Ugrás a tartalomhoz

Pénzügyi jog II.

István, Simon (2012)

Osiris Kiadó

11. fejezet - X. rész │ KÖZÖSSÉGI VÁMJOG

11. fejezet - X. rész │ KÖZÖSSÉGI VÁMJOG

Tartalom

I. A vám fogalma
1. A mai vámrendszer előzményei
2. A vámpolitika
3. A vám mint közbevétel
4. A vámok rendszerezése
II. A vámjog fogalma, jogforrási rendszere
1. A vámjog fogalma
2. Az Európai Unió vámjogának jogforrásai
3. A vámjog nemzeti jogforrásai
III.Vámjogi alapfogalmak
1. Az áruk vámjogi helyzete
2. Vámfelügyelet
3. Vámbiztosíték
4. Vámterület, vámunió, szabadkereskedelmi övezet
5. Tranzitterület, vámszabad terület, vámszabad raktár
6. Vámutak
IV. A vám alapja
1. A vámérték meghatározása
2. A vámérték bevallása
V. Az áru származása
VI. A vámtarifa
VII. Az áru vámjogi sorsa
1. A vámáru-nyilatkozat
2. A vámáru-nyilatkozat elfogadása és joghatása
VIII. Az egyes vámeljárások
1. Szabad forgalomba bocsátás
2. Árutovábbítás
3. Vámraktározás
4. Aktív feldolgozás
5. Vámfelügyelet melletti feldolgozás
6. Ideiglenes behozatal
8. Kivitel
IX. Vámtartozás
1. A vámtartozás keletkezése, a vámfizetésre kötelezett
2. A vámtartozás öszegének megállípítása, bevezetése
3. Halasztott vámfizetés
4. Egyéb fizetési könnyítések
5. A vámtartozás végrehajtása
6. A fizetési késedelem jogkövetkezménye, vámjogi szankciók
7. A vámtartozás megszűnése
X. Vámpreferenciák
XI. A vámigazgatás szervezete és feladatköre
1. A vámigazgatás szervezetrendszere
2. A vámszervezet feladatai
3. A vámhatóságok közösségi és nemzetközi együttműködése
FELHASZNÁLT IRODALOM
NEMZETI/MAGYAR JOGFORRÁSOK
FONTOSABB EU-NORMÁK

I. A vám fogalma

1. A mai vámrendszer előzményei

Az európai államok az ókortól vetettek ki adókat, vámokat és írtak elő különböző kötelezettségeket (árumegállítási jog, vásártartási jog). Különböző díjakat is szedtek a területüket érintő belső és nemzetközi áruforgalom után. A vám és a vámszedés intézménye azokon a földrajzi helyeken (utak, gázlók, hágók) alakulhatott ki, ahol az ott élők elvették a területükön átszállított termékek, termények egy részét, mintegy az áthaladás biztosítása fejében. Vámszedésre tehát a területi, pénzügyi szuverenitással rendelkezők voltak jogosultak. Az ókori birodalmakban és a görög városállamokban a vámszedés már bevett gyakorlat volt, a vámok szerepe ekkor már a terület felett hatalmat gyakorló személy vagy szervezet (állam, egyház) vagyonának gyarapítása volt.[250] A középkori Angliában tűntek fel a hagyományos belső (toll) vagy szárazvámok (mint például az út-, hídvámok) mellett a külkereskedelemben alkalmazott, államhatáron szedett vámok (customs) is. A vámok addigi elsődleges fiskális funkciója mellett, amely a kincstári bevételek növelésére irányult, megjelent a vámok gazdaság-, kereskedelempolitikai funkciója is. Ezzel már-már a mai értelemben vett vámfogalomhoz érkeztünk el. A kontinentális Európában ebben a korszakban elsősorban a nagyobb folyók mellett létesültek vámszedő helyek.[251] Az újkorban, a szabadkereskedelmi korszakban döntő jelentőségűvé váltak a határvámok, megjelentek az első modern értelemben vett vámtarifák, valamint megköttettek az első szabadkereskedelmi szerződések.

Magyarországon a vámszedés joga (ius tributi, theloneum, telonium) kezdettől fogva iura regalia volt éppúgy, mint a pénzverési, bányászati vagy vásártartási, árumegállítási jogok. A vámolás elve eleinte a mennyiségi elv volt, az áru súlya, darabszáma, esetleg térfogata képezte a vámkiszabás alapját. Törvényeink szerint eredetileg csupán a kivitel esett vámkötelezettség alá, csak az 1405(I):XVII. tc. rendelte el a behozatal utáni vámkötelezettséget. Károly Róbert az addig alkalmazott nyolcvanadot megszüntetve bevezette a harmincadot (tricesima), és harmin- cadispánságok létrehozásával kiépítette vámadminisztrációt.

A hagyományos magyar külkereskedelmi vám, a harmincad évszázadokig változatlan maradt, míg az 1754. február 16-án közzétett új vámszabályzat a harmincad értékvám jellegének megszüntetésével, tartományonként és birodalmon kívüli területenként differenciált vámkedvezmény- és büntetővámrendszer bevezetésével kívánta a magyar gazdaságot a Habsburg Birodalom gazdaságához csatolni. Az 1784-ben kiadott új vámszabályzat integrálta Magyarországot a Habsburg Birodalom vámterületéhez, és megszüntette Magyarország és Erdély között a vámhatárt.

Hosszabb kodifikációs törekvés eredménye lett az 1788. évi vámszabályzat (har- mincadhivatali rendtartás), majd az 1842. évi harmincadhivatali utasítás, amely számos kiegészítéssel 1924-ig volt mértékadó jogszabály. Magyarország és Ausztria között 1850. október 1-jén vámunió jött létre. Az ily módon létesített gazdasági szerkezet 68 évig fennállt, egyetlen főbb változtatással, nevezetesen, hogy az 1867-es kiegyezéssel az uralkodó hajlandó volt tízévenként újratárgyalni a vámkérdést (1867:XVI. tc.). Jogi szempontból tehát a vámuniót nem állandó, hanem az egyik fél követelésére felbontható szerkezetnek tekintették.[252] 1908-ban a tagállamok új vámszerződést kötöttek egymással, így Magyarországnak lehetősége nyílt önálló vámpolitika kialakítására. Az első világháború alatt adminisztratív esz közöket alkalmaztak a vámrendszer működtetésére, majd 1918 októberétől újra önálló lett a magyar vámterület.

Az I. világháborút követően a vámjog szabályozásáról szóló 1924. évi XIX. törvénycikkel megszületett az első önálló magyar vámtörvény és még ebben az évben az új vámtarifatörvény (1924:XXI. tc.) is. A vámtörvény 1951. október 1-jéig volt hatályos,[253] amikortól a vámok sem fiskális, sem kereskedelempolitikai szempontból nem kaptak szerepet, ugyanis a tervgazdálkodás időszakában a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (1949) keretében folyó gazdasági, pénzügyi együttműködéshez nem volt szükség vámokra. A hatvanas évek második felében az ún. új gazdasági mechanizmus egyik első lépéseként megalkották az 1966. évi 2. törvényerejű rendeletet és a végrehajtásáról szóló 9/1966. (II. 5.) Korm. rendeletet, amelyek vámjogi alaprendelkezéseket tartalmaztak. A vámjog részletes szabályait a 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM együttes rendeletben állapították meg, amely számos módosítással egészen 1996-ig volt hatályban, annak ellenére, hogy 1988-tól nem felelt meg az alkotmányos követelményeknek.

1995. november 14-én az Országgyűlés elfogadta a vámjogról, a vámeljárásról valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvényt, amely végrehajtási rendele- teivel együtt 1996. április 1-jén lépett hatályba. Hazánk a 2004. évi XXX. törvényben hirdette ki az Európai Unió tagállamaival 2003. április 16-án megkötött csatlakozási szerződést, ennek következtében a csatlakozástól (2004. május 1.) már a Közösség vámszabályait alkalmazzuk.

2. A vámpolitika

A vámpolitika a pénzügyi és kereskedelempolitika részterületeként megvalósított, illetve tervezett állami intézkedések, elvek, célok, eszközök, módszerek és gyakorlat rendszere, melynek célja egyrészt az államháztartás bevételeinek biztosítása, másrészt az, hogy a nemzetközi áruforgalom szabályozásával elősegítse az adott állam gazdaság- és kereskedelempolitikájának megvalósítását.

A nemzetközi kereskedelemmel is foglalkozó közgazdasági elméletek egy része (merkantilisták, fiziokraták, Friedrich List, a posztkeynesiánus reformista nézetek, az újbaloldali és neomarxista koncepciók) a vámot a kereskedelempolitika azon eszközének tekintik, melyekkel lehetőség nyílik a termelők érdekeinek képviseletében a külföldi importnak a belföldi piacról való kizárására, vagy legalábbis korlátozására és az aktív kereskedelmi mérleg elérésére. A külföldi áruk versenye ellenében a hazai gazdaság és termelők védelme céljából védővámokat és egyéb nem vám jellegű eszközöket (például egyes adók és illetékek, devizális, adminisztratív korlátozások) alkalmazó külkereskedelem-politikát nevezzük protekcionista kereskedelempolitikának.[254]

A protekcionizmussal ellentétes irányzat a szabadkereskedelmi szemlélet vagy más néven a gazdasági liberalizmus. Támogatói (klasszikus közgazdaságtan, keynesi elmélet, továbbá a neoliberális és monetarista irányzatok képviselői) szabad utat engednének a belföldinél versenyképesebb termékeknek, serkentve ezzel a gazdasági versenyt és szolgálva a fogyasztók érdekeit. A szabadkereskedelmi elmélet klasszikusai (például Adam Smith, David Ricardo) elismerik azonban azt, hogy a fejlődő – tehát versenyképes terméket előállítani egyelőre még nem képes – hazai termelőknek szükségük van az állami védelemre. Az államok a vámokat a protekcionista kereskedelempolitika megjelenése (XVI-XVII. század) előtt kizárólag fiskális célból, a kincstár bevételeinek biztosítása céljából alkalmazták.

A vám fogalmában a fiskális és protekcionista jellegű célok tükröződnek. A definíciók – tradicionális alapon – elsősorban a fiskális funkcióra helyezik a hangsúlyt, Magyarországon Huszár Ernő[255] tett kísérletet arra, hogy a vám komplex definícióját megalkossa.

A hatályos jog nem tartalmazza a vám definícióját, csak közvetetten, a vám a közteherfogalom részeként, a vámigazgatási eljárás során kivetendő jogszabályon alapuló kötelező befizetésként találkozhatunk meghatározásával.

3. A vám mint közbevétel

A vám olyan kötelező, ellenszolgáltatás nélkül fizetendő központi költségvetési bevétel, amit az állam jogszabály alapján, erre hatáskörrel felruházott szervei útján, az államhatáron behozott áruk után szed.

A vám (mint az adók is) a közszükségletek kielégítését szolgáló állami bevételnek minősül, jelentős szerepet kap az államháztartás finanszírozásában, így 2004. május 1-jéig megtalálható volt az Áht. és a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet szerinti közbevétel, közteherbevétel kategóriában is.

A vám kereskedelempolitikai értelemben olyan gazdaság- és kereskedelmi politikai eszköz, amely árképző tényezőként érvényesül a vámhatáron áthaladó áru külkereskedelmi, illetve belföldi árában. Az áru hazai termelését, fogyasztását előnyhöz juttatja vagy azt korlátozhatja, lehetővé téve az adott ország, közösség nemzeti piaca és a világpiac, illetve annak egyes részei között kialakult vagy kialakulóban lévő termelési, kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok kisebb-nagyobb mérvű befolyásolását. A vámok megdrágítják az importált terméket, ezzel javítják a fizetési mérleget, és rontják az importtermékek versenyképességét is a konkurens hazai termékekhez képest, javítva ezzel a hazai termelők helyzetét, sértve viszont a hazai fogyasztóknak a minél alacsonyabb árszínvonalhoz fűződő érdekeit.

Az állam által alkalmazott vámok hatása megmutatkozhat a külkereskedelmi cserearányok javulásában (ún. jóléti hatás és kereskedelmi hatás), a fogyasztói kereslet szerkezetében (fogyasztási hatás), a hazai össztermelés szerkezetében (termelési hatás), a költségvetés bevételeinek alakulásában (költségvetési bevételi hatás) és a termelési tényezők tulajdonosai közötti jövedelemelosztásban (jövedelemelosztási hatás).

4. A vámok rendszerezése

A kereskedelem- és vámpolitika által alkalmazott vámok rendszerezhetők:

– A külkereskedelmi forgalom iránya szerint: export-, import- és tranzitvámok lehetségesek. A XVII–XIX. században még mindhárom típus ismert volt. Ma a fejlődő országok kivételével csak import és export után vet(het)nek ki vámokat az államok.

− A vámok jogi státusa szerint megkülönböztetünk autonóm, vagyis az állami törvényhozás által önállóan megállapított (jogszabályokba foglalt) és szerződéses, vagyis bilaterális vagy multilaterális nemzetközi szerződésen alapuló vámokat.

A vámtételek meghatározásának módja, a vámkiszabás alapja szerint vannak:

− érték- (ad valorem) vámok, melyeknél a vám alapja az áru pénzben kifejezett értéke;

− mérték- (specifikus) vámok, melyek esetében a vámkiszabás alapjául az áru darabszáma, mennyisége vagy mértékegysége szolgál;

− vegyes (compound) vámok az érték- vagy mértékvámok egyidejű alkalmazása esetén;

− alternatív vámok az érték- vagy mértékvámok vagylagos alkalmazása esetén.

A vámvédelem tárgya szerint megkülönböztetünk ipari vagy mezőgazdasági vámokat, gazdaságpolitikai szempontból pedig fiskális és védővámokat. Fiskális vámnak minősíthetők a behozatalt (vagy kivitelt) terhelő, az állami bevételek növelését és nem a forgalom korlátozását célzó, általában alacsony mértékű (5 százalék alatti) vámok. A védővámok közül megemlíthetjük a kiegyenlítő és nevelővámokat. A kiegyenlítő vámok a hazai és külföldi termelés között a termelési költségekben fennálló különbözetet (magasabb hazai és alacsonyabb világpiaci ár között) szüntetik meg, például antidömpingvámok (sajátos változatai az EU által alkalmazott reziduális, visszamenőlegesen alkalmazott és abszorpció elleni vámok).7 Ha a kiegyenlítő vám nem akarja az árut drágítani, hanem csak a behozatalát távol tartani, piacbiztosítási vámnak nevezzük.

A nevelővámok alkalmazásának célja List szerint, hogy a hazai ipari termelést a kezdet nehézségein átsegítsék és új iparágak kifejlődését elősegítsék.

A nevelő- vagy védővámok mértéke nagyobb, mint a kiegyenlítő vámoké, ezzel egyes áruk forgalmát korlátozzák. Ha a vámok célja az egyes áruk importjának megakadályozása, akkor tiltó vámokról beszélünk.

Kereskedelempolitikai célok szerint ismerünk preferenciális vámot, amelynek célja valamely országból vagy országcsoportból származó áruk behozatalának elősegítése az átlagosnál alacsonyabb mértékű vámok alkalmazásával. Ismerjük továbbá a legnagyobb kedvezményes vámot, mely a GATT egyik alapelve szerint alkalmazott vám. Ma átlagos vámszintnek éppen a legnagyobb kedvezményes vámokban megjelenő vámszint (vámtétel) tekinthető. Ismert a diszkriminatív vám is, melyet azon országból származó termékekre alkalmaznak, amely nem nyújtja a legnagyobb kedvezményt; ez az átlagos vámszintnél magasabb szintű vámot jelent.

Az elmélet megemlíti az egyéb ritkábban alkalmazott vámok között a simuló vámokat, melyek vámtételei az áru árának változásával ellentétesen módosulnak.

Ha az ár nő, akkor a vámtétel csökken, ha pedig az ár csökken, akkor a vámtétel emelkedik. Bizonyos időszakokban, főleg egyes mezőgazdasági termékek termelőinek védelme érdekében lehetséges még szezonális vámokat is alkalmazni.

Azon országok termékeivel szemben, amelyek a fogadó ország termékeit más országok termékeivel szemben hátrányosan megkülönböztetik, megtorló vám bevezetésére nyílik lehetőség.



[250] Babilóniában egységes 10 százalékos, a görög városállamokban 1-5 százalékos értékvámot (foros) szedtek. Ebből a korszakból maradtak ránk az első vámokra vonatkozó írásos források, így például India első nagy uralkodója Chandragupta Maurya miniszterelnökének Kautilyának Arthasastra című munkája az időszámításunk előtti negyedik századból, melynek XXII. fejezetében értékvám alapú kezdetleges vámtarifa - 20 százalékos mértékű vámmal - olvasható.

[251] A XIV. században a Rajnán 64, az Elbán 35, a Duna mai alsó-ausztriai szakaszán 77 helyen.

[252] Komlós 1933.

[253] Hatályon kívül helyezte az 1951. évi 24. tvr., amelyet az 1954. évi 16. tvr. váltott fel.

[254] Radó szerint: „I. Erzsébet már a XVI. század közepe táján hozott protekcionista intézkedéseket. Például az ércek és bőráruk, valamint egy sor kézműipari termék bevitelét korlátozta. Ugyanakkor számos olyan törvényt alkotott, amelyeknek értelmében a külföldi hajókon szállított árukat magasabb illetékekkel és adókkal terhelték, mint azokat, amelyeket brit hajókon vittek be Angliába.” (Radó

1976, 54.)

[255] Huszár Ernő definíciója szerint a vám olyan közadó formájában alkalmazott gazdaság-, kereskedelempolitikai eszköz, amely árképző tényezőként érvényesül a vámhatáron áthaladó áruk árában, korlátozza, tereli azok forgalmát, elsődlegesen azzal a céllal, hogy piacot teremtsen, illetve biztosítson a hazai termelők számára (Huszár 1972, 43-44).