Ugrás a tartalomhoz

Magyarország története a XX. században

Romsics Ignác (2010)

Osiris Kiadó

Előszó

Előszó

A könyv, amelyet az olvasó a kezében tart, a XX. századi Magyarországról szól. Célja, hogy történelmünk utolsó száz évét a történettudomány és társtudományai eddigi eredményei alapján mérlegre tegye, tényszerűen értékelje, és az eredményt az érdeklődők elé tárja. A XIX. századi előzményekkel csak annyiban foglalkozik, amennyiben századunk történéseinek a megértéséhez ez elengedhetetlen. A történelem természetéből adódóan alapvető rendezőelve a kronológia. A nyolc nagy fejezet tárgya a XX. századi magyar történelem egymást követő – és rendszerint egymást tagadó – nyolc nagy korszaka. Az egyes fejezeteken belül – különösen a kiegyensúlyozott, hosszabb történelmi korok esetében – viszont általában tematikai rendezőelv érvényesül. Ezek a korszakonként vissza-visszatérő tematikák a következők: állam és politika, gazdaság, oktatás, társadalom, kultúra és művelődés, külpolitika. Az eseménydús forradalmi időszakok esetében ezt a struktúrát természetesen nem, vagy csak sokkal kevésbé tudtuk alkalmazni. Tartalmilag – amennyire csak lehetett – azonban még e mozgalmas korok esetében is ezt a szempontrendszert követtük. A XX. századi magyar történelem ilyen interpretálása sokak számára bizonyára meglepő. Miért szorult háttérbe a narráció, a politikacentrikus eseménytörténet, és kerültek előtérbe olyan aspektusok, amelyeket a szintézist készítő történészek többsége negligálni vagy legalábbis elhanyagolni szokott? A válasz egyszerű. Azért, mert meggyőződésünk szerint egy kor gyakran sokkal jobban megérthető és megismerhető az oktatási rendszerén és tankönyvein vagy az emberek mindennapi életének különböző dimenzióin – például szórakozási szokásaikon – keresztül, mint a magas politika döntéseinek időrendbe szedett minuciózus prezentálásával. Kérdéseink, amelyeket írás közben feltettünk és megválaszolni próbáltunk, hagyományos értelemben ily módon csak részben történetiek. Részben irodalmi, művelődésszociológiai vagy politológiai jellegűek, illetve olykor interdiszciplinárisak. Nem kétséges, hogy a komplexitásra törekvő megközelítés rendkívül eredményes lehet; a világban számos sikeres összegzést írtak már ilyen vagy ehhez hasonló technikával. Ha tehát az olvasó mégis csalódottan teszi majd le a könyvet, miután végigolvasta, vagy esetleg unalmában el sem jut a végéig, akkor az nem a módszer gyarlóságával, hanem a szerző „többdimenziós” látásának korlátozottságával magyarázható. Csak remélni tudjuk, hogy kevesen lesznek ilyenek.

Gyurgyák János, az Osiris Kiadó főszerkesztője 1997 nyarán kért fel a könyv elkészítésére. Magamtól sohasem vágtam volna bele, noha a XX. századi magyar történelmet egyetemi előadások és szemináriumok formájában Budapesten és külföldön az elmúlt években egyaránt többször körbejártam. A kézirat első mondatát 1997. augusztus végén írtam le Bloomingtonban, az Indiana Egyetem magyar vendégtanárának fenntartott tágas és kényelmes lakás légkondicionált dolgozószobájában. 1998 májusáig, amikor a tanév befejeződött, az első hét fejezettel lettem kész. Az utolsó fejezetet 1998 nyarán már itthon, gödi manzárdszobámban öntöttem formába, s augusztus végére ugyanitt készültek el a kötet tartozékai és mellékletei is. Feszített tempót diktáltam magamnak, de a kiadó által szabott határidő tartásához ez sem lett volna elég a nyugodt munkakörülmények, valamint diákjaim, kollégáim, barátaim és családtagjaim folyamatos segítsége nélkül. Valamennyiüknek rendkívül hálás vagyok! Diákjaimnak – az írással párhuzamosan 1997-1998-ban is tanítottam a tárgyat – okos kérdéseikért és kritikus megjegyzéseikért. Magyarországi kollégáimnak és barátaimnak – mindenekelőtt Bán D. Andrásnak, Kukorelli Istvánnak, Pritz Pálnak, Püski Leventének, Sipos Józsefnek, Szakály Sándornak és Valuch Tibornak – azért, mert a Bloomingtonban hiányzó anyagokat expressz gyorsasággal szerezték be és küldték ki számomra, sőt néhányan közülük könyveiket, kézirataikat is rendelkezésemre bocsátották. ugyanezt mondhatom egykori magyarországi kollégámról, Péteri Györgyről is, aki néhány éve a norvégiai Trondheim egyetemén tanít modern kelet-európai történelmet. Régi kedves tanárom – Nagy István -, aki első dolgozataimat oly nagy megértéssel javítgatta piros tintás tollával, még arra is vállalkozott, hogy „célzott” anyaggyűjtést végzett számomra. A bloomingtoni kollégák közül többször fordultam tanácsért Sinor Déneshez, aki orientalistaként ugyan „valamivel” korábbi korok iránt érdeklődik, mint én, viszont csaknem egyidős a XX. századdal. Márer Pállal, a nemzetközi üzleti kapcsolatok professzorával a Kádár-korszak és a rendszerváltás körüli évek gazdasági és gazdaságpolitikai kérdéseiről konzultáltam. Egy-egy konkrét ügyben sokat segített Peter Pastor, azaz Pásztor Péter is, aki a keleti part egyik egyetemén, New Jerseyben tanít. A kézirat első olvasója – mint minden eddigi könyvemé – feleségem, Éva volt, aki nemcsak tartalmi észrevételeket tett, hanem – modorosságaimat irtva – részben a stilizálás munkáját is magára vállalta. Fiam, Gergely életkorának megfelelően sokáig a saját elefántcsonttornyából figyelte az örömöt és gondot egyaránt adó vállalkozás munkafázisait, ám a végén, amikor már nagyon szorított az idő, ő is sorompóba állt. A bibliográfiai adatok és az idézetekjó részét ő ellenőrizte itthoni könyvtárakban 1998 július-augusztusában. Ezzel jelentős időt takarított meg számomra.

A kész kéziratot 1998 őszén több kollégám elolvasta és véleményezte. Az ELTE Újkori Magyar Történeti Tanszéke által rendezett „házi vitán” Erdődy Gábor, Föglein Gizella, Földes György, Gergely András, Gergely Jenő, Pajkossy Gábor, Pölöskei Ferenc és Pritz Pál nyilvánított véleményt. Zeidler Miklós és Izsák Lajos később közölte megjegyzéseit. A KLTE Magyar Történeti Tanszékének oktatói közül Pallai László, Püski Levente, Takács Péter és Tímár Lajos mondta el észrevételeit. Az 1956-os Intézet munkatársai közül Litván Györgyöt és Valuch Tibort, a hadtörténészek közül Szakály Sándort, az irodalomtörténészek közül Bezeczky Gábort, Jankovics Józsefet és Szegedy-Maszák Mihályt, a Történettudományi Intézet kutatói közül Gyáni Gábort és Hajdu Tibort, a szakmával közvetettebb kapcsolatban lévő barátaim közül Dobos Lászlót és Sipos Józsefet kértem fel a kézirat elolvasására. Mindegyikük számos pontatlanságra, tévedésre és vitatható megállapításra hívta fel a figyelmemet. Valamennyiüknek őszinte köszönetemetfejezem ki segítőkészségükért. Külön köszönettel tartozom Hajdu Tibornak, aki immár negyed százada kíséri figyelemmel szakmai pályafutásomat, olvassa és véleményezi fontosabb kézirataimat, s akinek tárgyszerű bírálatából most is sokat okultam.

Ami jó a könyvben, segítőim és kritikusaim érdeme is. Azért viszont, ami rossz vagy kifogásolható, kizárólag én tartozom felelősséggel.

Göd, 1998. november 28.

Romsics Ignác

„S mégis, akárhogy is, az az egy bizonyos, hogy a magyar nemzet ma is él, s rég elpusztult volna, ha politikai meggondoltsága fenn nem tartja. Sajátságos módon, harcos és tüzes nemzet létére országa megmaradását mindig inkább evvel biztosította és vitte tovább, mint kényszerült vagy virtusos harci tetteivel. Jellemző, hogy európai helyzetét és lehetőségét igazában azzal alapozta meg, hogy lemondott a harcról. A fiatal ragadozó madár, megtépázva, de ép karmokkal, fészkébe vonult, nem zsákmányolt többé, sőt fészkébe bocsátott idegen szárnyasokat. S azontúl is egész élete a józan megalkuvások sorozata, a lehetőségekkel való folytonos számolás.”

Babits Mihály: A magyar jellemről (1939)