Ugrás a tartalomhoz

Munkajog

Kiss György (2005)

Osiris Kiadó

III. fejezet – A MUNKAJOGVISZONY TÁRGYA

III. fejezet – A MUNKAJOGVISZONY TÁRGYA

11. § A munkajogviszony tárgya

129. Egy adott kötelemben meghatározott jogok és kötelességek állnak egymással szemben, amelyek arra a szolgáltatásra vonatkoznak, amelyet az egyik félnek a másik felé teljesítenie kell, illetve amelyre vonatkozóan az egyik félnek a másikkal szemben joga van. Ebből következően a feleknek a szerződésben meg kell határozni azt a szolgáltatást, amelyre nézve a kötelem tartalmát alkotó jogok és kötelességek fennállnak. Így tehát a kötelem tárgya és tartalma egymástól elválaszthatatlan. A jogviszony tárgya a szolgáltatás, amely legtágabb értelemben az a magatartás, amelyet a kötelezettnek a jogosult érdekében tanúsítania kell.[241] A szolgáltatás nem szinonimája a teljesítésnek. A szolgáltatás a felek magatartásának absztrakt meghatározása, a teljesítés (solutio) már e magatartásnak a realizálását jelenti. Másképpen fogalmazva: a teljesítés szolgáltatása mindannak, ami a kötelem szerint jár.[242]

A jogviszony tárgyát szokás dologi és tevékenységben megnyilvánuló szolgáltatások szerint osztályozni a kötelem jellegének megfelelően. Látnunk kell azonban, hogy valamely dolog vagy pénz átadása is meghatározott magatartást feltételez, és ezért helytálló az a meghatározás, hogy a szolgáltatás mindig valamilyen magatartásra irányul: adásra, tevékenységre, tevékenységtől való tartózkodásra vagy más magatartásra.[243] Igaz továbbá az a tétel is, hogy e meghatározás a magatartások valamennyi fajtáját magában foglalja.[244] A munkajogviszony tárgya is a magatartások összességében határozható meg. Annak ellenére, hogy a munkajogviszony tárgyát alkotó szolgáltatások közül nem mindegyik fejezi ki egyformán a jogviszony lényegét, mégsem beszélhetünk csupán egy szolgáltatásról, mert a munkajogviszony szinallagmatikus kötelem. Így a munkajogviszonyban legalább két olyan szolgáltatás létezik, amelyek egymástól függenek, egymásért vannak és ebből következően mint egyenrangú kötelmi tárgyak jelennek meg. A munkajogviszony alapvető rendeltetését vizsgálva rögzíthető, hogy a munkáltató és a munkavállaló szolgáltatása közül a munkavállaló tevékenységben megnyilvánuló szolgáltatása a jogviszonybeli cél elérésének közvetlen tárgya. Ehhez képest a munkáltató adásban kifejezésre jutó szolgáltatása a munkajogviszony közvetett tárgya. A munkajogviszony jellegét tehát a facere és nem a dare szolgáltatás adja meg.

130. A munkajogviszony közvetlen tárgyát illetően megállapítható, hogy az emberi munkatevékenység számtalan fajtája közül nem lehet olyat találni, amely ne lehetne tárgya a munkajogviszonynak. Ezzel összefüggésben hangsúlyoznunk kell, hogy a munka csak mint technikai viszony értelmezhető, de irreleváns a munkajogviszony tartalma szempontjából, azaz a munkajogviszony tárgyának vizsgálatánál egyelőre mellékes a szolgáltatás meghatározásának módja. Mint ahogy a korábbiakban elemeztük, ennek a tételnek rendkívül nagy jelentősége van a munkajogviszony és a munkavégzésre irányuló egyéb polgári jogi jogviszonyok elhatárolása tekintetében. A probléma dogmatikai jelentőségén túl a jelzett elhatárolásnak gyakorlati, mondhatni pragmatikai súlya is van. Mint ahogyan a későbbiekben látni fogjuk, csak a munkajogviszonyhoz fűződnek olyan joghatások, amelyek a munkavállaló (munkajogi) szociális biztonságát szolgálják. Ezek közé tartozik példának okáért általában a munkavállalói jogállás védelmi rendszere, a munkáltató foglalkoztatási, illetve továbbfoglalkoztatási kötelezettsége, a felmondásvédelmi rendszer egésze, a munkabér védelme stb. Látható, hogy a munkajognak a magánjogba való tartozása ellenére ezek az intézmények egy felborult piaci egyensúlyt állítanak helyre. Ezzel összefüggésben találó Flume okfejtése, aki szerint a klasszikus cserekötelmekben sem tételezhető fel, hogy mindig egyenlő gazdasági hatalmi helyzetben lévő felek kötnek egymással szerződést. A piac azonban nivellál, és a szerződések nagy mennyiségében ez az egyensúly kimutatható. A munkajogban azonban nem egynemű partnerek kötnek egymással szerződést, hiszen a munkavállaló nem önállóan jelenik meg a piacon. A másik gyakorlati tényező, amely lényeges a munkajogviszony és a munkavégzésre irányuló egyéb polgári jogi jogviszonyok elhatárolásánál, hogy főszabályként – összefüggésben a munkajog szociális rendeltetésével – a munkajogviszonyhoz kapcsolódnak olyan közterhek (adó, társadalombiztosítás), amelyek az említett polgári jogi jogviszonyok esetében minőségében és mennyiségében is másképpen alakulnak.

131. Az emberi munkatevékenység számos ismérv alapján csoportosítható. Így többek között ismeretes, ha meglehetősen labilis produktív-improduktív, valamint a fizikai-szellemi, továbbá az egyszerű-összetett munka közötti megkülönböztetés. Ami az ún. produktív munka fogalmát illeti, e fogalom alatt általában a közvetlen „átválthatóságot", azaz a direkt csereértékű termelőtevékenységet szokás érteni. Képlékeny az a meghatározás is, amely e fogalmat olyan munkatevékenységre vonatkoztatja, amely jelentős mértékben befolyásolja a gazdasági növekedést, és ezen keresztül a fogyasztható javak tömegének alakulását. E meghatározással összefüggésben azonban mindenekelőtt kétséges a viszonyítás alapja. Egy technológiailag fejlett társadalomban még az alapkutatás is lehet produktív munka, míg egy manufakturális társadalomban csupán a legalacsonyabb szintű munka tartozik e kategóriába.

A jogirodalomban elemzésre kerültek a direkt munkának nem minősülő rokon tevékenységfajták is. Ebből a szempontból a vizsgálatok homlokterébe került a professzionális játék és tanulás. Ami a játékot mint tevékenységet illeti, helytálló az a megállapítás, hogy munkajogviszony tárgya lehet, amennyiben azt más részére – annak szolgálatában – fejtik ki.[245] Tipikus példája ennek a hivatásos sporttevékenység, de hasonlóan ítélendő meg az előadóművészek tevékenysége is. A tanulással kapcsolatban megjegyzendő, hogy ez a tevékenység nem a munkajogviszony tárgya abban az esetben, ha a felek akarata kizárólag a tanulásra, illetve a képzésre irányul. Ugyanakkor az emberi munkatevékenység akkor sem nélkülözheti az ismeretek elsajátításának folyamatát, ha magatartásának nem kizárólagos célja, illetve indítéka a tanulás. Ebből következően a tanulás is immanens része és ezáltal közvetlen tárgya lehet a munkajogviszonynak. Ami a játékot illeti, utalunk a sportról szóló 2004. évi I. törvényre, amely a sportoló jogállása tekintetében megkülönbözteti az amatőr és a hivatásos sportolót. Amatőr sportoló sportegyesület keretében tagként, illetve sportszerződés alapján, sportvállalkozás keretében pedig kizárólag sportszerződés alapján sportolhat. Sportiskola tanulója és az iskolai sportkör tagjai a tanulói jogviszony alapján minősül amatőr sportolónak. A sportszerződésben a sportszervezet és az amatőr sportoló megállapodnak a sporttevékenységgel kapcsolatos együttműködésük feltételeiről. Az említett sportszerződésre a Ptk. megbízási szerződésre vonatkozó rendelkezéseit kell a sporttörvényben foglalt eltérésekkel alkalmazni.[246] A hivatásos sportoló – amennyiben törvény kivételt nem tesz – a sportvállalkozással kötött munkaszerződés alapján fejti ki sporttevékenységét. Magától értetődő, hogy erre a jogviszonyra az Mt. szabályai irányadók – természetesen a sportörvényben foglalt egyéb iránt meglehetősen jelentős eltérésekkel.[247]

132. Az irodalomban ismeretes olyan felfogás is, amelyek szerint a vezetés – mint sajátos munkafajta – a munkajogviszony közvetett tárgya.[248] Álláspontom szerint a munkáltató vezető szervei ezt a tevékenységet döntően mint munkavállalók látják el, azaz ebben az esetben is tipikusan más részére végezett munkatevékenységről van szó. Ebből a szempontból másodlagos, hogy a vezetői tevékenység mintegy előfeltétele a többi nem vezetői munkatevékenységnek.

Végezetül elemzést igényel a szolgálat fogalma is. Egyes vélemények szerint ez annyiban jöhet szóba a munkajogviszony tárgyaként, amennyiben a más részére végzett munka tartós elkötelezettséggel párosul, és így a szolgálati viszonyban a hangsúly nem elsősorban a munkavégzésen, hanem az engedelmességen van.[249] Ez az álláspont ma már jogtörténetileg sem igazolható, hiszen a szolgálati szerződések, mint a német Dienstvertrag vagy az angol contract of service intézménye nem az engedelmesség, hanem a más részére végzendő munka kereteit adták meg. Tény, hogy a munkajog korai fejlődési szakaszában e jogviszonyok egyik karakterisztikus vonása volt a jogi alárendeltségen túlmutató kiszolgáltatottság, amely valóban bizonyosfajta engedelmességet követelt. Ez azonban sokkal inkább a munkajogviszony tartalmának, mintsem tárgyának a problematikája.[250] Manapság a tipikusan szolgálati jellegű viszony a korábban tárgyalt legtágabb értelemben meghatározott munkajogviszonyok egyik fajtája (lásd közszolgálat, fegyveres szolgálatok stb.), és a szigorúbb alá-fölérendeltség annak tudható be, hogy a szolgálat általában nem valamilyen magánérdek, hanem a közérdek realizálását segíti elő.

133. A munkajogviszony közvetett tárgya a munkatevékenység ellenértékének megfizetése. Ez az ellenérték korábban valamilyen természetbeni juttatás is lehetett, azonban a pénzpiac kiszélesedése általánossá tette a pénzszolgáltatást. A pénz és a természetbeni juttatás kettőssége mind a mai napig nyomon követhető, például a hatályos magyar szabályozásban is. Megfigyelhető, hogy a természetbeni juttatás visszaszorulása egyben azt is jelenti, hogy az uniformizált pénzpiac a munkavállalót már kevésbé teszi a fizető munkaadó kiszolgáltatottjává. Nem véletlen, hogy a munkabér védelmét szolgáló rendelkezések mindenütt kógens normák által szolgálják a munkavállalók érdekeit.

A munkáltató szolgáltatása felveti a szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyenértékűségének problematikáját. Amennyiben a munkajogviszonyt tisztán kötelmi viszonyként minősítjük, a szolgáltatás-ellenszolgáltatás kérdése alapvetően a piac értékítéletén múlik.[251] A munkajogviszony azonban legfeljebb csak dogmatikájában (igaz, hogy erősen vitatottan) minősíthető kötelmi-csere viszonynak, hiszen éppen a munkajogviszony kifejlődése változtatta meg a klasszikus kötelmi rendszer kereteit. A

munkabér számos szerző álláspontja szerint szociális tényezők által is befolyásolt, és nem csupán egy adott szolgáltatás ellenértéke egy szinallagmatikus kötelemben.[252] Emellett azonban nem lehet feledni a munkabér gazdasági tartalmát sem. A bérek ugyanis közvetetten a gazdaság egészére hatással lehetnek, például a termelési költségek és így az árak alakulása révén. A munkajog „bértörténete" jól példázza, hogy az állam a munkabérre gyakorolt közvetlen vagy közvetett befolyása során hol gazdasági-célszerűségi szempontokat, hol szociális megfontolásokat vett alapul. Kiemelendő továbbá, hogy a szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyenértékűsége vizsgálatánál nemcsak a munkabér szociális szükségletkielégítő funkcióját kell figyelembe venni, hanem azt is, hogy a munkáltatónak egyéb magatartásbeli kötelességei is léteznek, amelyek szolgáltatásként jelennek meg. Jellemző, hogy ezek a mellékszolgáltatások – a munkajogviszony tartalma szempontjából mellékkötelességek – más kötelmekben nem jelennek meg. Ezek közül lényeges a munkáltató gondoskodása munkavállalóiról, számos olyan elemmel, amely jóval túlmutat a munkabéren.[253]

A munkajogviszony tárgyát alkotó szolgáltatások egyenértékűségéről összefoglalásképpen megállapítható, hogy mivel a munkáltató fő szolgáltatása gazdasági és szociális elemeket is magában foglal, rendkívül nehéz lenne azokat az eszközöket igénybe venni, amelyek például a polgári jog rendelkezésére állnak a szolgáltatás- ellenszolgáltatás feltűnő aránytalansága esetén. Annak ellenére állítható ez, hogy a legújabb törekvésekben már felfedezhetők e technika kimunkálásának igényei. Megjegyzendő továbbá, hogy az állam a munka magánjoga tekintetében direkt közjogi beavatkozással nem él a munkabérek szabályozásánál. Ezzel szemben viszont az egyenértékűség befolyásolása minden állam munkaügyi politikájának szerves része, mert ezáltal befolyásolja a gazdasági egyensúlyt, továbbá védi a munkajogviszony gazdaságilag gyengébb alanyát.



[241] Kolosváry 1907, 9.

[242] Marton 1963,239.

[243] A Polgári... 1998, I:543.

[244] A magyar magánjogi irodalomban Szladits az érdekek oldaláról közelít a kötelem tárgyához. Álláspontja szerint a kötelem tárgya „az az érdek, amelyet a kötelem a hitelező számára biztosít, más szóval az adósnak az a magatartása (tevése vagy nem tevése), amely a hitelező érdekének kielégítésére szolgál. Ezt a magatartást nevezzük szolgáltatásnak (akkor is, ha nem tevésben áll)". Szladits 1933, II:2.

[245] Román 1989,127.; Zöllner-Loritz 1992,42.

[246] Lásd a 2004. évi I. törvény 5. § (1)-(2) bekezdését.

[247] Lásd a 2004. évi I. törvény 8. §-át. A 8. §-hoz fűzött hivatalos indokolás értelmében a munkaszerződés szinte kizárólagossá tételére azért kényszerült a jogalkotó, mert „az eddigi gyakorlatban a közterhek kikerülése érdekében a hivatásos sportolók - részben saját érdekükben, részben sportszervezetük ösztönzésére - széles körben kötöttek vállalkozóként (ún. számlás) polgári jogi szerződéseket. Az 1996-os sporttörvényig még társas vállalkozások tagjainként (például bt., kft.) is sportoltak, majd amikor ezt az 1996-os sporttörvény megtiltotta, az 1990. évi V. törvény szerinti egyéni vállalkozóként való szerződéskötési gyakorlat került előtérbe."

[248] Román 1989,127.

[249] Román 1989,127.

[250] A német munkajogban általánosan elfogadott az alábbi meghatározás: „Der Dienstvertrag ist ein Vertrag, durch jemand Dienste gegen Entgeld zusagt." Lényeges továbbá a következő kitétel: „Dienstvertrag als Vertrag für Dienste aller Art." Richardi 1988,223. A Dienstverrag a német kötelmi jogban tehát mint fajfogalom (Gattungsbegriff) jelenik meg, és magában foglalja az ún. szabad szolgálati szerződést (der freie Dienstvertrag) és a szorosabb értelemben vett munkaszerződést (der Arbeitsvertrag). A jogtudomány a munkaszerződést is a magánautonómia által meghatározott ügyletek körébe sorolja, és nem az ún. állapotrelációk alapján ítéli meg. Ugyanez mondható el a contract of service angolszász megítéléséről is. Lásd Hepple-Fredman 1986, 76.

[251] Gast 1984; Richardi 1988; Wiedemann 1966; Wolf 1970.

[252] Rivero-Savatier 1986; Velleiux 1978; Camerlynck-Lyon-Caen-Pélissier 1986,491.

[253] Nagy 1994.