Ugrás a tartalomhoz

Magyarország története a XX. században

Romsics Ignác (2010)

Osiris Kiadó

B) SZINTÉZISEK ÉS TEMATIKUS ÖSSZEFOGLALÁSOK

B) SZINTÉZISEK ÉS TEMATIKUS ÖSSZEFOGLALÁSOK

A kortörténet jellegéből adódik, hogy a XX. század egészét átfogó összegzések egészen a legutóbbi évekig nem készülhettek. Olyan művek azonban, amelyek a század kisebb-nagyobb periódusait, előbb negyed, később fél, s legújabban háromnegyed évszázadnyi időszakokat tekintettek át, folyamatosan születtek. Ez részben a közelmúlt iránti mindig nagy érdeklődéssel, részben a közel- vagy félmúlt legitimációs potenciáljával magyarázható.

Az első olyan összegzés, amely a XX. század legalább felét tárgyalta, 1964-ben jelent meg (Magyarország története. 1-2. köt. Főszerk. Molnár Erik. Szerk. Pamlényi Ervin – Székely György). Ennek második kötete kizárólag az 1849 utáni egy évszázaddal foglalkozott, egészen az 1960-as évek elejéig követve az eseményeket. Noha az 1950-es évek primitív politikai pamfletirodalmához képest a kötet elmozdulást jelentett a szaktudományosság irányába, a XX. századi, s különösen az 1945 utáni fejezeteket még mindig igen erős „pártosság”, olykor leleplező, máskor apologetikus szándékjellemezte. Ezért csak azoknak ajánlható, akik a historiográfia iránt is érdeklődnek, s a modern magyar történelem mellett arra is kíváncsiak, hogy a korai kádárizmus milyen történelemszemléletet kívánt terjeszteni.

A magyar történetírás következő olyan nagy vállalkozása, amely a XX. század egy részét is felölelte, a Magyarország története tíz kötetben című – torzóban maradt – szintézis volt. A szerkesztőbizottság elnökeként ennek munkálatait Pach Zsigmond Pál irányította. Korszakunkkal az elsőként, 1976-ban megjelent 8. kötet (Magyarország története 1918-1919, 1919-1945. Főszerk. Ránki György. Szerk. Hajdu Tibor – Tilkovszky Loránt) és az 1978-ban megjelent VII/1-2. kötet (Magyarország története 1890-1918. Főszerk. Hanák Péter. Szerk. Mucsi Ferenc) foglalkozik. A 9. kötet, amely az 1945 utáni magyar történelmet lett volna hivatva bemutatni egészen az

  1. as évekig, az államszocializmus megrendülése, majd összeomlása miatt már nem jelent meg. A sorozat XX. századdal foglalkozó kötetei közül a 7. kötet legtöbb fejezete – amint erre a fejezetenkénti bibliográfiai áttekintésünkben alább még visszatérünk – magas színvonalú, s ma is a legjobb összefoglalását adják egy-egy időszaknak, illetve problémának. Legfeljebb any- nyi kifogásolható, hogy a munkásmozgalom aránytalanul nagy terjedelmet kapott. Az elsőként megjelent 8. kötet viszont egyenetlen, továbbá szemléletében és értékítéleteiben inkonzisztens. Bár egy-két fejezet kivétel ez alól, a Horthy-rendszerrel szemben a kötet még mindig méltánytalanul kritikus, a Tanácsköztársasággal és általában a munkásmozgalommal szemben pedig indokolatlanul elnéző.

A következő szintézis Balogh Sándor szerkesztésében jelent meg 1985-ben (Magyarország a XX. században. Budapest, 1985, Kossuth). A „tízkötetes”-től eltérően nem állt meg 1945- ben, hanem az 1970-es évek végéig követte nyomon a magyar történelmet. Az 1919 és 1945 közötti időszakkal foglalkozó fejezeteket a kritika annak idején úgy fogadta, mint kísérletet a Horthy-rendszer ideológiai elfogultságoktól mentes, tényeken alapuló bemutatására. A késői kádárizmus ideológiai „fellazulásából” eredően ezért dicséreteket és bírálatokat is kapott. A kötet eme tulajdonsága az 1945 és különösen az 1947 utáni fejezeteket természetesen kevésbé, az 1956 utániakat pedig egyáltalán nem jellemezte. Ez utóbbi részek funkciója a kádárizmus legitimálása volt.

A kötelezően előírt ideológiai kötöttségektől mentes kortörténetírás a rendszerváltás kezdetétől, 1989-1990-től vált lehetségessé. A XX. századi magyar történelemről azóta négy szintézis készült. A Pölöskei Ferenc, Gergely Jenő és Izsák Lajos által szerkesztett egyetemi tankönyv (Magyarország története 1918-1990. Budapest, 1995, Korona) először 1995-ben látott napvilágot. Ez az első olyan összefoglaló munka, amelyben 1956 már nem ellenforradalomnak, s nem is „tragikus eseménynek” vagy „októberi válságnak”, hanem forradalomnak neveztetik, s a szocialista jelző néha idézőjelek közé kerül. A kötet értékét és használhatóságát növeli, hogy a rendszerváltás alkotmány- és politikatörténeti aspektusaival is külön fejezet foglalkozik. Hátránya, hogy a gazdaság- és társadalomtörténetnek viszonylag kevés figyelmet szentel. A kötet 1997-es, második és bővített kiadásához Hanák Péter új nyitó fejezeteket írt, melyek az 1900 és 1914 közötti időszakot mutatják be, Bihari Mihály pedig a befejező részekben 1994-ig jutott el.

A másik áttekintést, amely enciklopédikus jellegű, közel félszáz szerző írta, és Kollega Tarsoly István jegyezte főszerkesztőként. Ez 1996-1997-ben jelent meg a Révai Lexikon reprint kiadásának kiegészítő köteteiként (Magyarország a XX. században. 1. köt. Politika és társadalom, hadtörténet, jogalkotás. Szekszárd, 1996, Babits és 2. köt. Természeti környezet, népesség és társadalom, egyházak és felekezetek, gazdaság. Szekszárd, 1997, Babits). Az ELTE tanárai által szerkesztett és írt kötethez képest előnye, hogy részletesen foglalkozik a történelem általában kevesebb figyelemben részeltetni szokott aspektusaival (honvédelem, jogfejlődés, demográfia, egyházak stb.). Hátránya, hogy a történelem egyes dimenziói nem kapcsolódnak össze egységes egésszé, hanem – az enciklopédia műfajának megfelelően – külön életet élnek.

A fentieknél szűkre szabottabb terjedelemben ír az 1914 és 1990 közötti időszakról tankönyvében Salamon Konrád (Magyar történelem 1914-1990. Budapest, 1995, Nemzeti Tankönyvkiadó). A kötet legfőbb jellemzői a politikacentrikusság, a rövid forradalmi időszakok részletes tárgyalása, a gazdasági, társadalmi és kulturális aspektusok elhanyagolása, valamint a magyar kisebbségek helyzetének nyomon követése az 1940-es évek végéig.

E kötet első és második kiadásának megjelenése után, 2000-ben látott napvilágot Gergely Jenő és Izsák Lajos Salamon Konrádénál jóval részletesebb összegzése. Az ELTE professzorainak munkája tematikailag is sokoldalúbb Salamonénál, ám gerince mégiscsak a politikatörténet (Gergely Jenő-Izsák Lajos: A 20. század története. Budapest, 2000, Pannonica).

A magyar nyelvű szintézisek mellett, melyek mindegyikét kézikönyvként használtuk saját ösz- szegzésünk elkészítése során, két idegen nyelvű áttekintésre is támaszkodtunk. Az egyiket a Nyugat főszerkesztőjének fia, az 1956-ban emigrált Ignotus Pál adta ki 1972-ben a Nations of the Modern World sorozatban (Hungary. New York, Washington D. C.). A korábbi századok rövid áttekintése után ez lényegében az 1848 és az 1970-es évek eleje közötti időszakot tárgyalja. Jellemzője, hogy a dualizmussal és a Horthy-rendszerrel szemben éppoly kritikus, mint az államszocializmussal szemben – beleértve a kádárizmust is. Az értékrendszer, amelynek alapjáról Ignotus – helyenként nagyon szubjektiven – ítélkezik, legközelebb a szociáldemokráciához áll.

Ignotustól eltérően a másik idegen nyelvű munka szerzője céhes történész: Jörg K. Hoensch, a saarbrückeni egyetem kelet-európai történelmet tanító professzora. Összegzése, mely előbb németül (Geschichte Ungarns 1867-1983. Stuttgart-Berlin-Köln-Mainz, 1984, W. Kohlhammer), majd angolul (A History of Modern Hungary 1867-1986. London-New York, 1988, Longman) is megjelent, politikatörténeti jellegű, s a magyarul nem tudó, de Magyarország modern kori történelme iránt érdeklődő külföldiek számára készült. A kötetben tárgyalt tények és események szelekciója általában korrekt, és a szerző értékítéletei – ámbár a magyar nacionalizmus iránti empátiával legkevésbé sem vádolható – kiegyensúlyozottak.

A tág értelemben felfogott történettudomány részdiszciplínái közül a gazdaságtörténet, az állam- és jogtörténet, a hadtörténet és a magyar diplomácia története rendelkezik több korszakon átívelő kézikönyvekkel.

A dualizmus kori és a két világháború közötti gazdasági fejlődés első összefoglalása Eckhart Ferenc érdeme (A magyar közgazdaság száz éve 1841-1941. Budapest, 1941, Posner). Bár módszerei ma már helyenként elavultak, gazdag tényanyaga, világos szerkezete és közérthető nyelvezete miatt ma is jó bevezetés tárgyába. Az államszocializmus időszakának terméséből Berend T. Iván és Ránki György 1972-es – jóval ideologikusabb – áttekintése emelkedik ki (A magyar gazdaság száz éve. Budapest, 1972, Kossuth-Közgazdasági). Ennek időhatárai 1867 és az 1960-as évek vége. A dualizmus időszaka sikertörténetként, a két világháború közötti időszak stagnálásként, az 1948 utáni pedig „a sok évtizedes gazdasági-társadalmi elmaradottság felszámolásának” megtorpanásoktól ugyan nem mentes, de egészében mégis sikeres folyamataként jelenik meg a szélesebb olvasóközönségnek szánt könyvben. Ugyanebben a szellemben készült, ámbár részletesebb Berend T. Iván és Szuhay Miklós sokáig egyetemi tankönyvként is használt szintézise (A tőkés gazdaság története Magyarországon 1848-1944. Budapest, 19752, Kossuth-Közgazdasági). A rendszerváltás óta egyetlen átfogó gazdaságtörténet látott napvilágot (Magyarország gazdaságtörténete a honfoglalástól a 20. század közepéig. Szerk. Honvári János. Budapest, 1995, Aula). E kötetnek éppen a fele foglalkozik a reformkortól az 1956-ig terjedő időszakkal, s több mint egyharmada az 1918 utáni periódussal. A két világháború közötti és az 1945 és 1956 közötti évek ábrázolása tehát egyaránt elég részletes. Ez utóbbi fejezetek alapvetően történeti jellegűek, míg a dualizmus kori részeket a közgazdasági szempontok dominálják. 1914-gyel kezd, és egészen a rendszerváltásig követi az eseményeket egy másik – kevésbé részletes – tankönyv (Gunst Péter: Magyarország gazdaságtörténete 1914-1989. Budapest, 1996, Nemzeti Tankönyvkiadó). Kifejezetten a gazdaságpolitika iránt érdeklődők ezek mellett Csikós-Nagy Bélának, a Kádár-korszak egyik vezető gazdaságpolitikusának a szintéziséből is tájékozódhatnak (A XX. század magyar gazdaságpolitikája. Tanulságok az ezredforduló küszöbén. Budapest, 1996, Akadémiai). A sokáig legfontosabb gazdasági főágazatról, a mezőgazdaságról két egészen új áttekintés is az érdeklődők rendelkezésére áll (Magyarország agrártörténete. Agrártörténeti tanulmányok. Szerk. Orosz István-Für Lajos-Romány Pál. Budapest, 1996, Mezőgazdasági; és A magyar agrártársadalom a jobbágyság felszabadításától napjainkig. Szerk. Gunst Péter. Budapest, 1998, Napvilág).

A gazdaságtörténeti áttekintésekhez hasonló átfogó összegzés a modernkori magyar társadalomról kötetünk írása során még nem állt rendelkezésre. Azóta – 1998 végén – viszont megjelent az első ilyen jellegő szintézis (Gyáni Gábor-Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Budapest, 1998, Osiris). A kötet, amely számos új megközelítést és módszert alkalmaz, megkerülhetetlen mindazok számára, akik a XIX. század második és a XX. század első felének magyar társadalma és társadalmi problémái iránt érdeklődnek. Ugyancsak fontos Tomka Béla áttekintése a XX. századi magyar szociálpolitikáról (Szociálpolitika a 20. századi Magyarországon európai perspektívában. Budapest, 2003, Századvég).

A XX. század első felének állam- és jogtörténeti kérdései iránt érdeklődők egészen a legutóbbi időkig a Csizmadia Andor által szerkesztett egyetemi tankönyvet (Magyar állam- és jogtörténet. Budapest, 1978, Tankönyvkiadó) vehették kézbe. A munka éppen annyira „pártos”, mint korának fentebb bemutatott szűkebb értelemben vett történettudományi munkái. Ideológiai elfogultságoktól mentesek viszont, s időben is tovább – 1945 helyett 1956-ig – tárgyalják a magyar alkotmány- és jogtörténet fejlődését a Mezey Barna által szerkesztett legújabb összegzések (Magyar alkotmánytörténet. Budapest, 1996, Osiris és Magyar jögtörténet. Budapest, 1996, Osiris).

A hadtörténészek szintézise (Magyarország hadtörténete két kötetben. Főszerk. Liptai Ervin. Budapest, 1985, Zrínyi) viszonylag későn, Gorbacsov hatalomra kerülésének az évében jelent meg. A XIX. század második felével és a XX. századdal foglalkozó fejezetek – gyakorlatilag az egész 2. kötet – ennek ellenére meglehetősen elfogultak és egyoldalúak. Az egész vállalkozás alapkoncepcióját meghatározza az a historizáló attitűd, amely szerint „a szabadságharcos eszme I. Istvántól a Hunyadiak, Zrínyiek, Rákóczi, 1848-1849, 1919, az antifasiszta küzdelmek hősi harcainak során át a szocialista Magyarország mai védelmezőiig” ível (2. köt. 580.). Az 1945 utáni fejezet – nyilvánvalóan önvédelemből – szerencsére nagyon rövid, a sokkal részletesebb korábbi fejezetek tényanyaga pedig részletes és általában megbízható. A legújabb magyar hadtörténet, a

Rácz Árpád által szerkesztett, reprezentatív Nagy képes millenniumi hadtörténet (Budapest, 2000, Rubicon-Aquila) sajnos ugyancsak megállt 1945-1947-nél.

Magyarország XX. századi külpolitikájának összefoglalását Sipos Péter és Fülöp Mihály írták meg (Magyarországkülpolitikája aXX. században. Budapest, 1998, Aula). Az 1956-ig, s különösen 1947-ig terjedő időszakok részletes bemutatásához képest az 1956 utáni fejezetek vázlatosak. Nagyon hasznosan egészítik ki ezt azok az előadások, amelyek a 2006-os hungarológiai konferencián hangzottak el (Magyar külpolitikai gondolkodás a 20. században. Szerk. Pritz Pál. Budapest,

  1. Magyar Történelmi Társulat).

A társtudományok összefoglalásai közül mint hallatlan adatgazdag, pozitivista mű az 1945 előtti korszakokra ma is haszonnal forgatható Pintér Jenő ideológiai szempontból konzervatív Századunk magyar irodalma című munkája (Budapest, 1943, Stephaneum). A Sőtér István által főszerkesztett A magyar irodalom története V. (1905-1919) és VI. (1919-től napjainkig) kötetei, melyek 1964-1966-ban jelentek meg, ennek marxista párjai. Adatokban nagyon gazdagok, s a kor ideológiai elvárásainak megfelelően nagyon „pártosak”. Sokkal kiegyensúlyozottabb és árnyaltabb ennél a Klaniczay Tibor szerkesztésében 1982-ben megjelent rövid, s idegen nyelveken is kiadott összefoglalás (A magyar irodalom története. Budapest, 1982, Kossuth). Ezek mellett használtuk, s az angolul olvasóknak ajánljuk Czigány Lóránt „egyszemélyes” irodalomtörténetét, amelynek éppen XIX-XX. századi fejezetei a legértékesebbek (The Oxford History of Hungarian Literature. From the Earliest Times to the Present. Oxford, 1984, Clarendon Press). A legújabb – a hagyományos kézikönyvektől alapjában különböző, egyes művek elemzéséből felépülő – irodalomtörténet három kötetéből az utolsó kettő foglalkozik a XX. századdal (A magyar irodalom történetei. II-III. köt. Főszerk. Szegedy-Maszák Mihály. Budapest, 2007, Gondolat).

A képzőművészetek történetéről A magyarországi művészet története (főszerk. Aradi Nóra)

  1. ben és 1985-ben, az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent 6. (1890-1919) és 7. (1919-1945) kötetei adják a legteljesebb képet. A szintézis nagy előnye, hogy a kötetekhez külön „képkötetek” tartoznak, amelyek az elemzett alkotások közül minden fontosat tartalmaznak. Az utolsónak tervezett 8. kötet, amelynek az 1945 utáni időszakkal kellett volna foglalkoznia, sajnos mostanáig nem jelent meg. Ezt részben pótolja Németh Lajos rövidebb, de ugyancsak gazdagon illusztrált „bevezetése” a XX. századi magyar művészetbe (Modern magyar művészet. Budapest, 1968, Corvina).

A magyar zenetörténetbe a legjobb bevezető Dobszay László Magyar zenetörténete (Budapest, 1984, Gondolat), amelynek XX. századdal foglalkozó fejezetei azonban rendkívül rövidek. A filmművészetbe és a mozi történetébe általában jó bevezető Nemeskürty István: A képpé varázsolt idő. A magyar film története és helye az egyetemes kultúrában, párhuzamos kitekintéssel a világ filmművészetére (Budapest, 1984, Magvető) című munkája.

Az irodalom, művészetek és a politikai gondolkodás rövid, de átfogó XIX-XX. századi történetét adja Szegedy-Maszák Mihály A magyarságtudomány kézikönyve című, Kósa László által szerkesztett kötetben (Budapest, 1991, Akadémiai). Ugyanebben a magyar történelemről is olvasható egy rövid áttekintés, amely Gergely András munkája. Az egész XX. századot átfogja, sőt a XIX. századi előzményekről is ír a magyar nemzeteszme és nacionalizmus történetét bemutató nagymonográfiájában Gyurgyák János. Munkája elsősorban a modern magyar politikai gondolkodás iránt érdeklődők számára nélkülözhetetlen (Ezzé lett magyar hazátok. Budapest, 2007 Osiris).

A több korszakot tárgyaló átfogó munkákon belül külön csoportot képeznek azok, amelyek 1945-öt vízválasztóként felfogva a „szocialista Magyarország” első néhány évtizedét tekintik át. Ezek sorát a Balogh Sándor és Jakab Sándor által szerkesztett és részben írt A magyar népi demokrácia története 1944-1962 című szintézis (Budapest, 1978, Kossuth) nyitotta meg, amely a bel- és külpolitika mellett a gazdasági és kulturális élet fejleményeivel is foglalkozik. A Magyarországon akkor általános felfogásnak megfelelően 1945 az ország „felszabadulásának” és a „népi demokratikus hatalom megszületésének” éveként, 1956 „ellenforradalomként”, az 1956 utáni időszak pedig a „szocialista társadalmi rend győzelmeként” ábrázoltatott. A magyar származású Bennett Kovrig egy évvel később megjelent munkája (Communism in Hungary. From Kun to Kádár. Stanford, 1979, Hoover Institution Press) ezzel szemben a Nyugaton és a magyar emigrációban szokásos felfogásnak megfelelően kritikusan – a Szovjetunió mint hódító nagyhatalom meghatározó szerepét kidomborítva, az 1948 utáni rendszert totalitarianizmusként, 1956-ot pedig forradalomként értékelve – tekintette át az ország 1945 és 1975 közötti történetét. Bár megjelenése óta több mint negyedszázad telt el, adat- és szempontgazdagsága miatt Kovrig monográfiája ma is haszonnal forgatható. Ugyanebben a szellemben készült a szintén magyar származású Charles Gati rövidebb és esszéisztikusabb, éppen ezért könnyebben emészthető 1986-os áttekintése (Hungary and the Soviet Bloc. Durham, 1986, Duke UP), amely azóta magyarul is olvasható (Magyarország a Kreml árnyékában. Budapest, 1990, Századvég). Nigel Swain összefoglalása (Hungary. The Rise and Fall of Feasible Socialism. London-New York, 1992, Ver- so) elsősorban gazdaságtörténeti és társadalompolitikai fejezetei miatt érdemel figyelmet. A rendszerváltás óta magyar szerzőktől és Magyarországon is jelentek meg a nyugati történeti és politológiai irodalom terminológiáját használó és kommunista párti egyoldalúságoktól mentes összefoglalások. Ezek sorát Szerencsés Károly érettségizőknek szánt tömör áttekintése nyitotta meg 1990-ben (Magyarország története a II. világháború után 1945-1975. Budapest, 1990, Ikva). Ennél – kivéve a Kádár-korszakot – részletesebb, és röviden a rendszerváltás kezdeti, 1989-1990- es szakaszával is foglalkozik Izsák Lajos egyetemistáknak szánt összefoglalása (Rendszerváltástól rendszerváltásig. Magyarország története 1944-1990. Budapest, 1998, Kulturtrade). Szociológiai és társadalompszichológiai szempontjai, valamint hosszú idősorai révén a fenti munkákat hasznosan és üdítően egészíti ki Hankiss Elemér Kelet-európai alternatívák (Budapest, 1989, Közgazdasági) című munkája, amely – címével ellentétben – valójában Magyarország 1945 és 1989 közötti történetének néhány aspektusával foglalkozik. Az államszocializmus időszaka mellett az 1989 és 2004 közötti politikai viszonyok alakulását is áttekinti Bihari Mihály Magyar politika 1944-2004 (Budapest, 2005, Osiris) című, tankönyvszerű összegzésében.

A tematikus összefoglalások kategóriáján belül több kötet tárgyalja a kor gazdaságtörténetét. Az első kiegyensúlyozott áttekintést Berend T. Iván írta (A szocialista gazdaságfejlődése Magyarországon 1945-1968. Budapest, 1974, Kossuth-Közgazdasági). Ennél újabb, részletesebb és az 1956 utáni fejlődést illetően is kritikusabb Pető Iván és Szakács Sándor nagy munkájának (A hazai gazdaság négy évtizedének története 1945-1985) az első kötete: Az újjáépítés és a tervutasításos irányítás időszaka 1945-1968 (Budapest, 1985, Közgazdasági). A Honvári által szerkesztett szintézis mellett erre is mint kézikönyvre támaszkodtunk. Az 1945 utáni társadalmi átalakulás és fejlődés tanulmányozására Valuch Tibor modern szempontú, adatgazdag és a maga kategóriájában úttörő jellegű összefoglalását (Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Budapest, 2001, Osiris) ajánljuk, amely igen jól egészíti ki Gyáni Gábor és Kövér György reformkor és 1945 közötti magyar társadalomtörténetét. Külpolitikáról német nyelven olvasható viszonylag részletes áttekintés (Georg P Hefty: Schwerpunkte der Aussenpolitik Ungarns1945-1973. München, 1980, tuduv-Studien). Az oktatás és a kultúra helyzetéről röviden és „elkötelezetten” tájékoztat Köpeczi Béla tanulmánykötete (A magyar kultúra útja 1945-1985. Budapest, 1986, Kossuth), amelynek az értékét növelik viszont a függelékként közölt statisztikai táblák. Ennél teoretikusabb igényű, ám ugyancsak „pártos” Vitányi Iván tanulmányokból összeállított áttekintése (Vitairat a mai magyar művelődésről. Budapest, 1983, Gondolat). Csak az oktatásüggyel foglalkozik a Nevelésügyünk húsz éve 1945-1964 című tanulmánykötet (Szerk. Simon Gyula, Budapest, 1965, Tankönyvkiadó) és Simon Gyula-Szarka József: A magyar népi demokrácia nevelésügyének története (Budapest, 1965, Tankönyvkiadó). A felsőoktatásról ezek mellett kézbe vehető még Ladányi Andor: Mennyiségi fejlődés és strukturális változások: a felsőoktatás útja a felszabadulás után (Budapest, 1989, Tankönyvkiadó-Oktatáskutató Intézet). A katolikus egyház és az állam viszonyának tanulmányozásához jól hasznosítható Gergely Jenő: A katolikus egyház Magyarországon 1944-1971 (Budapest, 1985, Kossuth) című kismonográfiája. Az irodalmi életre, az egyes műfajok helyzetére és a szerzők teljesítményére lásd – többek között – Pomogáts Béla enciklopédikus jellegű munkáját (Az újabb magyar irodalom 1945-1981. Budapest, 1982, Gondolat) és Kulcsár Szabó Ernő teoretikusabb, műközpontúbb és értékelvűbb szintézisét (A magyar irodalom története 1945-1991. Budapest, 1993, Argumentum). Az irodalompolitikáról és az irodalmi életről nagyon informatív és tanulságos Standeisky Éva kötete (Gúzsba kötve. A kulturális élet és a hatalom. Budapest, 2005, 1956-os Intézet, ÁBSZL). A zenekultúra 1945 utáni alakulásáról legjobb Breuer János monográfiája (Negyven év magyar zenekultúrája. Budapest, 1985, Zenemű). A filmművészetről Nemeskürty általános munkája mellett Nemes Károly: Sodrásban... A magyar film 25 éve 1945-1970 (Budapest, 1972, Gondolat) című monográfiáját ajánljuk. A filozófiai és általában a társadalomtudományos gondolkodás 1945 és 1970-es évek közepe közötti történetéről világos áttekintést ad Hanák Tibor: Az elmaradt reneszánsz. A marxistafilozófia Magyarországon (München, 1979, Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem) című kötetében. A sport és a testnevelés történetéről eligazít Földes Éva-Kun László-Kutassi László: A magyar testnevelés és sport története (Budapest, 19893, Sport).