Ugrás a tartalomhoz

Pénzügyi jog II.

István, Simon (2012)

Osiris Kiadó

VI. A bírósági eljárási illetékek

VI. A bírósági eljárási illetékek

1. Az illeték fizetésére kötelezettek

Az illetéket az eljárást kezdeményező fél az eljárás megindításakor köteles megfizetni, kivéve ha az illeték megfizetéséről utólag kell határozni. Az utóbbi esetben az illetéket az viseli, akit a bíróság erre kötelez. Több kötelezett esetén – ha az érvényesített jog nem osztható meg vagy az érdekeltség aránya egyébként nem állapítható meg – a kötelezettek egyetemlegesen, egyébként az érdekeltség arányában kötelesek az illetéket megfizetni. A kötelezettség azt terheli, akinek érdekében az eljárás indul, ha az eljárást a jogosult nevében és érdekében az arra feljogosított indítja.

2. A polgári eljárás illetékeke

A POLGÁRI ELJÁRÁS ILLETÉKÉNEK ALAPJA

A polgári peres és nemperes eljárásban az illeték alapja általában az eljárás tárgyának az eljárás megindításakor fennálló értéke, jogorvoslati eljárásban pedig a vitássá tett követelés vagy követelésrész értéke. A kivételek közé tartoznak például a munkaügyi perek, amelyeknél az egyévi átlagkeresetet, illetve a bérkülönbözet egyévi összegét kell alapul venni.

Az illeték alapja, ha az eljárás tárgyának értéke így nem állapítható meg:

5.4. táblázat -

Peres eljárás

Nem peres eljárás

első fok

jogorvoslat

első fok

jogorvoslat

Helyi bíróság

350 000

200 000

Törvényszék

600 000

300 000

350 000

170 000

ítélőtábla

600 000

300 000

Kúria

500 000


A Kúria előtti felülvizsgálati eljárásban, ha az eljárás tárgyának értéke nem állapítható meg, az illeték alapja 700 000 forint.

Vagylagos kérelmek esetében az illetéket csak egyszer, annak a kérelemnek megfelelő mértékben kell megfizetni, amely után a legmagasabb illeték jár. A bíróság által megállapított összeg az eljárás tárgyának értéke, ha azt a fél által megjelöltnél magasabb összegben állapítja meg. Az érték felek által történő leszállítása vagy annak utólag alacsonyabb összegben történt megállapítása esetén az illetékalap mérséklésének rendszerint nincs helye. Ha az eljárás tárgyának értéke a fél nyilatkozata alapján emelkedik, a változtatást tartalmazó iraton le kell róni, illetve fel kell jegyezni azt az illetékkülönbözetet, amely az eljárás megindításakor fizetett, illetve figyelembe vett és a magasabb érték alapulvételével kiszámítható illeték között mutatkozik.

AZ ILLETÉK MÉRTÉKE

Az illeték mértéke az „igényelt" eljárás jellegétől függően különböző: például a peres eljárásban 6 százalék, de legalább 15 000 forint, legfeljebb 1 500 000 forint; a végrehajtási eljárásban 1 százalék, de legalább 5000 forint, legfeljebb 350 000 forint; ha a végrehajtás foganatosítása a törvényszéki végrehajtó feladatkörébe tartozik 3 százalék, de legalább 8000 forint, legfeljebb 750 000 forint.

Speciális tételes illetéket kell fizetni számos esetben. Jelzésként néhány tételes illeték: a házassági bontóper illetéke 30 000 forint; a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti eljárás illetéke 30 000 forint (kivéve ha a határozat adó-, illeték-, adójellegű kötelezettséggel, társadalombiztosítási járulék vagy vámkötelezettséggel, versenyüggyel, sajtótermékkel, és médiaszolgáltatással, elektronikus hírközléssel vagy közbeszerzéssel kapcsolatos, mert ezek esetében az általános 6 százalék az illeték mértéke); a közigazgatási nem peres eljárások illetékének mértéke 10 000 forint; jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezetek felszámolási eljárásának illetéke 50 000 forint, csődeljárásának illetéke 30 000 forint; jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet esetében pedig a felszámolási eljárás illetéke 25 000 forint, a csődeljárás illetéke 20 000 forint; a választottbírósági eljárásban az illeték az eljárás tárgya értékének 1 százaléka, de legalább 5000 forint, legfeljebb 250 000 forint, ha pedig az eljárás tárgyának értéke nem állapítható meg, akkor az illeték 10 000 forint.

A cégbejegyzésre irányuló eljárás illetéke nyilvánosan működő részvénytársaság és az európai részvénytársaság esetében 600 000 forint, zártkörűen működő részvénytársaság, korlátolt felelősségű társaság esetében 100 000 forint, egyéb jogi személy esetén 100 000 forint, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság esetén 50 000 forint, egyéni cég esetén 30 000 forint. Külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe esetén 50 000 forint, közvetlen kereskedelmi képviselete esetén 50 000 forint a cégbejegyzési eljárás illetéke. Egyéb cégeljárásért főszabályként 15 000 forint illetéket kell fizetni. A cég vagyonában bekövetkezett változás bejelentése iránti eljárás esetében a bejegyzési illeték 40 százalékát kell fizetni, amely magában foglalja az egyidejűleg bejelentett más változásokért fizetett illetéket is. A cégkivonat elkészítésének illetéke 5000 forint, a cégbizonyítvány kiállításának illetéke 3000 forint, a cégmásolat elkészítéséért pedig 7000 forint illetéket kell fizetni. Cégiratonként 2000 forint illetéket kell fizetni a cégnyilvántartásban szereplő elektronikus okiratok elektronikus úton történő megküldéséért, illetve a papír alapú másolatáért.

A jogorvoslati illetékek rendszere is differenciált.

A fellebbezési illeték ítélet elleni fellebbezés esetén 8 százalék, de legalább 15 000 forint, legfeljebb 2 500 000 forint. Házassági bontóperben hozott ítélet ellen irányuló fellebbezés illetéke 15 000 forint, kivéve az ítélet vagyonjogi rendelkezései elleni fellebbezést. A csatlakozó fellebbezés illetéke a fellebbezési illeték fele, de legalább 5000 forint. Végzés elleni fellebbezés, valamint végzés elleni kifogás esetében az illeték mértéke 3 százalék, de legalább 7000 forint, legfeljebb 300 000 forint. A közjegyző határozata elleni fellebbezés illetéke 10 000 forint. A cégbírósági, valamint a csőd- és felszámolási eljárásban, az ügy érdemében hozott végzés elleni fellebbezés illetéke 30 000 forint, minden más esetben 7000 forint.

Ítélet elleni felülvizsgálat esetén az illeték 10 százalék, de legalább 50 000 forint, legfeljebb 3 500 000 forint. A végzés elleni felülvizsgálat és a csatlakozó felülvizsgálat illetéke az ítélet elleni felülvizsgálati illeték fele, de legalább 20 000 forint, legfeljebb 1 250 000 forint. A cégbírósági, valamint a csőd- és felszámolási eljárásban hozott végzés elleni felülvizsgálat illetéke 30 000 forint.

3. A büntetőeljárás illetéke

A kizárólag magánvád alapján folyó eljárásban a feljelentés illetéke 10 000 forint, a fellebbezés illetéke 10 000 forint, a perújítási kérelem és a felülvizsgálati indítvány illetéke 15 000 forint. Nem tekinthető kizárólag magánvád alapján foly- tatottnak az eljárás, ha az ugyanannak a sértettnek a sérelmére elkövetett és egymással összefüggő olyan bűncselekmények miatt indult, amelyek miatt részben közvádnak, részben magánvádnak van helye. Nem kell illetéket fizetni az eljárásnak abban a szakaszában, amelyben a vádat az ügyész képviseli.

A kegyelmi, valamint a bírósági mentesítés iránti kérelem benyújtása esetén az illeték 5000 forint. Vagyoni jellegű joghátrány elengedése iránt az igazságügyért felelős miniszterhez előterjesztett kérelem illetéke az elengedni kért tartozás 1 százaléka, de legalább 5000 forint, legfeljebb 20 000 forint.

4. Mentességek, kedvezmények, fizetési könnyítések

ILLETÉKMENTESSÉG A BÍRÓSÁGI ELJÁRÁSBAN

Nem kötelezhető illeték fizetésére az, aki a külön jogszabály szerint költségmentességet vagy illetékmentességet élvez. A személyes illetékmentesség a fél jogutódjára nem terjed ki.

Illetékmentes a polgári ügyekben többek között:

− a költségmentesség vagy az illetékfeljegyzési jog tárgyában hozott határozat elleni jogorvoslati eljárás;

− a bontóperben a házasság vonatkozásában indított viszontkereset;

− a határozat kijavítása, illetve kiegészítése iránti kérelem;

− a választói névjegyzékkel kapcsolatos eljárás;

− a kárpótlási ügyekben hozott közigazgatási döntés bíróság általi felülvizsgálata;

− a helyi önkormányzat adósságrendezési eljárása.

Illetékmentes a büntetőügyekben:

− a kizárólag magánvád alapján folyó eljárásban a terhelt és a védő fellebbezése, perújítási kérelme és felülvizsgálat iránti indítványa, továbbá ha az eljárást a személyes meghallgatás megkezdése előtt a bíróság megszünteti, illetve ha az eljárás megszüntetésére kegyelem folytán kerül sor;

− a kegyelmi, valamint a bírósági mentesítés iránti kérelem, ha azt az elítélt vagy a védő nyújtotta be;

− a személyes költségmentesség engedélyezése iránti eljárás.

MÉRSÉKELT ILLETÉK

A bíróságokra háruló teher mérséklése és a felek közötti megegyezés elősegítése érdekében az Itv.-ben meghatározott esetekben az illetéknek csak 10-50 százalékát kell megfizetni:

− ha a felperes keresetétől legkésőbb az első tárgyaláson eláll, vagy a felek a per megszüntetését az első tárgyaláson közösen kérik, vagy az első tárgyaláson egyezséget kötnek, vagy ha a bíróság az eljárást megindító beadványt idézés kibocsátása – nemperes eljárás esetén érdemi vizsgálat, cégbírósági eljárás esetén hiánypótlási eljárás lefolytatása – nélkül, hivatalból elutasítja vagy a pert a Pp. 157. §-ának a) pontja alapján megszünteti stb., a peres eljárás illetékének 10 százaléka;

− ha az első tárgyalást követően az eljárás szüneteléssel vagy a felperes keresetétől való elállása folytán szűnik meg stb., 30 százaléka;

− ha az egyezségkötésre az első tárgyalást követően kerül sor, 50 százaléka fizetendő.

ILLETÉKFELJEGYZÉSI JOG

Az illetékfeljegyzési jog a költségmentességtől és az illetékmentességtől eltérően csak az illeték előzetes megfizetése alól történő felmentést jelenti. Így mentesíteni lehet az illeték előzetes megfizetése alól a felet, ha az illeték előzetes megfizetése a félnek jövedelmi és vagyoni viszonyaival arányban nem álló megterhelést jelentene, különösen ha a lerovandó illeték a fél és a házastársa, valamint vele egy háztartásban élő, általa eltartott gyermekei előző adóévben elért egy főre eső adóköteles jövedelme 25 százalékát meghaladja.

Az Itv. egyes esetekben kizárja az illetékfeljegyzési jog engedélyezését (például cégeljárásban). Nem részesíthető az illetékfeljegyzési jog kedvezményében a fél, ha perlekedése rosszhiszeműnek vagy már előre teljesen eredménytelennek látszik, úgyszintén akkor sem, ha mint engedményes lép fel, és valószínű, hogy az engedményezés az illetékfeljegyzési jog kedvezményével való perlés lehetővé tételét célozta.

Ugyanakkor a feleket jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül illetékfeljegyzési jog illeti meg például a munkaügyi perben, ha az a munkavállaló szándékos vagy súlyos gondatlan károkozásával, valamint a vezető állású munkavállaló polgári jog szabályai szerinti kártérítési felelősségével kapcsolatban indult; a csődeljárásban; a felszámolási eljárásban; a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti eljárásban (így az adóperekben is), valamint a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti perben.

5. Cégbírósági felügyeleti illeték

A bírósági eljárási illetékek rendszerén belül speciális illetékfajtaként határozhatjuk meg a cégbíróságok által lefolytatott törvényességi felügyeleti eljárás esetén fizetendő felügyeleti illetéket.

A cégbíróság által lefolytatott törvényességi felügyeleti eljárásért fix összegű (2012-ben 50 000 forint) felügyeleti illetéket kell fizetni, amennyiben a cég törvénysértő működése megállapításra kerül. A felügyeleti illeték megfizetésére az a cég köteles, amely törvénysértő működését a cégbíróság megállapítja. Nem kell megfizetni az illetéket, ha jogsértés megállapítása nélkül szünteti meg a cégbíróság a hivatalból indított felügyeleti eljárását.

Kérelemre indult cégbírósági felügyeleti eljárás esetén akkor köteles a kérelmező a fix összegű (2012-ben 15 000 forint) felügyeleti illetéket fizetésére, ha a cégbíróság a kérelmet jogsértés hiánya miatt utasítja el. Ha a kérelem alapján a jogsértés megállapításra kerül, akkor a fentiekben ismertetett magasabb összegű illeték megfizetésére köteles a törvénysértően működő cég. Egyebekben a bírósági eljárási illetékekre vonatkozó szabályok kerülnek alkalmazásra.