Ugrás a tartalomhoz

Pszichológia pedagógusoknak

N. Kollár Katalin, Szabó Éva (2004)

Osiris Kiadó

A FIGYELEM

A FIGYELEM

A világból egyszerre sokkal több információ ér bennünket, mint amennyit felfogni remélhetünk. Valószínűleg nem fogjuk megjegyezni, ha külön nem figyelünk rá, hogy milyen ruhája volt valakinek, aki előttünk állt az üzletben, amikor sorban álltunk a kasszánál. Pedig valószínű, hogy szemünk felfogta, csak kiesett emlékezetünkből, mert nem szenteltünk figyelmet a személy ezen vonatkozásának. Úgy tűnik, ahhoz, hogy észre is vegyük és meg is jegyezzük, aktívan keresünk meghatározott információkat, vagy szelektíven figyelünk bizonyos szempontokra. A keresés az a folyamat, ahogy rokonunkat megtaláljuk a pályaudvaron a vonatról leszálló sokaságban, ahogy egy számot a telefonkönyvben kiválasztunk, vagy ahogy egy kép részletein végigjárunk tekintetünkkel. A figyelem és a keresés az éremnek a két oldala. Általa megváltozik az érzékleti összkép, bizonyos részletek kiemelődnek, mások homályba vesznek. A figyelem legfontosabb funkciója éppen ez, az észlelés kiemelése, élesebbé tétele, valamely részlet fókuszba állítása. Köznapi értelemben a figyelem szó eszünkbe juttatja a szórakozottságot, azt, ahogy egy plakát felkelti érdeklődésünket; vagy ahogy több dolgot is megpróbálunk egyszerre csinálni, például autóvezetés közben beszélgetünk, megosztjuk a figyelmünket; amikor éberek és kitartóak vagyunk, ha hosszú időn át kell valamilyen ritkábban megjelenő jelet a számos üzemi jelzőtáblán felfedezni; de a mindennapi életünkben figyelemről beszélünk akkor is, ha valamit várunk, vagy számítunk valaminek a bekövetkezésére.

9.28. ÁBRA Kategoriális észlelés (fonémahatár) vizsgálata csecsemőknél habituációs eljárással, amelyben a cumizás változását rögzítették, miközben a hangokat változtatták. ZKI = zöngekezdési idő. A bal oldalon változott 20-tól 40 ezred másodpercig, középen 60-tól 80-ig, jobbra változatlan volt (Eimas et al., 1971 nyomán) (A részleteket lásd a szövegben)

A pszichológiában a figyelem ezeket a különböző, egymással nem feltétlenül kapcsolatban álló jelenségeket összefoglaló fogalom. Legfontosabb jelentése szerint 1. szelektív folyamat, amely által az információt tudatosan észleljük vagy kiemeljük, amíg más információkat nem tudatosan elemzünk vagy szűrünk ki. Ennek során bizonyos ingerek feldolgozása hangsúlyozódik, másoké csökken vagy gátlódik. William James 1890-ben már felismerte ezt a szempontot: „Mindenki tudja, mi a figyelem. Az, ahogy az egyidejűleg lehetséges tárgyak és gondolatmentek közül az elme az egyiket tisztán és élénken birtokba veszi.” (403. o.) Jelent továbbá 2. egy erőfeszítési folyamatot, ami által a feldolgozási forrásokat (a figyelmi készletet vagy kapacitást) elosztjuk, a mentális energiát akaratlagosan egy meghatározott feladatra vagy aktivitásra fordítjuk, más feladatok vagy aktivitások terhére; és szintén jelent 3. egy éber állapotot fenntartó folyamatot (vigilancia), ami által az információk vételére való hatékony készenlét az éber- ségi (idegrendszeri aktivációs) állapot rövid idejű fokozódásával vagy hosszabb ideig tartó fennmaradásával szabályozott.

Szelektív figyelem

A szelektív figyelem vonatkozhat adott téri helyről származó, meghatározott érzékleti (hallási, látási stb.) információra, különböző ingertulajdonságokra (színre vagy formára), meghatározott tulajdonságú ingerosztályra vagy kategóriára. Ezeknek a különböző jelenségeknek közös jellemzője, hogy az az információ, amire a figyelem irányul, hatékonyabban kerül feldolgozásra, mint a nem figyelt információ. Például egy buli (parti) kellős közepén vagy az autóbuszon utazás közben képesek vagyunk egyvalakire figyelni, aki a nagy zajban beszélni próbál hozzánk, és általában nem tudjuk, miről beszélnek mások. Az ennek a helyzetnek megfelelő, ún. dichotikus hallgatási feladatban (9.29. ábra) a személy egyszerre két – külön a bal, és külön a jobb fülébe érkező – szöveget (szavakat, betűket, számokat) kap, s az egyik vagy mindkét közlés hallgatása a feladata. Az előbbi feladat a figyelmi összpontosítást, az utóbbi a figyelem megosztását vizsgálja. Az összpontosítás biztosítható, ha személyt a tartalom folyamatos hangos ismétlésére kérik (követési helyzet), a megosztási teljesítmény pedig úgy mérhető, ha például a személynek meghatározott szavak előfordulását kell gombnyomással jeleznie bármelyik oldalon vagy információs csatornán. A koktélparti-jelenség eredeti vizsgálatában (Cherry repülésirányítókkal végzett vizsgálata) a nem figyelt szöveg, az utólagos kikérdezés szerint, szinte teljesen ismeretlen maradt. A személyek meg tudták mondani, hogy emberi beszéd volt, de nem vették észre, hogy az egyik nyelvről a másikra változott, vagy a magnetofonszöveget visszafelé játszották. A fizikai jegyek változását viszont, például, ha a beszélő hangja férfiről nőire változott, észrevették.

Kevésbé sikeres az összpontosítás egy másik feladatban, amit első vizsgálója után Stroop- jelenségnek nevezünk. Próbáljuk meg a különböző színekkel nyomtatott szavak listájában, miközben olvassuk azokat, hangosan kimondani a nyomtatás színeit (9.30. ábra). Ha piros színnel nyomtatva azt olvashatjuk, hogy piros, nem jelent különösebb nehézséget, de problémát jelent, ha a színnév más színnel, mondjuk zöld betűkkel szerepel. Ilyenkor a feladatot nehezen végezzük: megpróbáljuk figyelmünket az egyik szempontra (szín) koncentrálni, de a másik nagyon erős szempont (a szó jelentése) versenyez figyelmünkkel, és érvényesül a hatása. Teljesítményünket a válaszkonfliktus befolyásolja. A szójelentés automatikus hatás révén gátolja (zavarja) a színmegnevezést.

9.29. ÁBRA A hallási figyelem vizsgálatára alkalmazott „követési" feladat. A személy külön- külön szöveget kap a bal és a jobb fejhallgatón kersztül, s az egyiket folyamatosan vissza kell mondania. így biztosítják, hogy arra a „csatornára" figyeljen. Ilyenkor a másik fül tartalmáról nem tudunk utólag beszámolni

A figyelem elméletei (9.31. ábra) megpróbálják értelmezni, ahogy az ember a megfelelő, feldolgozandó információt, amelyre reagál, és a nem megfelelő, irreleváns információt kezeli. Kezdetben azt feltételezték (Broadbent modellje), hogy a nem figyelt ingert teljesen kiszűrjük (31. a ábra). A modell szerint, ahogy a valóságos életben is, amikor egyszerre hallgatjuk a rádiót, szöveget írunk a számítógépünkkel, nézzük a nagymamát, magára ne öntse a teáskanna tartalmát, az információk párhuzamosan érkeznek feldolgozórendszerünkbe, fizikai tulajdonságaikat elemezzük is, de csak a kiválasztott információsor jelentését fogjuk fel. A laboratóriumban később kiderült, hogy az észlelőrendszerünk a nem figyelt ingereket is feldolgozza bizonyos mértékig. Nehezebbé válik a figyelt szöveg visszamondása, követése, ha átfedés van a jelentésben; a nem figyelt szövegben is meghallják a személyek saját nevüket; a hangos visszamondásban a kontextusnak megfelelően észrevétlenül áttérnek a nem figyelt oldalra (információs csatornára), és reagálnak az érzelmileg hangsúlyos ingerre. Ezek a tények inkább a magas szintű feldolgozást követő késői szelekcióra utalnak (31. b ábra). Más értelmezés szerint a nem figyelt információk „gyengített” formában érik el a magasabb feldolgozási (emlékezeti stb.) folyamatokat (31. c ábra). A látás területén befolyásos modell szerint pedig (31. d ábra) a figyelemnek a tárgyhoz tartozó vonások „összekapcsolásában”, integrációjában van elsődleges szerepe. Az ilyen vizsgálatok szerint a figyelem megosztása csalóka élmény, hiszen csak a csatornák közötti váltásról lehet szó.

Néha lehet két elég különböző dolgot egyszerre végezni akkor, ha az egyik dolog nagyon begyakorolt, automatikus, a tudatos figyelmen kívül végezhető tevékenység. Az automatikus és a szabályozott feldolgozás (Shiffrin és Schnei- der, 1977) megkülönböztetése fontos a megosztott (és összpontosított) figyelem magyarázatához. Az automatikusság arra a képességünkre vonatkozik, ahogy minimális erőfeszítéssel figyelünk, és anélkül végzünk mentális műveleteket, hogy a lépéseket tudatosan ellenőriznénk. A szabályozott feldolgozás figyelmet, tudatosságot, erőfeszítést igényel.

A tanuláshoz figyelmi összpontosításra van szükség. Különböző hatások, mint például az erős zaj, elterelik a figyelmet. A tartós zaj kellemetlen stresszhatású. A zene kellemes hatású, de hatása feladatfüggő, emeli az általános izgalmi szintet, de főleg rutintevékenységekben segít. Laboratóriumi vizsgálatok szerint kitartó figyelmet igénylő (vigilancia-) feladatokban (lásd alább) csökkenti a teljesítményt. Az erős zene szintén zavarhatja a figyelmi összpontosítást.

Ezek után nézzük meg, mivel lehet felkelteni vagy elterelni a figyelmet.

9.30. ÁBRA Stroop-jelenség: miközben a listát olvassuk, próbáljuk meg hangosan kimondani, milyen színnel nyomtatták az éppen olvasott szót!

A spontán figyelem

A spontán figyelmet elsősorban váratlan, újszerű ingerek keltik fel. Fejünket, törzsünket, érzékszerveinket az ingerforrás irányába fordítjuk. Ez a tájékozódási reakció, amit Pavlov „Mi az? reflexnek nevezett. Ez összetett, a szervezet egészét érintő válasz: az inger felé fordulás nemcsak az érzékszervek beállításával, az adott pillanatban végzett tevékenység megszűnésével, hanem például a szívritmus lassulásával, galvá- nos bőrreakcióval (GBR, a bőr elektromos vezetőképesség-változásának mérése) és más vegetatív változásokkal, valamint a központi idegrendszer aktivációjának fázisos fokozódásával jár együtt. Megjelenésének feltételeit Szokolov orosz pszichofiziológus modellje tartalmazza legpontosabban. Szokolov szerint az orientá- „Mi történt?" A tájékozódási reakció jellegzetes kifejeződése a gyermeki arcon a mezőn belül irányított gyors keresés lehetséges, akár 33 ezred másodperc/tétel gyorsasággal (Saarinen és Julesz). A figyelem rejtett fényszórója négyszer-ötször gyorsabban mozgatható, mint a szemek (9.32. ábra).

Szemünk soha nincs nyugalomban. Egy kép vagy egy jelenet nézésekor a 250-300 ezred másodpercig tartó részleteken időzés (fixáció) kivételével folyamatos letapogatás figyelhető meg, nagy ugró vagy „célzó” (szakkadikus) szemmozgásokkal (ezek időtartama 20-30 ezred másodperc). Ez biztosítja, hogy az információk kerüljenek az éles látás helyére, és az egész kép részletei láthatóak legyenek. Vagyis szemmozgások szükségesek a kiválasztott helyek részletes inciós reakció olyan folyamattal értelmezhető, amelynek első lépéseként kialakul egy idegrendszeri modell a környezetről (a megelőzően beérkezett ingerek emlékezeti nyoma). Ha azután olyan inger érkezik, mely nem felel meg ennek a modellnek, az össze nem illés kiváltja az orientációs reakciót. A tapasztalatok eredményeként rengeteg ilyen „modellel” rendelkezünk, és az éppen ható ingereket a már meglévő modell- készlettel egyeztetjük. Ha az orientációs reakciót kialakító ingerlés ismétlődik, az inger nyoma beépül az idegrendszeri modellbe, és az ismétlődés nem vált ki orientációt. Ez a habituáció folyamata, amit a csecsemők észlelésének vizsgálatára felhasználnak. Alapvető tanulási forma (lásd ott).

9.31. ÁBRA A szelektív figyelem befolyásos modelljei emlékeztetnek Broadbent 1958-ban kidolgozott eredeti szűrőelméletére (a), amely csak egy kiválaszott csatorna információinak teljes észlelését írta le. Egy másik elképzelés (b) szerint inkább egy késői szelekció érvényesül. A c) változat szerint a nem figyelt információk csak „csillapított" formában érik el a magasabb feldolgozást, a d) modell pedig a jegyek integrációját feltételezi (Treisman)

Sok kísérlet szerint a spontán figyelmet irányító tényezők (fizikai tulajdonságai, mint erőssége vagy színe; biológiai jelentősége, mint veszélyessége és vonzó megjelenése; meglepetésértéke, össze nem illő elemei; stb.) a tisztább észlelésre és a bizonytalanság csökkentésére szolgáló kíváncsiság megnyilvánulásai. Szabályozza az információkeresési szükséglet, az érdeklődés és egyéb szükségletek is.

A figyelem váltása

A figyelem váltását, meghatározott téri helyre való irányítását a látásban rendszerint szemmozgások kísérik, azonban sok kísérleti adat szerint a figyelem „reflektora” a szemhelyzet váltása nélkül is áthelyezhető, egy kis mezőn belül – kismértékben – oldalra is tudunk figyelni, amikor középre nézünk (Posner et al., 1978), sőt ezen formáció feldolgozásához. Naponta kb. 230 ezer ilyen ugró szemmozgást végzünk. Olvasás közben is fixációk és ugrások sorozata rögzíthető.

„Mi történt?” A tájékozódási reakció jellegzetes kifejeződése a gyermeki arcon

Az olvasás összetett készség, s mint minden készség fokozatosan válik egyre pontosabbá és gyorsabbá. Az olvasási készség alakulása tükröződik a szemmozgásokban. Szemünk olvasás közben balról jobbra rövid, gyors ugrásokkal és megállásokkal halad végig. Csak akkor látunk világosan, amikor a szem nyugalomban van, ugrás előtt, közben és után az éles látás erősen lecsökken. Számítógépes eljárással – amelyben a rögzített szemmozgás-információkat felhasználják (Rayner és Pollatsek, 1987) – vizsgálják, hogy mennyi a fixációk alatt a szövegből kinyerhető információ. Ehhez eltakarják a szöveget, kivéve egy ablakot az olvasó fixációja körül („mozgó ablak” eljárás). Az ablak tovább halad, amikor az olvasó mozgatja a szemét, és újabb és újabb részlet tűnik fel benne. Az ablakméret-változtatás hatását mérik az olvasási teljesítményre. Mint megállapították, ez az észlelési terület a fi- xációtól balra 3-4 betű, attól jobbra 15 betű nagyságú. A teljes terület nagyobb, mint a szóazonosítási terület. A jelentés is meghatározza a fi- xációs időket.

9.32. ÁBRA Wundt által 1912-ben tervezett ábra a szemmozgástól független figyelem és a fixált terület észlelési élénkségének bemutatására. Fixáljunk az o pontra, és keressük meg az egy sorral feljebb és négy betűre lévő n betűt. b) A figyelem egy megjelölt helyre irányításának mérésére Posner és munkatársai (1976) által kidolgozott helyzet. Az ábra a bemutatási sorrendet mutatja: fixációs pont, jelzés, inger. Ha az inger (csillag) a megjelölt irányba eső helyen jelent meg, az észreve- ési idő jelentősen megrövidült

A normál olvasó szemmozgása szabályos, nagysága és időtartama megegyező. Viszont az olvasási nehézséggel rendelkező diszlexiás olvasási szemmozgása – mint a 9.33. ábrán látható 12 éves diszlexiás személyé – eltér a normális olvasóétól. Az ugrások nagyobbak (nagyobb a fi- xációkra eső átlag szavak száma), szabálytalanabbak és szórtabbak. A diszlexiásoknál a visz- szatérő mozgások száma egy vizsgálat szerint (Pavlidis, 1979) kétszerese annak, mint amit egy normál 6 éves olvasótól elvárhatunk. (Az olvasással és zavarával később részletesen is foglalkozunk.)

A figyelem fenntartása

Bármennyire is érdekes legyen valami kezdetben, figyelmünk hamar lankadni kezdhet. A jó előadók, tanárok ezt tudják is, és az előadás egyhangúságát váratlan fordulatokkal, viccekkel, szokatlan képanyaggal stb. tarkítják, hogy a hallgatóság figyelmét fenntartsák. Éjszaka autóúton nem ritka – s milyen balesetveszélyes -, hogy egy pillanatra elalszanak a volán mellett. Fordítsuk meg a kérdést, s vizsgájuk meg, hogy miért csökken a figyelem, ha valamilyen egyhangú (monoton) feladatot kell teljesíteni! Éberségről nehéz, bizonytalan és unalmas helyzetek őrködő, kitartó jellegű figyelmével kapcsolatban beszélünk, amikor szabálytalan időközökben előforduló, kismértékű változásokra (pl. radarernyő, egy veszélyes üzem vezérlőpultjának számtalan műszere) kell reagálni. Laboratóriumi körülmények között ezt a teljesítményt mérni lehet például egy százas beosztású, de mutató nélküli órával, amelyen egy fényfolt jár körbe, de úgy, hogy minden fél órában tizenkétszer kettőt ugrik. A személynek a kétórás feladatban ezeket a kettős ugrásokat (jeleket) kell észreven- nie, és egy gombnyomással gyorsan reagálni rájuk (Macworth vigilanciafeladata). Az ilyen helyzetekben rövid időn belül (az első fél órában) bekövetkező jelfelfogás-csökkenést különböző tényezők hatásával hozták kapcsolatba: válaszgátlás kiépülésével, a jelek előfordulási valószínűségére kialakított elvárás változásával, az általános izgalmi szint csökkenésével, az átmeneti aktivációt okozó tájékozódási reakció csökkenésével, hozzászokással. A teljesítményromlás több tényező összetett hatásával értelmezhető. Az ilyen helyzetek energiáink jelentős részét kötik le, nagy erőfeszítésbe kerül, hogy ellenálljunk az álmosságnak, hogy legyőzzük a fáradtságot. Hosszú munkavégzés vége felé és folyamatosan zavaró (elterelő) ingerek mellett sikertelen lesz a figyelem fenntartása. Az általános aktivációs szint (lásd 7. fejezet) a kiinduló szinttől, napi ingadozásától függően alapvető a teljesítmény meghatározásában. A napi változások között újabban 90 percenként bekövetkező, figyelmi elkalandozásokban jelentkező ciklusos változást is találtak. Az aktivációs szint különböző teljesítményekben mutatkozó változásai (pl. közepesen terhelő vigilanciafeladatokban a teljesítmény reggeltől délutánig javul, de erőltetett emlékezeti feladatban csökken) tanrendi kutatások keretében is vizsgálhatók. A tanítási nap végére helyezett, nagyobb koncentrációt igénylő órák (pl. matematika) nem biztos, hogy ugyanolyan hatékonyak, mint korábbi napszakban. Ez oka lehet a rossz teljesítménynek.

9.33. ÁBRA Tipikus szemmozgásfelvételek normál olvasóknál és diszlexiásoknál. a) Normál olvasó: a szemmozgások hasonló mozgásokból és megállásokból (fixációk) álló, ismétlődő mintát adnak. A visszatérések ritkák és kisebbek, mint az előreugrások. A vízszintesek fixációkat, a függőlegesek ugrásokat képviselnek. Egy lassan olvasó személynek ugyanilyen szemmozgásmintája van. b) Diszlexiás „szabálytalan" szemmozgásai: mindegyik vonalnak sajátos, a normáltól eltérő, szabálytalan alakja van. A visszaugrások gyakoriak és nagyobbak (Pavlidis, 1979 nyomán)

Pozitronemissziós tomográfiás és más képalkotási eljárásokkal kapott eredményekből ismert, hogy a figyelem bemutatott különböző összetevőiben különböző agyi struktúrák és kapcsolataik működése lényeges. Természetesen szerepe van az aktivációt szabályozó rendszernek is, de más ideghálózatok szerepét is leírták. Az egyik rendszer a készenléti, gyors válaszra felkészítő hálózat az agy elülső agykérgi részében. Egy másik ideghálózat, amit orientáló rendszernek neveznek, az agy hátsó területén (fali lebeny) található. Ez irányítja térben a rejtett fényszórót és azt, hogy hová nézzünk. Egy harmadik figyelmi összetevő a végrehajtó működés (Posner és Raichle, 1994). Az utóbbinak akkor van például szerepe, amikor két egyidejű válasz van, mint a Stroop-feladatban, és az egyiket gátolni kell, a másik kivitelezését pedig segíteni. Ezek a hálózatok (különböző ingerületátvivő anyagok pályái) több területet fognak át.

A figyelem fejlődése és fejlődési zavara

A figyelem fejlődésében 6-7 éves korban következik be ugrásszerű változás a figyelem irányítására és fenntartására való képességben. A központi idegrendszer érése ebben az életkorban nagyobb figyelmi terjedelmet (a közvetlenül felfogott elemek száma) alapoz meg. A figyelmi szabályozás javul az életkorral. Az idősebbek jobban emlékeznek a szándékosan figyelt anyagokra, és jobban képesek a meghatározott feladatokhoz szükséges figyelmi stratégiákat használni. Alátámasztja ezt a következő kísérlet (Schiff és Knopf, 1985). A kísérletben 9 és 13 éveseket kértek meg, hogy kövessenek figyelemmel két, egyidejűleg bemutatott ingersort, és válaszoljanak rájuk. A feladat az volt, hogy nyomjanak le egy gombot, amikor egy csillagot látnak a képernyő közepén. Miután a feladatnak ezt a részét elvégezték, megkérték őket, hogy emlékezzenek az ernyő sarkában bemutatott betűkre. A 13 évesek több pontos választ adtak, és több betűre emlékeztek, mint a 9 évesek. A szem- mozgásadatokat is elemezve kiderült, az idősebbek az ernyő közepére néztek, amikor a csillag megjelent, és gyorsan visszatértek a képernyő sarkában bemutatott betűkre. A 9 évesek ezzel szemben az idő nagy részében a sarokba fixáltak, és az ernyő üres részére, és amikor középre néztek, az nem állt kapcsolatban a csillag megjelenésével.

Amikor fejlődésileg nem megfelelő a figyelem terjedelme, koncentrálási nehézségek mutatkoznak, nehezen megy a figyelem fenntartása, és könnyen elterelhető, figyelemzavarról beszélünk. A figyelemzavarral és a szemmozgások olvasásban betöltött szerepével kapcsolatban említett olvasási zavarral (diszlexia) részletesen a tanulási zavarokkal összefüggésben (12. fejezet) foglalkozunk.

Figyelemtesztek

A figyelmi koncentráció és a fáradékonyság mérésére a különböző műszeres (dichotikus helyzet, reakcióidő-mérés, vigilanciafeladat) vizsgálatok mellett sokféle eljárást (papír-ceruza tesztet) dolgoztak ki. A legismertebb tesztet B. Bourdon vezette be, amelynek eredeti változatában (1895) értelmes szöveg négy betűjének (ma értelmetlen betűsorok egy betűjének) áthúzása a feladat. Egy másik figyelem mérésére szolgáló tesztben (korrektorteszt) pedig számokat, szavakat, jeleket kell egyeztetni. Más feladatokban huzamosabb ideig kell számtani műveleteket végezni (összeadni, szorozni). A teljesítmény pontosságát, gyorsaságát mérik. Az iskolaérettségi vizsgálatokban a fáradékonyság megállapítására mintamegkülönböztetési (kártyaszortírozás) feladatot alkalmaznak.

A figyelem fejlesztése

A figyelem fejlesztése fontos feladat, mivel szorosan kapcsolódik a különböző megismerési folyamatokhoz. Ezért a figyelmi rendszerek épsége kritikus jelentőségű a magasabb kognitív működések fejlődéséhez. A fejlődéssel fokozatosan nő a feldolgozási kapacitás, a szelektivitás, a figyelem fenntartásának képessége, javul a koncentrálási képesség. A figyelmi összpontosításhoz a lényegtelen ingerek és megszokásuk aktív, szándékos gátlására van szükség. A gátló folyamatok, a figyelmi erőfeszítés, a célkövetés fenntartásának folyamatai nem egyformán működnek gyerekeknél és felnőtteknél. Tanulási hely- zetben tartós figyelemre és megfelelő aktivációs szintre, motivációra van szükség. Az idő megfelelő beosztásával, óránkénti rövid szünetek beiktatásával biztosíthatjuk a tanulási hatékonyságot. Az érdeklődés felkeltése és fenntartása, az irányított keresés (pl. hibajavítás), az önellenőrzés és kitartás (erőfeszítés) gyakorlása fontos része a figyelem növelésének. Egyes figyelmi teljesítmények (pl. a vizuális keresés) készségszintre fejleszthetők.

„Ez meg micsoda? Nézzük csak meg alaposan!" A kisgyermekek is képesek figyelmüket akár hosszabb ideig koncentrálni, ha valami felkelti az érdeklődésüket

Egy igen alapos vizsgálatban négy, a figyelmi kapacitás pontos mérésére alkalmas kísérleti feladattal hasonlítottak össze gyakorlott akciós vi- deojátékosokat (akik legalább napi egy órát játszottak a vizsgálatot megelőző hat hónapban más, hasonló játékokat) és videojátékot nem játszó személyeket. Mindegyik feladatban jobban teljesítettek a videojátékokat játszók (az egyik feladatot a 9.34. a ábra szemlélteti): hatékonyabban tudtak figyelmen kívül hagyni zavaró ingereket, pontosabban becsülték meg az elemek számát, hatékonyabban tudták a figyelmet térben elosztani és az információkat időben feldolgozni. A videojátékosok figyelmi rendszerének kapacitása nőtt. Egy további kísérletben a nem játszókat gyakoroltatták tíz napon keresztül egy hasonló játékban, amit a játszó személyek is kedvelnek, és náluk is megállapították két feladatban a vizuális figyelem javulását (9.34. b ábra) A vizsgálat végzőinek következtetése szerint: „Habár a videojáték, úgy tűnik, fölöttébb ostoba, a vizuális figyelmi feldolgozás alapvető megváltoztatására képes.” (Green és Baveller, 2003, 536) A problémát inkább az agresszív szerepekkel való azonosulásban kereshetjük (Mityók és Séra, 2001). Vagyis a figyelem fejlesztésére alkalmasnak találták az agresszivitásra gyakorolt káros hatása miatt a gyerekeknek kevésbé ajánlható harci játékokat.

TOVÁBBI OLVASMÁNYOK ÉRDEKLŐDŐKNEK

Az érzékelésről, észlelésről és figyelemről minden igényt kielégítő összefoglalást találunk Sekuler és Blake (2000) könyvében. A megismerőfolyamatok alaposabb tanulmányozásához pedig Eysenck és Keane (1997) tankönyve ajánlható.

KULCSFOGALMAK

percepció (észlelés) • konstanciák (észlelési állandóság) • kritikus periódus • perceptuális illúzió (észlelési tévedés) • tárgyfelismerés • szelektív figyelem • tájékozódási reflex