Ugrás a tartalomhoz

Európa társadalomtörténete a 20. században

Tomka Béla (2009)

Osiris Kiadó

4. fejezet - 4.. Családok és háztartások

4. fejezet - 4.. Családok és háztartások

A családot olyan társadalmi intézménynek tekinthetjük, mely a biológiai és a társadalmi reprodukciónak egyaránt helyszíne, s ezeket össze is kapcsolja. Az élet legfontosabb biológiai folyamataiban – születés, felnövekvés, öregedés, halál – ugyanúgy szerepet kap, mint jelentős társadalmi és gazdasági folyamatokban. A biológiai és a társadalmi jelleg tükröződik a család definíciójában is, mely szerint az egy olyan intim, együtt élő csoport, melyet a leszármazás, illetve vérségi kötelék, a szexuális és/vagy a jogi kapcsolat köt össze. A családok létrejötte és működése biológiai alapokkal rendelkezik – ha mással nem, azzal, hogy mindenkinek vannak szülei – de a biológiai adottságokat a társadalmi tényezők alapvetően befolyásolják. Így az azonos biológiai alapokon egészen eltérő családformák jöhetnek-jönnek létre. A család valamilyen formája mindig és minden társadalomban jelen volt a történelemben, de a családformák mind térben, mind pedig időben igen különbözőek voltak és ma is azok. Vagyis a családot mint intézményt egyaránt jellemzi az állandóság és a rendkívüli alkalmazkodóképesség, a változás.

A családformák sokszínűsége ugyan alapvető családtörténeti tény, azonban egyes történeti korszakokban létezhetnek jellemző, domináns családtípusok, melyek különböző társadalmi rétegekben és eltérő társadalmakban egyaránt megtalálhatóak. A különbözőségek mellett ezeknek az általános jellemzőknek a feltárása és bemutatása szintén alapvető feladata a családtörténetnek, mely az 1960-as évektől az egyik legintenzívebben művelt társadalomtörténeti aldiszciplínává vált.

Ráadásul a 20. századi európai családtörténetben megfigyelhető egyfajta egységesülési folyamat is, melynek során egyes családszerkezeti jellemzők közeledtek egymáshoz az európai társadalmakon belül. Ez annak köszönhető, hogy a családok gazdasági és demográfiai jellemzői hasonlóbbakká váltak: a vagyoni és jövedelemkülönbségek, a regionális eltérések mérséklődtek, a kiterjedtebb állami tevékenységgel, valamint a média növekvő egyenlősítő hatásával összhangban. Nyugat-Európában nagyjából az 1960-as évekig, Kelet-Közép-Európában pedig még későbbi időpontig még nőtt is a társadalomban a család jelentősége abban az értelemben, hogy az iparosodás és az állami szociálpolitika következtében a társadalom egyre több tagja vált képessé arra, hogy házasságot kössön és családot alapítson, ami például az újkor során gazdasági korlátokba ütközött az alsóbb rétegek egy része számára. A 20. század végére ugyan jelentős változások következtek be a családszerkezetben szerte Európában, de ez összességében nem kérdőjelezte meg a család jelentőségét, legfeljebb a házasság mint a partnerkapcsolatok korábban domináns formája veszített jelentőségéből. Fontos átalakuláson mentek keresztül a családon belüli interperszonális kapcsolatok is – mind a házastársak, mind pedig a szülők és a gyermekek között.

Fontos megkülönböztetnünk a rokonsági kapcsolatokon alapuló családtól a funkciók meghatározta háztartást. A háztartást személyek olyan csoportja alkotja, mely az egyéni jövedelmeket összegzi, majd elosztja a tagok között – ezt leginkább az mutatja, hogy rendszeresen közösen étkeznek. Ebből következően a háztartás megegyezhet egy családdal, de nem feltétlenül azonos azzal: egyrészt léteznek egyszemélyes háztartások, másrészt a családtagokon kívül – különösen korábbi korokban – gyakran más személyek – szolgák stb. – is a háztartás tagjai lehettek.1

A következőkben a családfejlődés legfontosabb aspektusait tekintjük át.

Házasodási szokások: a Hajnal-vonalon innen és túl

John Hajnal magyar származású angol történeti demográfus 1965-ben megjelent nagy hatású munkájában amellett érvelt, hogy az európai házasodási szokásoknak két fő típusa alakult ki a késő középkortól kezdődően: a Szentpétervár-Trieszt vonaltól nyugatra egy ún. „európai házasodási minta" létezett, a vonaltól keletre pedig ettől eltérő házasságkötési szokások láthatók, melyek lényegében megegyeztek a világ többi részén megfigyelhető nupcialitással – vagyis házasságkötési hajlandósággal –, s ezeket így Hajnal a „nem európai házasságkötési minta" körébe sorolta. Az európai – vagy inkább nyugat-európai – házasságkötési mintát az jellemezte, hogy az emberek viszonylag magas életkorban kötötték első házasságukat, s emellett magas volt azoknak az aránya, akik egyáltalán nem házasodtak életük során. Ezzel szemben a másik házasságkötési típusban viszonylag alacsony életkorban házasodtak, s ráadásul a lakosságnak csak kicsiny aránya maradt nőtlen vagy hajadon.2 Hajnal adatai nagyjából a 19. század végéig terjednek, de a modell legalább a 20. század közepéig érvényes maradt Európában, sőt egyes régiókban még azt követően is tovább élt.

4.1. táblázat - 4.1. táblázat ► A nyers házasságkötési ráta alakulása európai országokban, 1900-2000 (házasságkötések száma/1000 lakos)

1900

1910

1920

1930

1940

1950

1960

1970

1980

1990

2000

Egyesült Királyság

8,0

7,5

10,1

7,9

11,2

8,1

7,5

8,5

7,4

6,5

5,1

Franciaország

7,7

7,8

16,0

8,3

4,3

7,9

7,0

7,8

6,2

5,1

5,2

Hollandia

7,6

7,3

14,6

8,0

7,6

8,2

7,8

9,5

6,4

6,4

5,5

Belgium

8,6

7,9

14,4

8,9

4,3

8,3

7,2

7,6

6,7

6,5

4,4

Írország

4,8

5,2

6,0

4,7

5,1

5,4

5,5

7,0

6,4

5,1

5,0

Németország/

NSZK

8,5

7,7

14,5

8,8

8,6

10,6

9,5

7,4

6,3

6,5

5,1

Ausztria

8,2

7,6

13,3

7,7

11,7

9,3

8,3

7,1

6,2

5,9

4,8

Svájc

7,7

7,3

9,0

7,9

7,7

7,9

7,8

7,6

5,7

6,9

5,5

Svédország

6,1

6,2

7,3

7,2

9,3

7,7

6,7

5,4

4,5

4,7

4,5

Dánia

7,7

7,3

7,8

8,2

9,2

9,1

7,8

7,4

5,2

6,1

6,7

Norvégia

6,8

6,1

7,0

6,4

9,4

8,3

6,6

7,6

5,4

5,2

5,3

Finnország

6,9

6,4

7,5

7,2

8,3

8,5

7,4

8,8

6,1

5,0

5,1

Olaszország

7,2

7,8

14,1

7,4

7,1

7,7

7,7

7,3

5,7

5,6

4,8

Magyarország

9,1

8,6

13,1

9,0

7,7

11,4

8,9

9,3

7,5

6,4

4,5


Megjegyzések: Magyarország 1900-1910: mai terület; Egyesült Királyság 1900-1950: Anglia és Wales. Eltérő időpontok: Olaszország 1999, Norvégia 1999, Dánia 1999, Egyesült Királyság 1999.

Források: Csernák Józsefné: Házasság és válás Magyarországon. In Kovacsics József (szerk.): Magyarország történeti demográfiája (896-1995). Budapest: KSH, 1997. 352. (Magyarország 1900-1910). Time series of historical statistics, 1867-1992. Budapest: KSH, 1993. 114. (Magyarország 1920-1990). Brian R. Mitchell (ed.): European Historical Statistics, 1750-1975. New York: Macmillan, 1980. 124-134. (Nyugat-Európa 1900-1950). Eurostat (Hrsg.): Bevölkerungsstatistik, 1995-1998. Luxemburg: Eurostat, 1999. 132-133. (Nyugat-Európa 1960). Council of Europe (ed.): Recent demographic developments in Europe. 1996. H. n. 33. (Nyugat-Európa 19701990). UNICEF: A Decade of Transition: Regional Monitoring Report. 8. Florence: UNICEF, 2001. 139. (Magyarország 1999). Eurostat: Eurostat Yearbook 2002. Luxembourg: Eurostat, 2002. 28. (Nyugat-Európa 1999-2000).

Mindazonáltal a házasodási szokásokban jelentős és sajátos változások is bekövetkeztek a 20. századi európai társadalmakban. A nyers házasságkötési ráta csak kevéssé mutatja az átalakulásokat, hiszen például Nyugat-Európa évi átlaga 1000 lakosra számítva 7-8 házasságkötés volt egészen az 1970-es évekig – melyben legfeljebb a háborúk okoztak nagyobb kilengéseket –, ezután pedig előbb 7, majd 6%o alá csökkent ez a mutató (4.1. táblázat).

A fejlődés jellemzőit lényegesen jobban tükrözi – a Hajnal által is vizsgált – két másik mutató, mégpedig az első házasságkötés átlagos életkorának, illetve az élethossziglani cölibátusnak az alakulása. Az a – más földrészek vagy Európa keleti felének társadalmaihoz viszonyítva – magas átlagos életkor, melyben a századfordulón az első házasságot kötötték szerte Nyugat-Európában (a férfiaknál 28 év, a nőknél pedig 26 év körül), lényegében a két világháború között is fennmaradt. A második világháború után azonban Nyugat-Európában a házasság és a család egyfajta reneszánszának újabb jeleként – a születési ráták megugrását, majd viszonylag hosszú ideig e magas szinten való stabilizálódását már megismertük az előzőekben – a házasodás átlagos életkora igen jelentősen, több évvel csökkent: 1950 és 1970 között a legtöbb országban a férfiaknál 2-3 évvel, a nőknél 3-4 évvel esett ez a mutató. Ezt követően – általában az 1970-es évek közepétől – azonban ismét gyorsan nőtt az első házasságkötés életkora, s az 1980- as évek végére Nyugat-Európa átlagában újra elérte a századelő szintjét. A szélső pólusokat csak részben képviselték ugyanazon országok: a század elején a legmagasabb korban az ír, a francia és a német férfiak, valamint az ír, az osztrák és a német nők, a század végén a dán, a svéd és a svájci nők és férfiak kötöttek házasságot. A legalacsonyabb korban a századfordulón a finn nők és a finn férfiak, míg a század végén a belga, a brit és az osztrák nők, valamint a brit, a belga és a finn férfiak házasodtak Nyugat-Európában (4.2. és 4.3. táblázat).

4.2. táblázat - 4.2. táblázat ► Nők átlagos életkorának alakulása az első házasságkötés idején európai országokban, 1900-1990 (év)

1900

1910

1920

1930

1940

1950

1960

1970

1980

1990

Egyesült Királyság

25,8

26,0

26

25,7

25

22,1

21,3

22,4

23,0

25,0

Franciaország

25

23

23

23,0

22,6

23,0

25,6

Hollandia

26

26

26

25,4

26

24,7

24,9

22,9

23,2

25,9

Belgium

25,4

24,8

25,3

23,6

23,4

21,9

22,4

22,3

24,3

Írország

29

26,7

25,2

25,3

24,7

26,5

Németország/

NSZK

25,5

25,3

26,1

26,2

24,5

24,5

22,8

22,5

22,9

25,3

Ausztria

27

25

24,5

23,3

22,9

23,2

24,9

Svájc

27,1

26,2

24,7

23,6

24,2

25,1

26,8

Svédország

22,0

22,5

23,9

26,0

27,5

Dánia

21,8

21,6

22,8

24,6

27,6

Norvégia

26

26

25

26,7

26

23,6

21,4

22,8

23,5

26,3

Finnország

25

25

25

25

22,7

22,5

23,4

24,4

25,0

Olaszország

24

24

25

24

25

24,6

24,2

23,9

23,9

25,6

Spanyolország

24,5

25,1

25,7

25,8

26,7

26,5

25,0

23,7

23,1

Lengyelország

23,6

24,9

21,9

22,6

22,8

Csehszlovákia

25,4

24,8

23,0

21,1

21,4

21,7

Magyarország

22,5

22,3

23,6

23,8

23,0

22,8

21,9

21,0

21,3

21,5

Románia

20,3

21,7

20,2

21,1

Szerbia/

Jugoszlávia

20,1

21,7

22,3

22,1

21,3

22,2

Bulgária

20,8

20,9

21,5

21,6

20,9

20,7

20,8


Megjegyzések: Magyarország: mai terület; Egyesült Királyság 1900-1960: Anglia és Wales; Csehszlovákia 1900: Csehország, Morvaország és Szilézia; Lengyelország 1900: német, orosz és osztrák területek, melyek később Lengyelország részévé váltak. Eltérő időpontok: Magyarország: 1941, 1948; Németország: 1925, 1933, 1939; Egyesült Királyság: 1901, 1911, 1931; Belgium: 1947, 1957; Svájc: 1941; Norvégia: 1946; Csehszlovákia: 1947; Lengyelország: 1931, 1978, 1984; Románia: 1899, 1912, 1966, 1977; Jugoszlávia: 1931; Bulgária: 1926, 1934, 1956, 1965, 1975.

Források: Csernák Józsefné: Házasság és válás Magyarországon. In Magyarország történeti demográfiája (896-1995). Budapest: KSH, 1997. 352. (Magyarország 1900-1930). Time series of historical statistics, 18671992. Budapest: KSH, 1993. 130. (Magyarország 1941-1990). Hartmut Kaelble: A Social History of Western Europe, 1880-1980. Dublin: Gill and Macmillan, 1989. 16. (Nyugat-Európa 1900-1940, ha másként nem jeleztük; Franciaország 1950). Eurostat (Hrsg.): Bevölkerungsstatistik. Daten, 1995-1998. Luxemburg: Eurostat, 1999. (Nyugat-Európa 1960-1990). Council of Europe (ed.): Recent demographic developments in Europe. 1996. H. n., 1996. 35. (Egyesült Királyság 1970-1990). Patterns of First Marriage: Timing and Prevalence. New York: United Nations, 1990. 9. (Csehszlovákia 1900, 1930, 1947; Bulgária 1900-1934), 10. (Lengyelország 1900, 1931; Románia 1899-1912; Szerbia 1900; Jugoszlávia 1931-1948; Norvégia 1930, 1946; Egyesült Királyság 1901, 1910, 1931), 11. (Spanyolország 1900-1940; Belgium 1900-1947; Németország 1900-1939; Hollandia 1930; Svájc 1930-1941), 224. (Bulgária 1956-1975; Csehszlovákia 1947-1980; Lengyelország 1960-1984; Románia 1966-1977; Dánia 1950-1960; Finnország 1950-1960; Írország 1950-1960; Norvégia 1950-1960; Svédország 1950-1960; Anglia és Wales 1950-1960; Olaszország 1950-1960; Spanyolország 1950-1980; Jugoszlávia 1950-1980).

4.3. táblázat - 4.3. táblázat ► Férfiak átlagos életkorának alakulása az első házasságkötés idején európai országokban, 1900-1990 (év)

1900

1910

1920

1930

1940

1950

1960

1970

1980

1990

Egyesült Királyság

27,2

27,5

28

27,0

27

26

25,1

24,0

25,2

27,2

Franciaország

31

27

26,3

26,4

24,7

25,1

27,5

Hollandia

28

28

28

27,3

28

27,5

25,9

25,0

25,5

28,2

Belgium

27,3

27,0

27,2

25,9

26,5

26,5

24,7

24,4

24,3

26,3

Írország

35

31,3

29,5

27,4

27,1

28,3

Németország/

NSZK

27,8

27,9

27,5

28,3

28,2

27,7

26,2

24,9

25,7

27,9

Ausztria

30

28

27,7

26,4

25,6

25,9

27,4

Svájc

28,7

29,2

28,1

27,0

26,5

27,4

29,2

Svédország

27,1

26,4

26,4

28,6

29,9

Dánia

26,5

25,6

25,3

27,2

30,0

Norvégia

28

28

28

29,7

28,8

27,9

26,2

25,5

26,2

28,7

Finnország

27

27

28

28

28

26,0

26,1

25,3

26,5

27,0

Olaszország

28

27

29

27

28,3

28,7

28,5

27,4

27,1

28,6

Spanyolország

27,4

27,8

27,9

27,2

29,4

29,0

28,3

27,5

26,0

Lengyelország

26,6

26,9

25,3

25,7

25,9

Csehszlovákia

27,4

27,3

27,4

25,2

24,6

24,7

Magyarország

26,4

26,2

26,7

26,8

27,5

26,4

25,3

24,0

24,0

24,2

Románia

24,5

24,5

24,9

Szerbia/

Jugoszlávia

23,0

24,4

22,1

24,9

26,1

Bulgária

24,2

23,9

24,0

24,2

24,5


Megjegyzések: Magyarország: mai terület; Egyesült Királyság 1900-1970: Anglia és Wales. Eltérő időpontok: Magyarország: 1941, 1948; Németország: 1925, 1933, 1939; Egyesült Királyság: 1901, 1911, 1931; Franciaország: 1954, 1962; Hollandia: 1947; Belgium: 1947; Svájc: 1941; Norvégia: 1946; Olaszország: 1936; Csehszlovákia: 1947; Lengyelország: 1931, 1978, 1984; Románia: 1899, 1966, 1977; Jugoszlávia: 1931, 1948; Bulgária: 1934, 1956, 1965, 1975.

Források: Csernák Józsefné: Házasság és válás Magyarországon. In Magyarország történeti demográfiája (896-1995). Budapest: KSH, 1997. 352. (Magyarország 1900-1930). Time series of historical statistics, 1867

  1. Budapest: KSH, 1993. 130. (Magyarország 1941-1990). Hartmut Kaelble: A Social History of Western Europe, 1880-1980. Dublin: Gill and Macmillan, 1989. 16. (Nyugat-Európa 1900-1940, ha másként nem jeleztük). Eurostat (Hrsg.): Bevölkerungsstatistik. Daten, 1995-1998. Luxemburg: Eurostat, 1999. (Nyugat- Európa 1960-1990). Patterns of First Marriage: Timing and Prevalence. New York: United Nations, 1990. 9. (Csehszlovákia 1900-1947; Bulgária 1900, 1934), 10. (Lengyelország 1900, 1931; Románia 1899; Szerbia 1900, Jugoszlávia 1931, 1948; Norvégia 1930, 1946; Egyesült Királyság 1901, 1911, 1931), 11. (Olaszország 1936; Spanyolország 1900-1940; Belgium 1900-1947; Németország 1900-1939; Hollandia 1930; Svájc 1930-1941), 223. (Bulgária 1956-1975; Csehszlovákia 1947-1980; Lengyelország 1960-1984; Románia 1966-1977; Dánia 1950-1960; Finnország 1950-1960; Írország 1950-1960; Norvégia 1950-1960; Svédország 1950-1960; Anglia és Wales 1950-1960; Olaszország 1950-1960; Spanyolország 1950-1980; Jugoszlávia 1970-1980; Ausztria 1950-1960; Belgium 1947-1960; Franciaország 1954-1962, NSZK 1950-1960; Hollandia 1947-1960; Svájc 1950-1960).

Az élethossziglani cölibátus alakulása – ez statisztikailag a házasságot soha nem kötöttek aránya a 45-54 éves korcsoportban3 – szintén hasonló trendet követett Nyugat-Európában, bár meg kell jegyezni, hogy e mutató évtizedes késéssel reagál a házasságkötési mozgalom változásaira. A cölibátus a századfordulón a férfiak esetében 8-28% között, a nőknél 10-24% között ingadozott – az alsó szintet mindkét nemnél Németország, míg a felső értéket Írország képviselte. Írország és a skandináv országok kivételével a házasságot nem kötők aránya a férfiak között csökkent a 20. század első felében, a nőknél pedig stagnálás vagy kis mértékű növekedés látható. Az 1950-es évektől azonban már a nők esetében is minden országban jelentősen esett a cölibátusban élők aránya. Dánia kivételével a férfiaknál is csökkenés látható, bár ez nem volt olyan gyors ütemű, mint a másik nemnél. A nők esetében a folyamat intenzitását mutatja, hogy 1950 és 1970 között a nem házasok aránya a 45-54 éves nők között Norvégiában 20,7%- ról 9%-ra, Svédországban 19,1%-ról 8-ra, Angliában és Walesben 15,1%-ról 8-ra esett. Másutt kevésbé volt nagyarányú a mérséklődés, de eleve a kiinduló szint sem volt olyan magas: Franciaországban, az NSZK-ban, Hollandiában és Dániában 12-14%-ról 7-10%-ra esett ez a mutató. Az 1970-es évektől a házasságot soha nem kötők aránya a nők között tovább csökkent, hiszen ekkor kerültek a vizsgált 45-54 éves korosztályba, akik az 1950-es évek intenzív házasságkötési periódusának idején voltak huszonévesek. Igaz, a férfiakat ez a folyamat nem érintette, az ő esetükben ekkor már inkább a stagnálás volt jellemző. Ennek eredményeként az 1970-es évektől a női cölibátus szintje – a század során először – a férfiak szintje alá süllyedt: 1990-ben a nyugat-európai férfiak átlaga 10,7%, a nőké pedig 7,1% volt (4.4. és 4.5. táblázat).

Az élethossziglani cölibátus mutatója kiválóan alkalmas a házasságkötési arányokban bekövetkezett hosszú távú változások jelzésére, de – mint jeleztük – a rövid távú ingadozásokat illetően kevésbé érzékeny ez a szám. Azok az indikátorok, melyek az ilyen elmozdulásokra gyorsabban reagálnak – mint pl. a teljes első házasságkötési arányszám – azt bizonyítják, hogy a legtöbb nyugat-európai országban – ugyanúgy, mint a házasságkötési átlagéletkorban – hozzávetőlegesen 1970-től jelentős változások indultak meg a fiatalok házasságkötési arányának alakulásában. A nupcialitás az 1970-es években minden országban jelentősen csökkent – a legnagyobb visszaesés Hollandiában következett be. Ez a folyamat a 80-as években a legtöbb országban folytatódott, bár a csökkenés üteme mérséklődött, s ekkor két alacsony házasodási kedvű skandináv országban (Dánia, Svédország) már ismét valamelyest többen házasodtak.4

Összességében a nyugat-európai társadalmak közötti különbségek az első házasságkötés átlagos korát illetően a 1930-1940-es évekre csökkentek a legalacsonyabb szintre, de azt követően ismét nőttek az eltérések, s így az 1980-as években hasonló mértékűek voltak, mint a századfordulón. A soha nem házasodók aránya terén egészen az 1960-as évekig (férfiak), illetve a 1970-es évekig (nők) nőttek a különbségek, azt követően pedig egy viszonylag nagy ütemű kiegyenlítődés következett be. Az utóbbi folyamat ellenére 1990-ben a különbségek még mindig nagyobbak voltak, mint 1900-ban.5

4.4. táblázat - 4.4. táblázat A férfi cölibátus arányának alakulása európai országokban, 1900-1990 (a soha nem házasodott férfiak aránya a 45-54 éves korcsoportban – százalék)

1900

1910

1920

1930

1940

1950

1960

1970

1980

1990

Egyesült Királyság

11,0

12,1

12,0

10,8

9,5

9,3

9,2

9,2

8,9

9,0

Franciaország

10,6

10,7

9,1

9,1

8,7

8,9

10,7

10,2

10,8

8,9

Hollandia

12,8

12,7

12,0

10,8

8,7

7,6

6,7

8,2

7,8

Belgium

15,9

14,5

13,0

10,5

8,5

9,1

8,0

8,1

8,0

Írország

28,6

31,4

33,5

31,0

29,7

28,1

22,5

15,8

Németország/NSZK

8,5

8,2

6,5

6,0

6,1

6,1

4,9

4,5

7,3

9,3

Ausztria

11,1

16,8

14,7

11,4

10,0

9,3

7,9

6,7

7,3

9,7

Svájc

15,9

15,2

14,6

13,8

13,4

13,0

11,8

9,8

8,7

9,8

Svédország

12,7

14,3

15,3

15,8

16,1

15,7

14,4

13,4

10,9

16,2

Dánia

8,3

9,1

9,5

9,1

9,2

9,3

9,5

9,4

9,2

10,6

Norvégia

10,9

11,9

12,2

13,9

15,1

13,3

12,5

10,9

9,8

Finnország

13,6

15,8

19,1

25,5

26,9

11,8

10,1

11,1

13,6

13,9

Olaszország

11,3

10,7

10,6

9,5

9,2

8,7

8,9

10,9

8,8

10,4

Spanyolország

6,4

6,6

7,5

7,6

8,2

9,0

8,4

8,2

9,4

Lengyelország

6,1

5,0

4,2

3,9

4,3

5,3

Csehszlovákia

6,2

6,5

6,0

5,3

5,3

5,2

5,7

Magyarország

4,9

5,8

5,2

5,0

5,8

6,0

5,4

4,1

5,0

6,1

Románia

5,0

2,6

2,2

Szerbia/Jugoszlávia

3,0

4,9

5,3

3,6

3,8

Bulgária

3,0

2,9

1,9

1,6

1,9


Megjegyzések: Magyarország 1910-1920, 1980-1990: a 45-49 éves korcsoportra vonatkozóan. 1900, 19301970: a 45-54 éves korcsoportra vonatkozóan; Nyugat-Európa 1980-1990: a 45-49 éves, 1900-1970: a 45-54 éves korcsoportra vonatkozóan; Franciaország 1921, Ausztria 1920: 50-59 éves korcsoport. Írország 1911: a későbbi köztársaság területe; Egyesült Királyság 1901-1971: Anglia és Wales; Ausztria 1910: a későbbi köztársaság területe; Csehszlovákia 1910-1921: Csehország, Morvaország, Szilézia, 40-49 éves korosztály; Lengyelország 1900: német, orosz és osztrák területek, melyek később Lengyelország részévé váltak, 40-49 éves korosztály; Jugoszlávia 1931-1948: 50-54 éves korcsoport; Spanyolország 1900-1940: 45-50 éves korcsoport; Ausztria 1939: 40-49 éves korosztály; Csehszlovákia, Lengyelország 1900-1931: 45-49 éves korcsoport, ha másként nem jeleztük; Bulgária, Jugoszlávia, Románia, Spanyolország: 45-49 éves korcsoport, ha másként nem jeleztük; Csehszlovákia 1947-1980, Lengyelország 1960-1980, Bulgária 1956-1975, Románia 1966-1977, Belgium 1980, Ausztria 1980, Jugoszlávia 1970-1980: az 50 éves korra házasságot kötöttek aránya. Eltérő időpontok: Magyarország: 1941, 1949; Németország: 1925, 1933, 1939, 1961; Anglia és Wales: 1901, 1911, 1921, 1931, 1939, 1951, 1961, 1971; Egyesült Királyság: 1982; Franciaország: 1901, 1911, 1921, 1931, 1936, 1946, 1962, 1968; Hollandia: 1899, 1909, 1947; Belgium: 1947, 1961, 1991; Ausztria: 1934, 1939, 1951, 1961, 1971, 1991; Svájc: 1941; Írország: 1911, 1926, 1936, 1951, 1961, 1971, 1981; Dánia: 1901, 1911, 1921, 1935; Finnország: 1991; Olaszország: 1901, 1911, 1921, 1931, 1936, 1951, 1961, 1971, 1991; Csehszlovákia: 1921, 1947; Lengyelország: 1921, 1931, 1978; Bulgária: 1934, 1956, 1965, 1975; Jugoszlávia: 1931, 1948; Románia: 1899, 1966, 1977.

Források: Time series of historical statistics, 1867-1992. Budapest: KSH, 1993. 6-7., 11., 13. (Magyarország 1900-1990, saját számítások). Peter Flora (ed.): State, Economy, and Society in Western Europe. Vol. II. Frankfurt: Campus, 1987. 224-225. (Németország 1900-1970), 238-239. (Anglia-Wales 1901-1971), 222-223. (Franciaország 1901-1968), 230-231. (Hollandia 1899-1970), 216-217. (Belgium 1900-1970), 214-215. (Ausztria 1900-1970), 236-237. (Svájc 1900-1970), 226-227. (Írország 1911-1971), 234-235. (Svédország 1900-1970), 218-219. (Dánia 1901-1970), 220-221. (Finnország 1900-1970), 232-233. (Norvégia 1900-1970), 228-229. (Olaszország 1901-1971). United Nations (ed.): Demographic Yearbook 1990. New York: United [>

Nations, 1992. 540-543. (Nyugat-Európa 1980). United Nations (ed.): Demographic Yearbook. 1995. New York: United Nations, 1997. 569-572. (Nyugat-Európa 1990). Eurostat (ed.): Population, household, and dwel- lings in Europe: Main results of the 1990/1991 censuses. Brussels-Luxembourg: Eurostat, 1996. 20-24. (Olaszország 1991). Patterns of First Marriage: Timing and Prevalence. New York: United Nations, 1990. 9. (Csehszlovákia 1910-1930; Bulgária 1900, 1934), 10. (Lengyelország 1900-1931; Románia 1899; Szerbia 1900; Jugoszlávia 1931-1948, Anglia és Wales 1939), 11. (Ausztria 1939, Spanyolország 1900-1940), 235. (Csehszlovákia 1947-1980, Lengyelország 1960-1980, Bulgária 1956-1975, Románia 1966-1977, Belgium 1980, Ausztria 1980, Jugoszlávia 1970-1980).

4.5. táblázat - 4.5. táblázat ► A női cölibátus arányának alakulása európai országokban, 1900-2000 (a soha nem házasodott nők aránya a 45-54 éves korcsoportban – százalék)

1900

1910

1920

1930

1940

1950

1960

1970

1980

1990

2000

Egyesült

13,6

15,8

16,4

16,4

16,7

15,1

11,4

8,0

5,7

4,9

7,3

Királyság

Franciaország

11,5

11,2

10,9

10,9

11,5

12,2

9,1

8,7

7,3

7,1

10,3

Hollandia

14,0

15,0

15,2

14,9

13,3

11,4

8,4

6,3

5,2

7,4

Belgium

16,8

16,4

15,4

13,3

10,6

9,2

7,8

6,0

5,1

6,3

Írország

24,0

23,9

25,1

25,7

23,1

18,8

13,4

10,3

10,9

Németo./NSZK

10,3

10,7

10,4

11,5

13,2

12,6

9,6

9,9

6,4

5,2

7,3

Ausztria

13,3

12,3

16,6

17,0

18,0

14,3

12,2

11,3

8,7

7,6

8,7

Svájc

17,4

17,8

17,7

17,9

19,7

19,2

15,9

12,6

9,4

8,8

10,1

Svédország

18,9

20,7

22,2

22,5

22,2

19,1

12,3

8,0

5,8

9,7

16,4

Dánia

13,1

14,7

15,6

15,6

15,5

14,1

10,3

7,1

5,3

5,5

9,8

Norvégia

17,8

19,9

20,8

21,8

20,7

14,3

9,0

5,3

5,6

8,1

Finnország

14,9

16,2

19,7

24,6

28,0

19,0

15,0

12,3

10,3

9,9

12,8

Olaszország

11,2

10,9

11,7

12,4

13,1

14,8

13,8

13,9

9,6

7,9

8,1

Spanyolország

10,2

10,2

10,6

11,7

13,7

14,9

14,0

12,7

10,1

13,0

Lengyelország

7,8

8,2

7,1

9,1

7,8

5,9

4,8

6,0

Csehszlovákia

8,5

8,9

6,0

9,2

6,5

5,1

3,7

3,5

3,3/6,7

Magyarország

4,8

5,7

5,5

6,1

8,0

8,2

7,3

5,6

3,8

3,8

4,4

Románia

3,0

4,0

3,6

Szerbia/

Jugoszlávia

1,0

4,7

5,8

6,1

5,9

5,0

Bulgária

1,0

1,4

2,1

2,1

2,1


Megjegyzések: Magyarország 1910-1920, 1980-1990: a 45-49 éves korcsoportra vonatkozóan, 1900, 19301970: a 45-54 éves korcsoportra vonatkozóan; Nyugat-Európa 1980-1990: a 45-49 éves, 1900-1970: a 4554 éves korcsoportra vonatkozóan; Franciaország 1921, Ausztria 1920: 50-59 éves korcsoport. Írország 1911: a későbbi köztársaság területe; Egyesült Királyság 1901-1971: Anglia és Wales; Egyesült Királyság 2000: Anglia; Ausztria 1910: a későbbi köztársaság területe; Németország 2000: a korábbi NSZK területe; Csehszlovákia 1910-1921: Csehország, Morvaország, Szilézia, 40-49 éves korosztály; Lengyelország 1900: német, orosz és osztrák területek, melyek később Lengyelország részévé váltak, 40-49 éves korosztály; Jugoszlávia 1931-1948: 50-54 éves korcsoport; Csehszlovákia, Lengyelország 1900-1931: 45-49 éves korcsoport, ha másként nem jeleztük; Bulgária, Jugoszlávia, Románia, Spanyolország: 45-49 éves korcsoport, ha másként nem jeleztük; Ausztria 1939: 40-49 éves korosztály; Csehszlovákia 1947-1980, Lengyelország 1960-1980, Bulgária 1956-1975, Románia 1966-1977, Jugoszlávia 1960-1980: az 50 éves korra házasságot kötöttek aránya; Csehszlovákia 2000: Csehország/Szlovákia. Eltérő időpontok: Magyarország: 1941, 1949; Németország: 1925, 1933, 1939, 1961; Anglia és Wales: 1901, 1911, 1921, 1931, 1951, 1961, 1971; Egye- >

sült Királyság: 1939, 1982; Franciaország: 1901, 1911, 1921, 1931, 1936, 1946, 1962, 1968; Hollandia: 1899, 1909, 1947; Belgium: 1947, 1961, 1991; Ausztria: 1934, 1939, 1951, 1961, 1971, 1991; Svájc: 1941; Írország: 1911, 1926, 1936, 1951, 1961, 1971, 1981; Dánia: 1901, 1911, 1921, 1935; Finnország: 1991; Olaszország: 1901, 1911, 1921, 1931, 1936, 1951, 1961, 1971, 1991; Csehszlovákia: 1921; Lengyelország: 1921, 1931; Bulgária: 1934, 1956, 1965, 1975; Jugoszlávia: 1931, 1948; Románia 1899, 1966, 1977; egész Európa 2000: a legközelebbi népszámlálás időpontjában.

Források: Time series of historical statistics, 1867-1992. Budapest: KSH, 1993. 8-9., 12., 14. (Magyarország 1900-1990, saját számítások). Peter Flora (ed.): State, Economy, and Society in Western Europe. Vol. II. Frankfurt: Campus, 1987. 224-225. (Németország 1900-1970), 238-239. (Anglia-Wales 1901-1971), 222223. (Franciaország 1901-1968), 230-231. (Hollandia 1899-1970), 216-217. (Belgium 1900-1970), 214

  1. (Ausztria 1900-1970), 236-237. (Svájc 1900-1970), 226-227. (Írország 1911-1971), 234-235. (Svédország 1900-1970), 218-219. (Dánia 1901-1970), 220-221. (Finnország 1900-1970), 232-233. (Norvégia 1900-1970), 228-229. (Olaszország 1901-1971). United Nations (ed.): Demographic Yearbook 1990. New York: United Nations, 1992. 540-543. (Nyugat-Európa 1980). United Nations (ed.): Demographic Yearbook. 1995. New York: United Nations, 1997. 569-572. (Nyugat-Európa 1990). Eurostat (ed.): Population, household, and dwellings in Europe: Main results of the 1990/1991 censuses. Brussels-Luxembourg: Eurostat, 1996. 20-24. (Olaszország 1991). Franz Rothenbacher: The European Population since 1945. Houndmills: Palgrave, 2005. 33. (Spanyolország 1950-1980, Belgium 1980, Ausztria 1980, Olaszország 1980, Csehszlovákia 1950-1990, Lengyelország 1960-2000; egész Európa 2000). Patterns of First Marriage: Timing and Prevalence. New York: United Nations, 1990. 9. (Csehszlovákia 1910-1930; Bulgária 1900, 1934), 10. (Lengyelország 1900-1931; Románia 1899; Szerbia 1900; Jugoszlávia 1931-1948, Norvégia 1946; Anglia és Wales 1939), 11. (Ausztria 1939, Spanyolország 1900-1940), 235. (Csehszlovákia 1947-1980, Lengyelország 1960-1980, Bulgária 1956-1975, Románia 1966-1977, Jugoszlávia 1960-1980). Eurostat: European Social Statistics: Demography. Luxembourg: Eurostat, 2000. Table F11. (Spanyolország 2000, Csehország/ Szlovákia 2000).

Bár a Szentpétervár-Trieszt vonal futásából ez nem következik, de a századfordulón nemcsak a délkelet-európai, hanem a kelet-közép-európai házasodási szokások is a Hajnal-féle osztályozás „nem európai" típusához voltak sorolhatók, még ha utóbbiak annak „mérsékeltebb" válfaját is alkották.6 Nemcsak a nyers házasságkötési ráta volt e régiókban a nyugat-európai országokénál magasabb (4.1. táblázat), hanem – ami ennél is sokatmondóbb a házassági rendszer szempontjából – a házasságokat lényegesen alacsonyabb korban kötötték, s a házasságkötés közel általános volt. A nők 1900-ban Lengyelországban átlagosan 24 éves, Bulgáriában 20,8 éves korban, a férfiak 26,6 évesen, illetve 24,2 évesen léptek házasságra. A Balkánon a nőknek csupán 1-3%-a, a férfiak 5-6%-a nem kötött házasságot élete során, de Kelet-Közép-Európában is csak kevéssel volt magasabb a cölibátus aránya (4.2.-4.5. táblázat).

A 20. század első évtizedeiben valamelyest nőtt az első házasságot kötők életkora a Szentpétervár-Trieszt-vonaltól keletre is. A házasságra soha nem lépők aránya kevésbé változott: a második világháború előtt a férfiak 3-6%-a, a nők 2- 7%-a maradt végérvényesen nőtlen, illetve hajadon ezekben az országokban. Ennek nyomán a házasságkötés átlagos életkora Kelet-Közép-Európában ekkor már nem tért el lényegesen a korabeli nyugat-európai szinttől.7 Magyarországon 1930- ban mind a férfiak, mind a nők esetében az első házasságkötés átlagos életkora csupán 1 évvel volt alacsonyabb a nyugat-európai átlagnál, Csehszlovákiában és

Lengyelországban pedig a nők esetében meg is egyezett azzal. A közeledést elősegítette, hogy Nyugat-Európában már a század elejétől stagnált az átlagos első házasságkötési kor. Kelet-Közép-Európában a házasságkötési gyakoriság is közelebb került a nyugat-európai átlaghoz, bár az élethossziglani cölibátus szintjében ez – a számítás jellegéből adódóan – néhány évtizeddel később jelentkezett.

A második világháború után – az európai és észak-amerikai tendenciáknak megfelelően – a már egyébként is magas házasságkötési kedv további növekedése figyelhető meg Kelet-Közép-Európában és a balkáni országokban is: tovább emelkedett – különösen az özvegyek és elváltak esetében – a házasságot kötők aránya, s csökkent az első házasságot kötők átlagéletkora is. Ráadásul, míg Nyugat-Európában – mint láttuk – az 1960-as évek végétől egyfajta fordulat következett be a nupcialitásban, addig a Hajnal-vonaltól keletre az 1980-as évekig csak kis mértékű volt a csökkenés a házasságkötések szintjében. Több országban az 1970-es évtizedben egyenesen történeti mélypontra süllyedt az első házasságot kötők átlagos kora (pl. Magyarországon a menyasszonyok esetében ez 1974-ben 20,7 év, a vőlegényeknél 23,4 év volt). Ez azt is jelentette, hogy a vőlegények és a menyasszonyok korkülönbsége csökkent.

Az 1970-es évektől a házasságkötési kedv kissé lankadni kezdett Kelet-Közép-Európában is. Lassú növekedésnek indult az átlagos házasságkötési életkor. Időközben azonban a nyugat-európai társadalmakban ennél lényegesen nagyobb mértékben előrehaladt ez a folyamat, így ezen a téren a két régió közeledés helyett inkább távolodott egymástól. Ennél gyorsabban változott a házasságkötések arányszáma, ami a cölibátus arányánál jobban tükröződött a naptári év alapján számított házasodási arányszámokban. Például Magyarországon az 1987-1988. évi korspecifikus házasságkötési arányszámok tartós fennmaradása esetén az 1960-as évek második felében született férfiak mintegy 82%-a, a nők 92%-a kötne házasságot 50 éves korig, ami a korábbihoz képest jelentős csökkenést mutatott.8 Hasonló fejlődést láthatunk a balkáni országokban is.

Összességében tehát Kelet-Közép-Európában a két világháború között halványult a Hajnal-féle osztályozás szerinti „nem európai" vagy kelet-európai házasodási minta, míg a Balkánon markáns változás nem látható. A második világháború után azonban – különösen pedig az 1960-as évek közepe és az 1970-as évek vége között – a térségben ismét erőteljesen érvényesült a kelet-európai házasodási minta. Ezt követően ugyan a házasodási kedv csökkenése látható, de az Nyugat-Európában ennél is erősebb volt, így közeledés helyett inkább távolodásról beszélhetünk.9 Az 1980-as évek változásai ellenére a házasságok nemzetközi viszonylatban magas aránya és az alacsony házasságkötési kor egyértelműen jelezte, hogy a Hajnal-vonaltól keletre a házasság egészen az 1990-es évekig úgyszólván monopóliummal rendelkezett a párkapcsolatok terén.

◄ A FENTI FOLYAMATOK INTERPRETÁCIÓI ► A kutatás mindeddig a házasságkötési minták és az azoktól való eltérések bemutatására-leírására koncentrált, s kevésbé azok kialakulásának interpretációjára. Így érthető, hogy a házasságkötés korának és a cölibátus szintjének történeti alakulására született magyarázatok közül maradéktalannak egyik sem tekinthető. Mindazonáltal a leginkább befolyásos elméletek a keresztény-zsidó kulturális gyökerekkel vagy azok hiányával, az erőforrások szűkösségével és az öröklési gyakorlattal hozzák összefüggésbe a nupcialitás eltéréseit. Az egyik legnevesebb európai családtörténész, Michael Mitterauer amellett érvelt, hogy az „európai házasodási minta" kialakulásának egyik legfontosabb előfeltétele a kereszténységben keresendő. A kereszténység – ellentétben azzal a zsidó vallással, mely előzményének tekinthető – nem a leszármazáson, hanem a megtérésen (conversion) alapul. A leszármazás nem számított az üdvözülés szempontjából, s így a kultikus gyakorlat sem a rokonságon alapult, amit az is jelez, hogy az egyházi hivatalok továbbörökítésénél a leszármazást tudatosan figyelmen kívül hagyták. E tekintetben – véli Mitterauer – a kereszténység egyenesen ellenségesen állt szemben a leszármazás elvével, s hozzájárult a leszármazási csoportok felbomlásához, s ezzel a családstruktúra átalakulásához is. Ez mutatkozott meg abban is, hogy a gyermekek jelentős része felnőve elhagyta a családháztartást, ami viszont – a már bemutatott módon – hozzájárult a házasságkötés korának kitolódásához, illetve a cölibátus arányának növekedéséhez.10 Hasonlóképpen hatott az, hogy a kereszténységben a termékenység (Fortpflanzung) kultikus szempontból nem tölt be lényeges szerepet, s így a házasodásnak nincs vallási kényszere.11 John Hajnal úgy vélte, hogy az európai házasságkötési minta a 16. és 17. század során alakult ki, azt megelőzően a korai házasság volt elterjedt Nyugat-Európában is. A régió a kora újkorban már viszonylag nagy népsűrűséggel rendelkezett az erőforrásokhoz – mindenekelőtt az élelmiszer-termeléshez – képest, s így fennállt az egyensúlytalanság kialakulásának veszélye. A magasabb életkorban történő házasságkötés és a cölibátus elterjedtsége egyfajta természetes születéskorlátozás volt. Így kevesebb termékeny évet töltöttek a nők házasságban, ami alacsonyabb fertilitást eredményezett, hiszen a tradicionális Európában a szexuális kapcsolatokat igyekeztek a házasságra korlátozni. Egy másik fontos érvelési irány az öröklési rendszerek eltéréseivel hozza összefüggésbe a házasodási minták változatait. Eszerint a tradicionális Nyugat-Európa jelentős részében osztatlan örökösödés létezett, melyben az elsőszülött fiú örökölte a gazdaságot, ezért a többi (fiú)gyermek felnőve elhagyta a szülői házat, s másutt munkát vállalva igyekezett vagyont gyűjteni a családalapításhoz. Így igyekeztek megfelelni annak az elvárásnak, hogy a házasulónak legyen saját háztartása, vagyis alapvető termelőeszközei és háza. Az örökös gyermek által a szülői gazdaság átvétele rendszerint idősebb korban következett be, de a háztartást elhagyó gyermekek vagyongyűjtése is időt vett igénybe, melyek egyaránt kitolták a házasságkötés idejét.12 Európa azon keleti területein, ahol az öröklés jellemzően más rendben zajlott, vagyis nem csupán egyetlen gyermek örökölt, nem volt akadálya a korábbi házasságkötésnek.13 Utóbbi területeken a nagyobb és összetettebb háztartások elterjedtsége is lehetővé tette a rokonság számára, hogy fokozottabb ellenőrzést gyakoroljon a fiatalok párkapcsolatai felett, szemben Nyugat-Európával, ahol a szülői háztartást elhagyó fiatalok esetében ez eleve nehezebb volt, s ahol – mint később látni fogjuk – a nukleáris családok elkülönülése is jobban előrehaladt.14

Ezek az érvek azonban nem tekinthetők minden nézőpontból meggyőzőnek, vagyis a kutatás máig adós a házasságkötési szokások alakulásának és eltéréseinek átfogó magyarázatával. A kései házasságkötést a relatív túlnépesedésre visszavezethető interpretáció ugyanis olyan fokú tudatosságot és az egyének reproduktív magatartásának befolyásolási képességét feltételezi a társadalom részéről, mely kétséges, hogy valóban létezett és létezik-e. Ezenkívül az újabb kutatás az újkori házasságkötési mintákban - és az örökösödés terén – jelentős regionális eltéréseket mutatott ki Nyugat-Európán belül is. Ezek az eltérések nem egyeznek az öröklési szokások különbségeivel – pl. a reformáció által érintett országokban az egyenlő örökösödés éppen a magas házasságkötési korral együtt volt jellemző ami megkérdőjelezi azt, hogy az öröklési rendszer egyedül alakította a házasságkötési szokásokat. Az örökösödési jogot és szokásokat inkább a többi, egymásra is ható társadalmi és gazdasági tényező közé sorolhatjuk.15

Ráadásul a fenti magyarázatok eleve nem lehetnek érvényesek a 20. századra vonatkozóan, amikor az éhínség már nem jelentett reális veszélyt, s a föld szűkössége sem lehetett döntő tényező, hiszen már nem számított a legfontosabb erőforrásnak. A korábban intézményesült, házasodáshoz kapcsolódó szokások és társadalmi normák továbbélése ugyan feltételezhető, de ez csak részleges magyarázat lehet.

Ami a 20. századi fejlődési trendeket illeti, legalább két jelenséget meg kell különbözetnünk: az első a házasságkötések gyakoriságának növekedése a baby boom időszakában, a második pedig a házasságkötés életkorának rákövetkező emelkedése és az alternatív együttélési formák növekvő népszerűsége Nyugat- Európában. A házasodási kedv a második világháború utáni két évtizedben nagyobb volt Nyugat-Európában, mint amit bármikor korábban ismerünk a történelemben. A házasodási magatartás módosulása azonban nem az egyetlen jelentős demográfiai változásnak számított ekkor, hiszen a fertilitás ugyancsak jelentősen emelkedett: a „házassági boom" egyidejűleg játszódott le a baby boom- mal. Ugyanez a párhuzamosság érvényes a házasodási kedv csökkenésére is, melyet a fertilitás visszaesése kísért. Így joggal feltételezhetjük, hogy a házasodási minták átalakulása nagyobb társadalmi változásokba illeszkedett. A nagy hasonlóság a kontinens legtöbb országának házasodási mozgalmában szintén azt sugallja, hogy – bár az egyes társadalmak jellemzői is fontosak a jelenségek magyarázatában – átfogó társadalmi változások is magyarázzák a házasodási minták alakulását. Az értékváltozásokról (individualizáció, szekularizáció) és a gazdasági és foglalkozási szerkezet változásairól (iparosodás, urbanizáció, női munkavállalás növekedése) később, a házasság- és családformák pluralizálódása kapcsán még részletesen lesz szó.

Vannak azonban sajátos, a házasodást közvetlenül érintő tényezők is. A házasodási kor csökkenése részben már az 1930-as években megindult Nyugat-Európában, amit többen azzal magyaráznak, hogy a megelőző időszakok eseményeinek (migráció, háborús veszteségek és a második világháború előtti sorozások) következtében megbomlott a nemek egyensúlya. Nem minden országot érintettek egyformán ezek a tényezők, s alapos tudományos vizsgálatuk még egyébként sem történt meg. Ezeknek a házasodás szempontjából kedvező tényezőknek a hatása a második világháború után is megmaradt, sőt felerősödött. Gyakran feltételezik azt, hogy a második világháború utáni gazdasági helyzet szintén előnyösen befolyásolta a házasságkötések alakulását. Ez azonban nem annyira magáról értetődő, mint első pillanatra tűnhet, hiszen a háborút követő ellátási nehézségek, vagy a növekvő női foglalkoztatás olyan tényezők voltak, melyek rendszerint inkább negatívan hatnak a családformálódásra. Az összefüggéseket empirikusan vizsgáló kevés tanulmány közül az Egyesült Királyságra vonatkozó azt állapította meg, hogy a gazdasági tényezők nem ösztönözték a korai házasságkötést. Így inkább amellett szólnak érvek, hogy az 1950-es évek gyors gazdasági növekedése egyfajta optimista, „rekonstrukciós hangulatot" teremtve járult hozzá a házasságkötési kedv javulásához.16

A házasodási hajlandóság 1960-as évektől bekövetkezett ismételt visszaesésének magyarázata – ha eltekintünk az általános normatív változásoktól – szintén nem könnyű feladat. A változások összefüggtek a házasság intézményének átalakulásával. Bár a házasságkötési kedv mérséklődése a korábbi, a 20. század elején érvényesülő nyugat-európai mintákhoz való visszatérésnek tűnhet, a valóságban eltérő feltételek között, a házas együttélések belső átalakulásával párhuzamosan zajlott le. Fontos ebből a szempontból a nők megváltozott szerepe, mely egyaránt tükröződött a jogi egyenlőségre való törekvésben, s különösen a munkavállalás és a tanulás terjedésében. Ez a szerepek kiegyenlítődésnek irányában hatott, ami a korábbiakhoz képest csökkentette a házasság vonzerejét: a hagyományos családon belüli munkamegosztás ugyanis a házasság egyik előnye az egyedül éléssel szemben. Míg korábban az alacsonyabb házasságkötési mutatók a házasságtól, illetve a párkapcsolatoktól való távolmaradást tükrözték, addig a 20. század utolsó évtizedeinek ilyen tendenciái az új típusú, nem házas együttélések terjedésével párhuzamosan figyelhetők meg. A korszerű fogamzásgátlási módszerek (fogamzásgátló tabletta, méhen belüli eszközök) nemcsak a termékenységet csökkentették, hanem hatottak a házasságok időzítésére is. Elősegítették ugyanis a házasság előtti együttélések meghosszabbodását, anélkül hogy a házasság előtti megtermékenyülés bekövetkezhetett volna, vagyis kevesebb olyan házasság köttetett, melynek a bekövetkezett terhesség volt a kiváltó oka. Ráadásul a házasságon kívüli szülések növekedése azt mutatja, hogy egyre elfogadottabbakká váltak a társadalomban, s így ezek sem ösztönözték már a korábbi mértékben a házasságokat. Mindazonáltal a kohabitáció terjedése nem egységesen hatott a házasságkötésekre az egyes társadalmakban, attól függően, hogy más befolyásoló tényezők milyen erősen voltak jelen.

Ugyancsak több tényezővel magyarázható a kontinens keleti felében a második világháború után látható fejlődés, mely ott még a korábbiaknál is általánosabbá tette a házasodást. Egyrészt nyilvánvaló, hogy a házasság mint a párkapcsolatok intézménye hagyományosan domináns volt a térségben. Ennek változását a kommunista rendszerek elszigeteltsége eleve hátráltatta, hiszen akadályozta más, alternatív párkapcsolati formák terjedését az ebben élenjáró nyugati társadalmakból. Szintén konzerválta ezt a házassági mintát egyrészt a rendszer uniformizáltsága, mely az egyéni életutaknak kevés változatosságot engedett. Másrészt a szociális biztonság jelentős foka lehetővé is tette az életutak fontos eseményeinek, így a házasságkötésnek a tervezését. Még inkább kézenfekvő magyarázat az, hogy a kommunista országokban a szociálpolitika számos szolgáltatás – mindenekelőtt a lakáshoz jutás – terén előnyben részesítette a házaspárokat. Ez pedig a hiánygazdálkodás közepette jelentősen ösztönözte a házassági kedvet. Hasonló hatással járt az is, hogy a diktatúra körülményei között a közösségi cselekvés lehetőségeinek megkérdőjeleződésével és a közszféra hitelességének csökkenésével felértékelődött a polgárok számára a magánszféra, s így a család és a házasság szerepe.