Ugrás a tartalomhoz

Magyarország története a XX. században

Romsics Ignác (2010)

Osiris Kiadó

D) TEMATIKUS ÉS RÉSZMUNKÁK FEJEZETENKÉNT

D) TEMATIKUS ÉS RÉSZMUNKÁK FEJEZETENKÉNT

I. A „boldog békeidők”

A századvég és századelő első értékelését Szekfű Gyula adta először 1920-ban, majd 1938-ig még ötször, s 1989-ben ismét kiadott Három nemzedék című munkájában. Ennek célja részben a trianoni katasztrófára való válaszkeresés, részben az útmutatás volt. Tudatosan vállalt ideológiai funkciója következtében Szekfű munkája tulajdonképpen nem a múltat megérteni és megértetni akaró történetírás, hanem a történelmet a szerző eleve meglévő válaszai szerint értelmező – egyébként igen invenciózus – történetpolitikai esszé kategóriájába tartozik. A könyv vezérmotívumának a dualizmus időszakának hanyatlásként való bemutatása és a „túltengő” liberalizmussal szemben a konzervatív értékek piedesztálra emelése tekinthető. Ennél jóval szakszerűbb és politikamentesebb, de lényegében ugyanilyen konzervatív, s ebből következőleg radikalizmus- és forradalomellenes szellemű a Hóman Bálinttal közösen írt Magyar Történet először 1936-ban megjelent V. kötetének XIX. és XX. századdal foglalkozó „hetedik könyve” (Hóman Bálint-Szekfű Gyula: Magyar Történet. 5. köt. Budapest, 1936, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda). Szekfű kortörténeti elemzéseit tehát ahhoz hasonló kritikával ajánlatos kezelni, mint az 1945 utáni magyar történetírás korszakunkkal foglalkozó számos „pártos” szellemiségű termékét.

Kevésbé programatikus és ezért körültekintőbb forráskritika nélkül használható egy másik kortárs, Gratz Gusztáv adatgazdag munkája (A dualizmus kora. Magyarország története 1867-1918. 1-2. köt. Budapest, 1934, Magyar Szemle Társaság). Gratz, aki Szekfűtől eltérően nem a történészi pályát cserélte fel politikusira, hanem a politikusit történészire, klasszikus kormányzattörténetet írt. Aki a kormánypolitika, elsősorban a belpolitika részletei iránt érdeklődik, még ma is jól teszi, ha először az ő összegzéséhez nyúl. (A két kötet – kiegészítve az 1918-1919-es forradalmakról írott harmadik kötettel – 1992-ben az Akadémiai Kiadó gondozásában reprint- ként újra megjelent.) A munka gazdaságtörténeti fejezetei viszont rövidek és elnagyoltak, a szellemi-kulturális élet pedig, amely Szekfűnél külön fejezet, teljesen hiányzik. Gratz Gusztávhoz hasonlóan liberális szellemű, ám sokkal kevésbé adatgazdag Pethő Sándor munkája (Világostól Trianonig. A mai Magyarország kialakulásának története. Budapest, 1925, Eciklopédia).

Az 1945 utáni összegzések közül általában a már említett 7. kötetet ajánljuk a mélyebben érdeklődők számára. A rövidebb és könnyedebb olvasmányt keresők kézbe vehetik Merényi

László Boldog békeidők. Magyarország 1900-1914 című (Budapest, 1978, Gondolat) gazdagon illusztrált, ám vázlatos és főleg politikatörténeti áttekintését. A problémaérzékenyeknek ajánljuk Hanák Péter Magyarország a Monarchiában című tanulmánykötetét (Budapest, 1975, Gondolat) és A dualizmus korának történeti problémái című füzetét (Budapest, 1971, Tankönyvkiadó). Kifejezetten a politikai rendszer jellegére és a parlamentarizmusra lásd még Gerő András: Az elsöprő kisebbség című – erősen történetszociológiai jellegű – munkáját (Budapest, 1988, Gondolat). A dualista rendszer szerkezetét és működését legújabban Kozári Mónika foglalta össze logikusan felépített, tankönyvszerű áttekintésében (A dualista rendszer 1867-1918. Budapest, 2005, Pannonica Kiadó).

A fentebb említett gazdaságtörténeti összefoglalások mellett A „boldog békeidők” gazdasági alfejezetének megírása során nagyban támaszkodtunk Katus László Vörös Antallal közösen írt Magyarország gazdasági fejlődése 1890-1914 című munkájára, amely a „tízkötetes” VII/1. kötetének fejezeteként (263-401.) jelent meg, továbbá Kövér György nagyobb időszakot átfogó és ismeretterjesztő jellegénél fogva jegyzetek nélküli, mégis nagyon szakszerű Magyar Históriakötetére (Iparosodás agrárországban. Magyarország gazdaságtörténete 1848-1914. Budapest, 1982, Gondolat). A magyar gazdaság fejlettségi szintjére, illetve növekedési ütemére lásd külön László Katus: Economic Growth in Hungary During the Age of Dualism 1867-1913. A Quantitative Analysis. Studia Historica Academiae Scientarum Hungaricae. No. 62. Budapest, 1970, Akadémiai, 35-127. és Paul Bairoch: Europe’s Gross National Product 1800-1975. Journal of European Economic History, 1976. No. 2. 273-340.

A modern magyar oktatási rendszer kialakulásának és elveinek nyomon követésére nagyon alkalmas Hajdú János „Felsőbb oktatásügy és tömegnevelés” című rövid tanulmánya a Magyar Művelődéstörténet V., Az új Magyarország című kötetében (Főszerk. Domanovszky Sándor. Budapest, 1943, Révai). Ennél sokkal adatgazdagabb, viszont csak a XIX. század végét és a XX. század elejét, tehát éppen korszakunkat fogja át a kiváló statisztikus, Laky Dezső „Adalékok Magyarország kulturális viszonyainak újabb kori fejlődéséhez” című tanulmánya A magyar tudománypolitika alapvetése című (Szerk. Magyary Zoltán. Budapest, 1927, Egyetemi Nyomda, 21–56.) tanulmánygyűjteményben. Ugyanebben a kötetben a magyar tudományos élet intézményrendszerének szerkezetéről és XIX. századba visszanyúló gyökereiről is kimerítő eligazítást talál az érdeklődő. Ezekhez képest kevésbé adatszerű, viszont elvibb és értékelő mozzanatokban gazdagabb Szabó Miklós „A közoktatás fejlődése” és „A tudományos fejlődés” című alfejezete a „tízkötetes” VH/2. kötetében (873-913.). Közvetlenül az első világháború előtti helyzetre vonatkozik az 1920-as magyar békedelegáció igen sokoldalú, de kizárólag statisztikai jellegű – angol, francia és magyar nyelvű – összeállítása az oktatási intézmények kategóriák, tanítási nyelvek és fenntartók szerinti megoszlásáról (Les négotiations de la paix hongroise. Tome III/A. Budapest, 1920, Hornyánszky, 202-305.).

A társadalomtörténeti alfejezet megírásához Hanák Péter „Magyarország társadalma a századforduló idején” című nagylélegzetű esszéje (VII/1. köt. 403-515.) szolgált kiindulópontul. Emellett haszonnal forgattuk John Lukacs: Budapest, 1900. A város és kultúrája című (Budapest, 1991, Európa), több szokatlan szempontot is tartalmazó és olvasmányos körképét. A főváros mindennapjairól Gyáni Gábor kötete (Hétköznapi Budapest. Budapest, 1995, Városháza) tájékoztat. Számos társadalomtörténeti kérdés mélyebb megismerését segíti elő A magyar ugar. A kiegyezéstől a II. világháborúig (Szerk. Léderer Pál. Budapest, 1991, T-Twins) című szövegválogatás, amely kortársak szociografikus és mai történészek társadalomtörténeti jellegű írásainak a gyűjteménye. Ugyanilyen jellegű, ám terjedelmesebb és teoretikusabb igényű a Magyarország társadalomtörténete I. A reformkortól az első világháborúig. 1-2. köt. (Szerk. Kövér György. Budapest [1998], Nemzeti Tankönyvkiadó) című összeállítás. Az egyes társadalmi rétegekkel foglalkozó munkák közül kiemelkedik a Szabó István által szerkesztett kétkötetes A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848-1914 című (Budapest, 19722, Akadémiai) tanulmánygyűjtemény. A zsidóságra lásd Venetianer Lajos 1922-es munkáját, illetve ennek reprint kiadását:

A magyar zsidóság története (Budapest, 1986, Könyvértékesítő) és William O. McCagg: Jewish Nobles and Geniuses in Modern Hungary (Boulder, 1972, Columbia UP). A zsidóság asszimilációjára, illetve a zsidó és keresztény középosztály viszonyára alapvetőek és úttörő jellegűek Karády Viktor tanulmányai, amelyek ma már kötetbe gyűjtve is olvashatók (Zsidóság, polgárosodás, asz- szimiláció. Budapest, 1997, Cserépfalvi). Az irodalombarátok emellett számos irodalmi értékű önéletrajzból is kielégíthetik a magyar társadalom egy-egy rétegének élete iránti érdeklődésüket. Az arisztokrácia belső világára legjobb Bánffy Miklós Erdélyi trilógiája (Megszámláltattál, Híjával találtattál, Darabokra szaggattatol), amelyek közül az első 1982-ben új kiadásban is megjelent. A zsidó nagypolgárság identitásváltására Hatvany Lajos Urak és emberek, valamint Lesznai Anna Kezdetben volt a kert című munkáját ajánljuk. A keresztény magyar középpolgár életmódjáról és mentalitásáról Márai Sándor írta a leghitelesebb beszámolót (Egy polgár vallomásai), a dzsentriéről pedig többek között Babits Mihály (Halálfiai). A munkásság iránt érdeklődők Kassák Lajos önéletrajzát (Egy ember élete), a birtokos parasztság iránt érdeklődők – Móricz munkái mellett – Németh László korai írásait – például a Horváthné meghal címűt -, a szegényparasztságra kíváncsiak pedig Illyés önéletrajzi ihletésű szociográfiáját (Puszták népe) és Móricztól A boldog embert vehetik kézbe. A magyar települések sajátos típusának, a tanyáknak a történetére lásd A magyar tanyarendszer múltja. Tanulmányok (Szerk. Pölöskei Ferenc-Szabad György. Budapest, 1980, Akadémiai).

A „Társadalmi és politikai feszültségek” című alfejezet megírásakor általában a 7. kötet Do- mányos István, Hanák Péter és Pölöskei Ferenc által jegyzett részeire, valamint Szekfű Gyula és Gratz Gusztáv idézett munkáira, továbbá Andrew C. János: The Politics of Backwardness in Hungary 1825-1945 című (Princeton, 1982, Princeton UP) – a honi történettudományos gondolkodás által egészen a legutóbbi időkig kevéssé reflektált – monográfiájának III. és IV. fejezetére támaszkodtunk. A dzsentri-, illetve zsidókérdéshez ezenkívül nagyon hasznos a Hanák Péter által összeállított Zsidókérdés, asszimiláció, antiszemitizmus című kötet (Budapest, 1984, Gondolat), amely egyebek mellett tartalmazza Bibó István ezzel kapcsolatos klasszikus tanulmányát – ugyanez természetesen a berni és a budapesti „Bibó Összes”-ben is megtalálható –, valamint a Huszadik Század 1917-es körkérdéseire adott válaszokat. Lásd továbbá Kovács M. Mária: Liberal Professions & Illiberal Politics című (Washington D. C., New York, 1994, Oxford UP) munkájának I. és II. fejezetét. A magyarországi antiszemitizmus történetéről jó áttekintés németül Rolf Fischer: Entwicklungsstufen des Antisemitismus in Ungarn 1867-1939 (München, 1988, R. OldenbourgVerlag). Ennél jóval nagyobb forrásbázisra támaszkodik Gyurgyák János új és rendkívül adatgazdag „probléma-története” (A zsidókérdés Magyarországon. Budapest, 2001, Osiris), amelyet elsősorban a politikai gondolkodás iránt érdeklődőknek ajánlunk. Az értelmiség megosztottságra és vitáira lásd Litván György: Magyar gondolat – szabad gondolat (Budapest, 1978, Magvető), kifejezetten a polgári radikálisokra pedig Pók Attila: A magyarországi radikális demokrata ideológia kialakulása (Budapest, 1990, Akadémiai) című munkáját. A parasztmozgalmakról és -pártokról Bodrogközi Zoltán közölte az első áttekintést (A magyar agrármozgalmak története. Budapest, 1929, Egyetemi Nyomda). Az újabb, de mára több szempontból elavult irodalomból adatgazdagsága miatt többek között a Földmunkás- és parasztmozgalmak Magyarországon 1848-1948 című két kötetes tanulmánygyűjteményt (Szerk. Pölöskei Ferenc-Szakács Kálmán. Budapest, 1962, Táncsics) lapozhatja fel az érdeklődő. Az agrárszocializmus eszmetörténetére legjobb Farkas József: „Ne legyen többé se úr, se szolga!” Az agrárszocializmus eszmevilága (Budapest, 1989, Kossuth) című monográfiája. A főleg paraszti kivándorlásra lásd Puskás Julianna: Kivándorló magyarok az Egyesült Államokban, 1880-1940 (Budapest, 1982, Akadémiai). Átfogó, modern feldolgozás a parasztság egészének politikai mozgalmairól sajnos nem áll rendelkezésre. A munkásság politikai szervezkedéséről viszont annál több készült. A szociáldemokrata irányzat kialakulásáról például S. Vincze Edit munkájából (A Magyarországi Szociáldemokrata Párt megalakulása és tevékenységének első évei 1890-1896. Budapest, 1961, Kossuth) és Erényi Tibor tanulmánykötetéből (Szocializmus a századelőn. Budapest, 1979, Kossuth), a keresztényszocialista irányzatról pedig GergelyJenő adatgazdag nagymonográfiájának (A keresztényszocializmus Magyarországon 1903-1923. Budapest, 1977, Akadémiai) első fejezeteiből tájékozódhat az érdeklődő. Valamennyi párt történetének tanulmányozásához alapvető A magyar polgári pártok programjai 1867-1918 (Szerk. Mérei Gyula. Budapest, 1971, Akadémiai) című dokumentumgyűjtemény. A szociálpolitika, illetve társadalombiztosítás kérdéseiről rövidsége ellenére is informatív áttekintést ad Gyáni Gábor: A szociálpolitika múltja Magyarországon című füzetében (Budapest, 1994, Történettudományi Intézet). A dualizmus kori nemzetiségi kérdés problematikájába elsősorban még ma is Kemény G. Gábor törvény- és egyéb dokumentumrészletekkel gazdagon elegyített feldolgozása a legjobb bevezetés (A magyar nemzetiségi kérdés története I. rész. A nemzetiségi kérdés a törvények és tervezetek tükrében 1790-1918. Budapest, 1946, Gergely R.). Emellett használtuk és további olvasmányként ajánljuk Katus László kizárólag korszakunkkal foglalkozó fejezetét (A nemzetiségi kérdés és Horvátország története a 20. század elején) a VII/2. kötetből (1003-1064.), valamint Baka András eszmetörténeti áttekintését (Eötvös Józseftől Jászi Oszkárig. A magyar nemzetiségi politikai gondolkodás változásai. Budapest, 1990, Közgazdasági).

A századelő kulturális életéről a konzervatív áramlatok iránti negatív elfogultságai és bonyolult szerkezete ellenére Horváth Zoltán: Magyar századforduló. A második reformnemzedék története 1896-1914 című monográfiája (Budapest, 1961, Gondolat) adja a legteljesebb körképet. Ideológiai szempontból ennek konzervatív ellenpárja, adatszerűsége miatt viszont ugyancsak hasznos Pintér Jenő idézett irodalomtörténetének bevezetése (11-162.), amely a könyvkiadás, hírlapok, színészet és irodalmi társaságok történetével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat tartalmazza. A kiadói tevékenységre lásd még ezenkívül Magyary Zoltán 1923-as cikkét (A magyar szellemi élet válsága), amely utóbb a szerző A magyar tudományos nagyüzem megszervezése című (Pécs, 1931, Danubia) kötetében is megjelent (11-29.), valamint Dersi Tamás sajtótörténeti tanulmányait (Századvégi üzenet. Budapest, 1973, Szépirodalmi). Az irodalmi irányzatok iránt érdeklődőknek ezek mellett ajánljuk Szerb Antal több kiadást megért Magyar irodalomtörténetének és Farkas Gyula: A magyar irodalom története című munkájának (Budapest, 1934, Káldor) utolsó fejezeteit. A képző- és zeneművészet helyzetéről az idézett kézikönyvekből tudhat meg többet az érdeklődő, és aki a XIX. századi gyökerekre kíváncsi, az a Magyar Művelődéstörténet 5. kötetének festészettel (Petrovics Elek), szobrászattal (Lyka Károly), építészettel (Bierbauer Virgil) és zenekultúrával (Prahács Margit) foglalkozó fejezeteit is haszonnal forgathatja. Az operett történetét áttekinti Gál György Sándor és Somogyi Vilmos (Operettek könyve. Az operett regényes története. Budapest, 1959, Zeneműkiadó), a népies műdalokét és nótákét pedig Tiboldi József (A magyar népdal családfája. Budapest, 1936, Rózsavölgyi), illetve legújabban Sárosi Bálint (Cigányzene. Budapest, 1971, Gondolat). A színházi életről általában jó áttekintést írt Nagy Ildikó „Polgárosuló színház a polgári Budapesten” címmel. In A tudománytól a tömegkultúráig. Művelődéstörténeti tanulmányok 1890-1945. Szerk. Lackó Miklós (Budapest, 1994, MTA Történettudományi Intézete, 191-216.). A mozi kezdeteire lásd Nemeskürty István idézett munkáját, a sportra pedig a B) részben ugyancsak említett sporttörténeti összefoglalást. A századvég és századelő kulturális életének kizárólag a magaskultúrával foglalkozó egyik legutóbbi összegzését Szabó Miklós írta meg a VH/2. kötetben (953-1002.) Szabó ideológiai szempontból liberáldemokrata megközelítése mellett érdemes megismerkedni John Lukacs már idézett – a mindennapi élet kultúrájával is foglalkozó és a konzervativizmus értékszempontjait érvényesítő – Budapest-történetével.

A történelmet emberek csinálják. Ezért érthető, hogy a történetírás ősi műfaja, a biográfia iránt ma is nagy az érdeklődés. A századelő irányadó nagy politikusai közül modern biográfia mindeddig azonban csak Tisza Istvánról készült – igaz, róla három is. Az elsőt, amely a Magyar História című népszerűsítő sorozatban jelent meg, Pölöskei Ferenc írta (Tisza István. Budapest, 1985, Gondolat). Ajegyzetekkel is ellátott másodikat pedig Vermes Gábor (Tisza István. Budapest, 1994, Századvég). Előbbi a könnyedebb, utóbbi a nehezebb olvasmányokat kedvelőknek ajánlható. A harmadik munka, amelyet – túlzott empátiával – Tőkéczki László írt (Tisza István. Budapest, 2000, Kairosz), nem életrajz, inkább eszmetörténeti portré. Tisza ellenfeleiről,

Apponyi Albertről vagy Andrássy Gyuláról nincs kézbe adható életrajz. A munkásmozgalom kiemelkedő alakjairól viszont számos biográfia készült. Ezek közül különösen Litván György Szabó Ervinről (Szabó Ervin, a szocializmus moralistája. Budapest, 1993, Századvég) és Varga Lajos Garami Ernőről írott biográfiája (Garami Ernő. Politikai életrajz. Budapest, 1997, Napvilág) emelkedik ki. Az úri Magyarország polgári radikális kritikusáról, Jászi Oszkárról két életrajz áll az érdeklődők rendelkezésére. Pelle Jánosé rövidebb, esszéisztikusabb és kritikusabb (Jászi Oszkár. Életrajzi, eszme- és kortörténeti esszé. Budapest, 2001, XX. Század Intézet), Litván Györgyé részletesebb, szakszerűbb és empatikusabb (Jászi Oszkár. Budapest, 2003, Osiris). A memoárok, visszaemlékezések közül kettőre hívjuk fel a figyelmet. Andrássy Gyuláéra (Diplomácia és világháború. Budapest, 1921, Légrády Testvérek és 1990, Göncöl-Primusz) amely a Monarchia külpolitikájára és a háború okaira is jó forrás, valamint Apponyi Albertéra, akié inkább egy jezsuita nevelésben részesült konzervatív beállítottságú, a 67-ességtől a 48-asságigjutó arisztokrata politikus pályája miatt érdekes (Élmények és emlékek. Budapest, 1933, Athenaeum).

II. Háború, forradalmak, ellenforradalom – Trianon

Magyarország első világháborús részvételéről az egyik első átfogó munkát Julier Ferenc vezérkari tiszt – az eseményeknek maga is aktív résztvevője – tette közzé (1914-1918. A világháború magyar szemmel. Budapest, 1933, Magyar Szemle Társaság). A hadi eseményeket és a belpolitikai kérdéseket egyaránt részletesen tárgyalja a téma legújabb feldolgozása, amelyet Galántai József írt (MagyarországazI. világháborúban 1914-1918. Budapest, 1974, Akadémiai). A nagyhatalmak Monarchia-politikájára lásd még a Magyarország és a nagyhatalmak a 20. században (Szerk. Rom- sics Ignác. Budapest, 1995, Teleki László Alapítvány) című kötet I. fejezetének Hajdu Tibor (Oroszország), Pásztor Péter (Franciaország), L. Nagy Zsuzsa (Olaszország), Jeszenszky Géza (Anglia) és Taraszovics Sándor (Egyesült Államok) által írt fejezeteit. Az újabb irodalomból figyelmet érdemel Bihari Péter munkája (Lövészárkok a hátországban. Budapest, 2008, Napvilág), amelyben a középosztály belső ellentéteit és ezzel összefüggésben az antiszemitizmus háború alatti felerősödését vizsgálja, valamint a Magyarország az I. világháborúban (Budapest, 2010, Kossuth) című többszerzős és pazarul illusztrált, ismeretterjesztő jellegű összefoglalás.

A két forradalom történetét először Gratz Gusztáv foglalta össze kétkötetes dualizmustörténetének folytatásaként (A forradalmak kora. Magyarország története 1918-1920. Budapest, 1935, Magyar Szemle Társaság). A konzervatív-liberális szempontú, tehát a forradalmak mellett a fehérterrorral szemben is kritikus összegzés az Akadémiai Kiadó gondozásában 1992-ben reprintként újra megjelent, tehát bárki számára könnyen hozzáférhető. Az időszak marxista beállítottságú értékelését Hajdu Tibor végezte el két, hatalmas anyagot felvonultató nagymonográfiájában (Az 1918-as magyarországi polgári demokratikus forradalom. Budapest, 1968, Kossuth; és A Magyarországi Tanácsköztársaság. Budapest, 1969, Kossuth). Ezeknél kritikusabb szemléletű és új anyagokat feltáró szakmai összefoglalások az elmúlt 30 évben sajnos nem születtek. A népszerűsítő Magyar História sorozat idevágó kötete (Kende János: Forradalomról forradalomra. Budapest, 1979, Gondolat) lényegében ugyanabban a szellemben készült, mint Hajdu jubileumi (50. évforduló) kötetei. Az 1918-1919-es forradalmak történetéről az utóbbi években egyetlen alapos szakmonográfia született. (Sipos József: A pártok és a földreform 1918-1919-ben. Budapest, 2009, Gondolat).

Az ellenforradalmi időszakról Nemes Dezső írt rendkívül egyoldalú és alapvetően leleplező jellegű áttekintést (Az ellenforradalom története Magyarországon 1919-1921. Budapest, 1962, Akadémiai). Pölöskei Ferenc másfél évtizeddel később született munkája ezért annak ellenére inkább ajánlható, hogy kizárólag belpolitikai kérdésekkel foglalkozik (Horthy és hatalmi rendszere 1919-1922. Budapest, 1977, Kossuth).

A trianoni békeszerződés első szakmailag elfogadható és ma is jól használható feldolgozása érdekes módon nem magyarul és Magyarországon, hanem angolul és New Yorkban jelent meg az ott létesített Hungarian Reference Library vezetőjének tollából (Francis Deák: Hungary at the Paris Peace Conference. The Diplomatic History of the Treaty of Trianon. New York, 1942, Columbia UP). A kötet kétharmada a kor színvonalán álló feldolgozás, egyharmada pedig az akkor publikus releváns dokumentumokat, illetve dokumentumrészleteket tartalmazza. A párizsi békekonferencia Magyarországot érintő 1919-es tárgyalásairól az 1980-as évekig magyar nyelven elsősorban L. Nagy Zsuzsa könyvéből (A párizsi békekonferencia és Magyarország. Budapest, 1965, Kossuth) tájékozódhatott az érdeklődő. Azóta igen sok értékes – és még több értéktelen – munka jelent meg a magyar történelemnek erről a sorsdöntő mozzanatáról. Ezek közül kiemeljük Ormos Mária könyvét (Padovától Trianonig 1918-1920. Budapest, 1983, Kossuth), amely elsősorban Franciaország, illetve a nagyhatalmak szemszögéből közelít témájához, és 1919 végéig követi nyomon az eseményeket; valamint Galántai Józsefét (A trianoni békekötés 1920. Budapest, 1990, Gondolat), amely magyar szempontból és a magyar békedelegáció 1920 eleji megérkezésétől tárgyalja a történteket. A trianoni békével kapcsolatos legfontosabb dokumentumokat magyarul közli a Sorsdöntések című okmányközlés (Szerk. Gerő András. Budapest [1989], Göncöl) II. fejezete. Erdély elvesztésére részletesen lásd Raffay Ernő: Erdély 1918-1919-ben. Tanulmányok (Budapest, 1987, Magvető), Jászi erőfeszítéseire pedig Szarka László Duna-táji dilemmák (Budapest, 1998, Ister) című kötetét. A nemzetiségi törekvésekről, a hadicélokról és a békefeltételek kialakulásáról és elfogadásáról is tájékoztat Romsics Ignác rövid összegzése (A trianoni békeszerződés. Budapest, 2001), amely az Osiris Kiadó új ismeretterjesztő sorozatában jelent meg. Az utóbbi években született munkák közül kiemelkedik az Osiris Kiadó Nemzet és emlékezet című sorozatában megjelent, közel ezeroldalas válogatás, amely a témába vágó legfontosabb forrásokat, valamint történeti és történetpolitikai megnyilatkozásokat egyaránt tartalmazza (Trianon. Szerk. Zeidler Miklós. Budapest, 2003, Osiris). Ablonczy Balázs a témához kapcsolódó mítoszokat és legendákat dekonstruálta részben a rendelkezésre álló irodalom, részben saját levéltári kutatásai alapján (Trianon-legendák. Budapest, 2010, Jaffa Kiadó).

A kor kulcsszereplői közül kettőről írtak alapos életrajzot: Károlyi Mihályról (Hajdu Tibor: Károlyi Mihály. Budapest, 1978, Kossuth) és Kun Béláról (Borsányi György: Kun Béla. Budapest, 1979, Kossuth). Őszintesége miatt utóbbit hosszú ideig csak külön engedéllyel lehetett megvásárolni. Memoárból sokkal több áll rendelkezésre, miután a fő- és mellékszereplők legtöbbje szükségét érezte valamiféle önigazolásnak. Nézetünk és ízlésünk szerint ezek közül a legérdekesebbek Jászi Oszkáré (Magyar kálvária, magyar feltámadás. Bécs, 1920, Bécsi Magyar Kiadó és 1989, Pallas), Károlyi Mihályé (Hit, illúziók nélkül. Budapest, 1977, Magvető) és Garami Ernőé (Forrongó Magyarország. Leipzig-Wien, 1922, Pegazus és Budapest, 1989, Primusz). Juhász Nagy Sándor munkája (A magyar októberiforradalom története. Budapest, 1945, Cserépfalvi) és Böhm Vilmosé (Két forradalom tüzében. München, 1923, Verlag für Kul- turpolitik és Budapest, 1990, Gondolat) apologetikus hangvételű történeti leírás személyes emlékekkel elegyítve. Mint regényesített visszaemlékezéseket, illetve önéletrajzokat ezek mellett ajánljuk Illyés Gyulától a Koratavaszt és a Beatrice apródjait, Veres Pétertől a Számadást, Sinkó Ervintől az Optimistákat és az Egy regény regényét, valamint Németh Lászlótól az Akasztófavirágot. Érdekes olvasmány Lukács György interjú formájában rögzített szellemi pályaképe is (Lukács György: Megélt gondolkodás. Életrajz magnószalagon. Budapest, 1989, Magvető). A szélsőjobboldal prominens alakjai közül többek között Prónay Pál és a Nemzeti Hadsereg tábori lelkészének, majd püspökének, páter Zadravecznek a feljegyzései (A határban a halál kaszál. Fejezetek Prónay Pál feljegyzéseiből. Szerk. Szabó Ágnes-Pamlényi Ervin. Budapest, 1963, Kossuth; és Páter Zadravecz titkos naplója. Szerk. Borsányi György. Budapest, 1967, Kossuth), valamint Kozma Miklósnak a visszaemlékezése (Az összeomlás 1918-19. Budapest, 1933, Athenaeum) a leginformatívabb. Tormay Cécile először 1920-1922-ben kiadott regénye- sített naplója ugyancsak plasztikusan mutatja az akkori antiszemita jobboldal emlékezetét 1918–1919-ről (Bujdosó könyv. Budapest, 2003, Gede testvérek Bt.).

III. A Horthy-korszak

A Horthy-korszak egészéről – beleértve az ellenforradalmi időszakot is – az utóbbi években több összefoglalás jelent meg. A rövid – inkább az érettségizőknek és az időhiánytól szenvedő vizsgázóknak, semmint az elmélyültebben érdeklődőknek ajánlható – munkák közül Gergely Jenő: Magyarország története 1919 őszétől a II. világháború végéig (Budapest, 1990, Ikva) című és L. Nagy Zsuzsa: Két háború között (Ungvár, 1992, Adams) című áttekintéseire utalhatunk. Nagyobb terjedelmű és így részletezőbb munkát eddig L. Nagy Zsuzsa (Magyarország története 1919–1945. Egyetemi jegyzet. Debrecen, 1991, Multiplex Média, 2. kiad. 1996) és Ormos Mária (Magyarország a két világháború korában 1914-1945. Debrecen, 1998, Csokonai) tett közzé. Előbbi erénye a társadalom- és művelődéstörténeti érdeklődés, míg utóbbi szinte kizárólag a kül- és belpolitika kérdéseivel foglalkozik. Az angolul olvasók ezek mellett nagy haszonnal forgathatják C. A. Macartney igen aprólékos és többnyire még ma is helytálló politikatörténeti narrációját az 1930-as és 1940-es évekről (October Fifteenth. A History of Modern Hungary, 1927-1945. Edinburgh, 1956, UP). Ennek XIII-XIX. – Teleki Pál második miniszterelnökségével foglalkozó – fejezetei magyar fordításban is hozzáférhetők (C. A. Macartney: Teleki Pál miniszterelnöksége 1939-1941. Budapest, 1993, Occidental Press). Gergely Jenő és Pritz Pál tollából 1998 végén jelent meg a korszak legfrissebb tankönyv jellegű összefoglalása (A trianoni Magyarország 1918-1945. Budapest, 1998, Vince). A kötet – bár röviden a legfontosabb társadalom- és kultúrpolitikai összefüggésekre is kitér – a korábbi összegzésekhez hasonlóan elsősorban a kül- és belpolitika eseményeire koncentrál.

Trianon gazdasági következményeiről a legjobb beszámoló ma is Buday Lászlóé (A megcsonkított Magyarország. Budapest, 1921, Pantheon), a földkérdésről pedig az ugyancsak kortárs Kerék Mihály ad jó eligazítást (A magyarföldkérdés. Budapest, 1939, MEFHOSZ). Egyébként Berend T. Iván és Ránki György könyvei a kiindulópontok (Magyarország gazdasága az első világháború után 1919-1929. Budapest, 1966, Akadémiai; Magyarország a fasiszta Németország „életterében” 1933-1939. Budapest, 1960, Közgazdasági). Kifejezetten a mezőgazdaságra nagyon adatgazdag Gunst Péter monográfiája (A mezőgazdasági termelés története Magyarországon 1920-1938. Budapest, 1970, Akadémiai), a külkereskedelem iránt érdeklődők pedig Buzás József és Nagy András feldolgozását (Magyarország külkereskedelme 1919-1945. Budapest, 1961, Közgazdasági) vehetik kézbe. A magyar mezőgazdaság problémáit közgazdasági-üzemszervezési oldalról közelíti meg, s az ún. vegyesüzemi mezőgazdaságban rejlő fejlődési lehetőségeket hangsúlyozza Tóth Tibor (Ellentét vagy kölcsönösség? A magyar mezőgazdaság üzemi viszonylatainak történeti háttere és problémái. Budapest, 1980, Magvető). A különböző nemzeti jövedelemszámításokra Bairoch és Maddison idézett munkái mellett lásd még dr. Matolcsy Mátyás és dr. Varga István: Magyarország nemzeti jövedelme 1924/25-1934/35 (Budapest, 1936, Magyar Gazdaságkutató Intézet).

Az oktatásügy helyzetéről átfogó, modern feldolgozással nem rendelkezünk. Legteljesebb sajnos még ma is Kubinszky Lajos amerikai emigrációban írt és kiadott munkája (A magyar közoktatásügyi politika a két háború között. New York, 1953, Magyar Nemzeti Bizottmány Vallás- és Közoktatásügyi Bizottsága). Nagyon részletes és adatgazdag, de csak az 1920-as évekkel foglalkozik egy másik kortárs, Kornis Gyula – az iskolák mellett a közgyűjtemények és a színházak helyzetét is áttekintő – beszámolója (Magyarország közoktatásügye a világháború óta. Budapest, 1927, Magyar Pedagógiai Társaság). Az egész időszakot áttekinti, de csak az alsó- és a középfokú oktatás helyzetét és ideológiai céljait tárgyalja Jóboru Magda (A köznevelés a Horthy-korszakszakban. Budapest, 1972, Kossuth-Tankönyvkiadó). Az egyetemisták összetételére lásd Andorka Rudolf: Az egyetemi és főiskolai hallgatók társadalmi összetétele 1898-1942. Statisztikai Szemle, 1979/2. 176-198.; a cserkészet és a levente iránt érdeklődők Gergely Ferenc feldolgozásait vehetik kézbe (Gergely Ferenc-Kiss György: Horthy leventéi. Budapest, 1976, Kossuth; és Gergely Ferenc: A magyar cserkészet története 1910-1948. Budapest, 1989, Göncöl). A tudományos életre Magyary Zoltán idézett kötete (A magyar tudománypolitika alapvetése. Budapest, 1927, Egyetemi Nyomda) mellett lásd még A Magyar Tudományos Akadémia másfél évszázada 1825-1975 (Főszerk. Pach Zsigmond Pál. Budapest, 1975, Akadémiai) című kötet VI. fejezetét, amelyet Kosáry Domokos, Makkai László, Tilkovszky Loránt és Vekerdi László írt (265-346.). Klebelsberg elgondolásaira külön lásd: Gróf Klebelsberg Kunó válogatott beszédei és írásai 1917-1932 (Szerk. Glatz Ferenc. Budapest, 1990, Európa).

A két világháború közötti társadalomról érdekes és ma is haszonnal forgatható látleletet állított ki Weis István A mai magyar társadalom (Budapest, 1930, Magyar Szemle Társaság) című, szociografikus jellegű és reformkonzervatív beállítottságú munkájában. Ennél sokkal teoretikusabb, átfogóbb, viszont a mindennapi élet árnyalatai iránt kevesebb érdeklődést mutató elemzést írt Erdei Ferenc „A magyar társadalom a két háború között” címmel. (A tanulmány, amelynek alapeszméjét Erdei 1943-as szárszói előadásában fejtette ki, először a Valóság című folyóiratban jelent meg: 1976/4. 22-53. és 1976/5. 36-58. Ujraközli Erdei Ferenc: A magyar társadalomról. Budapest, 1980, Akadémiai, 291-346.) Ezek mellett rendelkezésre áll Ránki Györgytől is egy rövid áttekintés (Berend T. Iván-Ránki György: Gazdaság és társadalom. Budapest, 1974, Magvető, 319-367.), és lényegében ugyanez a „tízkötetes” 8. kötetében (765-810.). Az egyes rétegekkel foglalkozó munkák közül kiemeljük Gudenus Jánosét és Szentirmay Lászlóét az arisztokráciáról (Összetört címerek, Budapest, 1989, Mozaik), Lengyel Györgyét a nagypolgárságról (Vállalkozók, bankárok, kereskedők. Budapest, 1989, Magvető), Gergely Jenőét a katolikus főpapságról (A katolikus egyházi elit Magyarországon a két világháború között. Budapest, 1987, ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézete), Szakály Sándorét a tábornoki és főtiszti karról (A magyar katonai elit 1938–1945. Budapest, 1987, Magvető), Szabolcs Ottóét a köztisztviselőkről (Köztisztviselők az ellenforradalmi rendszer társadalmi bázisában 1920-1926. Budapest, 1965, Akadémiai), Gyáni Gáborét a középosztályról általában (A középosztály társadalomtörténete a Horthy-korszakban. Századok, 1997/6. 1265-1302.), L. Nagy Zsuzsáét a kispolgárságról (A haszonból élő kispolgár. Debrecen, 1996, Multiplex Média), Gunst Péterét a parasztságról (A paraszti társadalomMagyar- országon a két világháború között. Budapest, 1987, MTA Történettudományi Intézet) és Gyáni Gáborét a városi cselédekről (Család, háztartás és a városi cselédség. Budapest, 1983, Magvető). A fenti munkák számos részletét és több, itt nem említett társadalomtörténeti tanulmányt közöl a Magyarország társadalomtörténete II. 1920-1944. című (Szerk. Gyáni Gábor. Budapest [1995], Nemzeti Tankönyvkiadó) szöveggyűjtemény. A szociálpolitikai elképzelésekről és törvényhozásról legrészletesebb – bár következetlen felépítése miatt kissé nehezen kezelhető – a kor kiemelkedő szociálpolitikusának, Kovrig Bélának emigrációban írt és kiadott feldolgozása (Magyar társadalompolitika 1920-1945. 1-2. köt. New York, 1954, Magyar Nemzeti Bizottmány Vallás- és Közoktatásügyi Bizottsága). Vö. Laczkó István: A magyar munkás- és társadalombiztosítás története (Budapest, 1968, Táncsics). Ajövedelmi viszonyokra lásd Matolcsy Mátyás: A magyarországi jövedelem- ésadóteher-megoszlás. Budapest, 1938, Universitas), a társadalmi mobilitásra pedig Andorka Rudolf írásait (A társadalmi mobilitás Magyarországon a felszabadulás előtt. Statisztikai Szemle, 1971/10. 1020-1033.; és Magyarország társadalmi fejlődése hosszú távon. Magyar Tudomány, 1978/12. 883-893.). A számos színvonalas regionális és helytörténeti elemzés közül kiemelkedik Tímár Lajos: Vidéki városlakók. Debrecen társadalma 1920-1944 című (Budapest, 1993, Magvető) munkája. Végezetül nem hagyhatjuk említés nélkül a népi írók általában tendenciózus, viszont nagyon életszerű és olvasmányos szociográfiáit, amelyek közül az elmúlt években néhányat reprintként is kiadtak (Kovács Imre: A néma forradalom. Budapest, 1937, Cserépfalvi és Budapest, 1989, Cserépfalvi-Gondolat-Tevan; Szabó Zoltán: A tardi helyzet. Budapest, 1937, Cserépfalvi; és uő: Cifra nyomorúság. Budapest, é. n., Cserépfalvi; reprintjük egy kötetben: Budapest, 1986, Akadémiai-Kossuth-Magvető; Féja Géza: Viharsarok. Budapest, é. n., Athenaeum; Makkai János: Urambátyám országa. Budapest, é. n., Singer és Wolfner Irodalmi Intézet).

Az eddig már idézett irodalom-, film-, képzőművészet- és zenetörténeti kiadványok mellett elsősorban Lackó Miklós „Társadalomtudomány és művészet az ellenforradalmi korszakban” című fejezetét ajánljuk további olvasásra a 8. kötetből (873-912.), valamint ugyancsak tőle a

Válságok-választások (Budapest, 1975, Gondolat) és a Szerep és mű (Budapest, 1981, Gondolat) című köteteket, továbbá Szabó Miklós Politikai kultúra Magyarországon 1896-1986 (Budapest, 1989, Atlantis Program) című és Lengyel András: Utak és csapdák (Budapest, 1994, Tekintet) című kötetének több tanulmányát. Kifejezetten a népi mozgalom történetéhez jó bevezetés Borbándi Gyula feldolgozása (A magyar népi mozgalom. New York, 1983, Püski). Kevésbé átfogó, viszont intézmény- és eszmetörténeti szempontból mélyebbre ás Salamon Konrád tanulmánykötete (A harmadik út kísérlete. Budapest, 1989, Eötvös). A konzervatív Magyar Szemle vitáira és kapcsolatrendszerére lásd Szőke Domokos: Modernizáció és/vagy népiség? (Debrecen, 1984, Ethnika), a népi tehetséggondozás problémakörére és a NÉKOSZ előzményeire pedig Papp István monográfiáját (A népi kollégiumi mozgalom története 1944-ig. Budapest, 2008, Napvilág). A szellemi élet háború alatti vitáiról Juhász Gyula kötetéből (Uralkodó eszmék Magyarországon 1939-1944. Budapest, 1983, Kossuth), a népi-urbánus ellentét kezdeteiről pedig A népi-urbánus vita dokumentumai 1932-1947 című összeállításból (Szerk. Nagy Sz. Péter. Budapest, 1990, Rakéta) tájékozódhat az érdeklődő. Eszmetörténeti szempontból erre az időszakra is nagyon jól használható Gyurgyák János már idézett műve, A zsidókérdés Magyarországon. A könyvkiadás számszerű adatait jórészt Kiss István: Az Athenaeum Könyvkiadó története és szerepe a magyar irodalomban (Budapest, 1980, Akadémiai) című feldolgozásából vettük. Vö. Lányi András „Az irodalmi tömegkultúra a két világháború között” című tanulmányával. In A tudománytól a tömegkultúráig. Művelődéstörténeti tanulmányok 1890-1945 (Szerk. Lackó Miklós. Budapest, 1994, MTA Történettudományi Intézete. 217-248.). A sajtóra lásd Márkus László: Az ellenforradalmi korszak sajtója. In A magyar sajtó története (Szerk. Márkus László. Budapest, 1977, Tankönyvkiadó. 123-244.). A sajtóellenőrzésről, amelynek szigorát a rendszerváltás előtti honi historiográfia általában eltúlozta, Lengyel András ad reális képet (Lengyel András: Útkeresések. Irodalom- és művelődéstörténeti tanulmányok. Budapest, 1990, Magvető, 92-102.). Markovits Györgyi és Tóbiás Áron – egyébként adatgazdag – kötete (A cenzúra árnyékában. Budapest, 1966, Magvető) viszont csak kritikával használható. A rádiózás történetét feldolgozza a Tanulmányok a Magyar Rádió történetéből 1925-1945 című kötet (Szerk. Ránki György-Frank Tibor. Budapest, 1975, Tömegkommunikációs Központ).

A két világháború közötti és a második világháború alatti kormányzati politikáról és pártpolitikáról oly sok feldolgozás született az elmúlt fél évszázadban, mint a magyar történelem egyetlen más 25 éves időszakának belpolitikájáról sem. A keresztényszocialista pártokról és mozgalmakról GergelyJenő monográfiájából (A keresztényszocializmus Magyarországon 1924-1944. Gödöllő, 1993, Typovent), a liberális pártokról L. Nagy Zsuzsa könyveiből (Bethlen liberális ellenzéke. A liberális polgári pártok 1919-1931. Budapest, 1980, Akadémiai; és Liberális pártmozgalmak 1931-1945. Budapest, 1986, Akadémiai), a szélsőjobboldalról Lackó Miklós (Nyilasok, nemzetiszocialisták 1935-1944. Budapest, 1966, Kossuth), Szakács Kálmán (Kaszáskeresztesek. Budapest, 1963, Kossuth), Sipos Péter (Imrédy Béla és a Magyar Megújulás Pártja Budapest, 1970, Akadémiai) és Tilkovszky Loránt feldolgozásaiból (Ez volt a Volksbund. A német népcsoport-politika és Magyarország. 1938-1945. Budapest, 1978, Kossuth) tájékozódhat az érdeklődő. Az egész jobboldali spektrumot lefedi A magyar jobboldali hagyomány 1900-1948 (Budapest, 2009, Osiris) című tanulmánykötet. A munkásmozgalommal foglalkozó köteteknek, melyek az átlagosnál is elfogultabbak, se szeri, se száma. Ezek felsorolása helyett Sipos Péter népszerűsítő jellegű, tehát jegyzetek nélküli összefoglalására (Legális és illegális munkásmozgalom 1919-1944. Budapest, 1988, Gondolat) hívjuk fel a figyelmet. A Márciusi Front történetére legjobb Salamon Konrád értekezése (A Márciusi Front. Budapest, 1980, Akadémiai). A kormánypártokról és a parasztpártokról sajnos nem rendelkezünk átfogó feldolgozásokkal. Király István, Sipos József és mások résztanulmányai a Nagyatádi-féle Kisgazdapártról részben a Századokban, részben különböző tanulmánykötetekbenjelentek meg (Parasztkérdés 1890-1930. Szerk. Juhász Antal-Sipos József. Szeged, 1985, Csongrád megyei Múzeumok Igazgatósága; Nagyatádi Szabó István Emlékkönyv 1863-1924. Budapest, 1995, Mezőgazdasági). A Nagyatádi-féle földreformról viszont rendelkezünk monográfiával (Nagy József: A Nagyatádi-féle földreform 1920-1928. Eger, 1993, Bessenyei György Tanárképző Főiskola). Valamennyi politikai irányzat tanulmányozásához alapvető segédkönyv a Gergely Jenő, Glatz Ferenc és Pölöskei Ferenc által szerkesztett forrásgyűjtemény (Magyarországipártprogramok 1919-1945. Budapest, 1991, Kossuth). A politika intézményei közül a felsőházról készült modern feldolgozás (Püski Levente: Társadalmi érdekképviselet és konzervativizmus. A felsőház felépítése a Horthy-korszakszakban. Debrecen, 1996, Kossuth Egyetem). Az elvi jellegű, a rendszer jellegével foglalkozó tanulmányok közül kettőre hívjuk fel a figyelmet. Az 1950-es és 1960-as évek általános felfogásától, amely szerint a Horthy-rendszer is fasizmus volt, először a Történettudományi Intézet munkatársai tértek el. Álláspontjukat koherens formában Hanák Péter, Lackó Miklós és Ránki György fejtették ki „Gazdaság, társadalom, társadalmi-politikai gondolkodás Magyarországon a kapitalizmus korában” című tanulmányukban (In Vita Magyarország kapitalizmuskorifejlődéséről. Szerk. Spira György. Budapest, 1971, Akadémiai. 53-86.). Ez – Nemes Dezső és sokak akkori véleményétől eltérően – a fasizmus és a konzervatív-autoriter rendszerek közötti átmenetként definiálta a Horthy-rendszert. Bár az 1970-es és 1980-as években szemléletileg sokan túlléptek ezen, historiográfiai szempontból a tanulmány ma is kulcsfontosságú. Emellett nagyon ajánljuk további olvasásra egy fiatal japán történész, Hirata Takesi 1993-as tanulmányát, aki a bethleni konszolidáció, illetve ezen keresztül az egész időszak magyar politikai rendszerét az utóbbi évek nemzetközi politológiai irodalma által használt fogalmi háló keretében értelmezte. Ugyanez jellemző Püski Levente új, logikus felépítésű és tankönyvszerű összefoglalására a Horthy-rendszer szerkezetéről és működéséről (A Horthy-rendszer 1919-1945. Budapest, 2006, Pannonica Kiadó).

A két világháború közötti magyar külpolitika iránt érdeklődők számára célszerű, ha először Juhász Gyula több kiadást megért monográfiáját veszik kézbe (Magyarország külpolitikája. 19191945. Budapest, 19883, Kossuth). Ezt nagyon hasznosan egészítik ki Pritz Pál intézménytörténeti tanulmányai (Magyar diplomácia a két háború között. Budapest, 1995, Magyar Történelmi Társulat) és az ezekkel kapcsolatos okmánytár (Iratok a magyar külügyi szolgálat történetéhez 1918-1945. Budapest, 1994, Akadémiai), valamint Ránki György: Gazdaság és külpolitika (Budapest, 1981, Magvető) című munkája. Nagy-Britannia, Németország és Olaszország magyar politikájára saját tanulmánykötetünket (Helyünk és sorsunk a Duna-medencében. Budapest, 1996, Osiris), a revízióval kapcsolatos különböző felfogásokra pedig az ELTE doktoranduszainak esszéit (Trianon és a magyar politikai gondolkodás. Szerk. Romsics Ignác és ifj. Bertényi Iván. Budapest, 1998, Osiris) és Zeidler Miklós modern szemléletű kismonográfiáját (A revíziós gondolat. Budapest, 2001, Osiris) ajánljuk. A magyar irodalom Trianonnal kapcsolatos legfontosabb reflexióit tartalmazza Querela Hungariae. Trianon és a magyar irodalom (Szerk. Pomogáts Béla. Budapest, 1996, Széphalom Könyvműhely) című válogatás. Ezek mellett több egy-két éves időszakot átfogó részletes szakmonográfia is rendelkezésre áll, például Ormos Máriáéi a királypuccsokról („Soha, amíg élek!” Az utolsó koronás Habsburg puccskísérletei 1921-ben. Pécs, 1990. Pannónia Könyvek) és a soproni népszavazásról (Civitas fidelissima. Népszavazás Sopronban 1921. Győr, 1990. Gordiusz), Pritz Pálé az 1930-as évek első feléről (Magyarország külpolitikája Gömbös Gyula miniszterelnöksége idején 1932-1936. Budapest, 1982, Akadémiai) és Juhász Gyuláé az 1930-as és az 1940-es évek fordulójáról (A Teleki-kormány külpolitikája 1939-1941. Budapest, 1964, Akadémiai). Juhásznál „megértőbben” ismerteti a kor külpolitikáját Czettler Antal (Teleki Pál és a magyar külpolitika 1938–1941. Budapest, 1997, Magvető). Az első és második bécsi döntésről két alapos kismono- gráfiából tájékozódhat az érdeklődő (Sallai Gergely: Az első bécsi döntés. Budapest, 2002, Osiris; L. Balogh Béni: A magyar-román kapcsolatok 1939-1940-ben és a második bécsi döntés. Csíkszereda, 2002, Pro-Print Könyvkiadó). A hadseregre és a katonapolitikára általában lásd Dombrády Lóránd és Tóth Sándor: A Magyar Királyi Honvédség 1919-1945 (Budapest, 1987, Zrínyi) című könyvét, a háború alatti időszakra pedig külön Dombrády Lóránd: Hadsereg és politika Magyarországon 1938-1944 (Budapest, 1986, Kossuth) című monográfiáját.

A második világháború alatti magyar politika különböző aspektusait olvasmányos stílusban és többnyire visszaemlékezésekre támaszkodva tárgyalja Gosztonyi Péter: Magyarország a II. világháborúban. 1-3. köt. (München, 1984, Herp). Csak a honvédségre uő: A magyar honvédség a második világháborúban (Budapest, 1992, Európa). Kassa bombázásának titkait Borsányi Julián, az Országos Légvédelmi Parancsnokság akkori tisztje terjedelmes monográfiában próbálta megfejteni. Bár célját nem érte el, munkája mindazt tartalmazza, amit erről az eseményről ma tudunk (A magyar tragédia kassai nyitánya. München, 1985, Dr. Dr. Rudolf Trofenik). A 2. magyar hadsereg pusztulása körüli hallgatást először – az 1970-es évek elején – Nemeskürty István törte meg. Munkája dokumentumregény jellegű, s némely szempontból elfogult (Re- quiem egy magyar hadseregért. Budapest, 1972, Magvető). Kitűnő, szakszerű új összefoglalás viszont Szabó Péter hadtörténészé (Don-kanyar. A magyar királyi 2. honvéd hadsereg története 1942-1943. Budapest, 1994, Zrínyi). A zsidóellenes diszkriminációkra az eddig idézett munkák mellett lásd még Nathaniel Katzburg: Hungary and the Jews. Policy and Legislation 1920-1943 (Jeru- salem, 1981, Bar-Ilan Univ. Press) és N. Szegváry Katalin: Numerus clausus rendelkezések az ellenforradalmi Magyarországon (Budapest, 1988, Akadémiai) című monográfiáit. A háború alatti zsidóüldözéseket legrészletesebben Randolph C. Braham ismerteti A magyar Holocaust. 1-2. köt. (Budapest-Wilmington, 1988. Gondolat-Blackburn) című nagy munkájában. A nyilasok regnálására lásd Teleki Éva: Nyilas uralom Magyarországon 1944-1945 (Budapest, 1974, Kossuth), a Budapesti Zsidó Tanács működésére pedig Schmidt Mária: Kollaboráció vagy kooperáció? (Budapest, 1990, Minerva). Budapest ostromát gazdag forrásbázisra támaszkodva, nagy részletességgel és szakszerűen mutatja be Ungváry Krisztián: Budapest ostroma (Budapest, 1998, Corvina) című monográfiájában. Ugyancsak Ungváry Krisztián állította össze az Osiris Kiadó Nemzet és emlékezet című sorozata számára a Magyarország második világháborús „emlékezetével” foglalkozó szöveggyűjteményt (A második világháború. Budapest, 2005, Osiris), és ő írta a legfrissebb – pazarul illusztrált – ismeretterjesztő jellegű összegzést is (Magyarország a második világháborúban. Budapest, 2010, Kossuth).

A kor kulcsszereplői közül hatról készült – különböző terjedelmű és mélységű – életrajz. Horthy Miklósról az amerikai Thomas Sakmyster írta a legrészletesebb, imponálóan kiegyensúlyozott, ám mégis problémaérzékeny életrajzot. Az angolul 1995-ben kiadott munka magyar fordítása: Admirális fehér lovon. Budapest, 2001, Helikon. Ennél jóval rövidebb, népszerűsítő jellegű és jórészt csak Horthy memoárjára támaszkodik Gosztonyi Péter munkája: A kormányzó, Horthy Miklós (Budapest, 1990, Téka). Nem tartalmaz jegyzeteket Bencsik Gábor ennél részletesebb, nagyon könnyed stílusú életrajza sem, amely „a teljes magyar történelem egyik kiemelkedő jelentőségű személyiségeként” mutatja be Horthyt (Horthy Miklós. A kormányzó és kora. Budapest, 2001, Magyar Mercurius.) Teleki Pálról először Tilkovszky Loránt írt rövid életrajzot (Teleki Pál. Legenda és valóság. Budapest, 1969, Kossuth), legújabban pedig Ablonczy Balázs egy jóval részletesebbet és minden szempontból szakszerűt (TelekiPál. Budapest, 2005, Osiris). Bajcsy-Zsilinszky Endréről egy népszerűsítő jellegű és jegyzetek nélküli életrajz (Vigh Károly: Bajcsy-Zsilinszky Endre 1886-1944. A küldetéses ember. Budapest, 1992, Szépirodalmi), Bárdossy Lászlóról pedig egy dokumentumregény (Pritz Pál: Bárdossy László. Budapest, 2001, Elektra) áll rendelkezésre. A Bethlen István iránt érdeklődőknek saját munkánkat ajánljuk (Bethlen István. Politikai életrajz. Budapest, 1991, Magyarságkutató Intézet, 2. kiad. Budapest, 1999, Osiris), a Gömbös Gyula iránt érdeklődőknek pedig Gergely Jenőét (Gömbös Gyula. Politikai pályakép. Budapest, 2001, Vince).

Az emlékiratoknak, naplóknak, visszaemlékezéseknek se szeri, se száma. Ezek sorát Kádár Gyula volt vezérkari tiszt – annak idején nagy port felvert – visszaemlékezése nyitotta meg 1978-ban, amely a Magvető Kiadó méltán kedvelt Tények és tanúk című sorozatában jelent meg (A Ludovi- kától Sopronkőhidáig. Budapest, 1978, Magvető). Ugyanebben az évben adtak ki Szálasi Ferenc feljegyzéseiből egy válogatást („Szálasi naplója”. A nyilasmozgalom a II. világháború idején. Szerk. Karsai Elek. Budapest, 1978, Kossuth). A Zrínyi Kiadó Sisak és cilinder című, az 1980-as évek végén indult sorozatában többek között Bethlen István 1944-es esszéje (Bethlen István emlékirata 1944. Budapest, 1988), Serédi Jusztinián hercegprímás feljegyzései (SerédiJusztinián feljegyzései 1941-1944. Budapest, 1990) és Szombathelyi Ferenc visszaemlékezése (Szombathelyi Ferenc visszaemlékezései 1945. Budapest, 1990) látott napvilágot. Az Európa Kiadó Extra Hungariam című sorozata, amely általában Nyugaton és idegen nyelveken korábban többnyire már megjelent memoárokat adott ki magyarul, többek között Horthy Miklós (Emlékirataim. Budapest, 1990), Kállay Miklós (Magyarország miniszterelnöke voltam 1942-1944. 1-2. köt. Budapest, 1991) és Lakatos Géza (Ahogy én láttam. Budapest, 1992) visszaemlékezéseit tette mindenki számára hozzáférhetővé. Ezek mellett ma is haszonnal forgathatók a dokumentumaik miatt annak idején nagy sikerű Horthy Miklós titkos iratai (Szerk. Szinai Miklós-Szűcs László. Budapest, 19724, Kossuth) és Bethlen István titkos iratai (Szerk. Szinai Miklós-Szűcs László. Budapest, 1972, Kossuth) című iratgyűjtemények. Az eszmetörténet iránt érdeklődők haszonnal forgathatják az Osiris Kiadó új sorozatának (Politikai gondolkodók) három kötetét (Bethlen István: Válogatott politikai írások és beszédek. Szerk. Romsics Ignác. Budapest, 2000; Teleki Pál: Válogatott politikai írások és beszédek. Szerk. Ablonczy Balázs. Budapest, 2000; Gömbös Gyula: Válogatott politikai beszédek és írások. Szerk. Vonyó József. Budapest, 2004).

IV. Magyarország szovjetizálása

Magyarország szovjetizálásának nemzetközi háttere a három döntő befolyással rendelkező nagyhatalom háborús külpolitikájával foglalkozó munkákból ismerhető meg. A szovjet külpolitikára legjobb Vojtech Mastny klasszikus munkája (Russia’s Road to the Cold War. New York, 1979, Columbia UP), az amerikaira Geir Lundestad The American Non-policy towards Eastern Europe, 1943–1947 (New York, 1975, Humanities Press) és a britre Elisabeth Barker British Policy in South-East Europe in the Second World War (London, 1976, Macmillan Press) című monográfiája. Az egyes nagyhatalmak specifikusan Magyarországgal kapcsolatos béke-előkészítő tevékenységéről külön dokumentumkötetek állnak rendelkezésre. Az Angliában folyó munkára lásd Magyar-brit titkos tárgyalások 1943-ban (Szerk. Juhász Gyula. Budapest, 1978, Kossuth) és különösen Pax Britannica. Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról. 1942-1943 (Szerk. Bán D. András. Budapest, 1996, Osiris). Az amerikaira Amerikai béketervek a háború utáni Magyarországról. Az Egyesült Államok Külügyminisztériumának titkos iratai 1942-1944 (Szerk. Romsics Ignác. Gödöllő, 1992, Typovent). A szovjet elképzelésekről, amelyek dokumentációját még nem tették közzé, Tofik Iszlamov cikkéből tájékozódhat az érdeklődő (Erdély a szovjet külpolitikában a második világháború alatt. Múltunk, 1994/1-2. 17-50.). Emellett rendkívül informatív és fontos a vonatkozó szovjet levéltári forrásokat tartalmazó új dokumentumkötet is (Iratok a magyar-szovjet kapcsolatok történetéhez 1944. október-1948. június. Szerk. Vida István. Budapest, 2005, Gondolat).

A koalíciós időszak belpolitikai fejleményeit először Balogh Sándor mutatta be részletesen és gazdag forrásbázisra támaszkodva, ám természetesen „pártosan” (Parlamenti és pártharcok Magyarországon 1945-1947. Budapest, 1975, Kossuth). Ilyen részletes munka azóta sem készült. Rövidebb, nem tartalmaz jegyzeteket, s mint ilyen az ismeretterjesztő művek kategóriájába tartozik Vida István Koalíció és pártharcok 1944-1948 (Budapest, 1986, Magvető) című munkája, amely őszintesége, illetve elfogulatlansága miatt annak idején közel egy évtizedet várt a megjelenésre. A politika mellett ideológiai és művészeti kérdéseket is tárgyal az 1956-os Intézet sokoldalú konferenciakötete (A fordulat évei. Politika, képzőművészet, építészet, 1947-1949. Szerk. Standeisky Éva-Kozák Gyula-Pataki Gábor-Rainer M. János. Budapest, 1998, 1956-os Intézet). Az egyes polgári pártok politikájára lásd Izsák Lajos: Polgári ellenzéki pártok Magyarországon 1944-1949 (Budapest, 1983, Kossuth) című munkáját; a Nemzeti Parasztpártra Tóth Istvánét (A Nemzeti Parasztpárt története 1944-1948. Budapest, 1972, Kossuth); a Kisgazdapártra pedig Vida Istvánét (A Független Kisgazdapárt politikája 1944-1947. Budapest, 1976, Akadémiai).

A részkérdésekkel foglalkozó elemzések közül kiemeljük Korom Mihályét az ideiglenes kormányról (Magyarország Ideiglenes Nemzeti Kormánya és afegyverszünet 1944-1945. Budapest, 1981, Akadémiai) és Föglein Gizelláét az államformáról (Államforma és államfői jogkör Magyarországon 1944-1949. Budapest, 1993, Nemzeti Tankönyvkiadó). Ugyanerről az időszakról és témáról számos dokumentumkötet is az érdeklődők rendelkezésére áll. Ezek közül legfontosabbak a pártprogramokat tartalmazó gyűjtemény (Pártok és pártprogramok Magyarországon 1944-1948. Szerk. Balogh Sándor-Izsák Lajos. Budapest, 1977, Tankönyvkiadó), a két munkáspárt határozatait közlő dokumentumkötet (A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt határozatai 1944-1948. Szerk. Rákosi Sándor-Szabó Bálint. Budapest, 1967, Kossuth), a parlamenti vitákból készült válogatás (Földet, köztársaságot, állami iskolát. Viták a magyar parlamentben 1943–1948. Szerk. Balogh Sándor. Budapest, 1980, Gondolat), a Mindszenty-per jegyzetekkel és bevezetővel ellátott új kiadása (A Mindszenty-per. Szerk. Gergely Jenő-Izsák Lajos. Budapest, 1989, Reform), valamint az 1944 és 1948 közötti minisztertanácsi jegyzőkönyvek publikálása (Dálnoki Miklós Béla kormányának – Ideiglenes Nemzeti Kormány – minisztertanácsi jegyzőkönyvei. A-B. köt. Szerk. Szűcs László. Budapest, 1997, MOL; Tildy Zoltán kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei. Szerk. G. Vass István. Budapest, 2005, MOL; Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei. A-B. köt. Szerk. Szűcs László. Budapest, 2003, MOL; Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei. Szerk. Szűcs László. Budapest, 2000, MOL). A holocaustot túlélt zsidóság helyzetével és az antiszemitizmussal kapcsolatos kérdésekre lásd Karády Viktor-Kende Péter-Kovács András-Sanders Iván-Várdy Péter: Zsidóság az 1945 utáni Magyarországon (Párizs, 1984, Magyar Füzetek), dr. Kende Péter: Röpirat a zsidókérdésről (Budapest, 1989, Magvető) és Győri Szabó Róbert: A Kommunista Párt és a zsidóság (Budapest, 19972, Windsor) című munkáit. A magyar hadifoglyok és Gulagra hurcoltak sorsára lásd Magyar hadifoglyok a Szovjetunióban. Dokumentumok 1941-1953 (Főszerk. Varga Éva Mária. Moszkva-Bu- dapest, 2006, ROSSZPEN-MKTTK) és Várdy Béla-Várdy Huszár Ágnes: Magyarok a Gulag rabszolgatáboraiban (Budapest, 2007, Kairosz).

Az időszak külpolitikájának történetét monografikus igénnyel ugyancsak Balogh Sándor írta meg (Magyarországkülpolitikája 1945-1950. Budapest, 1987, Kossuth). A párizsi békeszerződésre és körülményeire emellett ajánljuk Fülöp Mihály – külföldi levéltári anyagokra is nagyban támaszkodó – A befejezetlen béke. A Külügyminiszterek Tanácsa és a magyar békeszerződés 1947 című munkáját (Budapest, 1994, Héttorony), valamint saját monográfiánkat (Romsics Ignác: Az 1947-espárizsi békeszerződés. Budapest, 2006, Osiris). A béke-előkészítő bizottság vezetőjének, Kertész Istvánnak a munkája (Magyar békeillúziók 1945-1947. Budapest, 1995, Európa-História), amely angolul már 1982-ben megjelent, a kortárs résztvevő visszaemlékezésének szubjektív és az amerikai Notre Dame Egyetem professzorának kutatói szempontjait egyesíti. A békeszerződést és visszhangjának releváns dokumentumait közli a Sorsdöntések című (Szerk. Gerő András. Budapest [1989], Göncöl) már idézett okmánykötet. A csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezményre, illetve általában a csehszlovákiai magyarok helyzetére vö. Janics Kálmán: A hontalanság évei. A szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948 (München, 1979, Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem), Vadkerty Katalin: A kitelepítéstől a reszlovaki- zációig 1945-1948 (Pozsony, 2007, Kalligram) és Benes-dekrétumok és a magyar kérdés 1945-1948 (Szerk. Popély Árpád, Stefan Sutaj, Szarka László. Gödöllő, 2007, Attraktor). Hasonló mélységű feldolgozás a többi magyar kisebbségről még nem készült. A magyar és a szovjet kommunisták kapcsolattartására lásd külön Moszkvának jelentjük... Titkos dokumentumok 1944-1948 (Szerk. Kun Miklós-Izsák Lajos. Budapest, 1994, Századvég), a SZEB tevékenységére pedig Földesi Margit: A Szövetséges Ellenőrző Bizottság Magyarországon 1945-1947 (Budapest, 1995, Ikva). A növekvő szovjet befolyással kapcsolatos amerikai álláspontot elemzi Borhi László (Megalkuvás és erőszak. Az Egyesült Államok és a szovjet térhódítás Magyarországon 1944-1949. Debrecen, 1997, Kossuth Egyetem-MTA Történettudományi Intézet).

A gazdasági és társadalmi átalakulásra Berend T., Ránki, Honvári, Pető, Szakács és Gunst összefoglalásai mellett lásd még Berend T. Iván: Újjáépítés és a nagytőke elleni harc Magyarországon 1943–1948 (Budapest, 1962, Közgazdasági); Ránki György: Magyarország gazdasága az első3 éves terv időszakában 1947-1949 (Budapest, 1963, Közgazdasági); Berend T. Iván: Gazdaságpolitika az első5 éves terv megindításakor 1948-1950 (Budapest, 1964, Közgazdasági); Strassenreiter Erzsébet: Az államosítás történetéhez (Budapest, 1983, Kossuth); Szakács Sándor: A népi demokratikus agrárfejlődés kezdetei (Budapest, 1971, Akadémiai) és Donáth Ferenc: Demokratikus földreform Magyarországon 1945-1947 (Budapest, 1969, Akadémiai). Szemléletükben, miután jórészt „államosításpártiak”, ezek a könyvek mára természetesen elavultak.

Az 1945 utáni évek közoktatásügyéről írva elsősorban dr. Horváth Márton helyenként nagyon egyoldalú és csak alapos forráskritikával használható munkájára (A népi demokrácia közoktatási rendszere 1945-1948. Budapest, 1975, Tankönyvkiadó) támaszkodtunk. A NÉKOSZ-ról több munka is rendelkezésre áll. A legteljesebb A fényes szelek nemzedéke. Népi kollégiumok 1939-1949. 1-2. köt. (Szerk. Rottler Ferenc. Budapest, 1978, Akadémia), a legutóbbi pedig Megforgatott világmegforgatók. A magyar népi kollégiumi mozgalom ismeretlen dokumentumai (Szerk. Svéd László. Budapest, 1994, Politikatörténeti Alapítvány) címmel jelent meg. Az Akadémia államosításának körülményeiről Huszár Tibor könyvéből (A hatalom rejtett dimenziói. Magyar Tudományos Tanács 1948-1949. Budapest, 1995, Akadémiai) és Péteri György tanulmánykötetéből tudhat meg többet az olvasó (Academia and State Socialism: Essays on the Political History of Academic Life in Post – 1945 Hungary and East Central Europe. Boulder, 1997, ARP). Az irodalmi életre Pomo- gáts idézett műve mellett lásd Sárközi Mátyás „Ő mondja meg, ki voltál...” című tanulmányát (Századvég, 1987/4-5. 38-60.) és Czigány Lóránt: Nézz vissza haraggal című kötetének (Budapest, 1990, Gondolat) „Lépéskényszer: az irodalom államosítása Magyarországon 1946-1951” című esszéjét (11-69.).

A kor főszereplői közül szakszerű életrajz ez idáig Tildy Zoltánról (Vigh Károly: Tildy Zoltán életútja. Békéscsaba, 1991, Tevan) és Sulyok Dezsőről (Szerencsés Károly: A nemzeti demokráciáért. Pápa, 1997, Pápa város önkormányzata) készült. Nem történeti munka, viszont érdekes olvasmány Pünkösti Árpád irodalmias-publicisztikai Rákosi-életrajza (Rákosi, Sztálin legjobb tanítványa. Budapest, 2004, Európa). A memoárok közül a két legfontosabb Nagy Ferencé (Küzdelem a vasfüggöny mögött. 1-2. köt. Budapest, 1990, Európa-História) és Mindszenty Józsefé (Emlékirataim. Budapest, 1989, Apostoli Szentszék). Ezeken kívül kézbevehető még többek között a parasztpárti Kovács Imre (Magyarország megszállása. Budapest, 1990, Katalizátor), a kommunista Demény Pál (A párt foglya voltam. Budapest, 1988, Medvetánc), a szociáldemokrata Böhm Vilmos (Másodszor emigrációban. Budapest, 1990, Progresszió) és a szociáldemokrata-kommunista Marosán György (Az úton végig kell menni. Budapest, 1972, Magvető) visszaemlékezése. Az újabban divatos életútinterjúk közül Bibó Istvánét (Huszár Tibor: Bibó István. Beszélgetések, politikai-életrajzi dokumentumok. Budapest, 1989, Kolonel) és Kovács Imréét (Huszár Tibor: Beszélgetések. Budapest, 1983, Magvető, 62-209.) ajánljuk olvasásra.

V. A rákosista diktatúra

A rákosista diktatúra államáról és politikájáról részletes feldolgozás nem áll rendelkezésre. Ezért különösen fontos a Balogh Sándor által szerkesztett forrásgyűjtemény (Nehéz esztendők krónikája 1949-1953. Budapest, 1986, Gondolat), amely a kor számos alapvető dokumentumát tartalmazza, valamint az MDP 1948 és 1956 közötti határozatait tartalmazó kötet (A Magyar Dolgozók Pártja határozatai 1948-1956. Főszerk. Izsák Lajos. Budapest, 1998, Napvilág). Az MDP politikáját vizsgálja Szabó Bálint levéltári anyagokon alapuló, ám tendenciózussága miatt ennek ellenére csak kritikával olvasható könyve (Az „ötvenes évek”. Elmélet és politika a szocialista építés első időszakában Magyarországon 1948-1957. Budapest, 1987, Kossuth). A koncepciós perekre általában lásd Hódos György: Kirakatperek. Sztálinista tisztogatások Kelet-Európában 1948-1954 (Budapest, 1990) című kötetét, a Rajk-perre pedig külön Rajk László és társai a népbíróság előtt című dokumentumgyűjteményt (Szerk. Zinner Tibor. Budapest, 1989, Magyar Eszperantó Szövetség) és Szász Béla kitűnő visszaemlékezését (Minden kényszer nélkül. Egy műper kórtörténete. Budapest, 1989, Európa-História). A hadsereg átalakításáról és szerepéről a szovjet tervekben tájékoztat Király Béla: „A magyar hadsereg szovjet ellenőrzés alatt” című tanulmánya (In Magyarország és a nagyhatalmak a 20. században. Szerk. Romsics Ignác. Budapest, 1995, Teleki László Alapítvány, 229-244.) és Honvédségből Néphadsereg (Párizs-New Brunswick, 1986, Magyar Füzetek-Besse- nyei György Kör) című visszaemlékezése. Rákosira, a személyét övező kultuszra és általában a legfelsőbb vezetés exkluzív életkörülményeire lásd Pünkösti Árpád Rákosi-életrajzának 2. kötetét (Rákosi a csúcson 1948-1953. Budapest, 1996, Európa). Az 1952-es születésnapi ünneplésre külön Nemes János: Rákosi Mátyás születésnapja (Budapest, 1988, Láng). Az ÁVH-ra: Államvédelem a Rákosi-korszakban. Szerk. Gyarmati György. (Budapest, 2000, Történeti Hivatal).

Az 1950-es évek életviszonyairól több új feldolgozás készült. Ezek közül kiemeljük Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon, 1945-1956 (Békéscsaba, 1992, Tevan) című és Belényi Gyula: A sztálini iparosítás emberi ára 1948-1956 (Szeged, 1993, Belényi Gyula) című munkáját. A mindennapi élet dimenzióiba nyújt bepillantást a Magyar hétköznapok Rákosi Mátyás két emigrációja között 1945-1956 (Budapest, 1988, Minerva) című összeállítás, amelyet Gyarmati György, Botos János, Zinner Tibor és Korom Mihály írt és szerkesztett.

A kulturális élet alapadatai a Magyarország művelődési viszonyai 1945-1958 című kötetben (Szerk. Erdész Tiborné. Budapest, 1960, Közgazdasági) találhatók. Az állam és egyház viszonyának bemutatásához Gergely Jenő, az oktatásügyhöz Simon Gyula, illetve Simon Gyula és Szarka József, az irodalmi élethez Pomogáts Béla, Sárközi Mátyás és Czigány Lóránt idézett műveit, valamint Rainer M. János kismonográfiáját (Az író helye. Viták a magyar irodalmi sajtóban 1953-1956. Budapest, 1990, Magvető) használtuk. A dalkultúrára lásd külön Tokaji András: Mozgalom és hivatal. Tömegdal Magyarországon 1945-1956 (Budapest, 1983, Zeneműkiadó).

Nagy Imre 1953-1956-os politikai elképzelései leginkább saját tanulmányainak gyűjteményéből ismerhetők meg (Nagy Imre: A magyar nép védelmében. Vitairatok és beszédek, 1955-1956. Párizs, 1984, Magyar Füzetek). Vö. A Nagy Imre-vonal. Szerk. Dér Ferenc-Kovács Lajos Péter (Budapest, 1989, Reform). Az „új szakasz” politikájára lásd még Vásárhelyi Miklós „Az első meghiúsított reformkísérlet. Az 1953-as kormányprogram” című tanulmányát (Medvetánc, 1988/2-3. 149-205.). Nagy Imre életpályájáról Rainer M. János tett közé igen részletes, gazdagon dokumentált és az egész 50-es évekre nézve is nagyon informatív „politikai életrajzot” (Nagy Imre. Politikai életrajz. 1. köt. 1896-1953. Budapest, 1996, 1956-os Intézet és Nagy Imre. Politikai életrajz. 2. köt. 1953-1958. Budapest, 1999, 1956-os Intézet). Ezzel mintegy „kiváltotta” Méray Tibor emigrációban írt irodalmi-publicisztikai jellegű biográfiáját (Nagy Imre élete és halála. München, 19813, Újváry „Griff”).

A kor főszereplőinek visszaemlékezései közül legjobb Hegedüs András volt miniszterelnök A történelem és a hatalom igézetében címmel megjelent (Budapest, 1988, Kossuth) önéletrajzi „elemzése”. Rákosi Mátyás memoárja (Visszaemlékezések 1940-1956. 1-2. köt. Szerk. Feitl Ist- ván-Gellériné Lázár Márta-Sipos Levente. Budapest, 1997, Napvilág) viszont olyan terjedelmes, és olyannyira a kor politikai zsargonjában íródott, hogy csak igen elszánt olvasóknak ajánlható. A Farkas Mihály iránt érdeklődők a „tábornok” fiának, Farkas Vladimirnek a visszatekintését és interpretációját (Nincs mentség. Budapest, 1990, Interart) vehetik kézbe.

VI. Az 1956-os forradalom és szabadságharc

Az 1956-os forradalom és szabadságharc története az 1980-as évek végéig olyan tabu témának számított, amelyről reális képet adni Magyarországon nem lehetett. A hivatalos álláspontot éveken át Berecz János több kiadást megért és 1986-ban nívódíjjal jutalmazott munkája tartalmazta (Ellenforradalom tollal és fegyverrel 1956. Budapest, 1969, Kossuth). Ennél adatszerűbb, de ugyancsak leleplező jellegű és torzít Molnár János: Ellenforradalom Magyarországon 1956-ban (Budapest, 1967, Akadémiai) című monográfiája. Az első „forradalompárti” interpretációk nem itthon, hanem külföldön jelentek meg. Az első magyar nyelvű összefoglalást, amely mint ismeretterjesztő jellegű munka – Maléter idealizálása és néhány pontatlansága ellenére – ma is használható, Gosztonyi Péter írta (1956. A magyar forradalom története. München, 1981, Újváry „Griff”). Ennél szakszerűbb a nottinghami egyetem szociológiaprofesszorának, Bill Lomax- nek angolul 1976-ban, magyarul pedig 1989-ben megjelent munkája, amely a forradalmat a szocializmus megújítására tett kísérletként mutatja be (Magyarország 1956. Budapest, 1989, Aurora). Röviddel Lomax angol nyelvű könyve után jelent meg a The Hungarian Revolution of 1956 in Retrospect című kötet (Szerk. Béla K. Király-Pál Jónás. Boulder, 1978, ARP), amely számos fontos tanulmányt és visszaemlékezést tartalmaz. Az 1989 óta könyvtárnyira dagadt magyar nyelvű „56-os irodalomból” kiemeljük az Irodalmi Újság volt főszerkesztőjének történelmi jellegű összefoglalóját (Molnár Miklós: Egy vereség diadala. Párizs-New Jersey, 1988, Magyar Füzetek, illetve Budapest, 1991, Educatio) és Gyurkó László olvasmányos, a történetírói, írói és újságírói módszereket vegyítő, de ugyancsak jól dokumentált áttekintését (1956. Budapest, 1996, Szabad Tér). A munka kiegészített új kiadása: A bakancsos forradalom (Budapest, 2001, Kossuth). A forradalom külpolitika háttere és összefüggése Békés Csaba monográfiájából (Az 1956-os forradalom a világpolitikában. Budapest, 2006, 1956-os Intézet) és egy általa szerkesztett tanulmánykötetből (Evolúció és revolúció. Magyarország és a nemzetközi politika 1956-ban. Budapest, 2007, 1956-os Intézet, Gondolat) ismerhető meg behatóan.

Az ugyancsak nagy számban megjelent dokumentumkötetek közül – természetesen a teljesség igénye nélkül – az alábbiakra hívjuk fel a figyelmet: 1956 a sajtó tükrében. 1956. október 22.-november

  1. (Szerk. Izsák Lajos-Szabó József. Budapest, 1989, Kossuth); 1956plakátjai és röplapjai. Október 22.-november9. (Szerk. Izsák Lajos-Szabó József-Szabó Róbert. Budapest, 1991, Zrínyi); Hiányzó lapok 1956 történetéből. Dokumentumok a volt SZKP KB levéltárából (Szerk. Vjacseszlav Szereda-Alekszandr Sztikalin. Budapest, 1993, Móra); A „Jelcin-dosszié”. Szovjet dokumentumok 1956-ról (Szerk. Gál Éva-Hegedűs B. András-Litván György-Rainer M. János. Budapest, 1993, Századvég-1956-os Intézet); Döntés a Kremlben, 1956. A szovjet pártelnökség vitái Magyarországról (Szerk. Vjacseszlav Szereda-Rainer M. János. Budapest, 1996, 1956-os Intézet); Ötvenhat októbere és a hatalom. A Magyar Dolgozók Pártja vezető testületeinek dokumentumai 1956. október 24-28. (Szerk. HorváthJulianna-Ripp Zoltán. Budapest, 1997, Napvilág). Ugyanez a kötet tartalmazza Ripp Zoltán: A pártvezetés végnapjai című fontos kismonográfiáját (169-316.).

A forradalom főszereplői közül az elmúlt években többről készült életrajz. Ezek közül kiemelkedik Rainer M. János monumentális élet- és korrajzának második kötete (Nagy Imre. Politikai életrajz. II. 1953-1958. Budapest, 1999, 1956-os Intézet). Horváth Miklós Maléter Pál pályaképét írta meg (Maléter Pál. Budapest, 1995, Osiris-Századvég-1956-os Intézet), Kövér György pedig Losonczy Gézáét (Losonczy Géza. Budapest, 1998, 1956-os Intézet). A számos memoár közül három egészen különbözőre hívjuk fel a figyelmet. Vásárhelyi Miklós egy Nagy Imre környezetéhez tartozó, egykori kommunista intellektuelként emlékezett vissza az eseményekre (Ellenzékben. Budapest, 1989, Szabad Tér); Pongrátz Gergely a Corvin-közi harcosok volt parancsnokaként (Corvin köz – 1956. Budapest, 1989, Szerző kiadása) és Rácz Sándor a Nagy-budapesti Munkástanács egykori elnökeként (Magyar munkástanácsok 1956-ban. Dokumentumok. Szerk. Kemény István-Bill Lomax. Párizs, 1986, Magyar Füzetek, 217-241.).

A forradalom és szabadságharc minden aspektusával foglalkozik ismeretterjesztő jellegű legújabb összegzésében Szakolczay Attila (Az 1956-os forradalom és szabadságharc. Budapest, 2010, Kossuth)

VII. A Kádár-korszak

A több mint negyedszázados Kádár-korszak történetijellegű, levéltári és sajtóanyagokra támaszkodó kutatása a rendszerváltás éveiben kezdődött. E kutatások eredményeiről ma már számos könyv tanúskodik. Ezek mellett rendelkezésünkre állnak a Központi Statisztikai Hivatal által összeállított adatsorok, amelyek külön tematikus kötetekben is megjelentek.

A forradalom leverése utáni megtorlásokról először Fényes Elek alias Rainer M. János közölt hiteles adatokat (Kísérlet az 1956-os forradalmat követő megtorlás számszerű felmérésére. Magyar Füzetek, 17 [1986], 99-129.). A rendszerváltást követően több ilyen tematikájú dokumentumkötet is megjelent, például a Sortüzek, 1956. 1-3. köt. (Szerk. Kahler Frigyes. Lakitelek, 1993-1996, Antológia). E munkák közül legteljesebb az 1956kézikönyve. 3. köt. Megtorlás és emlékezet (Főszerk. Hegedűs B. András. Budapest, 1996, 1956-os Intézet). A restauráció kezdeteiről Kis János publikálta az első nem propaganda jellegű elemzést (Az 1956-1957-es restauráció – harminc év távlatából. Medvetánc, 1988/2-3. 229-277.). Az újjászerveződő párt belső vitáira nagyon informatív A Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei 1956. november 11.-1957. június 24. 1-4. köt. (Főszerk. Balogh Sándor. Budapest, 1993-1994, Intera), melynek köteteihez alapos – Feitl István, Ripp Zoltán, Sipos Levente és Urbán Károly által írt – bevezetők is tartoznak. Az egyház és az állam viszonyának rendezésére lásd Gergely Jenő már idézett munkáját (A katolikus egyház Magyarországon 1944-1971), a Mindszenty-ügyre pedig külön Mindszenty és a hatalom. Tizenöt év az USA-követségen című (Szerk. Ólmosi Zoltán. Budapest, 1991, Lex) dokumentumkötetet. E témához alapvető a magyar katolikus püspöki kar tanácskozásairól készült jegyzőkönyveket tartalmazó dokumentumkötet is (A magyar katolikus püspöki kar tanácskozásai 1949-1965 között. Dokumentumok. I-II. köt. Összeáll. Balogh Margit. Budapest, 2008, METEM). Az írók és az új vezetés viszonyáról Standeisky Éva gazdagon illusztrált, reprezentatív monográfiájából tájékozódhat az olvasó (Az írók és a hatalom 1956-1963. Budapest, 1996, 1956-os Intézet), amelyet hasznosan egészít ki Kalmár Melinda feldolgozása a korai kádárizmus ideológiájáról (Ennivaló és hozomány. A kora kádárizmus ideológiája. Budapest, 1998, Magvető). A mezőgazdaság kollektivizálásáról adataiban megbízható, egyébként azonban elavult Orbán Sándor: Két agrárforradalom Magyarországon 1945-1961 (Budapest, 1972, Akadémiai) című monográfiája. A téma iránt érdeklődőknek ezért inkább Varga Zsuzsanna új kutatásokon alapuló és ideológiai elfogultságoktól mentes kismonográfiáját ajánljuk (Politika, paraszti érdekérvényesítés és szövetkezetek Magyarországon 1956-1967. Budapest, 2001, Napvilág).

Az „érett” kádárizmus lényegéről invenciózus esszét közölt 1978-ban a Magyar Füzetek 1. számában Kemény István (Kompromisszumok egyezség nélkül. In Kemény István: Szociológiai írások. Szeged, 1992, Replika, 201-218.), majd 1982-ben Kende Péter (Az engedményektől az érdekegyeztetésig. In Kende Péter: A párizsi toronyból. Budapest, 1991, Cserépfalvi, 79-95.). Vö. Lengyel László későbbi, de hasonló típusú esszéivel (A rendszerváltó elit tündöklése és bukása. Budapest, 1996, Helikon.) Náluk részletesebben és jóval „megértőbben”, de ugyancsak esszéisz- tikus jelleggel, tehát jegyzetszerű okadatolás nélkül tárgyalja az MSZMP fejlődését, valamint a társadalmi és a hatalmi erőviszonyok alakulását Földes György (Hatalom és mozgalom 1956-1989. Budapest, 1989, Reform-Kossuth). Bár tulajdonképpeni témája a rendszerváltás kezdete, itt is meg kell említeni Tőkés Rudolf tartalmilag és terjedelmileg egyaránt impozáns monográfiáját, A kialkudott forradalmat (Budapest, 1998, Kossuth), amelynek bevezető fejezetei a Kádár-rendszer jellegzetességeinek és hatalmi elitjének ez idő szerint legátfogóbb leírását nyújtják. Ehhez hasonló a témája Csanádi Márta könyvének (Honnan tovább? Budapest, 1995, T-Twins-MTA Közgazdaság-tudományi Intézet), amely a kádárizmus döntési mechanizmusainak alapelveit tárta fel, valamint Vida István tanulmányának, amely a politikai elit összetételével foglalkozik (Az állami-politikai vezető réteg összetétele az 1980-as évek elején. Budapest, 1992, MTA Történettudományi Intézet). Döntően belpolitikai kérdésekkel foglalkozik egyik tanulmánykötetében Rainer M. János is (Ötvenhat után. Budapest, 2003, 1956-os Intézet).

A Kádár-rendszer struktúráinak integráns része volt a társadalom politikailag aktív csoportjainak megfigyelése és megfélemlítése. A politikai rendőrég 1956 és 1990 közötti működését Tabajdi Gábor és Ungváry Krisztián írták meg monografikus formában (Az elhallgatott múlt. A pártállam és a belügy. Budapest, 2008, 1956-os Intézet, Corvina). E témához ajánlható még Rainer M. János esettanulmánya Antall József 1957 és 1989 közötti megfigyeléséről, amely mint cseppben a tenger tükrözi egy befolyásos szervezet működését, módszereit (Jelentések hálójában. Budapest, 2008, 1956-os Intézet).

A Kádár-korszak gazdasági teljesítménye iránt érdeklődők – a B) résznél hivatkozott nagyobb ívű áttekintések mellett – Nyitrai Ferencné adatgazdag, ám problémaérzékenynek legkevésbé sem nevezhető munkáját (A magyar gazdaság negyven éve. Budapest, 1985, Kossuth) vehetik kézbe. Ennél korszerűbb, megbízhatóbb és röviden a megelőző korszakok teljesítményét is tárgyalja a Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza (Szerk. Perczel György. Budapest, 1996, ELTE Eötvös) című egyetemi tankönyv. Csak a mezőgazdasággal foglalkozik Csizmadia Ernő többnyire szakszerű, és csak helyenként apologetikus jellegű monográfiája (Az MSZMP agrárpolitikája és a magyar mezőgazdaság. Budapest, 1984, Kossuth). A magyar mezőgazdaság teljesítményét nemzetközi perspektívába helyezi a KSH egyik kiadványa (A magyar mezőgazdaság európai összehasonlításban. Budapest, 1985, KSH). Az infrastruktúra fejlődésére és problémáira lásd Major Máté: Közlekedés és gazdaság (Budapest, 1984, Magvető). A gazdasági reform történetére legjobb Berend T. Iván munkája (A magyar gazdasági reform útja. Budapest, 1988, Közgazdasági), az 1968 utáni gazdasági fejlődés eredményeire és ellentmondásaira pedig a Tőkéshez hasonlóan magyar származású és a bloomingtoni Indiana Egyetemen tanító Paul Marer monográfiája (East-West Technology Transfer: Study of Hungary 1968-1984. Paris, 1986, OECD). Az eladósodás történetét Földes György tárta fel Az eladósodás politikatörténete 1957-1986 (Budapest, 1995, Maecenas) című munkájában. Az ország elért gazdasági szintjére nemzetközi összehasonlításban lásd Ehrlich Éva: Országok versenye 1937-1986 (Budapest, 1991, Közgazdasági).

Az oktatásügyről és a tudományos életről írottak alapvetően a B) pont alatt felsorolt munkákon, mindenekelőtt Köpeczi Béla, Simon Gyula, SzarkaJózsef, Ladányi Andor áttekintésén, valamint az MTA történetéről közzétett tanulmányköteten alapszik. Ezek mellett használtuk Kálmán György és Veress Judit: Mai iskolarendszerünk fejlődése (Budapest, 1972, Tankönyvkiadó) című tanulmányát és két statisztikai összeállítást (Magyarország művelődési viszonyai 1960-1982. Szerk. Barta Barnabás. Budapest, 1984, Kossuth; és Oktatás, művelődés 1950-1985. Budapest, 1986, KSH). A tudománypolitikára és a társadalomtudományok helyzetére lásd Szántó Miklós: A magyar szociológia újjászervezése a hatvanas években (Budapest, 1998, Akadémiai).

A Kádár-korszak társadalmáról készült szociológiai leírások közül alapvetőek Ferge Zsuzsa (Társadalmunk rétegződése. Budapest, 1969, Közgazdasági), Kolosi Tamás (Társadalmi struktúra és szocializmus. Budapest, 1974, Kossuth; Tagolt társadalom. Struktúra, rétegződés, egyenlőtlenség Magyarországon. Budapest, 1987, Gondolat), Andorka Rudolf (A társadalmi mobilitás változásai Magyarországon. Budapest, 1982, Gondolat) és Szelényi Iván munkái (Harmadik út? Polgárosodás a vidéki Magyarországon. Budapest, 1992, Akadémiai). A részkérdések iránt érdeklődők kézbe vehetik emellett az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete két nagy kutatásának eredményeit tartalmazó köteteket (Társadalmi struktúránk fejlődése. 1-3. köt. Szerk. Halay Tibor. Budapest, 1979, MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete; és Rétegződésmodell-vizsgálat. 1-3. köt. Szerk. Várnai Györgyi. Budapest, 1982-1984, MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete). Az életszínvonal alakulására lásd még az Életszínvonal 1960-1980 (Budapest, 1981, KSH) című statisztikai összeállítást, valamint Bálint József munkáját (Társadalmi rétegződés és jövedelmek. Budapest, 19832, Kossuth). Az ingázókra lásd külön Böhm Antal és Pál László: Társadalmunk ingázói – az ingázók társadalma (Budapest, 1985, Kossuth); a településhálózat fejlődésére Kovács Tibor: A településhálózat fejlődése 1960-1980 között. In Területfejlesztési politika Magyarországon (Szerk. Bartke István. Budapest, 1985, Akadémiai, 115-174.); a társadalmi devianciákra Társadalmi beilleszkedési zavarok Magyarországon (Szerk. Andorka Rudolf-Buda Béla. Budapest, 1986, Kossuth) és Devianciák Magyarországon (Szerk. Münnich Iván-Moksony Ferenc. Budapest, 1994, Közélet). A szociológia általános kérdései mellett röviden mindezekkel a magyar problémákkal is foglalkozik utolsó nagy munkájában Andorka Rudolf (Bevezetés a szociológiába. Budapest, 1997, Osiris).

A kulturális életről írott fejezet alapvetően Breuer János, Köpeczi Béla, Németh Lajos, Po- mogáts Béla és Vitányi Iván B) pontban felsorolt munkáira, valamint a Magyarország művelődési viszonyai 1960-1982, ugyancsak idézett statisztikai összeállításra támaszkodik. A kor kulturális és művészetpolitikáját és ennek részeként a „három T” doktrínájának kialakulását is tárgyalja Révész Sándor Aczél Györgyről írott érdekes biográfiájában (Aczél és korunk. Budapest, 1997, Sík). A zenei életre és közízlésre ezek mellett lásd még Malecz Attila: Zenei ízlés Magyarországon (Budapest, 1987, Tömegkommunikációs Kutatóközpont) című munkáját. A filmművészetre Bíró Yvette: Filmkultúra 65-73 (Budapest, 1989, Századvég) és Nemes Károly: A magyar filmművészet története 1957 és 1967 között (Budapest, 1978, Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum) és uő: A magyar filmművészet története 1968 és 1972 között (Budapest, 1979, Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum). A televíziózás történetéről a MRT – MTV – MTV RT 1957-1997 című „nosztalgiakiadvány” két kötetéből (Szerk. Schmitt Péter. Budapest, 1998, MTV) tájékozódhatunk.

Az 1956 utáni magyar külpolitikáról csak angol nyelven rendelkezünk – sajtóanyagokra támaszkodó, s így több kérdést még nyitva hagyó – részletesebb elemzéssel (Andrew Felkay: Hungary and the USSR, 1956-1988: Kádár’s Political Leadership. New York, 1989, Greenwood Press). Magyarország szomszédsági politikájáról és a kisebbségi kérdés összefüggéseiről ugyancsak angolul áll rendelkezésünkre egy sajtótermékeken alapuló áttekintés (Raphael Vago: The Grandchildren of Trianon. Hungary and the Hungarian Minority in the Communist States. Boulder-New York, 1989, Columbia UP). A román-magyar kapcsolatok alakulásáról viszont már rendelkezünk egy részletes és a sajtótermékek mellett levéltári anyagokat is felhasználó monográfiával (Földes György: Magyarország, Románia és a nemzeti kérdés 1956-1989. Budapest, 2007, Napvilág). Ugyancsak jól feltárt Magyarország részvétele a Csehszlovákia elleni 1968-as katonai intervencióban (Huszár Tibor: 1968. Prága-Budapest-Moszkva. Budapest, 1998, Szabad Tér). A hazai nemzetiségekkel szembeni politika változásait és a nemzetiségek helyzetét Kővágó László tekintette át (Nemzetiségek a mai Magyarországon. Budapest, 1981, Kossuth). Az 1960-as évek történetírását élesen bírálja Gombos Gyula a Húsz év után (New York, 1973, Aurora) című esszékötetében. A kisebbségkutatás elhanyagolásáról és az 1980-as években újraéledt érdeklődésről Für Lajos írt (Kisebbség és tudomány. Budapest, 1989, Magvető).

Az 1960-as évek szinte minden – gazdasági, társadalmi, kulturális, valamint kül- és belpolitikai – aspektusával foglalkozik az a tanulmánykötet, amelyet Rainer M. János állított össze az 1956-os Intézet munkatársainak és másoknak a közreműködésével („Hatvanas évek” Magyarországon. Tanulmányok. Budapest, 2004, 1956-os Intézet). Ezt hasznosan egészíti ki az ugyancsak általa szerkesztett oral history kötet (A „hatvanas évek” emlékezete. Szerk. Rainer M. János. Budapest, 2004, 1956-os Intézet).

A Kádár-rendszer legitimációs válságának kialakulására vonatkozó adatokat nagyrészt Nagy Lajos Géza „A kettészakadt társadalom” című tanulmányából vettük (Jel-Kép, 1989/4. 52-65.). A nemzetközi feltételek megváltozása nyomon követhető Charles Gati: Füstbe ment tömb (Budapest, 1991, Századvég-Atlanti) című kötetének második részéből (75-172.) és Bennett Kovrig angol nyelvű monográfiájából (Of Walls and Bridges. The United States and Eastern Europe. New York-London, 1991, New York UP). Ezek mellett haszonnal forgatható a Central and Eastern Europe: The Opening Curtain? (Szerk. William E. Griffith. Boulder-London, 1989, Westview Press) című tanulmánykötet is. Az ellenzéki mozgalmakról általában, s ezen belül különösen a demokratikus ellenzék tevékenységéről igen részletes és alapos tájékoztatást ad Csizmadia Ervin (A magyar demokratikus ellenzék 1968-1988. 1-3. köt. Budapest, 1995, T-Twins). A Magyar Demokrata Fórum megszerveződésére és 1987-es megalakulására emellett lásd még Pintér

M. Lajos: Ellenzékben 1968-1987 (Lakitelek, 2007, Antológia Kiadó) című monográfiáját. A gazdasági reformterveket áttekinti Lengyel László: Végkifejlet (Budapest, 1989, Közgazdasági) című munkájában. Az MSZMP-n belül irányzatokra lásd Tőkés Rudolf idézett munkájának (A kialkudott forradalom) III/6. fejezetét és Paul Lendvai riportkönyvét (Magyarország kívülről avagy a túlélés művészete. Budapest, 1990, Láng).

A májusi pártértekezlet felszólalásai külön kötetben olvashatók (Az MSZMP 1988. május 20-22-i országos értekezletének jegyzőkönyve. 1-2. köt. Budapest, 1988, Kossuth).

A Kádár-korszak névadójának életéről és működéséről ma már számos munkából tájékozódhatunk. Kiemelkedik ezek közül Huszár Tibor kétkötetes nagymonográfiája, amely alapos levéltári kutatások alapján Kádár minden korszakáról hiteles képet rajzol (Kádár János politikai életrajza. 1-2. köt. Budapest, 2001, 2003, Szabad Tér Kiadó, Kossuth Kiadó). Nem mondható el ugyanez Moldova György publicisztikai jellegű életrajzáról, amely erősen apologetikus (Kádár János. 1-2. köt. Budapest, 2006, Urbis Könyvkiadó). Gazdagon és szépen illusztrált, ám jegyzetek nélküli, tehát ismeretterjesztő jellegű az a Rácz Árpád által szerkesztett gyűjteményes kötet, amelynek tanulmányai először a Rubicon című folyóirat tematikus Kádár-számaiban jelentek meg (Ki volt Kádár? Budapest, 2001, Rubicon-Aquila). A korszak második legfontosabb személyiségének élettörténetét és politizálásánakjellegzetességeit Révész Sándor írta meg (Aczél és korunk. Budapest, 1997, Sík Kiadó).

A „tárgyalásos forradalom” belpolitikai aspektusainak politológiai jellegű, részletes és a Kádár-korszakba is visszanyúló elemzését Tőkés Rudolfnak, a Connecticuti Állami Egyetem professzorának a monográfiája (A kialkudott forradalom. Gazdasági reform, társadalmi átalakulás és politikai hatalomutódlás 1957-1990. Budapest, 1998, Kossuth) adja. A többpártrendszer kialakulása Magyarországon 1985-1991 című kötet (Szerk. Bihari Mihály. Budapest, 1992, Kossuth) kifejezetten a pártosodás folyamatával és az egyes pártok ideológiai tagoltságával foglalkozik. Két új párt, az SZDSZ és a Fidesz kialakulásáról és kezdeti tevékenységükről külön kismonográfiák is készültek (Ripp Zoltán: Szabad Demokraták. Történeti vázlat a Szabad Demokraták Szövetségének politikájáról 1988-1994. Budapest, 1995, Politikatörténeti Alapítvány; és Wéber Attila: A Fidesz- jelenség. Budapest, 1996, Napvilág). Az 1988-1990-es időszak külpolitikai hátterére Charles Gati Füstbe ment tömb (Budapest, 1991, Századvég-Atlanti) című művének III. része (173-237.) ajánlható, amely elsősorban a szovjet politikát tárgyalja. Ezt egészítik ki Bennett Kovrig – már ugyancsak idézett – nagymonográfiájának (Of Walls and Bridges. The United States and Eastern Europe. New York-London, 1991, New York UP) befejező részei. Az osztrák-magyar határ 1989. augusztusi, majd szeptemberi megnyitásának történetét Oplatka András írta meg (Egy döntés története. Budapest, 2008, Helikon-Századvég).

Az átmenet szubjektív olvasatai közül a legfontosabb Pozsgay Imréé (1989. Politikuspálya a pártállamban és a rendszerváltásban. Budapest, 1993, Püski). Az időszak kulcsszereplői közül rajta kívül Horn Gyula tette még közzé visszaemlékezéseit (Cölöpök. Budapest, 1991, Zenit). Pozsgay mellett Grósz Károly, Magyar Bálint, Kövér László, Lengyel László, Nyers Rezső, Mark Palmer és Szűrös Mátyás is megszólalnak abban a kötetben, amely tucatnyi interjú összevágásával és szerkesztésével készült (A puha diktatúrától a kemény demokráciáig. Szerk. Bodzabán István-Szalay Antal. Budapest, 1994, Pelikán). Az MSZMP MSZP-vé alakulásáról az egyik küldött publikált szubjektív krónikát (Gubcsi Lajos: 4 nap, amely megrengette az országot. Budapest, 1989, Agria). A visszaemlékezésnél több, az elfogulatlan történeti vagy politológiai elemzésnél viszont kevesebb Kulcsár Kálmánnak, a Grósz- és a Németh-kormány igazságügy-miniszterének, majd 1989 őszén a Hazafias Népfront köztársaságielnök-jelöltjének számos ponton informatív, ám a saját szerepével kapcsolatos apológiától nem mentes beszámolója (Két világ között. Rendszerváltás Magyarországon 1988-1990. Budapest, 1994, Akadémiai).

A Kádár-rendszer kialakulását, fénykorát, hanyatlását és bukását egyaránt áttekinti gazdagon illusztrált ismeretterjesztő jellegű munkájában Rainer M. János (A Kádár-korszak 1956-1989. Budapest, 2010, Kossuth).

VIII. A harmadik Magyar Köztársaság

A békés átmenet 1989-1990-es belpolitikai eseményeinek legrészletesebb leírását Ripp Zoltán adja (RendszerváltásMagyarországon 1987-1990. Budapest, 2006, Napvilág). Ennél összefogottabb, viszont a külpolitikai és a gazdaságpolitikai vonatkozásokat is tárgyalja e sorok írójának „képes krónikája” (Romsics Ignác: Volt egyszer egy rendszerváltás. Budapest, 2003, Rubicon). A Nemzeti Kerekasztal munkája iránt érdeklődők olvashatják annakjegyzőkönyveit (A rendszerváltás forgatókönyve. Kerekasztal-tárgyalások 1989-ben. Dokumentumok. I-VIII. köt. Főszerk. Bozóki András. Budapest, 1999-2000, Magvető – Új Mandátum).

A szabaddá vált Magyarország politikai intézményeiről és azok működéséről a legteljesebb elemzést Körösényi András írta (A magyar politikai rendszer. Budapest, 1998, Osiris). Kötetünk VIII/2. fejezete elkészítésekor alapvetően erre a munkára támaszkodtunk. Kifejezetten az alkotmányozás folyamatáról emellett nagy haszonnal forgatható Kukorelli István tanulmánykötete (Az alkotmányozás évtizede. Közjogi, politikai tanulmányok, parlamenti jegyzetek. Budapest, 1995, Korona). Ugyancsak Kukorelli tette közzé a hatályos alkotmány szövegét (A Magyar Köztársaság Alkotmánya. Budapest, 1998, Korona). Az első négy év kormányzati tevékenységét értékelve annak következményeit elemezte, és egyben a jövőt is latolgatta a Kérdőjelek: a magyar kormány 1994-1995 (Szerk. Gombár Csaba-Hankiss Elemér-Lengyel László-Várnai Györgyi. Budapest, 1995, Korridor) című tanulmánykötet. A későbbi fejleményekre lásd Bozóki András: Politikai pluralizmus Magyarországon 1987-2002. Budapest, 2003, Századvég; Kéri László: Választástól népszavazásig. Budapest, 2005, Kossuth Kiadó; és Gombár Csaba-Körösényi András-Lengyel László-Stumpf István-Tölgyessy Péter: Túlterhelt demokrácia. Alkotmányos és kormányzati alapszerkezetünk. Budapest, 2006, Századvég.

Magyarország külpolitikai törekvései az 1988-tól kiadott Magyarország politikai évkönyve (szerk. Kurtán Sándor-Sándor Péter-Vass László) köteteiben évről évre közölt – részben Gyarmati István és Gazdag Ferenc által jegyzett – beszámolókból követhetők nyomon. Emellett haszonnal forgathatók az 1995-ben újraindított Külpolitika című folyóirat (főszerk. Papp Gábor) közleményei. Az orosz-magyar kapcsolatok átalakulását, valamint Magyarország és a nyugati integrációs szervezetek közötti viszony alakulását monografikus igénnyel tekinti át Andrew Felkay angol nyelvű könyvében (Out of Russian Orbit; Hungary Gravitates to the West. Westport-London, 1997, Greenwood Press). A külpolitika mellett a határon túli magyarság helyzetével és a magyar kisebbségpolitikai törekvésekkel is foglalkozik Tabajdi Csaba esszé-, cikk- és előadás-gyűjteménye (Az önazonosság labirintusa. A magyar kül- és kisebbségpolitika rendszerváltása. Budapest, 1998, CP Stúdió). Vö. Keletről Nyugatra Európa közepén. Magyarország és a magyar nemzet az új Közép- és Kelet-Európában (Szerk. Tabajdi Csaba. Budapest, 2006, Codex Print) és Németh Zsolt: Magyar kibontakozás (Budapest, 2002, Püski).

A magánosítás és a kártalanítás jogi hátterét kelet-európai perspektívába elhelyezve mutatja be Sárközy Tamás, a folyamat jogi kereteinek egyik kidolgozója (Rendszerváltozás és a privatizáció joga. Budapest, 1997, Magyar Tudományos Akadémia). Ajogszabályok teljes gyűjteményét Petri Edit adta ki (Kárpótlás és kárrendezés Magyarországon 1990-1998. Budapest, 1998, Napvilág). A gazdaság és a társadalom átalakulásának nyomon követésére legjobbak a Központi Statisztikai Hivatal jelentései. A legteljesebb 1995-ben külön füzetkéntjelent meg (Magyarország a rendszerváltás óta. Budapest, 1995, KSH), a legutolsó (A társadalom és a gazdaság főbb folyamatai, 1996) pedig a Statisztikai Szemle 1997/8-9. számában (722-757.). Hasonló jellegű, de csak kommentár nélküli adatsorokat tartalmaz a Pénzügyminisztérium 1997. májusi összeállítása (A gazdasági átalakulás számokban 1989-1997. Budapest, 1997). Ugyanezek az adatok az MDF 1998-as áttekintésében (A fogyásra ítélt társadalom. Országmérleg. A szerk. biz. vezetője Pongrácz Tibor. Lakitelek, 1998, Antológia) és részben a Horn-kormány beszámolójában (A kormány négyéves tevékenységéről 1994-1998. Budapest, 1998, Miniszterelnöki Hivatal) is megtalálhatók, ám erősen ideologikus prezentálásban, és természetesen alapvetően más végkicsengéssel. A legutóbbi évek fejlesztéseire lásd a Statisztikai Szemle éves beszámolóit (A társadalom és a gazdaság főbb folyamatai) és a Magyarország politikai évkönyve köteteit. Gazdasági és gazdaságpolitikai szempontból az egész 20, illetve közel 20 éves korszakot áttekinti és értékeli Kornai János: Szocializmus, kapitalizmus, demokrácia és rendszerváltás (Budapest, 2007, Akadémiai); Nagy Pongrác: A rendszerváltás gazdaságpolitikája (2. kiad. Budapest, 2004, Akadémiai); és Stark Antal: Rögös úton. Nemzetgazdaságunk rendszerváltás előtti és utáni két évtizede (Budapest, 2009, Akadémiai). A társadalmi átalakulásra és jövedelmi különbségekre lásd Kolosi Tamás: A terhes babapiskóta. A rendszerváltás társadalomszerkezete (Budapest, 2000, Osiris); és Kolosi Tamás-Tóth István György-Vukovich György: Társadalmi Riport 2006 (Budapest, 2006, TÁRKI).

Az oktatásügy, tudományos élet és a kulturális szféra átalakulásának alapadatai ugyancsak megtalálhatók a fenti KSH-, párt- és kormánybeszámolókban. Ezeket hasznosan egészíti ki a Magyarország kultúrája az ezredfordulón (Szerk. Baán László. Budapest, 1997, Média+Print) című tanulmánykötet, valamint a Tóth József és Trócsányi András által kiadott A magyarság kulturális földrajza (Budapest, 1997, Pro Pannonia Kiadói Alapítvány) című összeállítás. A tudományos kutatás aktuális helyzetéről és a tudománypolitika lehetőségeiről minden fontos adatot tartalmaz Glatz Ferenc összefoglalása (Tudománypolitika az ezredforduló Magyarországán. Budapest, 1998, Magyart Tudományos Akadémia). Az első és a második négy év oktatáspolitikai koncepciója közötti különbség megállapítható a Nemzeti alaptanterv 1992-es és 1995-ös változatának az összevetéséből. Az ezredforduló közoktatási és felsőoktatási helyzetére lásd Jelentés a magyar közoktatásról 2000 (Szerk. Halász Gábor, Lannert Judit. Budapest, 2000, Országos Közoktatási Intézet); Zöld könyv 2008. A magyar közoktatás megújításáért (Szerk. Fazekas Károly, Köllő János, Varga Júlia. Budapest, 2008, Ecostat); és Barakonyi Károly: Rendszerváltás a felsőoktatásban (Budapest, 2004, Akadémiai).

A korszak kulcsszereplői közül az 1993-ban elhunyt Antall Józsefnek nemcsak összegyűjtött írásait (Modell és valóság. 1-2. köt. Budapest, 1993, Athenaeum) és országgyűlési beszédeit (Antall József országgyűlési beszédei. Szerk. Pálmány Béla. Budapest, 1994, Athenaeum) adták ki, hanem két – helyenként publicisztikai hevületű – életrajz is született róla. Az elsőt az Antall-lal szemben negatíve elfogult Révész Sándor írta (Antall József távolról. Budapest, 1995, Sík), a másodikat a magát Antall „hívének” valló Debreczeni József (A miniszterelnök. Antall József és a rendszerváltás. Budapest, 1998, Osiris). Debreczeni könyve egyébként nemcsak Antall József „védirataként”, hanem a rendszerváltás első négy évének – számos érdekes kulisszatitkot felfedő – szubjektív krónikájaként is olvasható. Az utóbbi 10-15 év két meghatározó politikusa iránt érdeklődök részben a politikusok saját írásaiból, részben a róluk készült életrajzokból tájékozódhatnak. Lásd például Gyurcsány Ferenc: Útközben (Budapest, 2005, Napvilág) és Orbán Viktor: 20 év. Beszédek, írások, interjúk 1986-2006 (Budapest, 2006, Válasz Kiadó). Vö. Debreczeni József: Orbán Viktor (Budapest, 2002, Osiris) és uő: Az új miniszterelnök (Budapest, 2006, Osiris).