Ugrás a tartalomhoz

Pénzügyi jog II.

István, Simon (2012)

Osiris Kiadó

VI. Az adókötelezettségek

VI. Az adókötelezettségek

1. Az eljárási adókötelezettségek típusai

Az anyagi jogi értelemben vett adókötelezettség sajátosságait a Pénzügyi jog I. tankönyv keretében tárgyaljuk. Az eljárási adókötelezettség eredete szerint, közvetlenül vagy közvetve az anyagi adójogviszony keletkezésére vezethető vissza.

Az adózási-eljárási adókötelezettségek az adózási folyamat különböző pontjain kapnak szerepet. Az adózó kötelezettségeinek teljesítésére rendszerint az adóigazgatási eljáráson kívül kerül sor. Egyes adókötelezettségeket csak a hatóság határozata vagy felhívása alapján kell teljesíteni (például nyilatkozattétel).

Az adókötelezettségek jogszabály vagy az Art. alapján az adózókat – és esetenként az adózónak nem minősülő magánszemélyt – terhelő kötelezettségek. Az Art.-ben meghatározott adókötelezettségek az alábbiak [Art. 14. § (1) bekezdés]:

a) bejelentés és nyilatkozattétel,

b) adómegállapítás,

c) bevallás,

d) adófizetés és adóelőleg-fizetés,

e) bizonylat kiállítása és megőrzése,

f) nyilvántartás vezetése (könyvvezetés),

g) adatszolgáltatás,

h) adólevonás és adóbeszedés,

i) pénzforgalmi számlanyitás.

A mellékkötelezettségek keletkezésének és megszűnésének időpontja elválhat az anyagi jogi főkötelezettségtől. A bizonylatmegőrzési kötelezettség például a megállapításhoz való jog elévülésével szűnik meg az adójog szempontjából. (Azonban a számviteli törvény még ennél is hosszabb, 8 éves megőrzési kötelezettséget ír elő a bizonylatokra vonatkozóan.)

Az adatszolgáltatás, az adólevonás és az adóbeszedés kötelezettsége a magánszemély adózó terhére csak akkor írható elő, ha vállalkozó, munkáltató, kifizető vagy adóbeszedésre kötelezett. Az adóelőleg-levonási kötelezettség – mint más esetekben is – adólevonási kötelezettségnek minősül speciális szabály hiányában, hiszen az adóelőlegre az adóra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Általános szabályként tehát az adózás rendje kizárja a magánszemélyekkel szemben az adatszolgáltatási és adólevonási kötelezettség törvényi előírásának lehetőségét.

Minden egyes adókötelezettséghez külön pozitív törvényi rendelkezés, sőt egyes esetekben egyedi hatósági aktus is szükséges. Az Art. vagy más törvény az adózók meghatározott csoportját a kötelezettségek egy része alól általános vagy különös szabállyal felmentheti. A magánszemélyek csoportjának jelentős része saját adójával összefüggésben ma sem köteles mellékkötelezettség teljesítésére a munkáltatói elszámolás rendszere miatt. A munkáltató az Art. alapján nem köteles a munkavállaló adóját megállapítani. Amennyiben a munkáltató nem vállalja a munkavállaló adójának megállapítását, az szja-törvényben meghatározott tartalommal köteles tájékoztatni a magánszemélyt az adónyilatkozat vagy az egyszerűsített bevallás választásának lehetőségéről.

Az adózókat és más személyeket nem csak adókötelezettségek terhelhetik az adózással összefüggésben.

A költségvetési támogatás anyagi jogi értelemben nem kötelezettség, eltekintve az esetleges normatív támogatási feltételek teljesítésétől. Ezzel szemben adóeljárási értelemben a költségvetési támogatás alanyának is fennáll az adókötelezettsége. Az anyagi jogi jogosultság feltételeinek igazolásán kívül eljárási értelemben a támogatáshoz az adókkal összefüggő, az adókötelezettséghez hasonló „adózási" kötelezettségek is kapcsolódnak (például bejelentés, bevallás). A mellékkötelezettségek a támogatáshoz való jogosultság ellenőrizhetőségének feltételeit teremtik meg. A támogatás, a visszaigénylés és a visszatérítés sajátos nem vagyoni jellegű mellékkötelezettségek teljesítését teszi szükségessé, amelyek az anyagi és eljárási jogi jogosultság érvényesítésének feltételeként is felfoghatók.

Az adóhatóság a költségvetési támogatást, a visszaigényelhető vagy visszatérítendő adót csak abban az esetben, azt követően tudja kiutalni, hogy az adózó a kiutaláshoz szükséges információkat az adóhatóság rendelkezésére bocsátotta. Ennek gyakorlati jelentősége az, hogy az adózó költségvetési támogatással kapcsolatos kötelezettségei késedelmes teljesítése vagy elmulasztása megakadályozza az adóhatóság késedelembe esését.

Az Art. hatálya alá tartozó költségvetési támogatás (adó-visszaigénylés, adóvisszatérítés) igénylése, igénybevétele önadózás útján történik. Az adóhatóság az adózó igénylésére a költségvetési támogatásokat kiutalja, kérelemre – indokolt esetben – az általános szabályoknál gyakrabban folyósítja (ún. gyakorított igénybevétel), illetve a költségvetési támogatásra egyszeri előleg kiutalását engedélyezi. A rendelkezés közvetlen gyakorlati jelentősége nem az adózói jogosultság korlátozása, hanem az, hogy az adózó költségvetési támogatással kapcsolatos kötelezettségeinek késedelmes teljesítése vagy elmulasztása megakadályozza az adóhatóság késedelembe esését. Az Art. szerint a költségvetési támogatást – ideértve az adóvisszaigénylést és az adó-visszatérítést – az igény (bevallás) beérkezésének napjától, de legkorábban az esedékességtől számított, főszabályként 30 napon belül kell kiutalni. A kivételek közé tartozik a visszaigényelt általános forgalmi adó összege, ha a visszaigénylés az 500 ezer forintot meghaladja, amikor 45 napon belül kell a kiutalást teljesíteni. Nincs helye kamatfizetésnek a késedelem ellenére, ha az igényelt összeg több mint fele jogosulatlan.

Érdeklődésre tarthat számot az a szabály, amely szerint az egyéni vállalkozó, az ügyvéd, a szabadalmi ügyvivő és a közjegyző tevékenységének (illetve szolgálatának) szünetelése alatt, a szünetelés időtartamához kötődő adókötelezettségek teljesítése alól mentesül, beleértve a pénzforgalmi számlafenntartási kötelezettséget is.

Az adómegállapításnak is minősülő kötelezettségeket (önadózás, levonás, munkáltatói és kifizetői adómegállapítás) az adómegállapítási módok között tárgyaljuk.

Az adókötelezettségekkel összefüggésben szükséges megemlíteni, hogy a bejelentkezést követően az adózók túlnyomó többsége bevallási és adatszolgáltatási adókötelezettségét elektronikus formában köteles teljesíteni, amint ez a későbbiekben az adóbevallással összefüggésben [Art. 31. § (2) bekezdés] szóba kerül majd.

2. Bejelentés

Az adóigazgatási gyakorlat számára kiemelkedő jelentőségű cselekmény az adózó nyilvántartásba vétele, mert gyakorlatilag csak a hatóság által ismert adózó ellenőrizhető. Ezért ma a fejlődő országok adóigazgatásának általában azt ajánlják, hogy a bevallások ellenőrzésével azonos energiát fordítsanak a regisztrálatlan adózók felderítésére. A magyar központi adóigazgatás abból a szempontból ma már fejlettnek minősíthető, hogy nem a regisztrálatlanság jelenti az eredményesség legfőbb akadályát. Az adórendszerbe olyan kontrollmechanizmusokat építettek be, amelyek különösen a vállalkozókat rákényszerítik egy bizonyos méret felett arra, hogy a hatóságnál – legalábbis az állami adóhatóságnál – bejelentkezzenek. Az adóigazgatásnak jelenleg inkább a fiktív adatokkal bejelentkezett, de ténylegesen nem működő – adóvisszaélésekre specializálódott – ún. fantomvállalkozásokkal vannak nehézségei. Erre a problémára adott válasz az adószám későbbiekben tárgyalandó felfüggesztése és ennek nyomán történő törlése, amely néhány éve már része az adóeljárásjognak. A fiktív vállalkozások létrehozása mellett több olyan magatartás is létezik, amelyek eredményeként bevételkiesés keletkezik az államháztartásban. Az ilyen típusú magatartások azonosítása és az adószám elnyerésére irányuló bejelentkezés során korlátozó feltételként történő meghatározása öltött testet a közelmúltban intézményesített adóregisztrációs eljárásban és a fokozott adóhatósági felügyelet intézményében.

A bejelentésnek két fajtáját kell megkülönböztetni: egyrészt az első bejelentést, másrészt az adókötelezettséget érintő minden további bejelentést, amelyek többsége változásbejelentés. A törvény változásnak nem minősíthető eseményekhez is köt bejelentési kötelezettséget.

Bejelentést minden adóhatósághoz külön-külön kell tenni.

BEJELENTKEZÉS

A bejelentkezés közvetlen célja az adóazonosító szám (adószám, adóazonosító jel, közösségi adószám, csoport azonosító szám) megszerzése, ami nemcsak kötelezettséget hárít az adózóra, nevezetesen minden iraton köteles az adózó azt használni, hanem a gyakorlatban ennek hiánya bizonyos jogok gyakorlását lehetetlenné teszi. Adóazonosító szám hiányában az adózó nem igényelhet költségvetési támogatást, továbbá főszabály szerint adó-visszaigénylést, adó-visszatérítést csak olyan adóidőszakra érvényesíthet, amelyre rendelkezett adóazonosító számmal.

A bejelentkezés szempontjából az adózók köre kétfelé válik. Az egyik nagy csoportot a vállalkozók és az egyéb gazdasági tevékenységet folytató adózók képezik.

Ebbe a csoportba tartozik minden – egyéni és társas – vállalkozó, az egyéni vállalkozónak nem minősülő, de áfaköteles tevékenységet végző magánszemély, valamint minden szervezet. Az első csoportba tartozó adózókra vonatkozó szabályok is tovább differenciálódnak. Esetükben a bejelentkezés célja az adószám megszerzése; adóköteles tevékenység kizárólag adószám birtokában végezhető. A lényeget tekintve csak a vállalkozási vagy áfaköteles tevékenységet nem végző magánszemélynek nem kell adószámmal rendelkeznie. A második nagy csoportot azok a magánszemélyek képezik, akiknek csak az adóazonosító jel (adóigazolvány) megszerzése végett van szükségük bejelentkezésre.

A bejelentkezés eljárásjogi értelemben – legalábbis az állami adóhatósághoz történő bejelentkezés – nem egy-egy adóra vonatkozik, bár az Art. szövege kifejezetten nem utal erre. Az anyagi jogi adókötelezettségek adónemenként időben is külön-külön keletkeznek, ahogy tényállási feltételeik eltérnek.

Két rendezőelvet is figyelembe kell venni:

– az egyik elv az, hogy a bejelentkezésnek főként a tevékenységhez kötött adókötelezettségeknél (például jövedelemadók, általános forgalmi adó) van gyakorlati jelentősége;

– a másik rendezőelv, hogy a bejelentkezés csak az ugyanazon adóhatóság hatáskörébe és illetékessége alá tartozó adókötelezettségre vonatkozik.

A vállalkozó vagy más bejelentkezésre kötelezett, ha adózó tevékenysége több önkormányzat területét érinti, s így több párhuzamos adókötelezettsége keletkezik, természetesen nem teljesítheti a bejelentkezési kötelezettségét egyetlen önkormányzati adóhatóságnál. A helyi adóknál nem illetékességi, hanem hatásköri szabályokat kell alkalmazni.

A költségvetési támogatás anyagi jogi jogosultja addig nem szerez eljárási értelemben jogosultságot a támogatás kiutalására, amíg bejelentkezési kötelezettségének nem tett eleget, pontosabban nem rendelkezik adóazonosító számmal.

A bejelentkezés egyablakos rendszere egyszerűsíti az állami adóhatósághoz történő bejelentkezés teljesítését, valamint a helyi adóhatóságoknál történő regisztrációt. Az állami adóhatósághoz történő bejelentkezés kötelezettségét paradox módon a legfontosabb adózói csoportok nem az adóhatóságnál, hanem az egyéni vállalkozói tevékenységet folytató magánszemélyek esetében a körzetközponti jegyzőnél (gyakorlatilag az okmányirodánál), illetve a cégbejegyzéshez kötött tevékenységet folytatók a cégbíróságnál teljesítik. A Ctv. szerint a cégeljárás elektronikus nemperes eljárás, a bejegyzési kérelmet kizárólag elektronikus formában lehet előterjeszteni. Az egyéni vállalkozók elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül vagy személyesen jelenthetik be a tevékenység megkezdését. (Személyes bejelentkezés esetén létre kell hozni az egyéni vállalkozó számára az ügyfélkaput, és a továbbiakban az ügyintézés elektronikus úton történik.) Adószám nélkül üzletszerű gazdasági tevékenységet folytatni törvényesen nem lehet. A cégbejegyzés iránti kérelem benyújtásával, illetőleg az egyéni vállalkozói tevékenység bejelentésével a vállalkozni kívánók egyidejűleg regisztráltatják magukat a különböző hatósági ügyeikben eljáró és az adataikat nyilvántartó hatóságoknál. Abban az esetben, ha az adózó a tevékenység megkezdését követően jelentkezik be – ami egyébként jogszabálysértő –, írásban be kell jelentenie a tevékenység megkezdésének időpontját is.

Az egyéni vállalkozói tevékenységet kezdő adózó a bejelentéssel kéri az adószám megállapítását. A bejelentkezési rendszerrel érintett másik adózói csoport, amely üzletszerű gazdasági tevékenységet csak a cégbejegyzés iránti kérelem benyújtását követően folytathat, a cégbíróságnál kéri az adószám megállapítását. A külföldi vállalkozás belföldi fióktelepe előzetes bejelentkezésre köteles, ugyanúgy, ahogy a gazdasági társaságok. A bejelentkezési kötelezettség érinti a kereskedelmi képviseleteket is, amelyek szintén a tevékenység megkezdése előtt kötelesek bejelentkezni. Mindkét formát be kell jegyezni a cégjegyzékbe. A pénzforgalmi számla nyitására köteles adózók az adószám közlését követő 15 napon belül kötelesek számlát nyitni. Ma már a számlaszámot nem kell külön bejelenteniük, mert az adóhatóság az első adóbevallásból vagy költségvetési támogatás igényléséből erről tudomást szerez.

Az egyéni vállalkozók nyilvántartásában, illetve a cégnyilvántartásban nem szereplő adóköteles tevékenységet végző adózók (például az ügyvédek) közvetlenül az állami adóhatóságnál teljesítik bejelentkezési kötelezettségüket.

Az előzetes bejelentkezés kötelezettségével értelemszerűen felesleges terhelni bizonyos adózói csoportokat, különösen a vállalkozói tevékenységet nem folytató magánszemélyeket. Hasonló indokok alapján az illetékkötelezettséghez – valamint egyes nemzetközi ügyletekhez – kapcsolódó adózási eljárási értelemben vett adókötelezettség keletkezés sem igényli az adószámot, ezért a törvény ezt is kivételként szabályozza.

A bejelentkezés ténye anyagi jogi értelemben nem keletkeztet adókötelezettséget. Egyes jogokat, kötelezettségeket a törvény a bejelentkezéshez, illetve a nyilvántartásba vételhez igazít. A bejelentkezés során adószámot szerzett magánszemély adózó minden iraton a vállalkozóként kapott új adószámot köteles használni az általa korábban használt adóazonosító jel helyett.

A bejelentendő adatok egy része az adózó azonosításához szükséges, másik részük az utóbbi években bővülő mértékben az adózó későbbi ellenőrzéséhez nyújt információt (például telephely, alapító okirat, átalányadó választása, munkaerőkölcsönzés keretében történő foglalkoztatás, a Tao. szerinti ingatlannal rendelkező társaság bejelentése vállalkozások között bizonyos összeghatár feletti készpénzfizetés).

A vállalkozási tevékenységet nem folytató magánszemélyeknek is bejelentést kell tenniük az adóazonosító jel (adóigazolvány) megszerzése végett, ha ezzel nem rendelkeznek. A kifizető és a munkáltató a kifizetést megtagadja, ha a magánszemély adóazonosító jelét nem közli.

Az állami adóhatósághoz bejelentendő adatok döntő többsége az önkormányzati adóhatóságokhoz is bejelentendő. Az adatok bejelentése a vállalkozási tevékenységhez kötődő adók kivételével a bevallással együtt történik (például építményadó). Az önkormányzati adóhatóság is az adóazonosító szám alapján tartja nyilván az adózókat.

VÁLTOZÁSBEJELENTÉS

A változásbejelentés szabályainak rendezőelve, hogy az összes olyan változást közölni kell mind az állami, mind az önkormányzati adóhatósággal, amelyekről az adóhatóságok a körzetközponti jegyzőtől, illetve a cégbíróságoktól nem kapnak információt. Míg a bejelentkezés teljesítése, legalábbis az állami adóhatóságnál, mindig előzetesen teljesítendő, addig a változások bejelentése utólagos, rendszerint 15 napos határidőhöz kötött (például az adófizetési kötelezettség szempontjából jelentős értékhatárok elérése). Egyes esetekben a határidő ettől eltér (például a naptári évtől eltérő üzleti év választása).

A változás alá eső adatok egy részéről a cégbíróság, illetve a körzetközponti jegyző tájékoztatja az állami adóhatóságot. Az adóhatóság nyilvántartásában szereplő, kifejezetten az adóigazgatás célját szolgáló adatok azonban nem állnak az említett szervek rendelkezésre. Ezek változása bejelentésének módja 2011-től elválik a cégnyilvántartásban szereplő adózók és az abban nem szereplő egyéni vállalkozók esetében. A cégnyilvántartásban szereplő adózónak bejelentést kell tennie közvetlenül az adóhatósághoz azokról az adókötelezettséget érintő változásokról, amelyekről a cégbíróságon keresztül az adóhatóság nem értesül. Az egyéni vállalkozó a változás bejelentését a körzetközponti jegyző (gyakorlatilag az okmányiroda) útján is és közvetlenül is megteheti az adóhatósághoz.

Az adókötelezettséget érintő változásnak minősül a bejelentkezéshez kötelezően előírt adatokban [16. § (3) bekezdés] bekövetkezett bármely módosulás. Ezen túl néhány további változásbejelentési esetet is előír a törvény (például a cégbejegyzésre nem kötelezett adózó végelszámolásának kezdő és befejező időpontja, az adóköteles tevékenység megszűnése, a kapcsolt vállalkozás létrejötte, a tényleges üzletvezetési hely áthelyezése Magyarországról).

NYILVÁNTARTÁSBA VÉTEL, ADÓREGISZTRÁCIÓS ELJÁRÁS, FOKOZOTT ADÓHATÓSÁGI FELÜGYELET

Az adóhatóság a bejelentkezés alapján, nyilvántartásba veszi az adózót, és a bejelentett adatokat nyilvántartja.

Az adóhatóság az adószám megállapítását megtagadja, ha az adózó által bejelentett adatok valótlanok vagy hiányosak, illetve ha az adóregisztrációs eljárás során megállapítja, hogy az adószám megállapításának törvényi akadálya áll fenn.

E rendelkezés gyakorlati alkalmazásánál a fiktív adatokkal bejelentkezők, elsősorban a fiktív adatokkal bejelentkező vállalkozások kiszűrése az elsődleges cél, itt főként az adatok valótlan voltának feltárása, illetve a bizonyítás okozhat nehézséget.

A közelmúltban bevezetett intézménnyel, az adóregisztrációs eljárással az adózás szempontjából jelentős kockázatot jelentő személyek kiszűrését szeretné elérni a jogalkotó. Az adóhatóság az adózó adószámának megállapítását megelőzően megvizsgálja, hogy az adózó vezető tisztségviselőjével, képviseletre jogosult tagjával vagy korlátolt felelősségű társaság, zártkörűen működő részvénytársaság esetében az 50 százalékot meghaladó mértékű szavazati joggal rendelkező tagjával vagy részvényesével szemben áll-e fenn olyan, az Art.-ben meghatározott kizáró ok, amely az adószám megállapításának akadályát képezi. A lényeget tekintve kizáró ok, ha az adott személy

– 180 napja folyamatosan fennálló, jelentős összegű (15 millió forintot, illetve a legnagyobb adóteljesítményű adózó esetén 30 millió forintot meghaladó) adótartozással rendelkezik; vagy

– a bejelentkezéskor, illetve azt megelőzően tagja (részvényese) vagy vezető tisztségviselője olyan cégjegyzékben szereplő adózónak, amely a fentieknek megfelelő adótartozással rendelkezik; vagy

– tagja (részvényese) vagy vezető tisztségviselője volt olyan cégjegyzékben szereplő adózónak, amely a fentieknek megfelelő adótartozással jogutód nélkül (felszámolással) szűnt meg öt éven belül, feltéve hogy a tisztségviselői, illetve tagsági viszony a felszámolás kezdő időpontját megelőző 180. napon belül fennállt; vagy

– tagja (részvényese) vagy vezető tisztségviselője volt olyan cégjegyzékben szereplő adózónak, amelynek adószámát a bejelentkezés időpontját megelőző 5 éven belül törölték, feltéve hogy a jogviszony a törlést kimondó jogerős határozat meghozatalának napján vagy azt követően bármikor fennállt.

Az ismertetett feltételeknek megfelelő személyek új adózó alapításában nem vehetnek részt és az alapítást követően sem kerülhetnek vezető tisztségviselői vagy tulajdonosi pozícióba. Ez utóbbit a változásbejelentések során működtetett kontrollrendszer biztosítja.

Az érintett személy az adóhatóság adószám-megállapítását megtagadó határozatának kézhezvételét követően, a rendelkezésére álló 8 napos jogvesztő határidőn belül kimentési kérelmet terjeszthet elő. Amennyiben az Art.-ben meghatározott kimentő okok közül valamelyik fennállását bizonyítani tudja, az adóhatóság az adóregisztrációs eljárás során hozott határozatát visszavonja és az adószámot megállapítja. Ilyen kimentő ok az adótartozással összefüggésben az azzal megegyező vagy azt meghaladó összegű, vevők által ki nem egyenlített tartozás, amelynek érvényesítése érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben tőle elvárható. A felróhatóság hiányát bizonyítani kell.

Az állami adóhatóság kérelemre 30 napon belül igazolást állít ki arról, hogy az itt tárgyalt kizáró okok nem állnak fenn vele szemben.

Az adózó – maximum 1 éves – fokozott adóhatósági felügyeletét az állami adóhatóság határozatban akkor rendelheti el, ha az adószám megállapítása, illetve a vezető tisztségviselők, illetve a tulajdonosok (24/D. §) személyében történt változás bejelentésének regisztrálását követően lefolytatott kockázatelemzés során megállapítható, hogy a gazdasági tevékenység megvalósulása kockázatos. A kockázatelemzési eljárás során az adóhatóság kérdőívet küldhet, amelyen felhívja az adózót a tevékenység részletes bemutatására, a foglalkoztatottak számával, az alkalmazás jellegével kapcsolatos információk közlésére, a tevékenység folytatásához rendelkezésre álló eszközök bemutatására, a tevékenység végzéséhez szükséges helyiség adataira, valamint a helyiség használatának jogcímére vonatkozó információk közlésére. Az adózó fokozott adóhatósági felügyelet alá vonását elrendelő döntés a törvény szerint lényegében három okon alapulhat. Egyrészt a vezető tisztségviselők, illetve a tagok gazdasági és adózói előéletén, másrészt a rendelkezésre nem álló vagy elégtelenül rendelkezésre álló személyi, tárgyi és pénzügyi feltételeken, harmadrészt azon, hogy az adóregisztrációs eljárás/változásbejelentési eljárás során kimentési kérelem eredményeként került sor az adószám megállapítására, a változás bejegyzésére. Az Art. meghatározza, hogy a fokozott adóhatósági felügyeletet elrendelő határozatban milyen többletkötelezettségek írhatók elő az adózó számára. Ilyen például az áfabevallás gyakoriságának megváltoztatása, az adóbevallás adószakértővel vagy adótanácsadóval történő ellenjegyeztetésének kötelezettsége. A fokozott adóhatósági felügyelet időtartama alatt az adóhatóság törli az adózó adószámát – többek között – akkor, ha vele szemben számlakibocsátás-elmaradás vagy be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatása miatt mulasztási bírságot állapít meg, bevétel eltitkolásával, könyvek meghamisításával összefüggésbe adóbírságot szab ki, vagy ha az adózó felhívás ellenére sem nyújtja be az adóbevallását és mulasztását nem menti ki [Art. 24/F. § (6) bekezdés].

AZ ADÓSZÁM FELFÜGGESZTÉSE ÉS TÖRLÉSE

Az adóhatóság gyakorlatában napjainkban az egyik legjelentősebb problémát az úgynevezett fantomvállalkozások jelentik. A probléma nagyságrendjének mérséklését szolgálja az adószám felfüggesztésének és a felfüggesztést követően, ezen a címen történő törlésének lehetősége. A közösségi adószám osztja az adószám sorsát; az adóhatóság egyidejűleg a közösségi adószám felfüggesztéséről, törléséről is dönt. Amennyiben az adózó egy csoport azonosító számmal rendelkező (áfa-) csoport tagja, az adószám felfüggesztésével egyidejűleg az adóhatóság – külön határozatban – dönt a csoport azonosító szám és a csoport közösségi adószámának felfüggesztéséről, törléséről is.

Az adóhatóság az adószám alkalmazását az Art.-ben meghatározott esetekben határozattal felfüggeszti. Ezek közé tartozik például:

– a postai úton kézbesített hivatalos irat legalább kétszer a címzett ismeretlen jelzéssel érkezik vissza;

– helyszíni eljárás során az adózót bejelentett székhelyén nem találják;

– bevallási vagy adófizetési kötelezettségének a határidőt, esedékességet követően, felszólítás ellenére 365 napon belül nem tesz eleget;

– egy intézkedés (60 napos üzletbezárás/tevékenység felfüggesztés) ismételt alkalmazásakor; ez utóbbi esetben a felfüggesztés az intézkedés időtartamához kötött.

A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül fellebbezést lehet előterjeszteni. A határozat jogerőre emelkedését követően az adózó a felfüggesztés megszüntetése iránti kérelmet terjeszthet elő. Amennyiben az adószám felfüggesztését elrendelő határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül, a felszámolás vagy végelszámolás alatt nem álló adózó adószámának felfüggesztését az adóhatóság nem szüntette meg, az adószámot határozattal törli. A határozattal szemben a közléstől számított 8 napon belül terjeszthető elő fellebbezés. Az adóhatóság az említett határozatokat (adószám felfüggesztése, illetve törlése) hirdetmény útján közli az adózóval. A csoport azonosító szám és a csoport közösségi adószámának felfüggesztését akkor szünteti meg az adóhatóság, ha a megszüntetés feltételei minden csoporttagra teljesülnek.

A felfüggesztés időtartamára – ha az adószámot törlik, e határozat jogerőre emelkedésének napjáig – az adózó a felfüggesztés megszüntetését követően sem érvényesíthet adó-visszatérítést, adó-visszaigénylést, költségvetésitámogatás-igénylést, valamint ezen időszak alatt nem kérheti az általa teljesített túlfizetés visszatérítését. A felfüggesztést megelőző időszakra vonatkozó ilyen tárgyú kérelmét az adóhatóság kizárólag a felfüggesztést megszüntető határozat jogerőre emelkedését követően teljesítheti. Törlés esetében ennek a rendelkezésnek akkor van jelentősége, ha az adózó a törlést követően újból bejelentkezik.

Az adóhatóság törli a bejelentkezett és adószám alapján nyilvántartásba vett adózók közül azt,

– amelynek a cégbírósági bejegyzés, a törzskönyvi nyilvántartásba vétel iránti kérelmét a cégbíróság, illetve a kincstár elutasította, kivéve ha az adózó igazolja a cégbíróság végzésének kézhezvételét követő 30 napon belül, hogy a cégbejegyzési kérelmének elutasítását követő 8 napon belül kérelmét ismételten benyújtotta és a bejegyzés iránti eljárás folyamatban van,

– amelynek a cégjegyzékből való törlését a cégbíróság jogerős végzésével elrendelte, illetőleg akit az egyéni vállalkozók nyilvántartásából töröltek,

– amely bejelenti adóköteles tevékenységének megszüntetését vagy az adóköteles tevékenység folytatásához szükséges engedélyét visszavonják,

– amelynek cégbejegyzési eljárását a cégbíróság megszüntette,

– amelyet a törzskönyvi nyilvántartásból töröltek.

A fenti esetek az adózó megszűnésével vagy tevékenységének megszüntetésével vannak összefüggésben. Az Art. legutóbbi – 2011 végi – módosítása új, kifejezetten az adóigazgatással összefüggő törlési jogcímeket vezetett be. Eszerint az állami adóhatóság az adószámot törli, ha

– az adózó által a rá irányadó szabályoknak megfelelően bejelentett székhelye nem valós cím,

– az adózó a rá irányadó szabályoknak megfelelő szervezeti képviselőt az állami adóhatósághoz nem jelentette be,

– az adózó ellenőrzése alapján hitelt érdemlően tudomást szerez arról, hogy az adózó által bejelentett szervezeti képviselő nem valós személy.

Ezekben az esetekben az adóhatóság határozatot hoz, amely ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül fellebbezéssel lehet élni.

A nyilvántartásból való törlés természetesen csak az adószám alapján nyilvántartott adózókra – e minőségükben – vonatkozik. Az adóazonosító jel alapján nyilvántartott adózókat nem lehet törölni, hiszen ezzel bármiféle kereső foglalkozás gyakorlása megnehezülne számukra.

A BEJELENTÉS EGYES KÜLÖNÖS SZABÁLYAI

Egyes adókkal, illetékekkel kapcsolatban számos speciális rendelkezés létezik. Ezek közül a legfontosabbak a következők.

Az általános forgalmi adóval összefüggő bejelentési szabályok nem kivételt határoznak meg a bejelentkezés általános szabályaihoz képest, hanem az Art. további nyilatkozatok megtételét teszi kötelezővé. Ennek során az adózó élhet az általános forgalmi adó szabályai szerinti választás jogával. Az általános forgalmi adó alanya a bejelentkezéssel egyidejűleg nyilatkozik arról, hogy

– kizárólag közérdekű vagy egyéb speciális jellegére tekintettel adómentes tevékenységet végez,

– egyéb speciális jellegére tekintettel adómentes tevékenység esetén az adókötelessé tételt választja,

– alanyi adómentességet választ,

– az adómegállapítás melyik különleges módját alkalmazza,

– tevékenységére az adómegállapításnak az általános forgalmi adóról szóló törvényben meghatározott általános szabályait alkalmazza,

– az Európai Közösség más tagállamában illetőséggel bíró adóalannyal kereskedelmi kapcsolatot kíván létesíteni,

– az általános forgalmi adóról szóló törvény szerint kizárólag az adómentes termékimportot megalapozó Közösségen belüli termékértékesítés miatt válik az általános forgalmi adó alanyává, és az adómentes termékimportot nem közvetett vámjogi képviselő igénybevételével teljesíti,

– az általános forgalmi adóról szóló törvény 96. §-ában meghatározott közvetett vámjogi képviselőként jár el.

A korábbi nyilatkozat megváltoztatását – az utolsó három pontban foglalt nyilatkozatoktól eltekintve – a változtatást megelőző adóév utolsó napjáig kell bejelenteni. Csak a változtatást kell bejelenteni, az adózó hallgatása az általa választott adózási mód további fenntartásának szándékát jelzi. Más a helyzet akkor, ha az adókötelezettséget érintő olyan változás következik be, amely az eredeti nyilatkozattétel következményeit ex tunc vagy ex nunc hatállyal megszünteti. Mindkét eset főként az alanyi adómentesség vagy az értékhatárhoz kötött különleges adózási mód választásával kapcsolatos. Amennyiben a választásra jogosító értékhatárt év közben lépi túl az adózó, a jogosultság feltételei azonnal megszűnnek. Az értékhatár átlépése esetén az adózót bejelentési kötelezettség terheli. Ha a választási joggal jogszerűen már a bejelentés időpontjában sem élhetett volna, akkor visszaható hatállyal szűnik meg a korábban tett nyilatkozat érvényessége. A korábbi bejelentés módosítására csak a törvényi feltételek hiánya, megszűnése esetén kerülhet sor, célszerűségi megfontolások alapján nem. A bevalláskor a bejelentésben tett nyilatkozat visszamenőlegesen módosítható jogkövetkezmények nélkül, ha az adózó választást tartalmazó nyilatkozatát vagy a változásbejelentést törvényes feltételek hiánya miatt nem tehette volna meg. Ilyen esetben a módosítás nem minősül önellenőrzésnek.

Az adómentesség és a többi szóba került fogalom jelentését az általános forgalmi adóról szóló részben tárgyaljuk. Az alanyi adómentesség választása/kizárólag adómentes tevékenység végzése azzal jár, hogy az adózót nem terheli adó-nyilvántartási, megállapítási, bevallási és fizetési kötelezettség, de a beszerzéseit terhelő, előzetesen felszámított adót sem vonhatja le, igényelheti vissza.

Az áfaalany a bejelentkezéskor nyilatkozik arról is, hogy kíván-e kereskedelmi kapcsolatot létesíteni az Európai Unió tagállamában illetőséggel bíró adóalannyal. Ez esetben az adóhatóság ún. közösségi adószámot biztosít számára. A közösségi adószám egyrészt nyilvántartási célokat szolgál, másrészt lehetővé teszi a Közösségen belüli forgalomhoz kapcsolódó lehetőségek (például egyes esetekben mentességek) igénybevételét. A közösségi adószámmal kapcsolatos változást az általános szabályok szerint kell teljesíteni. Tehát amennyiben az adóalany a bejelentkezéskor nem kívánt kereskedelmi kapcsolatot létesíteni tagállami partnerrel, ám ez a helyzet utóbb megváltozik, úgy ezt előzetesen be kell jelentenie az állami adóhatósághoz. Az említett kereskedelmi kapcsolat megszűnése esetén, szintén a változásbejelentés általános szabályai szerint az adóhatóság kérelemre, a bejelentés napjával törli a közösségi adószámot. A változások gyors kezelése azért is fontos, mert az európai adóügyi együttműködés keretében adózással összefüggő adatbázisokat hoztak létre és működtetnek. Ilyen például a VIES (Value Added Tax Information Exchange System), amit a tagállamok adóhatóságai tartanak fenn és amelyhez más tagállamok illetékes hatóságai szabályozott módon hozzáférhetnek. A rendszer valós idejű (azonnali) adatelérést tesz lehetővé[18]. Jóllehet áfaalanynak nem minősül, az ellenőrzés miatt az evaalany is köteles előzetesen közösségi adószámot kérni az adóhatóságtól, ha a fentiek szerinti kereskedelmi kapcsolatot kíván létesíteni.

Az általános forgalmi adóval összefüggő bejelentési szabályok között kell megemlíteni azt is, hogy állami adóhatóság a csoportos általános forgalmi adózást választó csoporttagok közös írásbeli kérelme alapján a csoportos adóalanyiságot engedélyező határozatban a csoport részére csoport azonosító számot állapít meg. Ha a csoport tagja az engedélyező határozat meghozatalakor közösségi adószámmal rendelkezik, az állami adóhatóság a közösségi adószámot e határozatban törli, de a kérelemre megállapítja a csoport (közös) közösségi adószámát.

Szintén az áfával összefüggő rendelkezés, amely szerint az áfatörvényben az együttműködő közösség (polgári jogi társaság) számára kialakított adóalanyisággal összefüggő nyilatkozatot a bejelentkezéskor kell megtenni.

A vámigazgatással összefüggő rendelkezés, hogy a vámazonosító szám és az adószám megállapítása iránti kérelem egyidejűleg is előterjeszthető. A NAV létrehozásával egyesült az adóigazgatás és a vámigazgatás szervezetrendszere, a nyilvántartási rendszereket integrálják. Ezzel kialakult a lehetősége annak, hogy egyes igazgatási feladatok párhuzamosságát megszüntessék. E körbe tartozik az a szabály, amely szerint a vámazonosító szám megállapítására az Art. szabályait kell alkalmazni. Az illetékkötelezettséggel járó vagyonszerzés tényét, továbbá a megszerzett vagyon forgalmi értékét az illetéktörvényben, illetve a hagyatéki eljárásról szóló törvényben foglaltak szerint kell bejelenteni az állami adóhatóságnak (illetékügyi hatóság).

Öröklés esetén a közjegyző a hagyatékátadó végzést a jogerőre emelkedése megállapításának napjától számított 15 napon belül illetékkiszabás végett megküldi az illetékes állami adóhatóságnak.

Az ajándékozási és a visszterhes vagyonszerzési ügyekben az ingatlan-tulajdonjog, az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog megszerzését, megszüntetését tartalmazó szerződés (okirat) földhivatali benyújtásával történik a bejelentés, együtt az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre irányuló kérelemmel. A földhivatal a bejegyzés után a vagyonszerzési ügy iratait az állami adóhatósághoz továbbítja.

A vagyonszerzési illeték tárgyát képező, de ingatlan-nyilvántartási eljárás alá nem eső ügyleteket a szerző félnek közvetlenül az állami adóhatóságnál kell bejelentenie. Ez alól kivétel a gépjármű (pótkocsi) tulajdonjogának (vagyoni értékű jognak) megszerzése, amit az okmányirodánál kell bejelenteni.

A visszterhes ingatlanügyletekkel kapcsolatos jövedelemadó ellenőrzését célzó információk javítása érdekében visszterhes ingatlanátruházás esetén az illetéktörvényben bejelentésre kötelezett személy (a vagyont szerző szerződő fél) az erre rendszeresített nyomtatványon a jogügyletet tartalmazó okiratnak a földhivatalhoz (ingatlanügyi hatóság) történő benyújtásakor bejelenti: a vagyont szerző személy, az ingatlant értékesítő magánszemély, illetve az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogról ellenérték fejében való lemondás, ilyen jog visszterhes alapítása, átruházása (átengedése), megszüntetése esetén az átruházó (átengedő), e jogot alapító, illetve megszüntető személy adóazonosító számát, ennek hiányában a magánszemély természetes azonosító adatait és lakcímét, más adózó esetén nevét, székhelyét. Ha a bejelentés az adóazonosító számot, illetőleg ennek hiányában az azonosító adatokat nem vagy hiányosan tartalmazza, az ingatlanügyi hatóság a kérelmezőt határidő megjelölésével felhívja a hiányok pótlására. El kell utasítani a kérelmet, ha a felhívás ellenére határidőn belül nem pótolják a hiányosságokat. A vagyont szerző a bejelentéssel egyidejűleg az állami adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon nyilatkozhat az őt megillető illetékkedvezményre-mentesség- re vonatkozó adatokról.

Az átalányadózás bejelentése: az egyéni vállalkozó az előző évre vonatkozó éves adóbevallásához fűzött – a bevallására nyitva álló határidő letelte előtt benyújtott – nyilatkozatban jelentheti be a személyi jövedelemadózásra adóátalány választását a tárgyévre. A bejelentésre előírt határidő elmulasztása jogvesztő, a törvény a bevallás benyújtását vagy a bejelentkezést követően a késedelem igazolása esetén sem teszi lehetővé. Az átalányadó-besorolást érintő tevékenység módosítását, kiegészítését a változásra okot adó első értékesítést megelőzően kell bejelenteni. Az átalányadózást kizáró körülményt az ennek keletkezését követő 15 napon belül kell bejelenteni, a bejelentésben ezt a körülményt is meg kell jelölni. A mezőgazdasági kistermelő az átalány választását akkor is az előző évre vonatkozó bevallás időpontjáig jelentheti be, ha adóbevallásra nem volt kötelezett.

Késedelmesen benyújtott bevallás mellett nem adható ilyen nyilatkozat, sőt az Art. szerint a bevallás törvényi határidejét jogvesztőnek kell tekinteni a nyilatkozat tekintetében, eltérően a bevallástól. A nyilatkozat a bejelentési határidő letelte után nem pótolható, illetve nem vonható vissza, kivéve ha az átalány választásának a nyilatkozattétel időpontjában is hiányoztak a törvényes feltételei. A bejelentésnek tartalmaznia kell az átalánybesoroláshoz szükséges valamennyi ismert adatot. Amennyiben eredetileg is hiányoztak a törvényi feltételek, akkor ezt az adózónak a változásbejelentés szabályai szerint közölnie kell az adóhatósággal.

Az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény (2002. évi XLIII. törvény) szerint minden év december 20-ig, az erre a célra rendszeresített nyomtatványon kell bejelentenie a nem evaalany adózónak, hogy a következő adóévben az evatör- vény szerint kívánja teljesíteni adókötelezettségeit, továbbá bejelentési kötelezettség alá esik az is, ha az adózó az evaalanyiságát meg kívánja szüntetni.

3. Bevallás

A bevallás a legtöbb adómegállapítási mód nélkülözhetetlen eleme. Önadózás elképzelhetetlen bevallás nélkül. Ebből a szempontból a munkáltatói és a kifizetői adó (adóelőleg) levonása is az önadózáshoz hasonló, mivel ezt az adót (adóelőleget) az adózók saját bevallásuk keretében kötelesek bevallani. A bevallás az adón kívül a költségvetési támogatásra is kiterjedő kötelezettség. Mint említettük, a bevallás funkciója eltérő adókivetés (kiszabás) és önadózás esetén. Az adókivetést tartalmazó határozatnak feltétele, míg önadózás és levonás esetén az adómegállapítás eredményeit összegzi.

A bevallás az adóhatóság tevékenységéhez is nélkülözhetetlen: a költségvetési támogatást (adó-visszaigénylést, adó-visszatérítést) ennek alapján utalja ki, a befizetések is csak a bevallás alapján nyilvántartott adószámlával szemben számolhatók el, az ellenőrzési tevékenységhez is alapvető dokumentum. A bevallást nem helyettesíti az adó megfizetése, mert a befizetésből önmagában nem szerezhet elegendő információt az adóhatóság az említett feladatok teljesítéséhez.

A bevallás az adózó azonosításához szükséges adatokon túl az adóalap, a mentességek, a kedvezmények, az adó, a költségvetési támogatás alapja és összege megállapításához szükséges adatokat tartalmazza. A bevallásokban ezen kívül tájékoztató adatok is találhatók. A bevallást írásban, az előírt formanyomtatványon, bizonyos feltételekkel gépi adathordozón21 vagy elektronikus úton kell benyújtani az adóhatósághoz. A lényeget tekintve ma már csak a magánszemély adózók jogosultak az állami adóhatósághoz formanyomtatványon benyújtani a bevallásukat, feltéve hogy nem minősülnek munkáltatónak vagy kifizetőnek.

A bevallás adónként, költségvetési támogatásonként – azaz jogcímenként – és adózási időszakonként (havi, negyedéves, éves) történik. Az adónként történő bevallási kötelezettség kifejezés megtévesztő: több adókötelezettség is teljesíthető ugyanazon nyomtatvány felhasználásával. Ez pusztán annyit jelent, hogy különböző megállapítási időszakok és különböző adók (költségvetési támogatások) nem vonhatók össze.

A bevallás teljesítésére az Art. részletesen szabályozza a határidőket. A kötelezettség a határidő előtt is teljesíthető. Természetesen bizonyos korlátok között, mert csak az adózási időszak letelte után nyújtható be a bevallás. A költségvetési támogatás sem igényelhető az esedékesség előtt. A bevallási határidők adózónként és adónként (adóelőlegként) eltérően szabályozottak. A bevallás késedelmes teljesítése, illetve elmulasztása a súlyos jogsértésekhez tartozik, amelyet akkor is szankcionál az Art., ha súlyosabb jogsértés (adókülönbözet, illetve adóhiány) nem valósul meg. Ha a bevallás teljesítésében az adózó akadályozott, az akadály megszűnésétől számított 15 napon belül a bevallást és – az igazolás szabályai szerint – igazolási kérelmet kell benyújtania. A vállalkozási (és áfaköteles) tevékenységet nem folytató magánszemély adózó abban az esetben, ha önhibáján kívüli okból nem tud bevallást tenni, ezt a bevallási határidő lejártáig köteles bejelenteni, majd az akadály megszűntét követően 15 napon belül bevallást tesz, és egyidejűleg igazolási kérelmet terjeszt elő.

Soron kívül rendkívüli adóbevallást – 30 napon belül – kell adni például átalakulás, megszűnés, az adóköteles tevékenység megszüntetése esetén, a cégbírósági bejegyzés iránti kérelem elutasítása esetén. Ugyanígy, soron kívüli adóbevallást kell tenni, ha az ügyvéd (szabadalmi ügyvivő, közjegyző) szünetelteti tevékenységét.

Az adóbevallást benyújtása után az adóhatóság megvizsgálja. Kétféle lehetőség is adódik a bevallás korrekciójára.

a) Az adóbevallás kijavítása a számítási hiba és elírás kijavítását szolgálja, erről akkor értesíti az adóhatóság az adózót, ha a kijavítás az adó vagy az adó-visszatérítés összegét érinti. Ha ezzel az adózó nem ért egyet, egyeztetésre kerül sor, végső soron az adót határozattal állapítják meg. Ez a felülvizsgálat nem ellenőrzés, még kevésbé utólagos adómegállapítás, aminek a szankciók szempontjából van jelentősége.

Az adó megállapításához való jog elévülési idején belül az adózó is kezdeményezheti az adóbevallás kijavítását, ha a bevallás – adó, adóalap, költségvetési támogatás összegét nem érintő – hibáját észleli.

b) A másik lehetséges eszköz az egyszerűsített ellenőrzés a rendelkezésre álló – adatszolgáltatással vagy más csatornákon szerzett – adatok és a bevallás egybevetésével. Ez a jogkövetkezmények tekintetében is ellenőrzésnek minősül, így főszabályként később nincs helye „rendes" ellenőrzésnek.

A magánszemélyek a törvényben meghatározott feltételekkel mentesülnek az adóbevallási kötelezettség alól. E körbe tartozik az adóköteles jövedelem hiánya, továbbá, ha kizárólag olyan jövedelmük van, amit nem kell bevallani – például egyes elkülönítetten adóztatott jövedelmek -, de ugyanígy az az eset is, ha a szükséges feltételek megléte esetén, a munkáltató saját adóbevallása keretében teljesíti bevallási kötelezettségüket. A lényeget tekintve ez akkor történik meg, ha egy munkáltatótól szerez jövedelmet a magánszemély.

A magánszemélyek adózásával kapcsolatos szabályok módosultak, ami tükröződik a bevallási kötelezettség szabályozásában is. Ma már a munkáltató nem köteles megállapítani a magánszemély adózó adóját, ezért ha a munkáltató visszautasítja az adómegállapítást, úgy a magánszemélynek két választása van. Amennyiben megfelel a feltételeknek adónyilatkozatot vagy egyszerűsített bevallást tesz. Amennyiben nem, úgy önadózás keretében tesz eleget adómegállapítási, bevallási és adófizetési adókötelezettségeinek.

2006. január 1-jei hatállyal az egyéni adó- és járulék-nyilvántartás kialakítása érdekében bevezetett rendelkezés a munkáltatók és a kifizetők terhére előírt egységes, személyre lebontott adatok feltüntetésével havonta, a tárgyhót követő hó 12-éig elektronikus úton teljesítendő bevallási kötelezettség [Art. 31. § (2) bekezdés]. Ezt a magánszemélyeknek teljesített adó-, illetőleg a társadalombiztosítási kötelezettséget eredményező kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggésben kell teljesíteni. Ezzel a magánszemély adózókról rendelkezésre álló, a közterhekkel kapcsolatos egységes, havonta frissített adatbázis jött létre. Tekintettel arra, hogy a tárgyalt bekezdés 28 pontban határozza meg a bevallás kötelező tartalmát, teljes tárgyalása meghaladná a tananyag kereteit, azonban a legfontosabb információkat példák segítségével szükséges a tananyag körébe vonni. A munkáltató és a kifizető havonta bevallást tesz az adó- és/vagy társadalombiztosítási kötelezettséget eredményező magánszemélynek teljesített kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő valamennyi adóról – a kamatjövedelem-adó kivételével – és járulékról, továbbá a hivatkozott 28 pontban meghatározott adatokról, például:

– a társadalombiztosítási (nyugdíj-biztosítási, egészségbiztosítási és munkaerőpiaci) járulék alapjáról, összegéről,

– a nyugdíjjárulék alapját képező jövedelemről,

– az általa kifizetett, az összevont adóalapba tartozó bevételről,

– a megállapított adóelőlegről,

– a ténylegesen levont adóelőlegről, az adóelőleg-levonás elmaradásának okáról.

Ha a munkáltató vagy a kifizető a magánszemélynek juttatott adó- és járulékköteles kifizetésről teljesítendő bevallásában hiányos vagy valótlan adatokat közöl, vagy a bevallás benyújtását elmulasztja, a kiszabható mulasztási bírság felső határa a bevallással érintett magánszemélyek számának és a bírság adózóra egyébként vonatkozó, törvényben rögzített legmagasabb értékének szorzata (Art. 172. §).

4. Adófizetés és adóelőleg-fizetés

Az adófizetés az adózás főkötelezettsége, amely legalábbis az adó és az adóelőleg esetében az anyagi adótörvényeken alapul. Az adóhoz tapadó esetleges járulékos kötelezettségek, költségek, pótlékok és bírságok jogcímét már az Art. határozza meg, mivel az adókra vonatkozó rendelkezések az adóelőlegre, bírságra és a pótlékokra is alkalmazandók, ha a törvény kifejezetten eltérően nem rendelkezik. Az adóalanyt terhelő adó esedékességét az eljárási normák állapítják meg. Az adófizetési kötelezettséget forintban kell teljesíteni, és ugyanígy a költségvetési támogatást forintban kell kiutalni.

Az adóalanyok mellett a többi személyek a legtöbb esetben éppen az adófizetési kötelezettséggel összefüggésben válnak az adójogi norma címzettjeivé (munkáltató, kifizető, tartozásátvállaló, kezes, megfizetésre kötelezett).

Az adóalany helyett az eljárási jogviszonyban a munkáltató, a kifizető és a beszedésre kötelezett felel, aki (amely) az adót levonta, illetve beszedte. Az adóalanytól tehát akkor sem követelhető a levont adó (adóelőleg), ha azt a munkáltató vagy a kifizető nem fizette be az előírt esedékességkor. Más a helyzet akkor, ha a levonásra kötelezett a törvény szerint nem – vagy nem megfelelő összegben – vonja le az adót. A le nem vont adó(előleg) – a nem teljesen egységes bírói gyakorlat szerint – az adóalanytól követelhető, míg a kifizető és munkáltató százalékos mértékű mulasztási bírsággal sújtható, de e minőségében még az adó megfizetésére kötelezettnek sem minősül.

Sajátos adófizetési mód a megfizetési kötelezettség. Erre csak a törvényben ta- xatív módon meghatározott – a tényállástan keretében már tárgyalt – esetekben kerülhet sor, három további feltétellel:

– az eredeti kötelezett az esedékes adót nem fizette meg,

– azt tőle nem is lehet behajtani, továbbá

– az adó megfizetésére kötelezés határozattal történik.

A kizárólag az adó megfizetésére kötelezett személy a származékos kötelezettségek tekintetében nem adózó, de gyakorolhatja az adózás rendje szerint az adózót megillető jogokat.

Az Art. szabályozatlanul hagyja több kötelezhető személy esetében azt, hogy melyiküket kötelezheti határozatával az adóhatóság a tartozás megfizetésére. Több lehetséges kötelezettet jelöl meg a jogalkotó anélkül, hogy sortartásra vagy az egyes alpontokban meghatározottak (például örökös, megajándékozott) közötti arányosságra utalna. A jogszabály-szerkesztési technika alapján az a következtetés vonható le, hogy törvényi egyetemlegességről van szó. A jogalkotó szándéka arra irányult, hogy az adótartozás megfizettetésének eredményességét elősegítse, ami érthető, mert ebben az esetben arról van szó, hogy – a lényeget tekintve – valaki az adózó (eredeti kötelezett) adózatlan jövedelméből jutott vagyoni előnyhöz. Előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor az adótartozás érvényesítése – a konkrét megfizetésre kötelezett kiválasztása több ilyen személy közül – a tárgyalt egyetemlegességet meghatározó szabály szerint súlyosan méltánytalan eredményre vezet. Ilyen esetekben az adóhatóság a méltányosság elvének alkalmazásával oldhatja meg a problémát. A méltányos eljáráshoz való jog adózói jog, ugyanakkor annak meghatározása, hogy az alapelv érvényesítése a tárgyalt problémával kapcsolatban miként jelenti az adóhatóság döntésének korlátját, a konkrét ügy összes körülményeinek figyelembevételével válaszolható meg.

Amennyiben a kötelezett személy az elsődleges adóalany helyett teljesít, az adó megfizetése csak az állam vagy a helyi önkormányzat igényét szünteti meg, de az általa megfizetett összegnek a ráeső hányadot meghaladó részére – a többi másodlagosan helytállni köteles személlyel szemben – megtérítési igénnyel léphet fel.

A megfizetésre kötelezett személy gyakorolhatja a törvény szerint az adózót megillető jogokat. Ez azt jelenti, hogy a megindult adóigazgatási eljárás adott szakaszában az adózókat megillető jogokkal rendelkezik az adó megfizetésére kötelezett személy. E személy is kérhet adómérséklést, fizetési halasztást vagy részletfizetést, és ha ennek törvényi feltételei egyébként az adózókra fennállnak, az adóhatóság a fizetési könnyítést e személyeknek is engedélyezi.

A személyváltozás az adófizetésre kötelezett személyében nem jelenti azonban azt, hogy újra megnyílnak azok a lehetőségek, jogosítványok, amelyeket az adózó kimerített vagy azokkal egyáltalán nem élt. Egy korábbi ellenőrzést követő utólagos megállapítással (adóhiánnyal) összefüggő fizetési kötelezettség esetén a másodlagosan fizetésre kötelezett nem élhet az adózót az ellenőrzés megkezdéséig eredetileg megillető önellenőrzési joggal. Az őt megillető jogorvoslati eljárás (fellebbezés, bírói felülvizsgálat, felügyeleti intézkedés iránti kérelem) keretében nem vitathatja az adóhatóság által az adózó terhére feltárt adókülönbözet jogcímét vagy összegét, ha az adózó a számára nyitva álló határidőben e lehetőséggel nem élt.

Igaz ugyan, hogy az adó megfizetésére kötelezett fizetési kötelezettsége jogerős határozat alapján lehet esedékes, azonban a határozat hiánya nem zárja ki a követelés peres vagy nemperes eljárásban történő érvényesítését a 2005. július 10-ét követően engedményezett követelések esetében. Ennek a 2007-ben hatályba lépett rendelkezésnek az a célja, hogy az adóhatóság által engedményezett köztar- tozások(!) behajtását lehetővé tegye abban az esetben is, ha az adó megfizetésére kötelezettek fizetési kötelezettségének keletkezésére okot adó tény az engedményezést követően következik be.

Az adó megfizetésének időpontját (esedékességét) a törvény melléklete adónként határozza meg. A határozattal megállapított adók megfizetésére a jogerőre emelkedéstől számított 15 nap áll az adózó rendelkezésére. Az utólagos ellenőrzés alapján történt adómegállapítás abban az értelemben nem keletkeztet új esedékességet, hogy a késedelemhez fűződő jogkövetkezmények nem mellőzhetők emiatt. Főszabály szerint a késedelmi pótlékot az eredeti esedékességtől számítják ilyenkor is.

Az adóhatóságokhoz rendszerint nem lehet készpénzzel adót fizetni. A pénzforgalmi számlával rendelkező adózó (jogi személy, vállalkozó, áfaalany) belföldi pénzforgalmi számlájáról történő átutalással teljesít, a vállalkozónak vagy áfaalanynak nem minősülő magánszemélyek fizetési kötelezettségüket belföldi fizetési számláról történő átutalással vagy postautalvánnyal teljesítik. A bankkártyával (elektronikus úton) történő adófizetés jogi alapját az Art. és felhatalmazása alapján az adóügyek elektronikus intézésének szabályairól szóló 34/2007. (XII. 29.) Korm. rendelet teremti meg. A pénzforgalmi számla nyitására nem kötelezett adózó az adóhatóságnál elektronikus adófizetésre valamennyi, az adóhatóság hatáskörébe tartozó befizetés tekintetében jogosult, amit az állami adóhatóság elnöke által kijelölt bármely ügyfélszolgálaton, annak nyitvatartási ideje alatt teljesíthet. A pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózók bankkártyás fizetését a befizetések szűk, kevésbé jelentős körére – például a NAV előtti és a bírósági eljárás illetéke – és a végrehajtói letéti számlára történő befizetésre korlátozza az Art. 2012. január 1-jétől hatályos módosítása, amit a bankkártyás fizetések magas, az államot terhelő költségeivel indokolt a jogalkotó. A kijelölt ügyfélszolgálatok listáját az adóhatóság a honlapján közzéteszi.

Az adóelőleget általában önadózással fizetik, de törvény fizetési meghagyás útján történő megállapítását is előírhatja. A fizetési meghagyás az előző adóév adatai vagy a tárgy adóévre várható adó adózó általi bejelentésén alapul. Az adófizetés azon a napon minősül teljesítettnek, amelyen a pénzforgalmi szolgáltató az adózó belföldi pénzforgalmi számláját, vagy a magánszemély adózó belföldi lakossági fizetési számláját megterhelte, vagy amelyen a magánszemély postára adta, vagy amelyen – ha ezt jogszabály lehetővé teszi – az adóhatóság pénztárába befizették. Ez utóbbi körbe sorolhatjuk a bankkártyás fizetést is, ami technikailag egyidejű számlaterheléssel történik (hasonlóan a bankautomatából történő pénzfelvételhez vagy a bankkártyás vásárlásokhoz). Minden más esetben a teljesítés időpontja az a nap, amelyen az adó összegét az adóhatóság számláján jóváírják. Ez utóbbi körbe tartozik például az az eset, ha külföldi bankszámláról teljesít fizetést az adózó. Ezekre a szabályokra azért érdemes figyelni, mert a teljesítés szabályozása egyben a kockázat, pontosabban a kárveszély viselésének telepítését is jelenti; azt, hogy egy esetleges, a pénzforgalmi rendszerben előforduló hibából eredő késedelem vagy nem teljesítés esetén hogyan oszlanak meg a terhek.

Jogszabály más fizetési módot is megállapíthat. Ilyen lehet például, ha az önkormányzat rendeletben lehetővé teszi azt, hogy a helyi adót a helyi adóhatóság (jellemzően az okmányiroda) pénztárába készpénzzel fizessék be. Ugyancsak lehetőséget biztosíthat az önkormányzat arra, hogy a gépjármű vagyonszerzési illetékét az okmányiroda pénztárába történő készpénzbefizetéssel teljesítsék. Ilyenkor a befizetés időpontjában minősül teljesítettnek az adófizetés.

Az adóhatóság a költségvetési támogatást a pénzforgalmi számlára utalja át, számlanyitásra nem kötelezett adózók esetében lakossági fizetési számlára utalja vagy postán keresztül fizeti ki. Abban az esetben, ha az adózó a költségvetési támogatást (adó-visszatérítést, adó-visszaigénylést) faktorálja, kizárólag a faktor pénzforgalmi számlájára történhet a kiutalás. Ebben az esetben az adózó nem rendelkezhet arról, hogy a kiutalandó összeget az adóhatóságnál fennálló adótartozására számolják el. Amennyiben az adózó az adóhatóság felhívásában meghatározott határidőben sem teljesíti az általános forgalmi adóra vonatkozó adózási módjának bejelentését, az adó-visszaigénylésre, adó-visszatérítésre, költségvetési támogatás igénylésére, túlfizetés visszatérítésére vonatkozó jogosultság a kötelezettség teljesítéséig nem illeti meg.

A befizetések elszámolása az állami és immár az önkormányzati adóhatóságnál az adózó adószámláján adónként és befizetésenként történik. Külön számlán tartják nyilván a társadalombiztosítási alapok javára teljesített befizetéseket. Az adónként történő nyilvántartás teszi lehetővé egyes adóbevételek megosztását (átengedését). Az elszámolási sorrendnek részleges teljesítés esetén van jelentősége: az adókat esedékességük sorrendjében, azonos esedékességű kötelezettségeket a tartozás arányában számolják el az állami és az önkormányzati adóhatóságnál. Az adózó jogosult kérni, hogy a neki járó költségvetési támogatást ne utalják ki, azt számolják el a hatóságnál fennálló adótartozására. Túlfizetés esetén az adózónak automatikusan nem utalják ki az igényelt összeget. A túlfizetésről az adóhatóság értesítést küld. Az adózó kérelmére a túlfizetést kiutalja, ennek hiányában a később esedékes adóra számolja el.

Az állami és önkormányzati adóhatóság évente fizetési értesítést küld a folyószámla-egyenlegről (a túlfizetésről is), ha az egyenleg nem zéró. Ennek határideje magánszemélyeknél augusztus 31., a többi adózó esetében október 31.

Közbeszerzés keretében történő megrendelések ellenértékét a nyertes ajánlattevő kizárólag abban az esetben fizetheti ki alvállalkozóinak, ha azok a tényleges fizetés napján 30 napnál nem régebbi együttes adóigazolással bizonyítják, hogy nincs köztartozásuk vagy szerepelnek a köztartozásmentes adózók adatbázisában. Amennyiben az együttes igazolás köztartozást mutat, és a kifizetés kötelezettje ennek ellenére elmulasztja a visszatartást, a kifizetés erejéig egyetemlegesen felel az alvállalkozót a kifizetés időpontjában terhelő köztartozásért. Ezt a szabályt kell alkalmazni az alvállalkozók és ezek alvállalkozói kapcsolatában is. Az itt tárgyalt szabályok a havi szinten számított – áfát nem tartozó – 200 ezer forintot meghaladó kifizetésekre alkalmazandók.

5. Bizonylat kiállítása és megőrzése, könyvvezetés

E kötelezettségekre az Art. csak általános szabályokat ír elő. A bizonylatokat úgy kell kiállítani, illetve vezetni, hogy az adó alapjának, az adó összegének, a mentességnek, a kedvezménynek, a költségvetési támogatás alapjának és összegének, továbbá ezek megfizetésének, illetve igénybevételének megállapítására, ellenőrzésére alkalmasak legyenek, továbbá

a) a bennük foglalt feljegyzések az Art., illetve a számvitel bizonylati rendjére vonatkozó és egyéb jogszabályokban előírt bizonylatokon alapuljanak;

b) adónként és költségvetési támogatásonként folyamatosan, kihagyás nélkül tartalmazzák az adót, illetve költségvetési támogatást meghatározó adatokat és azok bizonylati hivatkozásait;

c) azokból kitűnjék az adott időszakra vonatkozó bevallott adó, illetve támogatás alapja;

d) az adó megfizetésének, a költségvetési támogatás igénybevételének, valamint az alapul szolgáló bizonylatoknak az ellenőrzését lehetővé tegyék [Art. 44. § (1)-(2) bekezdés].

A bizonylatok tartalmát részben az anyagi jogi normák (például a személyi jövedelemadóról szóló törvény 5. számú melléklete az adónyilvántartásokról) részben a számviteli törvény (2000. évi C. törvény), továbbá más pénzügytechnikai szabályok [például a 24/1995. (XI. 22.) PM rendelet a számla, egyszerűsített számla és nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazásáról] határozzák meg. A többféle jogszabályon alapuló rendezés arra is visszavethető, hogy az adózási és a számviteli, illetve a pénzügytechnikai normák személyi hatálya nem esik egybe.

Az Art. legáltalánosabb fogalma az irat, amelybe beletartozik a jogszabályban meghatározott bizonylat, a könyvvezetésről szóló jogszabályokban előírt könyvek, nyilvántartások, továbbá a tervek, szerződések, levelezések, nyilatkozatok, jegyzőkönyvek, határozatok, számlák és más kivonatok, igazolások, tanúsítványok, köz- és magánokiratok. Az adótörvények a bizonylat fogalmát nem határozzák meg, legfeljebb utalnak a számviteli szabályokra. A számviteli törvény szerint számviteli bizonylat a gazdálkodó által kiállított, készített, illetve a gazdálkodóval üzleti vagy egyéb kapcsolatban álló természetes személy vagy más gazdálkodó által kiállított, készített okmány (számla, számlát helyettesítő okmány, szerződés, megállapodás, kimutatás, hitelintézeti bizonylat, bankkivonat, jogszabályi rendelkezés, egyéb ilyennek minősíthető irat) – függetlenül annak nyomdai vagy egyéb előállítási módjától –, amelyet a gazdasági esemény számviteli nyilvántartása céljára készítettek, és amely rendelkezik a számviteli törvényben meghatározott általános alaki és tartalmi kellékekkel [2000. évi C. törvény 166. § (1) bekezdés].

A bizonylati elvből következően minden gazdasági műveletről, eseményről, amely az eszközök, illetve az eszközök forrásainak állományát vagy összetételét megváltoztatja, bizonylatot kell kiállítani (készíteni). A gazdasági műveletek (események) folyamatát tükrö ző összes bizonylat adatait a könyvviteli nyilvántartásokban rögzíteni kell. A számviteli (könyvviteli) nyilvántartásokba csak szabályszerűen kiállított bizonylat alapján szabad adatokat bejegyezni. Szabályszerű az a bizonylat, amely az adott gazdasági műveletre (eseményre) vonatkozóan a könyvvitelben rögzítendő és a más jogszabályban előírt adatokat a valóságnak megfelelően, hiánytalanul tartalmazza, megfelel a bizonylat általános alaki és tartalmi követelményeinek, és amelyet – hiba esetén – előírásszerűen javítottak.

Az iratokkal (bizonylatokkal) kapcsolatban az adózás rendje szabályozza az őrzésre kötelezettet: az adóalany, a munkáltató, a jogutód a kötelezett. A magánszemély halála esetén az iratokat a közös háztartásban élt hozzátartozó, illetve az örökös az adóhatósághoz továbbítja. Ugyancsak rendezi a törvény az őrzés helyét: a bejelentett helyen kell tartani az iratokat, de feldolgozás céljából más helyre is továbbíthatók (például a könyvelőhöz), felhívásra azonban három munkanapon belül az adóhatóságnak be kell mutatni. Az iratokat az adózónak a nyilvántartás módjától függetlenül az adó megállapításához való jog elévüléséig, a halasztott adó esetén a halasztott adó esedékessége naptári évének utolsó napjától számított 5 évig kell megőriznie. A számviteli törvény a gazdálkodó számára hosszabb, 8 éves bizonylatmegőrzési kötelezettséget határoz meg.

Amennyiben a kettős adóztatás elkerüléséről szóló nemzetközi szerződés előírja vagy az EU Választottbírósági Egyezmény szerinti kölcsönös egyeztetési eljárás lefolytatásához szükséges, az adózó, a munkáltató (kifizető) köteles az állami adóhatóság felszólítására – a felszólításban megjelölt időpontig és terjedelemben – az adómegállapításhoz szükséges iratok, bizonylatok megőrzésére.

A könyvvezetés az a tevékenység, amelynek keretében a gazdálkodó a tevékenysége során előforduló, a vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetére kiható gazdasági eseményekről a számviteli törvényben rögzített szabályok szerint folyamatosan nyilvántartást vezet, és azt az üzleti év végével lezárja [2000. évi C. törvény 12. § (1) bekezdés].

A könyvvezetés az egyszeres és a kettős könyvvitel rendszerében történhet, amikkel részletesebben a Pénzügyi jog I. című tankönyv számviteli fejezete foglalkozik. A számviteli törvény hatálya alá tartozó gazdálkodó kettős könyvvitelt köteles vezetni. Azonban 2004. január 1. után sem válik kizárólagossá a kettős könyvvitel. A 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint az egyéb szervezetnek minősülő egyes gazdálkodók választhatják az egyszeres könyvvitelt. Ugyanígy az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény (4. §) választási lehetőséget biztosít a hatálya alá tartozó adóalanyoknak abban, hogy a számviteli törvény szerint vezetik a nyilvántartásaikat vagy az evatörvény szerint.

Az egyéni vállalkozókra a számviteli törvény hatálya nem terjed ki. Az egyéni vállalkozók egységesen a személyi jövedelemadóról szóló törvény szabályai szerint – figyelemmel a jövedéki törvényben meghatározottakra, amennyiben ez releváns – kötelesek könyvvezetésre. Ez pénzforgalmi nyilvántartás (pénztárkönyv vagy naplófőkönyv) vezetését írja elő, amelyhez az egyes, a törvényben felsorolt vagyontárgyakkal kapcsolatos gazdasági események hatását rögzítő kiegészítő (részletező) nyilvántartások kapcsolódnak.

A fióktelep könyvvezetési kötelezettsége a gazdasági társaságokkal azonos módon alakul. Egyes gazdasági tevékenységekhez nem szükséges a külföldi vállalkozónak fióktelepet létrehoznia. A fióktelepnek nem minősülő telephelyen gazdasági tevékenységet folytató külföldi vállalkozó könyvvezetési és egyéb nyilvántartási kötelezettségeit a számvitelről szóló törvény előírásai szerint, a kettős könyvvitelre vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával teljesíti. Ennek eredményeként ezek a vállalkozások úgy kötelesek eljárni, mintha rájuk is kiterjedne a számviteli törvény személyi hatálya.

A magánszemély adózókra vonatkozó módosuló adómegállapítási és bevallási szabályok miatt az eddigiekhez képest nő annak a jelentősége, hogy a munkáltató, kifizető által a magánszemélynek kifizetett összegekről milyen iratokat kell kiállítani, ezek közül a magánszemély adózónak mit, milyen tartalommal és meddig kell átadni, továbbá kinek kell megőriznie az iratokat. A lényeget tekintve minden kifizetésről, levont előlegről, figyelembe vett kedvezményről a munkáltató (kifizető) az adóévet követő év január 31-ig összesített igazolást ad a magánszemély adózónak. Az olyan igazolást, amelynek alapján az adózó a bevételét, az adóalapját vagy az adóját csökkentheti, a kedvezményre való jogosultság keletkezésének időpontjában, de legkésőbb az adóévet követő év február 15-ig kell kiadni

6. Nyilatkozattétel

A nyilatkozattétel speciális adóeljárás-jogi bizonyítási eszköz, amit az adókötelezettségek között határoz meg és tárgyal az Art.

A nyilatkozattételre kötelezésnek két esetét szabályozza az Art.:

– a más adózóra vonatkozó, a tanúvallomáshoz hasonló adókötelezettséget (48. §); továbbá

– az állami adóhatóság a bevallásban közölt adatok kiegészítésére hívhatja fel azokat a magánszemélyeket, akiknek a bevallott jövedelme egymást követő kétéves bevallási időszak tekintetében sem éri el a mindenkori minimálbért (91. §).

A nyilatkozattételre kötelezés egyedi hatósági aktussal, az adó és a költségvetési támogatás megállapítása, megfizetése (kiutalása), illetve az adóhatóság törvényben meghatározott eljárásának lefolytatása érdekében történik.

A 48. § szerinti nyilatkozattétel esetében az adóhatóság felhívására az adózó, illetve az adózónak nem minősülő magánszemély nyilatkozattételre kötelezhető:

– a vele szerződéses kapcsolatban állt vagy álló adózók adókötelezettségének, adóalapjának, adókedvezményének, adójának vagy költségvetési támogatásának megállapítása, illetve ellenőrzése érdekében;

– az adóhatóság törvényben meghatározott eljárásának lefolytatásához;

– az általa ismert, illetve nyilvántartásában szereplő adatról, tényről, körülményről.

A nyilatkozattétel – mint eljárásjogi kötelezettség – elviekben az adózó kötelezettsége. Ugyanakkor kezelni kellett azt a problémát, hogy nem minden, az adott adóeljárásban felhasználható érdemi információval rendelkező magánszemély minősül adózónak. Ezért terjesztette ki a jogalkotó a nyilatkozattételre kötelezhetők körét az adózónak nem minősülő magánszemélyre is.

A nyilatkozat a rendszeres és eseti adatszolgáltatások révén szerzett információk kiegészítésére, a bizonyítás eredményesebbé tételére szolgáló eszköz. A nyilatkozattétel mellett az adóeljárásban lehetőség van tanúvallomás felvételére is, ami a Ket. szabályai alapján történik. Ez utóbbi eredményességének előmozdítása érdekében szankciót tartalmaz az Art.: mulasztási bírsággal sújtható, aki a tanúvallomást jogosulatlanul megtagadja.

A jelenlegi szabályok szerint nem szükséges az adóhatóságnak a felhívásban megneveznie azt az adózót, akire vonatkozólag a nyilatkozatot várja. Ezzel a jogintézmény korábbi funkciója is megváltozott: meghatározott adózóra vonatkozó bizonyíték megszerzése helyett ellenőrzési módszerként alkalmazható eszközzé vált a nyilatkozattételre kötelezés.[19] A nyilatkozattételről, illetve a tanúmeghallgatásról az érintett adózót nem kell értesíteni.

A nyilatkozattételre kötelezés sajátos esete az önálló tevékenységet folytató, alacsony jövedelmet bevalló magánszemélyek felhívása (Art. 91. §). Elvileg ez is adókötelezettségnek minősül. Jogsértő magatartás – a nyilatkozattétel elmulasztása vagy a valótlan, illetve hiányos nyilatkozat – esetén az adóhatóság a magánszemély bevallásának utólagos ellenőrzését rendeli el, továbbá mulasztási bírsággal szankcionálhatja.

7. Adatszolgáltatás

Az adatszolgáltatási kötelezettséggel érintettek köre igen széles, nemcsak a jogi személyek és egyéb szervezetek, hanem magánszemélyek is kötelesek bizonyos megszorításokkal az adóhatóságnak az adózók adatairól rendszeres tájékoztatást adni. Az adatszolgáltatási kötelezettség automatikus, a törvényen alapul – elsősorban az Art. 52. §-án, de más adótörvények, sőt rendeletek is írnak elő adatszolgáltatást -, azaz nem szükséges hozzá az adóhatóság felhívása.

Az Art. szerint adatszolgáltatásra köteles:

– a kifizető,

– a munkáltató,

– a biztosítóintézet,

– az ingatlanügyi hatóság (földhivatal),

– a hitelintézet,

– a befektetési szolgáltató,

– a jegyző,

– a nyugdíjat, rehabilitációs járadékot, korhatár előtti ellátást, szolgálati járandóságot, balettművészeti életjáradékot, átmeneti bányászjáradékot folyósító szerv,

– az engedélyt kiadó hatóság,

– a közúti közlekedési nyilvántartási szerv, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi szerv, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kötvényeket nyilvántartó szerv,

– az új közlekedési eszközt – Magyarországon vagy Magyarországról EU-tagál- lambeli vevőnek – üzletszerűen értékesítő adózó,

– a nyomtatványt forgalmazó szerv,

– az állami foglalkoztatási szerv,

– az adókedvezmény (adómentesség) vagy költségvetési támogatás igénybevételére jogosító igazolás kiállítója.

– a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő egyéni vállalkozó [Tbj. 4. § b) pont],

– a Magyarországon bejegyzett egyház,

– a szakképző iskolai tanulót tanulószerződés alapján foglalkoztató adózó,

– a Magyarországon be nem jegyzett foglalkoztató képviselője vagy a foglalkoztató képviseletében eljáró foglalkoztatott (Tbj. 56/A. §).

Más rendelkezések is írnak elő rendszeres és automatikus adatszolgáltatási kötelezettséget. Így például a diákhitellel vagy az ügyvédi, közjegyzői tevékenység szünetelésével és a szünetelés megszüntetésével kapcsolatban.

Az adóhatóság esetileg – megkeresésre vagy felhívásra – további információkhoz is hozzájuthat. Tartalmát tekintve eseti adatszolgáltatásnak minősíthető az adózót terhelő nyilatkozattételi kötelezettség is. Az eseti adatszolgáltatás körébe sorolható a hitelintézetet megkeresésre terhelő tájékoztatási kötelezettség ügyfelének adatairól, amely kivételt jelent a banktitok szabályai alól.

Az adatszolgáltatásra köteles szervek és személyek a személyi jövedelemadó, a járulékok, a társasági és osztalékadó, a jövedéki adó és a gépjármű-adóztatás ellenőrzéséhez kötelesek információt szolgáltatni, de más adóellenőrzéshez is felhasználhatók ezek az információk.

Az adatszolgáltatási szabályok hagyományosan a legszélesebb körben a munkáltatókat és a kifizetőket érintették, azonban ma már az Art. 31. § (2) bekezdésén alapuló bevallási kötelezettségük keretében közlik azokat a magánszemélyre vonatkozó adatokat az adóhatósággal, amelyeket korábban az adatszolgáltatási kötelezettség keretében szolgáltattak.

Ugyanakkor ebben az összefüggésben kell megemlíteni azt is, hogy a kifizető és a munkáltató az Art. 31. § (2) bekezdése alapján teljesítendő kötelezettsége nem pusztán az adókkal, de a járulékokkal kapcsolatban is teljes körű, ezért a társadalombiztosítási szervek számára nem kell adatot szolgáltatniuk. Az egységes rendszerből az állami adóhatóság hivatalból, elektronikus úton – az egyes szervek feladatellátásához szükséges mértékben – szolgáltat adatot havonta a társadalombiztosítási szerveknek, a munkaügyi hatóságnak és a nyugdíjfolyósító szerveknek.

1998 óta a kifizetői adatszolgáltatás részeként – a külterületi termőföld bérbeadása jövedelemadóztatási rendszerének megváltozásával – az önkormányzati adóhatósághoz is kell adatot szolgáltatni.

Az Art. új adatszolgáltatásra kötelezettet vezet be 2004-től kezdődően. Az az adózó, aki új közlekedési eszközt értékesít üzletszerűen Magyarországon vagy Magyarországról EU-tagállamba, az értékesítés napját követő 15 napon belül adatot szolgáltat az állami adóhatóságnak a közösségi tagállamban illetőséggel bíró magánszemély nevéről, címéről, a személyazonosító igazolvány vagy útlevélszámáról, valamint az új közlekedési eszköz azonosító adatairól.

Az adóhatóság a telefonos ügyfél-tájékoztató rendszerben folytatott beszélgetést – egy közösségi adószámmal kapcsolatos ügytípus kivételével – elektronikusan adathordozóra rögzíti és az elévülési idő végéig, illetőleg a folyamatban levő bírósági eljárás befejezéséig megőrzi. Az adózó vagy képviselője kérelme alapján a telefonbeszélgetéseket meghallgathatja.



[18] Lásd például Őry 2003, 148–420.

[19] Érdemes felhívni a figyelmet egy 2003-as esetre: az állami adóhatóság több utazási irodát nyilatkozattételre hívott fel, a meghatározott összeghatár feletti utakra szerződést kötött ügyfeleikre vonatkozóan. Az adatvédelmi biztos sajtóban megjelent véleményének és egyéb reakcióknak a következtében a felhívást a hatóság visszavonta. Ezt azzal indokolta, hogy nyilatkozattételre, a meghatározott feltételek fennállása esetén, kizárólag adózóval kapcsolatban kötelezhető az adózó. Ami a konkrét esetben – például utazó nyugdíjasok – nem érvényesült. Az eset kapcsán az az elvi kérdés merült fel, hogy a nyilatkozattétel ellenőrzési eszköz vagy egyedi ügyben alkalmazott bizonyítási eszköz, esetleg mindkettő. Ezt a kérdést az új Art. nem döntötte el, pontosabban a szóban forgó rendelkezés [48. § (1) bekezdés] szövegét változatlanul hagyta a jogalkotó.