Ugrás a tartalomhoz

Szociológiaelmélet

Julius Morel, Eva Bauer, Meleghy Tamás, Heinz-Jürgen Niedenzu, Mac Preglau, Helmut Staubmann (2000)

Osiris Kiadó

3. fejezet - 3. fejezet SZIMBOLIKUS INTERAKCIONIZMUS – G. H. MEAD

3. fejezet - 3. fejezet SZIMBOLIKUS INTERAKCIONIZMUS – G. H. MEAD

Max Preglau

1. Elméleti háttér és megismerési érdek

Az amerikai George Herbert Mead (1863–1931) annak a társadalomelméletnek az egyik megalapítója, amely az emberi viselkedést szimbolikusan közvetített interakcióként fogja fel, és a szimbolikusan közvetített interakciónak ebből a folyamatából magyarázza a tudat, az egyén és a társadalom keletkezését is.

Mead elméleti érdeklődése igen széles körű volt. Nemcsak – és talán nem is elsősorban – szociológus, hanem szociálpszichológus, pedagógus és társadalomfilozófus is volt.

Társadalomelméletének kialakulása szempontjából a korában uralkodó tudományos és filozófiai áramlatok közül mindenekelőtt négy volt döntően fontos, mégpedig:

– Darwin evolúcióelmélete, amely a fajok sokféleségének kialakulását az életformák változatossága és a környezeti kiválasztás (survival of the fittest) kölcsönhatásával magyarázta;

– az amerikai pragmatizmus. Ez a filozófiai iskola fellépett az elméleti gondolkodás abszolutizálásával és a gyakorlati cselekvéstől való elszigetelésével szemben, hangsúlyozta az emberi gondolkodás belső összefüggését az emberi gyakorlattal, és a megismerést a cselekvés során felmerülő problémák megoldásának egyik elemeként fogta fel;

– a német idealizmus az embert olyan eszes lénynek tételezte, aki képes tudatosan megismerni a világot és önmagát, s ismeretei alapján legjobb tudása és lelkiismerete szerint szabadon cselekszik – ezáltal a világot és önmagát is megváltoztatja.

Ezek az áramlatok pozitív irányban befolyásolták Mead gondolkodói fejlődését. Hatott rá ezenkívül

– a behaviorista lélektan, az a lélektani iskola, amely arra tett kísérletet, hogy az emberi viselkedést a cselekvő belső tapasztalatát (helyzetértelmezését, tudatos indítékait stb.) figyelmen kívül hagyva határozza meg, és okságilag ható objektív ingerek következményeként magyarázza.

Ezt az iskolát Mead kritikusan szemlélte. Ennyiben az negatívan hatott gondolkodására.

Darwin evolúcióelméletéből Mead átvette az alapmodellt: a szervezet olyan környezetben létezik, amelyhez fennmaradása érdekében alkalmazkodnia kell.

Az amerikai pragmatizmussal (Peirce, Dewey, James) összhangban Mead ezt az alkalmazkodást az emberre nézve nem determinisztikusan, biológiai adottságoktól függőnek és egyszer s mindenkorra eldöntöttnek fogta fel; úgy vélte, az alkalmazkodás az ember tudatos problémamegoldó gondolkodásától és cselekvésétől függ.

A megismerés és a cselekvés öntudatos alanyának fogalmát Mead számára a német idealizmus (Kant, Fichte, Schelling, Hegel) készítette elő. A német idealizmus azonban csak tételezte ezt az öntudatos alanyt, de nem tudta megmagyarázni. Ennek megkísérlése – az öntudatos alany keletkezésének magyarázata – Mead valódi teljesítménye. Erre vonatkozó tétele így hangzik: az öntudatos szubjektum csak cselekvő és egymással kommunikáló emberek közösségében alakulhat ki (vö. ehhez Joas 1980, 38. skk.; Strauss 1969, 2. skk.).

Egy ilyen, a cselekvést, illetve a környezethez való alkalmazkodást a szubjektum tudatos tevékenységeként felfogó koncepcióval Mead természetesen szembekerült az Amerikában akkortájt uralkodó, oksági inger-válasz modellekkel dolgozó, a tudat funkcióját a viselkedés szempontjából alábecsülő behaviorista lélektannal (Watson) (vö. Joas 1980, 67. skk.; Strauss 1969, 24). Ebből a tényből kiindulva feltehető a kérdés, vajon nem kell-e szerencsétlennek és félrevezetőnek tartanunk Mead „szo- ciálbehavioristaként” való besorolását saját maga és egyes tanítványai (mindenekelőtt Morris) részéről.

Mead azonban nemcsak társadalomelmélettel foglalkozott, hanem a társadalmi reformok megvalósításában is közreműködött. Aktív szerepet játszott kora társadalmi problémáinak megoldásában, amelyek az Egyesült Államokban a 19. század második felében a kibontakozó iparosodási és városiasodási folyamat és a különböző országokból és kultúrákból érkező emberek tömeges bevándorlása nyomán merültek fel. A problémák éppen Mead működésének központjában, Chicagóban összpontosultak, ahol mintegy sűrített formában lehetett megfigyelni azokat. Mead azért lépett fel, hogy ezeket a problémákat ne ellenséges kirekesztéssel oldják meg (ami akkortájt is gyakran megfigyelhető volt), hanem megértéssel és konkrét segítségnyújtással. Mint látni fogjuk, ez a magatartás teljes összhangban állt társadalomelméletével, amelynek egyik alaptétele, hogy az egyén és társadalom közötti közvetítés az univerzális megértésen alapul (vö. ehhez részletesen Wenzel 1990, 15. skk.).

A továbbiakban most megkíséreljük úgy bemutatni Mead elméletének fő tételeit, hogy nem kapcsoljuk ismét össze őket ezekkel a befolyásos elméleti és filozófiai áramlatokkal. Ennek során a szűkebb értelemben vett szociológiai és szociálpszicho- lógiailag fontos tételekre szorítkozunk. Figyelmen kívül hagyjuk Mead filozófiai, etikai, valamint pedagógiai munkásságát.