Ugrás a tartalomhoz

Pénzügyi jog II.

István, Simon (2012)

Osiris Kiadó

VII. Adómegállapítási módok

VII. Adómegállapítási módok

Az adómegállapítás eljárási adókötelezettség. A mai adórendszerben jogi értelemben nincs elsődleges adómegállapítási mód. Az adómegállapítási technika attól is függ, hogy az adókötelezettség rendszeres, folyamatosan vagy visszatérően teljesítendő, illetve eseti jellegű.

A megállapítására kötelezett személye szerint csoportosíthatók az adó (költségvetési támogatás) megállapításának módjai:

a) az adózó: önadózással,

b) a kifizető és a munkáltató: adólevonással,

c) az adóbeszedésre kötelezett: adóbeszedéssel,

d) az adóhatóság: bevallás alapján kivetéssel, kiszabással, illetőleg utólagos adómegállapítással.

Az a) pont alatti önadózás az adóalany kötelessége. Az adómegállapítás kötelezettsége nem az adóalanyt és nem az adóhatóságot terheli, a b) és c) pontok alatt felsorolt esetekben, más adózókat – kifizető, munkáltató, adóbeszedésre kötelezett – kötelez a törvény adómegállapításra. A d) pontban felsorolt esetekben ez az adóhatóság törvényben előírt kötelessége. Ugyanakkor, a félreértések elkerülése érdekében meg kell jegyezni, hogy jóllehet az adóhatóság adómegállapítási kötelezettsége is adózással kapcsolatos kötelezettség, amit az Art. határoz meg, azonban nem minősíthető adókötelezettségnek. Ebben az esetben az adóhatóság törvényen alapuló kötelezettségéről van szó. Az adókötelezettségek (Art. 14. §) az adózót terhelik. Az adórendszer főadóit – főszabály szerint – és a költségvetési támogatásokat is önadózás útján állapítják meg az adózók. A főadók tekintetében az önadózás alól kivétel a levonásos adómegállapítás.

A helyi adóknál és az illetékeknél a hagyományos, hivatalból történő adómegállapítást alkalmazzák továbbra is.

Az adómegállapításnak az adózás módjától függően eltérő a szerepe. Önadózás esetén a megállapítás megelőzi az adóbevallást, mert jórészt az adónak a nyilvántartások alapján történő kiszámítását jelenti. Adókivetés, kiszabás esetén a bevallás az adómegállapítás alapja, az adómegállapítás adóhatósági határozat formáját ölti. Természetesen az ellenőrzést követően, időben a bevallás után – annak adataihoz képest – történik az utólagos adómegállapítás.

Az állami adóhatóság csak kivételesen – soron kívüli adómegállapítás esetén és ellenőrzés nyomán – állapítja meg az adót (költségvetési támogatást) határozattal. Az adómegállapítással kapcsolatos feladatok jelentős részét az adózók teljesítik: az adóalanyok, a munkáltatók, a kifizetők. Ez az adóalanyok helyzetét is megkönnyíti. A helyi adóhatóságok tevékenységét egyszerűsíti az adóbeszedés. Illeték- és vámügyekben továbbra is tipikusan határozattal szabj a ki az illetéket, illetve veti ki az adót.

Az adókat adónként, a költségvetési támogatást támogatásonként, illetve a törvényben előírt időszakonként kell megállapítani. Az elkülönített adómegállapítás kötelezettsége nem zárja ki azt sem, hogy más kötelezettség teljesítése – ilyen a bejelentés vagy a bevallás – több adóra együttesen, összevontan történjék.

Az adó, adóelőleg, költségvetési támogatás megállapítását adózási időszakonként kell teljesíteni. Az adózási időszak nemcsak adónként lehet különböző, hanem adózónként is. Ez az időszak lehet adóév, ami tipikusan egybeesik a naptári évvel, de 2001-től szűk körben lehetséges a naptári évtől eltérő üzleti év és ezzel eltérő adóév választása is. Az éves adók mellett vannak rövidebb időszakonként, havonta vagy negyedévenként megállapítandó, sőt esetileg (alkalmilag) teljesítendő fizetési kötelezettségek (például illetékek). Az adóelőleg megállapítására előírt időszak eltér az ugyanazon adó megállapításának időszakától. Önadózás esetén a megállapítás szükségszerűen a bevallási határidőkhöz, illetve más törvényekben (például számviteli törvény) előírt határidőkhöz, határnapokhoz igazodik, bár egyes adókötelezettségeknél (például általános forgalmi adó) valójában már a számla kiállítása is feltételezi az adómegállapítást.

A költségvetési támogatás igénybevétele anyagi jogi értelemben nem kötelező. A költségvetési támogatások önadózással történt megállapítása és bevallással való igénylése után a kiutalás látszólag pénzügytechnikai feladat, ez azonban gyakran összefonódik az ellenőrzéssel is (különösen adó-visszaigényléseknél, adó-visszatérítéseknél).

1. Önadózás

Az önadózás azt jelenti, hogy amennyiben ezt törvény előírja, az adózó az adót, a költségvetési támogatást köteles megállapítani, bevallani, megfizetni, illetve igényelni a hatóság közvetlen részvétele nélkül.

Az önadózás lényegében gyűjtőfogalom, amelyet három fő nevesített részkötelezettség – megállapítás, bevallás, megfizetés – alkot. Ezzel az adózó még nem tett eleget valamennyi adózási kötelezettségének, mert az önadózáshoz más adókötelezettségek is járulnak (például nyilvántartás vezetése, iratmegőrzés). Az önadózás kötelezettsége egyben jogkeletkeztető hatású, mert ez az adózási technika jogosítja fel az adózót az önellenőrzésre. Az Art. az önadózási kötelezettség teljesítésével összefüggő jogsértéseket nem általában, hanem elemenként szankcionálja.

A jogi személyek és az egyéb szervezetek adójukat és a költségvetési támogatást általános szabály szerint önadózással állapítják meg. A kivételeket a törvényben kifejezetten rögzített esetek jelentik. A kivételek főbb csoportjai a következők:

a) a helyi adók, az iparűzési adó kivételével (az adóbeszedéssel megállapítani rendelt idegenforgalmi adó sem minősül önadózás útján teljesített adónak);

b) a belföldi rendszámú gépjárművek adója;

c) a termékimportot terhelő adók, azaz a vámhatóság által kivetett általános forgalmi adó, jövedéki adó és a vámhatóság által kivetett termékdíj;

d) a vagyonszerzési illetékek, valamint a kiszabás alapján fizetendő eljárási illetékek.

A magánszemély az adóját akkor állapítja meg önadózással, ha

a) vállalkozó, a kivetés és kiszabás eseteinek kivételével [125. § (1)-(2) bekezdés],

b) az általános forgalmi adó alanya,

c) összjövedelme utáni jövedelemadóját nem a munkáltatója állapította meg.

2. Adólevonás

Egyes mellékkötelezettségek – különösen a személyi jövedelemadó és a helyi idegenforgalmi adó esetében – más adózók helyzetét könnyítik meg. E rendelkezések alapján több millió magánszemély mentesül az adómegállapítással, bevallással és befizetéssel járó adminisztratív kötelezettségek alól. Az egyik adózót terhelő mellékkötelezettségeket másik, feltételezhetően felkészültebb személyre hárítják.

Az adólevonás ezek közül a legfontosabb intézmény. Az adólevonás az adóbeszedés legegyszerűbb és az adóhatóság szempontjából legolcsóbb módszere. Az Egyesült Királyságban több száz évre vezetik vissza a levonás és általában a forrásadózás gyökereit.[20] A pay-as-you-earn (PAYE) rendszere ugyanis egyrészt a bérekből, keresetekből rögtön a kifizetéskor levont adót, de legalábbis adóelőleget, másrészt a forrásadóztatást (például az osztalék adója) jelenti.

Az adólevonás különösen népszerű a fejlődő országokban, illetve ahol magas az adóeltitkolási hajlandóság, így a közép- és kelet-európai országokban is. Oroszországban például a személyi jövedelemadó közel 100 százalékát ezen az úton szedik be. A legfejlettebb országokban más forrásadókkal együtt a jövedelemadó-bevétel 72-88 százalékát fizetik ezzel a módszerrel.[21] Hazánkban a kilencvenes években a 90 százalék körüli arányról 80-83 százalékra csökkent a levonással (adóelőleg-levonással) fizetett jövedelemadó aránya.

A PAYE-rendszernek számtalan módszere alakult ki a nemzetközi gyakorlatban, amely attól függően is különböző, hogy progresszív vagy proporcionális adónál alkalmazzák, illetve az adómegállapítási időszak éves (például személyi jövedelemadó) vagy havi (például nyugdíjj árulék). A progresszív adóknál (például jövedelemadónál) alkalmazott rendszer is korlátozódhat az előleglevonásra, lehet kumulált rendszerű vagy évenként megállapított. Országonként eltérőek a szabályok aszerint is, hogy a rendszer integrál-e adócsökkentő vagy adóalap-csökkentő tételeket. Számos országban a jövedelemadó mellett ezzel a módszerrel állapítják meg a munkavállalókat terhelő társadalombiztosítási járulékokat is.[22]

Ausztráliában, Kanadában, Svédországban vagy az Egyesült Államokban azt a gyakorlatot folytatják, hogy mindenkinek adóbevallást kell benyújtania, aki jövedelmet szerez, ideértve azokat is, akinek csak bérjövedelme van. A legelterjedtebb megoldás az, hogy azoknak a magánszemélyeknek nem kell adóbevallást készítenie, akiknek csak bérjövedelmük keletkezik. Ezáltal csak annak kell bevallást benyújtania, aki számottevő más jövedelemre tett szert, vagy másik kereső foglalkozása volt az adóévben, esetleg adó-visszatérítési igénye van.

A PAYE népszerűségének oka főként az egyszerűség, és az, hogy az adóalany magánszemélyekre kevés adminisztratív kötelezettséget hárít. Hazai gyakorlatunkban a tételes jog a PAYE-rendszer két elemét külön nevesíti: részben eltérő szabályok kapcsolódnak az adóelőleg-levonáshoz, mint a „végleges" forrásadóhoz vagy a munkáltatói adómegállapításhoz.

Magyarországon a munkáltatók és a kifizetők adózási-eljárási helyzete az adótörvények adóalanyaiéhoz hasonló. Adózóként éppúgy terhelik őket az adózói mellékkötelezettségek, mint az adótörvények elsődleges alanyait. Tevékenységük az adóhatóság teendőire is emlékeztet, amennyiben az adót az adófizetésre kötelezett adóalanyoktól „elveszik". Nem rendelkeznek ugyanakkor hatósági jogosítványokkal, a levonás, illetve a beszedés nem minősül hatósági aktusnak, mint erre volt példa korábbi jogunkban.

A kifizetők és munkáltatók a más magánszemélyek adója, adóelőlege megállapításával összefüggő teendőkön kívül egyéb adózási kötelezettségeknek is címzettjei. Helytállási kötelezettségük, felelősségük is egyre szigorúbb, sőt a személyi jövedelemadó immár az adóalanyi pozícióhoz közeli helyzetbe hozta a kifizetőket és a munkáltatókat is egyes jövedelmeknél.

Munkáltató a belföldön székhellyel, telephellyel, képviselettel rendelkező jogi személy, bejegyzett cég, személyi egyesülés és egyéb szervezet, egyéni és társas vállalkozó, ideértve a belföldön lakóhellyel rendelkező magánszemélyt is, valamint a járulék tekintetében a Tbj. 4. § a) pontja szerinti foglalkoztató a munkaviszony alapján foglalkoztatottak tekintetében.

A kifizető a magánszemély adóját (jövedelemadó, nyugdíjjárulék, egészségügyi hozzájárulás stb.) akkor állapítja meg, ha ezt törvény kifejezetten előírja. A kifizető a jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, az egyéni vállalkozó, a közös név alatt működő polgári jogi társaság, a szakcsoport, a társasház és a társasüdülő, aki vagy amely adókötelezettség alá eső jövedelmet juttat. Az egyéb szervezetek közül nem kifizetők a nem közös név alatt működő polgári jogi társaságok és az ún. személyegyesülések.

A kifizetői minőséggel összefüggő adómegállapítási kötelezettséget elvileg nem csak a személyi jövedelemadóról szóló törvény tartalmazhat, általános e módszer alkalmazása a társadalombiztosítási kasszát terhelő járulékok és az egészségügyi hozzájárulás esetében.

A kifizető adómegállapítási kötelezettsége kétféle tartalmú: egyrészt adóelőleglevonás, másrészt adólevonás forrásadóként.

A munkáltatói adómegállapítás is kétféle jelentésű fogalom: adóelőleg-levonási kötelezettség és – ma már önként vállalt – adómegállapítási kötelezettség. Ez utóbbi azonban a kifizetők adólevonási kötelezettségétől eltérően nem kizárólag forrásadóztatást jelent (egyes külön adóztatott jövedelmeknél), hanem a törvényben meghatározott nyilatkozatot tévő magánszemélyek esetében a magánszemély helyett elkészített és benyújtott adóbevallásnak minősül. Amint ez már többször szóba került, a munkáltató adózó számára az adómegállapítási kötelezettség ma már önként vállalt adókötelezettség, mert dönthet úgy is, hogy ezt nem vállalja [Art. 27. § (2) bekezdés].

A munkáltatóknak az előleg levonásán túl, az önálló adóbevallásról nyilatkozatot tévő személyekkel kapcsolatosan is vannak kötelezettségeik.

A magánszemély a munkáltatónak az adóévet követő január 31-ig nyilatkozik arról, hogy kizárólag munkáltatótól származó, adómentességet nem élvező jövedelme van, vagy adóbevallást tesz. Amennyiben a munkáltató vállalja az adóalapot és az adót a magánszemély nyilatkozata alapján, az adóévet követő március 20-ig átadott, az adóalapot csökkentő, illetve adókedvezmény igénybevételére jogosító igazolások figyelembevételével az adóévet követő május 20-ig állapítja meg, és erről igazolást ad. A munkáltató az adómegállapítást június 1-jéig elektronikus úton továbbítja az állami adóhatósághoz.

A munkavállaló a munkáltatói adómegállapításhoz szükséges, birtokában lévő iratokat köteles a munkáltatónak átadni. Az adóköteles társadalombiztosítási ellátás kifizetéséről a társadalombiztosítási szervtől érkezett vagy a magánszemély birtokában lévő igazolásokat is figyelembe kell vennie. Bonyolult szabályok rendezik a munkáltató és a kifizető hibájára visszavezethető téves adóelőleg- és adómegállapítás korrekciójának és jogkövetkezményeinek feltételeit.

A munkáltatóra vonatkozóan lényeges, hogy amennyiben az adóhatóság a munkáltató adómegállapításával szemben adóhiányt állapít meg, az adóhiányt a magánszemélynek kell megfizetnie. Ez azért van így, mert az anyagi jogi adókötelezettség címzettje minden esetben az adóalany; ezen nem változtat az, hogy az eljárási adókötelezettségeket más teljesítette. Ugyanakkor az eljárásjogi jogsértésekért az szankcionálható, aki elkövette.

Amennyiben a munkáltató az adóhatóság ellenőrzését megelőzően feltárja, hogy a magánszemély adózó jogszerű eljárása ellenére annak adóját tévesen állapította meg, a munkaviszony fennállásának függvényében jár el. Amennyiben fennáll a munkaviszony, úgy az adókülönbözetet visszatéríti a magánszemélynek vagy levonja az általa kifizetett jövedelemből. Ez utóbbi esetben a nettó jövedelem havi 15 százalékáig jogosult ezt megtenni. Amennyiben már nem áll fenn a munkaviszony, úgy értesíti a magánszemély ügyében illetékes adóhatóságot és lehetőség szerint a magánszemélyt.

Ha a munkáltató vagy kifizető adólevonási kötelezettségét elmulasztotta, vagy a levont adót nem fizette meg, késedelmi pótlék mellett 50 százalékig terjedő mulasztási bírságot fizet. A bírság alapja a beszedni, levonni, illetőleg megfizetni elmulasztott adó összege. A magánszemély önadózás keretébe történő (jövedelemadó-) bevallásra akkor is jogosult, ha a munkáltatói adómegállapítás anyagi jogi feltételei fennállnak.

Az önkormányzati adóhatóság – a jegyző hatáskörében – állapítja meg az ösz- szes helyi adót a már említett kivételekkel (az iparűzési és az adóbeszedéssel megállapított helyi idegenforgalmi adó), valamint a belföldi rendszámú gépjárművek után fizetendő gépjárműadót.

Az adó megállapítása az adózó (adóalany) által adott információ, az adóbevallás alapján történik, amelynek adatait az adóhatóság jogosult ellenőrizni. Az adózó az adókötelezettség keletkezéséről, az adóalap, az adómentesség, az adókedvezmény, az adó megállapításához szükséges adatokról, körülményekről ad bevallást. Az adókivetés keretében az adóhatóság a fizetendő adóról, az adófizetés módjáról és idejéről, továbbá, ha ez szükséges, az adóalapról, az adómentességről vagy adókedvezményről hoz határozatot.

Csak a bevallás alapján történt adómegállapítást nevezi a tételes jog adókivetésnek. Nem adókivetés tehát az utólagos adómegállapítás (Art. 128. §). Az adóhatósági eljárásban már nincs lényeges különbség a kivetés és az utólagos adómegállapítás között, a megelőző ellenőrzés tényét, illetőleg a határozat tartalmát leszámítva.

3. Adókiszabás

Kiszabással az állami adóhatóság szervezeti egysége (egykor: illetékhivatal) állapítja meg a vagyonszerzési illetéket, továbbá a kiszabás alapján fizetendő eljárási illetéket (például a vagyonszerzési illetékkel együtt fizetendő az ingatlan-nyilvántartási eljárás illetéke). Az illetéktörvény szerint kiszabás alapján kell megfizetni az illetékelőleget is és az illetékbélyeggel megfizetni elmulasztott illetéket is.

Kiszabással történik az illeték megállapítása akkor is, ha az illetéket egyáltalán nem vagy nem szabályszerű időben, módon vagy mértékben fizették meg, illetőleg a vagyonszerzést illetékkiszabás végett nem jelentették be, és erről ún. leletet készítettek.

A kiszabás a kivetéssel rokon intézmény. A főbb eltérések:

a) az állami adóhatóság szervezeti egysége jár el;

b) nem bevallás, hanem bejelentés alapján indul az eljárás;

c) a kiszabás kizárólag illeték megállapítására irányul.

4. Adóbeszedés

Az adóbeszedés a levonáshoz sok tekintetben hasonló, de csak a megállapításra kötelezett teendői szempontjából, az adóalany szempontjából nem. A kifizető és a beszedésre kötelezett is a törvény erejénél fogva köteles az adó megállapítására az adóalany helyett. Az alapvető különbség az, hogy a levonásra kötelezett (munkáltató kifizető) az általa juttatott összeg egy részének visszatartásával teljesíti ezt, addig a beszedésre kötelezett nem juttat bevételt a jövedelemadó vagy a társasági adó alanyának, hanem éppen ellenkezőleg legalábbis típusesetben – pénzt „vesz el" az adó alanyától.

Az adóbeszedésre kötelezett adózó a helyi adó összegét közli a magánszeméllyel és az adót átveszi. Beszedésre kötelezett a törvény szerint:

a) a szálláshely ellenérték fejében történő átengedése esetén a szállásadó,

b) a szálláshely vagy bármely más ingatlan ingyenesen történő átengedése esetén a szálláshellyel, ingatlannal rendelkezni jogosult az ott-tartózkodás utolsó napján.

5. Adónyilatkozat, egyszerűsített bevallás

A magánszemély adózók adminisztrációs terheinek csökkentése céljából vezette be jogalkotó az szja-törvényben az adónyilatkozat és az egyszerűsített bevallás intézményét. A két jogintézmény egyes eljárási kérdéseit az Art. szabályozza.

Az adónyilatkozat – ami benyújtása esetén az adózó adóbevallásának minősül – alkalmazásának előfeltételét az egykulcsos adómérték és ezzel együtt az egyszerűsödő adóelőleg-fizetési szabályok teremtették meg. Az adónyilatkozat koncepcióját tekintve arra épül, hogy az adózónak kizárólag olyan forrású és típusú jövedelme keletezik, amelyről a jövedelem juttatója (munkáltató, kifizető) adatszolgáltatás vagy az Art. 31. § (2) bekezdése szerinti adóbevallás keretében pontos információt szolgáltat az adóhatóságnak. Ezért az adózó adóalapja, adója és az érvényesített kedvezmények egyértelműen megállapíthatóak és ellenőrizhetőek, így mérsékelhető az adózó adminisztrációs terhe. A munkáltatók, kifizetők összesített adóigazolás átadásával kötelezően tájékoztatják az adózót arról, hogy adónyilatkozatot tehet. Az összesített adóigazolás tartalmazza a juttatott jövedelmet, az érvényesített kedvezményeket és a levont adót. Adónyilatkozat főszabály szerint akkor tehető, ha az adózó magánszemély összes jövedelme egy munkáltatótól származik, aki az adóelőleget levonta, a levont adóelőleg és a teljes adóévre vonatkozóan fizetendő adó összege között legfeljebb ezer forint a különbség. További feltétel, hogy tételes költségelszámolást nem alkalmaz az adózó, a bevételből levonást, a jövedelemből családi kedvezményt – megosztás nélkül -, az adóból adójóváírást, adókedvezményt annyiban érvényesít, amennyiben azt a munkáltató figyelembe vette, és az adójáról rendelkező önkéntes kölcsönös pénztári nyilatkozatot, valamint nyugdíj-előtakaré- kossági nyilatkozatot nem ad. Az szja-törvény meghatározott feltételek teljesülése esetén lehetőséget biztosít arra is, hogy az adózó adónyilatkozatot tegyen akkor is, ha több munkáltatótól, kifizetőtől szerez jövedelmet. Az adóévet követő május 20-ig benyújtandó adónyilatkozat, a magánszemély adózó azonosító adatait, az adóalapot, a fizetendő adót és a levont adóelőleget tartalmazza. Nyomtatványon és elektronikus úton egyaránt benyújtható.

Egyszerűsített adóbevallást jogosult tenni az szja-törvény 12. §-a szerint az a magánszemély:

– aki kizárólag olyan bevallásköteles bevételt szerzett, amelyből kifizető (munkáltató) adót/adóelőleget vont le, és/vagy

– akinek ingó, ingatlan, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem miatt van adókötelezettsége, továbbá

– aki nem volt egyéni vállalkozó és

– mezőgazdasági őstermelői tevékenységéből adóköteles bevétele nem származott, feltéve hogy

az szja-törvény (13. §) rendelkezései szerint nem köteles (adóhatósági közreműködés nélküli) bevallást benyújtani.

Nem zárja ki az egyszerűsített bevallást, ha a magánszemély családi kedvezményt, adókedvezményt érvényesít, az adójáról rendelkezik, továbbá ha a mezőgazdasági őstermelő nemleges nyilatkozatot ad vagy egyébként e bevételéből nem kell jövedelmet megállapítani, valamint – ide nem értve az szja-törvény 13. §-ában említett – olyan bevételt szerzett, amelyre az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerinti közteherviselést választott. Az szja-törvény szerint kötelező adóbevallást benyújtania az adóalanynak például, ha:

– egyéni vállalkozó;

– ellenőrzött tőkepiaci ügyletből, csereügyletből származó jövedelme volt;

– a jóváhagyott osztalék adójával szemben az adóévet megelőzően felvett osztalékelőlegből levont adót számol el;

– valamely bevételével összefüggésben egészségügyi hozzájárulásra előleg-fizetési kötelezettsége keletkezett [szja-tv. 13. § (1) bekezdés].

Amennyiben az adózó jogosult egyszerűsített bevallást tenni, az erre vonatkozó nyilatkozatot az adóévet követő év február 15-ig nyújthatja be az adóhatósághoz. Az adóhatóság megállapítja az adó alapját, a levont adót, a fizetendő vagy visszatérítendő adót és erről az egyszerűsített bevallás megküldésével április 30-ig tájékoztatja az adózót. Az adózó, amennyiben nem ért egyet az adóhatóság által megállapított adatokkal, azokat javíthatja. Az aláírt egyszerűsített bevallást az adózó május 20-ig küldi vissza az adóhatóságnak. Amennyiben az adózó nem módosítja az egyszerűsített bevallást, egyetért az abban foglaltakkal, úgy az adót május 20-ig kell megfizetnie. Amennyiben nem értett egyet az abban foglaltakkal, az adóhatóság ismét megállapítja az adóalapot, a levont adóelőleget és a fizetendő/visszatérítendő adót, s erről június 20-ig értesíti az adózót. A fizetendő adó az értesítést követő 30 napon belül esedékes.

6. Feltételes adómegállapítás

Az adópolitikáért felelős miniszter az adózó kérelmére az általa közölt – jövőben megkötendő jogügyletre vonatkozó – részletes tényállás alapján kétfokú eljárásban megállapítja az adózó és az általa megvalósítandó jogügylettel közvetlenül érintett adózók adókötelezettségét vagy annak hiányát, és amennyiben lehetséges, az adóalapot és az adót. Feltételes adómegállapítást nem pusztán egy konkrét szerződéstervezetre lehet kérni, hanem szerződéstípusra, szerződéscsomagra, valamint több, gazdasági célját tekintve egymással össze nem függő, de adójogi jogkövetkezményeik tekintetében hasonló vagy azonos, jövőben megkötendő jogügyletre is. Ez utóbbira vonatkozó kérelmet keretkérelemnek nevezik. Ebben az összefüggésben szerződéstípuson a blankettaszerződést értik, amit lényegében azonos tartalommal köt meg az adózó minden ügyfelével. Ez utóbbit keretkérelemnek nevezik. A szerződéscsomag esetében egy megvalósítandó gazdasági cél eléréséhez szükséges, több, az adózó által kötendő szerződés együttes adójogi következményének feltételes meghatározása történik.

Feltételes adómegállapítást a nemzetközi gyakorlatban megszokott módon26 csak előzetesen lehet kérni: már megkötött ügyletekre, de különösen a már bevallás alá eső időszakra sohasem. A feltételes adómegállapítás nem valódi adókivetés, hanem egy tervezett ügylet adózási konzekvenciáiról ad az adózónak olyan tájékoztatást, amely az adóhatóságot az adott ügyben, változatlan tényállás mellett köti. Az adóhatóság nem mérlegelheti, hogy a miniszter törvényértelmezése véleménye szerint helyes-e. Az adómegállapítás csak az adott ügyben kötelező, nincs precedens jellege, még az adott ügyfél későbbi ügyeiben sem. A tényállás megváltozása esetén a feltételes adómegállapítás nem alkalmazható. Ha az irányadó jogszabály megváltozik, ennek hatálybalépésétől kezdődően a feltételes adómegállapítás szintén nem alkalmazható.

A jogszabályváltozás hatásának időleges kiküszöbölését célozza a 2012. január 1-jétől hatályos tartós feltételes adómegállapítás. Az adózó kérelmében kezdeményezheti, hogy a feltételes adómegállapítás társasági adót érintő része az esetleges jogszabályváltozásoktól függetlenül 3 évig alkalmazható legyen. Ez a lehetőség a legalább 200 főt foglalkoztató vagy 1 milliárd forint mérlegfőösszegű társasági adóalanyok számára áll nyitva. A jogintézmény célja a gazdasági életben egyébként is létező kockázatok körének szűkítése a társasági adójog kiszámíthatóságának időleges biztosításával.

A feltételes adómegállapítás egyedi hatósági határozat formáját ölti, nem pedig az ügyfél és a hatóság közötti megállapodás, alku. A határozathozatalra nyitva álló határidő az elsőfokú eljárásban 60 nap (sürgősségi eljárásban 30 nap), hiánypótlás esetén a hiánypótlástól számított 60 nap (sürgősségi eljárásban 30 nap). A határidő legfeljebb 60 nappal (sürgősségi eljárásban 30 nappal) meghosszabbítható.

Feltételes adómegállapításra kizárólag az adópolitikáért felelős miniszter (NGM) jogosult bármely adóügyben. A feltétételes adómegállapítás díjköteles, a kérelem ügyvéd, adótanácsadó vagy adószakértő ellenjegyzésével nyújtható be. A kérelemben az adózónak nyilatkoznia kell arról, hogy a meghatározott tényállás megfelel a valóságnak, továbbá a kérelem ügyében nincs és nem is volt folyamatban adóellenőrzés, hatósági vagy bírósági eljárás. Amennyiben a feltételes adómegállapítás olyan ügyre vonatkozik, amely a kutatás-fejlesztési tevékenység előzetes minősítését igényli, a kérelemhez csatolni kell az erre vonatkozó határozatot.

A valótlan adatokat tartalmazó vagy megtévesztő kérelem alapján kibocsátott feltételes adómegállapítás természetesen érvénytelen. Az Art. meghatározza a feltételes adómegállapítás iránti kérelem elutasításának eseteit. Eszerint a kérelmet el kell utasítani – például –, ha

– az adózó által közölt adatok az adómegállapításhoz nem elegendőek;

– alaposan lehet attól tartani, hogy a közölt tényállás valamely más szerződést, ügyletet vagy cselekményt leplez, illetve a rendeltetésszerű joggyakorlás elvébe ütközik;

– a kérelemben foglalt tényállás már teljesített ügyletre vonatkozik;

– a tényállás megegyezik az adózó egy korábbi, már elutasított feltételes adómegállapítás iránti kérelmének tényállásával;

– az ügyben közigazgatási vagy bírósági eljárás van folyamatban;

– a kérelem teljesítéséhez törvényi szabályozásra lenne szükség;

– a kérelemből a hiánypótlás ellenére sem tűnnek ki az adómegállapítás szempontjából jelentős tények;

– a feltételes adómegállapítás külföldi jog értelmezését igényli.

A gazdasági életben problémát okozhat, ha a feltételes adómegállapítást követően, de a jogügylet megvalósulását megelőzően jogszabályváltozás történik vagy a tényállás megváltozik. Ilyen esetekben kérdés, hogy változik-e a tényállás adójogi megítélése, azaz a feltételes adómegállapítást érdemben érinti-e a változás vagy a változások a határozat szempontjából nem relevánsak, így az adóhatóságot továbbra is kötik az abban foglaltak. Az adózó kérelmet terjeszthet elő a feltételes adómegállapítás időbeli hatályának kiterjesztése tárgyában, amit az adópolitikáért felelős miniszter a feltételes adómegálapításra vonatkozó eljárási szabályoknak megfelelően bírál el. A feltételes adómegállapítás időbeli hatályának kiterjesztésére irányuló eljárás a feltételes adómegállapítást tartalmazó határozat jövőbeni alkalmazását állapítja meg a jogszabályváltozás, illetve a tényállásváltozás időpontjára kiterjedő hatállyal.



[20] Soos 1998.

[21] Heeden 1998, 565.

[22] Uo. 570-581.