Ugrás a tartalomhoz

Görög–római szöveggyűjtemény

Németh György (2011)

Osiris Kiadó

162. fejezet - 160. A GYÁSZ ÉS AZ ÖNGYILKOSSÁG

162. fejezet - 160. A GYÁSZ ÉS AZ ÖNGYILKOSSÁG

Valerius Maximus: Emlékezetes tettek és mondások. II. könyv, 6. fejezet. A fordítás alapja: Valerii Maximi Factorum et dictorum memorabilium libri IX cum Iulii Paridis et Ianuarii Nepotiani epi- tomis. Recensuit C. Kempf. Lipsiae, 1888.

Kr. u. 27

  1. Sextus Pompeiusszal Asiába tartva, Keós szigetén elmentünk Iulis városába: történt ugyanis, hogy akkor ott egy igen tekintélyes, ám késő öregkorát élő asszony, miután számot adott a polgároknak, hogy miért kell távoznia az életből, méreggel szándékozott elemészteni magát, és nagy megtiszteltetésnek vette volna, ha halála Pompeius jelenléte által fényesebb lesz. Valóban, nem is volt képes ez a minden erénnyel és a humanitás érdemével egyként ékeskedő férfiú visszautasítani a kérését. Elment tehát hozzá, és miután ékes beszéddel, amely szájából mint az ékesszólásnak valamely dús forrásából áradt, föltett szándékától hosszan és hiába próbálta eltéríteni, hagyta, hogy véghez vigye az akaratát. Az asszony pedig, aki (teljes testi és szellemi épségben) már túl volt a kilencvenedik évén, a mindennap szokásosnál – ha jól láttam – díszesebben megvetett ágyán feküdt, és felkönyökölve így szólt: „Sextus Pompeius, hálálják meg neked az istenek – inkább azok, akiket itt hagyok, mint akikhez készülök –, hogy nem vetetted meg azt sem, hogy életem biztatója legyél, sem, hogy halálom szemlélője. Én magam, aki egyébként a szerencsének mindig a mosolygó arcát láttam, nehogy az élethez való mohó ragaszkodásom miatt zord oldaláról is megismerni kényszerüljek őt, elcserélem hátralevő életemet kedvem szerint való halálra, utódomul hagyva két lányomat és <kilenc> unokám csapatját.” Majd egyetértésre buzdítva övéit, miután szétosztotta köztük az örökséget és az ékszereit, és rábízta nagyobbik lányára a családi kultuszt, biztos kézzel megragadta a poharat, amelyben a méreg volt elkészítve. Majd, miután kiöntött egy keveset Mercuriusnak áldozatul, és segítségül hívta az ő isteni erejét, hogy a lenti világ jobbik részére vezesse őt el nyugalmas utazás után, mohón felhajtotta a halált hozó italt, és azután mindig jelezte, hogy testének mely részeit fogta el a hideg bénaság. Miután az is elhangzott, hogy már a belső szerveihez és a szívéhez közelít, lányainak kezét hívta oda, hogy utolsó kötelességükként még fogják le a szemét. A mieinket pedig úgy bocsátotta el, hogy folyt a könnyük, noha meg is voltak döbbenve a szokatlan élménytől.

T. P.

Valerius Maximus Sextus Pompeius barátja és pártfogoltja volt. Emlékezetes tettek és mondások című kilenckötetes gyűjteményét, amelyben érdekes tettekről és szokásokról számolt be tematikus csoportosításban, Kr. u. 27 és 31 között írta, és Tiberius császárnak ajánlotta. A történetben szereplő Sextus Pompeius Pompeius Magnus és Augustus rokona volt, Kr. u. 14-ben consul, 27- ben pedig Asia proconsula. Útban Kis-Ázsia felé állt meg Keós szigetén.

A keósi öregek öngyilkosságra kényszerítéséről vö. Strabón: Geógraphika. X 5, 6, 486: „Valószínűleg ezeknél volt egykor az a törvény, amelyről Menandros is megemlékezik:

Keós törvénye jó nagyon, Phanias;

Nem él rosszul, ki nem tud szépen élni.

Úgy látszik ugyanis, hogy ez a törvény rendelte el, hogy azokat, akik már betöltötték hatvanadik életévüket, bürökméreggel kell elpusztítani, hogy a többieknek elegendő tápláléka legyen.” (F. J.)