Ugrás a tartalomhoz

Magyar büntetőjog. Általános rész

Balogh Ágnes, Tóth Mihály (2010)

Osiris Kiadó

17. § A BUNCSELEKMENY ALANYI ELEMEI

17. § A BUNCSELEKMENY ALANYI ELEMEI

A törvényi tényállások a tárgyi elemek mellett olyan elemeket is tartalmaznak, amelyek az elkövető személyét jellemzik. Ezek között vannak olyanok, amelyek minden bűncselekménynek szükségszerű részei, és vannak olyanok is, amelyek csak ritkábban fordulnak elő. A bűnfelelősség elvéből adódóan szükségszerű alanyi elem a bűnösség valamelyik megnyilvánulási formája, esetleges elem pedig a célzat és a motívum.

A szándékos bűnelkövetés

13. § Szándékosan követi el a bűncselekményt, aki magatartásának következményeit kívánja, vagy e következményekbe belenyugszik.

A szándékos bűnelkövetés a bűnösség súlyosabb megnyilvánulási formája, melyen belül a jogirodalom egyenes (dolus directus) és eshetőleges (dolus eventualis) szándékot különböztet meg.

A szándékosság elméleti fogalma több elemből tevődik össze: az értelmi, az érzelmi és az akarati elemekből.

1. A szándékosság értelmi, tudati oldalának tartalma az, hogy az elkövető ismeri a különös törvényi tényállásban értékelt tényeket, körülményeket. Nem a jogi fogalom pontos ismeretét szükséges a szándékosság megállapításához, hanem az objektív tényállási elemek alapjául szolgáló tényeknek, illetve ezek társadalmi jelentőségének a felismerését (például hivatalos személy elleni erőszaknál azt, hogy a sértett rendőr és nem a hivatalos személy törvényi meghatározását).

Földvári szerint a tények ismeretén túl az elkövetőnek tisztában kell lennie cselekménye társadalomra veszélyes jellegével is. Ez esetben ugyanis az elhatározást megelőző lelki folyamatban felmerül benne a közösségi igény tudata is, tisztában van azzal, hogy mit vár tőle a társadalom, ő azonban e társadalmi igénnyel szemben cselekszik. A súlyosabb (büntetőjogi) szemrehányás oka éppen a társadalmi igénnyel való tudatos szembeszegülés. Véleménye szerint a társadalomra veszélyesség felismerésének feltétele a törvényi tényállásban értékelt körülmények ismerete: aki a tényállási elemek alapjául szolgáló tényeket ismeri és azok értékelésére képes, tisztában van a cselekmény társadalmi jelentőségével, hasznosságával vagy veszélyességével is. A beszámítási képességben megnyilvánuló értékelési képesség így épül be a bűnösségtanba, és ezért tekinti Földvári a beszámítási képességet a bűnösség feltételének.

Egy magatartás soha nem önmagában veszélyes a társadalomra, hanem az olyan következmények miatt, amelyeket előidézett vagy előidézhetett volna. A szándékosság megállapításának tehát elengedhetetlen feltétele, hogy az elkövető cselekménye társadalomra veszélyes jellegén túlmenően tisztában legyen cselekményének előrelátható következményeivel is.

2. A cselekmény elhatározását megelőző folyamatban jelentős szerepet játszanak az érzelmi jellegű mozzanatok is.

Az elhatározást megelőző folyamatban felmerülő minden képzet érzelmileg színeződik; vagy kívánatosnak, kellemesnek tűnik annak megvalósítása, vagy kellemetlen, nemkívánatos érzés kapcsolódik hozzá. Ugyanígy színe- ződnek a különös törvényi tényállás elemeinek ténybeli alapjával kapcsolatos és a cselekmény társadalomra veszélyes jellegét bizonyító képzetek is. Az elkövetővel szemben tehető szemrehányás foka ezért függ attól is, hogy a cselekmény társadalomra veszélyességével kapcsolatos képzetek érzelmileg hogyan színeződnek. Ha az elkövető számára a társadalmi elvárással szembenálló eredményképzet megvalósítása tűnik kívánatosnak, kellemesnek, a vele szemben tehető szemrehányás jóval nagyobb, mintha ennek az eredményképzetnek a megvalósítása számára is a kellemetlenség, a nemkívánatosság érzésével párosul.

3. A harmadik lelki tényező, amely részt vesz az elhatározás kialakításában, az akarat. A pszichológiában uralkodónak mondható felfogás szerint az akarat az a lelki folyamat, amely a tudatosan kitűzött célokra irányzott emberi magatartásokban nyilvánul meg. Funkciója az emberi cselekedetek irányítása az ember felismert szükségletei és ezek érzelmi színeződése alapján.

Akarat nélkül nincs cselekvés. Különbséget kell azonban tenni a cselekvés akaratlagossága és a következmények akarása között. A magatartás következményeinek az akarása természetesen magában foglalja a magatartás akarását is, viszont a cselekmény akarása nem jelenti feltétlenül valamennyi következményének akarását is, mert e következmények között lehetnek érzelmileg közömbösek, sőt negatívan színezettek is. Az ilyen következményekhez való pszichikus viszony nem az akarással, hanem a közömbösséggel, a belenyugvással vagy esetleg az elmaradás utáni passzív vágyakozással jellemezhető.

4. Az elmondottak alapján Földvári a szándékos bűnelkövetés lelki hátterét a következőképpen vázolja fel.

A bűnösség megnyilvánulási formái közötti különbségtétel alapja a magatartás lelki háttere: a döntő az, hogy az egyes tényezők milyen módon vesznek részt a magatartás kialakításában.

A szándékosság súlyosabb megítélés alá eső esetében, az egyenes szándéknál, mindhárom lelki tényező pozitívan részt vesz a magatartás kialakításában: az elkövető tisztában van cselekményével, előre látja annak társadalomra veszélyes következményeit, ezeket kívánja; így határozza el a cselekmény elkövetését, amelyet akaratlagosan végre is hajt.

A szándékosság enyhébb alakzatánál, az eshetoleges szándéknál a pozitív érzelmi színeződés hiányzik: az elkövető tisztában van ugyan azzal, hogy cselekményének társadalomra veszélyes következményei lesznek; ezt azonban nem kívánja, de belenyugszik bekövetkezésükbe. Belenyugvását bizonyítja, hogy e következmények előrelátása, a bekövetkezésük biztos tudata sem tartja vissza a cselekmény elkövetésétől. Cselekménye ebben az esetben is akart, hiszen a külső testmozgás az elkövető belső világában kialakult elhatározásnak megfelelően kerül kifejtésre.

A gondatlan bűnelkövetés

14. § Gondatlanságból követi el a bűncselekményt, aki előre látja magatartásának lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában; úgyszintén az is, aki e következmények lehetőségét azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta.

A Btk. a gondatlanság két fokozatát különbözteti meg: a tudatos gondatlanságot (luxuria) és a hanyag gondatlanságot (negligencia).

1. A gondatlanság súlyosabb alakzatánál (tudatos gondatlanság) a cselekmény lelki háttere – a már elmondottakra figyelemmel – a következőképpen vázolható fel.

Az elkövető ebben az esetben is előre látja magatartása lehetséges következményeit. Tisztában van e következmények társadalmi jelentőségével is. A bűnösséghez szükséges tudati elemek tehát hiánytalanul megvannak. Ennyiben megegyezik ez a bűnösségi alakzat a szándékosság két alakjával.

A különbséget az érzelmi viszonyulás jelenti: az elkövető az előre látott, lehetségesnek tartott következmények beállását sem nem kívánja, sem nem nyugszik abba bele, hanem bízik azok elmaradásában. Az elkövetőnek a következményekhez való érzelmi viszonyulása tehát negatív.

A gyakorlatban nehézséget okozhat annak az eldöntése, hogy az elkövető belenyugodott-e a következmények beállásába vagy bízott azok elmaradásában. Erre csak külső körülményekből, elsősorban az elkövető viselkedéséből, egyes megnyilvánulásaiból lehet következtetni. Általánosságban azonban megállapítható, hogy a következmények elmaradásában való bizalom jele lehet az, ha az elkövető igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy ezeknek a következményeknek a beállását megakadályozza. Mivel azonban az eset körülményeit vagy saját lehetőségeit, illetőleg képességeit nem kellően mérte fel, a nem kívánt következmények beállnak.

A harmadik lelki tényező, az akarat, a korábban kifejtett értelemben itt is fennáll.

2. A gondatlanság enyhébb alakzata (hanyagság) a következőképpen jellemezhető.

Az elkövető ebben az esetben nem látja előre tettének következményeit; ezért magától értetődően az érzelmi viszonyulásnak is, az akaratnak is hiányozni kell. Tulajdonképpen tehát egyik lelki tényezőnek sincs szerepe a bűncselekmény megvalósulásában, a bűncselekmény fent vázolt lelki háttere tehát teljesen hiányzik.

A gondatlanság enyhébb alakzatánál a szemrehányás alapja a lelki háttér hiányában jelölhető meg. Abban az esetben ugyanis, ha az elkövető a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést tanúsította volna, akkor előre láthatta volna cselekménye következményeit; ha előre látta volna, az eredményképzet érzelmi színeződése is megtörténhetett volna.

A szemrehányást megalapozó mozzanatok:

– a következmények előrelátásának objektív lehetősége,

– az előrelátásnak az elkövetőtől való elvárhatósága.

A bűnösségben megnyilvánuló szemrehányhatóság az egyes alakzatoknál eltéro fokú, az eltérés a lelki háttér különbözőségéből adódik.

Hazai jogunkban a törvényhozó úgy vonta le a bűnösségi alakzatok közötti különbségek következményeit, hogy a gondatlan elkövetések bűncselekményként történő értékelését általában mellőzte; bűncselekménynek rendszerint csak a szándékos elkövetések minősülnek. A gondatlan elkövetések csak azokban a kivételes esetekben értékelhetők bűncselekményként, ha a törvényhozó a gondatlan elkövetést kifejezetten büntetni rendeli. Ez csak ritkán, a társadalomra nagyobb veszélyt vagy sérelmet jelentő cselekmények esetében történt meg.

Az eredményért való felelősség

A bűnösségi alakzatok vizsgálata kapcsán ki kell térnünk a minősítő eredményért való felelősség kérdéskörére is.

15. § Az eredményhez mint a bűncselekmény minősítő körülményéhez fűzött súlyosabb jogkövetkezmények akkor alkalmazhatók, ha az elkövetőt az eredmény tekintetében legalább gondatlanság terheli.

A fenti törvényi rendelkezés a minősítő eredmény hatályosulásának a feltételeiről szól. Az alapesetre kiterjedő bűnösség alakzata és a minősítő eredményt átfogó bűnösség alakzata elvileg a következőképpen alakulhat.

a) Az alapeseti tényállási ismérvekre a szándékosság terjed ki, míg a minősítő eredményt ugyancsak szándékosság fogja át.

b) Az alapeseti tényállási ismérvekre a szándékosság terjed ki, míg a minősítő eredményt csak gondatlanság fogja át.

c) Az alapeseti tényállási ismérvekre a szándékosság terjed ki, míg a minősítő eredményt sem a szándékosság, sem a gondatlanság nem fogja át.

d) Az alapeseti tényállási ismérvekre a gondatlanság terjed ki, míg a minősítő eredményt ugyancsak a gondatlanság fogja át.

e) Az alapeseti tényállási ismérvekre a gondatlanság terjed ki, míg a minősítő eredményt a szándékosság fogja át.

f) Az alapeseti tényállási ismérvekre a gondatlanság terjed ki, míg a minősítő eredményre nem.

ad a) Amennyiben a szándék mind az alapeseti tényállási ismérveket, mind pedig a minősítő eredményt átfogja, szándékos minősített eset valósul meg. Ha a minősítő eredmény nem következik be, a bűncselekmény minősített esetének a kísérletét kell megállapítani.

ad b) Amennyiben a szándék kiterjed az alapeseti tényállási ismérvekre, de a minősítő eredményt csak gondatlanság fogja át, a bűncselekmény minősített esete vegyes bűnösség mellett valósul meg.

Ennek két csoportját különböztetjük meg:

Az első csoportba azok a bűncselekmények tartoznak, amelyeknél a szándék fogalmilag kiterjedhet a minősítő körülményre is, adott esetben azonban a minősítő eredményt mégsem a szándék, hanem csak a gondatlanság fogja át.

A vegyes bűnösség esetén a bűncselekmény megállapításának feltétele az eredmény tényleges bekövetkezése. Amennyiben az eredmény elmaradt, de létrejöhetett volna – hasonlóan a gondatlan materiális bűncselekményekhez – az eredmény előidézésének a lehetőségét abban az esetben sem lehet az elkövetőnek felróni, ha e lehetőségre a gondatlansága kiterjedt. Ebből pedig az következik, hogy a vegyes bűnösségű bűncselekményeknek nincs kísérletük.

A második csoportot azok a bűncselekmények alkotják, melyeknél a törvény a minősítő eredményre kiterjedő szándékot kifejezetten kizárja. Az ilyen bűncselekményeket „szándékon túli eredményű” vagy más szóval „praeterintencionális” bűncselekményeknek nevezzük.

A szándékon túli eredményű bűncselekmények szükségképpen vegyes bűnösségű bűncselekmények.

A vegyes bűnösség mellett létrejövő bűncselekmények mindkét csoportjának az a jellemzője, hogy minősítési szempontból gondatlan, a jogkövetkezmény szempontjából a szándékos bűncselekményekkel esnek egy megítélés alá.

Gondatlan bűncselekményeknek minősülnek, ezért nincs előkészületük, kísérletük, továbbá a minősítő eredményre kiterjedően nem állapítható meg társtettesség, felbujtás és bűnsegély.

A szándékos bűncselekményekre megállapított jogkövetkezmények alá esnek

– a büntetés-végrehajtási fokozat,

– a feltételes szabadságra bocsátás,

– a visszaesés,

– a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítés szempontjából.

ad c) Amennyiben a minősített eset törvényi tényállásába felvett eredményt – tárgyilag, az okozati összefüggés szabályai szerint – ugyan a tettes okozta, de erre az eredményre sem a szándéka, de még a gondatlansága sem terjedt ki, csak a szándékos bűncselekmény alapesetének az elkövetése állapítható meg a terhére.

ad d) Ha mind az alapeseti tényállási ismérveket, mind a minősítő eredményt a gondatlanság fogja át, a bűncselekmény gondatlan minősített esete valósul meg.

ad e) Ez a variáció logikailag kizárt, mivel elképzelhetetlen, hogy ha az alapeseti tényállási ismérvekre a gondatlanság terjed ki, akkor a minősítő eredményt a szándékosság fogja át.

ad f) Ha csak az alapeseti tényállási ismérvekre terjed ki a gondatlanság, de a minősítő eredményre nem, a gondatlan bűncselekmény alapesetét kell megállapítani.

A célzat és a motívum

A célzat

A célzat fogalmánál a cél fogalmából kell kiindulni, ami nem más, mint az az eredményképzet, amelynek a megvalósítására törekszik valaki. Minden magatartás tanúsítására valamilyen cél elérése érdekében kerül sor, még a gondatlan bűncselekmények esetén is. A magatartás ugyanis ebben az esetben is tudatosan alakul ki: nem a magatartás gondatlan, hanem a bűncselekmény.

Az elkövető által a cselekményével elérni kívánt cél bizonyos esetekben egybeeshet a törvényi tényállásban megfogalmazott eredménnyel, de előfordulhat az is, hogy attól eltér.

Ennek a körülménynek a szándékosság megállapítása szempontjából jelentősége lehet, bár itt is hangsúlyozzuk, hogy szándékos lehet az a magatartás is, amelynek tanúsítója bár más célt akart elérni, de belenyugodott a tényállásban meghatározott következmények bekövetkezésébe is.

A fentiekben kifejtettekre klasszikusnak mondható példa az emberölés. Lehet, hogy az elkövető célja a sértett halálának előidézése. Előfordulhat azonban az is, hogy a tulajdonképpeni célja valamilyen más eredmény előidézése, de belenyugszik abba, hogy ahhoz szükségszerűen a sértett halála kapcsolódik. Mindkét esetben szándékos emberölés megállapítására kerül sor.

Abban az esetben azonban, ha az elkövető egy meghatározott cél érdekében tanúsított magatartása során nem látja előre, hogy cselekménye más személy halálát fogja előidézni, vele szemben gondatlan emberölés megállapítására kerülhet sor.

A cél nem azonos a célzattal. A célzat büntetőjogi szakkifejezés, az elkövetőnek a törvényi tényállásban megfogalmazott célja. Tehát csak akkor beszélhetünk célzatról, ha azt a törvényhozó a tényállásban kifejezetten megjelölte.

Ez történhet a bűncselekmény alaptényállásában, melynek lényege – az esetleges tárgyi elemekhez hasonlóan -, hogy a bűncselekmény csak abban az esetben állapítható meg, ha az elkövető a tényállásban megjelölt cél érdekében követi el a cselekményét. Ilyen például a jogtalan haszonszerzés célja a csalásnál.

Amennyiben a célzat a szándékos bűncselekmény minősítő körülményeként kerül szabályozásra, akkor a bűncselekmény az elkövető céljától függetlenül megvalósul, de meghatározott cél fennállása esetén a cselekmény súlyosabban büntetendő. Az emberölés az elkövető céljától függetlenül bűncselekmény, de aljas célból történő elkövetés esetén ennek minősített esetét állapítják meg, amely súlyosabb büntetés kiszabását teszi lehetővé.

A motívum

A motívum a célhoz sok tekintetben hasonlít, ezért elhatárolásuk csak elméletileg könnyű. Cél az az eredményképzet, amelynek elérésére törekszik az elkövető. A motívum pedig az, ami őt erre a cselekvésre készteti.

E fogalom kapcsán csak utalunk mindarra, amit a cselekményről szóló részben az elhatározást megelőző lelki folyamatról már elmondtunk. A motívum törvényhozó általi értékelése, a célzathoz hasonlóan, történhet az alap- vagy a minősítő tényállásban.