elméleteire hárul az a feladat, hogy ezeket a torzulásokat és ellentmondásokat tudatos és tudattalan „kerülőutakon és mesterkedésekkel [.] feloldja vagy legalább elleplezze” (Lévi-Strauss 1967, 360).

Az ebben az összefüggésben felvethető – és felvetendő – talán legfontosabb kérdést a befejezésre tartogattuk: miért léteznek egyáltalán struktúrák? Vagy pontosabban: mely törvények és elvek hatnak oda, hogy különböző társadalmakban a társadalmi élet olyan formái valósulnak meg, amelyek eleget tesznek ezeknek a törvényeknek és elveknek? Természetesen ez izgalmas kérdés.

A szóban forgó törvények és elvek esetében Lévi-Strauss szerint az emberi szellem nem tudatos törvényeiről és elveiről van szó. Az emberi szellemnek ezek a nem tudatos elvei nyilvánulnak meg a struktúrákban. Ezek az örökre és mindenki számára azonos szellemi elvek okozzák, hogy az emberek – „a régiek és a modernek, a primitívek és a civilizáltak” (Lévi-Strauss 1967, 35) – alapjában véve (a struktúra szempontjából) mindig ugyanazokat a formákat valósítják meg. Ezek a nem tudatos törvények a hosszabb távú társadalmi együttélésben nem tudatosan szerzett, genetikailag rögzült és átöröklött elvek (gondoljunk itt arra, hogy az emberi nyelv és bármely más kulturális forma fejlődése előfeltételezi a társadalmat; az ember elődje valóban már társadalomban vagy csoportokban élt, mielőtt emberré, azaz kulturális lénnyé vált volna). Az emberi együttélés általunk megfigyelt valóságos formáiban az fejeződik ki, hogy ezeket a veleszületett és nem tudatos elveket a mindenkori környezeti feltételek, a belső és külső kényszerek, valamint a társadalmi események hatására az emberek miként valósítják meg a maguk sajátos módján. „A társadalmi struktúrákat – írja Lévi-Strauss – olyan tárgyaknak kell képzelnünk, amelyek a tudattól függetlenül léteznek” (Lévi-Strauss 1967,136). Mivel pedig a struktúrák nem tudatosak, ott kell keresnünk őket, ahol tudatos manipuláció a legkevésbé sem képes eltorzítani vagy deformálni azokat, azaz ahol a lehető legtisztább formában képesek megmutatkozni. A strukturális kutatásra alkalmas területek tehát azok, amelyek a tudatos formálás számára kevésbé hozzáférhetők, s ahol ebből következően természetesen kifejlődött, eredeti formákat találhatunk.

Ezeknek a feltételeknek tesznek példaszerűen eleget az emberi nyelvek. Természetes módon kifejlődött és aligha tudatosan manipulált kutatási tárgyakat nyújtanak nekünk. Az említett feltételeknek eleget tevő további területeket találunk a primitív társadalmak együttélési formáiban. Ezek természetes módon kifejlődött házasodási szabályai, rokonsági rendszerei és társadalmi szerveződési formái ezért hasonlóan alkalmasak a strukturális kutatásra, mint az emberi nyelvek. De ugyanez érvényes eme társadalmak mítoszaira is. Ezért semmiképpen sem tekinthető véletlennek, hogy a strukturális kutatásokat éppen ezeken a területeken koronázta siker.