Ugrás a tartalomhoz

Pszichológia pedagógusoknak

N. Kollár Katalin, Szabó Éva (2004)

Osiris Kiadó

AZ INTELLIGENCIA

AZ INTELLIGENCIA

Az intelligencia fogalma

Noha az intelligencia és annak mérése a XIX. század vége óta az egyik legtöbbet kutatott területe a modern pszichológiának, meglepő módon nincs egységes, mindenki által elfogadott definíciónk arra, mit is értünk intelligencián, illetve pontosan mit is mérjenek az intelligenciatesztek. Általában egy személy általános értelmi és megértési képességét értik rajta, de amikor tovább igyekeznek definiálni, mit is tekintsünk közelebbről általános megértési és értelmi képességnek, már nagyon különböző aspektusokat emelnek ki a különböző szerzők. Olyan működések jelennek meg a definíciókban, mint a célszerű cselekvés, a környezetben való hatékony működés, a helyes döntés, a racionális következtetés, a szabályszerűségek felismerése stb. Mi itt nem törekszünk arra, hogy egy újabb definíciót adjunk, reméljük, az alábbiak majd közelebb viszik az olvasót ahhoz, hogy mégis képet kapjon arról, mit is értünk intelligencián.

Noha fentebb az intelligenciáról mint általános értelmi és megértőképességről beszéltünk, számos szerző véli úgy, hogy nem beszélhetünk egyetlen, egységes intelligenciáról. Több kutató többféle módszerrel igyekezett meghatározni, mik az intelligencia valódi komponensei.

Hadd emeljük itt ki csak a legismertebbet, Howard Gardner „többszörös intelligencia”-el- képzelését (1983). Gardner szerint legalább hat elkülönülő komponense van az intelligenciának:

  • nyelvi,

  • logikai-matematikai,

  • téri,

  • zenei,

  • testi-mozgásos,

  • személyes.

Gardner szerint a hagyományos intelligenciafogalmak csak az első három komponenst ragadják meg, noha ő úgy véli, a másik három komponens is éppoly fontos.

Hangsúlyoznunk kell, vitatott kérdésről van szó, nincs ma konszenzus arról, vajon az egységes vagy a többkomponensű intelligenciafogalom ragadja-e meg jobban az emberi értelmi képességeket és azok különbségeit.

Az intelligencia mérése

Az intelligencia mai mérési eljárásai felé a döntő lépést Alfred Binet francia pszichológus tette meg a XX. század elején. Az első, általa kidolgozott intelligenciateszt szorosan kapcsolódott az oktatáshoz: arra kívánta felhasználni, hogy még az általános iskola megkezdése előtt kiszűrjék azokat a gyermekeket, akiknek túlságosan alacsony értelmi képességei értelmetlenné tették volna az iskolai oktatást. Binet tesztjében gondolkodási és problémamegoldási jellegű feladatokat állított össze, igyekezvén az egyre nehezedő sorrenddel megragadni a tipikusan fejlődő gyermek növekvő értelmi képességeit. A vizsgált gyermek minél több feladatot tudott helyesen megoldani, annál magasabb életkori átlagnak felelt meg a teljesítménye, azaz annál magasabb volt a mentális kora. (Például, ha egy hatéves gyermek megoldotta a nyolcéveseknek szánt feladatokat, akkor a mentális kora nyolc év volt.) Binet a mentális kor és az életkor hányadosának százszorosával definiálta az intelligenciahányadost (intelligence quotient):

A manipulációt már a preverbális korban is gyakran hangadással kíséri a gyermek. A saját „nyelvén beszél" játék közben

Ebből következik, hogy az épp életkorának megfelelő értelmi képességekkel rendelkező gyermek IQ-ja 100 lesz, s ha az érték ennél nagyobb, a gyermek értelmi képességei megelőzik életkorának átlagát, ha kisebb a gyermek elmarad életkorának átlagától.

Az IQ fogalmát megtartottuk Binet óta, de ma már nem a mentális kor és az életkor hányadosából számoljuk, hanem egy adott életkori sávba tartozó gyermekeknek az eloszlása alapján, s a mérés során a teljesítmény alapján egy táblázatból keressük ki. Ugyanakkor továbbra is a 100-as szám jelzi a pontosan átlagos intelligenciát. Tágabb értelemben 90 és 110 IQ-pont közt beszélünk átlagos intelligenciáról. Az értelmi sérülés övezetét a 70 alatti sávban határozzák meg. 130-as IQ-érték fölött különlegesen magas intelligenciáról beszélünk.

Fontos hangsúlyozni, hogy néhány IQ-pont- nyi különbség nem jelentős, ennyi ingadozás véletlen folytán is előállhat. Intelligenciatesztelésre Magyarországon csak erre szakképesítéssel rendelkező (pszichológus) jogosult, gyermekek esetében csak a szülő beleegyezésével.

Öröklött és tanult tényezők az intelligencia hátterében

Az emberi fejlődés, s különösen a pszichológiai fejlődés kapcsán régi kérdés, hogy mennyiben játszanak abban szerepet a genetikai, s mennyiben a környezeti tényezők. (Ennek a kérdéskörnek egy aspektusát már láttuk az értelmi fejlődés alapvető megközelítéseinek tárgyalásánál.) Ezeknek a vitáknak egyik központjában természetes módon állt az intelligencia öröklött vagy környezeti tényezőktől függő természete. Hatalmas kutatásokat mozgósító vita ez, amely ma sem lezárt, így csak röviden jelezzük itt azokat a konklúziókat, amelyek leginkább megalapozottnak tűnnek. Egyrészt kétségtelen, hogy genetikai tényezők is hatnak az intelligenciára: az együtt nevelt egypetéjű ikrek esetében például erősebb az IQ-juk közti korreláció, mint az együtt nevelt kétpetéjű ikrek esetében – s ennek egyetlen magyarázata, hogy az egypetéjű ikrek genetikailag közel azonosak, míg a kétpetéjű ikrek csak 50%-ban. Noha az öröklés világos módon befolyásolja a gyermek intelligenciáját, ennek a befolyásnak a pontos mértékéről még közel sincs egyetértés.

Ugyanakkor az egypetéjű ikrek esetében sem teljes az IQ-korreláció, s ez önmagában is a környezeti hatások jelentőségére utal. Azt is tudjuk, szintén szisztematikus kutatásokból, hogy számos ilyen tényező létezik. Befolyásolja a felnövekvő, fejlődő gyermek értelmi képességeit az általa fogyasztott élelmiszerek mennyisége és minősége, a gyermek általános egészségi állapota, egy sor esetlegesen a gyermeket érő vegyi anyag, a gyermeket érő ingerek mennyisége és milyensége, a család légköre, illetve hogy a szülők, a környezet miként viszonyul a gyermek teljesítményeihez, valamint hogy milyen visz- szajelzéseket ad a gyermeknek ezekről.

A fejlődés és fejleszthetőség kérdésével már foglalkoztunk a 2. fejezetben. Az iskolai tanulás során célszerű szem előtt tartani az értelmi képességek, a gondolkodás és a beszéd fejlődésének itt tárgyalt sajátosságait. A gyermekek gondolkodásának absztraktsági szintjéhez célszerű igazodni a tananyag kiválasztása és a módszerek használata terén is. A fejlesztés szempontjait azonban a tanítási-tanulási folyamat során nemcsak a normális fejlődésmenet esetén tudjuk felhasználni (lásd 10. fejezet), hanem a tanulási nehézséges esetén is, amelyekkel a 12. fejezetben foglalkozunk

KULCSFOGALMAK

területspecifikus felfogások a megismerésről és fejlődésről • területáltalános felfogások a megismerésről és fejlődésről • kogníció • akkomodáció • asszimiláció • szenzomotoros sémák vagy érzékszervi-mozgásos sémák • tárgyállandóság • mentális műveletek • egocentrizmus • előoksági gondolkodás • naiv fizika • naiv számfogalom • nyelvi fakultás vagy nyelvi modul • fejlődési diszfázia vagy specifikus nyelvi zavar • nyelvi hátrány • autizmus • elektív (vagy szelektív) mutizmus • intelligencia • intelligenciahányados

(IQ)