Ugrás a tartalomhoz

Pénzügyi jog II.

István, Simon (2012)

Osiris Kiadó

II. A modellegyezmények és az OECD Modellegyezmény

II. A modellegyezmények és az OECD Modellegyezmény

1. A modellegyezmények

Modellegyezmények a közbevételi jog több területén létrejöttek – például társadalombiztosítási befizetések, információcsere –, de ezek közül most csak a jövedelem- és a vagyonadókra vonatkozó általános modellegyezményekkel foglalkozunk. Napjaink adóegyezményeinek többsége valamely modellegyezmény alapján jött létre. A modellegyezményeknek legalább két fontos funkciójuk van. Egyfelől a fogalomrendszer és a szabályozandó tárgykörök standardizálásával megteremtik a megoldandó problémák kezelésének fogalmi kereteit, egyszerűsítve ezzel a szerződéskötést és a szerződések értelmezését a gyakorlatban. Másfelől felvázolják az adóztatási jog két szerződő állam közötti megosztásának elvi kereteit, amelyek mintát adnak a konkrét szerződésekhez. A modellegyezmények közül ma az OECD[232] keretei között kidolgozott modellegyezmény a legjelentősebb. Általánosságban megállapítható, hogy az OECD Modellegyezmény a tőkeexportáló országok érdekeit helyezi előtérbe, számukra biztosít előnyösebb adóztatási pozíciót. Ennek elsődleges eszköze az illetőség országa adóztatási jogának szélesebb terjedelme a Modellegyezményben, ami egyúttal szűkíti a forrásország adóztatási jogát. Elsősorban emiatt az ENSZ keretében is kidolgoztak egy – az OECD-modellen alapuló – modellegyezményt, amely egyensúlyt próbál teremteni a tőkeexportáló és tőkeimportáló országok adóztatási joga között, tágabb teret biztosítva a forrásország adóztatási jogának. Hozzá kell tenni azonban, hogy koncepcionális szinten az ENSZ-modell is az illetőség országának elsődleges adóztatási jogán alapul. Nem modell-, hanem ténylegesen létrejött többoldalú egyezmény a CARICOM-egyez- mény, amely minta lehet a forrásország adóztatási jogának előtérbe helyezésére.[233]

A nemzetközi szervezetek mellett egyes országok is készítenek modellegyez- ményt, amely az adott ország adóegyezményekre vonatkozó politikáját tükrözi, és amit az adott állam a szerződéskötés során a lehető legteljesebb mértékben megpróbál elfogadtatni. Ilyen például a Belga Modellegyezmény (2007), a Holland Modellegyezmény (1998), az Orosz Modellegyezmény (2010). Ezek közül a legjelentősebb az Egyesült Államok Modellegyezménye, amit 1981-ben tettek közzé. A szerkezetet és az alapkoncepciót – például az illetőség országának elsődleges adóztatási joga – tekintve az OECD Modellegyezményen alapul, de tartalmazza

azokat a rendelkezéseket, amelyek az USA egyezménypolitikáját tükrözik. Így például az állampolgárok és 10 évig a volt állampolgárok adóztatásának jogát biztosítja a szerződő felek számára, ez utóbbi esetben akkor, ha az állampolgárságról való lemondás adóelkerülési céllal történt (USA Modellegyezmény Art. 1. p. 3.).

2. Az OECD Modellegyezmény

A Modellegyezmény teljes angol nyelvű elnevezése: „Model Tax Conven- tion on Income and Capital”, azaz „A jövedelem és vagyonadókra vonatkozó modell adóegyezmény”. Az egyezményt legutóbb 2010. július 22-én módosította az OECD. Az egyezményhez kapcsolódik egy kommentár, amelynek angol elnevezése: „Commentaries on the Articles of the Model Tax Convention”, a magyar pedig „A modell adóegyezmény cikkeinek magyarázatai” (Kommentár). A Kommentár a Modellegyezmény módosításai során mindig megújításra kerül, elsősorban a Mo- dellegyezmény új elemeire tekintettel.

A MODELLEGYEZMÉNY RÖVID TÖRTÉNETE

A Modellegyezmény és a Kommentár első változatát 1977-ben tették közzé, azonban ez nem volt előzmény nélküli, és a közzétételt követően is több módosítás történt. Amikor az OEEC 1955-ben közzétette az első adóegyezményekre vonatkozó ajánlását, hetven kétoldalú adóegyezmény volt hatályban, ami a Nemzetek Szövetsége keretében 1921-ben elindult előkészítő munkát követően, a Modellegyezmény 1928-ban (Genf), 1943-ban (Mexikó), 1946-ban (London) közzétett változatainak volt elsősorban köszönhető. Az 1955-ben közzétett OEEC-tervezetet követően – a már OECD-vé alakult szervezet – 1963-ban fogadta el a következő, egyezménytervezetnek nevezett, standardot (Draft Double Taxation Convention on Income and Capital). 1977-ben került kibocsátásra a már modellegyezménynek nevezett szerződésminta – Model Double Taxation Convention on Income and on Capital – és kommentárja. A Modellegyezményt azóta többször módosították, a módosítások a Kommentár módosítását is jelentették minden esetben. Módosításra legutóbb 2010. július 22-én került sor.13

A MODELLEGYEZMÉNY ÉS A KOMMENTÁR JOGI STÁTUSZA

A Modellegyezmény szerződésminta. A nemzetközi jog részévé az alapulvételével kötött kétoldalú adóegyezmények válnak. A ma hatályos kétoldalú adóegyezmények jelentős részét az OECD Modellegyezmény alapján szövegezték a szerződő felek, aminek több oka van. Egyrészt az OECD-tagállamok és a társult tagok egymással ennek alapulvételével kötik az adóegyezményeket. Másrészt a tőkeexportáló, gazdasági értelemben erősebb országok – jellemzően szintén OECD-tagál- lamok – ezt részesítik előnyben, így más államokkal e minta alapján szorgalmazzák az egyezmények megkötését. Emellett több okból más országok is alkalmazzák. Például azért, mert nagyon komoly intellektuális háttere van. A Modellegyezmény szövegét és ezzel együtt a Kommentárt a felmerülő nemzetközi adójogi problémák kezelése érdekében az OECD időszakonként módosítja, fejleszti. Például a nemzetközi adójog szempontjából kulcsfontosságú kérdés az elektronikus kereskedelem, egyáltalán az információtechnológia okozta változások beépítése az egyezmény szövegébe és értelmezésük a Kommentárban.

A Modellegyezmény és a Kommentár jogi státuszát röviden szükséges szóba hozni. Elsősorban azért, mert Magyarország adóegyezményei ennek alapján jönnek létre, másrészt gyakorlati alkalmazása, elterjedtsége miatt. Felmerül, hogy kötelező-e alkalmazni a Modellegyezményt és a Kommentárt. A kérdés több szinten értelmezhető. Kötelezőek-e az OECD tagjaira? Kötelező-e az OECD-vel valamilyen szintű társulási viszonyban álló államokra? Kötelező-e a Kommentárt alkalmazniuk azoknak az államoknak, melyek nem tagjai az OECD-nek, de a Modellegyezmény figyelembevételével kötötték az adóegyezményüket? Az állami szuverenitás korlátozásának megvannak a nemzetközi jogban szabályozott eszközei, amelyek közül a legnyilvánvalóbb a nemzetközi szerződés kötése. A Modellegyezmény azonban nem nemzetközi szerződés. A válasz ezért egyértelműen nem: nincs olyan nemzetközi jogi norma, amely előírná a Modellegyezmény kötelező alkalmazását, ahogy a Kommentár esetében sincs.

Az OECD-tagállamok esetében azonban ezt az álláspontot finomítani kell, jóllehet rájuk vonatkozóan sincs jogi értelemben kötelező szabály.

A szervezet alapító dokumentuma szerint annak érdekében, hogy az OECD elérje céljait három módon járhat el:

− a tagokra kötelező döntést (decision) hozhat,

− ajánlásokat (recommendation) tehet tagjai számára,

− szerződést köthet tagállamaival, a szervezethez nem tartozó államokkal, illetve nemzetközi szervezetekkel.[234]

Az OECD legfőbb döntéshozó szerve a tagállamok képviselőiből álló Tanács, amely a döntéseket konszenzussal hozza. A Modellegyezményt és a Kommentárt az OECD Tanácsa hagyja jóvá. A Tanács 1997. október 23-án a Modellegyezményre és a Kommentárra vonatkozó ajánlást fogadott el, amelyben azt ajánlotta tagjainak, hogy kövessék a dokumentumokban foglaltakat. A döntés konszenzuson alapul, a tagok fenntartásaikat megfogalmazhatják mind a Modellegyezménnyel, mind a Kommentárral kapcsolatban. Az OECD eljárási szabályzatának 18(b) pontja szerint a tagállamok vállalják, hogy adott helyzetben megvizsgálják, hogy az OECD ajánlásában foglaltak alkalmasak-e az adott helyzetben a követésre.[235] A lényeget tekintve, a józan ész keretei között alkalmazzák a Modellegyezményt és a Kommentárt.

Az OECD-tagállamokra vonatkozóan a probléma további tárgyalásának egyszerűsítése végett célszerű különválasztani a Modellegyezményre és a Kommentárra vonatkozó leírást. A Modellegyezmény jogi státuszára is igazak az előzőek, tehát hogy a józan ész keretei között alkalmazandó. Az egyes tagállamok gyakorlata is eltérő ebben a tekintetben. Amint szóba került, több OECD-tagállam rendelkezik saját modellegyezménnyel, amelyek az OECD Modellegyezményen alapulnak, azonban előre végiggondoltan tartalmazzák azokat a saját érdekeiket tükröző elemeket, amihez a lehetőségekhez képes ragaszkodnak. Az államok többsége rendelkezik világos adóegyezményekre vonatkozó politikával, továbbá tisztában van azzal a keretrendszerrel, amit az általa kötött egyezmények képeznek más államok viszonylatában, sőt a többi állam által kötött lényegesebb egyezmények kontúrjaival. Enélkül nagyon nehéz lenne világos álláspontot megfogalmazni és az adott ország érdekeit képviselni. Az egyes konkrét egyezményekben tükröződik a részes államok egyezményi politikája, így az egyezmények egyes részei gyakran nem esnek egybe a Modellegyezmény szövegével. Vannak olyan eltérések, amelyek az egyes jövedelemtípusokra vonatkozó adóztatási jog elosztását határozzák meg a Modell- egyezményben meghatározottaktól eltérően. Ugyanakkor vannak különbségek koncepcionális kérdésekben is. Összefoglalva, az OECD-országok alkalmazhatják a Modellegyezményt, attól egészben vagy részben eltérhetnek, a konkrét helyzet függvényében. A gyakorlatban azonban teljes mértékű elvetésére azért nem kerül sor, mert a nemzetközi kapcsolatok biztonságát nagyban elősegíti egy kidolgozott fogalmi háttérrel és alkalmazási gyakorlattal rendelkező minta.

A szakirodalomban viták folytak és folynak a Kommentár jogi természetéről, de a végső kérdés természetesen mindig az, hogy kötelező-e alkalmazni. A Kommentár a Modellegyezmény rendelkezéseinek értelmezésére szolgál. Milyen szerepe lehet tehát egy olyan dokumentumnak, ami egy modellszerződés rendelkezéseinek magyarázatára szolgál egy konkrét kétoldalú nemzetközi szerződés (adóegyezmény) értelmezésekor? A probléma leginkább a Bécsi Egyezmény 31-32. cikke alapján merül fel, amely a nemzetközi szerződések értelmezésére vonatkozik. Úgy is fogalmazhatunk, hogy mindazt a szakmai-fogalmi bázist, amit szakértők nagy erőkkel hoztak létre, a tagállamok pedig ajánlásként elfogadtak az adóegyezmények értelmezése céljából, ki lehet-e dobni az ablakon, félre lehet-e tenni, vagy jogi értelemben is kell ennek jelentőséget tulajdonítani úgy, hogy az alapján konkrét adójogi viták eldönthetők, azaz kötelező az államokra. A kérdés megnyugtató megválaszolására komoly elméleti apparátus felhasználása, a szerződések értelmezésére vonatkozó elméletek tárgyalása után is valószínűleg csak annyit tudnánk mondani, hogy nincs általános, minden helyzetre alkalmazható válasz; a konkrét tényállás vizsgálata alapján lehet valószínűsíteni, hogy miben állapodott meg a két fél. A kérdés nagy jelentőségű, de a kereteket meghaladja a probléma mélyebb tárgyalása.

Azt viszont érdemes tudni, hogy a Kommentár a gyakorlatot az adóhatóságok és az adózók körében jelentős mértékben meghatározza. Ha áttekintjük az állami adóhatóság (NAV) e tárgykörben készült információs anyagait (például 2012. 4. sz. információs füzet), látható, hogy az adóhatóság is a Kommentárra támaszkodik. A Kommentár jogi státuszának értelmezése akkor merül fel, ha olyan adójogi konfliktus keletkezik, amelyben az egyik fél nem fogadja a Kommentárban meghatározott jogértelmezést. A Kommentár szerepére vonatkozó problémák érzékeltetése végett tekintsünk át két lehetséges konfliktushelyzetet, és nézzük meg, hogy megoldásukban a Kommentár milyen szerepet játszhat a probléma megoldását célzó kétféle megközelítés alapján. Konfliktushelyzet keletkezhet például az adózó és az adóhatóság vagy két adóhatóság között egy konkrét egyezmény értelmezése tekintetében.

Az adózó és az adóhatóság közötti konfliktushelyzeteket az egyes államok joghatóságának keretein belül, az adott eljárásjogi keretek között oldják meg. Magyarországon a közigazgatási hatósági eljárásban és a jogerős közigazgatási határozat ellen indított bírósági eljárásban, tehát rendes belső fórumokon. Tudjuk, hogy a jogvita végső fokon az Európai Bíróság elé kerülhet előzetes döntéshozatali eljárás keretében (EUMSZ 267. cikk; Pp. 155/A. §). A magyar fórumon is az a cél, hogy az egyezmény pontos tartalmát határozzák meg, mert azon túl, hogy ez a jogszerű, ez minden fél érdeke is. Ebben segíthet a Kommentár. Egy kiváló angol adóbíró írásában idézi egyik kollégájának döntését, amely egy konkrét egyezményben meghatározott fogalom – a telephely – értelmezésére vonatkozott és a Bécsi Egyezményre hivatkozott. A Bécsi Egyezmény 31. cikk 4. pontja – „Valamely kifejezésnek különleges értelmet kell adni, ha megállapítható, hogy a részes feleknek ez volt a szándékuk.” – alapján a Kommentár döntő mértékben hatással lehet egy-egy kérdés elbírálására. Amint az angol bíróság egy nemzetközi adóügyben kimondta a telephelyre vonatkozóan, feltételezhető, hogy a felek a telephely Kommentárban meghatározott fogalmának sokkal nagyon jelentőséget tulajdonítottak, mint egyéb jelentéseinek.[236] Ahogy az egyes államok bírói gyakorlatába, úgy Európai Bíróság gyakorlatába is beépült a Kommentár fogalmi készlete.[237] Nem azért mert kötelező, sokkal inkább azért, mert az államok közötti megállapodás tartalma meghatározásának komoly bizonyító erővel rendelkező lehetséges eszköze.

A Kommentár szerepe felmerülhet az adóhatóságok közötti egyeztetési eljárás során is, amely elsősorban arra irányul, hogy az adóalany kétszeres adóztatásának elkerülése végett az általuk eltérően megítélt kérdésben megállapodásra jussanak. Egy ilyen eljárásban például alappal képviselhető, hogy a Kommentárban foglaltak alkalmazása nem kötelező, de a dokumentum adott – a kétoldalú egyezmény megkötésének idején aktuális („hatályos”) – szövege kötelező a konkrét kétoldalú egyezményt aláíró tagokra, három feltétel együttes teljesülése esetén

– ha az OECD Tanácsában megszavazták az adott szöveget, és

− egyikük sem tett rezervációt (fenntartást) az egyezményhez, a Kommentár vonatkozásában pedig nem tette egyértelművé eltérő álláspontját (observation), és

− ha az egyezmény szövegezése során a lehető legteljesebb mértékben igazodtak a Modellegyezmény szövegéhez. Amennyiben ezek a feltételek teljesülnek és a felek a szerződéskötésre irányuló kétoldalú tárgyalások során nem tették egyértelművé, hogy nem kívánják követni a Kommentár valamely rendelkezését vagy annak egészét, úgy számukra kötelező annak alkalmazása. Ennek jogalapját a Bécsi Egyezmény 31. cikk (2) bekezdés a) pontja teremti meg, amely szerint:

„2. A szerződés értelmezése céljából a szerződésnek a bevezető részt és a mellékleteit is magában foglaló szövegén túl a szövegösszefüggésbe tartozónak kell tekinteni:

  1. bármely, a szerződéssel összefüggő olyan megállapodást, amely valamennyi részes fél között a szerződés megkötésével kapcsolatban jött létre.”

Ezt az álláspontot Engelen képviseli, aki mintegy a ráutaló magatartás analógiájára építi fel érvelését.[238] Hasonló véleményen van Vogel is, aki különbséget tesz OECD- és nem OECD-tagállamok között. Az előbbiek esetében úgy gondolja, hogy alappal feltételezhető, a felek valószínűleg akarták követni a Kommentárt, hacsak meghatározott kérdésekben az ellenkezőjét nem tették – bizonyíthatóan – egyértelművé. Az OECD-tagállamokra vonatkozóan ő is alkalmaz egy „tesztet”, ami hasonló az Engelenéhez, de nem ugyanaz.[239]

Valójában ez az álláspont – eltérő árnyalatokban – elfogadott a szakirodalomban és a gyakorlatban, különösen az EU- és az OECD-országok esetében, eltekintve az Egyesült Államoktól. Nem kötelező, de irányadó, nem kizárólagos, de figyelembe veendő. A kérdéseket esetről esetre kell megválaszolni, és ebben segít a Kommentár azzal, hogy konszenzussal elfogadott szakmai standardokat, adójogi fogalmak elfogadott jelentését tartalmazza. Figyelemmel kell lenni arra azonban, hogy a nemzetközi konszenzus, ami jórészt típushelyzetekre standardizált megoldást kínál, nem fedhet le minden lehetséges tényállást.

A módosítások miatt merülhet fel értelmezési kérdésként, hogy az olyan nemzetközi adójogi konfliktusok esetében, amelyekre olyan egyezmény irányadó, amely korábbi modellszövegen (és az ahhoz kapcsolódó kommentárszövegen) alapul, melyik kommentárt lehet segítségül hívni az értelmezésben, a korábbit vagy az aktuális változatot. A gyakorlatban és az elméletben egyaránt vitatott a kérdés. Például a telephelynek betudható nyereség meghatározását, amint majd érintjük, az OECD jelentés (report) elkészítésével kívánta elősegíteni. Ezt a jelentést az OECD Tanácsa ajánlásként erősítette meg. Az ajánlás kifejezetten azt tartalmazza, hogy a telephelynek betudható nyereség meghatározása során a tagok alkalmazzák a jelentésben foglaltakat akkor is, ha régebben, a jelentés elfogadását megelőzően kötötték. Ugyanakkor főszabály, hogy a felek az egyezmény megkötésekor aktuális kommentárszöveget alkalmazzák. Tekintve, hogy nemzetközi szerződésekről és ezek értelmezéséről van szó – amelyek az államok többsége, így Magyarország esetében is megelőzik a belső jogot –, fontos, hogy az egyezmények szövege és értelmezésük egyértelmű legyen az adóalanyok számára.

AZ OECD MODELLEGYEZMÉNY ALAPSZERKEZETE

A Modellegyezmény összesen hét fejezetre tagolódik. Ezek közül az első az egyezmény hatályát tárgyalja, a második fogalomértelmezéseket tartalmaz. Az első két fejezet behatárolja a Modellegyezmény értelmezési tartományát, tehát azt, hogy mire kell és lehet alkalmazni. A harmadik fejezet tartalmazza azt, hogy a szerződő államok milyen módon osztják meg a különféle jövedelmek adóztatására vonatkozó jogot, míg a negyedik a vagyon adóztatására vonatkozó adóztatási jog megosztását tartalmazza. Az ötödik fejezet a kettős adóztatás elkerülésének módszereit határozza meg. A hatodik rész speciális rendelkezéseket – részben eljárási szabályokat, részben elveket – tartalmaz, míg a hetedik a záró rendelkezéseket.

Az egyezmény legfontosabb szerkezeti egysége a harmadik fejezet, ez tartalmazza a különféle jövedelmekre vonatkozó adóztatási jog elosztását. Az adóztatási jog elosztására vonatkozóan a Modellegyezmény két állandó formulát alkalmaz.20 Az egyik szerint a jövedelem csak az egyik államban adóztatható, amely esetben a másik állam köteles mentességet biztosítani az adott jövedelemre. Ez a megoldás az illetőség szerinti állam adóztatási jogának biztosítására szolgál. Erre példa a vállalkozási nyereség adóztatásának főszabálya az amerikai–magyar egyezményből: „Az egyik Szerződő Állam vállalkozásának nyeresége csak ebben az államban adóztatható...” (Tájékoztatás végett a formula angolul: „The profits of an enter- prise of a Contracting State shall be taxable only in that State.”)

A másik formula szerint a jövedelem megadóztatható a másik szerződő államban. Az egyezmény ezt a formulát mindig a forrásország adóztatási jogára vonatkozóan alkalmazza. Tekintve, hogy az illetőség szerinti állam a belföld illetőségű adóalanyokat a világjövedelmük szerint adóztatja, amennyiben a forrásország számára adóztatási jogot biztosít a Modellegyezmény, úgy ennek figyelembevételéről gondoskodni kell az illetőség szerinti állam adóztatási jogának korlátozásával. Az illetőség szerinti állam adóztatási jogának korlátozását nem az egyes jövedelemtípusokra vonatkozó szabályok közé építették be, hanem a kettős adóztatás elkerülésére vonatkozó általános szabályt (23. cikk) kell alkalmazni. A forrásország adóztatási jogának biztosítására példa a fenti, a vállalkozási tevékenységre vonatkozó idézet folytatása:

„.kivéve, ha a vállalkozás a másik Szerződő Államban egy ott lévő telephely útján üzleti tevékenységet fejt ki. Amennyiben a vállalkozás ily módon fejt ki üzleti tevékenységet, a vállalkozás nyeresége megadóztatható a másik államban, de csak olyan mértékben, amilyen mértékben az ennek a telephelynek tudható be.” (Az angol formula: „.the enterprise carries on business in the other Contracting State through a permanent establishment situated therein. If the enterprise carries on business as aforesaid, the profits of the enterprise may be taxed in the other State but only so much of them as are attributable to that permanent establishment.”) A negyedik fejezetben, amely a vagyon adóztatására vonatkozó jog elosztását tartalmazza, szintén ezt a formulást alkalmazták.

Az adóztatási jog elosztására vonatkozó szabályok rendszerezhetők. Eszerint megkülönböztethetők a tevékenységből származó jövedelmek, mint például a munkaviszonyból származó jövedelem és a vállalkozási nyereség. A másik típus a meghatározott vagyonból (vagyontárgy, vagyoni értékű jog) származó jövedelem, ilyen például a kamatjövedelem. Ezeket gyakran hívják passzív jövedelmeknek. A harmadik típus a vagyonértékesítésből származó jövedelem. A negyedik típus az egyéb jövedelmek, ahova minden külön nem nevesített jövedelemtípus beletartozik. Ennek a rendelkezésnek az a célja, hogy minden olyan jövedelmet, amelyre kiterjed az egyezmény tárgyi hatálya, besoroljanak valamely kategóriába.

Az alábbiakban a Modellegyezmény egyes rendelkezéseit – eltérő részletességgel – vizsgáljuk, elsősorban az egyezmény logikájának bemutatása céljából. A tankönyv nem követi az egyezmény szerkezetét, ezt a fejezet függelékében mutatjuk be. A Magyarország által kötött egyes nemzetközi adóegyezményekből származó szövegek a szerződéskötési gyakorlatra szolgáltatnak példákat.



[232] A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 1961-ben, az 1948 óta működő Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet (OEEC) jogutódjaként jött létre. A párizsi székhellyel működő szervezetnek Magyarország 1996 óta tagja. Tagállamai: Ausztrália, Ausztria, Belgium, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Izland, Izrael, Japán, Kanada, Koreai Köztársaság, Lengyelország, Luxemburg, Magyarország, Mexikó, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Szlovénia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Törökország, Új-Zéland.

[233] Goede 2010.

[234] Convention on the Organisation for Economic Co-operation and Development, 1960, Párizs, 5. cikk.

[235] OECD Rules of Procedure of the Organisation, July 2011; Vogel 1997, 44.

[236] Jones 2008, 4. A jogértelmezés sajátos felfogására lásd Arnolds 2010.

[237] Jó példa a magánszemélyek jövedelemadóztatása köréből a Schumacker-ügy (C-279/93.), amelyben az illetőség meghatározása volt kérdés vagy a Gilly-ügy (336/96.), amelyben az volt a kérdés, hogy a közszolgálatból származó fizetéseket melyik állam adóztassa.

[238] Engelen 2008.

[239] Vogel 1997, 44-45.